Interjú Bala Beátával, munkacsoportunk kreatív tanácsadójával

Interjú Bala Beátával, munkacsoportunk kreatív tanácsadójával

Előző bejegyzésünkben engem, mint ezen munkacsoport alapítóját, kérdezett Bala Beáta, most pedig fordul a kocka. Itt most őt ismerhetik meg közelebből, aki munkacsoportunk értékes tagja, szerves része. Kreatív ötleteivel, motiváló írásaival inspirál bennünket, közösségi oldalainkon végzett tevékenységeivel és hozzászólásaival is gazdagítja munkánkat.
Habis Melinda klinikai szakpszichológus interjúja.

Hogyan kezdődött a pszichológia iránti érdeklődésed?
Nálam ez több hullámban jött, de kb. 16 éves lehettem, amikor kölcsön kaptam egy pszichológiai témájú könyvet. Nehéz olvasmány volt, de akkor elindult bennem valami. Persze sok minden érdekelt még, például különféle művészeti ágak, vagy a népművelés, és még sokáig sorolhatnám, de így visszagondolva mindegyik állomás az életemben, a pszichológiához vitt közelebb…


Nem titok, hogy rendszeresen dolgozol önmagadon. Változott-e az életed azóta, hogy a lelki egészségedre kiemelt figyelmet fordítasz? Ha igen, miben?
Igen, rengeteg mindenben. Legfőképpen az önmagamhoz kapcsolódó viszonyom változott meg. Mostanra már egész jóban vagyunk 🙂 Komolyra fordítva a szót, lényeges változás, hogy sokkal jobban és tisztábban felismerem az érzéseimet, a bennem zajló folyamatokat, így ahelyett, hogy gyötrődnék értetlenül valamin, könnyebben le tudom reagálni. Ami régebben ösztönös megérzés volt, most már biztos tudással is kiegészül, ez pedig segít abban, hogy könnyebben húzzam meg a határaimat, hogy magabiztosabb legyek…


Változott-e a képed az emberekről, vagy az emberi kapcsolataid a lelki munka által?
Erre szintén csak igennel tudok válaszolni, hiszen ahogy én változom, úgy változik a környezetemről, a világról alkotott képem is. Mindig is empatikus ember voltam, de ez az oldalam is sokat csiszolódott. Többek között megértőbb, toleránsabb és nyitottabb lettem. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy mindent elnézek, de például adott helyzetekben könnyebben tudok ráhangolódni mások viselkedésének a mozgatórugóira, így már könnyebb a megfelelő kommunikációt is megtalálni….


Széchenyi István mondta, hogy: „Önmagunkat ismerni a legnagyobb bölcsesség.” Ezzel mélyen egyet értek és úgy gondolom, hogy a kellő önismeret az alapja annak, hogy jó emberismeretünk is legyen, és ezek együttesen segítenek a jobb emberi kapcsolatok kialakításában.

Közösségi oldalunkon Te vezeted a zárt csoportunkat és gyakran válaszolsz a hozzánk jövő megkeresésekre, kommentekre. Milyennek találod ezt a munkát? Mi az, ami inspiráló számodra és mi az, ami nehéz ebben?
Hát, ez egy nehéz kérdés. Kezdjük azzal, hogy nagyon nem szeretek írásban kommunikálni, ez máris egy nehézség. Amennyiben a feladataim nem kötnének a közösségi oldalhoz, akkor fele ennyi időt sem töltenék fent. Azt viszont be kell látnom, hogy megfelelően használva, főleg a jelen helyzetben, a virtuális tér is hasznos segítőfelület lehet. Szeretek másoknak segíteni, érdekelnek az emberi sorsok, nehézségek, problémák, de a pozitív történetek is. Érdekel, hogy miként gondolkodnak mások, mit éreznek, mi áll a cselekedeteik hátterében. Ebben a munkában ilyen szempontokból rengeteg lehetőség van, ezért nagyon szeretem. Én is mindig tanulok egy-egy történet által. Az igazi nehézség viszont az, hogy ez nem egy receptcserélgető csoport, ahol könnyebben megnyílnak az emberek, és szívesen töltik fel a kedvenc ételük képeit. A felismeréseikről, nehézségekről, a frusztráló érzésekről, rosszabb esetben bántalmazásokról nehéz beszélni, pláne egy ismeretlen virtuális közegben. Az elejétől kezdve nehéz volt nyílt és közös kommunikációra rávenni a tagokat, ahogy bővülünk, ez tovább nehezedik, ráadásul a szerteágazó érdeklődési kört is nehéz összefogni. A beszélgetéseken túl feladatom még az önismereti inspiráció, különféle témák, cikkek segítségével, gondolatébresztő kérdések feltevésével. Nyílt válaszok ritkán jönnek és egymással nem annyira kommunikatívak a tagok, de sok privát visszajelzést kapok, hogy mit indított el bennük egy-egy ilyen poszt, ez inspirál engem is, hogy tovább folytassam. Igaz, most kicsit én is kevésbé vagyok aktív a csoportban, de hamarosan újabb lendületet veszünk.


