Tisztelt Pszichològus!
15 év utan válunk a férjemmel.
Egy 7 es 3 éves gyerekeink vannak.
A kérdésem hogy az iskolában szóljak a tanárnénik hogy a gyerek min megy keresztül nagyon félénk szorongó a gyerek enélkül is. Egy hónapja hagyott el a férjem nagyon friss ez neki is ,meg nem látszik h romlana a tanulmánya okos ügyes nagyon!
Mindent elfojt, magában tart nem akar róla beszélni pedig próbálom oldani!
Én is ilyen vagyok sajnos de nehéz vele igy viszont szeretnem ha ehhez nem kellene szakember hanem itthon is lassan de megtudna nyilni nekem hogy segíthessem minnel kevesebb fájdalommal ezt túlélni!
Apuka külföldön ra nem számíthatok ebben a leki részben!
Koszonom válaszát egy aggódó anyuka!

Jó napot kívánok!
18 eves lany vagyok, iskolába járok meg. Lenne egy olyan problémám, amit igazabol nehezen fogalmazok meg. Ugy gondolom nagyon önbizalom hiányos vagyok. Szinte attol felek, hogy az osztályom elott beszéljek par szót. Viszont ha kisebb társaságban vagyunk, akkor ez nem probléma. Mindenkivel joba vagyok az osztályban, mindenkit nagyon szeretek, külön senki elott nem erzem magam kellemetlenül, ha mindenki elott kell, akkor viszont nagyon. Nekem eszméletlen sok fiu es lany baratom van, ugy gondolom szeretnek engem, ezt az ember meg is érzi, meg fontosnak tartanak, szoval nem vagyok az a ‘nyomi’ fajta, megis nagyon sokszor szorongok es nem tudom ez ellen mit tudok tenni. Feleleseknel konkretan remeg a hangom, homályosan latok, es rosszul leszek es rosszul is teljesítek! Szívem nagyon szokott verni, vérnyomásom felmegy.
Gondoltam arra is, hogy ez kihat a párkapcsolati dolgaimra, mivel sokan mondjak, hogy egy szep, dekoratív lany vagyok, es mindig csodálkoznak, higy soha nem volt baratom, pedig, mint említettem, erzem, hogy engem szeretnek a tobbiek. A többség tenyleg felnéz ram es szeretnek. Ezért nem ertem. Talán nincs meg bennem valami, ami nagyon hianyzik! Sajnos ez elegge megnehezíti az életemet, minden terén!:(

Mintha rá hangolódnék mások érzelmeire akaratomon kívül. Nagyon sokszor hangulat ingadozásom van. A mennyekből a pokolba. Nem bírom elviselni az embereket magam körül. Nem tudom mi lehet velem alapjaraton nyílt vagyok és segítőkész mindenki fele de most van hogy idegesítenek azok akik fontosak nekem.

Kedves Lila , egy 22 éves làny vagyok aki egy àtlagos életet él… Külföldön dolgozok,pákapcsolatban èlek de viszont mègsem vagyok boldog!
Egyszerūen nem találom a helyem.
Nemrèg váltottunk munkahelyet ès eleinte azt hittem hogy azèrt vagyok ennyire feszült ès ingerlékeny.De rákellett jönnöm hogy ez nem attól van mert már egy jóideje a munkával nincs semmi baj de mègis megmaradtak a duhkitörèseim
És abban szeretnèm a segítsegedet kèrni hogy vajon mitöl lehet es hogy hogyan tudnam ezt orvosolni?
Annyira rosszul èrzem magam hogy a barátaimmal is olyan semleges vagyok arrol nem is beszèlve hogy a barátom bármit csinal soha nem jó semmi ès akaratom ellenère bántom meg ôt.Sokszor azon veszem èszre magam hogy a legkisebb dolgon is úgy kiakadok ès elborul az agyam hogy még én sem hiszem el hogy most mièrt van ez.
Inkább olyan szemelyisèg vagyok aki magaba tartsa a dolgokat ès nem szeret a fájdalmairól beszèlni

