Tisztelt Doktornő!
A problémám az éjszakai étkezésről szól, sajnos évek óta küszködöm vele. A segítségét és tanácsát kérném, mit tehetnék, h megszünjön az éjszakai evés.
Köszönöm

Kedves tanacsado,

En egy olasz Olaszorszagban elo anyuka vagyok. A fiam 2012 marciusaban szuletett, egyke. Sokat vagyunk kettecsken, mivel apukaja keso estig dolgozik hetkoznaponkent. Nagyon ragaszkodik hozzam,nehezen tud elvallni tolem, akkor is ha tudja, hogy kesobb megyek erte.
Iden elkezdett nyari napkozibe jarni, amit tudom, hogy szeret, mert sokat mesel, mit csinaltak, mit ettek, mi tortent vele es a baratjaval. De vannak reggelek, amikor belem kapaszkodik es nem enged el, ugy kell ot lekaparni rolam. Ebben szeretnem segitseget kerni, mert nem igazan tudom mit kene csinalnom. Sajnos reggelenkent nincs sok idom arra hogy vele maradjak es elmagyarazzam minden alakalommal, miert van igy, mivel be kell ernem idoben a munkahelyemre. De amikor hisztizik ugy erzem akar mit is mondhatok neki, nem erti, vagy nem akarja erteni. Nem uvoltozik, vagy csapkodja magat a foldhoz, csak egyszeruen ram ragad, pityerek, velem akar maradni es utanam rohan, kitepi magat az ovoneni kezebol. Sajnos sokszor nekem is elfogy a turelmem es tudom, hogy nem jol kezelem a problemat, de neha tenyleg nem tudom mit csianljak. Plane azert nehez, mert ket napig minden normalis, aztan rakovetkezo reggel hiszti van. Mar eljatszottuk, hogy kell ott maradni nagyfiusan, elmeseltem neki sokszor, miert hagyom ott es tenyleg mindig megyek erte, apukaja is beszelt mar vele, mit csianlhatnank meg?

elore is koszonom valaszat, Marta

Lábfétisem van, és senki nem fogadja el nem tudom kiélni ezt a vágyam, ezert szeretném valahogy elfojtani magamban.

Tisztelt Doktornő
Röviden megprobálom összefoglalni mi is történt velem. 14 éves koromban megismerkedtem egy nagyon rendes fiúval aki nagyon szeret…Mindig is vágytam egy ilyen kapcsolatra ugyanis előtte folyton átvertek és megcsaltak….
Jelenleg 5éve vagyunk együtt a párommal és már az esküvőt tervezzük,de egyre több a probléma ugye kezdetektől nem járhattam el bulizni,mivel eleinte nem engedtek,utánna meg már vele voltam és nem mehettem el nélküle,de vele sem mentünk mivel mindig volt kifogása…Nem éltem ki magam mindent feladtam érte és mostmár egyre többször tör rám a vágy h elmehessek, és egyre jobban kalitkában érzem magam….Jelenleg együtt élünk és mostmár ugye közös kasszán is vagyunk, és mostmár a fizetésemet is beossza, hogy mire költsem,persze úgy probálja beadagolni,hogy ez a közös lakás és az esküvő megvalósításához szükséges….Én nem ehez szoktam hozzá míg egyedül voltam több helyre eljutottam mint vele, vásárolgattam,nem volt aki megszabjon bármit is nekem és elvégre én még fiatal vagyok nem várhatja el tőlem,hogy úgy viselkedjem mint egy érett nõ én még nem vagyok erre képes….Én bezárva érzem magam és hiába próbálom vele ezt megbeszélni nem érti meg és folyton csak összeveszünk…Nem akarom elhagyni,de úgyérzem nem tudnám leélni vele az életem….Nemtudom,hogy ez az öt év köt hozzá vagy tényleg szeretem….Nemtudom mit tegyek tanácstalan vagyok…Idén lesz az esküvőnk és már minden levan foglalva,de minnél közelebb van a nagy nap, én annál jobban félek és úgy érzem szorul a nyakamon a hurok…Félek,hogy majd férjhez megyek és sehová sem fogunk menni,semmit sem vehtek majd meg magamnak,egész nap ak a ház és a kerti munka lesz,majd a gyerekek és ennyi….Csak egy megöregedett háziasszony leszek aki nem élt semmit….Nem szeretném ha ezek a problémák majd idősebb koromban jönnének,hogy én élni akarok és otthagyom családom és elválok….Kérem segítsen 🙁

