Üdvözlöm.

A férjem 43 éves. Mérnök és nagyon tájékozott, kreatív, munkájában precíz, pontos, megbízható. Kapcsolatai nem működnek túl jól. Barátja gyakorlatilag nincs, szépen elkoptak az évek alatt. Nem összeveszés miatt, hanem egyszerűen nem tudja kapcsolatait megfelelően ápolni, kezelni. Édesanyja 3 éve meghalt, érzelmeit sohasem mutatta ki irányában. Apjával 12 éve nincs személyes kapcsolata, annak alkoholizmus a miatt. Hugával és családjával tarjuk a kapcsolatot, de csak azért mert mi a két nő ezt fontosnak tarjuk. Gyermekeinket imádja velük “gyermekként” tud játszani örülni, ha éppen jó a hangulata. Sokszor inkább a negatív dolgokat látja és hangsúlyozza azt mondja a jó dolgok természetesek arra nem kell figyelni. Nem szereti azokat a személyeket akik túlzottan pozitívan állnak az élethez, szerinte azok becsapják magukat és környezetüket. Már kapcsolatunk (21 év) elején is voltak hangulat ingadozásai, amelyek egyre gyakrabbak és egyre tovább tartanak a negatív fázisok. Szerinte ő a hibás ilyenkor mindenért. Sokszor ha gyerekkel probléma van kisebb viták, egyezkedések ő csendbe ül és egyszer csak robban és ordít és fenyegetőzik, hogy nem csinálja ezt így tovább és nekem azt mondja elmegy, új életet kezd mert itt már ezt nem bírja.Ma a kollégai is szóvá tették, hogy ne csak a negatív dolgokat vegye észre örüljön annak ami jó. Ezen nagyon berágott és azt mondta érti miért nem jó a mi kapcsolatunk sem, mert ő máshogy gondolkodik mint az átlag és azzal lenne boldog aki ugyanazt gondolja mint ő és ugyanúgy viselkedik és még a hobbija is ugyanaz. Mondtam neki ilyen még egy ember nincs a földön. Erre ő akkor be kell látnia minden kapcsolata csak két évig működik aztán menekülni kell belőle.:( Nagyon ragaszkodik bizonyos dolgokhoz, pl. egy kirándulás alkalmával, ha valamit eltervezünk és a gyerekek közben meglátnak egy játszóteret és inkább azt szeretnék kipróbálni akkor ideges, csalódott és feszült lesz.Ez évek óta így van. Én már kértem forduljunk szakemberhez, mert egyre többször mondja valami nem jó, tegyünk valamit, változtassunk. Én kérdezem mitől lenne jobb? Mit szeretne hogyan érezné jobban magát, erre nem tud válaszolni. Mit tanácsolnának? Mi lehet a problémája? Hogyan segíthetnék neki?

