Tisztelt Doktornő!
A történetem az elején kezdem,hogy minden tisztán érthető legyen.
20 éves egyetemista,önbizalomhiányos lány vagyok.Családi hátterem is elég rossz, apukám új élettársának a lakásában éltem 2016tavaszától , ahol saját szobám igazából nem is nagyon volt. 2016 nyarán kezdtünk komolyabban alakulni jelenlegi párommal, ám én hiába kedveltem őt nagyon, mivel tudtam, hogy ősztől mindketten más városban folytatjuk majd tanulmányainkat, szinte az ország 2 végén. Ám Ő nem adta fel. Azt mondta mindenképp megér egy próbát, meg kelk próbálnunk a távkapcsolatot. Hónapokig tartó kűzdése után végül már én se bírtam tovább, teljesen beleszerettem. Eddigi letem legszebb évét töltöttem vele. Minden ember meglepődött egyébként ezen, mert önbizalom hiányom ellenére , engem a többség mindig rendkívül vonzónak tartott, s többször is mondták, hogy sokkal jobb férfit is találhattam volna nála. De engem ez nem érdekelt. 2 hetente hétvégén találkoztunk, s nagyobb szünetekben (őszi, téli, tavaszi) pedig mindig véig együtt is laktunk. Mióta kapcsolatban voltunk egyetlen egyszer sem aludtam “otthon”.Minden tökéletes volt, mindent tudtunk egymásról, közös hobbink volt, jóba voltam barátaival, családjával stb… Mindezek miatt én sajnos abban a városban ahol tanulmányaimat folytatom , nem igazán építettem ki kapcsolatokat, nincsenek igazán barátaim, mindig a párommal foglalkoztam, s hogy jöhessek vissza hozzá.
Így, hogy eljött a nyár végre újra többet lehettünk együtt. Abba a városba ahol őbtanul, van egy saját lakása így nyárra “odaköltöztem” hozzá. Ám mivel közös szülővárosunkban vannak a régi barátaink, ezért ingáztunk, s minden hétnek kb a felét a másik városban töltöttük.
Szépen tekt az idő, soha nem voltam az életbe olyan boldog mint az elmúlt időkben, úgy éreztem megtaláltam az igazit, ai minden negatív tulajdonságommal együtt elfogad.
Ám a napokban történt valami, ami mindent megváltoztatott.
Egyik reggel mikor párom mikor még aludt, reggelizésem mellé bekapcsoltam a laptopot. Észrevettem, hogy bejelentkezve maradt facebookra. Valamiért megszólalt bennem a kisördög és elkezdtem az üzeneteit megnézni. Tudni kell ugyanis, hogy én rendkívül féltékeny típus vagyok, csak ezt sose mutatom a külvilág felé.
Sehol nem találtam semmi zavarót vagy rosszat, minden normálisnak tűnt. Azonban utána a legjobb barátjával folytatott üzenetek közt sokkolót találtam. A semmiből felhozta párom, hogy nem tudja hogy hogyan vegye rá magát arra hogy véget vessen annak ami köztünk van, s hogy nehéz lesz megtennie mert engem szinte el kell költöztetni onnan.
Nem hittem a saját szemeimnek!!! Sok mindenre számítottam de erre nem. Egyszerűen semmi sem látszódik rajta, nem érzekelem hogy probléma lenne vagy ne szeretne. És nem is mondtam neki semmit, várok…. pedig ezeket az üzeneteket már 10 napja beszélték de azóta se történt semmi…tanácstalan és tehetetlen vagyok .
Én hihetetlenül szeretem őt! Ő a mindenem ! A társam, a párom, a legjobb barátom. Nem tudom elképzelni nélküle az életem. Nincs is rajta kívül szinte senkim és semmim, csak szülővárosomban 1-2 barátnőm. Mindjárt itt az ősz , az iskola, nem tudom mihez fogok kezdenj magammal a tanulmányi városomban egyedül. Nem tudom, hogy ha kitesz a lakásából, erre az utolsó 1 hónapra hova megyek. De a legroszabb, hogy nem tudom hogy miért?! Egyszerűen képtelen vagyok elhinni hogy nem szeret! Érzem, sőt tudom hogy szeret ebben biztos vagyok ! Lehet látni rajta, s azon ahogy viselkedik velem.
Arra gondoltam esetleg , hogy arra van e esély , hogy esetleg amiért ő is fiatal még , 20 éves akárcsak én, lehet hogy még ” élni” akarna ? Van olyanra esély, hogy azért nem dobott még ki mert bizonytalan, mert valójában szeret engem, csak közben meg is ijedt a komoly kapcsolattól és szeretne végre kicsit bulizni is “vadászni” megint stb?
És eddig vajon miért nem lépett? Meddig várjak még? Tegyek e valamit?
És ha megtörténik amitől a legjobban félek mit tegyek? Félek teljesen semmivé válok…
Kérem segítsen !