Tisztelt Doktornő!
Egy nagyon közeli barátnőm súlyos depressziója miatt szeretném a segítségét kérni. 27 éves, 30 éves bátyjával, 17 éves húgával és édesapjával él. Édesanyja 15 éven át tartó leukémiát követően 2015-ben elhunyt. A barátnőm volt az egyetlen a családból, aki gyakorlatilag 20 éves korától minden idejét édesanyja ápolásának szentelte. A szülők kapcsolata korábban megromlott, édesapja szeretőt tartott, ami a beteg édesanya lelkiállapotát tovább rontotta. Két és fél év telt el az édesanya halála óta, és a barátnőm azóta sem tudott semmit kezdeni az életével. Az egyetemet nem tudja befejezni, mert állítja magáról, hogy nem elég okos; dolgozni nem megy el, mert szerinte ő lassú (házimunkákat, minden ilyesmit a normális időtartam háromszorosa alatt végzi el). Saját magát megveti, elsírja magát a zuhany alatt a túlsúly miatt, de nem tesz ellene. Édesapját gyűlöli, egyértelműen okolja édesanyja halála miatt. Testvéreit állandóan szidja, mély megbántottság van benne, amiért ők nem vették ki a részüket édesanyjuk ápolásából. Többször kinyilvánította, hogy édesanyja halála óta az ő életének nincs értelme. Párkapcsolata soha nem volt, soha nem is mutatott érdeklődést. Tényként mondja, hogy neki nem lesz családja és gyermeke. Egyetlen hobbija a néptánc volt, amiben kimagaslóan jó, ahogy a népzenében és énekben is, de egy bokatörés óta nem tud táncolni sem. Munkahelye még egyáltalán nem volt. Barátai vannak, de nem nagyon jár el nyilvános helyekre (koncert, étterem, ilyesmi). Megjelenésére egyébként igényes. Folyamatos migrénjei és hátfájásai vannak, van, hogy egy egész napot átalszik, máskor 24 órán át nem alszik. Van egy kutyája, akit emberként szeret. Nagyon gyakran érezhető egyfajta mártírság a viselkedésében. Előfordul, hogy napokig sír, máskor vannak jobb időszakai, de egy általános lehangoltság, melankólia, céltalanság, folyamatosan érződik rajta. Fontos, hogy ezek a tünetek már édesanyja életében is megvoltak, az édesapa gyűlölete és a testvérek szidása is. Kérdésem az lenne, hogy mit tudunk tenni mi, a barátai, hogy elérjük nála, hogy szakember segítségét kérje, mert arról hallani sem akar, mondván, úgysem használna. Úgy érzem eddig a viselkedésünkkel csak támogattuk ezt az állapotot (mindig ráhagyjuk, hogy neki a legrosszabb, elnézzük, hogy néha órákat késik, felmentjük minden alól, nem ellenkezünk, mert mi ezt “úgysem érthetjük”.) Szeretnék valamit tenni, amivel ki tudnánk zökkenteni, vagy rábírni, hogy tegyen valamit, hogy ez megváltozzon. Ebben kérném a tanácsát. Köszönettel

Párom 21 éves kapcsolat után – 3 gyermekünk van 9,12,14 éveek – interneten megismerkedett egy férfival. Beleszeretett, de a korai lebukás (első találkozó) után is fenntartja a kapcsolatot. Sok mindent megbeszél velem, és bár szerinte sem normális, de két férfit szeret. Egyelőre nem tud hosszútávon gondolkodni, még a párterápiáig sem tudunk egyelőre eljutni. Most abban maradtunk, én nem akarok több információt erről a kapcsolatról. Kérdésem: hogyan viselkedjek akkor, ha tényleg fontos nekem és szeretem. Szeretnék a problémáink mélyére ásni, de most úgy tűnik még nem lehet. Otthon normális hangnemben élünk, de engem már felőröl ez a helyzet. Köszönettel: István

Tisztelt Doktorno!

