Kedves Doktornő!
Tanácsot szeretnék kérni (a problémám elég összetett, de próbálom röviden, lényegre törően megfogalmazni).
Egy olyan iskolába járok immáron 3. éve, ahol nagyon magas követelmények vannak. Finoman szólva stresszes vagyok. Ez leginkább a 2. év elején jött ki rajtam, amikor is minden nap sírtam, elégedetlen voltam, magamba zárkóztam, eltaszítottam magamtól az embereket. Ezt a viselkedést egyedül a barátom (szerelmem, nem pedig “sima barát”) tolerálta nekem, aki mellesleg az osztálytársam, a barátaim kevésbé. Idén próbálok a barátaimhoz, az osztálytársaimhoz közeledni, mert megbántam. Sokat is veszekszünk így négyen lányok, hogy egy évet nehéz bepótolni, sok mindenből kimaradtam. Ezt én értem is… de ők egyre inkább bulizósabbak, “pasizósabbak” lettek, ami nem nekem való, mert a bulizás nem az én világom és a pasizás sem, mert barátom van. Ennek ellenére szeretnék velük újra jó kapcsolatot, de mintha “elfelejtettem volna barátkozni”… Nem megy.
A barátomat is sokat bántom a viselkedésemmel (vagyis legfőképp tavaly), és ez semmi jóra sem fog vezetni…
Ezentúl az irigység is sajnos a rossz tulajdonságaim között van… Bánt, hogy más szebb, gazdagabb. Ez talán azért van, mert nincs meg a belső harmóniám…
Tavaly családi bonyodalmak is történtek nálunk.
Nagyon sok mindenen felkapom a vizet, idegeskedem, ami az egészségi állapotom romlását eredményezte (még egy osztálykirándulásból is kimaradtam emiatt, ami mélyen érintett).
Sokan mondják: lazíts! legyen hobbid! túl negatív vagy! sokat feszengsz! nézz magadba!
Igen, jó lenne egy hobbi, mert kikapcsolna, de akkor lehetetlenség lenne megtanulnom úgy, hogy a mostani, szinte kitűnő szintemet tartsam, ha délutánonként eljárnék mondjuk sportolni vagy valami.
Hogyan tudnék lépni? Nem szeretnék barátok nélkül maradni és beleőrülni a stresszbe. A barátomat sem szeretném elveszíteni, viszont a tanulási átlagomat se kellene lerontanom… Meg persze az egészségem is mindennél fontosabb.
Teljesen elvesztem, nem tudom mi lenne a megoldás.
Nagyon nehezen dolgozok fel dolgokat, régebben megtörtént rossz eseményeket. Teljesen felemészt 1-2 dolog, minden nap eszembe jutnak és csak őrlődök rajtuk.
Szeretnék kérni egy kis útmutatást…
Előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornö!Problémám a következö párommal 2 éve vagyunk eggyütt heti egyszer van rá igénye a szexre .Ezt elfogadtam de kb fél éve nincs kedve a szexhez ha bele is megy adologba utobbi 2 alkalommal nem volt merevedése kérdeztem mi a gond zavarba jött és annyit mondott nagy nehezen hogy elözö kap solatában is volt már ilyen hogy nem kivánta a szexet de hogy merevedési zavara most mitöl van azt ö sem tudja.Megértö vagyok vele de bánt hogy nem tudok neki segiteni mert orvosrol hallani sem akar!Mondtam neki ha ujdonsára vágyik akkor szoljon erre a válasz látod ez is meg haladja a képességeimet.Szerintem az miatt stresszel hogy nem sikerül és ezért fél az ujjabb eggyütléttöl! Párom 34 éves és azt látom bántja de nem tesz érte gondolom szégyell orvoshoz menni hogyan tudnék neki segiteni mert borzasztoan szeretem viszont ez a dolog nagyon bánt engemAmugy elég stresszes életet él de mikor szexre kerül a sor akkor sem tudja az agyát kikapcsolni látom nincs velem csak testben .Kérem segitsen mert kétségbe vagyok esve ! Biztositottam a párom hogy mellette állok ha valami nyomasztja bántja nyugodtan mondja el .Mielöbbi válaszát előre is köszönöm!Ugy gondolom ha igazán szeret akkor tegyen is érte és tegye félre a szégyen érzetét

Kedves Pszichologusno!

