Üdv. Olyan problémám van hogy nem rudom kezelni a gondokat bajokat, ilyenkor dühkitöréseim vannak, nem tudom kezelni a problémákat, megbántom páromat, tárgyakat török. Stb. Másik h mindenkire féltékeny vagyok (neki miért van több, jobban él…stb.) mindig másokban keresem a hibát.
Páromtól folyamatosan dicséretet várok, amit a fejéhez is vágok.. válaszát köszönöm!!

Azzal szeretnem kezdeni, hogy nem velem vagy a gyermekemmel van a gond. A gondom azzal van, hogy a lanyomnak van egy fiu osztalytarsa akivel nagyon jo baratok es En is orulok neki, hogy ilyen rendes es inteligens haverja van. Mi Angliaban elunk egy onkormanyzati lakasban. A mult heten hetvegen a lanyomhoz eljott ez a fiucska es meg egy masik leany. Mozi dutan volt nalunk. A fiu szulei elvaltak es a fiu az anyjaval el, de most hetvegen az apjaval volt es igy az apja is jott erte. Aztan a heten a lanyom mondta a szomoru hirt, hogy a fiu anyja nem engedi tobbet vele baratkozni, mert onkormanyzati lakasban elunk amit itt sokszor parhuzamba vonnak azzal, hogy drogosok lakjak. Ez persze nem igaz, mert mi tisztesseges dolgozo emberek vagyunk. Szoval ezert drasztikus sanctiokat vezetett be a fiu anyja. Szeretnek valamit tenni, de sajnos tehetetlennek erzem magam.

Tisztelt doktornő!
Nagyon fontos ügyben szeretnék segitséget kérni. Van egy barátom, akivel nagyon jól voltunk addig a pillanatig mig az egyik barátnőm születésnapján többet ittam a kelleténél ezért megrendült bennem a bizalma. Azután olyan dolgokat kért tőlem, hogy folyamatosan kellett irjam hol vagyok mit csinálok, nélküle sehova se mehetek. Ezt megtudták a szüleim akik eltiltottak tőle és nem hiszik el hogy megtud változni, de én tudom hogy megtud.
Kiváncsi vagyok egy kivülálló véleményére és nagyon fontos lenne a válasz.
Előre is köszönöm!

Tisztelt Doktor Nő!

Kérem segítsen tanácsával. Teljesen tehetetlennek érzem magam egy, a férjem szüleivel és testvérével kapcsolatos problémában.
8 éve csöppentem a családba. Már akkor láttam, hogy sógornőmmel valami nincs rendben. Persze tiszteletben tartva azt, hogy férjem testvére, nem fogalmaztam meg erős kritikát. Két éve már igen, mára meg egyenesen féltem anyósomékat.
Szerencsére az eseményeket látva tegnap már a férjem is belátta, hogy nem elfordulni kell tőlük, hanem megpróbálni segíteni.Sógornőm tanult, 30 éves nő. Magas beosztásban dolgozik.
Ennek ellenére mentálisan nagyon nincs rendben vele valami, otthon a szüleivel nagyon betegen viselkedik.
Lelkiterrort alkalmaz és anyukáját bünteti már évek óta. Ez az amit láttam is. Mára már nem mehetünk el hozzájuk, ha próbálkoztunk csak az udvarig jutottunk. Nem beszélgettek, csak halllgattak. Ők nem jönnek, már telefonon se lehet beszélni velük, ha sógornőm otthon van. Ha érdeklődünk, vagy szóbea kerül a téma idegesek lesznek és hárítanak. Anyósom két testvérével is megszüntette már a kapcsolatát, pedig a nővérével két éve még sülve-főve együtt voltak szabadidejükben.
A kérdésem az lenne, hogy mit lehet tenni ilyen esetben? Mit lehet tenni akkor, ha nyilvánvaló a baj, és az erőszak valamilyen formáját sejtjük a háttérben?
Válaszát előre is köszönöm!
Zsuzsa

Mizofónia?

Vannak bizonyos hangok (csámcsogás, szürcsölés, szotyizás, stb.,) amiktől szabályos dühkitöréseim vannak. Hova fordulhatok evvel a problémával? Van rá megoldás?