17 eve vagyunk egyutt a ferjemmel. O 41 en 35 eves vagyok. 2 gyerekunk van 8 es 3 evesek. Sose hittem hogy o az igazi, mar az elso 2 ev utan megcsaltam. Gyorsan elmult a szenvedely es mindig azt kerestem, masban. Probaltam neki elmondani hogy mi van. Sose vett komolyan, azt hitte minden rendben van a mai napig. Azert maradtam mellette mert sosem volt eleg batorsagom elhagyni es szeretem, de nem ugy ahogy kellene es megerdemelne es mellette mindig biztonsagban voltam. Valahol mindketten hibasak vagyunk hogy ez van.                        
Kulfoldon elunk es nyaron haza mentem a gyerekekkel. Gyorsan megtalalt egy regi fiu, aki nagyon sokaig szerelmes volt belem 20 evvel ezelott. Akor en nem igazan szerettem. Most 6 het utan orult szerelem lett belole. Neki is csaladja van, 2. Sose szerette a feleseget, azert vette el mert terhes lett. A kerdes az, hogy szabad-e elvennem a gyerekektol a ferjemet es haza koltozni egyedul,es elvenni, azt a lehetoseget amit o tud nyujtani nekik, nyelvtanulas iskola, jobb elet, es en meg aldozzam fol magam ertuk, mert ez lenne a helyes a gyerekek szemszogebol. Vagy van e jogom uj eletet kezdeni ,ha tobbe mar nem lehetek boldog a ferjemmel. akar egyedul a gyerekekkel, ugy hogy tudom az apjuk jo apa es ertuk el, es emiatt csak ritkan lathatnak mert o nem fog haza koltozni?

A következő ügyben írok Önöknek. A párom ADHD-s. Ezt tudjuk, kezelték gyerekkorában, kicsit fura volt, meg szétszórt, de egyelőre nem okozott komolyabb problémát. Vannak fura szokásai, de rendben van az önbecsülése (hűű, de még mennyire :), sosem érdekelték a kritikák. Ha csúfolták, és ezt elmesélte az anyukájának, akkor ő megkérdezte: “És te valóban olyan vagy, vagy azt teszed, amiért csúfolnak? – Igen. – És zavar téged a csúfolás annyira, hogy emiatt ne csináld többet ezt a dolgot? – Nem. – Akkor ne érdekeljen.” Leérettségizett, minden rendben volt. Viszont most egyetemre jár. És itt jöttek a problémák. Eléggé magasra tette a lécet, nehéz szakot választott, bonyolult, nehéz megérteni, és rengeteg esszét kell rá írni. Az első évet nem tudom, hogyan végezte el. Egy csomó mindenből pótvizsgázott (külföldi egyetemre jár, így a vizsgarendszer inkább a gimis viszgarendszerre hasonlít, csak itt minden év végén minden tantárgyból van vizsga, és ha itt megbuksz a pótvizsgán, akkor elköszönnek tőled). Végül átkönyörögte magát. A második évében próbáltam rá odafigyelni, csináltunk tanulási tervet, próbáltunk kitalálni stratégiákat. Igyekeztem a lehető leginkább tehermentesíteni minden más alól, igyekeztünk optimalizálni a szabadidőt és a tanulást, és Isten a tanúm, igyekeztem vele türelmes lenni, és csak néha törtem ki. Kipróbáltunk jutalmazási rendszert, büntetéseket, de semmi. A beadandóit nem igazán adja be, vagy ha igen, akkor sem jók, hiszen a szükséges idő tizedét tudja csak rászánni. Azt mondja, hogy mindig, amikor neki kell állnia egy beadandónak, úgy érzi, mintha egy tériszonyos embernek kéne leugrania egy hatalmas szikláról. Én mondtam neki, hogy én akkor is szeretni fogom, ha nincs diplomája, de ő szeretne. Azt mondja, hogy de őt érdekli ez a szak, és ő akar diplomát. A munka miatt is, és azért is, mert neki ez presztízskérdés, és mert nekem lesz. De közben azt is mondja, hogy őt a jegyek nem motiválják eléggé, meg semmi se motiválja eléggé ahhoz, hogy le tudja gyűrni ezt a problémát.