Teljesen tanacstalan vagyok. Fiamat egyedul kellett felnevelnem.Mindug minden nehez volt. Serdulokorban a szuleim nem engedtek fodrasz lenni. Azutan csak sodrodtam, nekirugaszkodtam felnottkepzesnek az apolas teren lement az egesz ev, es en egyeful ki lettem rugva a komplex vutsga elott 1 honappal, a korhazi fonover kiutalt, a betegek szerettek, igy nem sikerult az okj. Faradt es kiabrandult vagyok az emberekbol…..szeretnek boldogulni , nem vagyok lusta aktiv ember vagyok, ha megtalalom a feladatom. Most is elmentem egy gyogyszergyarba, takaritani( ezt gyulolom es szegyenlem a legjobban) de alul kepzett vagyok, pedig apam orvos volt….rombolo obszcen kollegak, szenvedek kozottuk. A tablettazoba G lmehetnek, de veszelyes, van ezert bennem egy fek. Mar annyi mindennel probalkoztam , amugy is alacsony az onbizalmam, a takaritas teljesen lehangol….a 22 eves fiam cukorproblemas, mindketten kutdunk a letert. De igy nem jo letezni, nem tudok mit kezdeni az eletemmel… Nem talalom onmagam…..amugy hiszek Istenben, ez az egyetlen kapaszkodom. Nagyon sok rossz gonosz emberrel talalkoztam mar. Probaltam szeretni, orulni mosolyogni, belul valtozni, miert nem azt kapom vissza amit adok. Kulonosebben az egyedul eles nem okoz gondot, nem szeretek csoportban dolgozni, csak onalloan, egyedul….. nincs senki akivel ertelmesen bizalmasan tudnek beszelni….fordulopontnal van az eletem….legszivesebben itt hagynam ezt a vilagot. Biztonsagra, szeretetre, egy kis sikerre vagyom…..koszonom valaszat. Edit

Megszakadt a szivem.
A történet, több mint két éves. Akkor én már együtt voltam a párommal, mikor találkoztunk. Találkoztunk, elpirultunk, remegtünk és talán itt vége is lehetne és bár igy lett volna. Kiderült ő már sokat hallott rólam az előtt és érdekeltem. Ami, azt illeti elkezdett engem is érdekelni. Azt gondolom, van valami tudatalatti kapcsolat közöttünk, azt is gondolom, hogy mindkettőnknek nagyon megkapó a személyisége. Talán ezért, annyira de annyira kívánom. Nagyon sok lánnyal játszik, nagyon sok ember érzelmeit tudja manipulálni és lehet az egyetlen vagyok, aki ezt megmerte neki mondani, hogy átlátok a szitán, látom a játékaidat. Mindig csak azt mondta: neked ezt nem kellene tudnod.
Teltek a hónapok, összevesztünk, majd kibékültünk és megint összevesztünk és megint kibékültünk, ritkán találkoztunk, de akkor mindig maradandó volt. Legalább is nekem. ( utólag úgy nevezte kettőnk között ezt a dolgot: kötélhúzás)Aztán volt egy elég nagy mélypontja az életének és ott voltam. Az egyik voltam aki nem hagyta magára. Természetesen ennek is veszekedés lett a vége, mert mindig elmondom mit és hogyan érzek és ő mindig elmenekült a végén.. Most pedig újra beszéltünk 4 hónapnyi “nem szólok hozzád” rész után és azt hiszem ő is sok mindent érez. Közöltem vele, hogy férjhezmegyek és bizony beleragadt a székbe, láttam ahogy nagyot nyelt, láttam ahogy mosolyogni se tud csak néz rám és próbál úgy tenni mintha nem fájna. Másfél órát töltöttünk együtt és jól éreztük magunkat, azt láttam, hogy nagyon sokat engedett felém, már olyan mondatokat is használt, amikre eddig mérges volt. Két nap múlva esküvő és boldog vagyok, jól döntöttem a férjem mellett, mert sose mondta nekem a másik, hogy szeretné….. Csak mondja meg nekem valaki, hogyan tegyem magam végre túl rajta, nem keresek hibást, csak a szívem, a szívem végre megnyugodjon, végre elengedjem. Mert beköltözött az életembe és este az ő nevét mondom és a kérdések, a kérdések amiket felteszek, megőrjítenek. Mert nincsenek válaszok és ha őt kérdezem mindig csak hallgatás a válasz vagy valami haggyámá nem akarok erről beszélni dolog. Segítség!

