Kedves Lili,
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy van egy fiú , akivel már több mint fél éve szakítottunk, de még egyikünk se tette túl magát rajta. A másik fél nagyon megváltozott, ezért is történt a,szakítás , mégis mindig tudni akarja mit csinálok..meg kivel. Én viszont szeretnék tovább lépni , és lezárni ezt valahogy , annak ellenére ,hogy még mindig szeretem. A szakítás is maga úgy történt, hogy konkrétan ez nem lett kimondva, ezért próbálom ezt magamban lezárni ,hisz nem is keressük egymást. Csak ez nagyon nehéz , mert egy egyetemre járunk és mindennap látjuk egymást. Nem tudom , hogy mit kéne csinálnom ez ügyben.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Hölgyem/ Uram!

Lassan két éve élek kiegyensúlyozott párkapcsolatban. Azonban egy tragikus esemény bekövetkeztével elvesztettük baráti társaságunk egyik kulcsfiguráját, egyben a párom legjobb barátját. Azóta minden megváltozott. Nyűgös, csak a munkájának él,nincs kedve közös programokat csinálni, és mérges, ha felvetem,hogy menjünk el valahova. Megkérdeztem,vannak e érzelmei még irántam, erre a felelet az volt,hogy fontos vagyok neki, rengeteget veszekszünk, felhozom neki,hogy próbáljon meg kicsit boldog lenni, menjen el barátokkal, stb de nem tudja pontosan mi az,amit irántam érez. Ezzel összetörte a szívemet, azt mondta, rendbe akarja hozni, de nem látom azt, hogy törekedne erre. közös ismerőseink szerint adjak neki időt, hogy átgondolja,mit szeretne az életben, én azonban nem tudom hogy segítsek neki,hogy megint boldog lehessen az életében.. Tehetetlennek érzem magam, és ez az érzés rámegy a hétköznapjaimra is. Kérem, segítsen….

Szívből köszönöm,

C

Tisztelt Cím!
Röviden egy közeli ismerősömnek adtam pénzt kölcsön. Úgy éreztem,hogy megbántott. Azt mondtam neki tartsa meg legyen kóporsószegre. Azóta is bánom, hogy ezt mondtam,de ő haragszik és azt gondolja,hogy én a halálát akarom ezzel a mondattal. Pedig nem így szántam, csak dühös és csalódott voltam.
Kérdésem,hogy mit is jelent ez a mondat?
Köszönöm szépen.

Jó estét!
Hónapok óta lehangolt vagyok,céltalan vagyok.Folyton a nem régen ért véget párkapcsolatomon agyalok.Hogy mi is volt a gond pontosan.
Idén márciusban megismertem egy lányt.
Júniusban jöttem vele össze.
De valahogy nem volt az igazi számomra,mert nem éreztette azt velem,hogy fontos lennék neki.Akkor átlagban 2 hetente tudtam vele találkozni hétvégén.De akkor is csak ilyen 3-4 óra hosszára.Interneten minden nap beszéltünk szinte.
Az utolsó 1 hónapban Több mint 3 hétig nem tudtam róla semmit,az üzeneteimet megnézte,de nem válaszolt rá.E közben felkerestem a volt barátját,és mesélte,hogy nála nem egyszer volt ilyen,hogy 2-3 hétig nem állt vele szóba.Pedig ők 1,5-2évig voltak együtt.Aztán írtam a lánynak,hogy hagyjuk abba ezt az egészet.Másnap válaszolt rá,hogy először is elfoglalt voltam az elmúlt napokban meg hogy holnap akartam volna írni egy hosszú beszámolót,hogy mit és miért.(szó szerint ezt írta).Aztán persze írtam neki,hogy neked hogy esett volna,ha én ezt csináltam volna stb.Erre írta,hogy nekem is megvannak a saját problémáim stb.
Még majdnem,hogy neki állt feljebb.Annyit szerintem illett volna írnia,hogy majd jelentkezem,mert sok dolgom,bajom van,vagy valami hasonlót.Meg nem vállalt fel,a szülei nem is tudtak rólam.
A legrosszabb az egészben,hogy én nagyon szerettem azt a lányt,független attól,hogy ő hogy állt ehez az egészhez.
A mai napig sokat sírok,van hogy naponta többször is.
Volt hogy az öngyilkosság is eszembe jutott,pedig tudom,hogy nem tennék ilyet,de annyira fáj ez az egész,hogy nagyon.Sokat szenvedek az egész miatt.Teljesen össze vagyok zavarodva.
Kérem szíves segítségét!

