Tisztelt Doktornő!
A férjemmel 8 éve alkotunk egy párt, négy hónapja házasok és egy hónapja szülők vagyunk. Kiderült, hogy a férjemnek két hónapja van valakije. Kétségbe vagyok esve, hogy egyedül maradok egy pici babával és hogy elveszitem azt az embert, akiért az életemet is oda adnám. Bármit megtennék, hogy ujra engem akarjon es velünk maradjon. A gyerek miatt úgy döntött próbáljuk meg ujra, de titokban még mindig tartja a masik kapcsolatát is. Nem enged semmiféle közeledést, még egy puszit sem. Igy azt erzem, nem lehet javítani a kapcsolaton. Kérem segítsen mit tegyek? Ha felallok es elmegyünk talán rá jön mit veszíthet? Vagy a masik karjaiba lököm vele?
Válaszát előre is köszönöm!

Kedves Cintia!

A barátnőmmel egy hónapja ismerkedtünk meg. Nagyon jó randijaink voltak, az első találkozás is tökéletesre sikerült, azonnal egymásra hangolódtunk. Szerencsére ez továbbra is így ment, mindennap vágytunk egymásra és találkoztunk is, beszéltünk a jövőbeli terveinkről, céljainkról, mit szeretnénk elérni közös erővel. Sohasem éreztem azt, hogy túl sok lennék számára, bár ezt mindig mondtam is neki, hogy ha úgy érzi, sok akkor ritkítsunk, de mindennap vágytunk egymásra. Ezt éreztette is velem. A szexuális kapcsolatunk is maga volt a gyönyör, nem hiszem, hogy mindennap vágyott volna rá, ha ez nem így lett volna. Mindig együtt feküdtünk le és keltünk fel amikor tehettük.
Pár nappal ezelőtt volt egy kis összezörrenésünk, mert én aludtam nála (még nem mutattam be a szüleimnek, ő már igen), és voltak mondatok amiket nem feltétlenül jól fogalmaztam meg a lakásával kapcsolatban, és ezek bántóak voltak szerinte ezeket összegyűjtötte és kifakadt. Másnap ezért hatalmas nagy bocsánatkérésre adtam a fejemet, amit elfogadott, és boldog volt hogy ezt megléptem. Eltelt pár nap ugyanolyan minőségben, mint az első 3 hét. Tegnap este kiborult, egy kis társasági italozás után, és felhozta hogy én az exemet felvállaltam a fb-on, mint kapcsolati státuszt ő vele meg nem volt kirakva. Nem értette, hogy miért. Kiraktam volna szívesen de nem magam miatt, mondtam hogy nekem ennek nincs számomra jelentősége. Aztán megléptem, felvállaltam, persze elmondtam neki, hogy nekem nem az a fontos, hogy kint van-e vagy sem. És erre ismét berágott, hogy ez hogy nem lehet fontos számomra. És hogy az exemmel meg kint volt, amíg nem találkoztam. Sajnos annyira nem érdekel a közösségi oldalon való élet, hogy nem is figyeltem rá (meg úgy emlékeztem, hogy rejtett státuszban volt), de ezek szerint nem. Ezen is kiakadt. Természetesen mérges lettem és nem szép szavakat mondtam neki, de ezt nem hiszem, hogy akkor kellene ecsetelnie amikor ott fekszek mellette az ágyban, megkérdeztem miért kellette ezt felhoznia, és annyira ideges lettem, hogy haza akartam jönni, hogy átgondoljam az egészet, kicsit kiürítsem az agyam. Persze a legrosszabbra gondolt, és a megbízhatóságom a 0-ra csökkent, hogy majd én biztos elhagyom ha gyerekünk születne, akkor is ezt csinálnám. Stb Stb. Valamikor régen biztos nagy sérelmei keletkeztek ezzel a “hazamegyek” sztorival. Csak nem értem miért hasonlítgat más emberekhez. Teljes szívemből szeretem, úgy éreztük mindketten, hogy összetartozunk. Boldogok lehetünk, de még nem ismertük ki egymás gyenge pontjait szerintem, és azt hogy hogyan tudnánk ezeket kezelni. Szóval berágott mint hatosanya, összeszedte a cuccaimat, és meg se próbálta megbeszélni. Igazából úgy érzem, hogy nála egy kapcsolatban csak a férfi kötelessége tenni azért hogy a hullámvölgyek szakaszán sikeresen átlendüljünk. Hazajöttem. Aludtam rá egyet, megkerestem. Dühös lehet rám mert nem beszéltünk sokat, talán 5 percet. Azt mondta majd később megbeszéljük most nincs olyan állapotban. Ki van bukva azt érzem, mert Ő sem erre számított, én is kivagyok bukva, hogy elfogom veszíteni. Tudom, hogy a majd megbeszéljük mit jelent, kb azt hogy soha többet nem szeretne látni, mert így bizalmatlanná vált velem kapcsolatban, hogy bármikor képes lennék otthagyni. Nem tud erre alapozni a jövőt illetően.
Szerettem volna rendbe hozni még most amíg meleg a tűz, de neki ez úgy látszik már lezárt ügy. Elkönyvelt magában. Nem látom esélyét, hogy ugyanazokat a szép napokat éljük meg amit megélhetnénk még vagy 60 évig. Mivel én megkerestem ezzel szerintem jeleztem felé, hogy nem azért jöttem haza, hogy én szakítsak vele. Hanem hogy tiszta fejjel átgondoljam mi lehetett az oka, hogy előjött belőle ez a kapcsolati státusz dolog, és hogy hogyan tudnánk ezt legközelebb kezelni, normálisan. Természetesen letiltott az összes online elérhetőségen. És 2 órával előtte még annyira boldog volt, hogy a mai napra is programunk volt szervezve. Ez mind köddé vált. (A csúnya szavak, amit még szerinte soha senki nem mondott neki, hülye vagy, pofázol, ba++meg). Tényleg elég nyomorult voltam, de majd rájön, hogy az élet nem mindig tejfel. Én ennyivel megbántottam, ha más megüti majd akkor mit fog csinálni? Bár többször kaptam pozitív dolgokkal kapcsolatban visszajelzést felőle, hogy Ő ilyet még férfitól soha sem kapott.

