Jó napot Kívánok! Egy ideje félek lemenni és felmenni a lépcsőkön de nem mindegyiken.

Jó napot!
2007ben ismerkedtünk meg, 2010ben volt az esküvőnk, 2011ben született meg nagyobbik fiam, 2018 kicsi
Sajnos én is hibás vagyok sok mindenben nagyfiam születése óta nem tudtam a horkolását elviselni de még a szszogását sem így régóta külön alszunk, voltak veszekedések 2szer hirtelen felindulásból még régebben elküldtem de csak dühből, nagyon a gyerekekre hangolodtam csak rá régóta elmarad a puszi ölelés, ő se adott annyiban nyilvánult meg hogy néha végig pötyögtette ujjait vállaimon vagy picit nyomkodta nyakam, de ő részéről is elmaradtak a különféle megnyilvánulások, sokat dolgozik, sajnos mivel egyikünk se kezdeményett én telefonom egy játékban kerestem ugymond társaságot akik legalább hozzám szolnak ezalatt ő azt mondja 2-3hónap alatt lerendezte magába és kiszeretett, azt mondja elmúlt, nem szeret, késő már minden. Ugymond olyanok voltunk ha te se akkor én se nehogy már én kezdeményezzek.
Októberben még próbálkoztunk 3babával de nem jött össze és november 16án így állt elém hogy neki elég volt a házasság. Nem szeret, késő már, elmúlt
Köszönöm szépen

Tisztelt Hölgyem!

Tárgy: Szexuális deviancia. (Latens) biszexualitás?

Bocsásson meg, hogy így ismeretlenül a tanácsát kérem, de elképzelésem sincs, hogy ki tudna nekem ebben bölcs tanácsot adni. Biztos vagyok benne, hogy egy szakember – az alábbiak ismeretében-, egyértelműen képes meghatározni, hogy tévedek-e a barátom kapcsán, vagy sem.
Nem igazán tudom ugyanis, hogy mi a helyes módja a következő helyzet kezelésének, mivel ilyen szituációban még soha nem voltam. Tehát, közvetlenül nem is nekem van szükségem segítségre (44 éves férfi vagyok, feleségem, gyermekem van), hanem egy barátomnak… és nem, ez tényleg nem terelés, tényleg a barátom és köztem levő kapcsolatban van most éppen egy komoly döccenő, ami esélyesen végleges is. Alapvetően tehát egy közvetett segítségre, tanácsra lenne szükségem.

Adott, egy alapvetően kedves, jóravaló, többnyire önzetlennek mondható, de – szvsz – kissé túlságosan is érzékeny 32 éves férfi, Zoltán, akinek 2 éve nincs semmilyen párkapcsolata. Jó okkal (erről majd később).
Már korábban találkoztam vele, nagyjából 12 éve, amikor is egy edzőteremben futottunk össze és beszélgetni kezdtünk a sportról, hobbikról, majd később általános témákról is. Elég jól megértettük egymást, sokat beszélgettünk már akkor is. Aztán az élet úgy hozta, hogy nem találkoztunk sokáig, majd idén tavasszal ismét összefutottunk és megbeszéltük, hogy keressük egymást, mesélünk egymásnak magunkról. Így is lett.
Tudom, hogy ilyen modern, felvilágosult időkben unalmas lehet ezt olvasni, de én csak egy klasszikus hetero férfi volnék. Fiatalabb koromban eléggé viszolyogtam a másságtól, de ahogy tanultabbá, tapasztaltabbá váltam, úgy igyekeztem fejleszteni a személyiségem, hogy a devianciákat jobban toleráljam és úgy érzem, ez mára már elég jól sikerült is.

Persze ebben a történetben, azt hiszem, én számítok a legkevésbé, szóval rátérnék Zoltán barátomra. Véleményem szerint, rendkívül komoly szexuális problémákkal küzd. Ehhez egy ideje pszichiáter is segítséget nyújt neki, tudtommal gyógyszeres kezelést is kap. Hogy a szülei korai válása, az apja zsarnoksága, az apja házasságon kívül született – és nem kívánt – roma mostohatestvére miatt, azt nem tudom.