Tisztelt Doktornő!
Az én problémám az lenne hogy a nejemet némileg hanyagoltam az utóbbi pár hónapban és szexuálisan sem nagyon közeledtem felé, de csak miatta.Ugyanis nagyon szerettem volna gyereket és próbáltam minnél kevésbé stresszelni,mivel ő nem nagyon akarta a dolgot(40 elmúlt).A baj az hogy időközben volt egy kis afférja egy másik férfival aminek szex lett a vége.El is akart válni,de végül csak sikerült együtt maradnunk,DE! Körülbelül 1-1,5 hónapja lett vége ennek a “kis” afférnak és azt mondta, hogy ha nem eröltetem a gyereket akkor ez nem történik meg.Viszont azt is mondta,annak ellenére hogy engem választott hogy nem kíván,aminek ellentmond az hogy szeret,állítása szerint.Több mint tíz éve vagyunk együtt,én még mindig halálosan szeretem és nagyon aggódok a nemi életünk miatt.Kértem h végezzen önkielégítést,ha velem nem megy a dolog,de azt mondja az sem jó neki.Lefeküdt azóta velem és nekem nagyon jó volt,azt mondta örül neki,de nála semmi.Szakemberhez nem akar elmenni és ha kérdezem tőle mi a baj,az a válasz hogy nem tudja.Úgy gondolom hogy vagy még érez valamit a másik személy iránt,vagy csak lelkifurdalása van azért amit tett,mert mindig azt mondta hogy nagyon jó ember vagyok,jobbat érdemlek meg ilyenek.Próbálok nagyon a kedvében járni,dícsérni,az önbizalmát erősíteni,meghallgatom a munkahelyi beszámolóit,törődni a lelkével.Ön szerint az idő segíthet ezen a problémán hogy nem kívánja a szexet?Vagy ha kitartóan szeretem és odafigyelek,pozitívan állok hozzá?Mert ez rendkívül gyötör hogy nem jó neki az ágyban.Azt is mondta amikor ment a “békülési” fázis hogy előtte kb 20%-ban volt jó neki az ágyban,a többit színlelte,pedig mindig megkérdeztem hogy jó-e neki,mert ott is fontos volt nekem hogy ne csak nekem legyen jó hanem neki is.És úgy gondolom ha nem működik a szex akkor egy társkapcsolat sem állhat fenn sokáig.Ön szerint van még remény?

Tisztelt Pszichológus!
Specifikus problémával fordulnék Önhöz. Másfél éve járok mostmár terápiára,egyrészt visszatérő lelki problémáim miatt,másrészt önismereti célból. Az utóbbi időben megfogalmazódott bennem,hogy nincs értelme az egésznek,mivel még mindig sajnos nagyon sokszor vannak depressziós tüneteim és az esetek többségében lehangolt,levert vagyok. Sok mindent kipróbáltam ennek enyhítésére,rendszeresen sportolok,vannak céljaim,de sajnos ezek nem segítenek a helyzet javulásában. Ami nagyon elkeserít,hogy kevés baráti kapcsolatom van,illetve,hogy soha nem volt még párkapcsolatom,csak alkalmi kapcsolataim. Pedig alapvetően közvetlen embernek tartom magam és nem gondolom úgy,hogy ne lennék képes normális kapcsolatok kialakítására,de lehetséges,hogy a depresszió tántorítja el tőlem az embereket.
Korábban jártam a depressziómmal pszichiáterhez,ott kaptam antidepresszánst,egyedül annak éreztem hatását. Gondolkozom azon,hogy befejezem a pszichológussal való munkát és inkább pszichiátert keresek,annak ellenére,hogy a pszichológussal nagyon jól együtt tudunk dolgozni. Nagy valószínűséggel bennem van a hiba,hogy nem tud segíteni nekem.
Esetleg tudna nekem tanácsot adni,hogy egy ilyen helyzetben mi a teendő?