Köszönöm a válaszát, Rita

Jo napot kivanok! 27 eves no vagyok. A tortenetem eleg hosszu es bonyolult, probalom minnel jobban leszukiteni. 16 eves koromba ismertem meg a ferjemet akitol elvaltunk (most 2 hete mondtak ki a valast). Lakadalmunk elott is szakitottunk 4szer (anyos probelmak miatt foleg, amiket o azt igerte hogy megoldodnak, hazassag utan, es nem lett igy). A legnagyobb szunetunk 3 ev volt 19 eves koromtol-22eves koromig, amiutan ujbol egymasra talaltunk es jottek a szep igeretek, eljegyzes es lakadalom 24 eves koromba. Anyosom igazgatta az egesz eletet (nem volt szabad ide oda mennunk, mindig hivogatta, idegesitette, felpiszkalta, es o sosem mert vele szembe szalni miattam). Szuletet egy gyermekunk is aki most 1 es fel eves (a szuletese ota teljesen kiborult, nem foglalkozot velunk, menekult otthonrol provokalt, habar o lelkipasztor es nagyon sok szabad ideje volt). A gyermeket nem puszilta, nem jott velunk setalni, egyfolytaban kint maszkalt….ehez adodot anyos probelmak, es a nemi elet megvonasa tolem sok konfliktus helyzetet hozot koztunk……megis o adta be a valaskeresetet..en megakartam menteni a csaladot az elejen…Nagyon nehez volt az elso idoszak (de mivel o a valas kereset utan rendorsegre hurcolt, egesz penzt elvette, hazudott mindehol hogy en elszaladtam otthontrol, a parokiarol). Ezt ugy tudta kitalalni hogy korhazban voltunk a picivel es nem jott utanunk vigyen haza, es edesanyamhoz kerultunk. A parokian maradt minden, es 1 evet perskedtunk, mostmar kimondtak a valast. Nagyon megutaltam kozben, habar eletem szerelmenek tekintettem. Abban hogy elfelejtsem segitet egy fiu, akit 8 honap utan ismertem meg. Tokeletesnek tunt (pedagogus, gyermek szereto, kozvetlen, vicces, eletkedvel).Egy iskolai bulin ismertem meg, tudta a helyzetemet elejetol fogva, de azt alitotta valami megfogta bennem es elfogad mindent teljesen (buszke vagyok magamra mert csinos, tanult, szep no vagyok, egy gyonyoru gyermekkel, csak szerencsetlenul sult el a hazassagom, es ugy erzem nagy reszt nem az en hibambol, vilagot jartam). Eleg hamar felvalalt, mar a masodik bulin kezemet fogta mindenki elott,ahol kozos ismerosok is voltak, falubeliek onan ahonan lakik, es kezdotek az igeretek (hogy az o csaladjaban ez nem gond hogy van egy gyermek, hogy a szulei nyiltak, majd segitenek nekunk, hogy o nem akarja tobbet hogy en szenvedjek, de hogy alig varja legyen vege a pereskedesnek es akkor teljes modon feltudunk valalni mindent). Az egesz 4 honap ameddig egyutt voltunk az igeretek fent altak, es a szeretlek, szeretem a gyermeket minden jo lesz, azt akarom nekunk legyen jo fent altak), viszont a modja ahogyan kereset es talalkoztunk nem tetszet nekem : -volt periodus hogy 3-4 napig nagyon gyakran kereset, es lazabb idoszakok amikkor szinte csak megemlekezet hogy letezek (1-1 rovid sms). En azt gondoltam ilyen a stilusa, sztreszes vagy faradtabb napokban ilyen, mert eloben mindig nagyon szereto, puszilozos, jo kedvu volt. Mindig amikkor kevesebbet keresset ra 2 -3 napra annal lenduletesseben.Rosz pontok meg : sosem jott be a varosban ( o videken lakik ) csak ha valami dolga volt, de akkor mindig beszolt hogy talakozunk, sosem jott be kifejezetten ertem, nem varta meg sosem a buszt ami kesobb megy hogy tobbet maradjunk egyutt, minden talakank kb 1-2 maximum 2 orat tartot, neha nem tartott be igereteket mint peldaul mondta hivlak este, nem tette meg, bejovok holnap, elfelejtett szolni hogy nem jon…Pozitivumok : megha keveset is tarottak a talalkozasok nagyon leduletesnek ereztem a lelkeben, nagyon odaado volt, nagyon ugy nezet ki orul nekem….folyton olelt puszilt es nagyon jol ereztem magam a tarsagaban.., amikkor 3ban mentunk ki a gyermekel is, foglalkozot vele, jatszott, cipelte, puszilta….nem restelt babakocsit nyomogatni egyaltalan.
Furcsa modon, en megsem voltam nyugodt ebbe a kapcsolatban a neha hivlak neha nem, elfejetem mondani hogy mar nem talakozunk ma, es hasonlok.De a sok szeretlek szo nagyon jott tett nekem a nehez periodusban es ugy ereztem szerelmes lettem es mar en futok utana es probalom rendezni a dolgokat….emiatt sosem panaszkodtam neki hogyan keres vagy hiv, talan ezert jutottunk idaig….A nagy eses akkor tortent amikkor megigerte es meghivott 2 lakadalomba (egy nagyon kozeli barathoz es egy csadtaghoz), es nem vitt el az elsobe, habar vegig kerdezte milyen szinu inget vegyen hogy paszoljunk es minden megvolt beszelve: fodrasz, manikur, ruha veve cipo, stb.Nem veszekedtunk soha, pont azert mert en magamban tarottam ami zavart nala, es smsben adta ki az utamat lakadalom elott ejjel, azt mondta ot ujjal mutogatja a falu amiert egy elvalt novel jar gyermekkel, es hogy o neki ez sok….hogy le szegyeniti magat…es hogy a rokonsaga azt mondta ne merjen engem elvinni lakadalomba mert az egesz csaladra szegyent hoz hogy egy elvalt novel megy…hozza tette hogy keressek magamnak egy nagyobb ferfit gyermekkele s o egy fiatalabbat. Hozza teszem ezzel verig sertet mert o tenleg 2 evel kisebb, de tudod mindent elorol, nem titkoltam el semmit tole, ra is kerdeztem 2szer tudod-e mire valalkozol ? (a gyermek mindig velem lesz, stb), es o mindig azt alitotta en vagyok a kivalasztott, hogy o tudd egy gyermeket szeretni mint sajatjat, es hogy senkivel sem talalt a szo ugy mint velem…..A vegso kerdesem az: szerethet e valaki valakit nagyon es megis a csaladja melett aljon ki (lasd elso hazassagom is anyosom, es ez a fiu is most a csaladja es szulei nyomasara, veget vetet)? Mi ertelme volt ennek a fiunak amitson ennyi igeretel ha tudta azt hogy nem tudja felvalalni a helyzetet ?(egyeseknek buszken mutogatott, edesanya es munkatarsai tudtak rolam, viszont az edesapja kiderult nem tudott semmit, es a testvere elott elegge titkolta). Ha szeret valaki valaki akkor nem bantja meg, nem? (pont a valas kimondasa utan par nappal tette meg, es ez meg jobban fajt mert igerte melettem lesz es tamogat)? Egy 26 eves fiu mar eleg gerinces kell legyen ahoz amit akar, nem?
A baj az hogy en megis kifogasokat probalok talalni neki azert amitt tett….holott nem szabad….Az en fejemben az van biztos szeretet csak tul nehez volt neki a csalad nyomasa..es valahol a szivem mejen az van hogy milyen szep es jo fiut kaptam gyerekes anya kent….. (egy nagy felelmem van hogy gyerekkel nem kapok jo embert, egyedulalot).

