Tisztelt Doktornő!

Korábban írtam Önnek, amely útmutatásokat nagyon szépen köszönök, annak is hála, most már kezdem magam megint jól érezni. Most ha lehet egy olyan kérdéssel fordulnék Önhöz, hogy hogyan lehet feldolgozni egy olyan mély depressziós időszakot amelyet túléltem az elmúlt majdnem egy évben? Létezik erre szakirodalom, vagy könyv amelyet elolvashatnék? Hogyan lehet boldogan, és teljes életet élve továbblépni amikor, csakhogy idézzek az egyik kedvenc filmemből: “Hogyan fonjuk újra a régi élet fonalát? Hogyan folytatod tovább, ha a szíved mélyén kezded megérteni, hogy nincs már visszaút?Vannak dolgok, amiket az idő sem képes helyrehozni, olyan túlságosan mély sebek, amelyek hatalmukba kerítenek. ” Egyrészt teljességgel megértem ezt az elmúlt időszakot, és megbocsátok magamnak a sok pánikrohamért, a sok extrémen önmagamat és az eredményeimet lebecsülő gondolatokért, úgy érzem tényleg erősebb lettem ezen tapasztalat által, de ez egy olyan extrémen nehéz időszak volt, hogy most nem tudom hogyan tovább? Állandóan vizsgálom önmagam, hogy most mit érzek? Nem rettegek, és nem szorongok, de igenis aggódok, hogy nehogy újra a nemrég elhagyott gödörbe essek vissza. Megtapasztaltam saját halandóságomat, és törékenységemet ebben az egyáltalán nem stabil, és nem állandó világban, felfedezve azt, hogy mennyire egyedi-és mennyire fontos a saját hangom is benne. Viszont még mindig nehéznek érzem az eljövendő évek előttem álló megannyi viszontagságát, és a jelennel való megbirkózást. Hajlamos vagyok túlgondolni és túlbonyolítani mindent-ez is némi aggódással tölt el. Szeretném újra visszaszerezni a jelenre fókuszált, vidám, és élettel teli önmagam, de közben még cafatokban lógnak rajtam az elmúlt hosszú hónapok viszontagságai. Úgy érzem, mintha hajszál híján megszöktem volna egy halálos betegség markából, és most állandóan az utat vizsgálom, hogy nem jön-e mégis utánam? Nem tudom hogy lehet egy ilyen élmény után továbblépni? Nem szedtem gyógyszereket és nem jártam pszichológushoz ezen időszak alatt, amit nagy eredményként értékelek, de még sosem volt ilyen mély válság az életemben, és nem tudom hogyan kell ezt utókezelni, csak azt érzem, hogy kell, mert túl hirtelen volt a váltás-ezelőtt a válság előtt is, és most is, hogy jobban vagyok. Nem lelem egyenlőre az egyensúlyt, pedig támogató családi háttér van mögöttem, és egy csodás pár-újra a hobbijaimnak és a munkámnak élek, de mégis vannak időszakok amikor egyedül vagyok és újra analizálni kezdem önmagam. Köszönöm szépen válaszát!

Tisztelt Doktornő!
Köszönöm a válaszát! Igen jelenleg is tart az epizód, ezért szakított velem. A tapasztalatokat pedig az előző kapcsolatára érti (2 ilyen volt). A lányokat állítólag lelkileg tette tönkre, a hozzáállásával, viselkedésével bántotta őket. Azt mondja engem nem akar kitenni ennek, nem akarja, hogy lássam. Az előző barátnők egyébként nem foglalkoztak túlzottan ezzel a betegséggel, ellenben velem. Én is elgondolkoztam közös terápián, dr felhozni még nem volt alkalmam. Jelenleg nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Arra gondoltam, talan várok egy hetet, hogy valamennyire mindketten lenyugodjunk, legyen idő gondolkodni. Abban reménykedek talán meggondolja magát, bár már most tudom, hogy nem fogja. Elvakultan hisz abban, hogy a kapcsolat megszakításával engem véd.
Ön szerin jó megoldás volna csak úgy, minden előzetes megbeszélés nélkül átmenni hozzá és leülni megbeszélni ezt? Hidegfejjel, nyugodtan. Találkozni nem jönne el, így ez jutott eszembe. A másik, hogy érdemes várni mielőtt meglépem ezt, vagy még most kellene, amíg friss a dolog?
Köszönöm válaszát!

