Kérdésem a bátyámmal kapcsolatos lenne. 38 éves de még otthon él. Szünetekben még én is otthon vagyok, de egyetemre járok másik városban. Őneki lenne lehetősége elköltözni véleményem szerint de mégsem teszi és őszintén ez furcsa nekem, és kicsit félek attól nehogy én is így legyek még 10 év múlva is. Ennek ellenére nagyon okos, sikeres a szakmájában, nem is az otthonülős, vannak barátai, főz, takarít, utazik, tehát nem az az anyámasszonykatonája. Párkapcsolatai viszont nem a legjobban sikerültek, bár ebbe nem avat be, talán nem talált még olyant akivel megállapodna. És nem tudom mivel segítenék neki, igazából nem is merem ezekről faggatni de közben meg szeretném hogy sínen legyen az élete, persze ő tudja mit akar, de hát mégsem ártana neki egy sajàt szerető család. Anyukám elég ragaszkodó típus, lehet ebben is keresendő az ok..
Bármi meglátást megköszönök. További szép napot.

Kedves doktornő!
Nekem az a legnagyobb problémám,hogy a férfiak nem értenek meg lelkileg. Eddig akárhány kapcsolatom volt egyik páromat sem érdekelte igazán a lelki világom és,hogy mit érzek. Inkább csak a testem érdekli őket és,hogy kapjanak tőlem szexet. Én meg sajnos mivel társfüggő is vagyok és szeretethiányos ezért mindig megkapják tőlem de csak az aktuális párom akivel éppen kapcsolatban vagyok. Soha nem tudok nemet mondani még akkor sem ha nincs kedvem hozzá. Pedig én egy értelmes értékes nőnek tartom magam csak az a bajom,hogy nagyon tudok szeretni és ragaszkodó típus vagyok amit ugye a pasik többsége nem bír elviselni. A jelenlegi párommal is már több mint másfél éve együtt vagyok de egyáltalán nem érzem jól magam a kapcsolatban de ennek több oka is van,hogy miért de főként az,hogy lelkileg nem ért meg igazából senkit sem érdeke,hogy vagyok mit érzek és hasonló dolgok. Nagyon egyedül vagyok. Olyan férfira vágyom aki észreveszi bennem a belső értékeket és nem csak a szex dominálja. Vannak még ilyen férfiak a világon? Mert én már kezdem azt hinni,hogy nincs. Még egy utcalányt is jobban szeretnek és becsülnek mint engem. Miért nem tudnak megérteni lelkileg? Miért nem érdekel senkit,hogy vagyok mit érzek. Nagyon rossz ez a magány csak belülről emészt.

Tisztelt Cím!

