Párommal kb. egy éve vagyunk együtt, az első évben kiderült sokat hazudik, megígérte nem lesz több ilyen, azonban most januárig kiderültek folyamatosan hazugságok.
Azóta megígérte újra, hogy nem lesz több, és bár nem derült ki semmi, de képtelen vagyok elfelejteni, új lapot adni, olykor sikerül de bármi hasonlít az adott dologra azonnal mélyen hasít a fájdalom, hogy mik történtek. Hogyan tudnék új lapot nyitni. Próbáltam önszuggesztió, mantra, meditáció, de nem segít.
Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Doktornő!

A probléma ott kezdődik, hogy párommal 2011 05 18 án 13 év barátság után egymásra találtunk. Egy csodálatos 5.5 évet töltöttünk együtt. Sajnos súlyos önértékelési problémáim miatt nagyon féltékeny voltam mindig is, és ez sok problémát okozott nekünk. 2016 10 21 én párom kimondta amit nem akartam hallani: vége, elhagy. Magyarázat: besokallt, elege van, kiöltem belőle a szerelmet. 2 hónapig egyáltalán nem kommunikált velem, majd januárban nagybátyám halála okán felvette velem a kapcsolatot, és még ha ritkán s, havonta 1 max 2 alkalommal, de felhívott. Márciustól kezdve egyre gyakrabban jött el hozzám, beszélgettünk újrakezdésről, de azt mondta, akkor a nulláról kell mindent kezdjünk ismét barátként. Áprilisban megkért, hogy aludjak nála, és a második alkalommal a dolog is megtörtént közöttünk. Amíg külön voltunk sem neki sem nekem nem volt más az életünkben. Május elejéig minden rendben is ment, amikor is egyik este közölte hogy ő nem tud szerelmet adni mert nem tudja érezni azt. Kikészültem, és otthagytam, hazajöttem. Másnap hívott hogy legyünk csak barátok, semmi több. Engem ez nagyon kiborít, mert én nagyon nagyon szerelmes vagyok belé azóta is. Most júniusban sikerült rávegyem, hogy elmenjen a volt pszichológusához, ugyanis depresszióra hajlamos tüneteket produkált. Konkrétan a bipoláris mániás depresszió ÖSSZES tünetét. Ugye pl a szexuális vágy teljes hiánya…. Hol nagyon boldog, pörög minden máskor eldob magától, szomorú így periodikusan változik ez. A lényeg, hogy most megint húz magához, ölelget, puszilgat, de úgy látom mintha várna valamire. Egy ismerős volt nála és én, amikor az ismerős megkérdezte, MOST járna e velem? Csaba válasza az volt, hogy EGYENLŐRE nem…. Komolyan nem értem… Más nincsen neki, ez biztos. Napi szinten hívogat van hogy 6-8 alkalommal is, menjek át, aludjak nála, de ha ott is vagyok este SEMMI nem történik kettőnk között. Csak mint barátok. A kérdésem az lenne, Ön szerint mire várhat párom? Mert ez az érzésem.. Illetve mintha félne… Szeretem, el nem engedem, mert mással nem tudnám az életemet elképzelni. Kérem adjon tanácsot, mit tegyek? Hogyan segítsek neki? Hogyan érjem el, hogy ismét együtt lehessünk? Nagyon el vagyok keseredve. Sajnos a testvérét a kishúgát még 11 évesen elveszítette, édesanyja pedig 2015 februárjában hunyt el. Alkoholista szülők gyermeke, sokat bántották. Az édesapja is elhunyt még 2006 ban. Ő jelenleg 26 éves én 32 vagyok. Közmunkásként dolgozik, és jelenleg éppen érettségizik (26 án lesz meg a papírja, kitűnő tanuló). Nem iszik alkoholt, csak dohányzik.

Jónapot! Megint én vagyok, aki nagyon hosszan leírta azt ami történt és valamit kihagytam!

Az alatt a két hét alatt amíg beszélgettünk csak azért írt nekem, hogy egy másik lányt felejtsen. Ezért nem tudom hogy akkor miért nézett annyira. Nem tudom mit tegyek hogy legalább barátok legyünk de ráírni nem írhatok! Haragszik! De már nagyon nem bírom ezt így!

Remélem nem zavarja Önt, hogy ennyit írok Önnek, de nagy szükségem lenne segítségre!

Köszönöm!

Tisztelt doktor nő!
Nagyon egyedül érzem magam a problémámmal pedig tudom, hogy sokakat érinthet. Nem tudok párkapcsolatot létesíteni. Nem azzal van a gond, hogy ne szeretnék csak azzal a kifogással élve, hogy nincs hol ismerkedjek eltaszitok mindent. Pedig van hol, de ha valaki odakint hozzám furcsamod eltaszitom, félelmet érzek, hogy miért akar ő velem beszélni, biztos csak egy éjszakás kaland vagy ki tudja.
Hogy tudnék ezen a latasmodon és bezartsagon változtatni.
(meg nem volt kapcsolatom)

