Kedves Doktornő!

Egyetemista vagyok, ahol hárman nagyon jó barátságot kötöttünk az itt eltöltött pár év alatt. Az egyik csoporttársnőmmel és a másik csoporttársammal még rajtuk kívül 5-6 emberből áll az itteni szélesebb baráti kör). Sajnos a tavalyi év második felében a fiú „barátommal” nem voltunk egymásnak közömbösek… viszont neki menyasszonya volt/van nekem pedig akkoriban barátom volt otthon 200 km-re. Annak a kapcsolatnak amúgy sem volt sok jövője, így véget ért viszonylag hamar még a vizsgaidőszak előtt.
Majd pár hónap múlva azon a nyáron, váratlanul megismertem egy olyan fiút, akivel az egész életemet el tudom képzelni. (Januárban össze is költöztünk de csak a hétvégéken „lakunk együtt” )Az elejétől fogva egy hullámhosszon vagyunk és minden nagyon jó volt a nyáron. Én úgy gondoltam ott helyben még az elején ( pár hónap után) , hogy le kell tisztáznom vele pár dolgot mielőtt igazán komolyra fordulna a dolog, mert nem akartam, hogy legyen előtte titkom. Így elmondtam neki a félévvel ezelőtti botlássorozatomat a csoporttársammal.
Azóta újra eltelt egy év, de a csoporttársam azóta, is minden egyes nap ott van. Egy teremben, egy légkörben és egy baráti társaságban is vagyunk, ami megnehezíti a távkapcsolatomat, főleg azért mert az első félévben ugyanúgy eljártam azzal a baráti társasággal mindenhova, ahol ez a fiú is velünk volt és nyilván nem tetszett és frusztrációt okozott a páromnak.
Rengeteg vitánk volt ebből, kérte számoljak le vele, de én úgy gondolom, hogy az iránta érzett érzelmeim abban az időben amikor voltak csak fellángolás lehetett részemről mert egy szempillantás alatt elmúlt, ráadásul egy pillanatra sem inogtam meg, egyszerűen csak barátok maradtunk, ráadásul megbeszéltük, hogy ami volt az elmúlt és nekem azóta komoly érzelmeim vannak az otthoni barátom iránt, megértette letisztáztuk nem volt ebből további probléma (nekem ezt jelenti az, hogy számoljak le vele). Mégis egy év alatt nagyon eltávolodtam azonkívül, tőle is (ami szándékos volt) és a többiektől is pont azért, mert már nem akartam még több vitát, mégis mindig történt valami. Véglegesen a kapcsolatot nem akartam vele megszakítani és nem is tudtam volna.
Többször álltunk a szakítás szélén a párommal pont emiatt a probléma miatt , ő nem tudja ezt nekem elfogadni, ami még az előtte lévő kapcsolatomban történt és hogy én ezt elmondtam neki( Úgy éreztem muszáj neki elmondanom, mert másképp nem tudtam volna a szemébe nézni, hiába nem vele tettem meg). Most újabb válságban vagyunk és ott tartok, hogy minden egyes szó után bűntudatom van, amikor ezzel a fiú csoporttársammal akárcsak két szót is beszélünk.
A párom szerint nem vagyok elég határozott, amiben részben igaza van, mert nem szeretnék megbántani senkit sem ( valószínűnek tartom, hogy abban is igaza van hogy gyermek lelkem van még), de úgy érzem, hogy azt sem várhatja el, hogy egy nagy baráti társaságból szakadjak ki azért az egy ember miatt, főleg úgy hogy tudja amúgy sem szeretek itt lenni (kizárólag azért vagyok mégis itt, mert azt tanulom, amit szeretek) és nem sok emberrel találtam meg ennyire a közös hangot mint ezzel a pár emberrel. Ő ezt úgy éli meg, hogy nem állok ki érte, hogy még mindig tartom a kapcsolatot azzal a fiúval is ( kizárólag csoporttársi kapcsolatot, egyetemi dolgokról van szó, ha beszélgetünk).
A kérdésem az lenne, hogy ezzel a helyzettel hogyan lehetne végleg leszámolni, hogy a párom megbékéljen velem és végre minden helyre jöjjön közöttünk és bennem is? Nem szeretnék többet lelki ismeretfurdalást érezni. Tudom, hogy a Párommal soha sem tenném meg azt, amit az előzővel, mert egy életet szeretnék Vele leélni.

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktor Nő!

A következő panasszal fordulok Önhöz.
Egyetemista barátnőmmel lassan 1 éve jöttem össze. Tavaly nyáron amikor megismertem, teljes őszinteséggel kitárulkozott előttem és elmondta, hogy az előző kapcsolataiban nem volt hűséges. Az utolsó párkapcsolatában képbe került egy harmadik személy az egyetemről. Ez a bizonyos személy a barátja volt azonban a dolog komolyabbra fordult. A barátnőmnek barátja volt itthon, (távkapcsolatban) az egyetemista barátjának pedig menyasszonya. A szakítást megelőző 2-3 hónapban egyre és egyre komolyabbra fordult a dolog a barátnőm és az egyetemista barátja között így elmondható, hogy ebben az időben az akkori barátját folyamatosan megcsalta. A nyarat követően újra megkezdődött az egyetem. Barátnőm az egyik legjobb egyetemista barátnőjével illetve a barátjával( akivel az előző párját csalta 2-3 hónapig) újra összejöttek és eljártak együtt bulizni, mintha mi sem történt volna azonban ekkora már én is a képben volta. Borzasztó nehéz volt a bizalmat felépítenem, ugyanis párom múltjából építkezve nem volt ezt egyszerű összehoznom illetve, a kapcsolatot sem szakította meg azzal a személlyel akivel az előző párját is megcsalta. Egy idő után ezt szóvá tettem mert borzasztó rosszul esett, illetve úgy gondoltam, hogy ha én is megszakítottam azzal a személlyel a kapcsolatot akihez valaha is közöm volt akkor ennyit én is elvárhatok tőle, nyilván való neki is rosszul esett volna ez fordított helyzetben. Semmi problémám nincs azzal, ha más férfiakkal van azonban ha azzal van akivel valaha is volt valami akkor az engem teljes mértékben frusztrál. Úgy voltam ezzel a dologgal, hogy ha a barátság akkor komolyabbra fordult, akkor feltehetően ez nem működik közöttük így ezt jobb minél hamarabb lezárni.
A páromat bezárni nem akarom ugyanis mindenki szabad ember bizonyos kereteken belül, viszont az egy kicsit fájó számomra, hogy azok után hogy mindent elmondott nekem nem szünteti meg a kapcsolatot ezzel a bizonyos személlyel. Bár tudom, értékelnem kell őszinteségét azonban úgy gondoltam, hogy számol azzal ha elmondja nekem azt ami történt köztük akkor azok után már nem fog kapcsolatot tartani vele, ugyanis azt úgy gondolom senki sem preferálná túlságosan . Nagyon sokszor a kapcsolatunk forog kockán, ugyanis sosem érti meg igazán a bánatom okát. Én úgy gondolom, ha valakivel a barátság nem működik akkor utána jobb lezárni a dolgot főleg akkor ha már egy új személy van a képben illetve a múltbeli dolgokról is tudomást is szerez a párja által.