Lassan 10 hónapja barátkozott egy férfival és sokszor nem értem a viselkedését, pedig mi mindent az első perctől kezdve megbeszélünk.
Igaz személyesen elég ritkán tudunk találkozni,mert ő közben külföldöre költözött és ott is dolgozik.
Amikor megismerkedtünk akkor még épp itthon tartozkodott, de közben úgy döntött, hogy visszamegy külföldre, ahol előtte években élt. Ő is elvált, azért is jött haza, de itthon mégse úgy alakult a dolga, ahogy tervezte ezért döntött a visszautazás melkett.
Azt mondta azért, mert ott jobban keres, de akkor egy kicsit én úgy éreztem azért is ment ki, mert nincs bátorsága a szemem elé állnia, és elmondani, hogy szakítani akar. Ő, mindig azt bizonygatta nekem, hogy nem akar szakítani, csak a munka miatt megy ki, és hogy értem itthon maradt volna.
Szomorú voltam, de megértettem, mert annyira áradozott, hogy milyen jó ott és azt csinàlhatja amit nagyon szeret.
Kb. talán 2 hónapja volt kint amikor azt mondta,hogy ő úgy gondolja,hogy nem érdemes ezt nekünk folytatnunk így tovább, hogy ő ott, én pedig itthon, amikor ezt mondta, egyszerűen nem tudtam felfogni épp ésszel amit mond, (hiszen mindig azt mondta nekem, hogy komolyan gondolja velem és a gyerekeimmel és szeretné ha együtt még sok mindent megélnénk, pl. nyaralhatnánk együtt is), és akkor egy perc alatt lerombolta a hitem , hogy tényleg engem akart-e?
Kértem, beszéljük meg, én elmondtam, hogy mit szeretnék tőle, ő meghallgatta és végül 3 nap múlva felhívott, hogy legyen úgy ahogy én akarom.
Azóta volt egyszer itthon is és talàlkoztunk csak sajnos én nem tudtam hozzà közeledni, mert amikor nekem dörgölözött én leblokkoltam, utána mikor elment napokig sírtam, hogy miért voltam olyan gyàva, pedig minden vágyam az volt, hogy én is közeledjek hozzá.
Ő ugyan kicsit meglepődött , mert ő sem erre számîtott és ugyebár ő mindig úri emberként viselkedett velem, de végül azt mondta, hogy megérti és nem erőlteti a dolgot. Majd amikor én úgy gondolom, akkor közeledek felé, ő nem sürget, csak nyugodtan. (Sajnos én egy rossz házassàgban éltem évekig és mikor találkoztam vele, akkkor tapasztaltam meg, hogy nem minden férfi olyan,mint a férjem volt, hanem van sok olyan jó ember is, mint ő.
Mindig jó volt hozzám és nekem még se sikerült megnyílnom neki és nem ezt érdemelte volna tőlem.)
Azóta eltelt 3 hónap és most azt mondta, hogy újra, hogy hazajön pár napra, én nagyon megörültem neki, és kértem ha van rá lehetősége akkor szeretnék vele újra személyesen találkozni, akkor azt mondta jó.
Pár nap múlva már azt mondta, hogy csak rövid ideig lesz itthon és nem biztos, hogy le tud jönni. Ezen kicsit meglepődtem, mert azt gondoltam ő is alig várja, hogy lásson, de ezek szerint tévedtem.
Akkor mondtam neki, hogy én is fel tudok menni hozzá, ha gondolja és akkor azt mondta, hogy jó, csak majd a napot meg mondja melyik lenne neki megfelelö.
Utána még azt is mondta, hogy de október végén november elején akkor kicsit szabaddá tudja tenni magát akkor menjek ki és együtt tudunk tölteni egy hetet, mert lesz ideje rám.
Előzmény: Igen, ám, de ez történt eddig
először úgy volt, hogy júliusban találkozzunk, én megyek ki hozzá, de június elején azt mondta, hogy nem jó, mert dolgoznia kell. Utána azt mondta, hogy augusztus 10-én ha kimegyek akkor az jó lenne, akkor lesz ideje rám, de ezt is lemondta. Utána megbeszéltük augusztus végét és hogy meglepetést is elő készít nekem, de ezt most azzal magyarázta, hogy megszűnt a cége és beolvadt valami másik cégbe és minden szabadság terve törölve, mert más lett a fönök és nem veheti ki a szabadságát ahogy tervezte. Még küldött egy olyan mailt is ahol látszik, hogy lefoglalt valami szállást nekünk és sajnos azt is bukta és még mérges is volt mikor felhîvott, hogy sajnos nem tudunk elmenni,mert annak az árát már nem adják vissza.
Most azt mondja, majd október vége november eleje, de most már kezdek kételkedni, hogy tényleg akarja-e még, hogy legyen köztünk valami vagy majd megint egy hónappal előtte lemondja valami indokkal. Egyszer azt is mondta, hogy lehet hogy én nem akarok kimenni hozzá, erre azt mondtam, hogy az nem igaz, mert én igenis kiszeretnék menni hozzá, de hogyan ha folyton megváltoztatja az időpontot, akkor nem tudok mikor menni).
Kicsit úgy érzem, hogy lehet csak hitegett és én elhittem minden szavát és ő nem is gondolta komolyan velem ezt a dolgot igazán.
De, eddig mindig korrekt volt velem.
Ha szükségem van rá, akkor mindig hîv, még sokszor munkaidő közben is, és még tanácsot is sokszor ad. 3 naponta szoktunk beszélni, àltalàban mindig aznap mikor megbeszéltük felhív, csak néha felejti el, mit igért.
Múltkor is megbeszéltük és még ő mondta, hogy neki mindegy melyik nap, és még irt üzit is, hogy másnap hîv, de nem hîvott, ilyenkor azt gondolom elfelejtette. Mindig mondtam neki, hogyha mégse jó akkor üzenjen, de nem tette.
Biztos az lehet a probléma, hogy most kint van nála az anya, és nem tudja mint mondjon rólam ki vagyok én neki. Mert a múltkor sem otthonról hívott, amikor beszéltünk.
Sokszor elbizonytalanit, hogy még akar tőlem egyáltalán valamit, mert nem tudom.
Ha rákérdezek akkor mindig azt mondja, hogy igen szeretné folytatni és mindig megmagyarázza a dolgokat, hogy ez vagy az miért is lehetett.
De most már sajnos egyre többször megfordult a fejemben, hogy tényleg még kellek-e neki egyáltalán vagy csak nem tudja, hogy mondja meg, hogy talált már közben valaki mást, mert az akkor nagy szemétség lenne tőle, hogy én itt bizalmat szavaztam neki, mindenben támogattam és mellette állok és várok is rá, ha kell és közben már lehet nem is kellek neki.
Valahogy úgy érzem, hogy fél találkozni velem, de miért? Tényleg van valaki más az életében és hazudik nekem, nem tudom. Sajnos nem tudom hihettek-e a szavának, hogy tényleg akar még találkozni velem vagy csak kifogásokat keres.
Tudom, hogy rengeteg gondja van neki is, mint mindenkinek, de mindig azt mondtam neki, hogy nyugodtan ossza meg velem, ha tudok segîtek neki, eleinte azt mondta nem akar terhelni vele, de később kicsit jobban megnyílt. Én is minden gondomat megosztottam vele és tanácsokkal látott el.
Most úgy érzem, hogy elbizonytalanodott, hogy mit is akar, mert egyik pillanatban azt csacsogja, ha felhîv vdeó telefonon, hogy nézd, majd ezt is megmutattom neked, meg sok szép helyre elviszlek, és rengeteget sétálunk, együtt leszünk, a másik pillanatban meg azt mondja, hogy talán ekkor vagy akkor ráér vagy lesz egy kis ideje. Úgy nem akarja, hogy kimenjek mikor ő dolgozik, mert azt nem értékeli, hogy nem tudunk együtt ide-oda elmenni és hogy egyedül lennék egész nap.
Úgy hogy nem tudom mi tévő legyek, kérem segîtsenek.
Kérem adjanak tanácsot, hihettek-e még neki vagy próbáljam meg elfelejteni, hogy elhittem minden szavát?
Vagy reménykedhettek, hogy nincs senki csak én vagyok még fontos neki!!! Néha úgy érzem, hogy igen, fontos vagyok neki és kellek még neki, de néha elszomorodom, hogy miért érzem úgy hogy nem akarja teljes szívéből, hogy kimenjek hozzá?
Azt sem értem, hogy kint van 3 hónapig, folyamatosan beszélgettünk és néha videó telefonálunk, küldtünk egymásnak intim képet is és mégsem akar személyesen találkozni velem, hanem úgy érzem én erőltettem rá, hogy találkozzunk. Pedig szerintem az lenne a minimum, hogy igenis, hogy találkozzak azzal akivel 10 hónapja jól érzem magam, és aki talán hiányzik is nekem.