Jó napot kívánok!
Én egy 22 éves lány vagyok és olyan problémával fordulok Önhöz, hogy sajnos nincsenek barátnőim.
Mindössze egy barátnőm van, aki már 15 éve a legjobb, de sajnos olyan párkapcsolatban él már 8 éve, ami a barátságunk kárára ment, nagyon zűrös a kapcsolatuk és igazából csak a barátnőm erőlteti ezt a dolgot, próbál mindig az élettársa kedvében járni, így én háttérbe szorultam és mivel a párja egyáltalán nem társasági ember, ezért szinte soha sem mennek sehova és így én sem tudtam velük bármerre is menni, persze a barátnőm a párja nélkül bulizni sem megy szívesen, emiatt a kapcsolatunk a barátnőmmel megszakadt.
Mi a párommal 6 év után szakítottunk, ennek most már 4 hónapja és sajnos most egyedül maradtam, csak a családomra számíthatok, mivel nem igazán alakítottam ki tartós baráti kapcsolatokat.
Van egy húgom, ő 17 éves, vele szoktam programokat csinálni, járunk edzőterembe, bulizni, de neki is megvan a saját baráti társasága. Az elmúlt hónapokban próbáltam új korombeli barátnőket szerezni a konditeremben, munkahelyen, szórakozóhelyen, régi osztálytárssal felvenni a kapcsolatot, régi évfolyamtárssal akivel az iskolában jóban voltam, de sajnos mindegyiküknél azt tapasztaltam, hogy ennyi idősen már nem nyitnak úgy az emberek felé, mindenkinek meg van a saját kialakított élete és ebbe nem szívesen fogadnak be új embert.
Most már nagyon tanácstalan és elkeseredett vagyok, hogy még is hogyan tovább, mit nem próbáltam még, hogy sikerüljön találnom új barátnőket, vagy egy kisebb baráti társaságot.

Előre is köszönöm a válaszát.

Tisztelettel: Evelin

Kedves Melinda!
Kb. 2 hónapja kértem Öntől segítséget-04.03. 14:42 és 04.07. 08:56-amit ismét szeretnék megköszönni, mert egészen más megvilágításba helyezte a problémánkat és tényleg kiderült hogy a gyereknek az apjával van baja és nem velem. A helyzet nem nagyon változott azóta sem, viszont sok beszélgetés után kiderült, hogy az apja kifejezetten megtiltotta agyereknek, hogy a párommal megismerkedjen. Azt mondta akkor megvonja tőle az anyagi támogatást, ami igen nagy érvágás lenne a gyereknek, hiszen éppen most fejleszti a gépét rengeteg pénzért, amit én nem tudnék neki biztosítani. Teljesen tanácstalan vagyok. Szerintem rám nagyobb szüksége van a gyereknek mint a gépre, de hát 16 éves kamaszról beszélünk, ezt ő még nem tudja. Féltem őt, állandóan egyedül van, s ragaszkodna hozzám de zsarolva van. Én rengeteget sírok emiatt, ami azért baj, mert a volt férjemnek éppen ez a célja, hogy a gyerek által megtörjön és arra kényszerítsen hogy visszamenjek hozzájuk. Kíváncsi vagyok a véleményére.
Köszönettel: Ildikó

Kedves Doktornő!
Tanácsot szeretnék kérni.
Egy kisfiam van, hamarosan két éves lesz, én harminc vagyok, a férjemmel így hármasban nagyon jó vidám kis család vagyunk. A problémám, hogy mióta anya vagyok, sok személlyel, dologgal kapcsolatban szinte érzéketlenné váltam. Mintha az összes szeretetemet a fiamnak és a férjemnek adnám, másra pedig már nem jut. Pedig a szeretet nem kellene, hogy fogyó dolog legyen.
Mióta a fiam megszületett több konfliktusom is volt a saját szüleimmel, akikkel előtte jól megvoltunk, az anyósommal pedig már előtte is nagy volt közöttünk a távolság. Nem tudok nekik megbocsátani, egyszerűen nem érzek semmit. Csupán erősnek akarom mutatni magam előttük, hiszen ha gyengének, fáradtnak látnak, mintha azonnal lecsapnának az alkalomra és kéretlen segítésbe kezdenek, ami úgy érzem az én személyes teremet zavarja.
De sok családtaggal, testvérekkel kapcsolatban is így érzek, semmit, ürességet.
Régen nagyon szerettem az állatokat, van kutyám, macskám, akikért felelős vagyok, nehezemre esik őket megsimogatni.
Mintha kiégtem volna.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy minden szálon van valami gubanc, a szüleim a férjemet bántották, a kutyám folyton elszökik, a testvérekkel nem beszélünk eleget, de annyira kiábrándultnak érzem magam, hogy erőm sincs ezek ellen tenni. Már hidegen hagy, mert annyiszor hazudtak, becsaptak, elfelejtettek. Mégis mindenki azt várja, hogy szeressem.
Hiba ez? Vagy a kisgyerek mellett, aki annyi figyelmet szeretetet igényel ez természetes is lehet?
Mit gondol? Köszönöm, ha ír néhány gondolatot!
Szép napot kívánok!

Kedves Melinda!

Köszönöm a visszahívást,velem beszélt telefonon 🙂
Elsősorban szeretném megköszönni a lehetőséget,hogy írhatok Önnek.
Én nem érzem magam annyira elveszettnek,hogy egy pszichológussal kelljen beszélnem,de ennek ellenére szeretnék beszélni Önnel és kikérni a véleményét.

Engem Daninak hívnak, 23 éves vagyok és van egy idősebb barátnőm ( 34 ).
Nálam megszokott,hogy idősebb barátnőm van,bár ennyire idős még nem volt.
Mindig a nálam tapasztaltabbakkal jöttem ki jól,legyen az férfi,nő,bárki.
A velem egykorúakat mindig gyerekesnek tartottam és próbáltam más “körökben mozogni”.