Mit gondol a Doktornő, jogos a kérésem a párom fele és jogosan nehéz ezt a helyzetet elfogadnom? Kezdetben reménykedtem, hogy a párom észre veszi, hogy ez nekem rosszul esik és megszünteti a kapcsolatot vele, azonban ez sajnos nem történt meg, ráadásul miután ezt elmondtam és kértem, hogy ha lehet redukálja a kapcsolatot minimálisra ezzel a sráccal felháborodott és azt mondta, hogy ő bizony nem fogja megszüntetni vele a kapcsolatot mert neki ő a barátja annak ellenére, hogy hónapokig kavartak úgy , hogy közben mindenkinek párja volt otthon.
A fő probléma ez , viszont vannak apróságok is. A téli hónapokban a bizalomnak köszönhetően sosem volt problémám azzal, ha a barátnőm bulizni ment. Viszont egy idő után valami mindig történt ezekben a bulikban. Egy bulit követően a barátnőm felhívott és elmondta, hogy egy csoporttársa egy közeli beszélgetés közben az arcába harapott így kifejezve közeledését. Ez szintén rosszul esett. Pár hétre rá ismét történt egy hasonló volumenű dolog, így egyre jobban kezdett a bizalom lerombolódni bennem.

Ezen dolgok tudatában kérem írja le nekem, hogy ebben a helyzetben hogyan kellene látnom a dolgokat illetve a páromnak hogyan kellene ezt kezelnie.

Válaszát köszönöm!

Tisztelt Doktornő!

Azzal a segítség kéréssel fordulok Önhöz, hogy van egy barátom, akit nagyon szeretek és lassan együtt vagyunk fél éve. De a kapcsolatunkat beárnyékolta a tény, hogy nemrég kiderült félreérthetetlen üzenetet írt egy lánynak, akivel régen pár hónapig viszonya volt. Ezt az üzenetet akkor írta, amikor hazament egy buliból és már hazafelé tartott illetve, ittas is volt . Ez a volt barátnő felkeresett és képpel bizonyította, hogy tényleg írt neki, majd hosszasan ecsetelte mennyire szerette a barátomat, akivel csak alkalmi kapcsolatban voltak és bántotta a dolog, hogy a barátom nem érzett úgy iránta mint ő.

Mindenesetre nagyon felzaklatott a dolog és megingott a bizalmam a barátom iránt. Tudom és érzem, hogy fizikailag nem csalt meg, de ezzel a kilengésével nem tudok benne ugyanúgy bízni mint azelőtt. Azt mondta, bánja, hogy részegen ilyet írt annak, akivel még nem is tartja a kapcsolatot és sosem csalna meg illetve megígérte, hogy ha kell többet nem megy el bulizni vagy mértékkel iszik. Egyébként, ha ez számít, mindig keresett, hívott, ott volt, ha valami problémám volt és ápolta a kapcsolatunkat, velem képzeli el a jövőjét.
Persze ezzel lehet, hogy mentegetem, de tényleg így van.

Érdemes esélyt adnom neki, hogy bizonyítson? Vagy gondoljak arra, hogy, ha egyszer ezt megtette, máskor is megteheti? Nagyon össze vagyok zavarodva és tanácstalan is egyben.

Köszönöm előre is segítségét és válaszát!

