Interjú Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeutával

Egy pszichológus esetében nagyon nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy mennyit mutasson meg magából. A szakszerű pszichoterápiás helyzet megteremtése végett fontos a távolságtartás, hogy a klienst ne befolyásolja semmilyen információ a terapeutáról. Ugyanakkor annak, akinek segítségre van szüksége, fontos, hogy legyen valami, ami segíthet a szakember választásban. Arról már írtunk, hogy mi a különbség a pszichológus és a pszichiáter között, és arról is, hogy mire érdemes figyelni, amikor szakembert választunk, sőt munkacsoportunk tagjairól is olvashatnak egy-egy rövid bemutatkozást az oldalunkon. Ezek mind szakmai szempontok. Most néhány azonos és néhány személyre szabott kérdés segítségével szeretném jobban bemutatni elhívatott kis csapatunk tagjait. Bala Beáta kérdései alapján Beck Enikő interjúja.

Interjúsorozatunk jelenlegi részében Szilágyi Zsuzsanna pszichológus és pszichoterapeutával beszélgetek.

Miért választottad ezt a hivatást?
A gimnáziumi évek alatt kezdett foglalkoztatni annak a kérdése, hogy az emberek viselkedését, hangulatát mi határozza meg. Miért lesz valaki kiegyensúlyozott, felszabadult, vagy épp frusztrált, rosszindulatú? Hiszen senki nem születik “rossznak”. Akkor kezdtem el olvasgatni pszichológia szakkönyveket.

Már akkor tudtam magamról, hogy nagy bennem a kíváncsiság az emberi belső működéssel kapcsolatosan, érdekelnek az emberek. Úgy tartom, minden ember egy csoda, és megtanultam, hogyan lehet erre szakszerűen rávezetni azt a pácienst aki önbizalomhiánnyal, vagy a szeretethetőség, önbecsülés, önértékelés hiányával küzd.

Változott-e a pszichológiáról megalkotott képed a tapasztalatszerzésed során?
Nyilván, megkaptam a válaszokat a kérdéseimre. Most már értem mi történik az emberi lélekkel, ha trauma éri, illetve, hogyan befolyásolja a személyiségfejlődést, ha az egyén  gyerekkori szükségletei nincsenek kielégítve vagy épp nincsenek reális határok szabva egy gyerek számára.

Mi motivál a munkádban, mi okoz neked sikerélményt?
Leginkább akkor van sikerélményem amikor a pszichoszomatikus tüneteket (pl. pánikrohamok, szorongás, alvászavar, fejfájás, stb.) sikerül már pár ülés után csökkenteni és rávilágítani ezek eredetére. Vagy amikor látom, hogy ülésről ülésre milyen sokat változik a páciens és látom a ragyogást, reményt, megnyugvást a szemében. Amikor tudom, hogy örömmel várják a következő ülést.

Pozitív visszajelzésekre szakmától függetlenül szüksége van a felnőtteknek is, így nyilván engem is feltölt, ha verbálisan is kapok feedbacket a munkámat illetően.

Sokakban él egy olyan gondolat a pszichológusokkal kapcsolatban, hogy ők bizony mind sérültek. Neked mi a véleményed erről? Szerinted előny vagy hátrány, ha egy pszichológusnak vannak lelki sérülései?
Kérdés, hogy van olyan ember, aki valamilyen szinten nem sérült? (mosoly) Én védett, szeretetteljes családban nőttem fel és nagy pofon volt az amikor azzal szembesültem, hogy nem minden család ilyen.

Ugyanakkor a Winnicott-i elmélet szerint a jó szülő vagy a jó anya az „az elég jó anya”. Így nincs tökéletes gyermeknevelés, nincs tökéletes család. Ilyen alapon mindannyian cipelünk valamilyen sérelmet magunkban, akár a szülői, akár a nagyszülői alrendszerből. Talán minden családban vannak örökölt szokások, nem megfelelő minták vagy fájdalmak, veszteségek, sokunk szüleit olyan szülők nevelték, akik részt vettek a világháborúban és talán életük végéig cipelték –legtöbbször kimondatlanul- a traumáikat. Aminek nyilván lehet nyoma a lelkünkben.

Mindezektől függetlenül, úgy tartom, egy pszichológus akkor tud kiegyensúlyozottan dolgozni, ha sikerül a lelki sérülésein túljutnia. Éppen ezért van az, hogy minden pszichoterápiás képzés több száz óra önismeretet foglal magába.

Egy pszichológus a saját életében tudja alkalmazni a tanultakat, és ha igen, akkor miben nyilvánul ez meg? Természetesen tudja. Főként ha megfelelő önismerettel és önreflexióval rendelkezik.

