a környezetünkben az elmúlt 5 évben több idős ember is meghalt. 5 éves kislányom egy hónapja a szomszéd néni halála óta retteg a haláltól. konkrétan sehova nem enged el, nem megy el sehova (nagyszülőkhöz, apukájával vásárolni) nélkülem. kibukott egy beszélgetés során belőle hogy fél hogy én vagy az apukája meghalunk. ha apa is elmegy akkor is nagyon várja hogy hazajöjjön. hogy tudnám ezt feloldani benne? beszélgettünk hogy idősek és betegek voltak, lerajzoltuk egy életvonalon hogy ők az “élet” végén jártak (mind idősek voltak) de sajnos nem segít. sír zokog mikor el mennék valahova nélküle. mikor a szomszéd kislány fagyizni hívja zokog hogy csak akkor megy ha anya is jön. közben pedig azért is sír mert nagyon szeretett volna menni. de nem mer engem itthon hagyni. segítségét szeretném kérni hogy merre induljak el, hogy tudnám feloldani benne ezt a dolgot, szeptemberben oviba kell menni, ott nem maradhatok. amúgy sem szereti sajnos az óvodát de addigra szeretném feloldani benne ezt a félelmet nagyon. köszönöm.

Kedves Doktornő!
Házasságom már az elején nem úgy indult, ahogy kellett volna, de én sajnos nem foglalkoztam vele, mert nagyon beleestem a férjembe.
Az én problémám már a nászéjszakán elkezdődött a férjemnek az volt a problémája, hogy én sajnos szűz voltam, de ő is. Engem okolt, hogy miért nem voltam másik férfival. Gondolhatja, így telt a nászéjszaka. Utána rövidesen jöttek a gyerekek. Először a fiam jött, akkor az volt a baja miért nem kislány, másodjára megérkezett a várva várt kislány akkor meg azt mondta, hogy Ő még nem is akart ilyen korán másodikat, 3 év van a két gyerek között. Azóta is mindig mindenbe beleszól, soha nem jó neki semmi, mindig úgy nem jó ahogy van. Pl. Ha mosok mért most mosok, mért nem később. Ha sütők valamit miért nem szóltam, hogy sütni akartam. Mindig mindenben megkritizál, azt is szokta mondani, hogy milyen béna vagyok. Semmit nem tudunk megbeszélni, soha nem ért egyet semmiben. Mindig mindenért én vagyok a hibás. A fiamat is sokszor megkritizálja. Úgy érzem, hogy ez a sok lelki bántás, kritizálás elvette a fiam és az én önbizalmamat is. Már úgy érzem, nincs más megoldás el kell válnom tőle, mert így nem lehet élni. Sokszor kiabál is velünk, de úgy hogy a szomszédok is hallják. Kérem adjon tanácsot mit tegyek?
Így nem tudok élni, csak szenvedek!!! Úgy érzem lelki terrorban élek. Mindig minden nekem kell egyedül megoldanom, sokszor még a pénzt is sajnálja odaadni, itt a lakáshitel felére gondolok, és akkor még nem beszéltem a többi költségről. mi külön kasszán élünk, mert ő a házasság elején nem akart velem közösködni. Én mindent megtettem ezért a házasságért, de ennél többet már nem tudok tenni.