Üdv. Régóta gondolkozom azon a dolgon, hogy egész életemben piszkáltak, bántottak, megaláztak stb. Lehetséges hogy ezek hatására annyira vágyom a tökéletességre, hogy ha megszerzem akkor sem tudok megelégedni vele? Például párkapcsolat terén. Sok lánnyal kavartam de egyikkel sem éreztem jól magam. Viszont leállok velük akkor is kavarni ha nem is akarom őket. Szóval ez betudható annak h annyira vágyom a tökéletességre hogy ezért képtelen vagyok azt észrevenni ha már megvan és elfogadni?

A gyermekem sajnos nagyon problémás, magatartás problémái vannak, az iskolában sok rá a panasz, szinte minden naposak . Beírásokat kap, a nevelők sem tudnak hatni rá, már nagyon el vagyok keseredve! Mit tegyek? Hogyan vezessem rá, hogy viselkedjen?

Verekszik,visszabeszél a tanároknak,zavarja az órát ,nincs önkontrolja. .Hiába kap büntetést,nincs megbánás ,másnap ugyanúgy folytatja tovább.Teljesen kikészít minket is ,meg a tanárokat is.Mit tegyek ?Voltunk vele pszichologusnál, utána kicsit jobb lett, de most mikor említem neki,hogy ha nem fejezi be ezt a viselkedést,viszem megint,tiltakozik.
Hogy tudnám rávenni hogy ne csinálja,hiszen alapjába véve nem rossz gyerek, csupaszív kisfiú,de sajnos már ott tart, hogy kezdik ez miatt kiközösíteni. Köszönöm válaszát!

Tisztelt Szabó Lili!

