Jó Napot kívánok !
Az lenne a problémám, hogy az egyik barátnőm nem nagyon tud megbízni bennem . Egyszerűen azt veszem észre hogy szinte semmiről nem számol be nekem ami körülötte zajlik. Van hogy elkezd mondani valamit és nem fejezi be. Pont a lényeget hagyja ki, azt ami igazán bántja. Semmi okot nem adtam rá hogy ne tudjon megbízni bennem. Mit tehetnék annak érdekében hogy változzon a helyzet ?

Az utóbbi időben egyre inkább érzem azt, hogy egyedül vagyok, nem számíthatok senkire, és a barátaim is elhanyagolnak/elhagynak, annak ellenére is, hogy keresem őket. És ezek a problémák miatt állandóan magam alatt vagyok. Ha próbálok programot szervezni, valami mindig keresztbe húzza a terveimet, amiből pedig további rosszkedv következik. Már ötletem sincs, hogy mit tehetnék. Egyre kevésbé látom a pozitív dolgokat.

Üdvözlöm!

Segítségét szeretném kérni az alábbi esettel kapcsolatban.

31 éves vagyok és van egy másfél éves kisfiam. Az édesapjával kb fél éve nem alkotunk egy párt.
Az édesapa diagnosztizált delresszióban szenved, mely a váláshoz is sokban hozzájarult. A váláskor még nem tudtunk a betegségről.
A kapcsolatunk alatt szinte az egész életéről hazudott. Nem ismerem se a családját,se a barátait. A gyermek születése után kényszerhelyzet miatt a szüleimhez költöztünk. Nagyon magába fordult, szinte semmilyen életünk volt. A hazugsagokat tetézte,hogy meglopott engem és a szüleimet is. Nem tudott eltartani minket és állítása szerint ez hajszolta a lopasokhoz.
Végül nagy vívódás után kiadtam az útját a gyerek es a családom érdekében.
A szakítás óta folyamatosan zaklat,zsarol,fenyeget. (nem fizikálisan)
Nyomoz utánam. Felkeresi az ismerőseimet és engem mocskol. Véget nem érő körforgásnak érzem ezt a helyzetet. Kérem segítsen mit tehetek azért, hogy normalizálódjon a kapcsolatunk a gyerekünk érdekében.
Köszönettel,
Judit

Kedves Szabó Lili!

Gál Ferenc vagyok. A tanácsát és a segítségét szeretném kérni. Sajnos a párkapcsolatunkban kialakult egy olyan helyzet, amit nagyon nehezen tudok kezelni és lassan nem vagyok ura önmagamnak.

A Párommal 1 hónap múlva össze fogunk házasodni és ennek a tudata még jobban rontja a bennem kialakult feszültséget.

Megpróbálom dióhéjban leírni. Tavaly nyáron az eljegyzés után a Párom elkezdett egy levelezni egy másik Úriemberrel. Akkor tűnt fel, hogy a viselkedése megváltozott. Nagyon sokat időt töltött a gép előtt, állandóan a telefonján lógott, s ha a közelébe értem, mindig úgy helyezkedett, hogy véletlenül se lássak rá a dolgaira. Ha rákérdeztem, akkor szemrebbenés nélkül “füllentett” hogy csak az egyik barátnőjével beszélget. Aztán kibújt a szög a zsákból. Az egyik barátnője figyelmeztetett, hogy figyeljek oda, baj lesz. Az úriember nyilván csapta neki a szelet, ő pedig adta alá a lovat. Mikor ez így kiderült, volt egy nagy összeveszés aminek az lett az eredménye, hogy letörölte ezt az úriembert egészen mostanáig. Újra ismerősök lettek.

Ugyanaz elkezdődött minden elölről mint tavaly. Azzal a különbséggel, hogy nem sokára házasodunk.

Nem vagyok egy féltékeny típus, de ez engem annyira felkavart, hogy olyan dolgot csináltam amit nem lett volna szabad. Rettentően szégyenlem magam, de belenéztem a levelezésébe és amit ott olvastam, teljesen kiborultam Tőle.

