Tisztelt Doktornő!
A problémám a, szüleimmel való kapcsolatom lenne.
Bőven elmúltam 18 és most kezdem az utolsó évem a gimiben. A szüleim sose tolerrálták ha volt valakim, de mindig úgy voltam vele, hogy ha nagykorú leszek már nem lesznek ennyire szigorúak. Már jóideje vagyok együtt a párommal akit szüleim kedvelnek is de mégse engedik, hogy ottaludjak nála, de akár azt se, hogy este 8-nál tovább maradjak. De már attól, ha át akarok menni, epésen megjegyzik, hogy ez korai. Nagyon nem tetszik nekik az se, hogy egyáltalán megfordul a fejemben az ottalvás gondolata, pedig szerintem ebben aa korban már érthetendő.
Ezek a dolgok igazak a szociális életemre is. Nem igazán engednek el sehova, mindig korán (este 8-9) haza kell érnem.
Frusztrál, hogy az osztálytársaim együtt mennek Balatonra, vagy a párjukkal fesztiválra, de engem csoda ha a városi strandra elengednek….
Emelett nagyon szigorúak a tanulás terén. Kitünő tanuló vagyok, mégis mindig azt hallgatom, hogy nem tanulok eleget, és hogy biztos nem fogok bekerülni az egyetemre.
Szivesebben lennék másokkal fesztiválon vagy a barátomnál, mint állandóan a szobámban a könyv fölé görnyedve…Hogy tudnám megváltoztani a gondolkodásukat?

Jó napot! Én olyan problemaval fordulok magukhoz, amit kiskorom ota cipelek magammal.
Sajnos apukam szereti az alkoholt, es anyukam is.
Kis korom ota ebbe nottem fel, tanultam belole nekem ha egyszer lesz gyerekem tuti hogy nem igy fogom nevelni.
Mindegy is, engem nagyon bant, hogy alkoholizalnak, es ezt 14 even at turni nehez, plusszban itt van a betegsegem, rosszindulatu daganat a pajzsmirigyemben, kivettek az egeszet a pajzsmirigyemet is, 23 db nyirok csomo volt megnagyobbodva abbol 2 attetes volt.
PCOS petefeszkem van.
Es sajnos, teljesen ugy erzem mar hogy nem birom tovabb, elegem van.
Mint a szuleimbol , ugy magambol is.
Sajnos eleghamar felkapom a vizet, egesz kis dolgokon is, ez oly 2-3eve kezdodott.
Meg apukam allandoan utotte anyukamat…
Es en nem akarok olyan ember lenni, es annyi eveken at turtem es ma “kiborul a pohar” es anyukam ittasan jott haza, es nekem jott es en annyira ideges lettem hogy nem ahygtam magam.
Persze en nem akartam, es nem ugy bantottam csak elloktem magamtol akarhaszor nekem indult.
De annyira elegem van, nagyon sokszor kivanom hogy barcsak meghalnek, nem lennek egy teher. Es nekem nem kellenne ekkora terhet vinnem mint amit erzek.
Kozben en tudok aranyos is lenni.
Amit ma anyukammal tettem persze megbantam, sot csunya volt tolem…
De en mar nem birom.
Nem birok tovabb turni,olyan erzes mintha idegossze roppanast kaptam volna,pedig szerintem nem..
Es en annak ellenere hogy isznak, szeretem oket.
Koszonom valaszukat:)8

Kedves Doktornő!
Tudom ez nem is igazán probléma csak engem egy kicsit nagyon zavar már több napja. Egyik nap összeismerkedtem egy fiúval aki annyi idős mint én. Egyik nap valamiért nagyon rosszul éreztem magam mert nagyon sokat veszekedtünk otthon és előjöttek még más rossz emlékek az életemből és ezért, amikor másnap találkoztunk a fiúval megkértem, hogy adjon egy csókot és ő adott is. És kérdezte, hogy milyen és én azt mondtam, hogy nagyon jól csókol és még csókolt párszor . De őszintén mondva szörnyű volt. Aztán felajánlotta, hogy találkozzunk valamikor és nem akartam megbántani ezért megadtam a számomat és mondtam, hogy persze találozzunk. Ma egész nap nem vettem fel neki a telefont mert nem szeretnék tőle semmit de megbántani sem szeretném és nem akarom neki megmondani hogy bocsi de nem.
Kérem segítsen nekem.