Én alapvetően nem szeretem annyira a bulikat,fesztiválokat,de a barátnőm igen…sőt VIP kártyát kapott a hozzá közel eső discoban annyit volt már ott.
Én mikor megismertem ezt tudtam róla,ezért mikor arra került volna sor, hogy randizzunk akkor mindig inkább kitaláltam valamit.
Mivel külföldön élek 3 éve és itt elég nehéz egy másik nyelven kapcsolatot létrehozni. ( tudok beszélni,de anyanyelvi szint kellene egy kapcsolat fenntartásához, és még magyarul sem értik sokan egymást nem hogy németül ). Ő itt lakik 16 éve már és gyereke is van. Ebből kifolyólag úgy döntöttem randizok vele egy év húzás után. Jól sikerült az első randi és most volt 9.-n fél éve hogy együtt vagyunk.
Azt mondtam neki,hogy azzal a feltétellel lehet szó kapcsolatról, ha amikor én megkérem,hogy ne menjen el bulizni hanem maradjon otthon akkor így fog tenni. Első alkalommal ki is próbáltam mennyire működik ez akkor mégis és nagyot csalódtam,mert elment. ( ” már megbeszélte” ).
ezután megkértem még egyszer jövőhéten és akkor sem maradt…így maradt 4 alkalomig amikor 5.-jére azt mondta,rendben marad. ( A zene rossz lett volna és egyébként is maradt volna, de ezután tudta mondani,hogy itt maradt a kedvemért)
Én úgy voltam vele,hogy akkor ha ő így veszi komolyan akkor én is így fogom.
Elkezdtem beszélgetni egy magyar lánnyal (ő írt rám).
Jól elvoltunk, de úgysem lehetett volna semmi a km miatt szóval mindegy is volt.
A barátnőm látta rajtam, hogy nincs rendben velem valami és este megnézte a telefonomat és vele együtt a beszélgetést is. ( nem direkt csinálta,véletlenül oldotta fel és meglátta rögtön ). Akkor megbeszéltem vele,hogy mi vitt arra,hogy visszaírjak a lánynak és oda adtam a kezemet,hogy kezdjük új lappal az egészet. Én nem beszélek többet vele,ő pedig ha én csütörtökig szólok akkor nem megy el azon a hétvégén szórakozni,hanem velem marad.
Nem szóltam 2 hónapig semmit sőt még el is küldtem,hogy menjen vigyázok a lányára.
(azt akartam,hogy lássa azt hogy nekem ő fontos és a boldogsága is). Egyébként nem is volt olyan sokat…3-4 x amikor is 2 hete jött egy fesztivál ahova szintén ingyenes jegyeket kapott… Az előtti héten voltunk együtt 6 hónapja és az utáni héten pedig egy 5 napos szabadságunk volt együtt az Alpokban (múlt héten).
Azt mondtam neki csütörtök délután,hogy maradjon otthon…azt mondta,hogy a fesztiválokról nem volt szó…csak a bulikról…hát szerintem ez nem így volt és ez egy újabb kifogás.
Nagyon sokat beszéltünk és elmondtam neki,hogy szeretem és azért nem akarom,hogy menjen, mert most nem akarok rosszat álmodni vagy forgolódni az ágyban a 2 szép hétvége között. Gondolok itt a fél évre és az Alpokra. Néha ha elmegy vagy elkap a sírás vagy pedig nem tudok aludni…( ezen kívül semmi bajom nincsen az alvással, 1 perc alatt el tudok aludni még egy koncerten is ) Nálam ha valami nincs rendben az az alvásnál jön ki.
Abban maradtunk hosszú beszélgetés után,hogy a fesztivál után levő discoba nem megy tovább ( ezt is megbeszélte már,de most miattam lemondta ) és 7-kor velem haza jön a fesztiválról én viszont elmegyek cserébe vele. ( magamtól ajánlottam fel cserébe ) A fesztivál este 10-ig tartott volna szóval ez szép volt tőle. Neki nem a pasizás és az ilyen dolgok a fontosak, hanem csak a tánc és 16 éves kora óta ennyit bulizik, de ettől függetlenül mégis féltékeny vagyok és nem szeretem ha ott van,féltem őt.
Neki azt mondtam,hogy az egyik barátnőm megcsalt egy discoban a szemem láttára, de ez nem igaz csak valamit mondanom kellett miért nem akarom. Ez a hétvége jól sült el végül,nem is ez a probléma csak szeretnék mindent leírni,mert más különben nincsen értelme a levélnek.
Ennek ellenére nyilván megint nem tartotta a szavát…és ezt nem egyszerű az emberből kitörölni.
Az első kérdésem az lenne,hogy mit kezdjek ezzel az egésszel?
Tudtam mibe megyek bele,de ennek ellenére bele mentem és bele szerettem ebbe a nőbe.
Ritkábban bulizik mióta vele vagyok,mert sokat járunk kirándulni ezt aláírom,de most értünk haza vasárnap és szombaton már megint menni fog…
Én elég ragaszkodó vagyok és nehezen megy nekem a szakítás. A családommal nem igazán jövök ki jól és szeretetre vágyom amit itt megkapok,de nehezen viselem ezeket a bulikat. Gondolkoztam már a szakításon, mert igazából sokkal idősebb…gyereke is van, bulizik is…de valahogy mégsem tudom megtenni. Eddig mindig én szakítottam a kapcsolataimban,velem még soha nem szakítottak szóval ha ott az idő megteszem…,de itt még nem tartunk…viszont ettől függetlenül nagyon fáj ez az egész.