Nem sokára találkozni fognak. S mondjuk a Párom jelezte felém, hogy elutazik a barátnőjéhez, de nyilván nem oda fog.

Ennek tudatában leültem vele beszélni nagyon komolyan. Próbáltam úgy csavarni a dolgot, hogy ne derüljön ki, hogy mindenről tudok. Azt szerettem volna elérni, hogy őszintén valljon be mindent. De nem. Mint a vízfolyás megállás nélkül hazudik.

Majd megöl a düh s féltékenység a tehetetlenség, hogy nem tudok mit kezdeni ezzel a helyzettel. Mert Ő folyamatosan azt bizonygatja, hogy szeret és hogy velem képzeli el a jövőt.

Tudna nekem tanácsod adni abban, hogy mi tévő legyek? Ezeket az ösztönös érzéseket, hogyan tudom elfojtani, legyűrni magamban, hogy ne csináljak még nagyobb hülyeséget?

Előre is nagyon köszönöm a segítségét, válaszát.

Üdvözlettel,
Gál Ferenc

Tisztelt pszichológus!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy kényszerbetegséget diagnosztizáltak nálam. Ez jelenleg legfőképp abban nyilvánul meg hogy lelkiismereti problémát csinálok minden apró dologból. Például eszembe jut hogy évekkel ezelőtt rosszat mondtam valakinek, vagy csúnyán viselkedtem vele, akkor olyan mértékü állandó lelkiismeret furdalás gyötör, hogy néha már depresszióba torkollik. Még az sem segit különösképpen, ha felhozom a dolgot az illetőnek, és személyesen kijelenti hogy már nem is emlékszik semmire. Hogyan tudnám ezeken túltenni magam egyszerűen és hatékonyan?
Válaszát előre is köszönöm! Üdv, István

Tisztelt onlinepszichológus.net csapata !

Kisfiam 3 éves , még nem beszél. Mostanában ami jellemző, hogy napközben csikorgatja a fogait, sokszor rágja az újjait és rengeteg nyála ki is folyik. Sokszor összeszorítja a kezét, néha mintha bele is remegne egy egy sírásba. Alvásnál mozgatja a lábát, kezével simogatja akár az ágyat, akár engem, vagy bármit. Fejlődésében lemaradottság van amit tsmt tornával kezelünk. Nagyon akaratos , öntörvényű. Köszönöm a segítségüket.

Párommal fél éve járunk, mely időszak elején minden jól alakult, viszont az utóbbi 1-2 hónapban, mikor felmerült a téma, hogy jó lenne szorosabbra fűzni a szálakat heti 1-2 találkozásnál, mindig elutasító választ kaptam valamilyen kifogással. Azt mondja, hogy szeret, imád velem lenni, megvan a kémia is, de neki egy így jó és nem akar többet egyelőre. Mikor megkérdeztem, hogy miért nem, más- és más válasz volt: először még valami fontosat be akar fejezni és arra koncentrál (pl munka), most pedig itt a nyár, még élvezni akarja az életet – mintha azt egy párkapcsolatban nem lehetne. Tudom, hogy jó eséllyel ennek itt vége és ki kell lépnem ebből a kapcsolatból, csak nem értem, hogy lehet az, hogy valaki közel a negyvenhez még mindig a fiatalkori felhőtlen életre, szabadságra vágyjon…Mi lehet az oka?

