Üdvözlöm!
Amikor szociális helyzetbe kerülök, eseményen veszek részt, szinte minden megmozdulásomat az követi, mit szólnak ehhez a többiek, mit gondolnak rólam. Ez korábban is így volt, de az utóbbi időben úgy érzem egyre több helyzetben szorongok. Ilyen szociális események előtt többnyire 0,25 mg-os Frontint veszek be. Valószínűleg a félelem hogy nem fogadnak el, nem szeretnek abból ered, hogy valamiért magam sem értem miért is szeretnének. Viszont én úgy érzem szeretem magam! Sőt, egyenesen csodálom magam, az adottságaim, az intelligenciám, stb. A súlyommal vannak problémáim, illetve az eredményeimmel. Ilyenkor úgy érzem semmit nem sikerül elérnem, amit célként kitűzök, mégis teljesen pozitív a jövőképem. Fogyni elméletben szeretnék, de valamiért mégsem. Úgy érzem, amíg használhatom kifogásnak a súlyomat saját magam el nem fogadására, addig nem kell foglalkoznom az igazi problémával. Ami viszont nem értem hogy lehetne az önszeretet hiánya. Jobbnak, felsőbbrendűnek érzem magam másoknál, tulajdonképpen a legtöbb ember idegesít vagy csak zavar. Gondoltam arra, hogy ez csak álca, de valóban szeretem és különlegesnek tartom magam. Azt várom, hogy mások szeressenek, de hogy szeretnének, ha magam sem értem mi okuk lenne rá! Bizalmi problémáim persze vannak az emberekkel. De egyben mégis úgy érzem meg kell feleljek nekik, hogy szeressenek. Biszexuális vagyok, és bár a legtöbb homoszexuálist vagy hozzám hasonlóan biszexuális fiatalt ez frusztrálja, én egyszerűen ezt szeretem magamban és legszívesebben mindenkinek elmondanám! A kitűnésre a lehetőségeket mindig megragadom, bármi is az.
A szüleimmel a kapcsolatom furcsa, édesanyámmal elég jó, apámmal ritkán beszélek, és a kapcsolatunk felszínes, érzelem mentes. Ezt sajnos nem túl könnyű rendbehozni. A férfiaktól régóta tartok, félek.
Még nagyon hosszan tudnám taglalni, de azt hiszem a fontosabb dolgokat leírtam. Terápiára járok, ha nem is rendszeresen.
Tud esetleg ebből leszűrni valamit, ami segíthet a lelkiállapotomon, vagy megérteni mi lehet a fő probléma az önértékelésemmel? Tudom, elég sok dologra kitértem, de fontosnak éreztem a kitérőket.
És már előre stresszelek, hogy ha ezt elküldöm, teljesen ismeretlenül is, de mit fog rólam gondolni!
Válaszát előre köszönöm!

2 kisgyerekek van, 7. éve vagyok itthon. Párom dolgozik, nincs túl sok pénzünk. Napról napra élünk. Itthon csak azt csinálom amit nagyon muszáj, fut a lakás. Ingerült vagyok, frigid. Semmihez sincs kedvem, türelmem. Mennék vissza dolgozni a pénz miatt, de már előre utalom azt is. Igazából ha azt csinálhatnám amit csak szeretnék akkor se tudnék mit mondani. Mit érdemes ilyenkor csinálni?

Gyermekem 14 éves, tanulási nehézségekkel küzd. Egy éve dührohamai vannak, testvérét, aki négy éves, nem igazán tudja elfogadni. Jártunk már pszichológus áll, de nem igazán tudta a doktornő, hogy mit is kéne kezdeni a fiammal. (ezt a doktornő fogalmazta így). Csak abban kérném a segítségét, hogy az enyhe ért. fogyatékosok részére is van pszichológiai kezelés, viselkedésterápia? Kihez forduljak? Pszichológushoz, vagy esetleg valamilyen más terapeutához, esetleg valamilyen csoportterápia? Köszönöm szépen a segítséget!