Tisztelt doktornő!
Elég bonyolult ügyben írok. Kiskorom óta kerülöm a mélyebb beszélgetéseket, nem tudok a fájdalmamról, problémáimról beszélni senkivel, teljesen elzárkózom ilyen esetben, inkább magamban gondolkodok el minden ilyen dologról. Egyébként közvetlen vagyok, nehezen ismerkedek de szeretek társaságban lenni, szeretek beszélgetni is, de ha nehezebb téma jön (általában ha velem kapcsolatos vagy magamról kell beszélnem) leblokkolok. Eddig kerültem az ilyen helyzeteket, most viszont egy éve van egy nagyon jó kapcsolatom és úgy érzem rámehet erre az egész kapcsolat. Ő mindent meg szeretne beszélni ami rendben is van így nekem viszont nagyon nehéz ez az egész..Aggódok talán hogy mit gondolnak rólam mások, vagy nem tudom pontosan miért zárkózok el ennyire mindentől. Nem működik a sexuális életem sem, talán ezekből indul ki ez is.
Kiskoromban volt egy gitártanárom, nagyon szerettem, de sajnos meghalt. Elég rosszul érintett, fél évig nagyon rosszul voltam utána. Anyáék nem tudtak már mit csinálni, elvittek pszichológushoz, nagyon nem akartam elmenni és rosszul érintett hogy lérdezősködik, nem is mondtam neki semmit. Akkor azt mondta többet ne vigyenek mert nincs értelme. Azóta jól vagyok, ez a probléma megoldódott, de indulhat ki innen ez az egész? Lehet, hogy akkor annyira nem tudtam beszélgetni, bennem maradt, hogy emiatt van azóta is bennem egy gát?
Köszönöm előre is a segítséget!

Tisztelt Doktornő!
Azzal a problémával fordulok Önhöz,hogy a párommal már 2 hónapja nem szeretkeztünk.Semmilyen formában nem is közeledik felém.Ő 33 éves,és már 5 éve vagyunk együtt.Talán már nem szeret? Nem kíván?Beszéltem már vele erről nem is egyszer,ő mindig azt mondja,hogy szeret,és nem tudja,hogy miért van ez a probléma.Én már a külön költözést fontolgatom.Köszönöm válaszát