Jó napot kívánok! Egy 16 éves tinédzser lány vagyok. Az a problémám, hogy az apukám nagyon makacs, mindent úgy kell csinálni ahogyan ő szeretné. Pl a szemébe kell nézned amikor beszélsz, ne forgasd a szemed, ne szabad sóhajtanod, tilos felemelni a hangod, nem merjél vissza beszélni. Közben minden mocsoknak,. k*rva-nak elmond, a saját lányát. Nem régen felhívott engem “szia, jövő héten jössz hozzám, ( kijelentette). Mindig, minden nyáron nekünk kell alkalmazkodni hozzá hogy neki mikor jó a felmenetelem, az nem érdekli hogy anyának és nekem mikor lenne jó, csak a saját lapján lévő megfelelő az időpontokat mondja nekünk. Sokszor mondja azt is hogy nekem nincs szívem, utál, miattam fáj a hasa, bármelyik gyerek jobb lenne mint én, és szeretné őt. Azt is mondta hogy nem szeret de én sem szeretem, úgyhogy kvitt az állás. Nincsen se tv, wifi, számítógép és elveszi a telefonom, csak az útikönyvei vannak és mindig azt mondja olvassak nagyon érdekes. Erőszakkal olvassa nekem a bibliát, hogy én nem viselkedek úgy mint kellene. Persze ő utálja az apját szerinte minden ami nem jó, “szemétláda”. Anyukámat is minden baromnak elmondja, ő tehet mindenről, csak ő anya, saját maga pedig a szent, magasztos isten aki sohasem hibázik. A apai nagymamám mindig a fiát védi apámat. Szülinaponom semmit sem kaptam tőlük, mert kétszer visszavették az ajándékot, borzalmas volt a 16. szülinapom. Azt mondta a mamának hogy ha jó kislány leszek majd odaadják nekem, de én vissza fogom utasítani, mert most már nem kell, elkésett. Nagyon megbántott engem, anyukámnál is sírtam még. Pénteken mentem hozzá, minden nap sírtam legalább egy órát vagy még többet is. 4 órán át valamilyen filmet nézett velem, mondtam neki hogy fáradt vagyok de nem engedett pihenni. Amióta találkoztunk egyszer se hívott fel, 4 hete, mert ő a gyereknek kell tisztelni, bocsánatot kérni a szülőtől, mert ő áll a magasabb pozícióban. Az őskorban él tavaly még térdeltett is. Kárácsonykor bezárt a wc-be ez volt az ajándékom és úgy vitt be hogy a pajeszomat, hajamat tépte, azért mert rossz hangsúllyal beszéltem. Az apám és a nagypapám (apa-fia) összeverekedtek (karácsony napján), nagyon jó volt az ünnepi hangulat ezek után. Anyai nagymamámat pedig felhívta amikor jöttem tőle haza és csak azért hogy pocskondiázzon. Mindig azt mondja hogy a pokolra fogok jutni és ott fogok égni a pokol tornácán a kárhozottakkal. Amikor nyaralni mentünk lejáratott az utasok előtt, hogy én kétszínű vagyok, feketebárány és borravalót kapott az utasoktól 10.-re se fogadta el majd nekem adták 3000 Ft volt aminek nagyon örültem, amikor pedig hazaértünk gúnyosan mondta tudom hogy kaptál pénzt, “az nem a tiéd hanem az enyém.” Nem tudom hogyan mondjam meg neki hogy nem szeretnék már hozzá menni. Örülnék ha tudna segíteni nekem, hogy mit mondjak neki.
Előre is köszönöm szépen a válaszát.

Jó napot, 20 évnyi házasság után válni akarok. Már többször nekifutottam, elmondtam a férjemnek, felnőtt gyermekemnek, de mindig az lett a vége, hogy annak ellenére, hogy biztos vagyok benne, hogy ez lenne a helyes megoldás, hiszen már 4 éve kihült a férjem iránt érzett szerelem, és bármit próbáltunk nem jött vissza-látva mennyire szenvedtek akkor amikor közöltem, visszaléptem. Már legalább fél éve nem élünk szexuális életet, addig is csak azért, mert nem mertem szólni, hogy már nem kívánom. A férjem ebbe is belement, csak maradjak. Most úgy érzem börtönben vagyok, de szabadulni akarok! Hogyan fussak ismét neki úgy, hogy most már ez végleges legyen? Kérem segítsen! Nagyon köszönöm.