Kedves doktornő!

A tanácsukat szeretném kérni a 2,5 éves kisfiammal kapcsolatban. Tudom ez az oldal nem kifejezetten kisgyermekes problémákra szakosodott, de ha tudnának tanácsot adni azt nagyon megköszönném, szeretném elkerülni, hogy a kisfiam életében későbbiekben is gondot okozzon ez a probléma. Sajnos már jóideje vissztartja a nagydolgát ameddig csak lehet, ami képes majd’ egy hétig is elfajulni, ha nem kap valamilyen hashajtót. Az egész akkor kezdődött, amikor pár hónapja székrekedés alakult ki nála, és nagyon megszenvedte a dolgot, azóta oda lett a rendszer és megmakacsolja magát, visszatartja a nagydolgokat. Az étkezésére már nagyon odafigyelünk, a gyerekorvosunk laevolac mindennapos adását kérte, illetve, hogy ha 3 napig nincs semmi eredmény, akkor kapjon hashajtót valamilyen formában, nehogy nagyobb problémákat okozzon ez belül neki. A szobatisztaságot kérte, hogy ne is nagyon próbálgassuk amíg ez nem rendeződik. (de nem is akar nagydolgok miatt wcre/bilire ülni, kisdolgok miatt sokszor már magától szól és intézi). Szegény már retteg a pelenkacserétől, fél, hogy glicerin kúpot kap. Már pár hete be van ígérve neki, hogy kinder tojást kap minden eredményes kör után (persze a csokit nem eheti meg), de még ez sem elég motiváció, hogy ne tartsa vissza a dolgokat. Nem tudom hogyan segíthetnék a dolgon, milyen viselkedés lenne a megfelelő részemről, félek, hogy rossz irányba haladunk, és ez még a későbbi életére is ki fog hatni ha nagyon elhúzódik. Beszélni már elkezdett valamennyire, de még nem összefüggően, nem tudom ha elvinném picikre szakosodott pszichológushoz az segítene-e, szegény fél az orvosoktól, rendelőknek látszó helyektől mert már túlesett egy műtéten tavaly, azóta elég bizalmatlan. Kérem ha bármi tippjük lenne, hogy hogyan kellene kezelnem a dolgot itthon, osszák meg velem, már nagyon aggódom.
Nagyon köszönöm!
Üdvözlettel:
Ildikó

Kedves Terapeuta!

Párom azt mondta, elköltözik, mert belehal a közös életünkbe, olyan sok a konfliktus. 1-10 év időszakot jelölt meg, hogy elköltözik és újragondolja az életét.
Azóta is itthon él, már 3. hónapja.
Négy napja kapott egy üzenetet egy nőtől, amiben az illető azt állítja (egyebek között) hogy a férjem hülyíti őt.
A férjem elmondta, hogy lelkileg ápolja az illetőt két éve, mert az illető férjét 12 éve elszerette egy közös kollégájuk, utána pedig egy olyan férfitől került függőségbe, aki miatt gyógyszerfüggővé tették a pszichiátrián, hogy egyáltalán túlélje és a férfiról le tudjon válni. Ezt a nőt egy másik férfival közösen támogatják, segítik lelkileg, ők ismerik egymást kb 32 éve, és hogy lehet, hogy a nő beleszeretett, ilyen előfordulhat terapeuta és paciens között, de ő ebből semmit sem érzékelt eddig, egészen addig, míg véletlenül az az üzenet elém nem került és nem kérdeztem rá, mi is történt.

Ezt állította a férjem a levél tartalmával kapcsoaltban.
Ez annyira sántít. Nem ír valaki egy plátói szerelem alanyának olyat, hogy hülyíti. Ilyet akkor írunk, ha a másik fél aktív cselekvője a kapcsolatnak (pl. hiteget, ígérget és nem tartja be).