Tisztelt Szakértő! Férjemmel 10 éve vagyunk házasok. Van egy 2 éves fiunk, hamarosan párterápiába megyünk, mert habár nagyon szeretjük egymást, és sok mindent meg is oldottunk már együtt, még mindig sok a megoldatlan kérdéskör, ahol csak a felismerésig jutottunk el. Viszont van egy dolog, amitől rettenetesen félek, hogy gyakorlatilag nem rajtam múlik, és összeegyeztethetetlen lesz kettőnkkel. Ez pedig a férjem szexuális motivációjának szinte teljes hiánya. Olvasgattam az aszexualitásról, és kicsit megijedtem… A tények: Az első pár hónapban kölcsönösen egymáson lógtunk éjjel-nappal, de ezt az első időszakot leszámítva csak én kezdeményeztem az évek alatt mindig, ő csak akkor, ha becsípett, az alkohol oldotta a gátlásait. Nem szeret csókolózni, csak az ágyban. Ha már szexelünk, jól érzi magát közben, jó mindkettőnknek, de szinte mindig úgy érzem, hogy ha nem szexelnénk, neki az is oké lenne. Csak rendszerszerűen szexelünk, előre "megbeszélt" élethelyzetben és időpontban. Spontaneitás nincs, ha kezdeményezem, visszautasítja. Pornót szokott nézni, szerintem maszturbálni is, de majdnem biztosan állíthatom, hogy ezeket is csak ritkán. Nem szereti a szexuális poénokat, eléggé szemérmes és szégyellős, nem különösebben mustrálja a nőket, azért persze néha megjegyzi, hogy ez vagy az elég jó csaj, de nem érzem, hogy a szexualitás körül forogna az élete… Én sajnos szinte pont az ellenkezője vagyok. Amikor erről beszélünk, nem tagadja, és már elismeri, hogy valami gáz van, de nem tudja az okát. Szeretnénk megoldást.. Mindketten.. Én már járok egyéni terápiába, most közösen is rálépünk az útra, lehet ő is egyedül.. De utalhatnak a fentiek "menthetetlen" helyzetre? Köszönöm előre is.