A lényeg az, hogy úgy gondolom, hogy ő (latens?) biszexuális, de mihelyst ezt a minap szóba hoztam neki, durván és felháborodva tagadott, majd közölte, hogy jobb, ha nem is beszélünk inkább. Nem tudom eldönteni, hogy egyfajta tagadó fázisban lehet évek, évtizedek óta, vagy tényleg én látom rosszul a dolgot, de nekem sem esik jól, hogy ilyen könnyen kukába dob valaki egy barátságot. Neki is próbáltam elmagyarázni, hogy nincs ebben semmi szégyellnivaló, a kínai sem kér elnézést azért, mert kínai. Ezen persze még jobban felhúzta magát, hogy én most megvádoltam őt valamivel (számára ez úgy tűnik egy derogáló sértés), ami hazugság, így én egy hazug ember vagyok, akire neki semmilyen szüksége nincsen.

Miből gondolom azt, hogy biszexuális? A következőkből:
– Talán a 2. személyes találkozásunkkor megemlítette, hogy annyira csapongó szexuális élete volt korábban, hogy két alkalommal, két különféle homoszexuális férfival volt orális aktusa. Kapta és nem adta, és nem is szerette volna, ha ennél tovább jutnak. Azt is hozzátette, hogy ezekért a „botlásokért” szégyelli magát.
– Talán már a 3. alkalom, hogy megemlíti, hogy akár együtt is maszturbálhatnánk. Szerinte ebben nincsen semmi különös, ez nem meleg/biszex dolog. Szerintem ez nem igaz, és én ebbe nem vagyok hajlandó semmilyen szinten részt venni.
– Az előbbihez tartozik valamennyire, hogy állítólag van egy barát, akivel néha együtt maszturbálnak, elmondása szerint kizárólag a képernyőn látottakra szorítkozva.
– Néha rákérdez, hogy én mire maszturbálok.
– Beszélgetéseink során gyakran előkerül általa, hogy éppen azon a napon erre és arra a klippre maszturbált, vagy ha nem sikerült, akkor folyamodott pornóhoz. (Számomra már az is különös, hogy ezek zenei klippek és a benne szereplők nyilván ruhában vannak.)
– Gyakran beszámol arról, hogy mikor és mennyi időt maszturbált. Ezzel én nem nagyon tudok mit kezdeni, igyekszem elviccelni, vagy komolyan tanácsolni hogy itt az ideje párt keresni és egyedül „edzeni”, meg, hogy „ez a kelleténél több információ”, stb.
– Nyilván hatalmas szexuális étvágya lehet, ugyanis egészen extrém helyzetekről számolt be, pl. maszturbálás repülőn, boltban, tömegközlekedési eszközön, öltözőben, áruházi fülkében, stb. Ráadásul elmondása szerint BDSM kedvelő, azt szereti, ha neki fájdalmas a szex. Használt már elektromos sokkolást, csalánt, szöges péniszgyűrű szerűséget, csípős szereket, sőt még enyhébb vagdosásról is beszámolt. Illetve olyan, még ennél is extrémebb elvi(!) témát is felhozott, amit leírni sem merek. Ez utóbbival kapcsolatban, könnyen elképzelhető, hogy csak „viccelt”. (Vagy csak reménykedem?)

Korábban tudtommal volt már sikertelen öngyilkossági kísérlete, ha jól tudom kétszer. Bevallom, egy kis részem már csak ezért sem csapta rá néha a telefont, amikor ilyen dolgok kerültek szóba, mert én hiszem, hogy jó „gyerek” ő, csak a szexualitásában valami nagyon félresiklott. (Vagy nem, és én látom rosszul, mert a mai őrült világban ez a „normális”?)