Bármilyen megfontoltan és végiggondoltan kérdeztem őt a kettőjük kapcsolata felől, érdemi választ nem kaptam, csak az volt a válasz, hogy +Mit akarsz tulajdonképpen?” és az, hogy miért kezdek veszekedést. Pedig egyáltalán nem szeretnék veszekedni (nem is szoktam, ő szokott ordibálni vörös fejjel úgy, hogy a szomszédság ki szokta írni a lépcsőházban, hogy mellőzzük a hangoskodást – más nem hangoskodik), de szeretném, hogyha a másik nőt szereti, akkor mondja meg és váljon el. Mi értelme ennek, hogy én mosom a ruháit, takarítok, bevásárolok, a lakás ügyeit intézem, s ő ugyan keresi a pénzt és eltart bennünket, de egy másik nővel van bizonyos rendszerességgel (ezt nem lehet tudni pontosan, mert ő minden házon kívüli tevékenységére – is – azt mondja, hogy dolgozik), mert vele lelki társak. Kényelemből marad itthon?

Válaszát köszönöm!

Tisztelt Doktornő! Levelemben az öcsémről írok, 20 éves. Jelenleg külföldön dolgozunk (USA) 1 éve és 4 hónapja, a távolság miatt nem tudunk hazamenni csak ha végleg utazunk vissza Európába. Tavaly édesapánk által jöttünk ki mi ketten és még a párom. Idén augusztus elején édesapánk hazament (4 évig volt kint folyamatosan). Mi még itt vagyunk dolgozunk, gyűjtögetünk, és itt jönnek a problémák… Az öcsém folyamatosan beteg vagy beteget színlel (nem tudom eldönteni), sokszor nem jár be dolgozni. Első munkahelyén meg voltak vele elégedve de a mulasztásai miatt amik sokszor jelezve sem voltak előre felfüggesztették majd elküldték. Jelenleg ugyan ott dolgozik csak más munkakörben, őszintén elmondta mi történt miért küldték el ennek ellenére alkalmazták. Most viszont újra kezdődik minden. Azt veszem észre, hogy utólag bánja, hogy nem jár be rendesen de mégsem tesz ellene. Rengeteget ül számítógép előtt, sokszor nem alszik éjszaka azt mondja nem tud, viszont másnap nem kel fel, sokszor emiatt nem megy dolgozni. Mikor otthon éltünk voltak hasonló gondok, de akkor még az iskolába. Ide pénzt gyűjteni jöttünk, sokszor lelkes máskor pedig teljesen felelőtlen. Sokszor elzárkózik tőlünk, mikor apánk ment haza utolsó előtti napon eléggé furcsa volt szinte bunkó volt, nem értettük miért viselkedik így. Próbáltam olvasni keresni, de nem tudom eldönteni, hogy a testvérem fiatal és nem törődött, vagy van valami lelki, vagy akármilyen baja. Ha azt csinálhatja amihez kedve van olyankor általában jó hangulatú. Kérdeztük a munkát illetően hogy tetszike neki szeretie, azt állítja igen, mégis kerüli. Azt tudom hogy az előző munkakörét nem szerette(én is ott dolgozom nem is csodálom). Próbáltam minden fontos tényezőt megemlíteni, kíváncsi vagyok a véleményére. Köszönöm, hogy elolvasta.

Kedves Cìm!
29 èves nő vagyok, párkapcsolatban èlek, közös lakàsom van a baràtommal. Èn visszaköltöztem szülővàrosomba, egy vàrosba èlüek most a csalàdommal. Lassan szorongàsba csap àt bennem az, hogy ezt kihasznàlva szüleim az szeretnèk ha minden hèten talàlkoznànk , akâr minden nap. Màr nem mondjâk, de èrzèkeltetik közömbössègükkel, vagy túlzó szeretetükkel. Mindent tudni akarnak, ha nyaralni megyek szólnom kell hogy hazaêrek, mâsnap mivel külföldön voltam, vàrtâk volna hogy felkeressem öket, de inkàbb pihentem. Ezen is megsèrtődött anyukâm. Most hogy ràìrtam, közömbös. A nővèrem èletèvel nincsnek kibèkülve, mert 32 èves ès nincs stabil pârkapcsolata, ês gyereke. Èn nem sem szeretnêk egyenlőre gyereket, sem hâzassâgot. Van tisztessêges munkànk, vègzettsègünk, de úgy èrzem rajtunk keresztül akarjâk megèlni magukat. Kapcsolatuk sem olyan jó, baràtaik is alig vannak, nincs közös hobbijuk. A közössègi mèdiàn fent vannak, ott is làtjâk a dolgaim ha megosztok valamit, szinte figyelik, ezt sem szeretem màr. Nem tudom, hogy kène kezelnem ezt, tehernek èlem meg, nem tudom jól megêlni ezek miatt sem az èletem. Màsod diplomâba kezdtem, de nem tudom mâr miêrt vâgtam bele, ez is csak teher szâmomra. Tudna adni valamilyen tanàcsot, hogy ne êrezzem magam rosszul amiatt, hogy nem akarok a szüleimmel, kontaktâlni annyit, mert nincsenek olyan jó èrzèseim velük kapcsolatban, pedig szeretem őket.