Tisztelt Címzett!
Unokám anoním donoros lombik program keretében született. Most 5 éves, értelmes felfogású, minden iránt érdeklődő gyermek. Anyukája egyedül neveli. Láthatóan hiányzik Neki az ismeretlen apuka jelenléte, konkrétan még szóban ugyan nem hiányolta, viszont a viselkedéséből erre lehet következtetni. A kérdésem, hogyan, mikor, milyen módon célszerű Vele közölni a valós helyzetet, annak érdekében, hogy érzelmileg ne sérüljön? Ehhez kérem szakmai segítségüket.
Köszönettel: József

Kedves Doktornő,

Azzal a problémával kapcsolatban szeretném a tanácsát kérni, hogy a vőlegényem, akivel közel 4 éve vagyunk együtt, nagyon szeret flörtölni, akár a jelenlétemben is. Ez alatt főleg könnyed kötekedéseket értek, apróbb játékosabb, vicces megjegyzéseket.
A lényeg, hogy néhány alkalommal, úgy érzem, hogy én háttérbe szorulok és ez nagyon kellemetlen. Nem szeretem, hogy ezzel a kacérkodással felhívja magára figyelmet és ezzel lehetőséget ad arra, hogy a másik fél akár komolyabb érdeklődést is mutasson iránta. (Sajnos volt erre példa, még nagyon a kapcsolatunk elején, mikor facebookon flörtölgetett egy lánnyal és az odáig fajult, mint később megtudtam, hogy már az is felmerült, hogy ha én nem lennék, akkor gondolkodás nélkül lefeküdne a lánnyal stb. Természetesen, ekkor elhagytam, azonban mivel nekem Ő volt az első férfi az életemben és állította, hogy szimplán jól esett Neki, hogy egy olyan csinos lány, érdeklődött iránta és igazából tudtam, hogy nagyon szeret, így visszafogadtam. Azóta pontosan tudja, hogy még egy ilyen alkalom nem lesz.)
Tehát többször beszéltünk már erről és természetesen ezek mögött nincs határozott szándék, hogy konkrétan kikezdjen valakivel, ezt én is tudom, viszont nem értem miért kell játszani a tűzzel, én mindig félek, hogy hasonló lesz a végkimenetel, mint a már említett esetben.
A kérdésem az lenne, hogy Ön szerint túl reagálom, mert még mindig “sebzett” vagyok az első történések miatt, vagy természetes a reakcióm?

Van egy 22 éves barátom akivel együtt lakunk albérletben mert egy egyetemre járunk és így együtt is lakunk ám hétvégente hazajárunk mindketten és a barátom olyankor az anyukájával egy ágyban alszik ami engem eléggé nyugtalanít és furcsának találom. Vajon ezt csak én reagálom túl vagy tényleg nem normális dolog hogy egy felnőtt férfi az anyjával alszik?