Tisztelt Doktornő!
23 éves vagyok. Jelenleg 3 hónapja munkanélküli. Masszőr végzettségem van. Sajnos amit találtam masszőr munkát azok mind részmunkaidőssek meg nem fizetnek annyit. És teljes munkaidős állást szeretnék. A fizetéssel azért van bajom, mert vidéki vagyok és csak a fővárosba vannak masszőr munkák. És ha a fővárosba kéne dolgoznom akkor annyit kéne keresnem, hogy az utazási költséget is tudjam fedezni na meg nekem is maradjon pénzem. De sajna ilyet nem találtam. De hátrány az is, hogy ami meg komolyabb oda magas szintű nyelvtudás kell és nekem csak alapfokú van. Vállalkozást nem szeretnék csinálni mert nincs meg rá az anyagi fedezetem és nem tartom jó megoldásnak. De lenne egy lehetőségem; vissza mehetnék az előző munkahelyemre dolgozni. De nem szeretnék vissza menni. Viszont kell nekik minnél előbb választ adni, mert már a vezető is elmondta bent, hogy lehet vissza megyek. Ami miatt vissza mennék az a csapat. Azt tervezem, hogy szerzek munkát, de nem kifejezetten masszőr munkát és mellette tovább tanulnék. Az előző munkahelyem mellett erre lenne lehetőség. Az a baj, ha azt mondom nem megyek vissza akkor már nem is tudok többet és azt sem tudom, hogy mikor találok valami munkahelyet. Meg hát az, hogy itthon ülök nem vezet sehova. Valahol el akarok indulni. Az lenne a kérdésem, hogy vissza menjek az előző munkahelyemre vagy még keressek más lehetőséget?
Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Pszichológus! Nagyon szeretek utazni, de már több éve tartok a repüléstől, ezért eddig sehová nem mentem géppel. Ettől függetlenül egy nagyobb pánikroham miatt, ami a sok stressz miatt alakult ki fél évig pánikbeteg voltam, majd pszichológus segítségével fél év alatt kijöttem belőle. Eldöntöttem, hogy idén biztosan repülni fogok, biztos voltam benne hogy nem lehet baj. A múlt heti nyaralás alkalmával egy völgy fölötti 100m magasságban lévő kifeszített hídon mentem át, ami borzalmasan kellemetlen volt, nem nagyon tudtam élvezni, és előjött bennem újra hogy én nem akarok repülni, nem merek elindulni. Nem a lezuhanástól félek, leginkább attól, hogy csak leszek a ,,semmiben,, nincs semmi a lábam alatt. Lehet ezt valahogyan kezelni? Illetve pánikroham kialakulhat a gépen, vagy ha tudatosan készülök rá elkerülhető?

Kedves tanácsadó!
Nagyon zavar, hogy az egyik barátnőm nem ír vissza. Ugyanez a barátnőm elmondta a véleményét a másik barátnőmnek, pedig év közben és tavaly annyira imádták egymást, sőt év elején pont azért írták le nekem a véleményüket és mondták el, hogy ne legyünk többé barátok, mert ők ketten túlságosan összenőttek és mert állítólag én bunkó vagyok.
Túl sok a dührohamom.
Imádok a kínzásról beszélni, vagy azzal kapcsolatos dolgokat rajzolni és szerintem ez fura.
Tudom, ez már szinte közhely (tiniknél). De van egy srác, aki számomra tökéletes, de nem az igazi és ebben kérek segítséget. Mit tegyek?
Sokszor megfordul a fejemben, hogy engem senki sem szeret.
Remélem nem fárasztom, vagy árasztom el hülyeségeket. Előre is köszönöm.

Kedves Doktornő!

20 éves egyetemista lány vagyok. A történetem nagyon sok évre húzódik vissza, és az ok, amiért nem fordultam/fordulok terapeutához az az, hogy nem tudnám hogyan közölni a családommal, mert túlságosan aggódnának értem. 12 éves voltam, amikor édesapám öngyilkos lett, azóta anyukámmal és nagymamámmal élek. A hétköznapjaimat megnehezíti erős szorongásom, ami mostmár minden élethelyzetben előjön, de leginkább az emberekkel való kapcsolataimban jelentkezik. Egyszerűen nem vagyok képes új embereket megismerni és beszélgetni velük úgy, ahogy régen beszélgettem (mindig nyitott és kedves embernek tartottam magam). Mostmár nagyon elegem van abból, hogy reggel, amikor felkelek az ágyból, rögtön érzem, hogy elviselhetetlen gyomorgörcsöm van és a legegyszerűbb, hétköznapi teendők is óriási nehézséget okoznak. Nem tudom mit tehetnék…a szorongásom miatt alvás-és evészavarom is van, folyton telezabálom magam és egymás után szedem fel a kilókat, illetve vagy nem alszom egyáltalán, vagy rengeteget (12 órákat) egyhuzamban. Tudom, hogy a megoldás a problémámra nagyon összetett, mégis remélem, hogy valamilyen tanáccsal tudna szolgálni aminek segítségével elindulhatok a felszabadulás útján. Tisztelettel, Heni

Tisztelt Doktornő!