A párom a legelső perctől meg kritizált, én elfogadtam olyanak amilyen, nem akartam megváltoztatni. Én soha nem bántottam meg őt semmivel, de ő folyton kritizált. Volt, hogy gondja volt én meghallgattam próbáltam neki segíteni, tanácsot adni, de az én tanácsomat soha nem fogadta és fogadja meg, nem érdekli amit mondok neki. Mindig azt mondta rossz gyerekkora volt, pedig ez nem igaz. Az igaz, az anyja újra férjhez ment és két testvére született, de szerintem ez nem rossz, inkább jó. Ellentétben velem, én elveszítettem a testvéremet egy autóbalesetben, nekem tényleg rossz volt, de én nem így gondoltam.
Én mindig olyan emberre vágytam aki mindenben támogat velem van a bajban, odabújhatok hozzá meghallgat, elfogad olyanak amikyen vagyok nem akar megváltoztatni.
Nem nézhetek tévét, mert beszól, hogy ő már látta, én romantikus alkat vagyok ő nincs odaérte. Addig beszél, hogy nem tudom végignézni a filmet, mert hiába szólok rá, hogy nézem Őt ez nem érdekli. Zenei ízlésünk sem egyforma, amit én szerettek hallgatni őt sokszor idegesíti, azt szokta mondanni kapcsoldi ezt a h… zenét? Énn megszoktam hallgatni az ővét is én nem kritálom, hogy mit hallgat, de ő soha nem tudja ekviselni.
Állandóan dumál és nem foglalkozik azzal, hogy engem idegesít vele.
Igaziból nem érti meg amikor azt mondom, hogy így nem lehet élni, akkor mindig engem okol, hogy ez mind én miattam van.
Nem tud csöndben sem maradni. Sokszor előfordul, hogy meséltem neki valamit ami történt velem aznap, de oda se figyelt, vagy visszakérdezett 57-szer hogy mondjam el újra mert nem tudott odafigyelni, a vége mindig az lesz, hogy azt mondom, akkor nem is kell meghallgatnia.
Nem tudok vele semmit megbeszélni, sokszor úgy érzem ezért nem kell házasságban élnem, mert az úgye arról szól, hogy kölcsönösen megértik egymást a felek, segítik egymást, partnerei egymásnak mindenben, és nem magányosan szomorkodnak a sarokban, hanem szeretik egymást és tudnak együtt nevetni, és odafigyelnek egymásra, de nálunk ez nincs meg!!! Tavaly el volt törve a kezem, mindent én csináltam semmiben nem segített, még haza se jött időben, hogy ápoljon, gondozzon engem. Sokszor el vagyok keseredve, hogy miért ilyen férfi juttot, aki nem tudja, hogy kell igazán szeretni. A gyerekei is ott tartannak, hogy jobban szeretik, ha nem jön velünk az apjuk, mert egész utón csak hülyességeket beszél, és őket ez nem érdekli. Soha nem ért velük foglalkozni, nem volt türelme hozzájuk, sokszor idesítették a saját gyerekei. A fiam nem tudta megbeszélni a férfi dolgokat sem vele. Sokszor úgy érezték nekik csak papíron van apjuk, én nagyon szerettem őket, de hiányzik nekik az apai szeretet amit pótolni nem tudok. Mindig azzal védekezik, hogy nem engemtem őt a gyerekei közelébe, de ez nem igaz, ő utasította sokszor el ökek, azzal most nem ér rá, de semmi dolga nem volt. Boldogan vitték mutatni a jó bizonyítványukat, de ő soha nem ért rá megnézni, pedig semmit nem csinált, csak a telefonjával játszott, vagy filmet nézett. Nekem ilyen életem van, boldogtalan vagyok!!

Az utóbbi két hétben feltűnően sokat foglalkoztat egy híresség munkássága és személyes élete. Rengeteg videót és filmet néztem meg, amiben szerepel, és kezdek egy olyan erős kötődést érezni iránta, ami már-már a szerelemhez közelít.
Kezdtem aggódni, ezért az interneten kutattam kicsit a jelenségről, és rátaláltam a CWS (Celebrity Worship Syndrome) nevű betegségre, aminek a tünetei nagyon jól lefedik a fentebb leírt viselkedésemet. A kérdésem, hogy valóban létezik-e ez a betegség, és hogy visszavezethető-e esetleg valamilyen súlyosabb mentális problémára.

Előre is köszönöm!