Miért fontos ez nekem? Mert nagyon szeretem a feleségem, de ő nem olyan érdeklődési körrel bír, mint én, így jól esik férfi dolgokról beszélgetni valakivel, akit elég intelligensnek is tartok. Ráadásul azt hiszem, a korral kialakult bennem egy ilyen – kéretlen – megmentő hajlam, így jól esik nekem is, ha meghallgathatom, talán segíthetek neki és nekem is jó érzés, ha a barátomnak éppen jó kedve van. Talán nem pont valami ilyesmiről szól a barátság? Bennem lehet a hiba? Már magam sem tudom.

Szóval, úgy érzem, hogy valamennyire fontos számomra ennek az embernek a társasága, mert egy rakás rossz emberrel találkoztam már, és most az, hogy ő szexuálisan ennyire deviáns, vagy sem, azt alapvetően nem nehéz tolerálni és hellyel-közzel jól kezelni. Azért dobjam el a barátságunk, mert ő más? Szerintem ez helytelen lenne. Nem véletlenül érdeklődöm az egészsége felől is, mert nincs párkapcsolata és nem is akar. Holott, egy másik barátom lányával jól összeillenének és segítő jobbom ellenére, ezt visszautasítja, mondván, most a nemi problémái miatt nem lehet. Maszturbálni naponta kétszer, viszont lehet? Nekem ez érthetetlen.
A teljes történethez azért az is hozzátartozik, hogy volt már neki két komoly párkapcsolata hölgyekkel. Egyikkel ~2 évig tartott, a másikkal ~3 évig. Utóbbi esetben még az összeköltözés is belefért. A második esetben fajultak el a dolgok annyira (a szintén magas libidóval rendelkező barátnőjével), hogy valamiféle idegei alapú sérülése is keletkezhetett a nemi szervét illetően, és mára már fájdalmas neki az orgazmus. Sőt, elmondása szerint megesik, hogy több órán keresztül képtelen elmenni. Ezzel kismillió orvosnál járt, szervi bajt nem találtak! Maradt a pszichiáter.
Tovább bonyolítja a képet, hogy van egy hölgy, akibe közel egy évtizede szerelmes, de viszonzatlanul. (A hölgy párkapcsolatban él, távol tőle és a köreibe eleve nehezen enged be embereket, holott Zoltán párszor azért próbálkozott, sikertelenül.) Elmondása szerint ő az egyedüli ember, akiért bármire képes lenne.
Jelenleg ott tartunk, hogy emiatt egyértelműen tudtomra adta, hogy nem kíván velem beszélni, továbbá a közösségi médiából is törölt az ismerősei közül. Nyilván a személyes találkozásoknak is ezzel vége.
A fentiek tükrében kérem mondja meg, hogy egészen biztosan így viselkedik egy magát heteronak beállító férfi? Egészen biztos, hogy nem (latens?) biszexuális és talán éppen az ez elől való menekülés is lehetett az oka a korábbi öngyilkossági kísérletek mélyén?
Ha már erre rámegy a barátságunk, tudni szeretném, hogy tényleg jól sejtem a biszexualitást a fentiek mögött, vagy valóban olyannal vádoltam meg ami súlyos tévedés?

Köszönöm szépen, ha megtisztel válaszával!

