Kedves Online Pszichológus,

úgy érzem, segítségre van szükségem, egyedül nem tudok megbirkózni a problémámmal.

A férjemnél tavaly novemberben csigolya összeroppanást diagnosztizáltak, mostanáig sikerült odáig eljutnunk, hogy valószínűleg rák, prosztatarák okozza. Sajnos az első pillanattól kezdve elutasít minden segítséget. Elutasította a magánorvos igénybevételét, ezért tartott ilyen sokáig a diagnózis (7,5 hónap), a prosztata biopszia eredményére még mindig várunk. Csontbiopszia eredményünk van január óta, az sajnos rosszindulatú daganatot mutat.

A teljes elutasításba sajnos beleértendő az evés, ivás, alapvető mozgás is. Csak fekszik hónapok óta a fájdalomra hivatkozva, nem eszik, nem iszik, csont soványra fogyott, már szinte teljesen mozgásképtelen, az izmai elsorvadtak. És továbbra is elutasít mindent, főként az evést, ivást.

Nemrég végtelenül legyengült állapotban vitte a mentő kórházba, bent volt két hetet, valamennyire javítottak az állapotán. Egy hete itthon van, ugyanúgy nem eszik, nem iszik, az állapota rosszabb, mint amikor bevitte a mentő.

Az én problémám az, hogy semmilyen módon nem tudok rá hatni, nem érdekli, nem hatja meg semmi. Hónapokkal ezelőtt lefeküdt és várja a halált, kommunikálni vele képtelenség, minden percét a saját magával való foglalkozás tölti ki.
Én állandó önváddal, bűntudattal élek együtt, ami már engem is teljesen felőrölt. Tudom, hogy nem lehet többet tenni, mint amit megteszek, tényleg a lelkem kiteszem, mindent megveszek, megfőzök, minden megy a kukába, hiába könyörgöm sírva nap mint nap az evésért, ivásért.
Bűntudatom azért van, mert mindig azt érzem, hogy türelmesebbnek kellene lennem, de ennyi idő után már nem tudok. Csak azt látom, hogy hónapok óta rajtam van az életünk minden terhe, plusz helyt kell állnom a munkahelyemen, ő pedig nemhogy nem küzd, nem harcol, de még csak együtt sem működik velem a gyógyulása érdekében.
Látványosan szenved, hangosan jajgat, folyamatosan, amitől egy idő után elveszítem a türelmem, rákiabálok, mert úgy érzem, tudatosan tette ezt magával, tudatosan építette le magát ilyen állapotúra. Ilyenkor kiborulok, vádolom magam a türelmetlenségem miatt, amiatt, hogy várom a hétfő reggelt, hogy mehessek dolgozni, ne kelljen ezt az önpusztítást látnom, ne lássam a szemében az örök elutasítást, a folyamatos ellenállást mindennek, amit mondok, teszek vagy kérek tőle.

Néha azt mondja, meg akar gyógyulni, de semmit nem tesz érte, máskor, többnyire azt, hogy nem érdekli az egész.

Nem tudom, mit tegyek, nekem már minden eszközöm elfogyott. Tudomásul kell vennem, hogy kénytelen vagyok végignézni, ahogy elpusztítja magát, hallgatom a hangos jajgatását, egyre tehetetlenebb, nehezen bírom emelni, mozgatni is már.
Sajnos nincs segítségünk senki, egy ápolót küldött a háziorvos, aki hetente két infúziót beköt, ennyit elfogadott a férjem. De ez nagyon kevésnek tűnik amellett, hogy az ételt-italt teljes mértékben elutasítja.

Segítsenek kérem, mit tegyek, hogy ne érezzem magam folyamatosan rossznak, türelmetlennek, el tudjam fogadni, hogy a meghalás mellett döntött, és végig tudjam ezt úgy csinálni, hogy ne veszítsem el a munkahelyem, ne legyek örökké fáradt, kimerült, el tudjam végezni mindazt, ami teljes mértékben rám hárult már hónapokkal ezelőtt.