Kedves Pszichologus Asszony/Úr. A 8 eves kisfiammal kapcsolatos problemammal szeretnek tanacsot kerni. O a kozepso gyermekem. Sokfele szempontbol kulonbozik a ket (szinten fiu) testveretol. Sokkal erzekenyebb, szegyenlosebb, nehezebben alakit ki baratsagokat. De a fo aggodalmam abbol a viselkedesebol ered, hogy par honapja egyre frusztraltabbnak tunik (szamomra erthetetlen okbol – egy eve koltoztunk uj varosba, de azota beilleszkedett mar a suliba is, nehany baratja is van, suliban semmi panasz nincs ra), ami abban fejezodik ki, h allandoan ingerelt (de csak itthon) , nagyon konnyen duhbe gurul, kiabal a tesoival, ha segiteni probalok, velem is aggressziv, szemtelen hangon valaszol. Olyan aprosagok miatt is, mint pl a reggeli kozben az 5 eves kisoccse “maskepp” nezett ra (mint ami neki tetszene) rogton elsirja magat es azt kiabalja, h ne idegesitsel. Tenyleg minden hamar felidegesiti. Nem volt ilyen kisebb koraban, bar mindig is kicsit “kilogott” a tesoi kozul es ezt eszre is vette jo ideje. Igyekszem egyforman, igazsagosan banni veluk, de azt is tudom, h vele valahogy megis maskeppen kellene viszonyulnom az ilyen helyzetek miatt. Hogyan tudnek segiteni neki, h ne legyen mindig ilyen feszult, szomoru, ingerlekeny? Kifogytam az otletekbol es nagyon tanacstalan vagyok 🙁 Koszonom elore is a segito szandekot.

Jónapot .
Ha az elettarsunk (4honapja elunk egyutt)
, azt mondja hogy szeret de elmult benne valami es nem.olyan kedveskedosen.ir vissza kint.en.irok neki . Viszont nem szetetne szakitani , nem erdekli senki mas (elvileg) es nem.csal.meg mert szeretné helyrehozni a kapcsolatunkat ..Ez akkor most jot jelent vagy rosszat , hogyan alljak hozza ?! Ujjraboldog szeretne lenni es en elvuleg azza tudom tenni de nem.az most . En szeretem csak mar nekem.is nehez amit csinal.de ensem szeretnem.elhagyni csak szeretetere vagyok ujjra .