Azért fordulok Önökhöz, mert nem tudom, mit lehetne még csinálni. A második éve még az elsőnél is kataszrofálisabb lett, most nem tudom hogy fogja átkönyörögni magát. Még az eredményeket várjuk. Próbálok utána olvasni, szakkönyveket olvasok, meg minden egyéb, de semmi sem válik be. Nem akar gyógyszert szedni, mert azt mondja, hogy az szörnyű, én pedig nem akarom erőltetni, de már tényleg nincs semmilyen ötletem. Esetleg tudnának mondani olyan módszert, amivel mások már le tudtak diplomázni? Persze tudom, hogy minden eset más, ezért próbáltam ilyen részletes leírást adni, de hátha neki is beválik valami. Bármilyen tanulástechnikát elfogadunk, a mostani eredményeknél már úgysem lehet rosszabb.

Előre is köszönöm a segítséget, és elnézést kérek a regényért. További szép napot.

Szeretném kérni tanácsát! Abban hogy én egy 14 éves lány vagyok, fejlett gondolkodasú, koromhoz képest okos. Sok mindenhez hozzá tudok szólni. Viszont egy gond van. Egy 33 éves férfi tetszik. Kezdek beleszeretni. Lehet hogy tetszem neki, mert koromhoz képest többnek is nézek ki. Szóval kérdezném hogy mit tehetnék? Ő fiatalabbnak néz ki sokkal. Ennek mennyi lehet az esélye. Felejtsem el? Vagy érdemes adni egy esélyt ennek a dolognak? Előre is köszönöm segítségét, és válaszát.

Köszönöm válaszát! Az előző kérdező vagyok. 🙂
Nem adott még tiszta jeleket arról mit is érezne. Célozgatni szokott rá de nem mondja ki konkrétan. Az a gond hogy nem tudom mit érez, mert ha tudnám hogy semmit nem érez akkor békénhagynám. Nem tudom hogy adjak e- esélyt ennek az egésznek. Egyenlőre, a barátaim azt mondták meglehet tetszem annak az illetőnek. De semmilyen agresszív cselekvést nem tesz. Egyszer találkoztunk akkor simán elbeszélgettünk, kedves volt, vicces. Azóta is beszélgetünk az interneten keresztül. Mindennap. Teljesen általános dolgokról. És egy településen lakunk. Van amikor (véleményem szerint) találkozna velem, viszont fél a szüleitől hogy megtudnák vagy valami ilyen lehet a háttérben. Nem tudom mit tegyek!

Jó estèt kivànok 🙂 Segitsègèt szeretnèm.kèrni van egy 2.5 èves kislànyom aki bölcsödèbe jàr ès van egy kislàny aki mindig megharapja 🙁 ..Ha mondom.a kislànyomnak megyünk bölcsibe harapja a kezèt hogy ott megharapjàk ..meg van amikor vèletlenül bàntják..Mi a fèrjemmel teljesen kivagyunk hogy bàntjàk többször szova tettük de azt mondjàk fogadjuk el ez közössèg nincs mit tenni.Azt szeretnèm kèrdezni.hogy ön szerint ez hogy hat a kislànyomra ?? Lehet hogy ez a kislelkèt megviseli ? Mert ettöl fügetlenül szeret bölcsibe jàrni 🙂 köszönöm szèpen a választ 🙂

Kedves Lili!