Németországban élek 5 éve, egy hosszú és fájdalmas kapcsolatból menekültem ki.
Próbálkoztam sokszor keresni egy új pasit se ezek csak 1 2 hónapig tartottak, sajnos nagyon jól tudom h mit nem akarok és válogatós vagyok bar a szerelmet keresem és nem akarok egyszeruen együtt lenni egy rendes , helyes fiúval aki szeretne ha nincs kémia . Volt olyan hogy túlságosan is sokat ismerkedtem és randiztam. Egy rövid kapcsolat után terhes lettem és nem tudtam megtartani azóta nagyon visszavettem mert megviselt. Egy rövid kapcsolat volt még és lassan másfél éve semmi . Tavaly májusban megtaláltam azt a munkahelyet amit akartam és annak elek szinte bar stresszelek is sokat . A főnök azt mondta egyszer h mindig feszültnek lát és sokat varok el másoktól és magamtól is.
Volt egy lengyel srác aki tetszett de volt párja és idővel rájöttem h nekem ez a fiú túl érdekember lenne. Amikor elküldtek őt sírtam de bármily beteges más srác kezdett el tetszeni akit mondjuk előtte is érdekes embernek tartottam de nem foglalkoztam vele aztán csak elkezdtem vele álmodni és elkezdtem felé nyitni . O amúgy távolságtarto zord ember legalább a látszat ez. Nem egy Adonisz de sokkal férfiasabb mint az exkollega. Tetszik a humora és az esze. Nem értelmiségi de rá mondjak h a józan paraszti ész megtestesítője. Ő otthon is dolgozik van földje de nem ez miatt akarom engem a pénz nem izgat. Ugy látom h én is tetszek neki bar ő nem az a pasi aki udvarol meg kiesik a szeme úgy néz de a maga módján bamul. Amióta Tetszik igyekszem a közelében lenni és azóta nyitott ő is felem , erdeklődik a dolgaimról és mindig figyelmes sokszor pár nappal később ismétli el amit mondtam neki , amikor ugrat …piszaljuk a másikat , viccelődünk..neha úgy érzem h ő kicsit gyerek ilyen teren mert neha papirdarabokkal dobál, szandekosan átdobott az én terfelemre egy kartont stb…
Egyébként ez a nemet srác lehet azt hiszi h nekem ő nem tetszhet mert egyszer azt mondta h amikor a kolleganommel magyarul beszelek akkor ő nem hiszi h én róla beszélnék mert o nem néz ki úgy hogy én -es ezt nyomatekkal mondta -beszéljek róla.
Én csinosabb lány vagyok, nőies , szépen öltözködöm.
Na a probléma itt az hogy neki is van egy kapcsolata bar már megjegyzés arra utal h nem szereti ezt a lányt nem vele nyaralt hanem a haverokkal, nem élnek együtt, nem akar se gyereket se házasságot….bar az igaz hogy az a lány valahol arrébb tanul…de pl mondta nekem egyszer ez a srác h jövő héten nem lesz vidám mert a lány ott lesz és savanyúvá teszi…bar nem szokott róla -beszélni..mikor visszajött a szabiról kérdezték hogy az asszonnyal nyaralt mondta h nem és ezért sikerült jól a nyaralása….
Én január óta csak varok varok hogy egyszercsak valami történik hogy szabad lesz és elhív valahova….erdemes várni?
A problema hogy amikor a közelében voltam és próbált volna flörtölni sokszor megijedtem és nem adtam egyértelmű jelet…
Érdemes várni vagy mi a megoldás? Közben elmegy az időm is már 30 vagyok…egyebkent a srác 31.
Köszönöm szépen a válaszát! És elnézést a gépelési hibákért!

