Mitől leszünk érettek érzelmileg? Hogyan válunk le a szüleinkről?

A felnőtté válás és az autonóm személyiség kialakulásának egyik alapfeltétele a szülőkről (elsődleges gondozó személyről) való érzelmi leválás. De mit is jelent ez a sokszor félreértett fogalom? Az emberi lények számára a kötődés elsődleges fontosságú pszichés szükséglet az egész életen át. A kötődési szükséglet evolúciós gyökerekkel rendelkezik, tehát a környezethez való sikeres alkalmazkodást és túlélést

Mit tehetünk az iskolai zaklatások ellen?

Korábbi videónkban már beszéltünk az iskolai bántalmazás vagy más néven bullying – jelenségéről. Mostani cikkemben a mélyebb megértés érdekében az iskolai zaklatás kialakulásáról, következményeiről és beavatkozási lehetőségeiről szeretnék írni. Mit nevezünk iskolai zaklatásnak? Iskolai zaklatásnak nevezzük azt a kortárscsoportban megjelenő sokrétű és bonyolult jelenséget, melynek feltételei: egy vagy több diák tudatosan, bántó szándékkal olyan dolgot

Miért halogatunk, és mit tehetünk ellene?

Szinte mindenkivel előfordult már, hogy egy feladatot vagy teendőt félbehagyott, esetleg el sem kezdett. Utána pedig bűntudata volt a halogatás miatt. Mai videónkban arról beszél alapítónk, Habis Melinda klinikai szakpszichológus, hogy miért halogatunk, mindez honnan eredeztethető, de megtudhatja azt is, hogyan kerülhetjük el a feladatok és teendők nem időbeni elvégzését, vagyis a halogatást. Nézze meg

Az asszertív kommunikáció – avagy hogyan kezeljük hatékonyabban a konfliktusainkat?

A kommunikáció a mindennapi életünk része. Kommunikálunk a házastársunkkal, gyermekünkkel, a munkahelyünkön a főnökünkkel… De miből adódnak a félreértések és mi segíthet ezek tisztásásában, valamint szándékaink és vágyaink őszinte közlésében? Erről szól mai blogcikkünk. Tudjon meg többet az asszertív kommunikációról, olvasson tovább! Mi is az a kommunikáció? Személyközi kommunikációnak nevezzük az emberek közti interakciót, mely

A krónikus betegségek pszichológiai vonatkozásai

A krónikus, élethosszig tartó betegségek egyre nagyobb számban jelennek meg a társadalmunkban, s jelentős nehézséget okoznak az ellátó rendszernek és az egyénnek egyaránt. A krónikus állapot érinthet egy szervrendszert, de megjelenhet halmozott formában, illetve oksági viszonyban is, amikor egyik betegségből következik a másik. Mai blogcikkemben a krónikus megbetegedések pszichológiai hátteréről olvashat bővebben. Maradjon velem és

Nárcisztikus a párkapcsolatban

A nárcizmusról és a nárcisztikus személyiségzavarról már több írásunkban is foglalkoztunk. Mai blogcikkünkben azt szeretném bemutatni, hogy hogyan működik a nárcisztikus a párkapcsolatban. Maradjon velem és tudjon meg többet a nárcisztikus személyek viselkedéséről! Miért nem tud őszintén szeretni a nárcisztikus személy? A nárcisztikus személyt a párkapcsolatában gyakran az érzékenység- és sebezhetőség hiánya jellemzi, ezért általában

Az emberszeretet világnapja – Az önzetlen segítségnyújtásról

Április 8. az emberszeretet világnapja. Az emberszeretet szó jelentése a Nyelvtudományi Kutatóközpont honlapján fellelhető fogalommagyarázat szerint az embertársaink illetve az emberiség iránt általánosan érzett és tanúsított szeretet. Szinonimái az altruizmus, felebaráti szeretet, emberiesség. Nehéz és már-már megfoghatatlan ez a definíció. Vajon mit kezdhetünk ezzel a mindennapokban, a saját életünkben? Kezdjük egy rövid fogalommagyarázattal arról, hogy

A Down-szindróma világnapja

Március 21-e a Down-szindróma világnapja. Mai blogcikkünk ebből kifolyólag született meg azzal a céllal, hogy a Down szindrómával élő gyermekeket nevelő szülőkhöz szóljon. De mit is jelent a Down-szindróma, és honnan ismerhetőek fel a betegség tünetei? Mit élnek át a szülők a Down-szindróma diagnosztizálásakor? Hogyan segíthet a család, és milyen szerepe van a társas kapcsolatoknak?

Boldogság – Mi is az pontosan?

Mai blogcikkünk a boldogság világnapja alkalmából íródott, melyet 2012 óta tartunk. Az ENSZ nemzetközivé nyilvánítása szerint a boldogság világnapja március 20-a. A boldog befejezés Hogyan is végződnek a mesék? Hát persze: „… és boldogan éltek, amíg meg nem haltak”. De nem csak a mesék végződnek happy enddel. Vegyük csak a hollywoodi filmeket: ugye, hogy szinte

Interjú Puskás Nikolett tanácsadó szakpszichológussal

A pszichológusi hivatásban olykor nehéz megtalálni azt az egyensúlyt, hogy a szakember mennyit mutasson meg magából. A szakszerű pszichoterápiás helyzet megteremtése miatt kiemelt szerepe van a távolságtartásnak azért, hogy a klienst ne befolyásolja semmilyen információ a terapeutáról. Ugyanakkor annak, akinek segítségre van szüksége, fontos, hogy legyen valami, ami támpontot adhat a szakember kiválasztásban. Arról már korábbi cikkeinkben írtunk, hogy mi a