Üdvözlöm
…. (admin által törölt rész)
Össze vagyok törve és a kislányom érdekeit is szeretném szent előtt tartani.

Kérem ha lehet privátba válaszoljanak az email címemre. Nem szeretném ha itt megjelene!

Tisztelettel: Krisztina

Üdvözlöm! Volt egy 10 éves párkapcsolatom, ami az utolsó két évében már szenvedés volt. Kiderült, hogy végig csalt a párom, az összes pénzem (örökségből származó nagyobb összeg, fizetés, szülői támogatás) a közös lakásra és mint utólag kiderült a barátnőire ment. Eleinte ígérte, hogy visszakapom a nagyobb összeget de nem így lett. A párkapcsolatunk utolsó félévében testi erőszak is fellépett. Fojtogatások, ráncigálások, falhoz vágás, szorongatások, pofonok. Egyszer ájulásig fojtogatott amikor utolsó energiámban szétvertem egy sörösüveget a tarkóján de az se állította meg. Mikor elköltöztem ugyanúgy zaklatott, megjelent a ház előtt, a teraszon és ha elkapott fojtogatott és megfenyegetett, hogy meg fog ölni. Erős félelem miatt úrrá lett rajtam a pánik. Egyre jobban szűkült be a világom és végül már a munkahelyemre se tudtam bemenni így azt is elvesztettem. Eleinte más városba, majd a lakástól messzebb, majd csak biciklivel közlekedtem, majd csak pár ház, majd az udvar és végül már csak a lakásban közlekedtem. A végén odáig fajult a helyzet, hogy nem mertem egyedül lenni és az öngyilkosságon gondolkodtam. Hiszen milyen élet az, mikor a saját hálószobájában is retteg az ember a semmitől. Végül bevittek a kórházba egy rohamom után, de persze nem találtak semmit. Ezután a szüleimhez hazaköltöztem. Jelenleg ott tartok, hogy nem merek kimozdulni a lakásból, mert ha messze megyek a lakástól akkor pánik tör rám, ami van, hogy a kertben is elkap. Kezdetben érzem, hogy gyengül a lábam és egy kezdődő görcsös összehúzódás megy végbe a bal lábamon először. Majd egyre erősebben és hevesebben ver a szívem. Végül hiába lélegzek, úgy eszmélem, hogy minden lélegzet vétel hiába mert alig kapok levegőt. Majd elsötétül az agyam. Halál félelem tör rám, amitől menekülési reflexként elrohannék egy biztos pontra, ami sokszor már nem is tudom, hogy mi lenne. Lassan egy éve tart és egyre jobban azt érzem, hogy kilátástalan a jövőm. Mit tehetnék, hogy kiléphessek ebből? Vagy ha épp pánikrohamom van akkor mit tehetek? Kérem segítsen nekem, mert ez nem élet. Nem merek kimozdulni a lakásból. S van amikor már a lakásban sem merek egyedül lenni. Fiatal vagyok, szeretnék dolgozni, mászkálni és emberekkel ismerkedni. Most meg félek találkozni emberekkel. Félek a személyes találkozóktól