Az sajnos kizárt, hogy a férjem pszichológus segítségét vegye igénybe. Mindig hajlamos volt a depresszióra, mindig könnyebbnek érezte azt, hogy lefeküdt és sajnálta magát, megvárva, míg én megoldom a problémát, ennél jóval jelentéktelenebb helyzetekben is.

Nekem kellene valamilyen módon több erőt, türelmet gyűjtenem, és megbocsájtanom neki azt, hogy idáig juttatta magát a mindent elutasítással. Ha már ezért nem éreznék iránta dühöt, nem tartanám magam annyira rossznak…gondolom…

Köszönöm szépen a segítségüket!

Üdv.Január vége óta szerintem ok nélkül kül vagyunk szerinte a közös gyerekünk ellene nevelése miatt,ami nem.igaz természetesen.a gyerek miatt ügyvédjével láthatását is rendezni akarja, nő napkor anyáknapján felköszöntött ami szerintem nem.volt kötelező. Mult héten is itthon volt találkozunk havonta küldött multheten a gyerekkel közös fotót is magáról,mondtam beszéljük meg benne volt de csak viberen irogattunk vegül olyan volt mint regen a beszélgetése,azért nem akart személyesen beszélni,mert attól tartott ,hogy nem.bírna magával és lenne valami ami neki sem.lenne jó mivel nem.döntött mit akar még. Nem.tudja január ota mit akar,idő kell neki és össze van zavarodva. Sokszor volt olyan mint rég mikor együtt volt velem.nincs senkije azt mondja. Van egy másik lanyom is nem tőle neki is hoz dolgokat azóta is ami szintén nem kötelező lenne mostmar neki. Féltékeny típus.tudna ebben segíteni,hogy újra párom legyünk?és csak én ő nem venne ebbe a terápiában részt. Máskor is voltunk hónapokat külön lehett volna más nekem helyette azóta emlegeti és féltékeny rá!

Azt érzem, hogy mindig feszült vagyok és görcsös, mintha állandóan ott lenne bennem egy gátlás az élet szinte minden területén. Régóta jelen van ez, de mostmár egyre zavaróbb ez nekem. Rengeteg helyen olvastam utána, hogy hogyan tudnám ezt leküzdeni, vagy hogy mi is lehet a valós oka ennek az egésznek. Arra jutottam, hogy mindig is érzékenyebb típusú ember voltam, akinek egy szó vagy tett sokszor jobban fájt, mint másnak. Mindig azt gondoltam, hogy erős vagyok lelkileg, mert felálltam és össze tudtam szedni magam a nehezebb időszakok után. De most mégis azt látom, hogy sok gátlás keletkezett bennem. Tudom, így utólag, hogy többet foglalkoztam mások véleményével, mint amennyit kellett volna. Tudom, hogy én vagyok az egyetlen, aki képes ezen változtatni. És ezt nagyon meg is szeretném tenni, csak azt nem tudom, hogy hogyan is lehetne ezt.. Leküzdeni a gátlásaimat, teljesen felszabadultnak lennem…
Túlgondolós típus vagyok sajnos, nagyon rá tudok görcsölni a dolgokra, és volt példa arra, hogy ez fizikai tünetekben is megjelent (pl. hányás, orrvérzés)..
Neheztel az is, hogy mindig jól szeretnék teljesíteni, magasra helyezem a lécet magammal szemben, és sokszor ez visz előre, de nagyon vissza is tud ütni, amire volt már példa nem egyszer, és ilyenkor jön az önvád, hogy talán kevés vagyok vagy többet kellett volna tennem..
Én tisztában vagyok vele, hogy ez így nagyon ártalmas nekem, főleg hosszútávon. Látom ezeket a hibáimat, tudom, hogy miken kell változtatnom, és rengetegszer megpróbáltam, de úgy érzem sosem voltak igazán eredményesek. Emiatt is írtam most. Előttem még az élet és gátlások nélkül szeretnék minden egyes pillanatot megélni. Remélem kapok ehhez segítségét vagy néhány tippet.
Előre is köszönöm a választ.