üdvözlöm Kata vagyok!Köszönöm szépen a gyórs választ!Igazából azt vettem észre a lányomon hogy már a srácon kívül semmi sem érdekli csak a csavargás vele !egyszer kétszer elengedtem strandra reggel mentek délután jöttek!nem tiltottam de próbáltam normális keretek közé szoritani a randit ami szerintem délelött vagy délután pár óra, nem minden nap reggeltől estig !Meg abba is belementem hogy eljöhet hozzánk is !Ennek ellenére mikor mondtam neki ne mennyen akkor is ment itthon dolga lett volna!konkrétan azért nem tetszik mert 3hónapja ismerkedtek meg ez alatt már párszor sírt a lányom mert veszekedett vele mert hogy féltékeny!azt is észrevettem hogy a barátait is hanyagolja!Azért csinálta elmondása szerint mert én itt akarom őt hagyni!Nemsoká költözünk páromhoz kisfiam ott fog tanulni!A lányom most kezdi a 9et új iskolába megy de az onnan 1,5 óra!mondtam neki iratkozzon át oda!azt nem akarja !ide akar járni igy lett még két alternatíva a kolesz il az anyukám aki itt lakik!Azt gondolom egyik sem tetszik neki mert a kolesz kötött nem az van hogy gondool egyet és ide odamegy és anyut sem tudja anipulálni ha éppen le akarna lépni a fiúhoz tanulás helyett!ott csak akkor mehet ha tanul és megcsinálja a dolgát!ö azt akarja maradjunk itt de ez más okból sem lehetséges!ő a volt anyoósomnál akar maradni mert az a mama ugy ugrál ahogy ő fütyül azt csinálhatna itt amit vcsak akarna!erre mondtam neki ez nincs benne az opcióban meg nem lenne rá amúgy sem jó hatással!nemrég a fiammal jártam pazihologushoz mert a mama egyfolytában az apját emlegette még ennyi idő után is 4 éves volt akor a fiam!azt mondta a pszihológus költözzünk minél messzebre mert a mama nincs jó hatással a gyerekre!ő nem tudta ezt felsolgozni de hiába is mondanám neki higy mennyen pszihológushoz nem menne!meg már nem bizom benne mert tegnap éjjeles voltam és megtudtamhgy a fiút reggel kísérte ki a buszmegbe látták!és a mamánál kelett volna aludnia!ó mire hazaértem ott aludt mamánál!tehát rá nem bíznám!mit tegyek ?Az apukáját nagyon szerette egy évben egyszer egyszer kisirja magát hogy hiányzik az apa!szerintem feldolgozta de nem vagyok benne biztos!volt egy fura mondata hogy ez a srác olyan mint apa ezért szereti !nem tudom mit csináljakhogy engedjem a dolgot a fiuval sem tudom ill költözés hol lakjon stbVálaszát előre is köszönöm Kata

Kedves doktornő!
Nem tudom, hol is kezdjem,hogy rövid is legyek. 33éves nő vagyok,házas. Nagyon nehéz volt a gyerekkorom mindennapos veszekedések verekedések szemtanui voltunk testvéremmel minden nap.Apukám mindig lehülyézett ha nem jó jegyet kaptunk stb. Bucsmolt mindig. Férjhez mentem már 10 éve. Férjemmel Babát szerettünk volna de nem jött össze. Párom ennek ellenére is kitartott mellettem.Nem tudom megmagyarázni de rettentően féltékeny vagyok. Roham szerűen tör rám és nem tudom érzéseim kontrolálni.változni szeretnék de nem tudom hogy csináljam.önbizalom hiánnyal,introvertált személyiséggel is küzdök.

Kedves Cintia!
29 éves nő vagyok.
Borzasztó kevés önbizalmam van, ami részben valószínűleg édesanyámnak köszönhető. Nagyon sokat kritizált mindig is, a külsőmmel, a gondolataimmal, a tetteimmel, mindennel kapcsolatban, szinte mindig azt hallgattam, hogy ő ezt nem így csinálná/jobban csinálná, ő karcsú volt ilyen korában, és még bőven folytathatnám sajnos. Érzékeny, empatikus ember vagyok, nagyon sokszor megbántott, nem értett, nem tudtam megbeszélni vele a dolgaimat.
Az érem másik oldala, hogy durva nekem a mai világ, azt hiszem. Csodás külsejű nők vannak mindenütt, az interneten, a filmekben, az utcán, ráadásul mindenhol csak a meztelenség, a feneket megmutató nadrágok, kipakolt mellek, hasak. Minden ezzel van tele.
Sok rossz tapasztalat után most van egy vőlegényem, aki jobban szeret, mint valaha bárkit is, és én is így vagyok vele, csodálatos a kapcsolatunk. Mégis mérgezem, mert fáj, hogy mindenhol félig meztelen, tökéletes nőket lát, féltékeny vagyok a nőismerőseire, barátaira, állandóan rettegek, kevésnek, csúnyának, kövérnek érzem magam. Vilagéletemben féltékeny voltam, az előző kapcsolataimban is, volt, amikor okot is adtak rá. Így telik minden napom, nem bírok így élni, többször megfordult már a fejemben az öngyilkosság gondolata is.
Magamról annyit még: világos szemű, világos hajú, jó alkatú, 173 cm magasságú, szép arcú nő vagyok, kis mellekkel (sajnos), 10 kg súlyfelesleggel, ami ellen teszek épp. Értelmes, érzékeny, jó humorú, vagány – ezt mondják.
Mégis borzalmas gondolataim vannak…
Kérem, segítsen…
Válaszát előre is köszönöm!
Meska

Jó napot!tegnap válaszolt Habis Melinda Dr-nő!utána még leirtam pár dolgot de elfelejtettem benne megjelölni őt !azért megkapja igy is a levelet?mert az az elözőnek a folytatása volt !kata

Jó napot kívánok !