Előre is köszönöm megtisztelő válaszát.
Üdvözlettel,
Zs.

Jó napot kívánok! 7éve vagyok a.párommal és van egy 5éves kislányunk. Történt egy éve.hogy kiderült megcsal…ez egy évig ment. Meg bocsájtottam de sajnos abba az idöszakban én is megcsaltam és ő erről nem tud! Egyre jobban fáj ez nekem már aludni sem bírok! Ő még csak bocsánatot sem kért amiért meg csalt sőt még engem.hibáztatott amiért kutattam azért hogy kideritsem ezt az egészet.És miután kiderült én is meg csaltam.bánt nagyon bánt de nem mondhatom el neki mert tudom hogy elválnánk és én szeretem.kérem mondjon valami megoldás szerüt

Tisztelt Szabó Lili!

Gyerekkorom óta visszahúzódó, szorongó típus vagyok. 32 éves nő vagyok. 5 éve jártam pszichiáternél, javaslatára 1 évig szedtem Sertralin tablettát. Most hasonló tünetek jöttek elő, mint akkoriban: legszívesebben fel sem kelnék egész nap, ha belekezdek valamibe hamar abbahagyom. Munkámat el tudom látni, de azt érzem, hogy nehezemre esik kommunikálni, nem igazán tudok beszélgetni, nincs véleményem. Pár napja érzem “üresnek” a fejem, egyszerűen nincsenek gondolataim. A napokban jöttem rá, hogy nincs olyan hobbim, ami örömmel tölt el, nem szeretek emberek közé menni sem. Házas vagyok, magánéleti gondom nincs, és nem akarom, hogy esetleg kihasson rá. Egyáltalán nincs önbizalmam, életkedvem, butának érzem magam. Orbáncfű tartalmú készítmény segíthet? Nem szeretnék újra orvoshoz menni vagy gyógyszert szedni.
Köszönettel, Iza

Kedves Uram/Asszonyom!