Üdv: Dóra

Azzal kezdeném, hogy 22 éves vagyok és még otthon élek a fősuli miatt, ezért a szüleim tartanak el. Elakarok már nagyon költözni, szeretnék függetlenedni és önálló életet, de a diákmunkákból suli mellett lehetetlen olyan árak vannak, még úgy is ha többen bérlünk lakást. Vagy tanulok, vagy teljes munkaidős állás. A kettő együtt nem megy, nappali tagozaton. Szóval tanulok, egy kis diákmunka mellett, de csak fél év múlva végeznék, ha minden jól megy. Viszont az anyámmal egyszerűen nem lehet együtt élni, egy megöregedett, zsémbes vénasszonynak érzem borzasztó személyiséggel, idegbeteg és mindenért kiabál, van amikor fizikailag is bánt. Pedig annyira nem is idős még. Lehet régen is ilyen volt, csak kislányként nem így láttam őt. Az ő anyja is ilyen volt, emlékszem régen mesélt róla, miket tett az anyja. Neki már dolgoznia kellett otthon kicsiként, a testvéreit ellátni, házimunkát elvégezni. később pedig rosszabb lett, ahogy nőtt. Lekurvázták meg ilyesmi.. semmibe se vették konkrétan. Nem is tartjuk a kapcsolatot vele. Azt hiszem nem tervezett gyerek volt. A lényeg, hogy ahogy idősebb leszek én is azt érzem, hogy az anyám egyre inkább hasonlít az anyjához. Értem én, hogy sokat dolgoznak, hogy meglegyen mindenünk és fáradtak, én ezt értékelem is, de valahogy mintha csak kötelezettségből tennék, s nagyon sokszor mondta már el anyám, hogy miattam így meg úgy neki mi mindenről kell lemondania stb.. meg hogy hálátlan vagyok, ilyen szövegek. Aztán azóta már fajultak el odáig is a dolgok, hogy annyira felhergeli magát, hogy megver. 22 ÉVESEN! Szerintem gond lehet az idegeivel, a sok munka meg kimerültség miatt.. mert szerintem egy anya nem tesz ilyet, legalábbis nem a felnőtt gyerekével. Ha 15 éves lennék azt mondom, oké belefér egy pofon, amivel helyre tesz kamaszként, de már most ilyenkor? Persze a legtöbbször olyan jelentéktelen dolgok miatt, amik külső szemmel azt hiszem tényleg jelentéktelenek, például nem akartam elmenni velük a rokonokhoz hétvégén mert más tervem lett volna a barátommal, végre tudtunk volna találkozni, mert ő is sulizik, így ritkán tudunk találkozni. Eldöntöttem, hogy én már pedig nem megyek a rokonokhoz, felnőtt ember vagyok, ők látnak el persze, de azért lehet saját életem, járhatom az utamat. Végül annyira kiakadt, nem hagyott békén meg megtépte a hajam, ráncigált, hogy milyen szemét gyerek vagyok, hogy nem megyek. Minek képzelem magam, akkor is megyek mert ő azt mondta. Összevesztünk és hozzám vágott egy vizespalackot, majdnem egy tányért is, és addig fenyegetett, amég végül kénytelen voltam engedelmeskedni neki, különben jobban megvert volna. Máskor kitépte a hajam ugyanúgy, mert megmertem szólalni. Ha ő kiabál velem, én nem mondhatom el a véleményem. Egyszer megkérdeztem miért nem lehet nekem is véleményem, és erre teljesen kikelt magából, hogy majd ad ő nekem véleményt és megpofozott. 22 évesen. Rendben van, hogy ők tartanak el, segítik az kiiskolázásomat is, de úgy gondolom ez már sokkal több, amint amennyit megengedhetne ő is magának anyaként, szülőként. Ráadásul azzal dobálózik, hogy amég az ő kenyerét eszem addig, az van amit ő mond. Rendben, de azért én is emberi lény vagyok, ráadásul felnőtt nő. Mellesleg szerintem ez egy nagyon begyöpösödött szemlélet. Nem tettem soha olyan dolgot, ami miatt ilyet kéne mondani. Sőt, én egész életemben egy tipikus jó tanuló, jó kislány voltam. Vannak sokkal rosszabb gyerekek is, nem értem egyszerűen. Egy másik veszekedésünknél, hozzám vágta, hogy egy kurva vagyok és hogy viszket a picsám, mert nem találkozhattam a „pasimmal”. Azt se tudom, hogy jutottunk el a párkapcsolatomig, hiszen más téma miatt tört ki a veszekedés. És ezek csak egy-egy veszekedések voltak, volt már jó pár és amég itt lakom biztos lesz is még. A másik necces dolog, pedig a párkapcsolatom ugye. Egyszerűen nem merem elmondani, ha van barátom. Valahogy alakult mindig magától, ha összejöttem egy fiúval, gondolom sejtették, hogy van valakim, de nem beszélünk róla. És rettentően zavar, hogy rossznak érzem magam ha szerelmes merek lenni valakibe, vagy mert ott merek aludni nála, mert akkor előbb utóbb biztos megkapnám hogy mekkora kurva vagyok, meg „viszket a picsám”. Pedig nem volt sok barátom és azok is elég kezdetlegesek voltak. Nincs semmi tapasztalatom egy normális felnőtt párkapcsolat terén, és iszonyatosan visszamaradottnak érzem magam az anyám viselkedése miatt. Mások korombeli lányokat már eljegyeztek, közösen mennek nyaralni, nekem meg minden kimaradt az életemből. Tény, hogy nagyon érzékeny személyiség vagyok, de egy szülőnek nem kéne ennyire leépítenie a saját fiatal felnőtt lányát úgy gondolom. Holott, az én koromban ő már megszült engem. Sokat gondolkoztam ezen a hálátlan gyerek témán is, hogy mondjuk az a baja hogy nem segítek neki a házimunkában. De azt meg egyszerűen nem tanította meg nekem soha. Szényen, hogy egy mosógépet nem tudok bekapcsolni, de mindig azzal jött hogy én ne nyúljak hozzá mert tönkreteszem. Mi nem főzöcskéztünk együtt, mert kiűzött magam mellől a konyhából, mert ha rossz irányból fogtam az edényt már kiabált. Szóval valahogy az ő dolgait visszavetíti rám, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Ha elmosogatok, akkor nem jó, mert koszosak az edények. Egyszer készítettem egy teljes ebédet, sütivel. Annyit bökött csak oda, hogy mi van ebben a süteményben flegmán. Kérdezem miért, és vissza vágta, hogy mert nincs íze. Apa mondta, hogy finom volt minden, ő meg csak húzta a száját. Hát azt mondom, ha megtanított volna főzni, lehet jobb lett volna. Végül annak tudtam be, hogy akkor ért haza munkából és fáradt volt. Annyira nem akart olyan lenni, mint az ő anyja, hogy nem akarta, hogy nekem is dolgozni kelljen, ezért nem tanított meg nekem semmit se. Vasalás, ablaktisztítás stb. Mégis most meg elvárja, hogy tudjam magamtól. Akartam már betenni egy adag ruhát mosni, de végül abbahagytam mert nem mertem, nehogy elnyomkodjam és tényleg tönkre menjen a modógép. Akkor azért is kaptam volna. Az apám nem véd meg, egyszerűen kivonja magát és nem véd még soha egy szóval se egy veszekedéskor sem. Inkább elmegy itthonról. Egyszerűen elviselhetetlen az egész, eljutottam arra pontra hogy utálom az anyámat és a jövőben, amint sikerült elköltöznöm soha többé nem akarom látni sem. Azt érzem nincs rá szükségem a jövőben, legyen az bármilyen esemény, akár majd az esküvőm, akár ha gyerekem születik nekem is. A többi alap dolgot, ami kell az élethez pedig majd megtanulom magamtól, még ha valamit el is állítok a mosógépen. Nevetségesen hangzik, de ez az igazság. Azt hiszi tiszteletet vív ezzel az egésszel, de az igazság az, hogy inkább csak azt éri el, hogy féljek tőle, és soha többé még csak látni se akarjam. És azt kell mondjam rettentő jó irányba halad, ha ez a célja. Az lenne kérdésem, hogy mit tehetek ebben a helyzetben, egyszerűen nem értem, hogy tényleg velem van e baj, vagy valóban jól érzem és anyámnak vannak gondjai, amikhez szakember kéne neki. Úgy érzem visszaszorít és elnyom a saját anyám. Nem merek élni, mindig azt lesem ki mit gondol rólam és óriási megfelelési kényszer van bennem. Mindig jó tanuló voltam egyébként, kiskoromtól kezdve. Az egyetem egy másik történet már, de azért itt is a maximumra törekszem szóval nagyon odavág, ha valami nem sikerül. Hiszen itt már nagyon nagy elvárások vannak.