Jo estet kivanok!
Az lenne a problemam, hogy ugy erzem mintha nem tudnek szeretni, illetve kotodni az emberekhez. Tenyleg anyan kivul valahogy senkihez..Regen nagyon utaltam megvallni a barataimtol, stb, viszont most valahogy nem tud erdekelni. Van egy fiu, akit 4eve ismerek, haverok-baratok-legjobb baratok lettunk, majd szerelmes lettem bele. Tavaly megcsokolt, vele volt az elso. Aztan letiltott, fel evig nem beszeltunk es azt hittem belehalok a fajdalomba. Aztan telen irt, hogy hianyzok neki, szeret meg ilyenek. En is szerettem, de nem tudtam kimutatni es feltem, hogy megint elveszitem, es nem torodtem vele, es most utal. Nagyon faj, nagyon szeretem. Lehet ez miatt nem megy mar?

Kedves Doktornő!

Pàrom Békéscsabàról szàrmazik, főiskolai éveit Kecskeméten töltötte, majd Budapestre költözött és ott is helyezkedett el mérnökként. Pesten ismerkedtünk meg, ahol én éltem.

Kapcsolatunk harmónikus volt, azonban vidéki fiú lévén pàrom nehezen bìrkòzott meg a fővàrosi pezsgéssel. Munkàjàval sem volt megelégedve két év utàn, ugyanis nem érzett fejlődési lehetőséget.
Elmondta, bàr nagyon nehezen, hogy ő ugyan velem tervezi az életét, de semmiképp sem Pesten.

A kellemes környezet szàmomra is csàbîtó volt, azonban az àllàslehetőségek csekély szàma miatt nagyon aggódtam. Végül úgy döntöttem megpróbàlom vele az életet Kecskeméten. Közel hàrom hónapja vagyunk itt, én azóta sem tudtam elhelyezkedni, diplomàs közgazdàszként, ami nagyon megvisel, mert Pesten pàr hét utàn mindig sikerült multinacionàlis vàllalkozàsknàl elhelyezkednem. A stressz borzasztóan kihat a kapcsolatunkra és emellett sorra jelentkeznek màs problémàk is, mint példàul féltékenység, hazugsàgok, bizalmatlansàg.

Mivel szeretjük egymàst és együtt tervezünk, ezérr szeretnénk megoldani a problémàkat. Én teljes erőmmel próbàlkozok, ő viszont azt mondja, hogy nem tudja ,hogy mit kéne tennie. Hogyan segîthetnék neki? Hogyan emlékeztessem arra, hogy a nehézségek előtt mennyire jól megvoltunk? Úgy làtom rajta, màr nem emlékszik a pozitîv élményeinkre.

Ott hagytam érte a csalàdom, a baràtaim, a munkàm, ennek ellenére féltékeny arra ,hogy sok fiú baràtom van ( több mint 10 éve ismerem őket, illetve hogy a volt baràtom is a tàrsasàgunk tagja, mert mindannyian gimnàziumi osztàlytàrsak voltunk).
Én úgy érzem bosszúból talàlkozott a volt baràtnőjével a hàtam mögött ,mert nem tudja feldolgozni a fent emlîtett dolgot. Arra kér ,ne talàkozzak ezekkel a baràtaimmal többé,mert îgy nem fog tudni velem élni. Én sosem hazudtam neki , őt viszont felkereste a volt baràtnője, akivel ugyan nem kettesben, de talàlkozott ( beszélgetni), a làny pedig azóta is ìr neki. (Itt jelenleg pàr napos intervallumról van szó, még friss, de úgy érzem cselekedni kell!)