Kezdem az elején, 2006ban megismerkedtem egy fiatalemberrel, aki nagyon hamar megfogott. 200 km-es távolság miatt, távkapcsolatként kezdtük de mélyen legbelül nem igazán fűztem nagy reményeket a kapcsolathoz. Ahogy telt az idő és szépen megoldottuk a közénk álló távolságot, a középiskola végeztével felköltöztem hozzá és a családjához. Eleinte minden nagyon szépen ment, soha nem éreztem magam olyan boldognak és szabadnak, mint akkor. Majd lett egy nagyobb összegű megtakarításom a családom által, így hosszabb gondolkodás után az egy millió forintot befektettük arra, hogy a szüleinek a lakásának a legalsó szintjét felújítsuk és berendezzük magunknak és részletekkel visszafizetjük, majd ezt az összeget. Igen, ez túl szép volt és naiv voltam. Idővel rájöttünk, hogy nem tudunk sehogy se félretenni vagy legalábbis minimális összeget visszafizetni. Mind a ketten szép fizetéssel (fejenként 150et kaptunk kézhez körülbelül) nem tudtunk félrerakni. Semmilyen luxusterméket nem engedtünk meg magunknak. Fizettük a rezsit, havi 55ezret a lakrészért a szüleinek és persze a kaját, vegyszereket stb-ket. Idővel azon kaptam magunkat, hogy egyre kevesebb időt töltünk egyet és egyre jobban eltávolodtunk egymástól. Már 8 éve voltunk együtt, mikor megismerkedtem egy tőlem egy évvel fiatalabb férfivel. A kedves szavai és tettei miatt gyengéd érzelmeim lettek vele és bevallom őszintén megcsaltam a páromat. Ez a viszony fél évig tartott, majd el kezdtünk elhidegülni egymástól, így lezártuk. Próbáltam újra rendbe rakni a párkapcsolatomat mert mindeközben kezdett felőrölni a bűntudat is. Mindent megtettem, amit a párom óhajtott. MINDENT. De nem változott semmi. Az idő telt. Újra megismerkedtem egy pasival, aki tőlem 4 évvel fiatalabb volt. Fiatalos lendülete, érdekességei, helyessége és izgalma újra elcsábított és újra viszonyba keveredtem vele. A párom meg csak kérte, hogy emeljem meg a hitelkeretemet mert tartozásunk van a szülei részére. Naivan megtettem. Eltelt egy év. 9,5 éve voltam együtt a párommal, amikor kiderült, hogy nagyon régóta csal engem. Eleinte örömlányokhoz járt, majd rájött, hogy azért minek fizessen így már eljárt szórakozni, hogy hölgyekkel ismerkedjen meg intim módon. Addigra a mi szexuális életünk siralmas volt. Eleinte megbocsájtottam neki, de a végén már úgy ismerkedett lányokkal, hogy nem titkolta, hogy van egy állandó szeretője és mellette még hódít hölgyeket.
Idővel ez a megcsalás miatt egyre rosszabb volt a kapcsolatunk és állandóan vitáztunk. Eleinte csak szó váltások, majd kiabálások végül már annyira elfajult az egész, hogy fojtogatott, lökdösött, rugdosott, ráncigált, tépett és még a telefonomat is földhöz vágta párszor. El akartam menni onnan de féltem, hogy akkor nem kapom vissza a befektetett egy millió forintomat. De végül mikor már addig fojtogatott, hogy elájultam, majd mikor már teljesen kikészített a terror amiben tartott, találtam egy másik lakást, ahova elköltöztem. Úgy volt hogy fizet, de mindig volt kifogás, hogy miért nem teszi. Majd többször megjelent, volt hogy betört a teraszra, volt hogy fojtogatott az udvaron vagy a kapuban. Rettegtem. Állandóan azt néztem, hogy mikor látom meg a kocsiját, főleg hogy azt ígérte, hogy ki fog készíteni és addig nem áll le amíg bele nem halok. Majd év végén a munkahelyemen pánikroham lett úrrá rajtam. Nagyon nehezen hazakértem magam és onnantól kezdve indultam el a lejtőn. Elveszítettem az állásomat, mert állandó pánikrohamjaim voltak. A végén már a lakásból se mozdultam ki. Kialakult nálam az agorafóbia, ami még jobban beszűkült egészen addig, hogy nem lehetett egyedül hagyni engem a lakásban. A legvégén odáig fajult, hogy nem bírtam már elviselni a több hónapja tartó rohamokat így fel akartam vágni az ereimet. A művelet közben megakadályozott az egyik lakótársam, aki felhívtam az ügyeletes orvost, aki kiérkezve benyugtatózott, majd kirendelt egy mentőt, hogy vigyenek kórházba. Egy agórafóbiás nem mozdul ki. A mentő 40km-re vinne. Elhihetik, hogy ekkor jött egy kiakadás. Végül rendőrök kíséretében vonultam be. Mindez a szüleim fülébe jutott és rögtön elindultak felém. Amikor elengedtek a kórházból, akkor ők jöttek értem, majd a lakásba. Összepakolás és irány haza. Nem tudom, hogy a nyugtató injekció hatása miatt vagy mert tudtam, hogy jót akarnak beültem a kocsiba és megtettem a 200km-t. Eleinte nagymamámnál voltam addig, amíg a szüleim dolgoztak, majd megpróbáltam egyedül lenni a lakásban. Nagy küzdelem volt, eleinte a lakást szoktam meg, majd az udvart és a ház előtti részt.