Szerelmes lettem Harley Quinnbe az Öngyilkod osztagból, hiányzik nekem, emiatt egész nap lehangolt vagyok, azért mert nem lehetek vele,soha nem éreztem ilyet,és nem először láttam Harley Quinn-t…

Nem is tudom hol kezdjem pedig nem szeretném, hogy ez a "levél" olyan nagyon hosszú legyen de szerintem pár mondtadban sajnos a "fájdalmaimat" nem tudnám ki fejezni. Öszintén szeretnék beszélni az egészről, szóval már egy éve, hogy párkapcsolatban élek egy olyan személlyel akivel régebbről ismerjük egymást jól ki jöttünk mindig is. De majd ki lépett egy kapcsolatából, ami 2 és fél évet tartott nagyon szerették gondolom egymást de viszont mindkét fél részéről volt félre járás ..eléggé sokszor, amit én tudtam és ezért is mondtam volt, hogy nekik nincs jövöjük egymás melett tehát ki akartam szedni ebből a zavaros kapcsolatból teljesen, hogy ez így sem úgysem jó . Viszont jelzem amikor mi komolyra fordítottuk a szót ők már 3 hónapja rég szakítottak tehát én is biztosra mentem s nem úgyhogy, pár hét után már beszélgettünk is. De sajnos..állitolagosan a fiú össze volt zavarodva nem tudta mit csináljon mert egy napon a volt barátnője oda jött hozzám, hogy beszéljünk, hogy szertinem el fogja velem felejteni őt a fiú vagy sem s ehez hasonló dolgokat mondott én mondtam, hogy nekem ez nem célom. Probálta ellenem beszélni a fiút h fiú ezt s azt mondta rólam, amit tudok, hogy nem igaz mivel mondtam a csajszinak, hog figyelj gyere beszéljük meg hárman. Ki hívtam a fiút s hárman ott álltunk a lány megkérdzte a fiút én vagy ő s erre a fiú engem választott. Na de azután a srác nekem elkezdett szövegelni arról, hogy őt ezt fel kavart stb. s mondtam jó figyelj menj s beszéld meg vele és kész. Sajnos abból a beszélgetősből szex lett. Ezt másnap el is mondta és el is sírta magát..nekem, hogy de én kellek neki..de én megis szakítottam a kapcsolatott vele egy hétig. Majd megintfel keresett.. sajnos nem tudtam ellenállni mivel szó szerint én az első hétén szerelmes lettem belé. Megint találkoztunk és úgymondd kibékültünk..mivel még az elején volt nem tudtuk mi van..hát igen nem tudtuk,hogy mi van de attól függetlenül a jó szövegeket használta amivel meg is bolondultam egybe. Majd telt az idő ,hogy már azon kaptuk magunkat, hogy egy éve együtt vagyunk .. de sajnos ő is nagyon hisztis és én is. és csinál olyan dolgokat amik nagyon zavarnak.. engem..többet iszik a kelleténél.. egy buliban.. és ilyenkor mindig az veszem észre h egy lánnyaé enyeleg .. de mindig szó szerint le tagadja s azt mondja,hogy ő nem és ez nem igaz. Tehát már velem is elhitetti, hogy hülye vagyok s akkor el is gondolkozok h én tényleg hülye vagyok ?! mintha neki hinnék és nem a szememnek. Nagyon fontosnak tartom azt is elmondani.. hogy neki a szüleivel is voltak gondok.. vagyi solyan gondok amik az én családomban nincsenek ez olyan,mint hogy az édesapja túl sokat iszik.. ezért nagyon…trehány is…az anyukájával meg nem beszél évek óta mert le lépett az apukájától egy másik férfival..és nagyon rossz mindennap azon gondolkodni, hogy ő olyan lesz-e mint a szülei vagy sem…?! megérie ez nekem vagy sem ? nem tudm hova tenni tanácstalan vagyok nagyon rossz nem tudom mit tegyek beszéljem meg vele ? hagyjam az egészet ?! ami elég fájdalmas nekem sajnos nehzen tudom el engedni az embereket, akik egyszer fontosak voltak számomra..?!

Tisztelt Hölgyem ill Uram

Meghalt Anyukám ég hónapja. Aztán rajottem. Hogy férjem más nővel beszélget. Kiraktam a cuccát és elkuldtem.
Most folyamat kapom azt hogy a kislányunkat ellene nevét levelem. Ordít velem ha a nője ott van.
De látom rajt hogy inkább a bosszú hajtja. Bár azt mondja hogy szerelmes, de mégis én vagyok a rossz a kurva stb.
Levan amortizálodva mióta mással van.
De folyamat azt hajtogatja hogy tegyem össze a kezem hogy végre megszabadultam tőle.