nem birom elviselni az osztálytársamat

Hello! Az a problémám, hogy szerelmes lettem egy lányba, aki a sulimba jár, de facebookon irtam rá, kb 2-3 hete és nagyon megtetszett aztán a tegnapelőtt elhivtam egy üditőre, noha nem volt nagy siker a “randi”, de tuléltük… Az a helyzet, hogy azt mondta fb-on, hogy szimpi vagyok és bejövök neki, de a találkozásunkon azt mondta, hogy egy nagyon picit tetszem neki csak, aztán ráirtam és kérdeztem, hogy tényleg nem jövök be neki, és irta, hogy ugy, hogy a pasija legyek ugy nem jüvük be neki… randi előtt még meg is öleltük egymást kb 2-szer, de a randi után kérdeztem, hogy adhatok egy puszit és mondta, hogy nem, pedig vagy 3-szor is megkérdeztem, amikor elkisértem… A lány kiköltözik a családjával külföldre kb 2 hét múlva, szóval ha elmegy, nem marad más opcióm mint facebookon dumálni vele, vagy max telon.. Nagyon beleszerettem ezalatt a két hét alatt. Azt is mondta, hogy maradjunk barátok, de ezt én nem tudom elfogadni. Annyira beleszerettem, hogy már két napja nem tudok semmit sem csinálni, csak az ágyban fekudni, imádkozok, hogy felejtsem el, és alig eszek, 1-szer egy nap, mert étvágyam sincs.. Már két napja sirok, naponta 3-szor-4-szer… Nem tudom mitévő legyek, már az öngyilkossági gondolat jár a fejemben annyira fáj a dolog, bár tudom, hogy nem old az meg semmit de csak az jár a fejemben.Tudom, hogy bejövök a lánynak, mert ma rámirt, hogy nem voltam suliban.. mert megakart még ölelni utoljára, az a tényleg nagyon nagy baj, hogy kiköltöznek…Sokszor voltam szerelmes de ennyire nem, bár nm rég ota ismerem. Utoljára, mikor szerelmes voltam elmentem a lánynál, szülei nem ismertek és ő sem tudta, hogy megyek, vittem egy rozsát, de mondjam ugy “szégyenben” maradtam, és a szégyen segitett, hogy hamar elfelejtsem a lányt… Mit tegyek most? Tarstam vele a kapcsolatot hiába elmegy? Menjek el nála haza, találkozgassak vele (ha beleegyezik) ? Létezik szerelem ha a két fél több száz kilométerre van egymástol? Vagy inkább probáljam elfelejteni? Ugy gondolom, hogy ha ő elmegy talál magának másvalakit és engem elfelejt, szoval a a második opcio a reálisabb, de hogy felejtsem el, ha annyira beleszerettem? Sirok minden nap sokszor érte, csak rá gondolok, ugy érzem nincs értelme élni, és másat nem találok olyat mint ő bár azt mondják sok lány van méga világon, de ugy érzem olyaat mint ő nem fogok találni…Tarstam vele a kapcsolatot, ha lehetséges vagy felejtsem el? És mit tudjak tenni, hogy elfelejtsem? Mit tehetek, hogy jobb legyen nekem? Kérem segitsen, mert ez az érzés megől, nem birom tovább, csak sirok és sirok.. kérem segitsen. Köszönöm előre is a megértést és a választ!

Kedves Doktornő! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy van egy férfi az életemben azaz a gyerekkori szerelmem Ő 31 éves én viszont csak 21.. 3 éve lassan amióta betöltöttem a 18. évemet.. elkezdett valami vibralni köztünk.. A baj viszont az hogy neki 1 éve felesége van.. Tegnap előtt nagyon megijesztett mert rám dudalt.. és én viszont írtam neki egy sms-t hogy jó lenne ha nem ijesztegetne.. És azt írta vissza hogy csak azért dudalt rám mert hogy milyen jó a fenekem.. és azt is mondta hogy már régóta gondolkozott azon hogy lehetne köztünk valami.. De viszont sose volt az a hűséges típus..
És találkozni szeretne.. Jó ötlet hogyha találkozók vele?! Vagy ez mire megy ki?!

Kedves Doktornő! Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy van egy férfi az életemben azaz a gyerekkori szerelmem Ő 31 éves én viszont csak 21.. 3 éve lassan amióta betöltöttem a 18. évemet.. elkezdett valami vibralni köztünk.. A baj viszont az hogy neki 1 éve felesége van.. Tegnap előtt nagyon megijesztett mert rám dudalt.. és én viszont írtam neki egy sms-t hogy jó lenne ha nem ijesztegetne.. És azt írta vissza hogy csak azért dudalt rám mert hogy milyen jó a fenekem.. és azt is mondta hogy már régóta gondolkozott azon hogy lehetne köztünk valami.. De viszont sose volt az a hűséges típus..
És találkozni szeretne.. Jó ötlet hogyha találkozók vele?! Vagy ez mire megy ki?!