Kedves Pszichológus úr!
Elég fura problémám lenne. Az egész ott kezdődött, hogy édesapám régen villanyszerelőnek tanult és elhitte hogy ért is hozzá. Nem így volt, tehát otthon többször is előfordult, hogy kiégett, szikrázott valami. Azóta nem nagyon kedvelem az elektromos dolgokat, de eddig együtt tudtam élni vele. Nemrég költöztem az első albérletembe, ahol egyedül vagyok és elég komolyan előjött ez a probléma. Nem szeretem ki/be dugni a kábeleket a konnektorból, mikrót egyáltalán nem használok. A nagyobb probléma akkor kezdődött, amikor rosszul raktam vissza a szűrőt a mosógépbe (a dob alján van) és konkrétan bedarálta iszonyatos hanggal. Egyből kihívtam a szerelőt, hogy megnyugtasson és átnézte, mondta hogy semmi baja nincs. Ettől függetlenül hihetetlenül félek minden alkalommal amikor mosnom kell. Eddig többször is eszembe jutott a hét folyamán, álmodtam is vele, de az utolsó két alkalommal a barátom átjött miközben mostam és így csak aznap szorongok emiatt, plusz a mosást borzalmasan nehéz elviselni. Tudom hogy nem normális hogy ennyire félek és fel is fogom hogy semmi baja a mosógépnek. Gondoltam rá, hogy újat vegyek de tartok attól, hogy nem segítene. Arra is gondoltam, hogy időzítővel elindítom, de mi van, ha pont akkor romlik el. Azt tudni kell, hogy kis helyre lett berakva, ezért ha elkezd mozogni, akkor a wc-nek és a kagylónak ütközhet (pedig meg se mozdul mosás közben).
Hogy tudnám ezen túl tenni magam?
Köszönöm a válaszát!

Tisztelt Doktornő/ Doktorúr/ Sorstàrsak/ Olvasók és mindenki aki elítéli aki ilyen problémàval küzd, küzdött!
Nem is tudom hogy kezdjem a történetem, de a lényegi probléma az hogy mikor egy hozzàtartozóm eltàvozott a màs vilàgra és előtte sok stressz gyűlt fel bennem ( munkahely elvesztése, szerelmi bànat ) bekerültem a pszichiàtriàra.
Én nem éreztem magam se jól, se rosszul ott. Pihentem, élveztem a kreatív foglalkozàsokat, örültem ha bejött hozzàm valamelyik csalàdtagom.
Voltak bent baràraim, sorstàrsaim.
A gond akkor kezdődött mikor kiléptem és a falu ahol élek szinte ujjal mutogatott ràm. Mikor el kellett titkolnom a leendő munkahelyemen hogy én hol voltam. Mikor emberek fordultak el tőlem, és àrultak el.
Mikor màr a gyógyszer eltompított és érzéketlen voltam.

De ez elmúlt.

Én aki egy normális gyerek voltam viszonylag rendezett családi hàttérrel, érzékeny kamasszà fejlődtem. Voltam kövér, rocker, művészlélek, àllandóan szerelmes, magànyos, munkàra nevelt, okos de lusta, csendes làzadó.
Később lettem tanult de munkanélküli, közmunkàs, gyàri rabszolga. Sokszor a szobàjàban kucorgó, félénk túlélő.
Most meg màr ràjöttem hogy az életem a kezemben van. Ha én nem segítek magamon ki segít? Ha nem fogadom el a segítséget, nem tudnak rajtam segíteni.
Van élet a pszichiàtria és a gyógyszerek utàn. Fokozatosan tettem le, ahogy az orvos mondta.
Nem mondom hogy nem nehéz, mert az. Van hogy pànikolok, hogy agyalok és félek is.
De én élni akarok, egészségesen.
Úgy alakult az életem a kórhàz utàn, hogy lett munkàm egy gyàr, de mégis màs. Azt bírom.
Meg tudtam szabadulni a mérgező kapcsolatomtól. Két évekbe telt de sikerült.
Fél év egyedül lét utàn megtalált az az ember akit úgy szeretek mint még senkit.
Terveim vannak.
Főiskolàra jelentkeztem, fel is vettek.
Szeretnék idővel csalàdot, közös életet.
Rengeteg a félelmem, de meg kell tanulnom nem merevnek lenni.
És a problémàm ami azért megàllítja az embert;
olyan alkalmassàgi vizsgàlatot kérnek amiben mindennek benne kell lennie. Inkàbb persze annak, hogy nem vagyok fertőző beteg, de az én hàziorvosom nem felejt. Rà kell írnia hogy pszichiàtriai kezelésben részesült. És nem tudom hogy győzzem meg ezt a merev orvost hogy ne írja rà? Mert ilyen a közvélemény, ilyenek az emberek, a tàrsadalom.
Aki ott volt, az bolond, azt el kell kerülni.
De akkor minek gyógyítjàk az ilyen embert?
Mért nem nyomnak belé altatót?
Ha nem engedik hogy éljek?
Most üljek itthon anyàmék nyakàn és nézzem az eget? Szedjem a gyógyszereket?
De nincs màr semmi bajom, csak ne béllyegezzenek meg!
Normàlis munkàt akarok, nem csak azt amire ez a megye, az orszàg ítél, hogy éhbérért autó alkatrészt gyàrtsak!
Ha gyereket akarnék mi lenne? Nem engedné az orvosom?
Mért nem tàmogat? Mért nem segít?
Olyan vagyok lehet sok ember szemében mint egy lepràs, vagy egy én nem tudom minek gondolnak.
Kibuktam akkor de felàlltam ezt nem nézi senki?