A következő amiben a tanácsát kérném az az,hogy múlt héten mikor a hotel teraszán voltunk,kicsit iszogattunk és felmerült a ki hány emberrel volt már együtt “szexuálisan”…
A válasz 10 fölött egy kicsivel volt…ez nem is zavart…ismerek olyat aki 18 és 20 fölött van szóval minden rendben volt amíg meg nem kérdeztem,hogy volt-e már 2 pasival együtt…
azt mondta igen. Én ilyet még nem éreztem…a könny azonnal kifolyt a szememben és valami összetört bennem. Nagyon rendes nő,és soha nem gondoltam volna róla…
Ráadásul a haverjaim azzal “szivattak” (nem véletlen írok csak haverokat), hogy biztos volt már több emberrel is egyszerre meg csak a pénzem kell neki, a VIP kártya sincsen ingyen…én pedig kinevettem őket és 100%-ig hittem az ellentétjét…Ez nekem akkora pofoncsapás volt,hogy ezt nem lehet leírni. Ennek 2 napja már,de ma munkában egyszer csak rám jött és ki kellett mennem a mosdóba sírni,pedig nem vagyok sírós típus. Vizuális típus vagyok és annak ellenére,hogy nem láttam még egyik pasit sem mégis előttem van egy kép amint csinálják és olyankor nagyon elgyengülök. Nem tudom Ön volt-e már együtt 2 emberrel és elnézést a pofátlan mondatért, de ha így is van soha ne mondja el az igazat ha ezt megkérdezi egy férfi. Ne tudja meg milyen érzés. Egy volt barátja kérte meg rá,és ő szerelmes volt a volt barátjába…elhitte,hogy a srác is az volt…pedig én pasi szemmel azt mondom,hogy SOHA.
Aki ilyet kér az nem szerelmes. Sokáig könyörgött…nemleges választ kapott sokszor,de végül belement. Alkoholt is innia kellett hozzá mielőtt az egész megtörténik,de megtörtént…és csak külön külön…együtt nem engedte…az egyik nézte aztán ő jött…orálisan sem egyiket sem…Ez szép és jó, de ettől függetlenül most mondhatni undorodok tőle néha. Nem mutatom persze…de látszik ha akarom ha nem. Ennek már 5 éve egyébként és a volt férjén kívül a múlt hétig még senkit nem elégített ki orálisan rajtam kívül…ez nála nagy dolog. Nem tudom mit kezdjek ezzel az érzéssel…
És hogy miért vagyok még mindig vele azt sem tudom…gyereke van (aki hallókészülékes, ez nem tudom zavar-e, furcsa érzés de képes vagyok egy gyerek felnevelésére)
idősebb is nálam….a bulik is ott vannak…mégis jó vele lenni. 50/50 most a szivem. Eddig 70/30 volt,de ez az igen most betett kicsit. Szinte minden este együtt alszunk nála (titokban a kislány miatt) és ma is megyek…van amikor elmúlik az érzés,de van amikor azonnal sírni tudnék…Még valószínű lesz olyan információ mi később jut eszembe amikor visszakérdez, ne haragudjon érte,próbáltam összeszedni mindent.

Előre is köszönöm szépen a választ!

Tisztelt Doktornő!
A tanácsát szeretném kérni, ugyanis zárkózott, önbizalomhiányos ember vagyok, akinek a szerelemmel is meggyűlik a baja. Sok fiú tetszett már, akik felé nem mertem lépni, féltem, ha kiderül, hogy tetszik nekem akkor kinevetnek. Ez így ment egészen mostanáig, ugyanis van egy fiú aki tetszik. Na jó akibe szerelmes vagyok, de valahogy úgy érzem, hogy ő sem közömbös velem kapcsolatban erre vannak is példáim:
Tavaly nőknapjára tőle kaptam a virágot és puszit is adott. Mikor tüsszentettem ő volt az aki hangosan egészséget kívánt. Aztán év vége felé összejött egy másik lánnyal, de utána nyáron szakítottak is. Akkor nekem még nem is tetszett, hanem idén decemberben kezdtem érezni iránta valamit. Abban az időben is történt pár dolog: néha elkaptam a pillantását. Egyik angol órán saját magunk javítottuk ki a dogákat, de mindenki másét. Láttam, hogy egy másik fiú kapta az enyémet, de az óra végén az a fiú jött oda hozzám aki tetszik és kedvesen odaadta a dolgozatomat és ott volt rajta az aláírása is. Én nem mertem se rá se a szemébe nézni.
Egy másik angol órán a Tanárnő mondott rólam valami pozitívat a többieknek és a fiú mosolyogva rám nézett és megtapsolt. Erre én is visszamosolyogtam.
Abban az időben kedves és pozitív volt velem. Én is kaptam egy kis önbizalmat. Aztán téli szünet után az én bátorságom lelappadt és ő is kicsit befelé fordulva lépett be az iskola kapuin. Megint közömbösek voltunk egymással. Nem mertem hozzászolni és ő se közeledett.
Egyik nap az osztályfőnökünk új ülésrendet csinált és mellé ültetett. Úgy éreztem, hogy ez nem véletlen. A mellette töltött percekben sem mertem hozzászólni. Úgy csináltam mintha nem is létezne és ő is ugyanazt tette. Egyre jobban kezdtünk elhidegülni.
Most év vége felé kezdett megint jóban lenni azzal a lánnyal akivel tavaly összejött. Hónapokig közeledtek egymás felé egy bizonyos pontig, de mégsem léptek így nem jöttek össze újra.
Most egy kis noszogatás után tegnap ráírtam a fiúra, de nem ő írt vissza, hanem az ittas barátai szórakoztak a telefonjával. Ettől nagyon rosszul éreztem magam és bántam, hogy ráírtam. Aztán végül Ő írt vissza. Kedvesen bocsánatot kért.
Az lenne a kérdésem:
Érdemes-e foglalkoznom tovább a fiúval?
Érdemes-e írnom neki, újra?
Lehet-e ebből a szituációból kihozni valamit, vagy hagyjam az egészet?
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!

Kedves Doktornő!