Egy vidéki nagyvárosban élő, 43 éves nő, egy majdnem felnőtt lánnyal és férjjel ellátva.
2010-ben a férjem elköltözött tőlünk, pszichés problémák is gyötörték, a családi élet kötelékeit nem bírta. Nem váltunk el. Maradtam a 10 éves lányommal. A férjem rendszeresen látogatta a lányunkat, kellő távolságból tiszteltük egymást. Egy zenekar kapcsán egy rajongói baráti csoport jött létre. Ebben a jeles társaságban tűnt fel egy budapesti fiatalember, aki velem egykorú, elvált, a fia annyi idős, mint a lányom, így közös téma akadt bőven, beszélgettünk, sokat viccelődtünk. Szimpatikus helyes fiú, amolyan galamblelkű, volt aki „nyálasnak” vélte, de bennem egy nagyon pozitívan kép alakult ki róla.
A közösségi oldalon szinte naponta váltottuk a leveleket, naplószerűen kivel mi történt, mi a véleménye stb., színt hozott a szürke hétköznapokba. Lassan haladtunk, de nagyon sokat tudtunk a másikról.
Munkám kapcsán több napot Budapesten töltöttem és találkát beszéltünk meg. Gellérthegy, séta, nagy nevetések, sztorizgatások, egy-egy ölelés. Felvetette, hogy együnk nála valami gyors vacsorát. Nem volt se ellenvetésem, tudtam, hogy rendkívül jól nevelt úriember és csak addig fog elmenni, ameddig én engedem. De már akkor megdobbant a szívem. Közel kerültünk egymáshoz, a levegőben volt, hogy egy hullámhosszon vagyunk. Másnap ismét találkoztunk, innentől egyértelművé vált, hogy a kapcsolatunk már nem szimpla levelezős haverság.
A lelkem sok éve „meghalt” de ez a fiú megtörte a jeget, fülig szerelmes lettem belé. Érzésem szerint ő akkor még csak „bejöttem nála” szintig jutott.
A köztünk lévő 124 km és a gyermekeink általi kötelezettségeinknek való megfelelés nem táplálta a kapcsolat egyről-kettőre alakulását. Egyikünk sem volt jó fizetéssel megáldva, így az utazás költségét némi nadrágszíj behúzással kellett kigazdálkodni. A levelezés és a telefonálás mindennapos rutinná nőtte ki magát. Az együtt eltöltött órák, ritkán napok, kivétel nélkül tartalmasra sikeredtek, erőt és feltöltődést adtak, minden percét élveztük és kihasználtuk. Kedves volt, figyelmes, türelmes és emberi.
Így múlt el az életünkből két és fél év. Nem egyeztünk meg semmiben, nem tűzünk ki célt. Talán itt követtük el az első hibát. Igaz néha beszélgettünk a jövőről, pl. hogy ő még nagyon szeretne családot, gyereket és ettől én sem zárkóztam el, én is vágytam rá, de a beszélgetéseket tényleges tett soha nem követte. A fővárosba költözés is régóta terítéken volt nálam, de a lányom ettől eléggé ódzkodott, amolyan nehéz kiskamaszkorát élte. Én még mindig férjnél voltam, de nem ez volt a fő kerékkötője a kapcsolatunknak. Éreztem, hogy szeret, mondta is, de megesett, hogy 6 hétig nem láttuk egymást, aztán már több mint két hónapig se. Egy idő után már nem panaszkodtam, nem akartam elrontani azt a kis időt is, ami nekünk jutott.
A férjem felvetette a visszaköltözés lehetőségét. Első gondolat, hogy nem! Akkor voltam pont 40 éves, a lányom újdonsült gimnazista, ott lebegtem egy párkapcsolatban, de talaj nem volt a lábam alatt. Idejét éreztem annak, hogy jó lenne normálisan élni, családban. Nem tagadom, érveim az anyagiakhoz is köthetőek voltak két keresetből tisztesebben tudom nevelni a lányomat, mint egy fizetésből. Végül igent mondtam. Nem fűztem nagy reményeket, az újrakezdéshez, a bizalom, szerelem már rég a múlté volt.
Barátommal a döntésemet telefonon közöltem. Tudtam, hogy csalódott lesz, de hogy a hír hallatán összeroskad arra nem számítottam. Álmomban sem gondoltam, hogy ilyen mély érzései vannak irányomba. A szellemet már nem tudtam visszahívni a palackba. Az ismeretségünk egész ideje alatt soha nem veszekedtünk, vitatkoztunk és még egy tisztességes nézeteltérés sem terhelte a viszonyunkat. Ha elcsépelt, de pontos hasonlatot akarok „akkor úgy voltunk, mint a borsó meg a héja”. Szinte betege lett a kialakult helyzetnek, meg én is, de tartottam magamat és benne is a lelket.
Felajánlotta, hogy megvárja, amíg a lányom fenő. Ezt nem fogadhattam el, 4 év olyan sok időnek tűnt akkor és annyira önzőnek éreztem volna ezt a kérést. Bíztattam, ha még családot szeretne, keressen ehhez megfelelő alanyt, ez nem volt valami őszinte, mert a lelkem mélyén kicsit bíztam benne, hogy pár év és én lehetek a befutó. Hetente beszéltünk, leveleztünk. Ugyanúgy tudtunk mindent a másikról, mint azelőtt. Folyton bizonygatta az irántam érzett szerelmét, nagyon mély és érzelmes leveleket írt. Én meg hárítottam. Időnként találkoztunk, ha éppen a fővárosban volt dolgom. Vártam is ezeket az alkalmakat, de ugyanakkor féltem is tőle, mert nem tudtam jól kezelni a helyzetet, a szeretete sokat jelentett és jól esett. Ambivalens érzések alakultak ki bennem.
Itthon csendesen, de nagyon ridegen éltünk egymás mellett, gyakorlatilag lakótársak lettünk. Onnan kaptam a „jaj de szeretlek”-et, innen meg a feladatokat, mert minden ügyes-bajos dolog rám hárult.
Egy találkozás ismét megdobogtatta a szívemet, de nem mertem bevallani, mert nem tudtam milyen hatást vált ki az akkorra már erősen sérült lelkéből.
Némi gondolkodás után erőt vettem magamon és döntöttem: felhívom, találkozunk és színt vallok, de egy barátnőm, aki közös ismerősünk is egyben, említette, hogy találkozott Szerelmemmel, egy fiatal lánnyal volt, akit két napja ismert meg és szerelem volt az első látásra.
Aztán pár nap múlva telefonáltam és örömmel újságolta, hogy milyen szerelmes, milyen bizalmi viszony alakult ki közöttük ilyen rövid idő alatt, a lány fiatal és szép. Kiszűrtem a fogaim között egy „jaj de örülök”-öt de mintha szíven szúrtak volna.
Aztán levélváltások és telefonálások során megvallottam őszinte érzéseimet, de már másként reagált. A beismeréstől megdöbbent és sajnálkozott, hogy elkéstem. Többször is bizonygatta, hogy a történtek ellenére örökké a szívében leszek, fontos vagyok és maradok is és soha nem akarna nekem semmi rosszat. Megköszönte, hogy pátyolgattam a sebeit és továbbra is kedvel, de tehetetlennek érzi magát.