Előre is köszönöm válaszát!
22/N

A barátomm szakitott velem húsvét előtt és itt hagyott engeem nem érdekli mi van velem néha napján rám ir szokottt érdeklődni irántam és az a baj h én még mindig szeretem nem tudom elfeljtni emlékeket se tudok kidobni próbáltam denem ment a szívem szakaadt meg ha megrpróbáltam kidobni sirok már napi szinten és nem tudok micsinálni közös fényyképeket nézegetem próbálm elfeledni nem megy egyszerűen érzeem h nem vagyok egész és hiányzik belőlem valami és nagyon fáj ez a szakítás meg h méég mindig szeretem és nem tudok tullépni rajtam sajnos ezt a család barátok is észrevették sirok depressziós vagyok

Tisztelt Pszichológus Asszony!

Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy nem tudok kiheverni egy olyan kapcsolati veszteséget, amely már nagyon régen történt. Még egyetemre jártam, amikor megismerkedtem egy nálam 8 évvel idősebb férfival. Kezdetekben sokat beszélgettünk, randevúztunk. A találkozásokból csók lett, a csókból pedig következett a többi. Részemről hatalmas szerelem bontakozott ki, teljes szívemet és a lelkemet nekiadtam ennek a férfinek. Aztán úgy, ahogy lennie kellett, hamar lehullt a lila köd. A kapcsolat nagyon hamar véget ért, mindenféle magyarázat nélkül. Persze nem voltam hülye, leesett, hogy csak egy skalp voltam a sok közül. Ami érdekessé tette ezt a rövid történetet, hogy a férfi többször megkeresett, és folyton azt rebegte, hogy nem tudta, kit veszít el. Egy életen át várni fog rám. Későbbiekben is előfordult, hogy megkeresett, de kit néz ennyire ostobának, azt gondolta, majd újra és újra elhiszem a mesét. Ha bizonyított volna keményen, akkor lehet, hogy adtam volna neki egy esélyt, de nem tette. Már minden kapcsolat megszakadt, mindez 11 éve. Azóta már házas és egy gyermeke is született. A gond az, hogy úgy gondolok vissza arra a rövidke időre, mintha soha nem akarna véget érni. Talán az volt életem legboldogabb egy hónapja. Maga a puszta lénye a hatalmába kerített és talán erre sohasem lesz képes senki más. Egyébként sohasem bántott, csak így döntött, és ezt nem közölte velem. Tudom, hogy nem fog, de mégis valami azt az érzést kelti bennem, vissza fog jönni. Valamiért úgy éreztem, hogy ő is viszont szeretett, csak talán ő még éretlen volt egy olyan kapcsolathoz, amilyen komolyat én szerettem volna. Ettől szeretnék megszabadulni, szóval ki akarok szabadulni abból a fogságból, hogy várnom kell rá. Bármit próbáltam, nem tudom őt elengedni. Ha ez így folytatódik, 80 évesen is rá fogok gondolni. Bármennyi kapcsolatom is volt utána, meg sem közelítette azt, amit mellette átéltem, és tudom, hogy ezt nem is lehet erőltetni.

Ebben szeretném a Tisztelt Pszichológus Asszony segítségét kérni, hogy ezt mennyire tartja abnormálisnak, létezik-e más embereknél ilyenfajta, úgymond plátói szerelem, és van-e arra mód, hogy elfelejtsem őt és az emlékét? Próbálok úgy tekinteni az egészre, hogy szép volt, jó volt, de nem megy, nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna. Az is fáj, hogy neki biztos, hogy eszébe sem jutok, hogy ő egy ilyen szintű szerelmet csak úgy a “szemétre hányt”. Köszönöm a segítségét!

Üdvözlettel, Patri

2016-ban megcsaltam a párom (5éves párkapxsolat 15évesek voltunk nikor mwgismerkedtünk mindkettőnken a másik volt az első) egy osztálytársammal. Mielőtt kiderült volna a dolog felakasztotta magát de az édesanyja megmentette mert velem beszélt telefonon és felhívtam mit tesz. Ezutan pár hónapig együtt maradtunk. Aztán elhagytam egy másik férfiért. Fél évet voltunk együtt aztán kimenten külföldre dolgozni már fél éve . Egyikőjüket sem tudom elfelejteni de egyik aem akar velem lenni nem felwlek meg nwkik mit tegyek?