Egyetemista vagyok, ahol hárman nagyon jó barátságot kötöttünk az itt eltöltött pár év alatt. Az egyik csoporttársnőmmel és a másik csoporttársammal még rajtuk kívül 5-6 emberből áll az itteni szélesebb baráti kör). Sajnos a tavalyi év második felében a fiú „barátommal” nem voltunk egymásnak közömbösek… viszont neki menyasszonya volt/van nekem pedig akkoriban barátom volt otthon 200 km-re. Annak a kapcsolatnak amúgy sem volt sok jövője, így véget ért viszonylag hamar még a vizsgaidőszak előtt.
Majd pár hónap múlva azon a nyáron, váratlanul megismertem egy olyan fiút, akivel az egész életemet el tudom képzelni. (Januárban össze is költöztünk de csak a hétvégéken „lakunk együtt” )Az elejétől fogva egy hullámhosszon vagyunk és minden nagyon jó volt a nyáron. Én úgy gondoltam ott helyben még az elején ( pár hónap után) , hogy le kell tisztáznom vele pár dolgot mielőtt igazán komolyra fordulna a dolog, mert nem akartam, hogy legyen előtte titkom. Így elmondtam neki a félévvel ezelőtti botlássorozatomat a csoporttársammal.
Azóta újra eltelt egy év, de a csoporttársam azóta, is minden egyes nap ott van. Egy teremben, egy légkörben és egy baráti társaságban is vagyunk, ami megnehezíti a távkapcsolatomat, főleg azért mert az első félévben ugyanúgy eljártam azzal a baráti társasággal mindenhova, ahol ez a fiú is velünk volt és nyilván nem tetszett és frusztrációt okozott a páromnak.
Rengeteg vitánk volt ebből, kérte számoljak le vele, de én úgy gondolom, hogy az iránta érzett érzelmeim abban az időben amikor voltak csak fellángolás lehetett részemről mert egy szempillantás alatt elmúlt, ráadásul egy pillanatra sem inogtam meg, egyszerűen csak barátok maradtunk, ráadásul megbeszéltük, hogy ami volt az elmúlt és nekem azóta komoly érzelmeim vannak az otthoni barátom iránt, megértette letisztáztuk nem volt ebből további probléma (nekem ezt jelenti az, hogy számoljak le vele). Mégis egy év alatt nagyon eltávolodtam azonkívül, tőle is (ami szándékos volt) és a többiektől is pont azért, mert már nem akartam még több vitát, mégis mindig történt valami. Véglegesen a kapcsolatot nem akartam vele megszakítani és nem is tudtam volna.
Többször álltunk a szakítás szélén a párommal pont emiatt a probléma miatt , ő nem tudja ezt nekem elfogadni, ami még az előtte lévő kapcsolatomban történt és hogy én ezt elmondtam neki( Úgy éreztem muszáj neki elmondanom, mert másképp nem tudtam volna a szemébe nézni, hiába nem vele tettem meg). Most újabb válságban vagyunk és ott tartok, hogy minden egyes szó után bűntudatom van, amikor ezzel a fiú csoporttársammal akárcsak két szót is beszélünk.
A párom szerint nem vagyok elég határozott, amiben részben igaza van, mert nem szeretnék megbántani senkit sem ( valószínűnek tartom, hogy abban is igaza van hogy gyermek lelkem van még), de úgy érzem, hogy azt sem várhatja el, hogy egy nagy baráti társaságból szakadjak ki azért az egy ember miatt, főleg úgy hogy tudja amúgy sem szeretek itt lenni (kizárólag azért vagyok mégis itt, mert azt tanulom, amit szeretek) és nem sok emberrel találtam meg ennyire a közös hangot mint ezzel a pár emberrel. Ő ezt úgy éli meg, hogy nem állok ki érte, hogy még mindig tartom a kapcsolatot azzal a fiúval is ( kizárólag csoporttársi kapcsolatot, egyetemi dolgokról van szó, ha beszélgetünk).
A kérdésem az lenne, hogy ezzel a helyzettel hogyan lehetne végleg leszámolni, hogy a párom megbékéljen velem és végre minden helyre jöjjön közöttünk és bennem is? Nem szeretnék többet lelki ismeretfurdalást érezni. Tudom, hogy a Párommal soha sem tenném meg azt, amit az előzővel, mert egy életet szeretnék Vele leélni.

Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktor Nő!

A következő panasszal fordulok Önhöz.
Egyetemista barátnőmmel lassan 1 éve jöttem össze. Tavaly nyáron amikor megismertem, teljes őszinteséggel kitárulkozott előttem és elmondta, hogy az előző kapcsolataiban nem volt hűséges. Az utolsó párkapcsolatában képbe került egy harmadik személy az egyetemről. Ez a bizonyos személy a barátja volt azonban a dolog komolyabbra fordult. A barátnőmnek barátja volt itthon, (távkapcsolatban) az egyetemista barátjának pedig menyasszonya. A szakítást megelőző 2-3 hónapban egyre és egyre komolyabbra fordult a dolog a barátnőm és az egyetemista barátja között így elmondható, hogy ebben az időben az akkori barátját folyamatosan megcsalta. A nyarat követően újra megkezdődött az egyetem. Barátnőm az egyik legjobb egyetemista barátnőjével illetve a barátjával( akivel az előző párját csalta 2-3 hónapig) újra összejöttek és eljártak együtt bulizni, mintha mi sem történt volna azonban ekkora már én is a képben volta. Borzasztó nehéz volt a bizalmat felépítenem, ugyanis párom múltjából építkezve nem volt ezt egyszerű összehoznom illetve, a kapcsolatot sem szakította meg azzal a személlyel akivel az előző párját is megcsalta. Egy idő után ezt szóvá tettem mert borzasztó rosszul esett, illetve úgy gondoltam, hogy ha én is megszakítottam azzal a személlyel a kapcsolatot akihez valaha is közöm volt akkor ennyit én is elvárhatok tőle, nyilván való neki is rosszul esett volna ez fordított helyzetben. Semmi problémám nincs azzal, ha más férfiakkal van azonban ha azzal van akivel valaha is volt valami akkor az engem teljes mértékben frusztrál. Úgy voltam ezzel a dologgal, hogy ha a barátság akkor komolyabbra fordult, akkor feltehetően ez nem működik közöttük így ezt jobb minél hamarabb lezárni.
A páromat bezárni nem akarom ugyanis mindenki szabad ember bizonyos kereteken belül, viszont az egy kicsit fájó számomra, hogy azok után hogy mindent elmondott nekem nem szünteti meg a kapcsolatot ezzel a bizonyos személlyel. Bár tudom, értékelnem kell őszinteségét azonban úgy gondoltam, hogy számol azzal ha elmondja nekem azt ami történt köztük akkor azok után már nem fog kapcsolatot tartani vele, ugyanis azt úgy gondolom senki sem preferálná túlságosan . Nagyon sokszor a kapcsolatunk forog kockán, ugyanis sosem érti meg igazán a bánatom okát. Én úgy gondolom, ha valakivel a barátság nem működik akkor utána jobb lezárni a dolgot főleg akkor ha már egy új személy van a képben illetve a múltbeli dolgokról is tudomást is szerez a párja által.