26 éves lány vagyok, kinek semmilyen élete nincs jelenleg. Nincsenek barátaim, a szüleimen kívül nincs senkim se. Ők is mondják, hogy már újra normálisnak kéne lennem, dolgozni, ismerkedni, de nem megy. Próbálkoztam ismerkedni, de mivel a lakást nem tudom elhagyni, így egyedül maradtam. Ki akarok törni ebből, de egyszerűen nem bírok egyedül tovább jutni, mint a sarok (az a házunktól 7 háznyira van) vagy a másik irányban úgyszint 7 háznyira. Párszor voltam a szüleimmel nagyapámnál aki két utcányira van. De ez nem haladás. Újra élni akarok, újra élvezni azt, amikor a párommal lehetek. Mikor utazok. Mikor belekap a szél a hajamba, vagy megmossa a lábamat a tónak vagy a tengernek a vize. Boldog szeretnék lenni és látni azt a tavat, amire mindennél jobban vágyok pedig csak 30kmre van tőlem. Barátokat szeretnék, kimozdulni, biciklizni, sportolni. De bárhogy próbálkozok. Egyszerűen nem megy. Szedtem növényi nyugtatókat pl valeriánt de nem használt.

Mit tehetnék még?

Jó napot! Az lenne a problémám, hogy a családommal nem vagyok annyira jóban. Apukám és anyukám elvált még 13 éves koromban, apum alkoholizmusa miatt. Én meg a bátyám elköltöztünk egy panellakásba 10 kmrel arrébb a lakóhelyemtől, a nővérem meg maradt apukámmal . Mindig azt éreztem hogy sosem figyel rám igazán a családom, háttérbe szorulok, és nem foglalkozik velem senki. Igazából ezeket a testvéreim is érezték, de még is azt érzem hogy amióta anyával élek, kb 4 éve) a testvéreimmel kivételezik. Egyikünk sem volt tervezve igazán, de én vagyok a legkisebb, és gondolkozott azon hogy elvetet, csak mégis megtartott. A bátyámmal mindig együtt tévéznek, együtt csinálnak mindent, szinte mindent tud a bátyámról rólam meg alap dolgokat, de talán annyit sem. Nővéremmel is ugyanez. Mindig hallom hogy azt mondja neki hogy milyen szép, puszilja, ölelgeti. Én sosem hallottam ezt. Ha mutatok neki egy ruhadarabot akkor nem mond rá semmit, meg úgy sosem mond rám semmit. Pedig nem vagyok sokkal másabb mint a nővérem. Pl nem vagyok kövér, meg csúnyának sem mondanám magam. Volt már hogy beszéltem vele erről, és be is vallotta hogy tudja hogy nem foglalkozott velem sokat, ilyenkor két hétig változik a helyzet aztán újra a régi. Nővéremmel hasonló az érdeklődésünk, ezért mondhatni ő az egyetlen aki megért, de úgy igazán senki sem a családból. Aztán elkerültem kollégiumba, mert sokkal jobban érzem magam máshol, meg van egy barátom akivel két éve együtt vagyok és vele is sokkal jobban érzem magam, mert tudom hogy valaki törődik velem. Ja és még hozzátenném hogy van hogy odamegyek hozzájuk beszélgetni de akkor is süket fülekre találok, és nem reagál a mondanivalómra senki bármit mondok, úgyhogy elmegyek és mindig a szobámban vagyok. Egy ideig sokat sírtam emiatt, de már megszoktam, még most is nehéz, de már nem annyira mint régebben. Szóval felköltöztem budapestre, 50 kmre a lakóhelyemtől és a barátom is koleszos, de valamiért tökre hiányzik a családom, és maga az otthonom, a cicám, anyám főztjei, meg talán ők is. Pedig amikor itt laktam, alig vártam hogy elmenjek, mert annyira sokszor kivételezett mindkettőjükkel hogy már gyűlöltem. Dühös voltam rá nagyon. Mintha most sikerülne úgy leválni róla, de mégsem megy így sem hogy szinte külön élek, ahogy van alkalmam haza szeretnék menni, sőt ha kevés óráim vannak még innen is szoktam bejárni. A koleszt is szeretem, a szobatársaimmal sincs baj, de mintha túlzottan ragaszkodnék hozzájuk, pedig ők cserébe semmit nem adnak nekem ha szeretetről van szó. Hogy tudnám ezt elfogadni, és nem az ő szeretetükért rajongani?
Járok pszichológushoz, de ő annyit mondott hogy ahogy egyre idősebb leszek majd sikerül ez, de ha távol vagyok , pl nyaraltam a párommal, akkor is magányt éreztem, és sokszor felhívtam minden hülyeségért, pedig tudom hogy ő egyszer sem hívott volna fel, vagy talán egyszer. Azt tudni kell hogy anyum depressziós is, szóval semmihez nincs kedve, biztos ez is benne van a dologban. MIntha folyton megalázkodnék nekik, pl volt hogy megkért valamire amit megcsináltam volna de fordítva sosem segített, és megtehettem volna hogy akkor oldja meg egyedül, de neki tök mind 1 hogy segítek e vagy sem mert akkor segít más, én meg örülök ezeknek a pillanatoknak hogy segíthetek, mert legalább addig tudunk beszélgetni , és legalább rámfigyelnek. Úgyhogy mindig én járok rosszabbul. A nővérem 24, a bátyám 20. Előre is köszönöm a választ.