Egy olyan problémával fordulok Önökhöz, ami körülbelül egy éve kezdődött. Ha egy bizonyos mennyiségű alkoholt elfogyasztok, különösen a rövideknél jellemző, akkor képszakadás áll be és mindenféle olyan dolgot csinálok, ami teljesen a józan személyiségemtől idegen. Sokszor úgy érzem mintha üldözne valami, vagy valaki és sietek, szaladok vagy elbújok és van olyan, hogy eldobálom a cuccaimat, gondolom azért, hogy jobban haladhassak. Mesélek néhány példát. Nyáron jöttünk haza egyik testvéremmel, a másik tesónktól haza felé és én teljesen random leszálltam a buszról, mondván, hogy nekem pisilnem kell. Utána a városban kóvályogtam, sokszor szaladtam és bújkáltam. Emlékszem bementem egy olyan panelházsor erkélyeihez, ami előtt bokrok meg fák voltak. És néztem az eget, hogy jön-e valami helikopter utánam. Amikor futottam sokszor már égtek a lábaim, de nem lassítottam, csak rohantam. A váltáskámat, ami rajtam volt pedig útközben eldobtam valahol. Egy másik alkalommal egy barátom szülinapját ünnepeltük, ahol összegabalyodtam egy lánnyal. A szülinapos kocsival hazavitt minket, ami egy az egyben kimaradt, a kocsma után az első emlékem, hogy otthon vagyunk és a lány szájába van a péniszem. És miközben ez történt bűntudatom volt, mintha valami rosszat csinálnék. Már nem emlékszem pontosan, de valami olyasmi érzésem volt, mintha valaki olyannal csinálnám, aki hasznot vár belőlem, vagy egy kurvával lennék. Pedig alap esetben nem gondoltam sose semmi hasonlót a lányról, nagyon szimpatikus volt. És amikor szexeltünk, akkor talán az egyik legdurvább halucinációm volt, lehet, hogy félig álmodtam, nem tudom. De azt képzeltem, hogy egy katona vagyok, akinek nem szabadna ezt csinálnia és olyan érzésem volt mintha valami hadi övezetben lennénk, amit bármikor ránk robbanthatnak. Szeptember elején volt egy olyan koncert ami szinte egy az egybe kiesett, úgyhogy ha halucináltam is valamit akkor sem emlékszem rá. A többiek azt mondták, hogy azt mondtam nekik, hogy valakit kikísérek, aztán kimentem és egy 4-6 vonallal arréb tértem magamhoz. Nem sokkal ezelőtt voltam egy házibuliban, ahol megint volt egy képszakadásom, de arra emlékszem, hogy bebújtam az egyik ágy alá, mert megint azt éreztem, hogy menekülnöm kell valamitől. A mostani meg egy elég friss élmény, kedden történt. Szintén a tesómmal voltam, egy koncerten, majd amikor hazafelé jöttünk, megint akkor veszített el amikor elmentem pisilni. Alig maradtak emlékeim, villanások maradtak, meg érzések. Valami parkolóházban lehettem és ott bújkáltam, meg menekültem. Reggel az alleeban ébredtem kabát, pulcsi, sál és pénztárca nélkül. A pulcsi a derekamra volt kötve, a sál az övemre, a kabát meg rajtam volt, úgyhogy fogalmam sincs, hogy hagytam el mindet. A telefonom hátlapja meg föl volt jőve, úgyhogy valószínű elestem valamikor rohanás közben. És ami még így utólag belegondolva fura volt, hogy ugyan aznap korábban bowlingoztam, de a lábaimban másnap főleg a vádlimban nagyon durva izomlázam volt. Szóval szerintem újfent sikerült végig rohannom egy hosszabb távot.
És ez körülbelül egy éve kezdődött. Egyszer kétszer régen is előfordult, hogy kimaradtak dolgok, vagy nagyon berúgtam, de alapjába véve nem volt sosem ilyen problémám, hogy nem bírom az alkoholt. Az meg, hogy ilyeneket flesh-elek nagyon ijesztő. Alapjában véve elég nyugodt ember vagyok, nem érzem stresszesnek magam és nincs üldözési mániám. Úgyhogy fogalmam sincsen honnan jöhetnek ezek az érzések. Gondoltam arra, hogy azért visel meg jobban az alkohol, mert az elmúlt 2 évben voltak folyamatos problémáim a vállammal és a fizikailag nem vagyok olyan fitt mint régen. De ezek a blackoutok meg képzelgések lövésem sincs miért jönnek elő.
Így hirtelen ennyi jutott eszembe, igyekeztem minél többet és pontosabban írni, remélem sikerült annyit összeszednem, hogy valami tippet adjanak, merre érdemes keresgélnem ezzel kapcsolatban.
Várom válaszukat!

Kedves Doktornő!
23 éves egyetemista lány vagyok. A barátom 2 hetet tölt Los Angelesben egy munka miatt és szeretné ha csatlakoznék hozzá és körbeautóznánk Californiát. Nagyon megörültem és persze el is fogadtam az ajánlatát,csak ugye én később mennék,egy külön géppel. Életem első repülése lenne,átszállással szóval nagyon izgulok de jó értelemben. A problémám anyukámmal van,aki egész életemben betegesen féltett. Mikor mondtam neki a dolgot rájött a rosszullét a fejfájás…olyanokat mondott hogy ha elmegyek ,készüljek fel hogy nem éli túl,már nem lesz mire én visszajövök. OLyanokat mond,hogy nem vagyok rá tekintettel hogy nem szeretem őt ha elmegyek. Nem tudom őt kezelni,nem tudom mit mondjak neki hogy végre elengedje a kezem és felfogja hogy van egy saját életem…mindennel ezt csinálta amibe belefogtam,sokáig eveztem versenyszerűen és amikor először mondtam neki hogy megyek edzésekre,kiborult hogy miért csinálom ezt,nem nekem való,ne menjek. Meg sok más dolog is volt amitől próbálta elvenni a kedvem…15 éves koromban bezárt a lakásba,mert nem akarta hogy elbiciklizzek a szomszédos faluba egy rendezvényve ami ráadásul délután volt…osztálykirándulásokra sem mehettem soha. Úgy érzem nem tudom élni az életem és el tudom róla képzelni hogy az elutazásom napján kórházba juttatná magát csak hogy itt maradjak. Sokszor mondtam neki hogy járjon el szakemberhez beszélgetni,de egyébként teljesen normális életet él,nem tudom erre rákényszeríteni. Annyi féleképp próbáltam vele beszélni de lehetetlen…vannak így felnőttként nehézségeim,mert mindig kísérgetett mindenhova,mindent megoldott helyettem,mindent kivett a kezemből hogy majd ő megcsinálja. Emiatt önbizalomhiányos lettem és saját magam próbálom átformálni,erre pedig tökéletes lenne ez a repülés amit egyedül kell végigcsinálnom. És azt mondja azért nem akarja hogy elmenjek mert sose tudom merre vagyok arccal előre…részben igaz,de muszáj gyakoroljam az önállósodást. A kérdésem tehát az lenne mivel tudnék hatni rá,hogy megnyugodjon?
Köszönöm a válaszát!