Én egy 50 éves a párom 55 éves 26 éve vagyunk házasok egy 22 éves
lányikerpár szülei.
Ez probléma ami engem bánt igazából nem most kezdődött, de próbálok és
próbáltam nem foglalkozni vele, de lehet ez egyedül nem megy.
A párom mindig szerette a felnőtt filmeket én nem, Őt sem úgy kell elképzelni,
hogy órákon át nézi, vagy akár napi szinten.
De ha esetleg észre veszem, hogy nézi vagy csak belenéz vagy én gondolom úgy,
hogy nézte, akkor nem tudom pontosan megfogalmazni mit érzek / düh,csalódottság,
rossz kedv, idegesség… /
Ha esetleg egyedül van otthon nekem azon jár az eszem, hogy miket néz szerintem
ez nem normális dolog.
Beszéltünk erről és Ő azt mondja, hogy engem szeret és kíván ezek csak filmek.
Ha együtt vagyunk soha nem tesz én nem kér olyat ami nekem kellemetlenséget
okozna.
De bennem mindig ott a kérdés miért van rá szüksége ? Hogy tegyem túl magam ezen ?
Azt kérni, hogy nem nézze önzőség lenne tőlem. Internetem is olvastam sokk cikket
és nem kellene ekkora problémát csinálnom belőle, de ez valahogy nem sikerül.
Azt gondoltam felkeresek egy pszichológust és elmondom a gondolataimat.
De közben azt érzem, hogy nekem kellene lazábban felfognom a dolgot.
Ön mit javasol, mit tegyek ?

Üdvözlettel: Anna

Jó napot kívánok! Én írtam két napja is. Azt hiszem mindent nem írtam le, pedig így is nagyon hosszúra sikeredett. Igazából már átbeszéltük sokszor barátommal azt hogy miért flörtölt a kapcsolatunk elején. Belátta hogy nagyon csúnya volt tőle és sajnálja, de amiatt hogy sok lány “odavolt” érte ő jól érzte magát és ez jól esett neki. A kapcsolatunkat pedig még nem gondolta olyan komolynak. De belátta hogy ettől függetlenül ez akkor is csúnya dolog volt tőle. És most nem is zavar ez hiszen ez a múlt és tudom hogy már nem csinálna ilyet. De mikor mélyponton vagyok, csúnyának érzem magam és szomorú vagyok, akkor ez is előjön bennem hogy miért kellett ezt csinálnia. És az a baj hogy elég egy kis dolog hogy elszomorítson. Nem tudom azt elfogadni hogy rajtam kívül más lány külseje is tetszen a barátomnak. Pedig persze ha logikusan végiggondolom, akkor tudom hogy nem kell neki más. És így hogy most leírom tényleg hülyeségnek tűnik ez az egész. Hiszen nem várhatom el hogy vakuljon meg azért mert velem van. De mégis ha ránéz egy lányra vagy akár likeol egy képet elkap ez az érzés. Csúnyának érzem magam, szomorú leszek és sírni tudnék. Igazából segítségre lenne szülségem hogy ezt hogy kezeljem, mert ott akkoe nem igazán megy hogy logikusan végig gondoljam. Nem tudom mit kéne tennem hogy ez az érzés elmúljon. Mert ha képben sincs a barátom, tehát mondjuk egyedül megyek az utcán vagy böngészek a neten és meglátok egy lányt rögtön hasonlítgatom magam hogy bárcsak nekem is ilyen hajam, alakom vagy éppen arcom lenne, de nem csak a külső tulajdonságok miatt….irigylem az emberek belső tulajdonságait is, ha valaki okos, kedves és szeretik az emberek. El kellene fogadnom magam olyannak amilyen vagyok, de ez nem megy. Nem tudom hogy kéne nekiállnom. Pedig úgy gondolom ha végre elfogadnám magam és megtanulnám kezelni ezt a féltékenykedést akkor minden jobb lenne. Az elmúlt egy évben kb minden kis “veszekedésünk” amiatt volt a barátommal mert nekem nem tetszett hogy ránézett egy lányra, hogy likeolt egy lányt. Ezek persze nem óriási veszekedések és próbálja mostanában ő is kezelni ezeket a kis féltékenységi rohamaimat, de úgy érzem ha ezt hosszútávon így folytatom akkor nincs olyan ember aki ezt el tudná viselni. Szóval szeretnék segítséget kérni ennek kezelésében, mert úgy érzem hogy egyedül nem tudok ezzel megbirkózni.