Üdvözlöm!
Olyan problémám van, hogy 8 hónappal ezelőtt megismertem egy srácot, akivel azóta is együtt vagyok. Sajnos csak akkor jöttem rá, hogy valami nincsen rendben vele, amikor már megszerettem. Kiderült, hogy drogfüggő volt, alkoholista és szerintem pszichés problémái is vannak. Rendkívül nehéz volt, de eddig kitartottam mellette. Van egy kislánya is, de nem vele él. Azt mondja, hogy az előző felesége kisemmizte és ezért is van a padlón. Tudom, az alkoholfüggőknél jelentkeznek hangulat ingadozások, de nála ezek elviselhetetlenek. Ráadásul sokszor nem emlékszik dolgokra, amik nemrég történtek. Legnagyobb problémám az, hogy azt mondja nekem, hogy szeret, senkit nem szeretett még így és látom is rajta. Viszont van úgy, hogy 1 hétig majdnem minden nap találkozunk, ki is mutatja, hogy szeret minden téren, amikor vége van ezen szakasznak, akkor pedig van, hogy 1 hétig nem vagy csak alig beszélünk. Azt mondja nekem, hogy dolgozik és ilyenkor fáradt, meg depis, hagyjam békén. Volt már olyan is, hogy 3 hétre eltűnt. Aztán amikor ez elmúlik, megint keres és nagyon-nagyon jó vele, érzem, hogy szeret. Olyan is volt már, hogy minden ok nélkül cikizett, ugratott, sőt sértő dolgokat mondott nekem, ami rosszul esett. Mikor kérdőre vontam, azt mondta, hogy ő mindig is így viselkedett azzal, akit nagyon szeretett. Bunkón viselkedett, bántotta és minél messzebbre tolta magától. Azt mondja, azért, mert csalódott és nem akarja, hogy elbízzam magam, hogy kedves velem, mert akkor biztosan elhagyom. Pedig nagyon tud szeretni, de már sokszor megégette magát. Vannak még furcsa dolgai ezeken kívül, de amit leírtam, nekem azt a legnehezebb kezelni. Ezt az érzelmi hullámzást. Mindenki azt javasolta, hogy szakítsak, de nem tudok, mert szeretem. Volt is olyan már, hogy szakítottunk, de mindig kibékültünk. És segíteni is akarok neki, bár kétlem, hogy orvosi segítség nélkül ez menne, főleg, hogy makacsul ellenáll minden ilyen dolognak. A kérdésem az, hogy lehet esetleg ezeknek a tüneteknek a hátterében valamilyen komolyabb pszichés betegség? Mert én erre gyanakodom, ezért is kértem az ön segítségét.
Várom válaszát!

Kedves Pszichológus Úr/Hölgy!