Mit gondol a Doktornő, jogos a kérésem a párom fele és jogosan nehéz ezt a helyzetet elfogadnom? Kezdetben reménykedtem, hogy a párom észre veszi, hogy ez nekem rosszul esik és megszünteti a kapcsolatot vele, azonban ez sajnos nem történt meg, ráadásul miután ezt elmondtam és kértem, hogy ha lehet redukálja a kapcsolatot minimálisra ezzel a sráccal felháborodott és azt mondta, hogy ő bizony nem fogja megszüntetni vele a kapcsolatot mert neki ő a barátja annak ellenére, hogy hónapokig kavartak úgy , hogy közben mindenkinek párja volt otthon.
A fő probléma ez , viszont vannak apróságok is. A téli hónapokban a bizalomnak köszönhetően sosem volt problémám azzal, ha a barátnőm bulizni ment. Viszont egy idő után valami mindig történt ezekben a bulikban. Egy bulit követően a barátnőm felhívott és elmondta, hogy egy csoporttársa egy közeli beszélgetés közben az arcába harapott így kifejezve közeledését. Ez szintén rosszul esett. Pár hétre rá ismét történt egy hasonló volumenű dolog, így egyre jobban kezdett a bizalom lerombolódni bennem.

Ezen dolgok tudatában kérem írja le nekem, hogy ebben a helyzetben hogyan kellene látnom a dolgokat illetve a páromnak hogyan kellene ezt kezelnie.

Válaszát köszönöm!

Tisztelt Doktornő!

Azzal a segítség kéréssel fordulok Önhöz, hogy van egy barátom, akit nagyon szeretek és lassan együtt vagyunk fél éve. De a kapcsolatunkat beárnyékolta a tény, hogy nemrég kiderült félreérthetetlen üzenetet írt egy lánynak, akivel régen pár hónapig viszonya volt. Ezt az üzenetet akkor írta, amikor hazament egy buliból és már hazafelé tartott illetve, ittas is volt . Ez a volt barátnő felkeresett és képpel bizonyította, hogy tényleg írt neki, majd hosszasan ecsetelte mennyire szerette a barátomat, akivel csak alkalmi kapcsolatban voltak és bántotta a dolog, hogy a barátom nem érzett úgy iránta mint ő.

Mindenesetre nagyon felzaklatott a dolog és megingott a bizalmam a barátom iránt. Tudom és érzem, hogy fizikailag nem csalt meg, de ezzel a kilengésével nem tudok benne ugyanúgy bízni mint azelőtt. Azt mondta, bánja, hogy részegen ilyet írt annak, akivel még nem is tartja a kapcsolatot és sosem csalna meg illetve megígérte, hogy ha kell többet nem megy el bulizni vagy mértékkel iszik. Egyébként, ha ez számít, mindig keresett, hívott, ott volt, ha valami problémám volt és ápolta a kapcsolatunkat, velem képzeli el a jövőjét.
Persze ezzel lehet, hogy mentegetem, de tényleg így van.

Érdemes esélyt adnom neki, hogy bizonyítson? Vagy gondoljak arra, hogy, ha egyszer ezt megtette, máskor is megteheti? Nagyon össze vagyok zavarodva és tanácstalan is egyben.

Köszönöm előre is segítségét és válaszát!