Tisztelt Doktornő !

Párom a napokban elhagyott, közel egy évtized után. Teljesen váratlanul ért a dolog, egyáltalán nem számítottam rá. Fiatalon jöttünk össze, ő 18, én 20 éves voltam. Az elmúlt évek alatt nagyon boldogok voltunk, teljesen egymásnak szenteltünk mindent, és a közös jövőnket tervezgettük. Tavaly nyáron megvolt az eljegyzés is. Elhatároztuk ,hogy közösen vásárolunk egy házat. Idén tavasszal meg is találtuk a tökéletes választást, és ugye elkezdtük intézni a hozzá tartozó dolgokat(hitel,csok,st). Közben a 3 éve elkezdett vállalkozásomban problémák alakultak ki, így a foglaló összeszedése nem volt egyszerű. engem ez a dolog nagyon zavart, hogy amiért ennyit dolgoztunk most nagyon nehézkesen megy, ezért egy kicsit befordultam. A terveink nem változtak mindketten akartuk a dolgot , és terveztük a családalapítást. Nem tudtam teljes vállszélességgel mellette álni mert azzal voltam elfoglalva ,hogy a vállalkozás terheit minél hamarabb levegyem a vállunkról. Állandóan stresses voltam. A csok miatt összeházasodtunk, nagyon egyszerű keretek között, de megbeszéltük ,hogy egy pár év múlva bepótoljuk a dolgokat. Elutaztunk egy pár napra nászút címén ami nagyon boldogra és teljesen jól sikerült. Sajnos tudtunk hosszú időre elmenni , mert a házvásárlás miatt a vállalkozásban minél hamarabb meg kellet, meg akartam oldani , hogy ne veszélyeztesse a terveinket. Az esküvű után 2 héttel aláírtuk az adásvételi szerződést, leraktuk a foglalót. A páromnak másnap el kellett utaznia munka ügyben 3 napra. Folyamatosan beszéltünk boldognak éreztem és semmi változást nem fedeztem fel a viselkedésében. Késő este ért haza 3 nap után már nem tudtunk beszélni, meg gondoltam ,hogy úgyis nagyon fáradt a hosszú utazástól. Másnap este közölte velem ,hogy neki problémái vannak a kapcsolatunkkal, és nem tudja ,hogy most mi is legyen, és mindenféle mondvacsinált okokkal hozakodott elő, amiknek eddig nem volt jelentőségük. Fejemhez vágta az esküvőt, a nászutat, holott én nem erőltettem rá semmit. Én azt gondoltam h megijedt a nagy felelősségtől , és egy kicsit elbizonytalanodott. Másnap reggel elment az édesanyjához, és találkozott a barátnőjével, akinek nem mellesleg én sosem voltam szimpatikus. Este mikor hazaért , azt hittem megnyugodott és átbeszéljük a dolgokat, ehelyett teljesen érzelemmentes arccal, mintha egy vadidegen ült volna oda elém mondta ,hogy vége. Besokalt! Döntött nem tehetek semmit . Próbáltam vele beszélni, mondtam ,hogy hagyjuk a házat vagy bármit amit akar. Teljesen elzárkózott mindentől. Másnap reggel elvitte a cuccai kis részét, és mondta ,hogy a közös dolgainkból nem akar elvinni sok mindet ami itt marad azt meg minél hamarabb fizessem ki. Lesokkoltam teljesen. Utána lévő három napban az össze hivatalos papír visszamondta(ház hitel minden).Nem mellesleg elbuktuk a foglalót is. Utána jött a barátnőjével és mindent elvitt a 4. napon. Nem akar velem beszélni, teljesen vége, ne is erőlködjek. Nem értem az egészet. Már csak a válás van hátra, amire azt mondta h egy kicsit várjunk vele, de szerintem csak esetleg miattam. Bár előtte lévő dolgokban semmiben sem volt rám tekintettel, mintha sohasem ismertem volna. Az előtte lévő években szinte csak mi voltunk egymásnak. Ngyon szoros kötelék volt köztünk. Nem hiszem ,hogy megcsalt volna, talán ez lenne a legkézenfekvőbb magyarázat. Tudom nagyjából az utazás során sem jöhetett szóba senki. Én nagyon szeretem, és a vállalkozás problémái az előtte lévő 2-3 hónapra tényleg rányomta a bélyegét, viszont előtte minden csodálatos volt. Nem értem az egészet. 2 éve van új munkahelye ahol nagyon jól összejöttek neki a dolgok és egyre komolyabb feladatokat bíztak rá. Jól is keresett. A karrierje felfelé szálló ágon van. Viszont irodában dolgozik 40 férfi között. Azt gondolom ,hogy már lehet hogy kevés voltam neki, más lett már benne a “férfi” képe. De nem értem az egészet mert semmit nem vettem észre előtte rajta. Ebben szeretném a segítségét kérni. Elengedjem vagy hagyjam egy kicsit. egy hétig ostromoltam , de egy normális beszélgetést sem tudtunk lefolytatni. Döntött elege lett, besokalt és kész. Ne is keressem, legyek férfi. Úgy érzi itt a vége örökre. Nem igazán tudom ,hogy most mit tegyek, nem értem az egészet. Ezelőtt mindent megtudtunk beszélni. Nem tudom hogy mit is kéne csinálnom. Nem tudom csak így elengedni. Túl sok a kérdés, és nem áll össze sehogy a kép.
Segítségét előre is köszönöm!