Pár nappal ezelőtt a párom közölte velem, hogy a munkhelyi csapatépítőn egyik hölgy kollégájával lesz egy szobában. Mint kiderült csak párszor találkoztak, de jóban lettek és megbeszélték, hogy mivel a múltkori buliból kimaradt a párom majd bepótolják legközelebb.(Helyileg nem egy városban dolgoznak, csak a céges rendezvényeken találkoztak eddig.) Így a párom felhívta őt azzal, hogy mi lenne, ha a hamarosan következő csapatépítőn egy szobában aludnának. (Így leírva ez még szörnyűbb….)Kiakadtam. Miért nem velem beszélte meg először? Miért nem beszélt erről a kolléganőről? Kérdőre vontam. Nyugtatott, hogy csak szimplán munkahelyi kapcsolat, nincs okom aggódni. Sok vita és dráma után úgy éreztem nem fog menni és kimondtam, hogy ha nem mondja le a dolgot, akkor végeztem vele. A válasza akkor is és azóta is: "De hát nem mondhatom le, mert az megalázó lenne nekem és ciki a munkatársak előtt."
Én csak mondtam neki a magamét, mire ő: "Inkább szakítsunk, mert én ezt már nem bírom." 1 óra múlva hívott, hogy visszavonja, mert nem szeretne elveszíteni. A lelkem itt már nagyon megviselt volt. Akkor azt mondtam neki: "Én nem tudom megbocsátani neked azt, hogy megkérlek valamire,amiről tudod, hogy nekem mennyire fáj és rosszul esik és mégsem teszel ellene". ÉS nyílván az sem tetszett , hogy hülyét próbál csinálni belőlem, hiszen 1 órája még éppen elhagyott.
Szakítottunk.
Egy éjszakán át tartó töprengés után felhívtam. Nem bírta a szívem elengedni. Sokat gondolkodtam és végül megbocsátottam neki, de úgy érzem nem érdemelte meg. Napok óta nagyon fáradtnak érzem magam lelkileg.
Amit érdemes tudni, hogy közel 4 éve vagyunk együtt, éltünk már együtt jelenleg viszont 1,5 hónapja távkapcsolatban élünk. (A beszélgetések telefonon történtek. 1 hét múlva találkozom vele személyesen.) Nincsen egyetlen barátja sem. Számára a karriere az első, azért sem élünk még együtt… de ez egy másik email témája is lehetne akár.
Önnek mi a meglátása? Tudna tanácsot adni hogyan kezeljem a helyzetet? FÉlek attól, hogy nem tudom elfelejteni ezt a sérelmet és ez az egész felemészt engem és a kapcsolatunkat.