Jonapot kiválok zsuzsanna vagyok segicséget szeretnék kérni mert a pánik betegségem tönkretesz a magán és a munkahei életem

Folyamatos félelem szorongás van a 9-éves lányomnál.

A problémám a következő: ez év januárjában tudomásomra jutott,hogy szakközépiskolai nagy szerelmem 2017-ben elhunyt.Többször kerestem őt az utóbbi években legutóbbi keresésem eredménye ez a szomorú hír lett.Mióta megtudtam teljesen magam alatt vagyok.Sokat sírtam sírok miatta.Felkerestem a sírját,hátha az elbúcsúzás enyhülést hoz,de nem nyertem nyugalmat vele.Van családom párom 2gyerekem.Mégis úgy érzem az ő elvesztésével olyasvalakit veszítettem el akivel teljes volt anno és lehetett volna még az életem.Nagyon megvisel a dolog szinte belebetegedtem a halálába.Tudom hogy itt a 2gyerekem akiknek szüksége van rám ez motivál tovább menni.De nagyon boldogtalan vagyok miatta.Egész nap sokat gondolok rá,reggel este ő a gondolatom.Azt hiszem nem véletlenül kerestem őt,szerettem volna még vele újrakezdeni.Mindig tudtam hogy ő volt a Nagy Ő-m,de nem gondoltam hogy ennyire bennem él még ez a szerelem,hiszen hosszú évek teltek el és mindketten éltük az életünket.
Mit tehetnék,hogy könnyebb legyen ez a helyzet?
Ön szerint miért visel meg ennyire a halála?
Úgy érzem nélküle már sosem lesz teljes az életem,és általa hiányzik az életem egy fontos része.úgy érzem hogy bár idén tudtam meg de már 2017 óta “velehalt a lelkem” és élőhalott vagyok.
Nyilván gyászolom.de meddig normális ez a gyász?egyedül kell feldolgoznom nincs kivel megosztanom.így nehezen megy.
Hamarosan újra megyek ki őt meglátogatni.ön szerint jó ötlet vagy megnehezítem magamnak ezzel a dolgot?ott jó volt a sírjánál megnyugtató érzés melegség járt át mintha ő jelen lenne.
Jól esett leírni ezeket.senki sem érti meg a bánatom a barátaim sem sajnos nem is akarok ezzel a terhükre lenni ezért magamban örlődök rajta.
Válaszát előre is köszönöm.

Üdvözletem Dóra az van itt hogy ezt a betegség 2 éve alakult ki és a mai napig ki hat a minden napjainkba a párommal nem rég szakítottunk és ez is nagyon rá tesz hiányzik nincs étvágyam éhesnek sem érzem magam fáradékonynak érzem magam bánatosnak egy semminek érzem magam

Fél évig jártam a pszichológusomhoz. Aztán jött a járvány, és most lesz 3 hónapja, hogy nem találkoztam vele. Skype-on szoktunk beszélni két hetente. De már nagyon hiányzik. Hónap végén már találkozhatunk majd. Várom már, de félek is tőle. Mi van, ha túl erős érzelmek lesznek bennem a találkozás öröme miatt? Mi van, ha részéről nem érzem majd, hogy ő is örül? A találkozások során hamar megtalálta velem a közös hangot, rám érzett. El is kezdtem hozzá kötődni, ahogy tankönyv szerint meg van írva. Korombeli helyes pasi. De ennek ellenére, mint embert szerettem meg, valakit aki figyel rám, és törődik velem. De az utóbbi időben már férfiként is megjelenik a gondolataimban. Volt egy álmom vele. Hülyéskedtünk, nevettünk. Nem pszichológusként, volt velem álmomban. Remélem, hogy ha találkozunk végre, akkor megint tisztán látok majd. Nem tudom elmerjem-e neki mondani, hogy milyen érzések voltak bennem az álom után, és hogy hiányzott. Szívem szerint ez lenne az első mondatom hozzá: Jó újra látni, hiányzott. Mondhatok neki ilyet? Annyira jól esne. Köszönöm válaszát. Kitti