Félek, mert szeretem, szerintem Ő is szeret (mondjuk nem az esti veszekedős személyt), de nem szeretném elveszíteni. Ő az az ember akire többször számíthattam (közel 1 hónap alatt) mint bármelyik másik kapcsolataimban levő személyre. Beteg is volt, sérülést is szerzett de mindvégig ott voltam mellette!

A kérdésem a következő lenne Ön felé: (Mi kell a nőnek 2017-ben)? Miért ennyire meghatározó egy ember életében a közösségi médiában szereplés?
Helyre tudnánk még hozni Ön szerint a kapcsolatunkat? Az idő mindent megold tudom. Elengedtem mert szeretem. Ha nem jön vissza akkor nem szeretett igazán. De szeretett, csak volt egy kis probléma amit nem tudtunk úgy néz ki megoldani. Pláne nem alkohol befolyása alatt. Nem az párom elvesztése miatt félek, hanem attól, hogy a Ő-t veszítem el…
(A leányzó 35, és a világ legcsodálatosabb nőszemélye akit valaha megismertem!)
A közel 1 hónap alatt, több szeretetet, törődést, figyelmességet, kedvességet kaptunk egymástól, mint az elmúlt X évben. De tiszteletben tartom, hogy letörölt mindenhonnan, nem akar most beszélni, nem is fogom keresni ezért (Most szerintem neki kellene bizonyítania, hogy igenis megérett egy komoly kapcsolatra, és a felmerülő gondokat együtt letudjuk küzdeni mert ha nem akkor veszett fejsze nyele). Kicsit azt éreztem, hogy az Önbizalma nem volt a helyzet magaslatán, az én Önbizalmamat viszont nagyon megerősítette, mert szóban és tettekkel is bizonyította. Nagyon vidám lány, nagyon sokat nevettünk együtt, szinte minden percben, próbáltam neki növelni az Önbizalmát, nem csak az érzéseimmel felé, hanem ki is mondtam. Boldog Karácsonyt!……

Üdvözlöm!!A párommal 11 éve vagyunk együtt van egy közös gyerekünk 2.5 éves!!Azt mondja a párom hogy én azota teljesen megváltoztam!!Azt mondta nem szeret egy honappal ezelött elköltözött 4 napra de akkora hiszti rohamom lett,hogy haza költözött!!De ez idö alatt is mondta hogy én nem a régi vagyok hogy legyek önmagam!!De tul sokat akartam adni hirtelen neki és azt mondta nem vagyok önmagam!!Azt mondta nem szeret és elköltözött ,csak pár cuccát vitt el azt mondta majd elviszi a többit!!6 nap alatt 1 szer találkozott a gyerekkel!!ahogy azt mondta,hogy nem szeret láttam rajta hogy fájva mondja és nem öszintén!!!Volt egy céges bulija és azota lett más ,lehet hogy ott megcsalt és csak menekül?Nem is beszélt nagyon velem 7 napig de tegnap este elég sokat cheteltünk általános dolgokrol nem akartam egyböl tolakodo lenni lássa hogy igen tudok önmagam lenni és nem hisztizek!!!És ma elhivtam, egy kévára csak kettesben aztmonta sokáig dolgozik,mondtam hogy akkor este egy rövid séta?erre azt irta,hogy lássa mikor végez a munkába!!Eddig fel sem hivott de ma igen!!kérdezte a kicsit meg hogy elmondta mit csinál!!!Mit tegyek hogy vissza kapjam tudom jol hogy ö is szeret!!Köszönöm!!