Talán kevesen tudják, hogy nagyon kreatív ember vagy, munkacsoportunk munkáját különféle képes és szöveges tartalmakkal is segíted. Vannak időnként mélypontjaid a munkád során? Ha igen, ilyenkor mi segít fokozni a kreativitásodat?
Igen, a kreatív oldalam talán a különféle művészeti ágakhoz való vonzódásom hozadéka, és igen vannak mélypontjaim, legfőképpen a munkák gyakorlati része miatt. Hiszen minden kreatív ötletnek van egy gyakorlati megvalósítása. Az pedig, hogy mi segít ilyenkor, az eléggé változó. Van, amikor el kell kicsit távolodnom a feladattól, mással foglalkozni és szinte magától jön egy újabb ötlet a megoldásra. De sokszor inspirálnak mások, egy jó kis beszélgetés, bátorítás, lelkesítés. Számomra a titok, hogy el kell engednem a teljesítménykényszert, akkor helyzettől, feladattól függően minden lehet inspiráció, egy potenciális lehetőség a megoldásra.


Mi okoz neked sikerélményt?
Ó, hát sok minden. Jó érzés látni, ha tudok segíteni valakinek, ha sikerül motiválnom arra, hogy tegyen önmagáért, a lelki egészségéért, de sokszor pár jó szó, az együttérzés, a megértés is sokat jelent másoknak. Van erre egy nagyon jó idézet Ancsel Évától: „Az egészen nagy dolgok egészen kis dolgok szoktak lenni. Mondjuk annyi, hogy valaki letesz az ajtónk küszöbére egy fazék húslevest és szó nélkül távozik, mert tudja, hogy bánatunk van és nincs kedvünk se főzni se beszélni. Néma távozás nélkül a gesztus mit sem ér. Az ilyen kis dolgok jelentősége annyi, hogy például életben tartanak!“
Szóval, ha sikerül jól segítenem másokon, akkor az, nekem sikerélmény. Ha a segítségemnek vagy a példámnak pozitív eredményét látom, akkor az még nagyobb sikerélmény. Ha elismerik a munkámat, a képességeimet, a tudásomat, az is sikerélmény.
Végezetül, az önismereti munka, folyamatos fejlődést jelent, így amikor sikeresen vívom meg a csatáimat, amikor legyőzőm a korlátaimat, az is sikerélmény.