Tisztelt Hölgyem, Uram!
Nem választottam pszichológust, mert nem ismerem önöket. Probléma nem velem van, hanem a párommal.
Egy alap probléma, hogy alig értjük egymást, mert nem egy nyelvet beszélünk, de tanulok. A párommal 8 hónapja találkoztunk először, és egyre nehezebb vele. Olvasgattam a tünetek alapján, és elég szomorú dolgokat olvastam.
Megpróbálom a tüneteket, és az eseményeket leírni.
Eleinte nem volt semmi gond. Találkozgattunk, fordítógéppel beszélgettünk. Észrevettem rajta, hogy nagyon hamar elveszti a türelmét. Karácsonykor otthon volt a családjánál. Rólam talán akkor beszélt először, ha beszélt. Mikor jött vissza, az utolsó nap teljesen elérhetetlen volt, és szinte én voltam az oka mindennek. Egy hétbe tellett, mire kiengeszteltem. Aztán jött a szilveszter. Hát furcsa volt a kérdésemre, hogy együtt leszünk, vagy nem? Mit csinálunk? Mondtam, hogy mindegy, hogy mit, csak együtt legyünk. Szilveszter este közli velem, hogy másnap reggel megyünk Bécsbe. Beleegyeztem. Persze minden költség az enyém mindig. Meg folyton azt emlegeti, hogy férjhez akar menni. Már 50 éves, és ő nem szórakozni akar. Szilveszter után egy héttel voltunk újévi koncerten. Mikor megálltunk a színháznál, pont a volt feleségem is akkor érkezett a gyerekeimmel, és a férjével. Ahogy meglátta őket, idegen lettem számára. Rezzenéstelen arccal végignézte az előadást, és a végén úgy rohant ki. Véletlenül sem beszélgettem a volt családommal, mert láttam, hogy dühös. Egyből vihettem haza, nem szólt hozzám. Aztán alig írtunk egymásnak a következő napokban. Ha valamit megpróbálok elmagyarázni, akkor kiborul, és én csak rossz lehetek. Kritizál mindenkit. A volt feleségemet is, hogy milyen öreg, meg hogy néz ki. 12 éve elváltam tőle. Beteg lett, nem szólt hozzám, és én voltam az oka, hogy napokig nem írtam neki, pedig írtam, csak ő nem válaszol.
Utána jött egy viszonylag nyugodt időszak Húsvétig, kisebb mérgelődésekkel. Mivel jött a karantén, a munkahelyén szünet, így együtt voltunk egy hétig. Jó volt. Nemrég mondtam neki, hogy az emberek milyen ostobák, hogy a facebook-ra kiírnak mindent. A volt párom is több időt töltött ott, mint velem. Attól a pillanattól még el is lökött magától, de fél óra alatt sikerült megbékíteni. Leültünk vacsorázni, míg kimentem 5 percre, összepakolt, hogy megy haza. Marasztaltam, de egyre rosszabb lett, én meg egyre idegesebb. Este tízkor elindult gyalog. Az utca végén szedtem össze, és vittem haza. Szó nélkül mentünk. Mikor kiszállt, virágot adtam neki, és mondtam, hogy szeretem. Több, mint egy hétig tartott a kiengesztelés. Utána megint jött egy jó hétvége. A következőn megint derült égből villámcsapás. Leült telefonálni, én meg áthívtam az unokatestvéreméket, hogy megmutassam a kicsi gyerekeiket, és bemutassam őket. Többet nem nézett fel a telefonjából. Mikor elmentek, megkérdeztem mi a baj? Semmi, jött a válasz. Este már csak összepakolt, és kigúnyolt. Olyan hangnemben utánzott, ahogy én nem szóltam hozzá. Teljesen nyugodt voltam, mert nem csináltam, és nem mondtam semmi rossza. Annyira megbékélt, hogy vacsoráztunk, fürödtünk, és itt maradt. Bár mikor lefeküdtünk, már az ágy szélén feküdt. Megint elkapta a harag. Reggel megitta a kávét, amit az ágyba kapott, aztán szó nélkül összepakolt, és szólt, hogy vigyem haza. Mikor felálltam, kifutott, a szüleimnek messziről, kicsit sértődött hangnemben mondta, hogy viszlát. Szedtem neki virágot, epret a kertben, de szinte hozzám vágta. Kicsit hanyagra vettem az írást, hogy érezze nélküle is van élet. A végén már ő kezdte, hogy örül nekem. Egy hét múlva meglepetésként elmentem hozzá. Teljesen normális volt. Örült nekem, de mintha akkor lettünk volna az első randin. Mikor hazaértem, és írtam neki, hogy örökké fogom szeretni, akkor közölte, hogy én vagyok az igazi. És elmondta, hogy néha bolond, idegroncs, amikor megjön a menzesze. Nem tudom a kirohanásait ahhoz kötni. Ügyesen manipulál. A fiával él itt. Szerintem egyedül nem engedik, hogy itt legyen. A fia már menne Moszkvába tanulni, de amíg az anyja nincs biztonságban, addig talán nem mer. 25 éves a fia.
Elnézést, hogy hosszúra sikerült, de így is sok kimaradt a történetből.
Előre is köszönöm a válaszát!
Tisztelettel: József

