Stressz kezelése a vizsgaidőszakban

Az év vége sokak számára az ünnepi készülődésről szól, azonban vannak, akikre még komoly megmérettetések várnak a főiskolai-egyetemi tanulmányaik miatt. Kezdetét vette ugyanis a vizsgaidőszak, ami megterhelő lehet az egyetemisták számára. Mai blogcikkemben nézzük meg közelebbről a stresszt és a stresszes helyzeteket, amelyek ebben az időszakban gyakran hatalmába keríti a vizsgázókat, valamint gyakorlati tippekről, tanácsokról

Gyermeknevelés egyszerűen – Hogyan neveljünk boldog gyermeket? 3. rész

Hogyan nevelünk boldog gyermeket? cikksorozatunk első részében Kim John Payne: Egyszerűbb gyermekkor című könyvét vettük górcső alá. Tán-Cseh Vivien tanácsadó szakpszichológusunk írásából kiderül, hogy melyek azok az egyszerű lépések, amelyek segítségünkre lehetnek a gyermeknevelésben, valamint olvashat lelki láz felismeréséről és kezeléséről is. A második részben a környezet egyszerűsítésén és ezen belül is a megfelelő mennyiségű

Flow, azaz áramlatélmény az élsportban

A flow, vagyis áramlat elnevezés egy olyan jelenség, amely Csíkszentmihályi  Mihály neves tudós nyomán, 1975-ben született meg. A tudós szerint a flow-élmény egy teljesen összpontosult, a motivációt a maximumig fokozó élmény, melynek során az ember képes teljesen egy dologra figyelni, és megfelelően átélni saját érzelmeit a legjobb teljesítmény vagy tanulás érdekében.   Ezzel kapcsolatban az élményt az ezt

Elalvást segítő relaxáció

Az alvás rendkívül fontos az emberi egészség és jólét szempontjából számos okból kifolyólag. Mai videónkban egy elalvást segítő relaxációs gyakorlatsort csinálhat végig szakemberünk vezetésével. A videó megtekintéséhez kattintson ide: Miért fontos az alvás? Alvás közben a test pihen és regenerálódik. Ez az időszak lehetővé teszi a sejteknek, hogy javuljanak, megújuljanak és regenerálódjanak, ami nélkülözhetetlen az

Vigasz doboz – Miért hasznos és mi kerüljön bele?

Mai videónkban Móra Katalin gyermekpszichológusunk arról fog beszélni, hogy miért fontos egy vigasz doboz, hogyan készítsük el, mivel töltsük meg a dobozunkat és miben segíthet nekünk ez. Maradjon velünk és tudjon meg többet a vigasz dobozról! Tekintse meg videónkat és készítse el a saját vigasz dobozát: Mire jó a vigasz doboz? A vigasz doboz nagyon

FOMO, avagy a kimaradástól való félelem

A FOMO mozaikszó az angol “fear of missing out” kifejezésből született meg, melynek magyar fordítása a kimaradástól való félelem. A téma egyik első kutatója és az elmélethez kapcsolódó teszt kidolgozója Andrew Przybylski, brit pszichológus. A közösségi média használatának árnyoldala A közösségi média által felerősített hatásról beszélhetünk, hiszen a különböző platformokon a nap minden percében láthatjuk,

Stresszforrások a sportban: irányítani az irányíthatatlant!

A mindennapi életünkben, számos alkalommal szóba kerül a stressz és a megküzdés témaköre. Mai blog cikkemben sportpszichológiai oldalról közelítem meg. A sportban vagy a rendszeres testedzés során számos stresszforrás azonosítható, ezáltal több különböző csoportosítás, felosztás létezik. Megkülönböztethetünk úgynevezett külső vagy belső stresszt, amelynek jellemzői a következők: Külső és belső stresszfaktorok a sportban Külső stresszfaktor lehet

Kiégés vagy depresszió? Mi a különbség?

A 21. század egyik legnépszerűbb kifejezése a kiégés, vagy idegen szóval a “burnout‘. Ha körbe nézünk baráti, családi kapcsolatainkban, kevés olyan emberrel találkozunk, aki ne mondta volna már, hogy: „Teljesen kiégtem.” Bekerült a hétköznapi szótárunkba, szinte természetessé vált, hogy idővel mindenki kiég, nem vesszük olyan komolyan. Azonban hiába szól számos cikk arról, hogy mit is

Pánikbeteg a családban? Mit tehetünk szerettünkért a roham alatt?

Sokan szorongani kezdenek, vagy lefagynak és tehetetlennek érzik magukat, ha szerettük, barátjuk, vagy családtagjuk, esetleg egy munkatárs a jelenlétükben pánikrohamot kap. Bár nincs olyan konkrét forgatókönyv, amely minden egyes pánikrohamot átélő személyen segíteni tudna – mindenki más és más dolgokra reagál- ez a cikk számos hasznos tippet tartalmaz arra vonatkozóan, hogyan segíthet a környezetében pánikrohamban

Mizofónia, vagyis a szelektív hangérzékenység szindróma

Talán ön is tapasztalta már, hogy olyan zajok vagy hangok, amelyek mások számára jelentéktelennek tűnnek, önt kifejezetten zavarják vagy irritálják. Lehetséges, hogy mizofóniától szenved. Tartson velünk, mert dr. Szabó Zsuzsanna pszichoterapeuta szakorvosunk mai podcast-jében a mizofóniáról, vagyis a szelektív hangérzékenység szindrómáról tudhat meg többet. Mi az a mizofónia? A külvilágból érkező bizonyos zajokkal szembeni intoleranciát