Kedves doktornő/férfi
Azal szeretnék magához fordulni hogy nem olyan régen meg erőszakoltak topszőr is az a ember aki először is kést szorított a torkom hoz és aszt monta ha bárkinek is szólok meg fog ölni az után elkesztem drogozni alkoholt inni rendszeresen ön gyilkos akkartam lenni topszőr is fel vágtam magam egyszer volt olyan hogy a mentő vit el majd nem meg haltak de a drogról nehezen de nem csinálom annyira már és az alkoholt semmi fogyasztók már sokat
Köszönöm előre a választ
Üdv:Zs

Mintha rá hangolódnék mások érzelmeire akaratomon kívül. Nagyon sokszor hangulat ingadozásom van. A mennyekből a pokolba. Nem bírom elviselni az embereket magam körül. Nem tudom mi lehet velem alapjaraton nyílt vagyok és segítőkész mindenki fele de most van hogy idegesítenek azok akik fontosak nekem.

Udvozlom, 6 eves gyerekem ket honappal ezelott egy you tubon kozvetitett gyilkolo bohocos videot nezett meg minek kovetkezteben felni kezdett szorongani bizonyos helyzetekben. A lakasban ellenorzi hogy zart ajtok vannak, szurkuletkor a sotetitot kell osszehuzni,nem erzi biztonsagban magat csak ha felnott van vele. Elofordult mar ha beszelni akartunk rola akkor a streszztol osszehanyta magat. Probalkoztunk mesevel, elmagyarazni hogy nem letezik csak kitalacio, keritettunk olyan kepet ahol elfogtak a rendorok a bohocot es meg sok mast is kitalaltunk csakhogy felelmei nem mulnak es mindig elokerulnek. Mit tehetnek meg erte? Vigyem inkabb szakemberhez? Valaszat elore is koszonom!

Szomoru vagyok es nem akarok iskolaba menni,pedig vannak barataim de veluk csak nevetni lehet,mar probaltam komoly dolgokrol beszelni veluk sikertelenul.Van egy szuper csaladom,de nem igazan tudok megnyilni masok elott,es erzekeny vagyok.A legnagyobb baj az,hogy a legjobb baratnomnem mingy onbizalma es en kene neki segitsek ebben,de nekem is vannak problemaim.Probaltam segiteni, de nem megy.Tarsasagban hallgat,nekem nem mondja el a velemenyet es ugy erzem,magamra maradtam.

Üdvözlöm!

A párommal 6 hónapja vagyunk együtt, ebből már 5 hónapja együtt élünk.( ennek van előzménye 2,5 ismertük egymást, első látásra szerelem volt ezért volt a hamar költözés). Nagyon nehéz eset voltam az elején, flegma, nem engedtem semmiből, nagyon nehezen fogadtam be a szeretetet, nagyon féltem a csalódástól. A hat hónap alatt mindig változtattam, de nem a megfelelő dolgokon , ami a legfontosabb lett volna (alátat,flegmasáf mentesség,féltékeny mentesség). Ezeket nagyon nem tudom kontrollálni mikor veszekedés van, és olyankor haragból, indulatból, makacsságból megbántom a páromat. Utána persze rájövök a hibáimra, megbeszéljük és megígérem, hoy változtatok. Ez megy hónapok óta. Nagyjából sikertelenül. De nagyon szeretjük egymást. Ma viszont eljött az egy újabb átveszekedett hétvége után, hogy szakítani akar velem. Viszont én elhatároztam az elvesztése következtében, hogy örökre megváltozom és soha többé nem esek bele ebbe a hibába, egyikbe sem.
Hogyan tudnám meggyőzni a változásomról? Hogyan változzak hatékonyan? Kérem segítsen. Nagyon szeretjük, meg akarom oldani!
Köszönöm válaszát,