Èvel otta küzdők a magànyal.

Kedves Dóra!
A férjemmel 17 éve vagyunk együtt 12 éve házasok. 3 gyermekünk van 10, 8 és 5 évesek. A férjemmel kb. fél éve érzem hogy nem olyan mint régebben volt a kapcsolatunk. A férjem 35 éves. Ha őt jellemezném külsőleg egy kemény ember, mások felé is azt mutatja, viszont lelkileg szerintem érzékenyebb. Csonka családban nőtt fel erőszakos apja volt, sok rosszat megélt. Én viszont vallásos, teljes családban nőttem fel, igaz én így is lázadó fiatal voltam/vagyok. Most ami a legnagyobb gond hogy úgy érzem szexuálisan nem kíván. Ez abban nyilvánul meg hogy szinte sose kezdeményez és közben sem aktív igazán. Az elmúlt 1 évben talán 2-szer kezdeményezett. Fizikálisan minden tökéletesen működik csak fejben nem. Mindig a stresszre, fáradságra, álmosságra fogja. Sőt többször volt hogy elutasított. Ezekből pedig jönnek a konfliktusok. Igaz az ő szexuális étvágya sose volt extrém, de azért ennyire sose volt passzív. Több sejtésem is van többször ezeket próbáltam vele megbeszélni de nem igazán nyitott rá vagy nem őszinte és csak veszekedéssé fajul a dolog. Van neki egy különleges igénye ami szerinte extrém meg nyavajának hív. Ezt én már mondtam neki ez nem is olyan extrém és tök jó hogy ezzel a dologgal fel tudjuk dobni és persze próbáljuk ki a dolgokat. Erre mire én próbálkoztam egy két dologgal nem igazán értékelte egy idő után. Viszont tart egy külön telefont ami tele van ilyesmi képekkel (amit én mondtam neki nincs vele gond.) Kicsit rosszul esik hogy itt vagyok élőbe mindenbe benne vagyok aztán ezt mégse használja ki.Ez az egyik ok amire gondolok hogy ezzel kapcsolatba lehet valami. A másik hogy érzelmileg nem kötődik úgy már ahogy én hozzá. A harmadik hogy nem tud valamiért nőnek nézni. Sose mondja hogy szexi, vonzó, vagy dögös vagyok hanem szép, aranyos, kislányos amitől már kiakadok. Azt mondja erre de hát ilyen vagy. Vagy ne mondja de érzékeltesse, például már nem csap rá a fenekemre meg ilyesmi vagy nagyon ritka. Az utolsó amire gondolnék hogy van valakije de ez is benne van. Nem igazán találtam jelet erre. Az a baj ezzel az egésszel hogy mikor este csak oda akarok bújni akkor is elzavar hogy hagyjam már. Szörnyű érzés… főleg hogy ezáltal az önbizalmam folyamatosan csökken, úgy érzem a nőiességem vesztem el. Pedig én próbálkozok sok mindennel dícsérem milyen jo pasi, meg ilyesmi. Én sem hagytam el magam 3 gyerek mellett edzek 58 kg vagyok, próbálok csinosan öltözködni. Olyan rossz hogy én igyekszem de rajta nem látom hogy változtatna. Annyi hogy egyenlőre én itthon vagyok rendezem a gyerekeket és minden mást a házban, ő viszont fizikai munkát végez. Igyekszem minnél kevesebb dologgal terhelni, minnél több mindent levenni a válláról. Nem tudom lehet az is közrejátszik hogy 1 -2 éve abbahagytam a fogamzásgátlòt és nagyobb lett a libidóm. Vagy neki csökkent.Nem tudom. Szeretnék tanácsot kérni hogy kezeljem ezt, esetleg mi lehet a gond, hogy tudok rajta javítani. Köszönöm!