Már nem először használsz idézeteket, a jelek szerint szereted őket. Van kimondott kedvenced is, esetleg saját mottód?
Igen, szeretem őket, és ez látszik a munkáimban is, hiszen gyakran használok 1-1 éppen a témához illő idézetet. Persze a saját szavainkkal is remekül kifejezhetjük magunkat, és tudom, hogy sokan közhelynek tartják, nem szeretik az idézetek adta bölcsességeket. Ennek ellenére szerintem inspirálóak, de természetesen csak akkor, ha jól használjuk őket. Értem ezt arra, hogy egy szövegkörnyezetből kiragadott részlet, félrevezető is lehet, ezért körültekintően kell választani, ha viszont ez sikerül, az egy gondolatébresztő motívum is lehet, ami emeli az adott mondanivaló színvonalát.
Kedvenc mottóm:
„Mindannyian annyit értünk meg másokból, ahol mi magunk is tartunk az életünkben, és ez fordítva is igaz, tehát mások is annyit értenek meg belőlünk, ahol ők maguk tartanak a saját életükben!” – ezért is olyan fontos az önreflexió és az érzelmi rugalmasság, hiszen ha jobban megértjük és elfogadjuk magunkat, akkor jobban megérthetünk és könnyebben fogadhatunk el másokat is.
Visszatérve a kérdésre, vannak kedvenc gondolataim, és sok, számomra fontos könyv van, amiből rengeteget tudnék idézni, nehéz lenne csak egyet kiemelni. De mondhatnám azt, ami a Facebook oldalunk főképén szerepel, vagy az online névjegykártyámon lévőt is.

Miben változott a pszichológusokról alkotott képed az önismereti terápia hatására? Szerinted előny vagy hátrány, ha egy pszichológusnak vannak lelki sérülései?
Szerintem minden embernek vannak valamilyen szintű lelki sérülései, így nyilvánvaló, hogy a pszichológusoknak is. Hiszen nekik is van megélt történetük, megannyi jó és kevésbé jó megtapasztalással. A különbség az, hogy nagyobb valószínűséggel felismerik, és tudatosan dolgoznak az önismeretükön, a nehézségeik megoldásán. Ez pedig határozottan előnyt jelent. Szerintem bármilyen lelki segítő, így a pszichológus is, értőbb figyelemmel, empatikusabban, hitelesebben tud segíteni másokon, ha ő maga is megélt dolgokat és feldolgozta őket.

Te milyennek élted meg a saját terápiádat? Miben segítette, miben nehezítette meg a hétköznapjaidat?
Nagyon nehéz volt…egy érzelmi hullámvasúton ültem szüntelen. A terápia ugyanis nem csak az adott 50 percben tart, az egy folyamatos munka önmagunkkal. Sokszor kemény harc, ellenállással, tagadással, fájdalmas felismerésekkel, megértéssel, gyásszal, elfogadással… Mindezt úgy, hogy közben az élet nem áll meg, nem vonulhatunk félre, hogy nyalogassuk a sebeinket, legalábbis hosszú időre nem. Van az a mondás, hogy: „Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!” Nos, ezt én is éreztem párszor, bizonyos lelki folyamatoknál, felismeréseknél, szinte már hányinger is kerülgetett, volt, hogy csak sírni tudtam, úgy éreztem megfulladok a fájdalomtól. Néha utáltam, hogy belekezdtem, de már nem volt vissza út… Természetesen voltak pozitív napok, érzések és felismerések is…
Bár tudom, mindez nem hangzik túl jól, de összességében azt mondhatom, nem bántam meg, sőt az egyik legjobb döntésem volt, hosszútávon jött meg a gyümölcsöző hatása. Minden felismerés, tapasztalat gazdagítja az életem, segít a mindennapokban, segít egy boldogabb, teljesebb élet megélésében.


Jelenleg milyen kihívások és elérendő célok vannak az életedben?
Sok minden van, de egyet emelnék ki, ami a pszichológiához, és egy kicsit ehhez a munkához is kapcsolódik. Számomra a tudatos önismeret fejlesztés az érzelmi rugalmasság új szintjeit hozta el. Ez egy szemléletmód, és bár ösztönösen azt hiszem mindig is ezen az úton jártam, most már biztosan tudom, hogy az életfeladatom ehhez kötődik. Hiszek a folyamatos fejlődés lehetőségében, a lelki egészség fontosságában, hogy ugyanannyi figyelmet érdemel, mint a testi egészségünk. Azt is fontosnak tartom, hogy ezt mindenkinek sikerüljön magában tudatosítania! Rengeteg gondolat van még bennem, ezen téma kapcsán, amiről szívesen írnék gyakrabban, ha az időm és a lehetőségeim engednék.
Mostanában rengeteg motivációs és lelki segítő szolgáltatás közül választhatunk. Bár az alapgondolatot önmagában jónak tartom, érdemes körültekintően választani! A legjobb az lenne, ha már gyermekkortól mindenki kapna segítséget erre, de sosem késő elkezdeni, fejlődni mindig lehet, és mindig érdemes! A célom az, hogy valódi motivációt és hiteles segítséget tudjak nyújtani másoknak, amennyiben az önismereti munka útjára lépnének. Fontos, hogy ebben őszinte példát mutathassak, hogy a saját tapasztalataimat úgy adhassam át másoknak, hogy az mögött megfelelő tudás is legyen és szükség esetén hidat képezhessek a bizonytalan kliensek és a megfelelő szakemberek között.