Tisztelt Pszichológus úr!
16 éves vagyok és úgy érzem ,teljesen összecsaptak felettem a hullámok. Mindigis egy pozitív felfogású, vidám, mosolygós lány voltam, de az elmúlt időben csak arra tudok gondolni, hogy az élet borzalmas és igazságtalan.
A szüleim egy éve váltak el, ezért 8-9 hónapja elköltöztünk a szülővárosomtól egy kb 40km-re levő városba. Szeptember, október, novemberben még a régi iskolámba jártam, életem legjobb 3 hónapja volt. Aztán decemberben jött a költözés és szinte sokként ért a hirtelen változás. Azóta úgy érzem, az életem maga a pokol. Régebben egy 8 osztalyos gimnáziumba jártam, viszont most 5 osztalyosba kerültem, ami azt jelenti, hogy a nyelvi előkészítő miatt évet kell ismételnem. Már önmagában ez is frusztrál, de ezt még valahogy el tudom fogadni.
A régi iskolámat nagyon szerettem, hiányoznak az ottani barátaim, a régi osztályom és osztalyfőnököm és az iskola kiemelkedően jó hangulata. Ezzel szemben az új iskolában borzalmas az osztályom, vannak új barátaim, de úgy érzem, nem tudom elmélyíteni velük a kapcsolatot, mert még mindig nem tudtam elfogadni, hogy ők nem olyanok, mint a régi barátaim. Egyáltalán nem találom a helyem annak ellenére, hogy a többség kedvel és eszeveszetten próbálom megtalálni a társaságomat. Utálom ezt az iskolát, bármit megtennék, hogy visszamenjek a régibe.
Emellett a régi legjobb barátnőm cserben hagyott, nem is keres, sértegett és nagyon csúnyán összevesztünk, pont amikor a legnagyobb szükségem lett volna a támogatásra.
Egy éve van egy barátom, akivel mindig nagyon jól megértettük egymást, azt hiszem ő a legjobb barátom is egyben, de az utóbbi időben (legfőképp a barátok hiánya miatt) csak vele és az ő barátaival töltöttem az időt, aminek következtében kezdünk egymás agyára menni és félek, hogy ennek a kapcsolatnak is vége lesz. Erre rátesz egy lapáttal az is, hogy az új helyzetnek köszönhetően általában levert, kedvetlen, ingerült vagyok, gyakran sírok.
Borzasztóan egyedül érzem magam ebben a helyzeten, kétnaponta sírok és egyáltalán nem látom a fényt az alagút végén. Úgy érzem, sosem fogom megszeretni ezt a helyet és sosem fogom elfogadni, hogy kénytelen vagyok megszeretni az új életem…
Talán komolytalannak és gyerekesnek tűnnek ezek a problémák, de számomra igenis jelentősek és fogalmam sincs, mit tegyek, hogy ki tudjak keveredni ebből a kilátástalan helyzetből.
Nagyon köszönöm, ha elolvassa és válaszol az e-mailemre

Tisztelt szakértő!

Problémám sokak számára érthetetlen, de számomra nagyon is komoly.
Gyerekkorom óta félek a tűtől. Jópár évig kerültem is a vérvételt. Aztán az elmúlt évben rákényszerültem bizonyos panaszok miatt. Nehezen mentem bele, de aztán úgy mentem oda, hogy nem lesz baj. Annak ellenére, hogy kedves volt velem a nővér és természetesen kezelte a félelmem, nagyon rossz, fájdalmas élmény volt. El is ájultam.Idén újra mennem kell, mert kötelező lett a munkahelyemen. Most, az előző rossz élmény miatt még jobban félek, mint eddig. Nem az ájulás, hanem a fájdalom miatt. Ha rá gondolok is elzsibbad a karom és rettegés fog el. A főnökasszonyom azt mondta, tisztázni kéne magamban, hogy ennek mi az oka. Elgondolkodtatott, de én inkább azt szeretném tudni, hogy ez kezelhető-e? Én szeretném a legjobban, hogy ne kelljen ettől félnem, de nem tudom uralni. Annyit még hozzáteszek, hogy a fogorvosnál nem félek az injekciótól, mert ott tudom, hogy a következő pillanatban már elzsibbadok, nem érzek semmit. A tű látványa sem rossz magában, a cicáimat én tartom oda oltásra, látom és nem leszek rosszul. Nekem az érzés kétségbe ejtő, ha belém szúrják a tűt.
Létezik erre megoldás?