Üdvözlettel,
T. Simon

Üdv! 17 éves lány vagyok. Azért fordulok segítségért önhöz, mivel az elmúlt napokban eléggé elbizonytalanodtam és nem tudom mi tévő legyek. Nem régen neten egy anonim oldalon egy fiúval eléggé jól össze barátkoztam. Aztán ez fokozódott egyre jobá addig amíg nem találkoztunk. De sajnos a találkozás negatív csalódást okozott számomra. Nem egészen erre számítottam. Igazából azt látom mintha valamit titkolna belül és nem merné elmondani. A megjelenés, a kisugárzása valahogy nagyon nem tetszett. És a hangja alapján ahogy beszéltünk előtte máshogy képzeletem el. Nagyon furcsálok benne dolgokat. Ugyan is a beszélgetésünk elején úgy kezelt mintha az egyik legjobb fiú barátja lennék. Ez szerencsére tisztázódott, ezáltal ez a probléma megoldódott. Most az a furcsa hogy úgy érzem ő többet akar mint egy szimpla barátság. Válaszaiból kifejtve pl:mikor beszélgetünk szóktunk videókat nézzni és kérdeztem hogyha ezek a lányok közül akik a videón szerepelnek nem szimpatikus neki egy sem akkor ki az aki bejön. És erre nem adott választ ha nem csendbe maradt. Valamint volt még olyan hogy ha beszéltük hogyha majd találkozunk és hol akkor nem szeretném hogy ismerőssel találkozzak. Erre mondtam és ha úgy lenne akkor se lenne semmi közük hozzá. És elég sokszor ezzel a mondattal jön hogy ha úgy is lenne akkor… Meg volt olyan hogy beszéltük hogy neki milyen emberek szimpatikusak vagyis vonzóak. Amikor pedig én ellítettem akkor mindig úgy reagált mintha féltékeny lenne pl:de úgy se fogsz olyat találni aki ilyen meg olyan stb. Nekem ez a fura és ő mindig mondja hogy szimpatikus vagyok neki még akkor is ha én nem kedvelem mert ő úgy érzi mintha én nem kedvelném. Az a probléma hogy jól sejti mert valóban nem kedvelem és nem merem neki elmondani de én már nagyon nem kedvelem amióta találkoztunk mert nem arra számítottam. Léntegében nem merem neki megmondani hogy nem kedvelem már csak az a baj hogy ő meg nagyon kedvel amit nem tudom miért annyira, és nem akarom megsérteni de nem. Nem tudom mi tévő legyek folytassam tovább-e vele a beszélgetést vagy hanyagoljam. Csak az a furcsa hogy nem meri elmondani hogy többet gondol ebből. Egyébként lelkiekben mindig próbál segíteni de én valahogy akkor sem a kisugárzás megjelenése ha vissza gondolok nagyon nem. Ha tudna pár tanácsot adni azt nagyon megköszönném mert tényleg nem tudom mit tegyek.

Tisztelt pszichológus!

Szeretném a tanácsát kérni, megcsalt a vőlegényem; 5éve voltunk együtt..
Ő volt nekem az első,de még ennek ellenére is szeretem, gondolkodom az újrakezdésen.Hiszem hogy megváltozik.
Apukám halála után ő volt nekem itt. Anyukámmal és bátyámmal nem olyan jó a kapcsolatom, mindig én vagyok nekik a rossz mindenben,pedig mindent én csinálok itthon. Párom pedig mindig megvédett, biztonságban éreztem magam mellette , annak ellenére hogy sokat ivott . Sokan mondták az emberek,hogy nem hozzám való. Pedig szerintem mi nagyon is összeillünk, hasonlóak vagyunk és a családunk is.
Kb.1 másfél hete már nem alszunk együtt,eddig mindig együtt aludtunk. A sok ital miatt nem működött olyan jól a szexuális életünk.
De minden nap beszéltünk eddig még amióta szétmentünk. Ő sem tudja mi lesz az új lánnyal a jövőben,nem tudja mit csinál;én is döntésképtelen vagyok.
Szerintem csak változatosság kell az életében,tetszik most neki hogy megkapja mindig a lányt. De konkrétan nem beszél a jövöbeli terveiről a lánnyal, azt mondja majd ahogy alakul .A vőlegényem nem olyan romantikus,kirándulós típus, ez a lány pedig akivel megcsalt olyan típus. Szerintem a vőlegényem nem fog majd csak az ő kedvéért kirándúlgatni. Meg azt mondja szerelmes lett a lányba, szerintem meg nem csak tetszik neki hogy megkaphatja mindig. Nekem azt mondta hogy szeret.
Kérem segítsen,nehezen élem meg és nagyon döntésképtelen vagyok. Mit csináljak?