Tisztelt Cintia!
Több mint 10 éve vagyunk hàzasok a pàrommal,van egy 10 éves fiùnk is. Kàrpátaljàn êlünk egy kis faluban.A hàzassàgunk alatt volt néhàny mélypont,de aztàn mégis együtt tudtunk maradni.Ami hosszù ideje nagyon zavar és màr règ vàltoztatni szerettem volna az,hogy egy házban élünk a férjem szüleivel.Rengeteg dolog van ,ami minden nap f előröl valamikor azt èrzem bedilizek.Közös konyha és közös fürdõszoba.Néhàny napja eljöttem édesapàmhoz,itt lakom,de a férjem itt sem akar lakni,mert sajnàlja a fenti hàzat ott hagyni.Az tény,hogy 10 èv alatt nagyon sok mindent csinàlt a hàzban,épîtett,felùjîtott,ami sok-sok munka meg sok-sok pénz volt.Annyit kértem màr,annyit sîrtam,könyörögtem,mondtam szêpen,csùnyán,hogy nem bírom,kezdjūnk ùj életet!Szeretnék Magyarorszàgon élni,honosítottam a tanítói diplomàmat,hogy dolgozhassak.Azt mondta néhàny napja menjünk külföldre. Dolgozni,hogy legyen pénzünk hàzra,de tegnap màr megint azon a véleményen volt hogy maradjunk a szülei hàzàban,majdcsinàl nekem külön konyhàt. nem akarok visszamenni, ès nagyon el vagyok keseredve,hogy nem tudunk közös nevezőre jutni.Megint nekem kell. Engedni?,a gyermek èrdekèben mindenkèpp ez lenne a jó megoldàs.Imàdom a gyermekeket!nem tudom,mi fàjna jobban,ha visszamegyek ès mi nden a regi lesz vagy külön utakon kell jàrnunk a fèrjemmel,de a gyermekkel akkor mi lesz.?

Előre is köszönöm a segítségét!

Kedves Doktornő!

26 éves nő vagyok, van egy 31 éves barátom, akivel körülbelül egy éve vagyunk együtt.
Most hétvégén rájöttem, hogy a barátom május közepe óta társkereső oldalakon ismerkedik a hátam mögött. Sajnos egészen biztos. Tudom, nem volt szép dolog, de gyanakodtan, ezért belenéztem a telefonjába és láttam a levelezéseket, hívásokat. Közben úgy tűnt, hogy köztünk minden a legnagyobb rendben van. Előfordult az egy év alatt, hogy összevesztünk, de mindig meg tudtuk beszélni ezeket az eseteket, legalábbis én azt hittem.
Fizikailag nem csalt meg, de elkezdett ismerkedni, írogatott nőknek, találkozókat akart szervezni.
Hétvégén rákérdeztem nála, hogy miért keresgél a hátam mögött, de mindent letagadott, egy egyáltalán nem hihető magyarázattal állt elő. Pedig pontosan tudtam hogy mi történt, láttam az üzeneteit.
Nagyon rosszul esett az egész társkeresős történet, de legfőképpen az, hogy nem mondja meg az igazat és hülyének néz. Nagyon szerettem volna őszintén megbeszélni vele ezt a helyzetet, hogy együtt ki tudjunk találni valami megoldást (miért nem boldog velem, mit nem kap meg tőlem, min kellene javítanunk a kapcsolatunkban vagy nem szeret már és engedjük el egymást.) Nem tudtuk megbeszélni, tagadott mindent. Végül arra jutottunk, hogy szeret engem és velem szeretne lenni, meg is beszéltünk pár dolgot, amivel gondja van velem kapcsolatban és amin szeretné, ha változtatnék. De nem ismerte be, hogy ismerkedett volna társkeresőn. Miközben tudom, hogy megtette.
Ezen a héten párszor próbáltam újra felvetni a témát, de abszolút elzárkózik attól, hogy megbeszéljük, ami történt. Pedig nekem nagyon fontos lenne, hogy tisztázzuk ezt a helyzetet. Így, hogy letagadja, hogy ismerkedett a hátam mögött, nagyon megnehezíti a dolgomat, hogy újra bízni tudjak benne. Az a legrosszabb, hogy azt érzem, egyáltalán nem is bántja, hogy megbántott a társkereséssel. Ha szóba hozom, hogy szeretnék erről a témáról beszélni, mindig dühös lesz (mintha én csináltam volna valami rosszat, nem ő) és nem kommunikál velem tovább.
Teljesen össze vagyok zavarodva és nem értem, mi történik, miért reagál így. Egyáltalán nem ilyen embernek ismertem meg a kapcsolatunk alatt. Voltak rigolyái, de alapvetően mindig kedvesnek, megértőnek, figyelmesnek mutatkozott velem szemben és úgy tűnt, hogy nagyon szeret. Ezért nagyon megdöbbent, hogy meg akart csalni és az, ahogy ez a szituációt kezeli. Nem kell attól félnie, hogy elveszít, emiatt nem kellene hazudnoznia. Én nagyon szeretem őt még mindig és nyitott vagyok megoldani minden problémát. De úgy nem fog menni, ha nem beszéljük meg. Miért lesz rám dühös, ha beszélgetni szeretnék? Hiszen ő bántott meg engem.
Most ott tartunk, hogy tegnap nagyon csúnyán összevesztünk ismét ezen. Mióta kiderült ez a dolog, (de nem beszéltük meg rendesen, ugye) bennem annyi fájdalom van. És néha nem bírok magammal és odaszúrok neki valami megjegyzést a társkeresőzéssel kapcsolatban. Tegnap erre nagyon kifakadt, hogy ez mostmár mindig így lesz? És teljesen fel volt háborodva, hogy én ezzel mennyire megsértem őt. Úgy viselkedett, mintha én csak kitaláltam volna az egész társkeresős sztorit, mert direkt veszekedni akarok. Meg ki volt akadva, hogy ezzel elrontottam a szép estét és, hogy mindig balhé van és hisztizek. És, hogy már mondta, hogy velem szeretne lenni és szeret, szálljak le a témáról, legyen ennyi elég. Utána nem szólt hozzám többet, befordult és aludt.
Most 4-5 napig nem látjuk egymást, addig ki tudja, mi történik. Nem tudom, egyáltalán egy pár leszünk-e még akkor. Abszolút nem tudom, hogy mit érez, mit gondol velem kapcsolatban, szeretne-e egyáltalán velem lenni. Azt mondja, szeret, de egyáltalán nem ezt érzem abból, ahogy most viselkedik.
Nem szeretnék szakítani, mert szeretem a barátomat annak ellenére, ami történt. De nagyon zavar a helyzet, nem tudom csak úgy elfelejteni. Jó lenne megoldani. Mikor legközelebb találkozunk, valószínűleg úgy fogunk tenni, mintha ez az egész társkeresős dolog meg sem történt volna és minden rendben lenne. Pedig szerintem nincs ez így rendben. Ahhoz, hogy megnyugodjak és újra bízni tudjak benne, nekem egy nagyon fontos lépés lenne, hogy elismeri a hibáját. Legalább látnám, hogy sajnálja, hogy megbántott. Akkor elhinném, hogy nem fog előfordulni többet. De még csak bocsánatot sem kért tőlem, egyszer sem. Semmi együttérzést vagy megbánást nem látok részéről. Az egyetlen érzelem, amit ezzel kapcsolatban mutat, az az, hogy dühös lesz, ha szóba hozom. Ettől persze én is dühös leszek. Ő akar megcsalni engem és még ő van felháborodva, ha válaszokat szeretnék? Úgy érzem, teljesen hidegen hagyja, hogy mennyire megbántott ezzel és mennyire szenvedek. Nagyon rossz, hogy így magamra hagy ezekkel a kétségekkel, miközben úgy érzem, mivel ő bántott meg, neki kellene segítenie nekem abban, hogy megnyugodjak és együtt túl legyünk ezen. De nincs benne semmi empátia felém. Úgy érzem, nem tesz semmit annak érdekében, hogy megnyugtasson és visszanyerje a bizalmamat.
A kérdésem az lenne, hogy miért reagál így a barátom? Van valami stratégia, amivel elérhetném, hogy megnyíljon felém és meg tudjuk beszélni a történteket? Nagyon szeretném, ha túl tudnánk ezen lépni, de úgy érzem, egyedül vagyok, ő nem segít. Van értelme így a megbocsátásnak egyáltalán, vagy el kellene fogadnom, hogy ez sosem lesz egy egészséges kapcsolat és a szakítás az egyetlen út?