Köszönettel! Panka

Hát igazából félek,hogy nem vagyok elég jó a társadalomba és ha felnövök nem leszek az amit elképzeltem sokszor bánt,hogy nem vagyok olyan mint a híres tudósok és szép se vagyok ezen sokat gondolkozom ilyenkor elkezdek sírni valamikor széttörök valamit karcolgatom a kezem egy késsel ezek lenyugtatnak.Van olyan,hogy ha nincs itthon senki gyógyszereket veszek be vagy ha nem vagyok egyedül eljátszom a beteget,hogy kapjak.Nemtudom miért,de élvezem ahogy bevehetem a tablettát ez lenyugtat,egy idejig cigiztem is még a gyógyszerek előtt nemtudom,hogy miért tettem ezt.Nagyon szeretnék majd egyetemre járni de tudom nem leszek elég jó hozzá és amikor egyedül vagyok itthon azt hiszem,hogy figyelnek ilyenkor megilyedek és befutok a szobámba.Sokszor egy-egy pillanatra látok árnyakat van olyan amikor hangokat hallok anya szerint ez hülyeség.Nagyon félek attól,hogy be fogok dilizni és elmegyógyintézetbe kerülök.Szinte már minden naposak a dühkitöréseim nagyon ingerült lettem mostanában ilyenkor is török-zúz ok na meg persze a gyógyszerek és a sírás.

Tisztelt Cím!
Azzal kezdeném, hogy május 29-én szakítottunk a párommal 11 év után. Közös családi házban éltünk és a gyermeket terveztük. Kiderült, hogy a vőlegényem egy 20 éves kislánnyal tart fent kapcsolatot és elmondása szerint beleszeretett mert új és titokzatos. Szétmentünk, elköltözött albérletbe. A végén a kislány egy korabeli sráccal jött össze, így a volt társam egyedül maradt. Szakításunk és elköltözése során is folyamatos volt a kapcsolattartás. Volt párom édesanyja súlyos beteg volt, sokat látogattuk együtt. El kell mondanom, hogy egyedül nehezen tartom el magam, plusz munkát vállaltam hogy megéljek. Volt párommal volt köztünk szexuális viszony mióta elköltözött de csak néhány alkalommal és nem akart róla beszélni, csak barátok vagyunk, de inkább ne kategorizáljuk, de mások előtt csak barátok szigorúan. Most augusztus 20-án meghalt volt párom édesanyja, ott voltunk mindketten. Azóta természetesen támogattam, de nem zavarom, mondtam hogy írjon ha szeretne és ha szüksége van rám. Van hogy ír, van hogy nem. Nem ez a probléma. A gond az hogy folyamatosan rá gondolok, aggódom érte, vágyom rá. Nem tudom mit tegyek, hogy fojtsam el az érzelmeimet vagy nyiljak e meg és állítsam választás elé. Természetesen nem most mert gyászolunk mindketten. Nem tudom hogy mi zajlik bennem, kavarognak az érzelmeim, hazudozok mindenkinek ha találkozunk. Nem tudom megéri e és tényleg ez a sorsunk hogy majd együtt leszünk vagy pedig le kéne zárnom és "tovább lépnem". Folyamatosan ha látok valamit neten, akkor már küldeném neki, neki mesélek el mindent, ő az első gondolatom, hiányzik ha nem ír. Úgy érzem egyedül maradok, ha ő nem lesz nekem és úgy érzem neki nincs szüksége rám, de terhelni sem akarom.
Sajnálom ha nagy "katyvasz" lett, de előre is köszönöm bármilyen kiinduló pontot vagy tanácsot.
Köszönettel és üdvözlettel:
Brigitta

Tisztelt Szakértő!

17 éves vagyok, a problémám szerintem nem olyan tragikus, de mindenképpen szeretnék rajta változtatni.

Egy olyan problémám lenne, hogy alapvetően én egy nagyon vidám, minden hülyeségben benne levő srác vagyok. És ami a legfontosabb, vannak céljaim amikért folyamatosan küzdök és teszek is, soha nem adok fel semmit. De, viszont sokszor túl hamar fel lehet idegesíteni, nagyon hirtelen felkapom a vizet, amit utána nagyon hamar meg is bánok, szóval abszolút nem vagyok harag tartó például. Mit tudnék ezzel csinálni? Esetleg betudható a kamasz kornak, és kifogom nőni?

Köszönöm előre is.