Kedves Doktornő!
Nem is tudom hol kezdjem. Az utóbbi fél évem eléggé katyvasz volt. Úgy érzem az életem darabokra hull. Egy vállalkozást viszek, tejesen egyedül, ami már nem köt le. Kilépni nem tudok a dologból, mert köt hozzá egy pályázat. Közben februárban megismertem egy srácot. Úgy éreztem ő az igazi. Elég döcögősen indult a dolog, neki volt akkor még barátnője, mikor én bekerültem a képbe. Miután nagy kínkeservesen szakított a lánnyal, időt kért. megadtam, nagyon szenvedtem az idő alatt. Majd újra megpróbáltuk. Többször összekaptunk persze, mert nagyon megviselt a dolog ami előtte volt (a szünet, vagy h nevezzem) és nem léptem túl azokon a sérelmeimen. Ő nem akart azokról beszélni, mert ő azokat lezárta magában. Így ráhagytam. Apróságokon veszekedtünk, nekem nem volt elég az az idő, amit velem töltött. Igazából a viselkedésemmel teljesen elmartam magam mellől. Pár napja azt mondta ad időt, h tegyem magam rendbe, mert látja, hogy csak vergődök. Nem haladok előre az életemben. A dolgaimat a vállalkozásban félretettem, nyakamon a munka de teljesen le vagyok bénulva. Csak körülötte forog az agyam, görcsösen kapaszkodom a gondolatba, h elveszítem. Ma azt mondta, hogy ennek semmi értelme, és h hagyjuk a dolgot, ha úgy alakul akkor majd újra megpróbáljuk. Teljesen összetörtem. nem tudom hogyan álljak fel a padlóról. Tanácstalan vagyok, és csak azt tudom, h nélküle üres az életem. nem mondta konkrétan h ennyi kész vége, mert mondta h attól majd beszélünk. De nem tudom, hogy reménykedjek e vagy sem. Szeretnék felállni, megmutatni neki és magamnak is, hogy képes vagyok teljes boldog életre, és szeretném, hogy újra belém szeressen, mert tudom, hogy ott van még benne a szikra. Mikor megkérdeztem, hogy szeret e még, azt mondta, hogy sok mindent kiöltem belőle, de nem mondta h nem, ő már nem szeret.. ott a remény. Vagy lehet, csak én képzelem be magamnak és áltatom magam? Sajnos rendes kezelésre nem telik, hogy elmenjek egy szakemberhez, ezért kérek itt tanácsot. Szeretnék túljutni ezen, hogy újra az a lány lehessek, aki voltam, és belém szeressen. mert legbelül azt érzem, hogy ennek még nincs vége, hiába mondja. Úgy érzem, hogy nekem ő az akire várnom kellett. Azt mondta h nem illünk össze, mert teljesen más karakterek vagyunk. De elejében nagyon jól megvoltunk, ő velem képzelte el az életét, tudom, mert a nagybátyjának mondta, h karácsonykor a kezemet is meg akarta kérni. És úgy érzem, ez még javítható, de előtte rendbe kell tennem magam, hogy képes legyek újrakezdeni vele, felkeresni.Azt mondta, hogy attól ugyanúgy beszélünk, ebben is bizonytalan vagyok, nem tudom, hogy én kezdeményezzek e, vagy várjam meg, h ő fog keresni? remélem tud választ adni a problémámra, ugyanis így nagyon széthullottam… Nem tudom hogyan állhatnék fel abból a mocsárból, amiben tapicskolok és húz magával egyre lejjebb…
Előre is köszönöm mihamarabbi válaszát!
Üdv, Szilvi

Tisztelt szakértő, pszichológus! Egy dilemmával fordulnék önhöz, amely egy ideje foglalkoztat. Egy döcögősen működő párkapacsolatban élek a párommal. 3 hónapja munkanélküli vagyok, mert az előző munkahelyemen felmondtam. A párommal soha nem tudtam beszélgetni elképzeléseimről, terveimről, gondolataimról, érzelmeimről, nem éreztem soha a támogatását. Mivel nem beszélgetünk, tulajdonképpen azt mondhatom, hogy nem sok mindent tud rólam. A konfliktusok minden hangos veszekedésekként kerülnek a felszínre, ő egyik pillanatról a másikra kiborul egy apróságon, és utána hosszasan üvöltözik, fenyegetőzik, jogaimról beszél, stb – természetesen az alap problémája az, hogy nincs munkám. Viszont egy olyan esetről sem tudok, amikor higgadtan leült volna velem komolyan beszélgetni, mindig csak az üvöltést és a megalázó stílust hallottam. Ha én kezdeményezek, akkor is 5 percen belül már hőbörög, tehát feladtam a normális kommunikációt vele. Ha üvöltözik akkor pedig egész egyszerűen lefekszem az ágyba, lehunyom a szemem és egyáltalán nem reagálok.
Nekem mindig szól belül a lelkiismeretem, hogy tényleg kezdenem kellene már valamit. Segítenem kellene neki, tényleg nem igazságos, hogy csak ő dolgozik. Ez az érzés bennem szomorú, de lágy érzés, mintha gondolatban megvigasztalnám…
De van egy egoistább énem is: legszívesebben megmakacsolnám magam, azt mondanám “addig amíg így bánsz velem, én neked semmit se teszek”, meg aztán attól különösen félek, hogy ha elmegyek dolgozni ezek után, az egész úgy jön majd le, hogy azért csinálom, mert ő rondán beszélt velem, tehát velem rondán kell beszélni, ahhoz hogy megtegyek valamit. Nagyon félek egy ilyen viselkedést pozitívan lereagálni.
Mindemellett tudom – mert ezelőtt pár hónappal dolgozó nő voltam – , hogy arra sincsen semmilyen garancia, hogy majd ha lesz állásom nem bánik velem csúnyán. Hiszen amikor dolgoztam, akkor sem igazán méltányolt semmiben. Bocsánatot soha nem kért.
Ő mindig is keveset ölelt, búcsúzáskor sem, illetve amikor hazajött a melóból gyakran hosszú idő telt el és telik el mai napíg míg egyáltalán rám néz, és azt is teljesen életidegen dolognak érzem, hogy úgy jön haza, hogy nem is köszön. (Ezen azért igyekszik változtatni több-kevesebb sikerrel) Kifogásként azt magyarázza, hogy ő rengeteget dolgozik, ezért nincs energiája se ideje olyasmivel foglalkozni, mint például egy “búcsú puszi”, vagy szemkontaktus. (Ugyanígy az időre és energiára vonatkozik akkor is, amikor például valamit lever, vagy én véletlenül nem teszek valamit a helyére és ezért neki “kell”)
Én viszont, amikor anno. 10 napot dolgoztam egyhuzamba akár, napi 8-10 órát tömegben zajban, vagy amikor holt fáradt voltam, vagy éppen beteg, nos, én mindig tudtam arra időt szakítani, hogy megöleljem, ránézzek, szóba elegyedjek vele, és igen, amikor egy 10 órás munka után hazajöttem akkor is az első dolgom a köszönés, és az ölelés vagy puszi volt, és akkor is tudtam mosolyogni. Nálam erre vonatkozó kifogások soha nem voltak. Mindig 100%-ig hajlandó voltam adni magamból, brmilyen leterheltnek is éreztem magam. Úgy látszik ezt mindig elfelejti, hiszen mindig azzal jön, hogy én bezzeg könnyen csinálom mindezt mert nem dolgozom….
Tehát benenm egy nagyon erős dac alakult ki az agresszivitása és az igazságtalan feltételezései miatt, ami előtt félek fejet hajtani.
De lelliismereti és becsület alapon tudom, hogy mégis csak helyes volna végre munkába állni.
Maga szerint irracionálisak az érzéseim? Mit kellene tennem ebben a helyzetben? Nagyon szomorú vagyok.