Továbbra is írtunk, beszéltünk, de ez a lány beköltözött a szívébe és villámcsapásként beleszeretett első látásra. Így ment egészen addig, amíg a lány egy üzenetet meg nem talált a telefonban (ebben az egy-két hónapos bizalmi kapcsolatban). Sérelmezte és kérte, hogy azonnal szakítsuk meg mindennemű érintkezést.
Ettől kezdve ritkultak az értekezések. Majd a lány ismét elcsípett valami üzenetváltást. Ekkor már követelte és megeskette rá, hogy teljesen meg kell szakítania velem mindent. Ezúttal komolyan vette az adott szót, minden szálat elvágott köztünk egyik napról a másikra. Kérte, hogy ne írjak, ne hívjam, mert ha megszegi az ígéretét lelkiismeret furdalást okoz, és ha kiderül a boldogsága is kockán forog, csak baja származik mindebből. Zárásként közölte, hogy nem fog reagálni semmire.
A lelkiismerettel és érzelmekkel vívott nehéz évek, a boldogtalan házasság, az elveszített barát és szerelem, a gyermekem felnőtté válása, munkahelyi gondjaim szinte egy időben szakadtak rám, súlyos depressziót eredményezve. Szakemberhez fordultam. A gyógyszerek ellenére maradt a gyötrődés, állandó síráskényszer, kilátástalanság. Értéktelen csődtömegnek érzem magam.

Kérdésem:
Ez nem szimplán egy szerelem, egy kapcsolat volt, hanem egy nagyon értékes barátság is. Mindent tudtunk a másikról, öt évig jelen voltunk a másik életében, közösen meg is fogalmaztuk, hogy lelki társnak tartjuk egymást. Ez tényleg nem hiányzik egy magát érző embernek valló illetőnek?

Hogyan lehet feldolgozni a történteket, főleg ahogy történtek?

Létezik, hogy tervezett beismerő beszélgetés előtt egy héttel még belém volt szerelmes, majd hirtelen első látásra beleszeret valakibe és mindent 180 fokkal „megfordít” ?

Bármit megadott volna azért, hogy megkaphassa Álmai asszonyát, ahogy ő hívott. Most mindent megtesz, hogy elkerülje nagyívben a mára már rémálmai asszonyává avanzsálódott személyt. Milyen indítatásból hoz valaki ilyen döntést?