Tisztelt Doktornő!
59 éves özvegy, édesanya vagyok két felnőtt gyermekkel. Egy fiú, (34, családos, 2 gyermekkel) Ő az idősebb és egy későbbi születésű lány (25). Fiam távolabb él tőlünk, a lányom viszont még velem van és velünk van a probléma is. 12 évvel ezelőtt elveszítettem a férjemet egy örökletes szívbetegség folytán. A lányom kicsi kora óta nagyon apás volt Édesapja halála óta pedig én vagyok a bűnbakk, mindenért. Kapcsolatunk nagyon rossz. Hiába próbáltam az évek alatt a legjobb édesanya lenni (talán még apja helyett apja is Neveltem, óvtam, kiszolgáltam (a mai napig is), mosok, takarítok stb…… Ő engem semmibe vesz, nagyon-nagyon csúnyán beszél velem segíteni semmit nem akar. Most is 4 hete volt egy nagy nőgyógyászati műtétem, de semmit nem segít. Ha nem lennének jó barátnőim, én itt lettem tehetetlenül egyedül 🙁 Sokszor nem beszélünk, csapkod ordít, csúnya szavakkal illet. Nem szereti a tisztaságot, rendet, hiába arra neveltem. Nem iszom, nem cigizem, semmi káros szenvedélyem nincs, mindenem a családom a szeretteim. Ő dolgozik, nem mondhatom, hogy nem, kifelé kedves, mosolygós szép lány csak én vagyok az-az ember számára, akii csak rossz, ahogy mondja útál. . Barátaim tudják, hogy viselkedik, de ez a mi problémánk. Doktornő, hol rontottam el, vagy mit kéne még tennem, hogy változzon a helyzet, hisz 12 éve odaadtam neki az egész életem, ami tőlem telt,?,?,,, Nem fizet semmibe(rezsi) segítségképen, az egész jövedelmem a családi házunk fenntartására ment, megy el éveken keresztül, hogy ne legyen hitelünk, tartozásunk,inkább én nélkülöztem(zök ) Most már rokkant nyugdíjas lettem tavaly óta. Úgy érzem egyre jobban fogy az erőm, a lelkem szívem pedig állandóan sír Hol hibáztam Doktornő???? Mit tegyek még? Neki így nagyon kényelmes, de én már nem tudom mit tegyek???????????????????? 🙁 🙁 Semmibe vesz engem a késeimmel együtt.

Tisztelt Doktornő!
Még a másik linkkel elérhető oldalakra küldtem ma levelet, utána olvastam el, hogy változtak februártól a dolgok és ezen az oldalon lehet írni Önnek. Egy meglehetősen komoly párkapcsolati problémával fordulok Önhöz. Eddigi kapcsolataim során mindig odáig jutott a történet,hogy a volt párjaim, részletesebb
magyarázat, vagy elbsszélgetés nélkül gyakorlatilag kimenekültek a kapcsolatból. A távozásaik hátterében volt külsőségekre irányuló kritikák”Öltözheznél egyszerűbben””sminkelj visszafogottabban” de akadtak a személyiségemet érintő kritikák is mint pl., Túlzottan ragaszkodsz”stb.Amikor a szakítások megtörténtek, rendszerint magam hibáztattam. Ha nem mutattam volna ki, hogy mennyire szeretem vagy szabadabban engedtem volna jobbá tehettem volna a dolgokat. A legutóbbi szakításkor, ami a napokban történt, ugyanez játszódott le, elmondása szerint túl sok neki ez és ahelyett, hogy leültünk volna ezt megbeszélni.mindössze egy üzenetben közölte a Facebook messengeren és a megbeszélt találkozón se jelent meg. Az önbizalmam ezért egyre kevesebb, és nem merek párt keresni, ugyanakkor attól sem akarok félni, hogy elhagynak, ha számukra nem tetszően viselkedem.Egy stabil párkapcsolatot, semmiképp sem így képzelek el. Várom válaszát sok szeretettel

Kedves Doktor nő/úr !
Olyan jellegű problémám lenne, hogy én teljes mértékig a női nemhez vonzódom ugyanakkor ugyanennyire vonzanak a gyönyörű 100% nőnek kinéző transzneműek is.
Ugyanakkor az ,hogy egy kapcsolatba mint férfi válaljak szerepet nem vonz inkább nőként tudom elképzelni magamat. Az h egy transznemű nő belémhatoljon ugy hogy en nő vagyok az számomra a legvonzóbb álom. Ugyanakkor én egyáltalán nem vagyok nőies külsőre és semmi érzékelhető jele nincs ennek kívülről. Beszédem is teljesen normális nem tul férfias de nem is nőies és nem vonzanak a női ruhák inkább ugy képzelném el magamat h egy nőies farmer vagy kisgatya és póló de csak akkor ha testem teljesen nőies lenne.
Nem tudom mit csináljak mert szüleimnek ilyet meg se említhetek de legbelül olyan nő akarnék lenni akire ránéz az ember és egy igazi nőt lát ! Mozdulataim is olyanok mint beszedem nem túl nőies de nem is kimondottan macsó de igazaból egy nem plazacica nőnek se túl szemetszúró a mozgása.
kérdésem az hohy mit tudok tenni ?