Előre is köszönöm válaszát.

F. V.

Tisztelt pszichológus!
Kérdésem a következő: Kizárható nálam teljes bizonyossággal az organikus pszichoszindróma? agyalapi mirigy elégtelenséggel kezelnek, amelynek következtében a hiányzó hormonokat, pajzsmirigy, mellékvese, tesztoszteron és növekedési hormon(felnőtt dózis) pótolják nálam. Állandóan lehangolt vagyok. Az utóbbi időben kiderült hogy nem megfelelően vagyok kezelve, s a betegségemet el tudom fogadni, mindenki azt hiszi hogy nem, pedig de, csak azt nem hogy állandóan fáradtnak érzem magam és aluszékony vagyok. Kiderült hogy a tiroxin és tesztoszteron túl lett lőve, az utóbbi ösztradiollá alakult át a felesleg ami egy ösztrogénfajta. lehet-e ennek pszichés következménye? illetve a mellékvesehormont a kortizol dózisát felemeltem, mert állandóan szédültem és olvastam ez lehet ennek a hiányától, ekövetkeztében lehetséges hogy ettől vannak a hallucinációim? időközben kiderült túl sok volt az emelés, tényleg nem volt elég amit eredetileg felírtak, de túl sokat emeltem rajta. hangokat hallok melyek emberhangok és az orvosi kezelésemmel állnak kapcsolatban. Diagnózisom organikus hallucinózis. Beleuntam már az életbe és hogy sosem vagyok megfelelően kezelve, a hormonpótlás nincs optimálisan megtervezve…állandóan fáradt, aluszékony vagyok, illetve a hangulatom alacsony fekvésű, lehangolt vagyok. lehet ez a betegségemtől, vagyis, lehet ez az organikus pszichoszindróma? kényszereim vannak azzal kapcsolatban hogy állandóan a betegségemről kutatok és ezzel a szüleimet kikészítem, szeretek vérvételekre járni, megfogadtam hogy kerüljön bármibe, de be fogom bizonyítani hogy a kezelőorvosom kezelése hibás. azóta új kezelőorvosom lett, és a pajzsmirigyhormon az alsó ref. tartományban van, szerinte az kiváló, én másképp gondolom ezért szeretném kikérni más orvos véleményét, édesapám azonban lebeszélt róla ugyanis szerinte orvosról megyek orvosra és a végén senki sem fog rajtam segíteni, azt is elveszik tőlem ami van. felvettem a betegtársaimmal a kapcsolatot és ők más gyógyszert szednek ugyan arra a hormonhiányra. kérdeztem az orvosomat, azt mondta hogy el akarom rontani az eredményeket, mondtam nem. de mi van ha egy másik orvos azt mondaná, ezen nem lehet rontani? nyílván mindenki más hormonszintekkel érzi jól magát de nem hajlandóak ezt figyelembe venni. mit csináljak? menjek másik orvoshoz? nemrég kaptam meg a felnőtt dózisú növekedési hormont amit évekig nem adtak, kitalált ellenjavallatok miatt, a kezelőorvosomról kiderült hogy hazudott és sumákolt. érdemes lenne megvárni míg megjön a hormon hatása? olvastam hogy ez összefügg a depresszióval s fáradékonysággal. állandóan csak a betegségemmel foglalkoznék, túlságosan beleástam magam az endokrinológiába….legszivesebben hónaponként mennék vérvételekre. úgy érzem mindenki ellenem van, s hogy kiderült hogy a kezelőorvos hazudott, úgy érzem a jelenlegi kezelőorvosom is ilyen lesz….úgy érzem magam mint egy darab szemét, kiszolgáltatottnak érzem magam. az orvosok megtehetik, hogy egy hormont nem pótolnak, ami hiányzik, szerintem visszaélnek a hatalmukkal…ha abból a pajzsmirigyhormonból pedig lehet több miért nem lehetne több? nemrég kiderült vashiányos vagyok és a tesztoszteron túl lett lőve, ez mennyire függ össze a pszichiátriai dolgokkal? a kezelőorvosom eltessékelt hogy ez a pszichiáter szakterülete, na most fogom magam és vissza fogok menni, megfogom mondani amíg van eltérés addig igen is a maga szakterülete.