Én vagyok a legidősebb gyerek a családunkban, van két hugom, másfél másfél év év különbségekkel. Egy kollégiumi szobában lakunk, és nagy valószínűséggel fogunk is még egy fél évig legalább a nagyobbik hugommal. Általánosságban azt mondanám hogy jó viszonyban vagyunk, ezelőtt külön városban tanultunk, gyakran telefonáltunk és szinte mindent megosztottunk a másikkal. Ha olyan van, akkor azonnal ketten vagyunk a világ ellen. Én türelmes embernek mondanám magamat, de ő velem szemben nagyon sokszor nem az. Neki mizofóniája van (saját bevallása szerint) így nagyon sok minden zavarja ha rólam van szó, ilyen az hogy hangosan eszek, nyelek, iszok, vagy akár lélgezem, és ilyenkor azonnal rámparancsol hogy azonnal kezdjek a dologgal valamit. Olyan elvárásokat támaszt velem szemben amiket ő ellenkező esetben nem, vagy nem feltétlenül tesz meg. Hogyha beteg (megfázott pl) azonnal sokkal kedvesebb lesz. Ami nagyon zavar az a kettős mérce, sokszor úgy érzem hogy kihasznál, én hozzá sem érhetek az ő cuccaihoz, ő bármikor kölcsönveheti/használhatja az enyéimet. Régebben gyakran lopkodott el dolgokat a családból, ma inkább csak használja azokat ameddig észre nem vesszük és vissza nem vesszük. Mindenre van válasza, és mindenre feljogosítva érzi magát (azért ette meg a sütim mert a bolt zárva volt ahol tudott volna venni magának, azért használja a másik ruháját mert mi raktuk be az ő szobájába) nekem pedig az adott pillanatban amikor felhozom neki ezeket nem ugrik be a legjobb ellenvetés, ha mégis akkor nem vesz róla tudomást, témát vált, elbagatellizálja az ügyet. Az is tipikus hogy kis idő elteltével ha lenyugodott úgy tesz mintha mi sem történt volna, és ha én továbbra is neheztelek rá akkor én vagyok a hülye. Biztosan nem könnyű velem sem együtt élni, hajlamos vagyok elfelejteni dolgokat, és nem feltétlenül fogom elmosni az edényeket, csak ha én úgy látom jónak. De semmiképpen nem találok semmi okot arra hogy így viselkedjen. Nagyon sokszor tapasztaltuk hogy a családdal szemben elutasító, erőszakos, vádaskodó addig a külvilágnak a legjobb oldalát mutatja, és ha esetleg egy közös ismerősünknek megemlítem ezt a fajta viselkedését, nem hiszik el. Az exbarátja akivel miután egy évig eggyütt volt, hajlandó volt neki megnyílni, és elmondta neki hogy az az érzése hogy a szüleink velünk kivételeznek, és őt pedig nem szeretik. Tény hogy több vele a konfliktus, ő beleáll a helyzetekbe, sőt szítja az indulatokat, addig én konfliktuskerülő vagyok, a kisebb hugom csak mostanában szokott kiállni a véleménye mellett. Lehet hogy közrejátszik a dologban az is hogy nagyon hasonlítunk külsőre is, és nincs túl nagy korkülönbség köztünk, az érdeklődési körünk is nagyjából fedi egymást. Anya mindig is azt mondta hogy ő tipikus középső gyerek, de én sosem voltam tipikus elsőszülött. Nem tudom hogy hogyan kezeljem a kitöréseit, mostanában vagyok nem vagy alig szólok valamit, próbálok passzív lenni és nem mutatni hogy mennyire zavar vagy rosszulesik amit mond és csinál. Néha még mindig előrdul hogy cicaharccá válik a dolog (vagdalózás, hajtépés). Nagyon gyerekesnek tartom ahova fajulnak, és nagyon örülnék ha tudnának valamit mondani hogy hogyan kezeljem azt amikor nekem esik és próbál minél bántóbb dolgokat mondani.
Előre is köszönöm a válaszukat!

Üdvözlöm,
Tavaly a párommal közösen bonyolódtunk kapcsolatba egy harmadik féllel, és ez bár az ő ötletük volt, nem volt nekem sem ellenemre. Néhány hónapig rendszeresen együtt voltunk, és barátként is sokat találkoztunk. Aztán kezdtek a másik hölgyeménnyel egymásba szeretni, többet voltak kettesben is. Én jeleztem a páromnak, hogy nem tetszik a dolog, de úgy kezelte mintha lényegtelen lenne. Aztán egyszercsak kiderült, a masik nő terhes lett. Én el akartam válni, de a férjem azt mondta hogy velem szeretne élni, és tudtam, hogy ez igaz, viszont gyermeket is nagyon szeretett volna. Sok veszekedés után a harmadik személy eltűnt az életünkből, az utolsó mondata az volt hozzám, hogy a gyereket sem tarja meg. Most viszon megtudtam, hogy hazudott, már fél éves a gyerek, a nő testvérétől tudtam meg. Közben nekünk is lett egy kislányunk. A férjem nem tud a gyerekről, és csak rajtam múlik, hogy meg tudja-e. Nem tudom mi tévő legyek. Az a nő teljesen kizárt az életéből minket, letiltott interneten, telefonon, tehát őt nem érem el. Szerettem volna beszélni vele. Én nem tudom hazugságban leélni az életemet, de nem akarom, hogy a másik gyerek a része legyen, semmilyen szinten. Mit lehet ilyen helyzetbe tenni? Napok óta nem alszom, mert folyton ez jár a fejemben. A férjem egyfolytában azt kérdezheti, hogy mi bajom, én meg képtelen vagyok elmondani neki. Sajnos a gyerek is nyugtalanabb, ez a helyzet senkinek nem jó. Elmondjam vagy ne?