Alkohol fügöség mindig emelem az adakot

Szép estét!

Az,hogy eligazodik az ember minden tekintetben, tehát önszemélyét, másokat illetően is, kizárja- e a kevert személyiségzavart? Ilyen zavart milyen tesztekkel lehet kimutatni? A tesztek tévedhetnek-e? Érdemes- e többször megcsinálni a teszteket?
Imre

Jó napot kívánok!
KB.10 évvel ezelőtt háziorvosom diagnosztizálása alapján pánikrohamom volt, ami akkor abban jelentkezett, hogy nehézlégzés, csukló, boka és hastáji végtagzsibbadás. Jelenleg is előfordul nehézlégzés, szédülés és szájszárazság,de csak ha hidegfront van. Vérnyomásom 110/60 és 120/80 között van, pulzusom 80 és 100.Néha halálfélelmem van és félek elaludni. Jelenleg Magne B6-ot, Calciumot és B-vitamin komplexet szedek.
Tanácsra lenne szükségem, hogy hova forduljak segítségért és ilyen helyzetben mi a teendő?
Válaszát előre is köszönöm szépen!

Kedves Lili!

22 éves vagyok a párom 27 8 hónapja vagyunk együtt ebből 4 hónapja együtt élünk, azzal a problémával fordulnék önhöz, hogy a hét elején kialakult egy kisebb vita, legalábbis azt gondoltam, hogy kisebb. Alapvetően nem vagyok féltékeny típus, de abból indult ki a vita, hogy hívta az egyik volt kolléganője és rákérdeztem, hogy hát ő miért keres téged ilyen későn? És megkérdőjeleztem, hogy a múltban hűséges volt-e? Ezzel, hogy ezt megkérdőjeleztem azt mondta úgy érzi mint ha beleállítottam volna egy kést a hátába,azóta nem tudja ezt elengedni, és nem beszélünk nagyon. Próbáltam megbeszélni, de nagyon nehezen volt hajlandó pár szóban azt, hogy nem tudta ez még feldolgozni. Nem tudom mit kellene tennem, ilyen szituációban még nem voltunk, hirtelen haragú de hamar elszokott szállni a haragja, viszont most rettegek, hogy elveszítem, nem tudok aludni, enni, csak sírok mert egyszerűen nem tudom hogy kellene ezt kezelnem, hagyjam ameddig feldolgozza? De mégis mennyi idő ez? Hogy kellene hozzáálnom ehhez?

Segítségét előre is köszönöm!