Üdv: Dóra

Azzal kezdeném, hogy 22 éves vagyok és még otthon élek a fősuli miatt, ezért a szüleim tartanak el. Elakarok már nagyon költözni, szeretnék függetlenedni és önálló életet, de a diákmunkákból suli mellett lehetetlen olyan árak vannak, még úgy is ha többen bérlünk lakást. Vagy tanulok, vagy teljes munkaidős állás. A kettő együtt nem megy, nappali tagozaton. Szóval tanulok, egy kis diákmunka mellett, de csak fél év múlva végeznék, ha minden jól megy. Viszont az anyámmal egyszerűen nem lehet együtt élni, egy megöregedett, zsémbes vénasszonynak érzem borzasztó személyiséggel, idegbeteg és mindenért kiabál, van amikor fizikailag is bánt. Pedig annyira nem is idős még. Lehet régen is ilyen volt, csak kislányként nem így láttam őt. Az ő anyja is ilyen volt, emlékszem régen mesélt róla, miket tett az anyja. Neki már dolgoznia kellett otthon kicsiként, a testvéreit ellátni, házimunkát elvégezni. később pedig rosszabb lett, ahogy nőtt. Lekurvázták meg ilyesmi.. semmibe se vették konkrétan. Nem is tartjuk a kapcsolatot vele. Azt hiszem nem tervezett gyerek volt. A lényeg, hogy ahogy idősebb leszek én is azt érzem, hogy az anyám egyre inkább hasonlít az anyjához. Értem én, hogy sokat dolgoznak, hogy meglegyen mindenünk és fáradtak, én ezt értékelem is, de valahogy mintha csak kötelezettségből tennék, s nagyon sokszor mondta már el anyám, hogy miattam így meg úgy neki mi mindenről kell lemondania stb.. meg hogy hálátlan vagyok, ilyen szövegek. Aztán azóta már fajultak el odáig is a dolgok, hogy annyira felhergeli magát, hogy megver. 22 ÉVESEN! Szerintem gond lehet az idegeivel, a sok munka meg kimerültség miatt.. mert szerintem egy anya nem tesz ilyet, legalábbis nem a felnőtt gyerekével. Ha 15 éves lennék azt mondom, oké belefér egy pofon, amivel helyre tesz kamaszként, de már most ilyenkor? Persze a legtöbbször olyan jelentéktelen dolgok miatt, amik külső szemmel azt hiszem tényleg jelentéktelenek, például nem akartam elmenni velük a rokonokhoz hétvégén mert más tervem lett volna a barátommal, végre tudtunk volna találkozni, mert ő is sulizik, így ritkán tudunk találkozni. Eldöntöttem, hogy én már pedig nem megyek a rokonokhoz, felnőtt ember vagyok, ők látnak el persze, de azért lehet saját életem, járhatom az utamat. Végül annyira kiakadt, nem hagyott békén meg megtépte a hajam, ráncigált, hogy milyen szemét gyerek vagyok, hogy nem megyek. Minek képzelem magam, akkor is megyek mert ő azt mondta. Összevesztünk és hozzám vágott egy vizespalackot, majdnem egy tányért is, és addig fenyegetett, amég végül kénytelen voltam engedelmeskedni neki, különben jobban megvert volna. Máskor kitépte a hajam ugyanúgy, mert megmertem szólalni. Ha ő kiabál velem, én nem mondhatom el a véleményem. Egyszer megkérdeztem miért nem lehet nekem is véleményem, és erre teljesen kikelt magából, hogy majd ad ő nekem véleményt és megpofozott. 22 évesen. Rendben van, hogy ők tartanak el, segítik az kiiskolázásomat is, de úgy gondolom ez már sokkal több, amint amennyit megengedhetne ő is magának anyaként, szülőként. Ráadásul azzal dobálózik, hogy amég az ő kenyerét eszem addig, az van amit ő mond. Rendben, de azért én is emberi lény vagyok, ráadásul felnőtt nő. Mellesleg szerintem ez egy nagyon begyöpösödött szemlélet. Nem tettem soha olyan dolgot, ami miatt ilyet kéne mondani. Sőt, én egész életemben egy tipikus jó tanuló, jó kislány voltam. Vannak sokkal rosszabb gyerekek is, nem értem egyszerűen. Egy másik veszekedésünknél, hozzám vágta, hogy egy kurva vagyok és hogy viszket a picsám, mert nem találkozhattam a „pasimmal”. Azt se tudom, hogy jutottunk el a párkapcsolatomig, hiszen más téma miatt tört ki a veszekedés. És ezek csak egy-egy veszekedések voltak, volt már jó pár és amég itt lakom biztos lesz is még. A másik necces dolog, pedig a párkapcsolatom ugye. Egyszerűen nem merem elmondani, ha van barátom. Valahogy alakult mindig magától, ha összejöttem egy fiúval, gondolom sejtették, hogy van valakim, de nem beszélünk róla. És rettentően zavar, hogy rossznak érzem magam ha szerelmes merek lenni valakibe, vagy mert ott merek aludni nála, mert akkor előbb utóbb biztos megkapnám hogy mekkora kurva vagyok, meg „viszket a picsám”. Pedig nem volt sok barátom és azok is elég kezdetlegesek voltak. Nincs semmi tapasztalatom egy normális felnőtt párkapcsolat terén, és iszonyatosan visszamaradottnak érzem magam az anyám viselkedése miatt. Mások korombeli lányokat már eljegyeztek, közösen mennek nyaralni, nekem meg minden kimaradt az életemből. Tény, hogy nagyon érzékeny személyiség vagyok, de egy szülőnek nem kéne ennyire leépítenie a saját fiatal felnőtt lányát úgy gondolom. Holott, az én koromban ő már megszült engem. Sokat gondolkoztam ezen a hálátlan gyerek témán is, hogy mondjuk az a baja hogy nem segítek neki a házimunkában. De azt meg egyszerűen nem tanította meg nekem soha. Szényen, hogy egy mosógépet nem tudok bekapcsolni, de mindig azzal jött hogy én ne nyúljak hozzá mert tönkreteszem. Mi nem főzöcskéztünk együtt, mert kiűzött magam mellől a konyhából, mert ha rossz irányból fogtam az edényt már kiabált. Szóval valahogy az ő dolgait visszavetíti rám, vagy nem is tudom, hogy fogalmazzam meg. Ha elmosogatok, akkor nem jó, mert koszosak az edények. Egyszer készítettem egy teljes ebédet, sütivel. Annyit bökött csak oda, hogy mi van ebben a süteményben flegmán. Kérdezem miért, és vissza vágta, hogy mert nincs íze. Apa mondta, hogy finom volt minden, ő meg csak húzta a száját. Hát azt mondom, ha megtanított volna főzni, lehet jobb lett volna. Végül annak tudtam be, hogy akkor ért haza munkából és fáradt volt. Annyira nem akart olyan lenni, mint az ő anyja, hogy nem akarta, hogy nekem is dolgozni kelljen, ezért nem tanított meg nekem semmit se. Vasalás, ablaktisztítás stb. Mégis most meg elvárja, hogy tudjam magamtól. Akartam már betenni egy adag ruhát mosni, de végül abbahagytam mert nem mertem, nehogy elnyomkodjam és tényleg tönkre menjen a modógép. Akkor azért is kaptam volna. Az apám nem véd meg, egyszerűen kivonja magát és nem véd még soha egy szóval se egy veszekedéskor sem. Inkább elmegy itthonról. Egyszerűen elviselhetetlen az egész, eljutottam arra pontra hogy utálom az anyámat és a jövőben, amint sikerült elköltöznöm soha többé nem akarom látni sem. Azt érzem nincs rá szükségem a jövőben, legyen az bármilyen esemény, akár majd az esküvőm, akár ha gyerekem születik nekem is. A többi alap dolgot, ami kell az élethez pedig majd megtanulom magamtól, még ha valamit el is állítok a mosógépen. Nevetségesen hangzik, de ez az igazság. Azt hiszi tiszteletet vív ezzel az egésszel, de az igazság az, hogy inkább csak azt éri el, hogy féljek tőle, és soha többé még csak látni se akarjam. És azt kell mondjam rettentő jó irányba halad, ha ez a célja. Az lenne kérdésem, hogy mit tehetek ebben a helyzetben, egyszerűen nem értem, hogy tényleg velem van e baj, vagy valóban jól érzem és anyámnak vannak gondjai, amikhez szakember kéne neki. Úgy érzem visszaszorít és elnyom a saját anyám. Nem merek élni, mindig azt lesem ki mit gondol rólam és óriási megfelelési kényszer van bennem. Mindig jó tanuló voltam egyébként, kiskoromtól kezdve. Az egyetem egy másik történet már, de azért itt is a maximumra törekszem szóval nagyon odavág, ha valami nem sikerül. Hiszen itt már nagyon nagy elvárások vannak.