Tisztelt doktornő!
Nagyon nagy problémák vannak a párkapcsolatomban.Párommal 3 éve vagyunk együtt.Sajnos későn jöttünk rá mindketten,hogy mennyire szeretjük egymást.Párom csalt meg legelőször (csók) egy nővel.A családomban sajnos nagy problémák vannak.18 évesen eljöttem otthonról,anyámmal és testvéremmel nem tartom a kapcsolatot.Egy évig egyedűl éltem abban a kisvárosban ahol a párom.Nagybátyjám 11 éve öngyilkos lett,az édesanyja (nagymamám) másfél éve.Nem igazán tudtam még most sem feldolgozni.Párom nagyon jó ember,csak sajnos nagyon sokáig voltak a barátok és minden más jóval előttem.Néha eljött hozzám,ha épp nem sörözött.Persze míg otthon éltem beszélgettem pár fiuval,de nem történt semmi.Az ünnepeket tavaj töltöttük először együtt,azt is csak azért,mert külföldön dolgoztunk együtt és nem tudott hazajönni.Fél évig voltunk kint,de már 2 hónapja itthon vagyunk.Én Budapesten,ő Erdélyben.2 hetente találkozunk.Tavaj előtt karácsony előtt egy nappal dobott engem,mert azt hitte,hogy megcsalom,elmentem a volt legjobb barátomhoz és ott töltöttem az ünnepeket és itt kezdődtek az igazán nagy gondok,ami miatt utálom magam.Egyik megcsalás után jött a másik.2 emberrel le is feküdtem,közben pedig a párom az exével beszélgetett.(akibe még jóval azután is szerelmes volt miután velem összejött).Elment nélkülem esküvőre,majd a képeken más lánnyal láttam.Nagyon bonyolúlt és hosszú.Mindketten rengeteget hibáztunk,de én a legtöbbet.Több mint egy évig titkoltam a dolgokat,folyton csak egy kicsit árúltam el neki.Velem van még most is ezek ellenére,de az a baj hogy mire rájöttem,hogy rég elkellett volna mondjak mindent,addigra már egy szavamat sem hitte.Már mindent elmondtam neki,de az a probléma,hogy azt hiszi nem csak 2 emberrel feküdtem le.Annyira biztos benne,hogy hiába könyörgök,vagy teszek bármit,nem hiszi el,hogy nem.A legrosszabb,hogy elakar hagyni,ha nem vallom be amit ő hisz.Már azon gondolkozok,hogy inkább azt hazudom,hogy megtettem csakhogy ne hagyjon el,mert semmi esélyét nem látom annak,hogy elhidje azt,hogy nem tettem meg amit ő gondol.Teljesen reménytelennek érzem az egészet.Annyira szeretném helyre hozni,és annyira próbálok igyekezni,de amint azt mondom,hogy 2 emberrel feküdtem le megsem hallgat.Nem tudja elhinni.Mit tegyek?Nem akarom elveszíteni.Szinte csak ő van nekem és későn,de rájöttem,hogy senki nem illik úgy hozzám és senki nem tesz olyan boldoggá,mint ő.
Kérem adjon valami tanácsot,hogy mit tehetnék,úgy érzem teljesen elvesztem.
Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Üdv:Alexa

Kedves címzett!
Valójában ez nem az én problémám, csak közvetett módon érint, ugyanis a partneremé. Az ő életkora 21, a problémája az, hogy felizgatom, van merevedése, de a közösülés előtt közvetlenül felhúzva a gumit a szex során előbb vagy utóbb megszűnik a merevedése. Viszonylag hamar. Érthető okoból kifolyólag ez lelkileg nagyon megterheli. Főleg úgy, hogy 9 hónapja ez történik vele (másokkal is volt “együtt”). Akkor szakított a volt barátnőjével, aki nagyon nagyon sokat jelentett neki. Vele nem kellett óvszert használnia, viszont ezek után meg csak így “próbálkozott”. Habár ő állítja, hogy már túl van a lányon (ezt el is tudom hinni), de ez is állhat a háttérben.
Gondolkoztam azon, hogy más fogamzásgátló módszert alkalmaznék, de én kerülném a hormonkészítményeket mindenképpen, ami meg marad az drága, ha a partneremmel elvileg csak szexkapcsolatot akartam.. de kifizetném, ha biztos lennék, hogy a gumi az oka mindennek. Erre próbálnánk megoldást találni, hogy hogyan derülhetne ez ki. Nem tudom, hogy az urulógus mennyiben tudna segíteni, de én őt mondtam neki egyből. Lehet szükséges lenne, nem tudom, de ha határozottabban megmondom neki, szerintem rá tudnám venni.
Ill. Azt megjegyezném, hogy legutóbb azt mondta, hogy neki így lehet érzelmek nélkül nem megy. Én ezt nem nagyon tudom értelmezni, hogy hogy lehet érzelemmentesen csinálni, de szerintem eléggé megnyílt, hogy ezt így megint nem tudom hova tenni.