UDVOZLOM A FIAM 22 EVES NAGYON AGRESSZIV INDULATOS NINCS BARATTNOJE DE BARATJA SE LEKEZELO A VISELKEDESE SENKIRE NINCS TEKINTETTEL ES NAGYON ONZO NEM TUD SEHOVA BEILLESZKEDNI TOBB MUNKAHEJEROL IS KIRUGTAK ES AMINT LATOM NAGYON MAGANYOS DE O MAR EL MAGATOL MINDENKIT NEHA ANYIRA AGRESZIV HOGY TOR ZUZ ITHON EGYSZERUEN NEM TALALJA A HANGOT SENKIVEL SZERINTEM ETTOL O IS NAGYON SZENVED ES MI IS AKIK VELE EGYUTT ELUNK MINDENKI TUDJA HOGY PROBLEMAS ES MAR SOKAN ELFORDULTAK TOLE GYULOLKODIK ES NEHEZ ELVISELNI A TARSASAGAT MIT TANACSOL HOVA FORDULJAK HOGY JOBB LELKI ALLAPOTBA KERULJON MIJEN SEGITSEGET KAPHATNA EZZEL KAPCSLATBA VALASZAT ELORE IS KOSZONOM

Tisztelt Pszichológusnő!

Úgy érzem, hogy a környezetemben van egy nárcisztikus személy, aki egész pontosan az édesanyám párja.

Napi rendszerességgel nem, de azért havi szinten 2-3 alkalommal mindig előfordul, hogy valamin összevesznek, amiben persze az én anyám a hibás, a párja úgy gondolja, hogy saját magának mindig igaza van.
Sokszor észreveszem, hogy anyám érdekei nem érvényesülnek, ellenben a párja érdekei igen. Előfordult már olyan, hogy megakarta szabni, hogy milyen ruhát vegyen meg a boltban.
Ha szólunk Neki, hogy mosson kezet amikor hazajön, és leveszi a cipőjét, kabátját, stb, akkor ellenkezik és egyenesen erőszakos kötekedésnek éli meg. Édesanyám fél a koronavírustól, a párja természetesen tagadja a koronavírus létezését, és azzal magyarázza, hogy Isten úgy is tudja, kinek kell elkapnia a vírust ha van, tehát tök mindegy, hogy mosunk kezet vagy sem.
Természetesen mindig minket állít be erőszakosnak, és azt állítja, hogy mi sem mosunk soha kezet.
Nem beszél a gyerekkoráról, nem beszél a családjáról, nem árulja el, hogy hol lakik(hozzánk jár minden nap, de nem lakik itt, nincs bejelentve, nem is szándékozzuk Őt bejelenteni és ide költöztetni).
6 éve vannak együtt anyámmal, és a mai napig nem mutatta be anyámat az édesanyjának. Erre egyszer azt mondta, hogy nem kell tudnia, hogy ki az anyja.
Sokszor előfordul, hogy b*zdmegol anyámnak, amire anyám számtalanszor megkérte, hogy ne tegye mert megalázónak érzi, és csak mondja, csak mondja. Erre azt mondta, hogy Ő egy melós ember, és a melósok mind káromkodnak, nem fog ezen változtatni.
Anyám ha találkozik a barátnőjével és ezt elmondja a párjának, természetesen megjelenik a találkozás helyszínén.
Előfordult olyan, hogy anyám barátnőjének is megmagyarázta, hogy ne azt a cipőt vegye meg amit kinézett magának, mert saját magával szúr ki, mivel Neki az a cipő nem tetszett.
A maszkviselést elutasítja, mondván, hogy nincs koronavírus és csak bohócot csinál belőlünk a kormány. Összeveszett már buszsofőrrel, boltban biztonsági őrrel, dohányboltban elküldte melegebb éghajlatra az eladónőket azért, mert szóltak Neki, hogy vegye fel a maszkot, vagy hogy húzza fel az orrára.
Kb. egy bő hónappal ezelőtt történt egy olyan eset, hogy a boltban összeveszett az eladókkal, mert szóltak Neki a maszkért, és a végén az anyámat hozta ki hibásnak, hogy nem állt ki mellette, és hogy tulajdonképpen nem szereti Őt anyám.
Nem egyszer fordult már elő az, hogy kioktatta anyámat, hogy az nem szeretet amit Ő csinál, és hogy akinek el kell magyarázni, hogy mi a szeretet, annál bajok vannak.
Ha anyám beteg, sokszor akkor sincs meg benne a kellő empátia, csak a saját problémái léteznek.
Természetesen Neki mindig vannak problémái, mindig az Ő problémáját kell meghallgatni, anyám problémája nem is fontos számára. Egyszer ezt mondta anyámnak: “mi közöm a Te problémáidhoz?”
Spanyolország a mindene, csak oda szeret menni nyaralni, anyám már többször mondta, hogy Ő neki nincs igénye arra, hogy mindig Spanyolországba menjenek, Neki jó a Balaton is. Erre a párja: “nem megyek a sok bunkó magyar közé, különben is gyerekkoromban minden nyáron voltam a Balatonon.”
Sokszor a kollégáinak, ismerőseinek henceg és mutogatja, hogy mit vett anyámnak. Anyámnak ez nem tetszett, és megkérdezte, hogy miért kell mindenkinek mutagatnia, hogy mit vett Neki. Erre az volt a válasza, hogy azért mert az emberek irigyek, és ezzel hergeli Őket. Meg, hogyha valakinek nem tetszik az, ami neki igen, akkor az az ember irigy rá.
Ha anyám valamiben nem ért Vele egyet, nem ritkán megsértődik, nem szól hozzá.
Volt, hogy anyámra azt mondta, hogy üldözési mániája van, és csak kitalálja azt amiket a párja mond rá.
Nem lehet vele szinte semmit sem megbeszélni, mert mindig mi vagyunk a hibásak.
Engem szó szerint le szaremberezett, amikor azt mondtam Neki, hogy Ő egy nárcisztikus elmebeteg(ekkor már nagyon dühös voltam rá).
Amikor anyám azt mondta Neki, hogy mivel nap mint nap jár hozzánk, itt alszik, eszik, adjon bele a rezsibe, akkor Ő erre azt mondta, hogy nem fog használati díjat fizetni. Persze azóta már ad bele a rezsibe, de néha van, hogy szólni kell Neki miatta.