Járok Pszihologushoz és neurologus hoz is. sok problémám van. Van két fiaim azokból a nagy fiúval van bajom. Ő kicsi kora óta mindig a rossz társaságba járt sose jött haza mindig csavargott rendörök hozták haza . volt idő mikor meg húzta magát. közbe megnősült egy Pusztavámi nőt vett el. de ott elváltak a szülök egyik Pusztavám másik Mosonmagyaróvári. Nos van egy kis unoka kivel 1 évet voltunk részben mivel ha hozták velünk voltak és mindent megtettünk értük. idő közbe fiam ugy gondolta hogy közelebb költözne apósomnak Pátkán volt gyümölcsöse rajta kis házzal mondtuk hogy ott lakhatnak ami megterem az övéké lehet. Erre menyem és az anyja irogattak egymásnak szerintünk férjem és szerintem fiam semmit nem tudodtt. egy szép nap jött sms. hogy mi éheztetjük a gyerekeket meg nem érzi jól magát menyem mivel unatkozik a kis unoka mellett. így éjjel elvitték őket Mosonba, és jött még egy telefon férjemnek hogy fizessük ki a 3 hónapi albérletet a gyerekeknek. persze nem fizetük ki közbe terhes volt menyem a másik unokával róla semmit nem tudok csak ismerős álltal mert le tiltott minden honann. ennek 3 éve. fáj.. nagyon fáj mert nem eszt érdemeltük még házat is néztünk nekik ők akarták. én egy nagy boldog családról állmodtam mondván nekem nem lehetett mivel szüleim autó balesetben kicsi koromba meghaltak azokról se tudok sokat. nevelő szülök neveltek fel. és igy pláne karácsonykor szép nagy családi asztalt gondoltam el de ez nem fog menni. kisebbik fiam nem rég ment külön most van barátnője ő 28 éves a nagy fiam 30 éves. se levélbe se neten se sehogy nem tartjuk kapcsolataot minden honann letiltottak képeket és a másik unokát is ismerős álltal tudom. közbe jöttek betegségeim le vagyk % lékolva de dolgozom. 4 órában. hát sok sok minden van még ami nyomaszt. Köszönöm hogy le írhattam.