Tisztelt Dr Nő!
Házasságban élek, két gyermek van.Van egy baràtnőm két éve, szintèn házasságba èl,férje lelkileg zsarolja ha elhagyja felakasztja magàt stb.Ő sem,és én sem, tudunk egymás nèlkül èlni.Életem hátralévő részét csak vele tudom,és ő is velem tudja elkèpzelni.Őrlődik és nehezen tudja feldolgozni ezt így.Köszönöm ha tud választ adni.Attol fèl hogy a férje kàrt tesz magában ha elhagyja. Én mondtam ez csak egy érzelmi zsarolás.Önnek mi a véleménye?

Kedves doktorno 🙂 Kicsit hosszu leszek , es remelem tudna nekem segiteni . Az a helyzet hogy 15 eves lany vagyok es en ahol lakom van egy suli ahol tudtam volna folytatni tanulmanyomat de csak nyelv osztalyra tudtam volna menni . 9-edikes vagyok es eljottem a szomszed varosba Tanitokepzo osztalyba mert ovono / pszichologus szeretnek lenni de megbantam hogy nem maradtam a regi sulimba , minden baratom egyutt maradt es en kulon valltam toluk es hianyzik a regi iskolam nem erzem jol magam az uj sulimba nem olyan jo mint a regi sulim sem a tasrasag se semmi es hianyoznak a barataim persze minden nap beszelunk de akkor is nagyon rossz szuleimnek is mondtames ok is azt mondtak nem johetek vissza mert az eletem rontom el de igy nagyon rossz minden nap sirok segitsen kerem

Jó napot kívánok. Óriási problémám van. Egy külföldi fiú ismerősömmel régebben meztelen fotókat küldtünk egymásnak egy alkalmazáson keresztül. Én nem tudtam, de ő az enyémeket lefotózta. Most, egy évre rá újra megkeresett, hogy szeretne képet, de én nem akartam már, és elküldte a régi képeimet nekem… nagyon félek. Abban biztos vagyok, hogy elküldi őket most másoknak, de szabályosan rosszul vagyok. Megalázva érzem magam. Letiltottam ezt a fiút mindenhonnan, ahol csak lehet, de ismeri az ismerőseimet és el fogja nekik küldeni. Nagyon félek, remegek. Kérem segítsenek!

Kedves doktornő!A páromban nem tudok kiigazodni,ezáltal feszült és ideges vagyok általában.Alapjáraton egy kedves és szerethető személyiség,de sokszor nagyon buta tud lenni.Olyanokat mond,amivel nagyon megbánt.Persze utána legtöbbször bocsánatot kér,de ez akkor sem helyes.Sok a gondja,ezért nem akarom feleslegesen felidegesíteni,és nem is tudom hogy ebben az esetben igazam van-e.Persze amikor beszólogat én általában vagy nekiállok veszekedni,vagy bebunkózok.Én sem tudom irányítani ezt. 🙁 Tudom hogy szeret,és én is őt.Egyszer nagyon aranyos másszor meg elviselhetetlen.. Ön szerint hogy kellene kezelnem ezt a helyzetet?Válaszát köszönöm

28 éves , diplomás lányom nem óhajt leválni rólam. Gyakran utasítgat, olyanokat kér tőlem, ami számomra fárasztó és nehézségekkel jár pl. vasárnapi ebédet rendel tőlem 50 kmről való szállítással. Kortárskapcsolatai nem működnek jól, írányítani akarja a többieket. Viselkedése gyakran manipulatív, irritatív. Szeretnék csoportot találni a számára, ahol megtanulhatja az együttműködést, a kölcsönösségen alapulo társkapcsolatot.

Jó Napot!
Azért írok mert mostanában ha kikel mozdulnom a házból már rosszul vagyok /remegés,vízverés,fázás, félelem/ elég ha csak rá gondolok. Elvileg pánikbeteg vagyok 2011 óta azért elvileg mert akkor voltam egyszer pszichiáternél ö azt mondta. Azóta nem voltam mert gyógyszert nem szeretnék szedni és sokáig nem volt semmi bajom vagyis nem volt vészes. De most már nagyon nem bírom.
Kérdésem ez szorongás,pánik? Hogy lehetne kordában tartani ,keressek fel pszichológust?
Köszönettel: Andrea27