Tisztelt Doktornő!

Párkapcsolati problémában kérek irány mutatást, segítséget.
Párommal való viszonyom teljesen elromlott, én elhidegültem, nem szeretem. Másfél éve vagyunk együtt ez alatt az idő alatt számtalan veszekedés, 1 hét nem telt el úgy hogy valamin ne talált volna problémát, a problémák forrása általában mindig én vagyok, ” ezt miért nem úgy csinálom, azt mért nem csináltad meg, ez már miért nincs kész ” ami nem az ő elképzelése szerint történik akkor abból csak baj van, és feszültséget vált ki belőle. Számtalanszor próbáltuk megbeszélni a problémákat kinek min kéne változtatni, a vita végén lenyugtázta a problémát, majd ezt követően minden ugyan úgy történt, újból problémát keresett rajtam, máson, családomon belül ” semmi sem jó úgy ahogy más csinál ” . Ő igényli a több szeretgetést, törődést, hogy többet foglalkozzak vele, csak hogyan szeretgessem hogyan törődjek vele többet, ha minden héten legalább 2x össze veszünk azért mert valami nem tetszik neki, valami nem úgy történik ahogy ő szeretné. Most májusában teherbe esett, decemberben fog születni közös gyerekünk. Akkor májusban őrlődtem, hogy mi legyen, mert a döntés rajtam állt megtartsuk – elvetetjük. Végül arra a döntésre jutottam, hogy megtartjuk, de akkor is megbeszéltük hogy most igazán kell változtatni a dolgon ha azt akarjuk hogy ez jó legyen, működjön, fogadjon el úgy ahogy vagyok, hogy ne csak a saját elképzelése szerint történhessen minden. Augusztusban felköltöztem, és minden csak rosszabb lett, a veszekedések felsűrűsödtek, nincsenek lezárva, a problémák ugyan azok, mint amiket leírtam, semmi változás nem történt, most már odáig fajult hogy nem bírok ott maradni vele egy légtérben inkább elmegyek csak fejezzük be a veszekedést, mert nem lehet megbeszélni, nem tudunk megbeszélni semmit, amíg azt nem mondom hogy ” igen igazad van ” , ” igen ez legyen így ” addig nem bír leállni. Úgy érzem ha a születendő gyermekem nem lenne, én már nem lennék Vele. Mert ha már így döntöttünk ahogy döntöttünk és van egy igen nagy probléma a kapcsolatunkban, amit nem tudunk megoldani és millió tüske van az emberben, akkor a gyerekemnek akarom a legjobbat vagy így vagy úgy, de ezektől a veszekedésektől megakarom kímélni. Én úgy érzem próbáltam megfelelni elvárásainak, de az sosem volt jó. Ön szerint van remény? Lehet ezen javítani?

Segítségét előre is köszönöm!