Előre is köszönöm a segítségét!
Üdvözlettel: Ágnes

Tisztelt Tanácsadó!
A problémám a következő lenne:
Párom a tegnapi nap folyamán letiltott minden létező közösségi oldalon, nem ismerősöm sehol sem.
Aznap folyamán még együtt töltöttük a napot, jól elvoltunk.
Majd mikor hazajöttem, érdeklődtem felőle válaszolt is, és hirtelen a következő sorokat kezdte mondani:
"ez nagyon durva"
"egyáltalán nem érdekelsz most"
"nem vagyok rád kíváncsi"
Majd mondtam hogy nem értem őt, mi baja lehet velem, folytatta hogy nem bírom felfogni, megérteni.
"ha tiszteltbe tartanál, békén hagynál és kész, de semmi"
"Mindegy,le foglak tiltani meg törölni minden honnan,mert hiába mondok bármit, nem bírod felfogni, csak ez az egyetlen megoldás"
Én pedig mondtam hogy meg ne merje tenni.
Ő erre: "de, mert nem érdekelsz"
"Szia"
"Máshogy nem érted meg"
Még hozzáfűztem, hogy ha megteszi, személyesen fogom megkeresni.
Erre a válasza: "én meg hazazavarlak"
Mondtam neki hogy nem lehet ilyen velem,mikor én rendes vagyok vele..
Válasza: "pedig pont ilyen leszek"
"Nem érdekel hogy milyen vagy"
"Kurvára leszarom"
"Hagyjál békén bazdmeg"
Utolsó mondatom hozzá: nyugodj meg kérlek, hagylak inkább és fogta és letiltott sorban mindenhonnan.
Tudni kell hogy igen forró fejű egy személyiség. Ez amit most csinált szerintem biztosan nem oldalja fel a közeljövőben.
Év elején volt egy vitánk egy zaklató miatt aki minden létező formában megkeresett engem, de persze semmi nem történt az illetővel, olyanokat írt nekem hogy lejön hozzám, felkereste édesanyám és vele keresztül üzent nekem, anyukám persze nem tudta hogy ő ki..
A párom látta az üzenetet amit írt , én természetes módon nem foglalkoztam a zaklatóval.. de szerinte én biztosan lefeküdtem vele stb.. emiatt szakítottunk is, nem beszélt velem, letiltotta az üzenetem.. később egy hónapra rá már helyreálltak a dolgok nagyjából, de sokszor említette nekem a zaklatót.. az utóbbi két hónapban már nem.. viszont június végén ismét nem beszélt velem, két hétig, majd keresni kezdett ismét, ugyanaz a szituáció mint most hogy hagyjam békén,nem érdeklem stb.
Július óta pedig nagyon jól elvoltunk, úgy éreztem mintha minden a régi lenne, egészen tegnapig, míg fel nem kapta a vizet és le nem tiltott.
De ez a tiltás nála elég véglegesnek tűnik nekem részéről, mert a mai nap sem oldotta fel..
Nem tudom, hogy hagyjak e neki időt, de ezzel szerintem jobban eltávolodik tőlem.
Szeretnék neki írni, melyben kérem hogy oldja fel a tiltásaimat és legyünk ismerősök mindenhol, viszont nem fogok neki írni ha ezt szeretné. Hagyok neki időt, nem fogom keresni, ha ő majd szeretne velem beszélni, állok elébe. De nagyon bánt és fáj, ezen rágódok egész nap, semmihez nincs kedvem az ég világon,hogy letiltott és nem ismerősöm sehol sem.. mert számomra ő a legfontosabb személy és nem értem őt miért viselkedik így velem..ezért szeretném megírni neki,hogy ha nem is beszélünk, csupán maradjunk ismerősök addig is. Nem fogom ezzel zaklatni.
Szeretném a véleményét kikérni ebben hogy mi tévő legyek, Ön hogyan látja.
Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Hölgyem / Uram
Úgy érzem nem ismerem önmagam. Nehéz időszakon mentem át minden kilátástalannak tűnt egy évig gyász miatt, most úgy érzem fordult velem a világ kedvenc szakmámat tanulom párom is lett barátaim minden rózsaszín mégis aggasztanak dolgok. Mindenkitől azt hallom ebből a szakmából nem lehet megélni, valakitől azt hogy meg lehet illetve látok sorsokat melyek szerint lehet ez nagyon aggaszt. A másik a barátok valószínűleg az elmúlt egy évben sikeresen kihasznált egy "barát", hogy saját magát munkahelyre tegye. Tőlem kért sok segítséget én ezt láttam rá is jöttem a környezetem is szólt mégse tudtam összeveszni vele időben. Most ott tartunk hogy olyan mintha barátok lennénk még se tudom elfeledni a dolgokat illetve a környezetem is azt mondja ne törődjek vele legyek másokkal. Próbáltam egy letisztázó beszélgetést kezdeményezni mégse azt láttam amit szerettem volna a saját sérelmeit mondta amiket én okoztam. Még ha sérült is össze nem hasonlítható azokkal a bántásokkal amiket ő tett velem tudatosan. Még egy helyen kényszerülünk lenni úgymond barátokként. Mi a jobb vesszek vele össze? jelen pillanatban nem tett olyat várjam a következő csapást? Eközben nagyon aggaszt hogy hogy találhatok munkát, amiből rendes életszínvonalat tudnék fenntartani.

Tisztelt Balogh Ádám!

Anyukám és apukám között 19 év korkülönbség van, már huszon valahány éve együtt élnek, de szerintem már nem kellene. Amiért írok, az az hogy kilántástalan lett az életem jelenleg, anyukám úgy robban mint egy bomba, apukám a csendes és visszahúzúdú személyiség, mamám szintén. Lakásban élünk, a mamám, aki anyukám anyukája, egy emelettel feljebb lakik tőlünk, de azt hiszem nem szeretik egymást. Azt hiszem anyukám senkit sem szeret, öngyilkossági hajlamai vannak és nagyon sokat iszik. Leállíthatatlan folyamat már jó ideje. Én vagyok az egyetlen aki segíteni tud neki, mert mindenki fél tőle. Senki sem mer vele beszélni néhány dologról, ha bekattant elkezd inni, és addig amíg (lelkileg) kárt nem tesz másnak. Tegnap éppen megláttam hogy csalja az apukámat, és csalódottnak érzem magam miatta amíg végignéztem. A férfinek van felesége, ő anyukám legjobb barátja. Apukám ezidő alatt pedig a férfi feleségével volt. Miután megláttam mit művelnek elrohantam otthonról 1 órára, kisírtam magam majd visszamentem félve, és láttam az ajtó előtt mamát összeesve, én segítettem neki, anyukám azt sem tudta hol van, mindenhol szilánkok voltak és nem az első eset, hogy tör zúz mindent amit meglát. Nem tudok neki segíteni, egyedül maradtam ebben és teljesen elment vele az energiám. Nem emlékszik semmire sem, és folyamatosan azt mondta nem akar már élni, itthagy minket és soha többet nem jön haza. Egyedül voltam vele órákat, üvöltött velem, megszorította a kezemet de próbáltam vele akkor is beszélni és segíteni neki mert hihetetlenül féltem az Anyukámat. Apukámat pedig sajnálom a történtek miatt, és mindig sírnom kell amikor meglátom apát, hogy anyukám csalja. Mamám egy érzékeny lélek, nagyon félek hogy ez annyira megviselte őt hogy itt hagy minket. Valaki segítségét szeretném kérni, aki kisegíti a családunkat ebből a helyzetből, mert az összetartő erő itt már csak én vagyok. Rajtam csattan minden.