Jóestét!
4 és fél év után a baratám elhagyott.
Előző nap még a kirándulást szerveztük minden rendben volt vagyis nekem úgy tűnt. Később be feküdtünk az ágyba, elfordultam elkezdtem telefonozni, majd hirtelen felkelt és elhajtott az autoval, hívtam írtam nemvalaszolt.
Majd utána mentem autoval, vissza jött mintha semmi sem történt volna, be feküdt az ágyba atkarolt majd elaludtunk. Másnap reggel mintha idegen lettem volna számára, nem akart megölelni majd elment. Engem nagyon zavart hogy így viselkedett írtam neki smst, nemvalaszolt. Leirtam hogy nekem mennyire fontos és arra vissza írta hogy neki ez nem megy, be kell fejeznünk sajnálja de fogadjam el a döntését.
Nem értettem hogy egyik napról a másikra hogy tudott velem szakítani.
Nemrég voltunk Londonban, minden rendben volt, nem veszekedtünk, örömmel jött hozzám. Nagyon fáj hogy ezt tette velem. Aznap este elmentem hozzá persze meglepetésbol nem számított rám, le akartam vele ülni megbeszélni a dolgokat, de ő nem mert a szemembe nezni állandóan csak rakodott a szekrényében, elfordult egyszóval zavarban volt. Majd elsírta magát és annyit mondott menjek haza ő mar ezt eldöntötte. Ő csajozni akar, egyedül akar lenni nagyon bután beszélt velem.
Már eltelt 4 nap, nem keresem nem írok neki nem hívom, arra várok hogy o keressen.
Aznap este kikapcsoltam a telefonom és nem mentem haza. Majd kesobb amint bekapcsoltam telefont láttam hogy hívott. Majd ejjel irt egy SMS-t hogy “bocsánat amiket mondtam, jól vagy? Holvagy?”
Vissza írtam neki hajnalban hogy nemvagyok jól. Azóta nem jelentkezik. 4 napja nemtudok enni, állandóan o jár a fejemben és nem ertem miért tette ezt velem. Szüleinek azt mondta jobb most mint később. En szüleimnek azt a kifogást mondta hogy nem tud szeretni. Nekem meg azt hogy ő csajozni akar.
Egyfolytában rá gondolok, nemtudok aludni és nagyon hiányzik. Nekem o volt a mindenem. Nem ertem hogy tudott ilyen hirtelen döntést hozni amikor előző nap minden rendben volt. Nemtudom mit csináljak, időt adjak neki?
Tehetetlennek érzem magam. Csak ra tudok gondolni nagyon szeretem.

Tisztelt Pichológus asszony !