44 éves férfi vagyok a feleségemmel 19 éves házasok vagyunk. Két gyermekünk van 14 és 16 évesek. Egy évvel ezelőtt kezdődtek azok az események melyek miatt most kétségbe vagyok esve. Egy éve a feleségem szilikonmelleket rakatott be magának, mert a szoptatás miatt megereszkedtek a keblei. A döntést közösen hoztuk meg, bár én elmondtam neki, hogy számomra ő így is tökéletes, de végül a műtét mellett döntött. Ezt követően megműttette a szemhéját is. Ezekkel egy időben elkezdte teljesen elhanyagolni a családját. Az elmúlt egy évben mindössze két alkalommal voltunk együtt szexuálisan. Noha eddig mindig főzött most nem teszi, nem cseréli ki a gyerekek ágyneműjét és még sorolhatnám. Nyilván ez nem csak az ő dolga, mindig segíteni szoktunk neki, de most minden ilyesmivel leállt. Elkezdett sportolni és heti háromszor edzésen van, hétvégén pedig órákat tölt versenyen. Baráti köre az edzésen megjelenő 15-25 év közötti lányokból áll, akikkel a szexről és a fiúkról van non-stop szó. Három hete kiderült, hogy egy éve levelezik a fiam edzőjével, aki szintén több gyermekes apuka, és vonzódást és kötődést érez iránta, de állítása szerint nem szerelmes belé. Azt mondja, hogy ő nem tett semmi rosszat, nincs bűntudata a történtek miatt. Amikor ezekről a dolgokról kérdezgetem azt válaszolja, hogy amikor 14 és 20 év között volt a szülei nem engedték el sehová, aztán pedig a családalapítás és a gyerekek miatt nem tudott semmit csinálni. Most viszont végre azt tehet amit szeretne, végre van ideje önmagára. Én úgy látom, hogy pontosan úgy viselkedik, mint egy 18 éves kamaszlány, holott nem az. Egy rendkívül dekoratív és szép nőről beszélünk, aki gyakorlatilag a munkahelyén és a sportegyesületben is folyamatos ostrom alatt áll szingli és nem szingli férfiaktól. Noha hetente én is többször kifejezem felé, hogy mennyire csinos és menyire fontos nekem, úgy látom, hogy ezt már teljesen természetesnek veszi. Nagyon félek, hogy a “barátnői” hatására valami hülyeséget csinál valami olyat ami már nem fér bele egy majd húsz éves házasságba és válás lesz a vége. Létezik kapuzárási pánik nőknél? Mit tehet ebben az esetben egy férj aki még ennyi idő után is rajong a feleségéért.
Válaszát előre is megköszönve!
László

Az lenne a legnagyobb problémám,hogy nagyon sok van. Először is,attól félek,hogy emberek közé megyek,és ha általában köztünk vagyok,akkor rosszul vagyok,és gyorsan ver a szívem. Emelett pedig nagyon zárkózott is vagyok,képtelen vagyok kimozdulni. Emberekkel nem tudok kommunikálni,mert nem bírok megszólalni. Internetfüggő vagyok,és egésznap neteztem a nyáron. Van egy kicsike szociális fóbiám is. Ami meg a legnagyobb gondot jelenti,hogy érzelmi ingadozásaim vannak,tehát nem tudom irányítani a dühkitöréseimet. Mit kezdhetnék ezzel?