Mi az, ami igazán kikapcsol?
Ami igazi kincs a számomra, az a családommal, barátaimmal, szeretteimmel eltöltött minőségi idő, de időnként szükségem van némi egyedüllétre is, hogy tudjak igazán befelé figyelni.
Szeretem a természetet, és ott is leginkább a víz közelségét. Egyébként ez változó, hangulatfüggő, mindig más segít kikapcsolni. Nagyon szeretek például olvasni (bár ezt nem mindig kikapcsolódásból teszem, mert nagyon szeretek tanulni is, így folyamatosan képzem magam). Van, hogy egy jó film ad kikapcsolódást, de szeretem a rejtvényeket, a gondolkodásra késztető játékokat, a zenét, a mozgást, a tartalmas, jó beszélgetéseket…

Van olyan dolog, pl. egy hobbi, amit szívesen elárulnál még magadról?
Hát, itt is dominál a művészeti ágakhoz való vonzódásom, mert például nagyon szeretem a színeket, így szeretek színezni, rajzolni, de szeretek írni és fotózni is, és van, hogy egy torta elkészítésébe teszem bele a kreativitásom. Az állatok szeretete örök, legfőképpen a kutyáké, és ebből adódóan fontos számomra a felelősségteljes kutyatartás, képzés és a kutyapszichológia. Mindig is volt kutyánk, így most is van, aki a családunk teljes értékű tagja, a cicánk játszópajtása, a velük való foglalkozás hobbi, kikapcsolódás és szeretettel teli, felelősségteljes feladat is egyben.


Számodra milyen érzés munkacsoportunk egyetlen, nem pszichológus végzettségű tagjának lenni?
Eleinte nehéz volt, hiszen ennyi szakember között, volt némi kisebbrendűségi érzésem. Viszont ez hamar elmúlt, köszönhetően annak az intelligens, emberi hozzáállásnak, amit ebben a csapatban tapasztaltam. Nekem új volt, hogy egyenrangú félként kezelnek, hogy kiemelik az erősségeimet, elismerik a munkámat, és mindig, minden körülmények között, még ha hibázom is, emberként kezelnek. Számomra mindez példaértékű, rengeteget tanulok tőlük, főleg a vezetőnktől, azaz tőled. Nem titok az sem, hogy én rád inkább mentoromként tekintek, hiszen ez jobban leírja a munkakapcsolatunk jellegét is. Másrészt, a saját önismereti utazásom is segített megérteni, hogy az én képességeim, tudásom, személyiségem és munkám miért értékes és hasznos, attól függetlenül, hogy van-e végzettségem az adott területen, vagy nincs.
Úgy gondolom, az én feladatkörömben, fontos a pszichológiával kapcsolatos ismereteim bővítése, de pont az a hitelességem kulcsa, hogy mégis pontosan ismerem a határaimat, és kellő alázattal végzem a feladataimat. Úgy vagyok elhívatott és egyenrangú tagja a csapatnak, hogy nem vagyok pszichológus.

Úgy gondolom és talán a fenti interjú alapján is jól látszik, hogy Bea önismerete és elhivatottsága mindannyiunk számára példaértékű lehet. Inspirálónak tartom, hogy folyamatosan küzd az önmegvalósításért, kitartóan dolgozik önmagán és egyre több nehézséggel tud megbirkózni. Hitelessége által tud kapcsolódni az emberekhez, önmagából adni másoknak.

A továbbiakban ismerjék meg munkacsoportunk többi tagját is….