19éves lány vagyok,a párom 31!
1,5éve vagyunk együtt,és nagyon szeretem,ő is,engem.
Viszont van egy probléma a kapcsolatunkban,szerinte ok nélkül vagyok féltékeny,és akadok ki dolgokon!
Kapcsolatunk elején állandóan az exéről beszélt,ami eléggé azt az érzést ébresztette bennem,hogy én soha nem leszek neki elég jó!aztán kiderült más nőkkel is irogatott.Ebből volt egy nagy vita,ahol megígérte többet nem teszi,és ez így is lett.
Viszonz azota nem bizom a megingathatatlanságában,hogy tényleg én kellek neki. Bármilyen nővel beszélget,és látom hogy röhögcsélnek,és hogy tetszik a másik nőnek,borzaszto mély fájdalmat érzek,elönt a düh,a kétség,a bizonytalanság.
Ezeknek a vége mindig az,hogy nagyon összeveszünk,nem egyszer volt már,hogy úgy végződött szakítunk.De mindig kibékültünk.

Esetleg tudna ajánlani valami megoldást a bizalom ujraépitesere,és a féltékenység legyözesere?
Megköszönöm válaszát!

19éves lány vagyok,a párom 31!
1,5éve vagyunk együtt,és nagyon szeretem,ő is,engem.
Viszont van egy probléma a kapcsolatunkban,szerinte ok nélkül vagyok féltékeny,és akadok ki dolgokon!
Kapcsolatunk elején állandóan az exéről beszélt,ami eléggé azt az érzést ébresztette bennem,hogy én soha nem leszek neki elég jó!aztán kiderült más nőkkel is irogatott.Ebből volt egy nagy vita,ahol megígérte többet nem teszi,és ez így is lett.
Viszonz azota nem bizom a megingathatatlanságában,hogy tényleg én kellek neki. Bármilyen nővel beszélget,és látom hogy röhögcsélnek,és hogy tetszik a másik nőnek,borzaszto mély fájdalmat érzek,elönt a düh,a kétség,a bizonytalanság.
Ezeknek a vége mindig az,hogy nagyon összeveszünk,nem egyszer volt már,hogy úgy végződött szakítunk.De mindig kibékültünk.

Esetleg tudna ajánlani valami megoldást a bizalom ujraépitesere,és a féltékenység legyözesere?
Megköszönöm válaszát!

Tisztelt Doktornő! Tudom, hogy butaság és a múlttal nem kellene foglalkozni, hiszen az élete része és hozzátartozik az emberhez akit szeretek és ő is viszont szeret engem. De még is zavar a párom múltja és őt az enyém. Megbeszéltünk dolgokat hiszen barátok és társak is vagyunk egyben de mégis féltékeny vagyok olyan dolgokra amik időben jóval előttem történtek. Ott van a fejemben. Miért lehet ez? Ilyen még nem fordult elő velem, és nem értem az okát. Ebben szeretném a segítségét kérni, hogy lehetne ezt feldolgozni, elfogadni mi lehet egyáltalán az oka?

Üdvözletem!
Problémám igazából ténylegesen az egyéb kategóriába illik.
Minden szerettünk ugye eltávozik, bár igazából ez a helyzet nem gyakorol hatást rám. Nem tud megviselni egyetlen szerettem távozása sem és pont ezért kerestem fel Magukat. Nagyon sokat keresgettem az interneten, egy alexitímia nevű dolgot találtam, viszont ez nálam csak úgymond részleges. Tudok boldog és szomorú lenni is bármilyen dologtól, de ettől nem. Igazából sem távoli sem közeli ismerős távozásakor sem. Továbbá érzékeltem, hogy ha a mama beszél a papa haláláról felhúzom magam, hogy hogy lehet ennyi gondolni rá, mintha már gyűlölném, de bármit megtennék értük. Ezért is nem értem, hogy most mi is van. Ugyan akkor hozzátennék, hogy elképzelhető a családi háttér befolyása, 8 éves koromban váltak el szüleim, azóta egyedül élek anyával volt neki kb. 10 barátja az évek alatt, pluszban alkoholista napi 2 liter kannáskor. Körülbelül olyan mintha szeretteim felé nem lennének érzéseim és elhanyagolom őket, mert ha ők beszélnek a problémáimról felhúzom magam rajta.