A problémàink most ùgy érzem képesek megingatni őt, de nem szeretném,hogy hűtlenségik fajuljon.

Segìtséget szeretnék kérni abban, hogy hogyan dolgozzam fel azt, hogy hazudott nekem, és hogy a bizalmam szinte teljesen elvesztette, illetve abban, hogy hogyan próbàljam visszahozni a nyugalmat és boldogsàgot az életünkbe?

Köszönettel:
Szilvia

Tisztelt Dr Nő.
tanácsot szeretnèk kèrni mit tegyek? Meg ismerkedtem egy fèrfival akibe elsö látásra beleszerettem. de neki is el mondtam ezt hogy belezugtam ès ö tudta bár valamilyèrt nem szerette ha mondtam neki hogy szeretem de nem ellenkezett mert tudta igy meg kaphat. sajnos onlajn tudtunk beszèlgetni folyton de ö el mondta csak szexre kellek tudom el kellett volna utasitanom de nem tudtam mert belevagyok zugva. 3ho után találkoztunk meg törtènt a dolod utánpa is irt beszèlgettünk de de kb 3hete letiltott. lèszre vettem hogy nem irogat vissza nem igazán tpársalog velem valami nem stimelt de mivel meg egyeztünk hogy szolunk a másiknak hap valakit talál biztam benne hogy szól de nem tette. Rá kèrdeztem ö azt mondta semmi közöm hozzá, nem kaptam választ semmilyen kèrdèsre egy du irt hogy ne irjak majd szol mikor ugy tettem ès ö rám irt amikor rá èrt. de ugy volt hogy találkozunk de ö folyton munkpát keres a találkozás nem jött össze mert azt mondta talált igy nem mehettem hozza. a muka nem jött őssze de valami áltozott, èn nöre gondolok. Azt mondta nem kell mindennap beszèlnünk ö nem èr rá hülyesègekre, èljem az èletem, ez nagyon rosszul esett nekem ès olyat tettem mint mèg soha ellötte kibuktam ès küldtem egy videot amin sira deserelmet alotam.tudja rollam hogy nem az a fajta nö vagyok akit bárki eltud csábitami de mèg is letiltott. Azota nem èrdeklem egyáltalán. de nekem.már elment az èletkedvem is nem tudok semmit tenni nem haladok egyröl a kettöre. Máskor is le tiltott de most nemtudom őssze vagyok törve.

Kedves Doktornő.
Teljesen bizonytalan vagyok. Hétvégén buliban voltunk. A párom elkezdett flörtölni 2 nővel is. Az egyik az unokatestvére élettársa és annak a húga. Persze mindegyik részeg volt a párom a párom is. Erotikusan táncokat a párom alá is nyúlt az egyiknek fogdosta őket.A másik menyecske az már vetkőzött neki a sötétben. A párom ott volt vele. Ki tudja mi történik ha nem megyek oda. Mélységesen csalódott vagyok és rettenetesen dühös. Én úgy érzem minden rendben van a kapcsoltunkkal és a nemi életünkkel is. Beszélni próbáltam vele erről másnap de azt hagyjam békén és fejezzem be a hülyeségem. Nem tudom hogyan legyen tovább….. E mailben is el tudná nekem küldeni a választ? Köszönöm

Elnézést amiért újból írok,de nem találom a levelem és a rá kapott választ.