Köszönöm szépen!Az itteni pszihológus augustus elején kezd akihez a kisfiammal jártam!El fogom vinni de már most közölte a lányom hogy ő oda nem jön!Irta hogy szabjak határokat!Arra gondoltam hogy találkozhat a sráccal de 2-3órát időre itthon kell lennie és napi 2órát megkapja a telefonját !addig is amig el tudom vinniEzt jó ötletnek tartja vagy mást kellene?plussz úgy szeretnék a pszihológussal beszélni hogy a párom is ott legyen!mert már teljesen ki van attól félek tönkremegy ebbe a kapcsolatunk mert ö már próbálkozik mióta a lányommal de sajnos semmi most feladta !úgy érzem belefáradt!nem tudom mi lenne a jó mert a kosfiam meg szinte az apjának tekinti !üdvözlettel Kata szép napot!

Tanácsokra szorulok

Szép Napot!
Segítségre van szükségem, mint gondolom mindenkinek aki ír, szóval ez idióta kezdés. Évek óta vesződök. Rengeteg pszichológushoz, pszichiáterhez, kórházakban jártam. Több éves terápiákon vagyok túl de nem lettem jobban. Mindenki mást mondott volt aki szerint bipoláris zavarom van, volt aki szerint csak a kamaszkor, volt aki azt mondta visszatérő depresszióm van, pánikbetegség, skizofréniára is gyanakodtak.
Mesélek egy kicsit ezekről ahogy én és a közeli környezetem látta, amit meséltek és amire emlékszem.
Már kicsinek, 2-3 évesen ütöttem a fejemet vagy kézzel vagy a falba, ezt anyukámék ok nélküli hisztinek tudták be. Agresszív kisgyerek voltam, ütöttem a testvéreimet, a tárgyakat, magamat. Nyolc éves voltam amikor epilepsziás lettem, Tegretolt kaptam, csak egy rohamom volt. A gyógyszer tompított, mindig álmos voltam, romlottak a jegyeim is. Aztán amikor 11 évesen gyógyultnak nyilvánítottak elhagytuk a gyógyszert, már nem aludtam annyit. Akkor súlyosbodtak a problémáim, vagdostam magam, ezekkel pár év alatt a varratokig jutottunk, aztán a gyógyszeres öngyilkossági kísérletekig. Hol agresszív vagyok egy ideig, hol felhőtlen minden féle szomorúság vagy aggodalom nélkül, hol levert, maximalista az ájulásig vagy épp annyit olvasok, hogy teljesen kizárok mindenkit.
Egy éve nem járok terápiára, azt mondták már jól vagyok, de én érzem, hogy nem.. Őszintén ezt a hangulat ingadozást nem tudom már elviselni. Szeretnék végre egy olyan szakembert találni aki tud segíteni. Már elzárkóztam teljesen mindenki elől. Nem tudok barátkozni vagy beszélgetni sem.
Köszönettel
Senkó Nikolett