Tanácsát szeretném kérni egy problémában!Barátaim szerint az elmult évben folyton nagyon lehangolt vagyok.Sosincs kedvem semmihez és mindig tulreagálom a dolgokat.Egy idelye eltávolodtam a barátaimtól,néha tartjuk a kapcsolatot de már nem ugy ahogy régen.Bevallom sokszor van olyan érzésem hogy ha a barátaimmal lennék csak zavarnám őket,ugy érzem hogy mindenki szemében csak egy nyűg vagyok.Ha a multamba nézek vissza csak gyászt(13 éves koromban elvesztettem édesanyámat rákos betegség miatt.2 évig nem éreztem azt hogy ez zavarna ugy gondoltam ez csak az élet rendje de az elmult évben rengeteget gondolok rá.Halála előtt az édesapámmal is nagyon rossz kapcsolatban volt a válás is szóban volt.A testvéreim szerint születésem előtt sosem veszekedtek ezért ugy érzem az én hibám hogy ugy nőttem fel hogy a szüleim folyton veszekedtek és ugy érzem talán emiatt nekem is közöm lehet édesanyám halálához.) céltalanságot (Akármilyen célt vagy álmot tűzök ki magam elé ugy érzem sosem tudom elérni és sokszor összeomlanak a saját döntéseim miatt) és hasztalanságot látok.(Ugy érzem sosem értem el életemben semmit.Ugy érzem nem segítettem a tetteimmel senkinek sőt inkább megnehezítettem az életüket).14 Éves koromig nem volt semmi probléma az elmult két évben jelentkezett minden.A hasztalanság és céltalanság érzetével kezdődött és most egy olyan fokozatot ért el hogy már azt sem tudom mi értelme van az életemnek.Eddig nem mertem senkitől sem segítséget kérni.De rájöttem hogy kezdem elveszíteni a barátaimat,ezenkívűl ezek az érzések a párkapcsolataimat is mindig rombadöntik.Nemrégiben öngyilkossággal kapcsolatos gondolataim is támadtak így ugy döntöttem hogy kikérem egy szakember véleményét a problémáról.

Tisztelt Doktornő!