Jó Napot!!
Én olyan problémával kapcsolatban szeretnék kérdezni, hogy mitől van ez és mi ez?
2011 be azt mondták pánik beteg vagyok. Azóta volt olyan mintha semmi bajom nem lenne, volt nagyon rossz. Most viszont folyamatosan van egy rossz érzés/gondolat a fejembe, ha csak arra gondolok hogy valahova megyünk /pl, születésnap, bevásárlóközpont…../ már “ideges vagyok” . Amikor bemegyek egy üzletbe ha egyedül ha valakivel már jön egy olyan érzés hogy “úristen ki kell mennem innen, otthon szeretnék lenni…. vagy nem is tudom így leírni. Olyankor jön remegés, ver a víz ,ezekkel a tünetekkel még megküzdök de azzal a gondolattal nem igazán. …..Ez nyár elején kezdődött amikor vezetés közbe rám jött egy olyan érzés mintha nem is én lennék…./sírtam,féltem… Orvosnál még 2011-be voltam gyógyszert nem szedek és nem is akarok.
Köszönettel: Andrea

Üdvözlöm !

Nekem olyan problémám van , ha lehet ezt problémának nevezeni.
Több mint 3 év után a gyerekem apja úgy dobott el mint egy zsebkendőt.
Külföldön éltünk, én mentem ki hozzá, ő is magyar.
Lett egy csodaszép gyermekünk.
A probléma jóformán már akkor kezdett el jelenkezni mikor a terhességrm utolsó hónapjaiban voltam.
Kiderültek hazugsàgok, megcsalások/nem fizikai/ .
Amikor kérdeztem dolgokról gátlástalanul a képembe hazudott.
S attól sem rettent el hogy bántalmazzon!
Többször is előfordult.Ahazugságok mint kiderült minden nap voltak részéről. Kértem fejezze be, nem tette! Inkább provokált még balhét.
A szeretőivel kapcsolatban volt, azokért aggódott azok felől érdeklődott, én megsehol!
Az utolsó bántalmazás után elmentem orvoshoz,eltörte ugyan is az ujjam!
Ebből kifolyolag persze lett ügy…
Ő mindezek után még tovább csinálta ahazudozásait s a többi dolgot.
Amíg nem derültek ki a dolgai nem törődtem azzal hogy hova megy kivel beszél csetel…
De amikor kiderültek hát , világ omlott össze bennem!
Mindezek után én voltam aki küzdött harcolt… feleslegesen!
Amikor kisfiammal julisuban eljöttünk haza papírokat intézni, nem volt szó szétköltözésről!
Még együtt éltünk volt erről szó párszor, de aztán annyiban maradt.
Mihelyst eljöttem a kisfiammal, az első hétvégétől levoltunk rázva , nem
volt ideje ránk, s nem is erdekeltük!
Mindenki másra volt ….!
Aztán eljött az ő szabadsága, 2 hét, velünk volt , az a két hét jó
Volt bár kiderült újra hohynhazudott de nem szóltam, belül evett a fájdalom!
Aztán jött a bucsú ideje!
Megbeszéltük hogy pár hetekre majd kimegyünk hozzá, de ő közben dobott !
Sokkal fontosabbak neki az ártó számdékú emberek ott mint mi!
Semmennyire sem foglalkozik érdeklődik a gyerek felől.
Mindenkinek azt mondja hogy úgy döntöttünk szétmegyünk…..
De velem nem beszélte meg. Hideg zuhanyként ért mikor erről tudomásom lett.
S a lakásba felköltözteti a testvérét aki a probléma forrás egyik oka, s annak barátnőjét!
A mi cuccaink bezsákolva félretéve….
ő éli életét világát!!!!!
Hazudik magának s mindenkinek meg nekem is!!!
Múlt héten viszont kaptam egy üzenetet tőle ami pozitív tartalmú de rá pár napra tudattalár személlyel hogy úgy döntöttünk szétmegyünk!! Ő egysuemélyben döntött így!!
Kérdésem, az lenne hogy ez a folyamatos hazudozás esetleg származhat gyerekkorából!?
Mert én már arra gondolok hogyesetleg így tudott elérni bármit ha hazudott!
A másik kérdédem hogy miért játszik velem? S így hogy van egy gyerekünk is.
Meg együtt éltünk sem foglalkozott vele, most meg pláne de nem! De ő azt ídta nekem hogy a gyerek az élete értelme!!!
Ez nem így van!
Bulizik, piálás van, meg az egyéb más dolgok!
Remélem , nem írtam túl nagy ugrásokban, csak ahogy jöttek az emlékek problémák így írtam.