Én ezekből a megnyilvánulásokból, jelekből azt gondolom, hogy anyám párja egy nárcisztikus ember.
Mit lehet tenni ilyen esetben? Tudom, a nárciknak nincs betegségtudatuk, terápiára nem mennek el.
Mi a megoldás ilyenkor?

Köszönöm válaszát előre is!

Üdvözlettel: Zsolt

Tisztelt Doktor Nő/Úr. Sanyi vagyok. Sajnos mindent a lelkemre veszek, szorongós tìpus vagyok ès pànikolók. Tüneteim: Zsibadàsok, remegès, gyomorègès, gyomorfàjàs, hànyinger, gombocèrzès a torokban. Amit èszre vettem mèg az a erekció zavar. Urológia negatìv, ő idegileg van azt mondta. Eddigi th: Frontin 0,25 mg. Ezt tavaly nyàron szedtem utoljàra akkor jó volt. Atarax 25 mg. Amit most kaptam az a Citroplam hatóanyag. De ettől fèlrk, hogy libidó csökkenèst eredmènyez. Egy neurológus ismerősöm ajànlota a Paroxat 20 mg tabletàt ezt mèg nem próbáltam. A segìtsègèt szeretnèm kèrni! Köszönöm szèpen! Tovàbbi szèp napot kìvànok!