Tisztelt Habis Melinda!
Koszonom a gyors valaszat. A kovetkezo kerdeseire megprobalok valaszolni : “Mi történt vele az elmúlt hónapokban, megviselhette-e valami. Milyen szempontból lóg ki a testvérei közül? Hogy fogadja a család és a tágabb környezet a kisfiú viselkedését? Hogyan fogadta a költözést? Az új környezet, iskolaváltás miként hatott rá?”
Nem tudok olyan esemenyrol, ami felkavarhatta volna a fiamat, max az egy evvel ezelotti koltozes, bar – ahogy emlitettem – szerintem ez nala mar leulepedett, miota talalt nehany baratot. Itthon a tesoival sokat vitatkoznak, mint altalaban – gondolom – legtobb testver szokott, de ô ezeket eleg melyen éli meg, sokaig tud neheztelni. Persze vannak jobb napjaik is. A “kilóg a testverei kozul” – t ugy ertettem, h nagyon mas a szemelyiseguk, a masik ketto lazan tudja venni az “eletet”, bobeszeduek, nepszeruek suliban… A kozepso pedig vissza huzodo, keveset beszel, ennel fogva nincs annyi baratja, es szerintem ez is kicsit zavarhatja (?) (pl a tesoit sokszor meghivjak egyik masik baratjukhoz, ot pedig miota itt lakunk, meg senki, de eddig azt sem engedte, h en hivjam meg vmelyik baratjat) A csalad reakcioja a viselkedesere oszinten megvallva kezd egyre kevesbe tolerans lenni, mert nem ertjuk bizonyos helyzetekben, mi a “baja”. En, anyjakent, probalom realisan nezni az adott problemat, es igazsagot “hozni” de vki altalaban zaklatott marad. Ettol en is frusztalt vagyok, mert sokszor ugy erzem, h elbuktam, nem tudom jol kezelni a helyzetet. Az idosebb tesoja hajlamos csipos megjegyzest tenni ra, amit persze kifejezem, h nem elfogadhato, stb… A koltozest egyebkent jol vettek, a kornyezet valtozas csak abban okozott kis nehezseget, h regi jo baratokat, szeretett sulit el kellett hagyni, de ezen mar tul vannak. Remelem ezekkel a valaszokkal tudtam “segiteni” abban, h konkretabb megoldast tudjon ajanlani, amit elore is koszonom.

Kedvés Doktor úr/nő.3 hete volt egy hiperventillációs rohamom és azóta szorít a torkom mellkasom.Ezenkívül olyan érzésem van néha mintha a végtagjaim nem az enyémek lennének .Mindenféle vizsgálaton voltamde azok semmilyen eltérést nem mutattak ki(eeg ekg vizelet vérvétel pajzsmirigy).Ön szerint mitől lehet?Nqgyon nyugodt életet élek rendszeresen sportolok(karate heti 3 szor).Az iskolában is sok barátom van szeretek oda járni.8osztályos gimnáziumba járok úgyhogy nem volt felvételim se.

Jó napot!
Mióta szültem eléggé megváltoztam. (2éve) Mindig mosolygós voltam életvidám, de sajnos egy ideje nem is tudom pontosan mióta nagyon érzékeny lettem. Majdnem mindenen sírok vagy agresszív leszek néha még a gyermekemmel is kiabálok de rögtön megbánom. Van hogy elmegyek a boltba és csak hülyeségeket veszek(csoki, chips stb). Egyszerűen nem bírom ki, hogy ne vegyek ilyeneket. Párommal is elég gonosz vagyok, csúnyán beszélek vele mikor tudom hogy nem érdemli meg de belülről mintha valami azt mondaná hogy mondjam ki ne fojtsam el. Majdnem minden nap beszélgetünk este hogy jól vagyok e vagy ő jól van. Mindent meg tudunk beszélni de nagyon zavar hogy hirtelen egyik pillanatról a masikra megkattanok. egyik este pl. mondom hogy bújjon hozzám de inkább gépezett és ez is olyan rosszul esett hogy legalább fél órát sírtam. Sajnos ő sem veszi észre mindig mert sokszor van hogy meghallgat de nem figyel ide. Egész nap csak a számítógép előtt ül és ha megszólom akkor én vagyok a rossz mert én is játszom a telefonon. Meg azt is tudom hogy hibás vagyok mivel mindig a legérzékenyebb pontokra taposok. Szeretnék megváltozni olyan lenni mint régen vagy legalább nem ilyen hirtelen hangulatingadozással élni. Ezt hogy lehet megváltoztatni?

Tisztel Doktornő!