Üdvözlöm!
A kisfiam 5 és fél éves. Kb 2-3 hete jelentkezik nála alvászavar, ami abban nyilvánul meg hogy minden éjjel éjfél magasságában felkel átjön a mi szobánkba befekszik közénk, visszakisérem a szobájába, vele vagyok míg elalszik. Reggelig kb 2*-3* megismétlődik a dolog. Teljesen ki vagyok merülve… Még annyi, hogy a 1,5 éves hugával van egy szobába, tehát nincs egyedül, használunk éjjeli fényt. N tudom mit tegyek. Alapjába véve nem egy nyugodt tipusú gyerek nappal sem, folyamatosan beszél, pörög

Kedves Doktornő! Tanácsért fordulnék Önhöz. A párommal (mostmár férjem) 6éve vagyunk együtt. Az első 2-3 évben szinte napi szinten lefeküldtünk egymással, de ez a 4.évben csökkent (kb ekkor költöztünk össze) és már kb 2éve gyakorlatilag könyörögni kell neki a havi 1-2 alkalomért. A visszautasításokat meg rettentő nehezen élem, megalázó. Amikor mégis sikerül rávenni, nagyon jól érzi magát, és mondja is, hogy nem tudja, hogy miért akarja annyiszor kihagyni… Tényleg nem utal jel arra, hogy megcsalna. Arra hivatkozik, hogy fáradt és nincs kedve (legyen nappal vagy éjszaka), bár tány, hogy a férjem stresszes típus, de korábban is az volt, még ennél is jobban, amikor ment neki napi szinten. Magához eleinte mellettem is nyúlt is szinte napi szinten, de már most az is csökkent kb hetente 2X-re. Próbálok vele beszélgetni erről, de nem jutunk messzire, mert ő sem tudja a valódi okát. Próbálok szexi fehérneműbe bújni, csábítgani, (vacsora, romantika, minden bevetettem már amit ki lehet találni) de semmi, inkább kedvesen “nevet” rajta és közli hogy ezt nem lehet erőltetni, ez jön magától, és erőltetés, ha táncolok neki, vagy felveszek egy szexi fehérneműt stb. Olyan mintha a haverjának és/vagy az anyjának tekintene (mert ugye gondoskodó is vagyok), de akkor ezt hogy lehetne másképp csinálni, hogy lehetne a langyosból tüzeset csinálni, mert ugye a kis női praktiák nála csődöt mondanak…? Ha bedurcázok, kiakadok, elutasító vagyok (nem vagyok ilyen, így nehezemre esik “eljátszani”, de én már mindent kipróbáltam, ezt is), akkor magától is van, hogy megjön a kedve… de most mindig direkt hisztizzek, keressek okot a vitára????, amitől meg a másik oldalról ideigileg kikészü! Nagyon félek, hogy én rontok el valamit mert az előző kapcsolatom is úgy lett vége (10év után), hogy ölelés, összebújás, ragaszkodás volt, de a végén kb már másfél évig nem szeretkeztünk (előtte évről évre ritkult), bár az ex párom, nem akarta hogy vége legyen. Félek, hogy ennek a kapcsolatnak is ez lesz a vége (mert a férjem is nagyon ragaszkodik hozzám, de valahogy lusta a szexre). Gyerekünk nincs (ez előző kapcsoltból sem, ott nem akartam), a férjemmel végülis szeretnénk, pontosabban nem lennénk ellene, de így hogy havonta 1-2x hajlandó, nagyon nehéz összehozni (és ez a ksiebbik baj).
Én 32 éves vagyok, a férjem 31.
Nagyon keresem egy “haszálható” választ, megoldási javaslatot! 🙁
Köszönöm!
Dia