Egykicsit hosszabb hangvételű összetettebb levelet írok. Probléma nem velem van hanem édesapámmal, de nem tudok rájönni hogy mi történhetett vele.
Pár évvel ezelőtt kezdődött hogy egy nagyon jól menő cégnél vezető beosztásban dolgozott, korrekt fizetésért, anyagi gondjaink soha sem voltak.
Keresztapám kiment Német o. ba dolgozni , sajnos pár hónap mulva betegségben elhunyt. Édesapám elmondása szerint ez nála akkora lelki törést okozott hogy a tőle 1-2 évvel idősebb sógora fiatalon (50 évesen) elhunyt, hogy ezért fölösleges dolgozni hajtani ha ennyi egy ember élet. Felmondott a jól kereső cégénél ahol (napi 10-12 órát dolgozott) amiben támogattuk is én is édesanyám is.Pszichológushoz járt aki frontin nevű gyógyszert írt fel az állandó idegességére, amit rendszeresen szedett. Ezután egy kis városi céghez ment dolgozni ahol jól érezte magát motorkerékpárt vett, amivel sajnos még aznap balesetezett is. Eltört a keze , a lába, a keze azóta sem tökéletes, kb 50% ban működik. Ez volt egy újabb lelki törés. Újra gyógyszer 1 év betegszabi itthon mellette sajnos megivott a gyószerre 1-2 sört is. Nem helyeseltem. de jó kedve volt táncolt nevetett stb. Ahogy felépült a cég tönkrement, 1 hónapig munkanélküli volt, de nem voltak ez alatt sem anyagi problémáink, édesanyám is dolgozik én is dolgozok, tisztességesen meg voltunk abban az egy hónapban is. Ez után egy másik, vidéki cégél dolgozott, jóval kevesebb fizetésért mint ahol legelőször, így nem tudta megtenni hogy autóval járjon, elmondása szerint csúnya konfliktusa volt egy kolegájával, ezért felmondott ennél a cégnél is. Megértettük, támogattuk ahogy csak lehet. Ebben az időszakban is ment a nyugtató, sör komból “ellazulok” címszóval . Nevetés vidámság, nem helyeseltem de majd lesz valami. Szintén 1 hónap munka nélkül, majd egy jóbarátja tanácsára belekezdett egy vállalkozásba, gyógyászati eszközök értékesítéséb, hogy újra ő legyen a családfentartó, tudjon annyit keresni mint korábban. (Megjegyzem ebben az időben is végig mellette áltunk anyagi gondjaink sosem voltak, ezt többször elmondtuk neki is hogy 2 fizetésből kényelmesen megélünk 3an is amég alakulnak a dolgok nem kell hajtani a pénz.) A vállalkozás az első egy hónapban veszteséges volt, jóformán alig volt bevétel, kudarc kudarc után ezt minden nap elmondta megbeszéltük hogy majd lesz jobb nem kell aggódni. Ebben az időben is ment a frontin szedése ha idegesebb volt. kb 1 hónapja történt hogy reggel munkába indult volna, senki nem tartózkodott itthon rajta kívül, 1 doboz 0,5mg frontint (100 db) beszedett, elaludt. Délután találtunk rá mikor hazaérkeztünk, kórház pszichiátria 1 hét. Mikor magához tért elmondta hogy nem szándékosan csinálta, teljesen tudat alatti volt a frontin beszedése, az orvosok is megnyugtatták hogy van ilyen hogy tudat alatt csinál ilyet az ember. Hazajött dolgozott, frontin eltakarítva a lakásból, azonban heti 1-2 sör fogyott, ha kerti munkát csinált, főzött stb akkor 4-5 is frontin nélkül de jókedv mosolygás aztán kialudta mint eddig. Amikor így kicsit többet ivott édesanyám és ő közte mindig volt egy konfliktus hogy nem kéne ennyit inni de ezek a “viták” 99% ban el lettek viccelve. 5 perc mulva puszi nincs harag. A mai nap 2017.06.22. történt hogy egy másnapi bulira készült, ő a házigazda előre megfőzi az ételt szomszéddal. Szomszédnál kis sörözgetés viccelődés jókedv, majd mikor édesanyám felhozta hogy elég ittas állapotban van nem kéne tovább inni, édesapám agya elborult, elkezdett üvölteni hogy mit képzel ő kicsoda stb. Én próbáltam nyugtatni hogy ez most miért kell szintén nekem állt hogy én mit képzelek kivagyok és mellette olyan szavak hagyták el a száját amit még a 25 év alatt nem hallottam tőle. Mintha nem is az apám állt volna előttem. Agresszív volt, meg akart támadni. Mivel testi fölényben vagyok ez nem történt meg, helyette dúlt fúlt, kiabált bútorokat csapkodta stb, és kiment a kerti naozó ágyra aludni. Azóta is ottvan. Tanácstalan vagyok. 25 évig LEGJOBB barátom volt, mindent megbeszéltünk. A mai nap nem ismertem rá saját apámra. Kérem segítsen, mi ilyenkor a teendő ? Úgy látszik a beszélgetés ideig óráig megoldás aztán ha kicsit ideges a frontinban vagy a sörben keresi a megoldást. Eddig nem így volt, megválltozott. Pszichológushoz nem merem küldeni mert 1. nem menne, 2. eddig az összes orvos a frontinnal tömte. Még annyit hozzáfűznék hogy édesapám 4 -5 sörtől ittas állapotba kerül és másnap szinte semmire nem emlékszik mi történt vele. Segítségét megköszönöm.

Jónapot doktornő!
4 és fél év után a baratám elhagyott.
Előző nap még a kirándulást szerveztük minden rendben volt vagyis nekem úgy tűnt. Később be feküdtünk az ágyba, elfordultam elkezdtem telefonozni, majd hirtelen felkelt és elhajtott az autoval, hívtam írtam nemvalaszolt.
Majd utána mentem autoval, vissza jött mintha semmi sem történt volna, be feküdt az ágyba atkarolt majd elaludtunk. Másnap reggel mintha idegen lettem volna számára, nem akart megölelni majd elment. Engem nagyon zavart hogy így viselkedett írtam neki smst, nemvalaszolt. Leirtam hogy nekem mennyire fontos és arra vissza írta hogy neki ez nem megy, be kell fejeznünk sajnálja de fogadjam el a döntését.
Nem értettem hogy egyik napról a másikra hogy tudott velem szakítani.
Nemrég voltunk Londonban, minden rendben volt, nem veszekedtünk, örömmel jött hozzám. Nagyon fáj hogy ezt tette velem. Aznap este elmentem hozzá persze meglepetésbol nem számított rám, le akartam vele ülni megbeszélni a dolgokat, de ő nem mert a szemembe nezni állandóan csak rakodott a szekrényében, elfordult egyszóval zavarban volt. Majd elsírta magát és annyit mondott menjek haza ő mar ezt eldöntötte. Ő csajozni akar, egyedül akar lenni nagyon bután beszélt velem.
Már eltelt 4 nap, nem keresem nem írok neki nem hívom, arra várok hogy o keressen.
Aznap este kikapcsoltam a telefonom és nem mentem haza. Majd kesobb amint bekapcsoltam telefont láttam hogy hívott. Majd ejjel irt egy SMS-t hogy “bocsánat amiket mondtam, jól vagy? Holvagy?”
Vissza írtam neki hajnalban hogy nemvagyok jól. Azóta nem jelentkezik. 4 napja nemtudok enni, állandóan o jár a fejemben és nem ertem miért tette ezt velem. Szüleinek azt mondta jobb most mint később. En szüleimnek azt a kifogást mondta hogy nem tud szeretni. Nekem meg azt hogy ő csajozni akar.
Egyfolytában rá gondolok, nemtudok aludni és nagyon hiányzik. Nekem o volt a mindenem. Nem ertem hogy tudott ilyen hirtelen döntést hozni amikor előző nap minden rendben volt. Nemtudom mit csináljak, időt adjak neki?
Tehetetlennek érzem magam. Csak ra tudok gondolni nagyon szeretem.
Reménykedem hogy vissza jon hozzám.

Új gyógyszert kaptam. nen vagyok krónikus beteg, vagyis nem hiszem. különös dolgok történtek velm az éjjel. Lement a térdemről a ből mint egy enyhe sérülés. Tegmap délután megkaptam a schlaftabletámat. Elauladtam. Mikor ma hajnalban felkeltem ár nem volt mega a multifkális szemüvegem kimentem az erkélyre rágyújtani és ottmvettem észre egytepsit halom puclatlan újhagymával és a cigim is eltünt. közben vérzett az orrom. akkor most doktor ha ezt elmondanám bárkinek biztos hülyének néznének mit csináljak