Üdvözlöm!Kata vagyok megint!Elbeszélgettem a lányommal rosszabb a helyzet mint azt gondoltam!Az anyoósom adja a lányom alá a lovat ha hazudozik, elmegy falaz neki!Mert azt akarja hogy a lányom suliidőbe hozzá költözzön!Egy lépcsőházban lakunk!Most már a lányom is azt akarja bármit mondok!Eddig a lányom nem volt túl jó kapcsolatban a mamával ideig óráig elvoltak de mindig összevesztek !Volt hogy 1-2 hétig sem ment le hozzá!Most meg állandóan lent van mert a mama korlátlanul meg enged neki mindent!A kisfiamnál is a mama volt a probléma mert azt akarta hogy nekem a fia után ne legyen senki !Próbálta uszítani a kicsit a párom ellen!Kezdte apának hívni de megtíltotta neki mint később kiderül !Azt mondta neki hogy a párom nem a családunk része ne fogadjon szót neki ,ne hívja apának mert nem az apja stb!iLLETVE ÁLLANDÓAN NAPI SZINTEN EMLEGETTE NEKI AZ APUKÁJÁT!Dolgozom 12 órában így kényszerből elég sokat voltak vannak a mamánálEzt sikerült megoldani pszihológus segítségével de azt javasolta hogy költözzünk el a mama közeléből minél elöbb!Most ezen vagyunk ! Rövid időn belül költözünk elég messzire!Beszéltem a pszihológusról vele már mint a lányommal,de ő idegennel nem akar erről beszélni mert annak semmi köze hozzá!Plusz amin teljesen ledöbbentem az az volt ,hogy közölte velem hogy a párom neki nem az apja nem is a nevelőapja neki van apja és ő soha senkit nem fog elfogadni az apján kívül!És neki a párom ne mondja meg hogy mit csináljon ne szóljon bele semmibe stb!Régebben úgy tűnt elfogadta és szereti!Sőt többször mondta is!Azóta változott meg mióta megint 2 éve a mama közelébe kerültünk!Ez nekem megint a mama hatásának tűnik meg a barátja hatásának!A lányom teljesen elmar maga mellől mindenkit!Az unakatesójával mióta van a barátja azóta rosszba van pedig elötte nagyon jól elvoltak!Most már a másik mama sem jó mert az a mama biztos nem falazna neki semmiben stb és azt érzem már mi sem vagyunk jók neki!Elvakultan csak a barátja és a mama van !Most azon gondolkodom hogy akkor suliidőbe maradjon itt mert kényszerrel nem vihetem már sehova!Tudom hogy a mamával napi szinten lesznek veszekedések ha rájön, hogy fogni kéne kicsit mert el fog zülleni nem fog tanulni de azt érzem hogy én már elvesztettem!A barátjáról is úgy beszél :Nem látom?mondja nekem !Erre hogy mit kéne látnom!Teljesen olyan mint az apa testalkatra meg belsőleg is!Hát én nem látom!Azt látom hogy ez a 23 éves srác teljesen megbolondította és azt látom hogy a család összes tagját elmarja maga mellől!Augusztusban megpróbálom a pszihológust !Ha nem sikerül akkor nem tudom mi lesz mert ebbe már én fogok tönkremenni!Napok óta nem tudok aludni!Jó ötletnek tartja hogy ennél a mamánál hagyni suliidőbe ?Mert én a koleszt szeretném és tudom hogy ott tényleg tanulnia kéne és nem csavaroghatna !Kényszernek a kolesszel kapcsolatban meg nem lenne értelme mert akkor biztos szökdösne a gyerekhez!Tényleg nem tudom mit tegyek!Hagyjam tényleg a mamánál és hagyjam pofára esni hogy tapasztaljon ?Nem tudom!Válaszát előre is köszönöm!Szép napot!