Tisztelt Dr Nő! Gabriella vagyok! 2gyermek édesanyja az első 3.éves a kisebb 8 hónapos.
Mióta megszületett a kisebbik fiam, folyamatos szorongásban vagyok. Bekepzelek olyan dolgokat mint például hogy beteg vagyok és keresem magamon a betegség jeleit. Mint pl találtam egy nagyobb nyirokcsomót el is mentem vele orvoshoz aki megvizsgált csinált vérvétel azt mondta azzal minden rendben. De én mégis rettegek hogy valami daganat de így vagyok a férjemmel és a gyerekeimmel bármi van vélük egyből a legrosszabbra gondolok bújok az internetet és olvasgatok mindent és be pánikolok. És ez már érzem, hogy nem egészséges.
Rettegek a haláltól és minden ilyen kapcsolatos hírtől nem vagyok jól de ez így van ha meghallom hogy valaki daganatos vagy ép más baja van.
Félek. Segítséget kérnék mit tegyek mert érzem, hogy ez így nem jó.
De itt nem tudom kivel megbeszélni várom válaszát!

Jónapot Kívánok!
Idén október elején váratlanul elhunyt egy 24 éves lány. Egy családtag volt. Én 5 éves voltam, amikor megszületett. Amikor gyerekek voltunk, nagyon sokat játszottunk együtt. Minden születésnapon, karácsonykor találkoztunk a családjával is és a nála 6 évvel fiatalabb kisöccsével. Alkalmanként szilvesztereztünk is együtt. Évről-évre egyre nagyobbak lettünk. Kezdtük élni mindannyian a saját életünket. A magunk útját jártuk. Még nem töltöttem be a 21. évemet, 2011 karácsonyán találkoztunk utoljára. A lány akiről beszélni fogok, akkor már 15,5 éves volt. A halála előtt nem találkoztunk 8,5 évvel ezelőtt (még a szüleivel sem). Facebookon ismerősök voltunk. Időnként láttam a közzé tett képeit, eseményeit. Nem tudom, hogy követette-e a profilomat. Idén októberben elmentem a párommal egy fürdőbe. Az öltözőben hívott az anyám, hogy meghalt a lány. Elájult. Még a mentők sem tudtak már rajta segíteni. Ez engem teljesen megdöbbentett. Fel se fogtam, fel se tudtam dolgozni. Eljött a temetésének a napja. Lelkileg még jobban megviselt. Nem csak engem, hanem mindenkit, aki ismerte a 24 éves lányt. Nem is emlékszem, hogy mikor sírtam 10 évvel ezelőtt, de azóta nem tudok tovább lépni. Nem tudom elengedni a múltat. Időnként eltörik bennem a mécses. Feltörnek bennem az emlékeim. Olyan, mintha elfelejtettük volna egymást örökre, és majdnem 9 év esett volna ki az életemből. Előtte még 1 nappal még éltem a saját életemet. Néha úgyérzem, hogy bűntudatom van, hogy nem fordítottam rá időt az ismételt takálkozóra. Úgy voltam vele, ha egyszer újra eljön a mi időnk, újra összefutunk. Ez váratlanul jött. Számomra, mindig is fontos az emlék, ami végig kísért az életem során. Mindenkivel, nem csak az elhunyt lánnyal volt. Azt felfedeztem magamban, amikor elmegyek dolgozni, akkor túltudom tenni magam, illetve a társaság is segíti elfeledni az érzelmeimet. Közeledik a szeretett ünnepe, és megszólalnak a karácsonyi zenék. Nem bírom megállni, hogy ne könnyezzen a szemem. Olyan munkahelyen dolgozok, ahol időként betesznek ilyen zenét is. Nem is várom már soha többé a karácsonyt, ha tudom, hogy ez lesz velem életem végéig. Ez az egyik ok, amikor eltörik bennem a mécses. A másik, kerülnöm kell a családi veszekedést, meg a konfliktust. Félre kell vonulnom. Ez is kiváltja belőlem. Erről nem beszélhetek senkivel, mert attól félek mindenki dilisnek fog tartani az elmondottak alapján, hogy olyaskit gyászolok, akivel csak gyerekként találkoztunk utoljára és elkerültük egymást. Akkor meg a saját szüleimet nem fogom már megsiratni, ha ne adj isten ők is el fognak menni? A másik. Kedvesem meg azt gondolja, hogy ez olyan, mintha az exbarátnőmet siratám meg. Én inkább olyaskit, akivel gyerekkori jó játszótársak voltunk. Ő is tudja, milyen érzés. Gyerekként neki is volt ilyen hasonló. Mindannyian úgy voltunk vele, hogy a lány tovább fog élni, mint én. Mégis fordult a kocka. Szeretnék ez ellen tenni, de sohasem felejthetem el egy rég látott szerettünket. Itt a karácsony. Ilyenkor a megváltozás útjába nem érdemes elindulni, mert a szeretett ünnepe felszakíthatja a sebeket. Úgyérzem csak januártól lesz értelme, valami változáson átesnem pozitív irányába. A családom nem tud az egészről, úgyhogy ezt titokban kell tartanom.