A kisfiam lehet -e sokkot kapni pszichésen a kényszer kapcsolattartástòl ha a gyermek nem akar menni az apukához? Ennek vannak-e tünetei? Mit lehet tenni ilyenkor? A gyámhatóság kikényszerítette a kapcsolattartást. Felkészìtettem a gyermeket és most kórhàzba vagyunk. Egész nap bágyadt volt a gyermek.Este belázasodott 39,3,rágatózott,üvegessé váltak a szemei a nyakambaborúlt és nagyon keservesen sírt. Az érzés leírhatatlan. Válaszát köszönöm

Üdv!
2eve vagyok egyutt a parommal,es nem tudom feldolgozni,hogy megszokottá vallt a csok ,oleles,de tudom ez minden parkapcsolatban eljon,ez az elet rendje. Annyira megijedtem ezmiatt mert azt hittem kiszerettem belole,pedig o a mindenem es szerelmes vagyok belé. A jovomet csak vele tudom elkepzelni,es annyira boldoggá tesz ha bele gondolok. De nem tudom feldolgozni. Szo sincs arrol hogy kiszerettem belole. Csak megijedtem. Mit tegyek? Kerem segitsen! Elore is koszonom!:)

Jó napot kívánok!
Egy olyan helyzettel állok szemben amiben tanácstalan vagyok.Van egy 3 éves kapcsolatom ami mostanába számomra szerelemből szeretetté vált.Lehet a távollét miatt mivel messzebb dolgozom.Megjelent egy régebbi srác újból az életemben és annyira vonz szexuálisan ,hogy ilyet már rég nem éreztem.Már hiányzik kicsit a szabadság is pár nélkül .Félek elhagyni a mostani párom mert félek a bűntudattól,hogy tönkreteszem a boldogságát és bár én nem vagyok boldog a saját boldogságom feladnám inkább az övéért.Mellesleg nagy a nyomás a rokonok,barátok által rajtam mintha csak azt sugároznák nem hagyhatod el őt.De ez a másik fiú olyat szabadított fel bennem amit rég nem éreztem.Újból nőnek érzem magam,szexisnek és nem bírok magammal,nem tudom mit tegyek,mert ha szakítanák biztos fájna neki és mindenki ellenem fordulna.Nem tudom mi a helyes.
Válaszát előre is köszönöm.

Jó estét/napot kívánok!
Nem tudom,hogy megfelelő problémakörbe soroltam-e az enyémet,de biztosan köze van a kamaszkoromhoz.
Nem igazán tudok kivel beszélni ezért fordulok ide.
Nagyon sokszor elkezdek sírni a semmiből,mert kövér vagyok.Anyukám mindig leszid,hogy elvisz pszichológushoz,aztán meg becsukat a “dili”(ő mondja így) házba,ez teljesen lényegtelen,de egyeltalán nem támogat.Kétszer mondta eddig hogy elvisz egy pszichológushoz,de természetesen nem teszi meg.Szívesen elmennék pedig.

Mint említettem,kövér vagyok.Nem vagyok egyáltalán megelégedve magammal, undorodok magamtól és nem érzem jól magamat a bőrömben.De gondolom ez normális,nem?

Aztán még ott van egy másik dolog is.Nagyon sokszor utolér a halál gondolata és szörnyű amikor úgy tényleg “elkap”.Ilyenkor sokkal hevesebben lélegzem,nem tudom magamat megnyugtatni.Olyanokra gondolok,hogy mi lesz ha meghalok?A világ nélkülem megy tovább,és lemaradok mindenről, majd feledésbe merülök ahogy a többi ember.Egyszer apukám megkérdezte,hogy miért remegek.Természetesen nem mondtam el.

Nagyon lehangolt is vagyok,naphosszat a szobámban ülök,az alvásról pedig lemondtam.Félek.Minden rendben van velem?Kezdek megőrülni?Ez a korral jár?
Utána jártam a halállal kapcsolatos dolgomnak az interneten és azt adta ki,hogy valószínűleg pánikbeteg vagyok meg mindenféle.Szerintem ez úgysem igaz.
Nagyon jó lenne már pontot tenni a számtalan sok kérdésemre.