Glória

Kedves Doktornő/úr!
18 éves lány vagyok. 4 éves korom óta Gyermekotthonban nevelkedtem. 10 éves korom óta pszichiátria kezelt vagyok,főként evészavar és depresszió miatt. 15 évesen speciálos gyermekotthonba vittek,de az előtt számtalanszor megjártam a Szegedi Gyermek klinikát a Vadaskertet a Pécsi gyermek pszichiátriát és felnőtt zárt osztályt is. ( akkor még nem volt törvényellenes a kiskorúak ellátása és a bírói szemle kötelezte a bent maradásomat, mivel más Intézmény már nem akart fogadni) Legutólsó gondozási helyemen is voltak problémák, gyógyszeres kezelések heti rendszerességgel pszichiáter vizsgálta az állapotomat és heti 5 napot pszichológus jelenlétében voltam. Nem olyan rég kikerültem az Intézményből, elkezdtem az iskolát csinálni eldöntöttem, hogy ápoló szeretnék lenni. Kértem az utógondozásomat, tele voltam álmokkal, összeköltöztem a párommal.. De egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy állandóan orvoshoz járok minden féle kitaláció miatt. Majd, hogy semmihez nincs kedvem. Hol napokig nem eszem hol pedig éjszaka az egész hűtőt kiürítem. Eljutottam arra a pontra, hogy minden ok nélkül félek kimenni a lakásból. Csak is este hagyom el és akkor is a lehető legeldugodtabb úton közlekedem. Mikor meg otthon vagyok, egész nap attól rettegek, hogy valaki jön hozzám, és beszélgetnem kell vele. Mivel panellakásban lakom elég sokszor rémülök meg, ha csak egy ajtó is nyikorog, ne hogy ide jöjjön valaki. Sajnos annyira belekevertem magam a saját gondolataim csapdájába, hogy a mindennapi tevékenységeimet sem tudom elvégezni. Legyen szó a felkelésről, az iskolába menésről vagy sokszor az evésről, ivásról. Egyszerűen nem bírom elviselni ha nappal van…de este meg még jobban félek..a párkapcsolatom teljesen megromlott a bezártságom és az állandó ingerlékenységem miatt. Valószínű segítséget kéne kérjek, mivel már én is szeretném ha a dolgok másképp műkődnének talán volna esélyem , hogy helyre hozzam magam. De mivel az utógondozásom vissza mondtam, és az iskolát is elhanyagoltam TB- támogatás nélkűl kell boldogulnom. Szeretném megtudni, hogy milyen lehetőségeim vannak és , hogy én gondolom túl a problémákat vagy igen is segítségre van szükségem?

Köszönettel: Melinda

Feleségem évek óta depresszióval küzd. A mély lehangoltsága időnként vádaskodásokba, veszekedés provokálásába csap át. Ilyenkor lúzernek nevez, kevesli a megkeresett jövedelmemet, alaptalan féltékenységi rohamai vannak. Ha kritikus hangvételt ütök meg a felnőtt gyerekei követelésivel szemben, azzal támad, hogy nem fontos nekem a család. Pedig anyagilag és szellemileg is sokat áldozok a családi problémák, ügyintézések megoldására. Elzárkózik minden közös programtól, csak a felnőtt, családos gyerekei kívánságait lesi és teljesíti. Munkahelyén állandó konfliktusai vannak a munkatársaival. Pszichiátriai szakrendelésen gyógyszerelik, de ez minden. Nem tudom hogyan kell nekem viselkednem ezekben a helyzetekben. Ha mindent ráhagyok, az sem jó(most például nem hajlandó a lakbért, rezsit kifizetni, mert kell a pénz karácsonyra – már az a veszély fenyeget, hogy felmondják a lakásunk bérleti jogviszonyát), ha ellentmondok, még nagyobb ellenállásba ütközök.

Az utobbi levelembe leirtam mar hogy eleg nehezen tudom a duhomet kezelni es meg annyi hozzafuzni valom van hogy az en eszrevetelem az hogy inkabb a parommal vagyok ilyen.Ha pl mondok valamit es nm csinalja meg akkor vagy ha valami nm ugy tortrnik ahogy en akarom akkor nagyon frltudok mergelodni .
De viszont volt olyan helyzet is hogy egy kicsisegen annyira felmergelodtem hogy azon vettem eszre magam hogy ennek nm volt most semmi ertelme es arra lennek kivancsi hogy hogy tudnam megoldani ezt a nagy bajt . Mit tegyek hogy ne mergelodjek fel ennyire ? Mit tudnek csinalni hogy jobban tudjam kezelni a mergemet es ne mondjak hirtelen haragbol olyanokat amiket kesobb megbanok es masokat megsertek vele.