Szeretném a tanácsát kérni, párkapcsolati problémámmal kapcsolatban. 2 és fél hónapja megismertem online társkeresőn egy férfit, aki már első beszélgetéstől kezdve nagyon szimpatikus volt számomra, napi szinten állandóan beszélgettünk reggeltől késő estig, majd később telefonon is órák hosszat minden nap. Nagyon közvetlen volt velem, már a legelején tisztáztuk a korkülönbséget, hogy nem zavar minket, hisz (én 26 vagyok a “párom” 41), kiderült, hogy ő nagyon sokat dolgozik, még hétvégente is, elvált gyerekes apuka, de nem ő neveli a kisfiút csak hétvégente van néha-néha nála. (Én még a kisfiúval nem találkoztam személyesen.) Mindezt elfogadtam, átbeszéltük, semmi rossz érzés nem volt bennem ezzel kapcsolatban, hogy neki van egy kisfia. Tudom, hogy mivel jár, ha a másik félnek van előző élete. Ezt teljes mértékben elfogadtam és ebből nem is volt vitánk, bár még nem hosszú ideje vagyunk együtt. Már az elejétől kezdve nagyon közvetlen és nyitott volt velem, szinte bevont élete minden részébe, döntésekbe, mindig kikérte mindenről a véleményem (amit kicsit furcsálltam, hisz akkor még élőben nem is találkoztunk), de nagyon jól esett és úgy éreztem végre megtaláltam a számomra mindenben megfelelő férfit, érzelmes volt és ki is mutatta felém, szinte mindig ő keresett interneten, telefonon, mindig mindent elmondott, hogy hol van, mit csinál, felőlem érdeklődött, tényleg mint, akit nagyon érdekel a másik és még látatlanban is elkezdett érzelmekről beszélni, hogy érez már irántam és hogy úgy érzi megtalálta bennem azt akit eddig keresett, élete párja vagyok.. (Kicsit féltem ettől, hisz személyes találkozás előtt, azért az ember nem mond ilyeneket a másiknak, mert bármi lehet még belőle…) Nagy sokára találkoztunk is, ami nagyon jól sikerült, ugyanolyan volt, mint a kivel 2 hónapig csak beszélgettem, nem csalódtam benne, már rögtön első találkozáskor is úgy beszélt, hogy mi együtt vagyunk és nagyon sokáig így maradunk és hogy velem szeretne kapcsolatot, a szokványos 1-2 órás randi helyett is, szinte az egész délutánt együtt töltöttük késő estig és nem is nagyon akart hazavinni, azt szerette volna, ha vele maradok még sokáig, mert annyira jól érzi magát velem…. mondanom se kell nagyon boldog voltam, következő találkozásunk nálunk volt, egy rendezvényen, ahol a kollégáim és az ismerőseim vettek részt, elhívtam rá őt és ő örömmel el is jött, bemutatkozott mindenkinek, megismerte a környezetemben lévő embereket és jól éreztük magunkat a rendezvényen. A többiek is azt mondták, hogy öröm volt ránk nézni, meg hogy milyen szerencsés vagyok, látszik, hogy ez a pasi nagyon oda van értem és nagyon tetszek neki… (több személy monta ugyan ezt, tehát ha kívülről is ez látszik, akkor nem csak én képzeltem be, hogy tetszek neki..)(ezt azért említem meg, mert ha valaki nem fontos, vagy csak szórakozni akarok vele, akkor nem megyek el egy ilyen rendezvényre, és nem tartom vele így a kapcsolatot, nem érdekel akkor a környezete meg semmi..). Találkoztunk még egyszer, akkor már nála a lakásán néztünk filmet és nagyon jól éreztük magunkat, reggel haza is hozott, minden úgy tűnt, hogy rendben van. Nagyon boldog voltam. Majd rá 2 napra teljesen megváltozott, már nem keresett annyit, nem kérdezgetett, nem mesélt csak nagyon ritkán és ez nagyon rosszul esett, eddig azt mondta, hogy törölte magát társkeresőről, mert úgy érzi megtalálta élete párját, viszont egy megérzés alapján, csak leellenőriztem és nagy csalódás ért ezzel kapcsolatban, társkeresőn fent volt továbbra is, és eléggé aktív, elérhető státuszban. Ezt rögtön meg is kérdeztem tőle, hogy akkor most hogy van ez, amin ő kiakadt és azt mondta, hogy ő nem keres senkit se, csak be van jelentkezve, de ez nem jelent semmit és ne is firtassam ezt a dolgot, meg honnan tudom én ezt, ha amúgy is töröltem magam onnan… még ő kért számon, hogy miért vagyok megint fent… Aztán kérdeztem, hogy mi ennek az oka, hogy így megváltozott és távolságtartóbb velem és furán viselkedik… mire jött azzal, hogy a nagy korkülönbség (ami eddig nem zavarta); és hogy szerinte én kövér vagyok és neki ez nem tetszik (mondta, hogy fogyjak le kb. úgy 20 kg-t)… ilyet