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Balogh Ádám!

Egy 25 éves fiatalember vagyok. Tanácsot szeretnék kérni Öntől, párkapcsolati -önismereti a problémám, ami nem olyan régen realizálódott bennem. Nagyon nyitott személyiségnek írnám le magam, nagyon szeretek beszélgetni bármiről, rendes normákkal rendelkező családban nőttem fel. Érettrbb gondolkodásmódú vagyok a korom ellenére és így az idősebbekkel mindig jobban kijöttem. Általában mindig mondják nekem olyan emberek, akiket nem régen ismertem meg, hogy milyen jó személyiségem van és hogy milyen jót beszélgetünk. Utóbbi időben jobban foglalkoztat engem a párkeresés témája. Korábban mindig, ha egy párkapcsolat alakult volna, mindig a másik fél játszott velem nem volt biztos az érzelmeiben. (Nem egy személyről van szó). Sokszor hajlamos vagyok arra, hogy túlságosan nyitott és őszinte legyek a másikkal szemben, aminek tudom, megvan a pro és contraja, de egy olyan családban nőttem fel, ahol ez természetes volt. Azonban egyre inkább úgy tapasztalom, hogy ez szinte hátrány a párkeresésben. Legutoljára megismertem valakit, akit vonzónak találok, de mégis úgy érzem, nincs meg bennünk a közös kapcsolat. Én csak olyan kapcsolatba szeretnék belemenni, ami tartós és nincsenek játszmák, de mostanában úgy érzem, magam, hogy egyik nap érzelmesebb vagyok és vágyok egy társra, a következő nap viszont szinte 'érzelemmentes vagyok' és jó nekem egyedül… Nem értem, hogy ez micsoda és szeretnék rájönni és megérteni magamat, szeretnék ezen változtatni.
Segítségét és válaszát előre is köszönöm!

Jó napot, engem az érdekel hogy miért kelek fel akkor amikor még nem aludtam ki magam, én egyhuzamban szoktam aludni, rám nem jellemző hogy felkelek és vissza alszom, már csak azért sem, mert túlnyomó többségben nem tudok vissza aludni, nappal se tudok aludni akkor sem ha nagyon álmos vagyok, úgy tudom ezt hívják inszomniának, gyakran 5-6 óra alvás után felkelek jó még a 6 óra nagyjából okés, de az 5 óra az már tényleg kevés, de azért jó lenne napi 7 órát aludni és gyakran mikor felkelek kevés alvással csak forgolódok. Nekem sulis időszakban is voltak komoly gondjaim az alvással volt egy időszak amikor annyira kialvatlan voltam hogy kórházba kellet menni.

Jó estét. Szeretnék érdeklődni hogy egy hete olyanra ébredtem hajnalban hogy elkap a melegség zsibadnak a kezeim olyan mintha össze akarnak esni és hánytam gyomorsavat hozzateszem 31 hetes terhes vagyok. Voltam vele kórházban nem derült ki semmi. Azóta minden este félelemmel fekszem le hogy mi lesz és nem jó érzés. Volna erre vak mi gyógymód? Nagyon szépen köszönöm szép estét

Férjem válni akar, 2,5 éve keseríti életünk. Màrciusban elköltözött. Van egy.13 éves fiam, akivel feldolgozzuk sok beszélgetéssel a helyzetet. Férjem hirtelen felfedezte, hogy.van fia, és minden eszközt igyekszik bevetni, hogy bizonyítékokat szerezzen, befolyásolom a gyereket. Most pszichológus vizsgálatát szorgalmazza gyerekünknél. Sem a fiam, sem én.( pedagógus vagyok) nem látom ennek szükségét.
Nincsenek jelek arra hogy valami gond lenne.
Kérdés: lehet-e kötelezni egy gyereket erre, ha az egyik szülő nem egyezik ebbe bele.