Nem is tudom röviden összefoglalni mi a gondom.
Lényegében az egész életem működésképtelen.
Önbizalom és önbecsülés nulla.
A pszichológusokkal kudarcot vallok,mert mindig én vagyok a hibás azért amiért nincs eredmény.
Én mind hibás vagyok,mert vagy mondok vagy nem mondok valamit,nem tudok megnyílni amit azért kétlek-nem értem amit mondanak. Tény,hogy makacsa vagyok.
De ha jól tudom a szakember dolga lenne áttörni a falat és segíteni megváltoztatni az én és önképem.Feltörni azt amit én nem tudok.
Ehhez képest elküldenek. A legutolsó azt monda keressek csoportterápiát. Mindegy milyet.
8 alkalommal találkoztam az utolsó illetővel.Ez soknak számít. Egy éve is felkerestem valaki 4 találkozóig jutottunk. Nem látja rajtam,hogy beépülne amit mond és leküldött. Az utolsó szerintem meg nem vagyok elég érett egy magánterápiára .
Valaki meg rendszeresen lemondta akár 1 órával a találkozó előtt vagy elfelejtette a napját esetleg az időpontot így csak 15 perce jutott rám.Tb alapon ment a dolog. Legalább 10 éve járom azt az utat,hogy keresek valakit nem működik.Várok egy darabig és kezdődik elölről !!! Azért ennyire nehéz eset nem lehetek….
Valaki sok évvel ezelőtt elintézte 1 találkozón annyival,hogy vágjon bele,meg tudja csinálni.
Többek közt pont ez nem megy.
Nem tudom már kihez fordulhatnék.
Megyeszékhely,egyetemváros.Nem pszichiáter kell hanem pszichológus.Ezt pl pont egy pszichiáter mondat.Valaki azért nem foglalkozik velem,mert nincs pénzem kifizetni, TB alapon nem ér semmi,mert 1 túlterhelt a rendszer. Akihez járhatnék vidékről nála voltam csak rendre elfelejtett a találkozókat és semmit nem ért az egész.
Úgy szeretném ha valaki bebozonyítaná nekem,hogy ér valamit ez szakma ésaz a sok minden amit az egyetmeen tanultak nem csak a családfa állításban mutatkozik meg.
Mondanának valami használhatót. Technikákat tanítanak a gondolatok,indulatok,félelemke kezelésére,megfordítására.Nem turkálunk a tudatalattiban,nem próbáljuk meg átformálni,kideríteni mi korlátoz a tudat alattiban.Ezeket én miért nem tapasztaltam meg?

Csak sztereotípi,hogy feltárja a múltat,segít tisztán látni,összefüggésekre világít rá,segít lerombolni a hamis önképet és újat építeni?
A legutolsó azt mondta ezeket nekem kell csinálni. Akkor mit csinál ő?
Ja, értem. Segít.De, hogy? Úgy, hogy nem csinál semmit:
Fizetek,de semmit nem kapok a pénzemért.
Még csak olyan kérdéseket sem kapok amik értékesek vagy elkondolkodtatóak lennének.
Kissé cserbehagyva érzem magam.
Én úgy érzem,hogy nyitottan mentem,számomra komoly gondokra hívtam fel a figyelmük amivel nem foglalkoztak és elküldtek.
Úgy érezem bele tettem a magam részét csak az nem akinek fizettem.
Bennem felmerült a gondolat,hogy félek a sikertől,mert ha kiderülne,hogy képes vagyok rá akkor még inkább bánnám a sok elveszett évet,tapasztalatot,élményt.
Ott a tanult tehetetlenség-szerintem az is van.
Felmerült,hogy mindig gyereknek éreztem magam és ezért sem próbáltam meg dolgokat.
Kínos lenne a családom előtt egy párkapcsolat,hogy akkor most tekintenek rám család,testvér,rokonok,haverok,stb.
Kellemetlen lenne vezetni vagy csak eljárni kreszre.
Ráadásul a tanulásról már le is mondtam.
De fejben is csak úgy tudok esélyt adni pl ezeknek,hogy egy olyan közegben vagyok ahol nem ismernek.