nekem még soha senki se mondott…tény és való, hogy nem vagyok egy csont sovány nő, de azért 100 kg-os se, van rajtam egy kis plusz, de épp azon vagyok, hogy ezt leadjam magam miatt. Azért esett ez nagyon rosszul, mert a találkozásokon nem úgy tűnt, mintha nem tetszenék neki, vagy kövérnek tartana, sőt a kezdek kezdetén közöltem vele még chatelésnél, hogy nem vagyok csont sovány, de azért kövér se és képeket is küldtünk egymásnak, ahol azért látszott, hogy hogy nézek ki, nem kamu, meg szerkesztett képeket küldtem neki, hanem valósakat és aktuálisat… Személyesen találkozásnál dicsérgetett, hogy milyen csinos vagyok, jól nézek ki, puszilgatott, fogta a kezem, el se akarta engedni még társaságban is, ahol szintén ugyan úgy viselkedett velem, mint aki örül nekem és büszke rám, ezért nem is értem hogy honnan jött ez így hirtelen a semmiből… Minden találkozás után, ő aggodalmaskodott és kérdezgetett, hogy mit gondolok róla, meg hogy reméli, hogy találkozunk még, mert ő nagyon szeretne, meg szinte mindig velem lenne, még el se búcsúztunk már egyből írt messengeren és küldte a szívecskéket, imádlak édes szövegeket…. (ez számomra teljesen érthetetlen, akkor miért viselkedett így eddig). Szóvá tettem neki, és mondtam, hogy engem nagyon bánt ez az egész és ha kiábrándult belőlem egyik napról a másikra, vagy talált valaki mást, akkor mondja meg egyenesen és mindenféle harag meg sértődöttség nélkül fejezzük be… De nem hajlandó erre, azt mondta, hogy neki idő kell, hogy hozzászokjon a dolgokhoz, meg hogy bánja, és szégyenli, hogy a kövérséget mondta nekem, és hogy nem is a kövérséggel van baja konkrétan (bár hosszú távon, évekig nem szeretne ezzel így együtt élni, meg aggódik az egészségem miatt is, ez most olyan volt mintha 100 kg-os ember lennék úgy mondja ezeket, utána meg visszakozik), nem érzem magam betegnek, se rossz nőnek, hisz ha annyira kövér lennék, akkor más férfiak se nagyon néznének rám. Aztán jött azzal, hogy ő nem akarja, hogy vége legyen a kapcsolatunknak, de kell neki egy kis idő, míg hozzászokik a dolgokhoz és ő szeretne találkozgatni továbbra is velem, csak adjak neki egy kis időt. Azóta nem nagyon keres, bár be-be jelentkezik, meg becézget, minden este felhív telefonon és ott is sokat beszélgetünk. De nekem nagyon rosszul esik, mert én már nagyon megszerettem és el is mondtam neki, hogy én már nem csak szimpátiát érzek iránta, hanem sokkal többet és ha ő nem érez így, fájni fáj, de mondja meg őszintén és ne folytassuk ezt a “kapcsolatot”, mert értelmetlen, de ő ragaszkodik hozzá, bár mondom, nem nagyon keres, mint eddig állandóan.. Nem tudom, hogy mit tegyek? Úgy volt, hogy találkozunk most hétvégén, de természetesen dolgozik most is. Társkeresőn továbbra is fent van, és messengeren is sokszor elérhető, de már nem ír nekem, nem keres olyan gyakorisággal meg semmi, de az esti telefon beszélgetések nem maradhatnak el, akkor tud sokat beszélgetni mindenről, viszont ha szóba hozom a dolgokat, akkor olyan, mint aki szégyenli az eddigi viselkedését, hogy megbántott és időt kér, hogy rendbe tegye magában. Ön szerint van ennek valami értelme? Egy kicsit fontos lehetek neki? Nem értem a hirtelen megváltozását, szinte mintha kicserélték volna ezt az embert, teljesen más milyen lett.. de őszinte egyértelmű választ nem kapok… a kövérség bánt, de nem érzem azt, hogy ez lenne az igazi baj, mert akkor az az első perctől kezdve zavarná az embert, nem csak sokadik tali után, meg akkor ha valaki nem tetszik, nem tudok vele olyan közvetlen lenni, nem nagyon érnék hozzá, meg nem is nagyon vágynék a társaságára… sőt a szüleimnek is bemutatkozott, váltott velük pár szót, minden nap őket is megkérdezi telon, hogy mi van velük… tehát úgy viselkedik, mint egy igazi kapcsolatban, de közben meg még sem… Nagyon tanácstalan vagyok, hogy mit tegyek, azt tudom, hogy nagyon nem jó ez így nekem, nem szeretek bizonytalanságban lenni, nem tudok a munkámra koncentrálni, nem tudok a tanulásra, szinte mindig ezen kattogok…
Elnézést, hogy kicsit hosszabbra sikeredett, úgy éreztem le kell írnom mindent, hogy érthetőbb legyen. Előre is köszönöm a válaszát és segítségét. Köszönettel: Lizi