Előre is nagyon köszönöm a választ!
Üdv.

Kedves Doktornő!

19 éves vagyok,a párom 25. Már 6 éve együtt vagyunk. Ő az első barátom, illetve azóta már vőlegényem. Közel 5 évet éltünk úgy, hogy csak hétvégente láttuk egymást, aztán a következő évet távkapcsolatban éltük meg.
Már 4 hónapja hazajött, mert döglődött a kapcsolatunk. És azóta minden percben együtt vagyunk. Erre vágytunk amióta csak megismertük egymást. Most pedig kicsit sok nekem a közelsége. Kissé betespedtem. Mielőtt hazajött megszoktam, hogy elvagyok magamnak a kis szobámban. EGYEDÜL. Most meg minden szabadidőmben együtt vagyunk. Beszéltem vele már a helyzetről. Mondtam neki, hogy ugyis jó ha külön csinálhatok én valamit egy azon helyiségben ahol ö is tartozkodik. Ezt természetesnek is vette meg minden, csak az a helyzet, hogy szinte epekedem a régi helyzet után, hogy egyedül legyek órahosszakat a szobámban és a gép előtt üljek.
Meg úgy érzem kicsit betespedtünk mindketten. A párom azért mert én elhanyagolom magam, én meg a hirtelen változás hatására. A holtponton már igy is tul vagyok. Azota kezdjük megfeje oldani a problémá(ka)t. És lassan de haladunk. Ugyanakkor nagyon jo lenne egy szakember véleménye.
Egyszerüen zombinak éreztem magam. Amikért rajongok nem érdekeltek. Nem akartam olvasni sem, új filmeket nézni, a könyves blogommal foglalkozni. Tehát semmivel. Csak éltem. Hajnalban felkeltem. És este 8 ig nyomtam a.melot 4 napig egy huzamban. Aztán persze 4 nap pihi. A párom akkor még nem.talált melot. Tehát ö is otthon volt. Nagyon jo vele meg minden. Egyszerűen szeretem. 13 voltam mikor az életembe lépett. Ő formált olyanná,amilyen most vagyok. Ő szerettette meg velem az olvasást. Ő mutatta meg nekem a rock zenét. Ő miatta van egyéniségem. Nem siettetett semmit mikor megismerkedtünk. És úgy “nevelt” hogy mindig őszinte legyek.
Azért irom ugy hogy nevelt, mert anyámék nem nagyon foglalkoztak velem. Így ő magyarázott nekem mindent türelmesen, és ő mutatott meg nekem sokmindent, amit amugy egy szülő ek kéne a gyermekének megmutatni.
Úgy érzem még 6 év után is, hogy belehalnék, ha elveszíteném őt. És a szerelem részemről elmúlt, (amit ő tud, mivel megbeszéltük ezt is, mint ahogy szoktuk) de szeretem őt mély, őszinte szeretettel. És vannak olyan időszakok, amikor fellobban bennem a szerelem iránta. Mondják, hogy a szeretet mélyebb mint a szerelem, és ez tényleg így van. Hála van bennem, tisztelet, szeretet, és rajongás is irányába. Meg még számos dolog, amit nemtudok megnevezni.

Van egy másik problémám is. Azt gondolom, hogy több féle személyiségzavarban is szenvedek. Sokat kutattam különféle személyiségzavar típusok jelei után is. Sokbol sok jellemző rám.
Mondok pár példát még a furcsa viselkedésemre is.
Mikor veszekszünk/veszekednénk a párommal és valamit kérdezbtölem. Sokszor nem tudom rá a választ.
Vagy ha éppen megkérdezi hogy mire gondolok most. Akkor nem jut eszembe semmi és nemtudok neki válaszolni. Sokszor azt is észreveszem, hogy nem.gondolok semmire. Nemtudom hogy lehetséges e ez. De igy van…
Úgy gondolom el kéne mennem pszochologushoz, de nem merek.mert félek neki sem tudnék beszélni semmiröl, ahogy a barátomnak sem. Alapbol mindig csendes, zárkózott, visszahúzódó voltam. Mindig van egy közösségben (pl suli) egy vagy több olyan ember, akivel kötekednek. Még általánosban nem is, de középiskolában ez a személy én voltam. Azóta keménynek tettetem magam a külvilág számára. Sokszor kegyetlen dolgok forognak az agyamban a rosszakaroimmal kapcsolatban. És nagyon hamar elsirom magam. Mostanában egy apro nlzeteltérésen a párommal is képes vagyok elbőgni magam. Mindig ilyen érzékeny lelki világom volt.
Sokmindent tudnék még írni, de nagyon röviden ennyi.
Várom a válaszát.
Köszönöm!