Lehet kicsit bután hangzik amit írni fogok, de remélem tud tanácsot adni. Úgy érzem mintha elvesztem volna érzelmileg. Tanulás szempontjából nem érzem, hogy oda tartoznék ahol most vagyok (tanárin), de fogalmam sincs mire tudnék váltani. Nem ismerem magamat eléggé, igazából szerintem nincs is semmi amiben kiemelkedő vagy tehetséges lennék. Szeretek olvasni, de nem ismerem úgy az irodalmat, mint a szaktársaim többsége, szeretem a nyelvet amit tanulok, de nem megy úgy, ahogy a többieknek. Alkotni szeretnék, brutálisan erős képzelőerőm van, de nem tudom mit kezdjek vele, nincs tehetségem egyik művészeti ághoz sem. Úgy érzem, hogy csak állok egy helyben és nem haladok sehova, félek, hogy rosszul választanék szakot, ha váltanék, de nem szeretnék már tanár lenni. Már amikor felvételizni kellett anno, akkor sem voltam biztos a dolgomban és csak azért jelöltem ezt a szakot, mert nem volt jobb ötletem. Igazaból szeretnék valahova tartozni, de nem érzem, hogy bárhova is beillenék. Nem az a baj, hogy nincsenek barataim, vannak csak szeretnék valami nagyobb részese lenni.

Nem tudom mennyire érthető, hogy mi a probléma, nem igazán volt már ötletem kitől segítséget kérni. Előre is köszönöm a választ.

Jó Napot Kívánok!

Evelin vagyok és olyan panaszom van , hogy kint dolgoztam Németországba. Haza kellett jönnöm mert folyamatos félelem és pánik roham volt rajtam úrrá , olyan szinten hogy képtelen voltam munkába állni. Rengeteg stressz ért a munkámat illetően , hiszen létszám leépítés volt folyamatosan és egy évig ebbe voltam míg teljesen ki készültem. Azóta eltelt 1 hónap. Teljesen elzárkoztam a külvilágtól , kilátástalannak érzem az életem. Egyre többször szuicid gondolataim vannak. Pánikolok , egyenesen halál félelem van rajtam , mikor változás elé kerül az életem , legyen egy állásinterjú egy baráti találkozó. Nem tudom meddig bírom ezt az egészet és , hogyan lehetni újra a réginek lennem. Elnézést a hossú sorokért , de nagyon jól esett végre kiadni magamból. Köszönöm szépen a tanácsot előre is.

Üdvözlöm.
A problémám a következő.
2 éven át szedtem orvosi felügyelet mellett reggel 10mg Scippát.
Orvosi beleegyezéssel,mivel a tünetek elmúltak.
Az elmúlt héten volt egy legénybúcsú,illetve egy esküvő,ahol nagyon jól éreztem magam.
Azóta ismét kezd előjönni több tünetem,így újra a gyógyszer szedése mellett döntöttem és érzem is a javulást.

Kérdésem az lenne,hogy egy hét múlva lesz a születésnapom,ahova vendékeket hívtam és lesz alkohol fogyasztás is.
A Scippa nevű gyógyszerre szabad sört fogyasztani vagy okozhat bármilyen problémát?Tömény italt nem iszom soha,viszont egy-egy ilyen születésnap alkalmával,amikor nem szedtem gyógyszert,1-2 nap alatt bizony elfogyasztottam 20 doboz sört.
Jelzem,ez évente egyszer fordult elő.
Tehát a konkrét kérdésem,hogy reggel 10mg Scippa mellett elfogyaszthatom e a fent leírt mennyiséget vagy valamennyit vagy pedig gondot okozna a gyógyszer és az alkohol együttes fogyasztása?

Válaszát előre is köszönöm.
Tisztelettel:Miskolczi Attila

Tisztelt Holgyem/ Uram!

Az emberi kapcsolataim nem mukodnek megfeleloen, sok szempontbol az en hibambol kifolyolag.
Eddig nem zavart/ vettem tudomast errol , de az utobbi idoben elkezdett zavarni, igy egyre tobbet foglalkozom a problema gyokerenek a felkutatasaval. Ahogy a legtobb problema gyokere a csalad es a gyerekkor, nalam is ez a helyzet. Ami miatt irok Onoknek az az, hogy van e olyan terapia, kezelesi modszer, ami segit potolni a hianyzo mintakat gyerekkorbol. Konkretan minel tobbet kutatok es olvasok a temaban, annal biztosabb vagyok, hogy edesanyam narcisztikus alkat. Vajon az, ami ebbol kifolyolag kimaradt a gyermekkorombol, illetve ahogy hatott a szemelyiseg fejlodesemre, az felnottkent potolhato- korrigalhato-megtanulhato?

Elore is koszonom a valaszukat,
Udv
A