Biztos téves elképzeléseim vannak a pszichológia segít
Azokra a kérdésekre sose kapok választ,hogy alkalmas vagyok-e a pszichológiai segítségre-nyilván nem mert elküldenek-,milyen segítségre lenne szükségem,milyen módszerrel dolgozó szakembert kellene keresnem.
Én tudjam kire és milyen módszerre van szükségem? Azt hittem ezt a hozzáértők mondják meg.
Említettem a jó régen diagnosztizált disztimia szociális fóbiát- ami jelen van,de nem mindig és minden helyzetben okoz gondot. Azt is említettem,hogy az interneten talált cikkek szerint ezeket viszonylag nagy hatásfokkal és gyorsan helyre lehet hozni.
Nem is foglalkoztunk ezzel bárkinél is említettem.
Lehet nekem vannak téve elképzeléseim a pszichológiával kapcsolatban. Én azt hittem ott segítenek a torz énkép felszámolásában és egy új felépítésében,de ilyennel nem találkoztam.
Olyannal viszont igen,amikor közölték velem,hogy ÉN(a szakember)zet nem tudom megoldani.Ezt önnek kell.
Ha meg tudnám nyilván nem keresnék segítséget ! Ott vagyok ahonnan elindultam. Egyedül a gondjaimmal.

Nem tudom hol kezdjem,mivel kezdjem,kihez kellene mennem és miért nem vagyok alkalmas a magánterápiára!
Makacs vagyok,hárítok,stb,de ha jól tudom ezt a szakemberek elvileg fel tudják törni. Mondjuk a legutolsó felnőtt klinikai szakpszichológus közölte velem,hogy ezt a 22-es csapdáját ő nem tudja megszakítani csak én.
Bennem felmerül a kérdés,hogy ha mindent a kliensen kell csinálni akkor mit csinál a szakember?
Olyan szépeket és jókat lehet olvasni.A gyakorlatban miért nem találkozok ezzel?
Gondok vannak a szülőkről való leválással,elköltözéssel-noha most érnek abba a korba amikor nekem kellene segíteni őket csak hát nem sikerült életet építenem és nem tudok megállni a lábamon.
Gondok vannak a munkakereséssel,mert semmire sem tartom magam alkalmasnak.Továbbtanulás? A tanulásra is alkalmatlan vagyok.
Nem látni rajtam,de elég buta vagyok.Csak a józan ész hiányzik belőlem.
Nincs szociális életem! Minimálbére munkahely,némi sport és unatkozok.Nincs kikkel én nincs miből szórakozni,de nem is tudok felengedni.
Gondok vannak a párkeresés területén,mert még sose volt kapcsolatom.
Nővel párszor voltam úgy,hogy fizettem érte. Rendre kudarcot vallottam.
Lányokhoz,nőkhöz sose mertem közeledni,mert mindig úgy éreztem,hogy már kicsit késő és különben is tapasztalatlan vagyok és így nincs sok esélyem. Aztán lepergett gyorsan 15 év és nem tudom feldolgozni ezt a kiesést. Minden más területen is kiesett ez a 15 év!
Nem tudok vezetni,nincs szakmám,semmiben sincs tapasztalatom.
Tényleg nem értek semmihez!
Még megbeszélnem sem sikerült senkivel.
Volt pszichológus aki azt mondta,hogy JÓ akkor most ez elveszett és kezdjünk új lapot. Azért én ilyen egyszerűen nem tudom elintézni.
-Meg azért sem közeledtem,mert mindig is kevésnek tartottam magam ahhoz,hogy valakinek a barátja legyek. Értéktelen szar vagyok.
Nincs az a józan,épp eszű nő akinek kellenék ha ismerne.
Ráadásul semmivel sem rendelkezem és semmit sem tudok ami egy 32 évestől elvárható.Amit ilyenkorra tudnak az emberek én NEM.
Kimaradtam az életből és semmit nem tanultam meg.
Nem tudom merre tovább,mert akikhez segítségért fordultam ők nem segítettek.
Hipnoterápia ?
Legszívesebben megszakítanám mindenkivel a kapcsolatot és eltűnnék.
Kezd kínos lenni,hogy még a nálam sokkal nehezebb sorsúak is tudtak maguknak egy életet építeni.Gyenge szar vagyok.
Csak utálni tudom magam.
Ezeket mind elmondtam vagy leírtam szakembernek és segítséget nem kaptam.
Bűntudatom is van mindentől.Leginkább,hogy nem éltem.
Elvesztem !!