Üdvözlöm! Nem igazán tudom hogy is kezdjem, soha nem volt még szükségem pszichológus tanácsára, de azt hiszem nem is voltam még ilyen helyzetben, amikor nem tudok senkivel beszélni arról ami bánt. 20 éve élek házasságban. Sajnos több mint két éve megismerkedtem valakivel. Kb másfél éve elkezdtünk chatelni. Sajnos egyre jobban belegabalyodtam érzelmileg a dologba. Szexuális viszonyt nem folytattunk, mégis nagyon beleszerettem. Ő lebukott, az asszony elzavarta. Ő meg engem, mondván nem akarja, hogy én is lebukjak. Valahogy a saját érzéseimet kellene legyőznöm, hogy ne kerülgessen egyfolytában a sírás. Tudom hogy ennek így kell lennie, de most úgy érzem, ezt egyedül nem tudom megoldani. De nincs is kivel beszélgetnem a dologról. Előre is köszönöm válaszát!

Jó napot kívánok Doktor nő!
Én lennék az előző kérdező aki küzd a párkapcsolatával és az új férfival.Szerintem a kihűlés oka a távolság és ahol dolgozom van annyi szabadidőm,hogy gondolkozzak.Idáig a család és az iskola töltötte ki az életem és ilyenen nem volt esélyem gondolkodni és most túl sok időm lett elgondolkodni mindenen.Nem tudom vissza lehet fordítani ezt a kihűlést.A másik férfi nem csak szexuálisan vonz hanem,ahogy hozzááll az élethez,hogy sodródjunk kicsit az árral és az érzés,hogy valaki érdeklődik irántam ismét ,hogy nőként lát és nem valaki párjaként.Ez a férfi pont attól vonz,hogy olyan mint a párkapcsolati előtti életem vad, bolondos és szenvedélyes.Ebben a párkapcsolatban egy megfásult asszonynak érzem magam aki nem szép nem is nő csak valakié.
Tanácsát előre is köszönöm.