Előre is köszönöm válaszát!
22/N

A barátomm szakitott velem húsvét előtt és itt hagyott engeem nem érdekli mi van velem néha napján rám ir szokottt érdeklődni irántam és az a baj h én még mindig szeretem nem tudom elfeljtni emlékeket se tudok kidobni próbáltam denem ment a szívem szakaadt meg ha megrpróbáltam kidobni sirok már napi szinten és nem tudok micsinálni közös fényyképeket nézegetem próbálm elfeledni nem megy egyszerűen érzeem h nem vagyok egész és hiányzik belőlem valami és nagyon fáj ez a szakítás meg h méég mindig szeretem és nem tudok tullépni rajtam sajnos ezt a család barátok is észrevették sirok depressziós vagyok

Tisztelt Pszichológus Asszony!

Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy nem tudok kiheverni egy olyan kapcsolati veszteséget, amely már nagyon régen történt. Még egyetemre jártam, amikor megismerkedtem egy nálam 8 évvel idősebb férfival. Kezdetekben sokat beszélgettünk, randevúztunk. A találkozásokból csók lett, a csókból pedig következett a többi. Részemről hatalmas szerelem bontakozott ki, teljes szívemet és a lelkemet nekiadtam ennek a férfinek. Aztán úgy, ahogy lennie kellett, hamar lehullt a lila köd. A kapcsolat nagyon hamar véget ért, mindenféle magyarázat nélkül. Persze nem voltam hülye, leesett, hogy csak egy skalp voltam a sok közül. Ami érdekessé tette ezt a rövid történetet, hogy a férfi többször megkeresett, és folyton azt rebegte, hogy nem tudta, kit veszít el. Egy életen át várni fog rám. Későbbiekben is előfordult, hogy megkeresett, de kit néz ennyire ostobának, azt gondolta, majd újra és újra elhiszem a mesét. Ha bizonyított volna keményen, akkor lehet, hogy adtam volna neki egy esélyt, de nem tette. Már minden kapcsolat megszakadt, mindez 11 éve. Azóta már házas és egy gyermeke is született. A gond az, hogy úgy gondolok vissza arra a rövidke időre, mintha soha nem akarna véget érni. Talán az volt életem legboldogabb egy hónapja. Maga a puszta lénye a hatalmába kerített és talán erre sohasem lesz képes senki más. Egyébként sohasem bántott, csak így döntött, és ezt nem közölte velem. Tudom, hogy nem fog, de mégis valami azt az érzést kelti bennem, vissza fog jönni. Valamiért úgy éreztem, hogy ő is viszont szeretett, csak talán ő még éretlen volt egy olyan kapcsolathoz, amilyen komolyat én szerettem volna. Ettől szeretnék megszabadulni, szóval ki akarok szabadulni abból a fogságból, hogy várnom kell rá. Bármit próbáltam, nem tudom őt elengedni. Ha ez így folytatódik, 80 évesen is rá fogok gondolni. Bármennyi kapcsolatom is volt utána, meg sem közelítette azt, amit mellette átéltem, és tudom, hogy ezt nem is lehet erőltetni.

Ebben szeretném a Tisztelt Pszichológus Asszony segítségét kérni, hogy ezt mennyire tartja abnormálisnak, létezik-e más embereknél ilyenfajta, úgymond plátói szerelem, és van-e arra mód, hogy elfelejtsem őt és az emlékét? Próbálok úgy tekinteni az egészre, hogy szép volt, jó volt, de nem megy, nincs olyan nap, hogy eszembe ne jutna. Az is fáj, hogy neki biztos, hogy eszébe sem jutok, hogy ő egy ilyen szintű szerelmet csak úgy a “szemétre hányt”. Köszönöm a segítségét!

Üdvözlettel, Patri