Üdvözlöm!Sajnos nem maga a “beteg” vagy az érintett ír Önnek,hanem a testvére.A probléma a következő lenne:Van egy 23éves öcsém,akivel ugyan nem élek együtt,de a problémája természetesen megérint…Nagyvonalakban csak annyi lenne a kérdésem,hogy hogyan lehet rábírni az öcsémet arra,hogy szakember segítségét vegye igénybe?Sajnos az egész család átlátja azt a fajta problémát,ami jelenleg van,csak éppen az érintett személy nem!Probáltunk sok alternatívát alkalmazni,hátha belátja,hogy segítségre van szüksége,de sajnos elutasító magatartást tanúsít…Nagymértékű dühkitörés jellemzi,tör-zúz ha valami nem sikerül neki,abszolút nem tudja kontrollálni az indulatait,érzéseit…ez sajnos kihatással van az adott környezetére,és saját magára is…ha ezzel szembesítjük,akkor megpróbál kibújni a tettei alól,és mást hibáztat…tulajdonképpen az én megítélésem szerint,egy nagyon összetett problémáról van szó nála,ami akár a gyerekkorában is keresendő!A kérdésem tehát az lenne,hogy mit tanácsol,ebben a helyzetben mit lehet tenni?Tisztában vagyok valamelyest azzal,hogy sajnos addig Ön sem tud semmi okosat javasolni,amíg magát a beteget nem bírjuk rá arra,hogy szakemberhez forduljon…Azért minden választ nagyon szívesen fogadok!További szép napot Önnek!Üdvözlettel:Rita

Kedves Szabó Lili!

Harmadszor írok Önnek. Köszönöm eddigi gyors válaszait!

A házassági krízisünk még mindig fennáll, sajnos.
Szerintem javult a helyzet, jobban tudunk kommunikálni egymással, megértőbben, tisztelettudóan. Férjem más véleményen van. Gondolom azért , mert a szexuális problémánk nem oldódott meg és Ő csak ebből a szempontból ítéli meg a kapcsolat milyenségét. Tegnap, kéthetes fegyverszünet után megint volt egy vita.
Furcsa reakciói vannak, amivel én nemigen tudok mit kezdeni.
Pl. Én : ” bejössz a szobába és elkezded mondani, amit elmondtál legalább 10 x.”
Ő : “akkor soha többet nem megyek be a szobába.” Ez mi? Terel…. Nem is a problémára reagál. Pont a lényegről nem beszél.
Másik példa— Ő beszél : Nem úgy kellett volna közölnöm bizonyos dolgokat, ahogy tettem, erre én szerettem volna reagálni és hozzáfűzni valamit. Ez nem érdekelte, ne is mondjam. Tehát nem hallgatott meg. Erre én felhangosítottam a TV-t, nem mintha oda tudtam volna figyelni, csak azt gondoltam, hogy úgysem tudom kifejteni amit szerettem volna. 2 perc múlva Ő : persze nézzed csak, az fontosabb és megsértődött. Ez így tisztességes? Nem is értem , miért csinál ilyeneket. Ezt a “logikát” én már nem tudom követni. Megint terel, terel….Én elnézést kértem minden dologért,amivel esetleg akaratlanul is megbántottam az elmúlt hónapok során. Ő : Nem kellett volna, miért kértem elnézést. Én : szerintem ez így normális, mindenki örülne neki, ha a párja ezt meg tudná tenni. Ő nem. Sőt. Ő, aki szándékosan, többször megbántott szavakkal, soha nem fog bocsánatot kérni és erre még büszke is. Én : Én ezzel nem dicsekednék a helyedben, nem lennél ezzel kevesebb, sőt! Nem látja be.

Abban az esetben, ha nem Szabó Lili válaszolna, akkor jelzem, hogy 38 éve vagyunk házasok. Kb. 7 hónapja vannak súlyos párkapcsolati konfliktusaink.
Férjem, elmondása szerint már nem “depis”.

Az lenne a kérdésem, hogy ezek a számomra érthetetlen reakciók, amiket összegezve leírtan, mire utalhatnak? Ezeket a furcsa válaszokat, reakciókat én nem tudom hová tenni?

Előre is köszönöm!