Jó napot kívánok! Nem is tudom hol kezdjem…20 éves vagyok van egy másfél éves kapcsolatom. A kapcsolatunk eleje nem igazán indult jól…a barátom sokat flörtölt az első pár hónapban más lányokkal. Nem volt soha semmi köztük egyik lánnyal sem, egy csók sem. De mégis irogattott nagyon sok lánnyal. Aztán szépen lassan egy 180 fokos fordulatot vett a kapcsolatunk. Minden olyan már mint a mesékben. Tudom hogy nagyon szeret, ezt ki is mutatja. Nem flörtöl, mindig a kedvemben jár. Érzem és látom hogy szeret. Mindent megtesz értem. Csodás vele együtt lenni és ő is a tudtomra agyja mindig hogy mennyire szeret. Szóval minden nagyon szép és jó. De attól félek ezt el fogom rontani az örökös túlzott féltékenykedésemmel. Még mindig eszembejut sokszor a kapcsolatunk eleje és nagy szomorúsággal tölt el. Tudom azt hogy tovább kell lépnem, hiszen már nem ilyen, de nem tudom kitörölni a memóriámból. Őrülten féltékeny vagyok akármit csinál. Ha ránéz egy lányra, ha belikolja egy lány képét, ha ismerősök lesznek. Ha már szóba jön valami téma ami lányokkal kapcsolatos akkor is rögtön féltékenykedek. Pl ha megyünk az utcán és azt mondja hogy milyen szép annak a lánynak a ruhája már akkor begurulok. Hogy miért kell más dicsérnie…pedig engem is állandóan dicsér, de mégis rosszul esik ha mást is. Persze azért próbálom magam visszafogni és ilyenkor nem mondani semmi rosszat. De elég sok vita van az ilyenekből. Mert egy egész napra el rudja rontani a kedvem ha pl likeol egy képet egy lányról. Idegesít az hogy állandóan olyan lányokat lát/néz a közösségi médiában, akik ezerszer jobban néznek ki nálam. És persze sokszor ezen meg is sértődök, ami pedig őt idegesíti fel. Hiszen már milliószor elmondta hogy neki caak én kellek és én vagyok a legjobb. Én pedig irreálisan azt várom el hogy csak engem gondoljon jó csajnak, hogy másra rá se nézzen. De annyi lány van aki sokkal jobb mint én és félek hogy róluk álmodozik, hogy őket akarja megkapni. Nem tudom mit kéne csináljak hogy ne legyek ennyire féltékeny, hogy ne érezzem azt a fájdalmat mikor ránéz egy másik lányra. Tulajdonképpen már azt sem tudom, hogy mi az a szint ami miatt még egészségesen lehetek féltékeny…tehát van-e okom kiakadni ezeken vagy mi az amin már tényleg ki kéne. Tanácstalan vagyok. Most még elviseli ezt a barátom és bár idegesíti ez a féltékenyledés, de emiatt még nem akarna szakítani. Viazont tudom azt hogy az idő mulásával ez csak rosszabb lesz és nem akarom emiatt elveszíteni. És azt sem akarom hogy rosszul érezze magát emiatt. Azt akarom hogy tökéletes társa legyek és ne okozzak neki fájdalmat, mert tudom azt hogy ő is erre törekszik.

Nem gondolom, hogy a párom megcsalna engem. Tudom, hogy csak engem szeret, és nagyon boldogok lennénk együtt, ha nem lenne az én kis problémám. Három éve vagyunk együtt és komoly terveink vannak. Mégis egy teljesen hétköznapi dolgot nem tudok elfogadni és ez megkeseríti mindkettőnk életét. Nem akarom, hogy a szerelmem más lányokról azt gondolja, hogy szépek. Nem akarom, hogy szép lányok közelében legyen. Félek attól, hogy összebarátkozik egy lánnyal, aki nem csúnya. Utálom a munkatársait. Utálom a barátait, mert amikor összejüttönk állandóan lányokat mutogattak neki, nem akarom kiengedni velük, nehogy felhívják a figyelmét más lányokra. A strandon imádkozom, hogy ne nézzen egy esetlegesen szép lány irányába. Tudom, hogy meg sem fordulna a fejében, hogy lecserél, hogy csak engem akar. Mégis annyi párt látok, ahol az a helyzet, hogy oké van egy párom kinéz, ahogy kinéz, de amúgy pornót nézek, meg állandóan szép nők után csorgatom a nyálamat. Nem nézek a párommal Szellemekkel Suttogót, mert azt mondta, hogy szép arca van a lánynak. Közrejátszik, hogy nem vagyok teljesen elégedett a testemmel mostanában, de félek, hogyha a maximumot kihozom magamból, akkor is attól rettegek majd, hogy lát más szép lányt, aki esetleg jobban néz ki nálam. Nem szeretném, hogy nélkülem menjen strandra, vagy moziba, hátha lát egy csinos lányt és nem vagyok ott, hogy eltereljem a figyelmét, vagy ellenőrizzem a tekintetét. Tudom, hogy nem normális, amit csinálok és már mindent megtettem, hogy leküzdjem. Olyan régóta szenvedek emiatt, de mindenki csak furcsán néz rám, nem értik meg mekkora szenvedéssel jár ez számomra. Annyit mondanak, hogy nem kéne ennek ennyire zavarnia. Hát ez nem nagy segítség, ennyit én is tudok. Remélem sikerült nagyjából elmagyaráznom a helyzet súlyosságát. Sajnos anyagilag nem engedhettük meg magunknak a párommal, hogy rendes segítségért forduljunk, habár már volt róla szó, hogy szükséges volna.