Kedves doktornő!
Az én problémám mindössze annyi lenne, hogy nehezen tudok beszélgetni a szüleimmel és családtagjaimmal. A testvéremmel régebben sokkal többet beszéltünk és most szinte félek elmondani neki dolgokat. Szinte mindent a legjobb barátnőmmel beszélek meg és amiről vele könnyen beszélek (fiúk, iskola, a problémáim stb.), arról a családommal nagyon nehéz. Félek elmondani nekik egyes dolgokat és ha el is mondom, rengeteg energia kell hozzá és nagyon össze kell szednem a gondolataimat.

Tisztelt doktornő !
20 éves lány vagyok és pszichopatának godolom magam, nagyon kétségbe vagyok esve, az egész 7 éve kezdődött amikor új siliba kezdtem járni és nem fogadtak el mert csendes természetű vagyok mindig meg akartam felelni mindenkinek emiatt utálatk és ez teljesen jogo, azon a nyáron édesanyám meghalt, a temetésén éreztem fájdalmat de nem tudtam sírni ezért rettenetesen szégyellem magam. Mindig is visszahúzódó voltam egyszerűen nem tudok nagy közösségben megnyílni, ezért sokan nem szeretnek és rosszat gondolnak rólam. Nincs semmilyen életem még sohasem volt barátom, barátaim sincsenek nem mozdulok ki otthonról csak bicikliznii meg ha nagyon muszájugy gondoltam ez amiatt van hogy stessz evő vagyok és szégyellem a kinézetem, de nem mert 47 klósan is szégyellem magam,olvastam hogy a pszichopatákról, amikor kicsi voltam volt hogy félbevágtam egy giliztát eldobtam a cicát de nem sérűlt meg a baabáat kifestettem rúzzsal mintha véres lenne ezekre furcsán emlékszem és sok rémálmom volt kiskoromban, olvastam hogy az ilyenekből mi lesz de én szeretem a cicákat ők voltal az egyetlen társaságom, Sokszor mondták hogy valami nem oké velem, de én csak jó akartam lenni úgy éreztem sohasem szerettek a szüleim,nem akartam gondot okozni édesanyámnak és mégis sok gondot okoztam.Édesapámmal nem jó a kapcsolatom sokat veszekedtem vele anyu halála után mert nem figyelt rám csak mindig vásárolt valami drága dolgot. Félek hogy olyan lesze/vagyok mint ő mert nagyon agresszív tud lenni és mindig elmondot minden hülyének fogyatékosnak hogy diliházba kéne mennem. Én nem szeretnék gonosz lenni, de nem tudom mi van bennem egytlen menedék a rajzolás és a biciklizés meg az olvasás. Félek kezdek pánikba esni nem tudom mi lesz igy velem, nem akarom igy leélni az életem. Jön a szeptember egy barátom sincs az osztályban utálnak ami teljesen jogos. A kérdésem az lenne hogy mi vagyok?? Én igy nem akarok élni.

Heló! Először vagyok ezen az oldalon. Elmesélem a sztorimat. Remélem kapok választ. 14 éves vagyok, nemsokára leszek 15 éves. Még régen kiskoromban voltak olyan éveim, hogy az apum vert, aztán körülbelül 10 éves lehettem, mikor abbahagyta. Azóta sok minden változott, de a kapcsolatunk nem javult semmivel. Biszexuális lehetek? -> 13.szülinapom előtt, ledeküdtem egy lánnyal. Úgy kezdődött x hogy “te nem szeretnéd kipróbálni lánnyal a csókot?”, csókolóztunk, és aztán igen.. Azóta újra eltudom képzelni lányokkal a szexet. A fiúkkal nem szeretnék még lefeküdni. Nem akarok a “tini ribancok”hoz tartozni. Aztán a kedvem. Depressziós lehetek? Étvágyam már nem is tudom, mióta nincs. Életkedvem se nagyon. Sirhatnékom van, és annak ellenére, hogy vannak barátnőim, magányosnak érzem magam. Lehet, mert nem jó barátnők, nem tudom. Egyszerűen csak azt érzem, meg akarok halni. Tisztában vagyok vele, hogy 14 évesen még előttem az élet, de nem tudom… Nem akarom folytatni az életem. Átmentem pár vagosáson, és igen… Ennyi lenne talán.