Egy olyan kérdésem lenne megismerkedtem egy lánnyal kölcsönös a szimpátia.
Flörtölések össze nézések stb.
A napokban eltanácsolta a munkahelyemről lányt eléggé megérintette,hogy elkellet mennem.
1hónap múlva ismét a munkahelyemre bementem kölcsönösen örültünk egymásnak stb. Kérdeztem tőle eljönne-e velem kávézni reakciója az volt hirtelen fel állt és elfordult tőlem testeL bológatva mondta ha elvívom eljön velem.
Mondta facebookon egyeztetünk úgy írjak rá vissza is tudjon írni nekem éjfélig írhatok neki.
Facebookon írtam neki hogy napokba lenne kedve-e eljönni velem.
Azt válaszolta a kávét azt már beígértem szóval be is hajtom.
Kérdezte mikor ér rá ez egy csütörtöki nap volt reakció pfiuuuu hát szerda sztem jó-
Kedden rákérdeztem a lánynál,akkor jó-e holnapi nap. neki. 11.45-körül íírtam neki napközbe fent volt facebookon nem írt vissza csak este 6 körül. Hát lehet át kéne tennünk máshova,mert neki most nagyon tanulnia kell egy szakvizsgára még mindig nincs meg neki ami igaz is volt mert rákövetkező héten volt neki.
Érdemes ismét próbálkozni nála vagy szted ez lerázás volt tőle burkolt formában? Illet volna tőle egy másik időpontot felhoznia vagy keresnie engem úgy vagyok vele. összezavarodtam tőle.
Illetve ebből lehet-e párkapcsolat vagy csak szórakozik érzéseimmel.?
Mi a véleménye róla? Ez Februárba történ azóta se kerestem ő se engem.
Érdemes lenne felkerestem?

Tisztelt Doktornő!
Van egy kollégám akivel kalandnak indult ismerkedésünk,ami már lassan két hónapja tart,de mindketten érezzük h több van mint.szexuális kapcsolat.köztünk.
A férfi ugy indított az elejénh.nem szerelmet.keres,de nem bánná.
Sokszor kérdezi viszont tölem,h.szeretem e…de elviccelődve..kérdem én miért??
Nem vallja be….még magának sem?h.többet érez…vagy csak beképzelem h.kedvelhet?
De érezni az öleléséböl,keresi magától a társaságom munkahelyen is pl…
Miért.nem mondja ki..?vagy miért akar ugy csinálni,mintha komolytalan lenne a dolog kettönk közt…
Köszönöm

Sziasztok!2 èvig volt egy párkapcsolatom,úgy èreztem nagyon boldog vagyok ès nagyon szeretnek.Soha senki nem bánt így velem ès nem szerettek ennyire.Januárban szakított velem az úriember,egy 10 èvvel idősebb nő miatt.Persze az indok teljesen más volt,utólag derült ki,hogy másik nő miatt.Ès termèszetesen sok más is,hogy voltak kis kalandjai kapcsolatunk alatt,soha nem volt őszinte velem.
A problèmám az,hogy ezek után is várom vissza a sok hazugság elkenèreis.Nem tudok tőle elszakadni,vele álmodok stb.
Nem tudom elengedni.köszönöm a választ