A pszichológusnak, illetve a családjának is lehet szüksége pszichológusra? Azt tudjuk, hogy elvileg egy pszichológus nem kezel családtagokat és barátokat, de a szakmaiságon túl, hogy tud mégis jól segíteni egy adott helyzetben? Természetesen nem lehetek pszichológus a baráti körömben, a családomban, de sokszor önmagában az, hogy jelen vagyok, meghallgatok, és főként, hogy nem adok tanácsot, már segítség.

Miért kell a távolságtartás/magázódás a pszichológus és a páciens között?
Fontos a szakmánkban a határok megtartása, másképp könnyen elcsúsznak a terápiás keretek.

Milyen egy pszichológus a civil életében? Például, azok az értékek, amiket a szakmai szinten képvisel (pl. empátia, megértés…stb), azt tartja a hétköznapokban is?
Úgy gondolom, minden emberi kapcsolat harmonikusabban működhetne, ha jelen lenne az, ami a terápiás kapcsolatban alapelv , vagyis a feltétel nélküli szeretet és elfogadás, empátia, megértés, ítélet mentesség, egymás tisztelete. A civil életben ilyen szempontból is segít a szakmám és próbálom képviselni ezeket az értékeket. Mindig próbálok az ember mögé látni és úgy megérteni az adott helyzetet. Megint a rosszindulat, az irigység, a pletyka jut eszembe- ezeket nagyon negatív energiának tartom és szakmámtól függetlenül ezekben az esetekben szoktam tehetetlenséget érezni, így elfogadnom is nehéz.

Jelenleg milyen szakmai kihívások és elérendő célok vannak az életedben?
A sématerápiás képzés során nagyon beleszerettem a módszerbe, így a következő hosszútávú cél a pár-sématerápia, illetve a csoportos-sématerápia módszerének elsajátítása.

A pszichoterápiás munka lelkileg elég megterhelő, és ahhoz, hogy jól végezd a munkád neked is szükséged van kikapcsolásra. Hogy pihen egy pszichológus? Ki tudja kapcsolni a szakmaiságot a magánéletében?
A csend pihentet a legjobban. Amikor egyedül lehetek. De, mivel szerencsére pörgős családban élek, ugyanannyira feltölt ha a gyermekeimmel, a családommal lehetek, akár édes-semmittevésben, gondtalanul. De rengeteget adhat egy minőségi beszélgetés, vagy ha órákig bele tudok feledkezni egy jó könyvbe vagy filmbe, valamint ha sportolhatok.

Az előző kérdésből adódik a következő is, a magánjellegű tapasztalatait be lehet, illetve be tudja építeni a terápiás munkájába? Vagy akár fordítva, a munkájából adódó tanulságot tudja hasznosítani a saját életében?
Természetesen igen, hiszen szorosan összefüggnek egymással. Úgy tartom, pszichoterapeutának lenni gyönyörű szakma, állandó tanulás és megtapasztalás, így sokat tanulok a pácienseimtől.

Miért fontos védeni a pszichológusnak a magánéletét, hiszen, ha többet tudunk róla, akár a bizalomi légkör kialakítása is könnyebb lenne, vagy nem?
Úgy képzelem el, hogy visszaélés történhet, ugyanakkor a terápiás kapcsolatban a kölcsönösségnek nincs helye, hiszen a terápiás ülések a páciens problémáiról szólnak.

Van olyan dolog, pl. egy hobbi, amit azért szívesen elárulnál magadról?
Nagyon szeretek kézzel írni. Kézzel írott színes füzetekből már teljes kollekcióm van, amibe leírom a gondolataimat, reflexióimat. Szeretek maximális hangerővel zenét hallgatni és erre hangosan énekelni.

Végezetül, szerinted mitől hiteles egy pszichológus?
Attól érzem magam hitelesnek, hogy önmagam vagyok a magánéletemben is: fel merem vállalni az érzéseimet, a gondolataimat, merek konfrontálódni. Még akkor is ha ez konfliktushoz vezet. Azt hiszem, nincs olyan jó barátnőm, akivel ne vitáztunk volna egy igazit. Szerintem így őszinte és eredeti egy baráti kapcsolat.
Tudok töltődni és úgy megtalálni a belső egyensúlyt, hogy valamennyi életszerepemet maximálisan meg tudjam élni, jelen tudjak lenni ezekben.

Szilágyi Zsuzsanna pszichoterapeutánkhoz itt foglalhat időpontot négyszemközti online konzultációra.