álandó félelem van benem mindig ojan érzédem van hogy követ valaki

Nem vagyok biztos magamban,

Üdvözlöm!

Életem 3 legszebb évét éltem meg a számomra tökéletes férfival, akiröl végül kiderúlt, hogy végig hazudott és megcsalt. Teljes mértékben összetörtem lelkileg, és azóta képtelen vagyok olyan érzésekre, mint vágy, szerelem, a szex iránti érdeklődés. Szó szerint senkiben nem bízok, és nem tudom elképzelni, hogy én még valaha párkapcsolatot alakítsak ki. Látom, ami a neten megy, hallom az ismeröseimtől, hogy mindenki megcsal mindenkit, és ezt én nem tudom elfogadni. Mondhatnám úgy is, hogy kihalt belőlem minden érzelem, ami azelőtt 10000 fokon égett. Azóta közel 3 év eltelt, és még mindig ugyanezt érzem, vagyis hogy semmit nem érzek. Gondolom, hogy ez nem természetes dolog, mert én egyáltalán nem ilyen voltam, sőt, pont az ellenkezője. Nemrég találkoztam az exemmel, és csak kíváncsiságból megcsókoltam, hogy érzek-e valamit, fellobban-e az a bizonyos láng, amo vele a legforróbb és legszebb volt, amit valaha átéltem, de az ég egyadta világon semmit nem jelentett az a csók, sőt, mégcsak nem is esett jól. Ö ismét szeretne tőlem valamit, de én elvböl nem lennék már vele, de mással sem. Az lenne a kérdésem, hogy ez nálam betegség lett, vagy olyan mértékben sérült a lelkem, hogy nem bír begyógyulni? Kérem, hogy az e-mail címem ne legyen nyilvános, mert azt nagyon nem szeretném. Köszönöm, ha válaszával segít.

Üdvözlöm

Olyan kérdéssel fordulok önhöz hogy a párom állítása szerint én emailba időpontot kértem egy örömlánynál! Én ilyet nem tettem! Valaki feltörte a fiókomat és a nevembe írt amit a párom nem hisz el! Most azt a választ várja tőlem hogy mondjam el neki az igazat hogy én kértem időpontot! Most nem tudom hogy hazudjak neki hogy igen kértem vagy tagadjak! Azt mondta párom hogy ha nem mondom el annak következményei lesznek! Ha elmondom akkor látja hogy őszinte vagyok! Nem tudom mit csináljak! Válaszát előre is köszönöm

Üdvözlettel

Péter

Üdvözlöm!
Pár éve szülés közben meghalt a babánk. Azóta nem élünk nemi életet és nagyon sokszor azon kattog az agyunk hogy meg fogunk halni… Nem tudunk kikapcsolni és élvezni az életet. Terápiára nem tudom elrángatni :(. Mit tudnék tenni hogy javuljon ez a helyzet?
Köszönettel! Emili