Tisztelt Doktornő/Doktor úr

Én egy 21 éves lány vagyok. Nem tudom mi történik velem, de valami nagyon rossz úgy érzem.
Kezdeném a legelején. A szüleim 2 éves koromig voltak együtt, anyukámat verte apukám, alkoholista volt ezért elszöktünk tőle. Közben lett anyukámnak egy új férje de tőle állandóan a kritizálást kaptam. ( túl kövér gyerek, buta, fogyatékos iskolában lenne a helye..) és nem jöttünk ki jól.
Aztán ahogy nőttem anyukám elkezdett apukámhoz hasonlítani. Egészen 11 éves koromtól mostanáig kapom az ehhez hasonló szövegeket tőle: ” Menj apádhoz..Olyan vagy mint apád..Semmi nem lesz belőled, mint apádból sem lett…ugyanolyan léhűtő vagy mint az egész famíliád..” stb stb..
Mamám és anyukám egymást hergelték állandóan ellenem.
Emiatt annyira gyűlölöm magam már hogy el nem tudom mondani..most is könnyek között írom le ezt mert úgy érzem, hogy nekem újra kéne születni hogy ez változzon.Örökké hordozni fogom ezt magammal és nekem is olyan szerencsétlen életem lesz amilyen neki.
Általános iskola után szakközépiskolában tanultam fél évig, de hoztam egy rossz döntést és szakiskolába mentem át. Ott tanultam 4 évig, nem tetszett és emiatt nem végeztem el. Utána 2 évig tanultam érettségire ami nagyon jól sikerült és tovább akartam tanulni. Fel is vettek jogra az egyik egyetemre. Anyukám amíg középiskolában voltam állandóan azt mondta hogy “miért nem tanulsz nem lesz belőled semmi, olyan leszel mint apád”
Mikor elkezdtem tanulni és tovább akartam menni akkor azt mondta hogy ő nem fog nekem segíteni menjek el inkább dolgozni és ne tanuljak tovább. Én mégis tovább tanultam.Minden hétvégén ment itthon az üvöltözés, hogy hagyjam ott az egyetemet mert ő nem bír nekem segíteni. Teljesen kikészültem. Az új nagyvárosban sem éreztem jól magam, itthon sem volt jó..sehova nem tartoztam. Állandóan ideges voltam, agresszív, meg kellett felelni itthon, az egyetemen, az új barátaim előtt,a régiekkel is foglalkozni kellett, dolgoznom kellett, sportoltam, tanultam, saját magamra főztem,mostam,takarítottam. Annyira új volt minden. Hirtelen ebbe belecsöppenni…
Felvettem diákhitelt és az első évem abból finanszíroztam, mellette pedig dolgoztam ügyfélszolgálaton diákként.
Annyira leterhelt voltam és annyira tele volt a fejem, hogy nem bírtam.A szemem elkezdett tikkelni, ami gondolom a stressz miatt volt, és közben pedig úgy érzem mintha átaludnám az életem. Nem tudok idegenek előtt beszélni, prezentálni,felelni,vizsgázni, interjúra menni mert az egekbe szökik a pulzusom, elkezd remegni az arcom és úgy érzem elájulok.Általában ez csak akkor van ha az adott szituáció valami komoly dolog. Nem szeretek az utcára menni mert nem érzem jól magam a bőrömben és mert nem szeretek mások szemébe nézni ha szembe jönnek velem. Általában mindig elnézek másfele. Pedig én soha nem voltam ilyen.Kisebb koromban szavalóversenyekre jártam, énekversenyekre, iskolában is mindig én konferáltam fel a fellépőket ha volt rendezvény,és most pedig ilyen lettem..
Emiatt igazából arra a döntésre jutottam hogy az lesz a legjobb ha itt hagyom az egyetemet és 1 évig próbálom rendbe szedni magam. Képtelen lettem volna megcsinálni a szóbeli vizsgákat..már 2 hónappal előtte rettegtem tőle.
De persze anyukámnak ez nem tetszett..akkor váltott egyet és már azt mondogatta hogy miért hagyom itt, nem lesz belőlem semmi…Rá pár napra pedig, hogy mikor megyek már el dolgozni, mert a férje és ő nem fogják eltűrni hogy itthon lébecoljak, mert más gyereknek már összepakolták volna a cuccait és elküldték volna.
1 hete sincs hogy itt hagytam az egyetemet.Állandóan nézem az állásokat interneten és egyre már be is adtam a jelentkezésem.
Miért nem hagynak békén? Egyszerűen én ezt már nem bírom. Anyukám és a férje 63/65 évesek és lehet ez is az oka, nem tudom.
A barátaimtól teljesen eltávolodtam mert úgy érzem egyedül kell lennem.Nincs kedvem másokhoz, nincs kedvem mások baját hallgatni mert nekem is van elég.
Nagyon csúnyán beszélek már anyuval de nem bírják az idegeim ezt az egészet.
Ön szerint mit tegyek?
Mi a hiba bennem, vagy mit csinálok rosszul? Miért érzem azt hogy átalszom az életem, miért nincs kedvem semmihez és mi ez az egész ami történik velem egyáltalán?
Rettenetesen félek a jövőtől.
Dolgozni szeretnék most egy évig, és utána egy másik egyetemen egy másik szakba belevágni, ami államilag támogatott. Az egy év alatt pedig a jogosítványt szeretném megcsinálni egy nyelvvizsgát és egy okj-t, de ha ilyen lelkiállapotban leszek akkor hogyan?
Elnézést kérek ha esetleg összeszedetlen de most nagyon felpörgetett lelkiállapotban vagyok épp mert egy veszekedés volt itthon megint.
Előre köszönöm a válaszát!