Tisztelt Doktornő!

Egy olyan problémával állok szemben, amiből egyedül sajnos nem látok kiutat.
Párom majdnem napra pontosan 10 évvel idősebb, mint én. Ő 33 én pedig 23.
Két éve vagyunk együtt, három éve ismerjük egymást. Amikor megismerkedtünk, nagyon jókat beszélgettünk, abban a rövid időben, amikor még nem voltunk együtt.
Mivel ő egy másik országban él, néha ő jött hozzám, néha pedig én utaztam hozzá. Ez nem volt sok alkalom, gyakorlatilag egyáltalán nem randiztunk a távkapcsolat miatt…
Amikor úgy döntöttünk, megpróbájuk egy párként, mint derült égből villámcsapás, egy teljesen más emberrel találtam szemben magamat és a kapcsolat döntő része sírással, veszekedéssel járt. Eleinte az volt a legnagyobb probléma, hogy heves temperamentummal, hirtelen haraggal reagált, nagyon csúnyán és bunkón, ami nagyon sokszor megbántott, de mindezek ellenére próbáltam őt megérteni (stresszes a munka miatt, szinte nincs is ideje magára, múltbéli sérelmek, stb.). Elmenni, elköltözni nem tudtam, hogy magamban átgondoljam a dolgokat, mert távkapcsolat révén ideköltöztem hozzá egy másik országba.
Változni változott, és továbbra is változik, de főleg manapság úgy érzem, elfáradtam, mindannak ellenére, hogy azt mondta, adjak neki fél évet, ha tényleg nem javul semmi sem, akkor….elválhatnak útjaink.
Szeptemberben el fogok költözni egy másik városba továbbtanulás céljából, és mikor ezt is megemlítettem neki az egyik veszekedés alkalmából, ahelyett, hogy kimutatta volna, hogy gondol rám, sokat jelentek neki, visszavágott, hogy “Fenyegetés, mintha ez segítene”.
Még azon is gondolkoztam/gondolkoztunk, hogy újra próbálni, újra elkezdeni randizni, úgymond “visszahódítani” egymás szívét.
Mit tegyek? Lehántva ezeket a külső rétegeket a páromról látom, hogy szeret, és egy csodás ember…lenne, hogyha nem az igazáért harcolna állandóan, és nem bántott volna meg ennyiszer…Tudom, nem nyalhatom a sebeimet örökké, és nem is célom, biztosra veszem, hogy én is hibás vagyok/voltam bizonyos esetekben, de szeretnék tanácsot kérni, hogy mégis hogyan élessze fel az ember a reményt, amikor úgy érzi, belefáradt, szeretne szimplán egy párkapcsolatot, ahol az alapok léteznek, pl. a férfi kimutatja az érzelmeit a nő felé?

U.i.: Szeretném az Ön szakvéleményét kikérni egy plusz kérdésben. Tényleg rengeteg munkával jár egy kapcsolat normál esetben, vagy érdemes hinni azoknak, akik erről az “idilli” kapcsolatról beszélnek, ahol nem kerül ennyi munkába és szenvedésbe együtt lenni?

Nagyon köszönöm a válaszát!

Kedves Dktornö!!!
egy ideje ismerkedek egy lányal deviszont ö nagyon bezárkozot és nagyon nehezen engedközel magához.
De viszont tudom hogy én is tetszem neki mert mondta de mindig azt mongya hogy nem lehet
Mit tegyek?

Tisztelt Lili!
Igen lenne a volt munkahelyemen 3 hónap próbaidő. Csak úgy gondolom, hogy nem csesznék ki ezzel velük szemben? Mert hát vissza várnak és Én csak 3 hónapra mennék vissza. Lehet megharagudnának ezért.
Válaszát előre is köszönöm.