Üdvözlöm!
1 évig éltem a barátommal párkapcsolatban. Kisebb nagyobb összezördüléseink voltak, de 2 hete a párom úgy döntött hogy inkább legyen vége, mert folyamatosan kételkedtem abban hogy velem akar lenni. Ebben igaza volt. Sajnos vannak önbecsülési problémáim, és vitákat se nagyon tudtunk teljes mértékben megoldani maximum hosszas tárgyalás után ami akár napokig is eltartott. Úgy váltunk el hogy mind ketten szeretjük egymást és igazából az lenne a kérdésem, hogy ha valamilyen megoldással lassan elkezdenék túllendülni az önbecsülési problémámon lehetséges lenne-e hogy ez a kapcsolat múködő képes legyen még 1x valamikor?

Tisztelt Hölgyem/Uram!
39 éves anya vagyok. A férjemmel aki 41 éves, 2000 novemberétől alkotunk egy párt. 2007-ben házasodtunk össze. 3 gyermekünk született, akiket nagyon szeretünk. A férjem mindent megtesz, hogy biztosítsa az anyagi hátteret a családnak, ezért nagyon tisztelem és becsülöm! A problémám az, hogy a férjemnek régóta alkohol problémája van. (Már korábban is ivott, de nem ennyit). Az italozás annyit jelent, hogy amikor megjön a munkából a haverjaival kocsmázik, és már ittas állapotban jön haza. Ilyenkor (ittas állapotban) normálisan viselkedik, játszik a gyerekekkel, ha kell megfürdeti őket, könyvet olvas…stb. tehát ellátja az apai teendőit. Engem rettenetesen bosszant és kiborít, hogy hogyan lehet egy 41 éves felnőtt férfinak fontosabb az ital és a haverok, mint a családja. Ha szóvá teszem, akkor még ő sértődik meg és letagadja, hogy ivott volna. Iszonyú gyerekes és szánalmas, hogy ennyire hülyének néz. Már próbáltam megbeszélni vele, hogy ez így nem jó, és én mint feleség illetve társ állandóan csak a háttérben vagyon. Kb 2 hete jelentette be, hogy én az ő számára már teljesen közömbös vagyok. Pedig nagyon szeretnék gondoskodó feleség lenni, szeretném ha szeretne…úgy érzem, már nem bírom tovább, hogy állandóan csak magamra számíthatok és ő + nem győz “füllenteni”, h boltba megy, de közben mindenki tudja, hogy 10 p bolt és 2-3 óra kocsma. Legszívesebben itt hagynám, de nincs hová mennem, és anyagilag sem tudnám fenntartani magunkat, (3 gyermek+én). Mit tegyek, van megoldás egy ilyen helyzetre? Úgy érzem tudnám még szeretni őt, de így ittasan nem fog menni, ő meg nem fog megváltozni.

Előre is köszönöm a választ!
Üdvözlettel,
egy kétségbeesett anyuka és feleség

Kedves Melinda! 21 eves hazassagbol leptem ki kozel 1 eve. Miutan megszuletett a kislanyunk a fiam onnantol kezdve hatterbe volt szoritva. Kozepiskolatol csak aprobb hazugsagokon kaptam. Ez mar odaig fajult hogy az uj paromat es engem is sorra meglop. Eloszor bizalommal fordult a parom felé. A mai napig mellettem all hogy megoldjuk. De ugy elfajult hogy legutobb azt hazudta hogy jar dolgozni. De a mai nap miutan ismet lopni akart a parom telefontokjabol..megkerdojeleztem hogy egyaltalan jar e dolgozni. Elvittuk az általa megadott helyre es meglestuk. Hìvott taxit mikor ugy gondolta hogy nem latjuk es elment a baratnojehez hiaba biztositjuk hogy ha barmi gondja van ossza meg velem akar a parommal es kerjen ha szuksege van penzre. De szep szoval csunyaval semmivel nem hatunk ra. Adott pillanatban banja..de addig tart es engem hibaztat hogy azert ilyen mert elvaltunk stb. De elotte is meglopott minket az apjaval is. Erthetetlenul es tanacstalanul allok mindez elott. Elkeseredett Anyuka