Tisztelt Doktornő!
21 éves lány vagyok. A problémám az, hogy nagy és/vagy idegen társaságban frusztrált vagyok, nem tudom elengedni magamat. Képtelen vagyok ismeretlen emberekkel kapcsolatot teremteni, vagy ha esetleg megpróbálom, egyből úgy érzem, hogy nagyon kellemetlen helyzetbe hoztam magamat. Egyébként emberek között mindig tartok attól, hogy kellemetlen helyzetet idézek elő, olyat teszek vagy mondok, ami által megszégyenülök, illetve hogy az emberek előtt negatív, szánalomra méltó emberként tűnök fel. Emiatt amikor lehet, inkább elkerülöm a társas helyzeteket. Mindezek következményeképp egyáltalán nincsenek baráti kapcsolataim, a közvetlen családomon kívül senkivel sem vagyok képes szorosabb kapcsolatot kialakítani. A testi tünetek korábban észrevehetőek voltak akkor is, ha csak bementem például egy boltba, vagy a postára. Mióta emberekkel dolgozom, ezek már jelentéktelenek, legfeljebb kissé izzad a tenyerem, feszültebb a testtartásom. Igyekszem ezt leküzdeni, de most úgy érzem, megakadt a fejlődésem, sőt, talán vissza is estem, és a félelmeim miatt képtelen vagyok további lépéseket tenni a javulás érdekében. (A visszaesés oka valószínűleg a 2-3 hónappal ezelőtti szakításom.) Ilyen esetben mi a teendő? Mit tehetnék, hogy javuljon ez az állapot? Előre is köszönöm a segítséget!

Üdvőzlőm. A rivotril hosszú távú szedése,okoz nemzőképtelenséget?

A barátom szakított velem és rettentően érzem magam. Napok óta nem vagyok önmagam és enni se tudok. Hogyan tovább, ha úgy érzem, nem látom nélküle a további életemet? Ha mindenről ő jut eszembe?
Van értelme belemenni egy szexkapcsolatba vele, ha teljesen nem akarom elveszíteni?

Tisztelt Doktornő!

Még előző kérdésemben írtam magamról és a barátomról, hogy szakított velem és napok óta nem tudok enni.
A volt barátom szerint nem illünk össze és nem érzi ugyanazt, mint én. Csupán 3 hónapig voltunk együtt, de nekem ez a 3 hónap is rettentően meghatározó korszak volt. Sajnos úgy érzem, hogy mostanában mindent köré építettem az életemben és most ez így összedőlt.
Már kicsit csillapodtak az érzéseim, talán már inkább attól félek, hogy teljesen kitörlődik az életemből. Lezártam, tudom, hogy ebből már nem lesz újra kapcsolat, viszont nem akarom elveszíteni, de a barátja se tudok még lenni. Ezért gondoltam arra, hogy a szex kapcsolat talán jót tenne a lelkemnek, mert tudom, hogy olyankor együtt vagyunk és kicsit már baráti is a viszonyunk, a napokban megtörtént ez, hogy szakítás utána lefeküdtünk egymással, és utána teljes mértékben más volt a kapcsolatunk. Bármiről tudtunk beszélni, olyanokról, mint a kapcsolatunk alatt soha.
Ön szerint mit tegyek?