Kedves Cintia!
Tanácsát szeretném kérni családi konfliktus ügyében. A szüleimről van szó, akik lassan 40 éve ismerik egymást (14 éves koruktól) de ez az elmúlt 40 év nagyon sok nehéz időszakot tartalmazott nekik is és nekünk is az öcsémmel. Édesapámnak több barátnője is volt Édesanyám mellett, az egyik hosszabb kapcsolat, amiről tudunk kb 16 éves koromtól pár évig, a másik kapcsolata 2012-től idén ért véget, ott a “barátnő” kétszer gyermeket is várt, de elvesztette őket. A lényeg, hogy Édesanyám sajnos vagy nem sajnos mindezek ellenére sem akart egyedül maradni és hosszú éveken át győzködte Édesapámat, várta, hogy javuljon a helyzet és minden a régi legyen, Apukám pedig attól függően, hogy hol jobb, hol rosszabb volt a helyzet az aktuális barátnővel azért mindig hazajárt, sőt igazából szinte sosem költözött el otthonról csak eltűnt 1-1 hétre, de azért az otthoni mosást, vasalást, főzést elfogadta Anyukámtól. Ezek miatt a dolgok miatt rengeteg veszekedés, feszültség volt otthon, ami miatt az egyetem elvégzése után én el is költöztem, 400km-re találtam munkát, azóta is itt élek mostmár a családommal. A helyzet nem sokat változott egyébként az eltelt időben, egészen idén tavaszig, amikor is Anyukám megismerkedett valakivel, aki miatt hajlandó lett továbblépni, ügyvédhez fordult vagyonmegosztás miatt (a szüleim egyébként 2006-ban el is váltak, de ez is csak egy papír volt, mert Apukámnak ugyanúgy megmaradt a “Mama Hotel”) és meg is történt a tényleges különválásuk. Apukám ezt úgy élte meg, mintha a legboldogabb házasságból hirtelen őt kidobták volna a semmiért, eleinte sírva hívott fel, hogy neki Anyukám volt az élete, ő már most mindenre ráébredt meg csak a család számít…kétszer el is jött meglátogatni minket, leutazta a 400km-t, hogy lássa az unokáját, meg mi is lássuk milyen nagyon megváltozott, mert előtte amúgy 2 év alatt egyszer jött el a kisfiam keresztelőjére, egyébként mindig mi utaztunk haza. Aztán, mint kiderült időközben a másik hölggyel is véget ért a kapcsolata, ittas vezetés miatt elvették a jogosítványát és minden rosszért mostmár Anyukámat okolja. Jelenleg ott tart a dolog, hogy szinte fröcsög a gyűlölettől, ha beszélünk telefonon és esetleg csak annyit mondok neki, hogy az Anyukámat zaklató smseknek meg az utána való leskelődésnek semmi értelme nincs, csak ront a helyzeten és ő sem nyugszik meg, akkor rámcsapja a telefont és hetekig fel sem hív. Legutóbb is ez történt, pedig aznap a névnapomra hívott fel, ráadásul várom a második kisbabámat, és még így is megtette, hogy rámcsapta a telefont és 2 hét után én hívtam fel, hogy azért jön a karácsony, ne legyen már rossz a viszony. Ezen kapva most újból feszültséglevezető csatornának használ engem, ma is épp felhívott, hogy ő már gyűlöli Anyát, meg ahova az új barátja is jár Anyának az az ő otthona volt és Anya mekkora szemét és őt már az esetleges börtön sem tartja vissza attól, hogy mindkettejüket összeverje. Mikor szeliden megkérdezem, hogy egyrészt ez milyen megoldás, másrészt 13 hetes kismamaként miért kell engem ezzel terhelni, akkor kb az volt a válasz, hogy őt már senki sem érdekli és neki nincs senki, akihez a fájdalmával fordulhatna. Én jelenleg már oda jutottam, hogy bár 2 havonta hazajárunk és nem volt még karácsony, hogy ne mentünk volna, mondtam Anyukámnak és a testvéremnek, hogy ők utazzanak hozzánk, mert nagyon sajnálom Apukámat, de már a személyes találkozás gondolata is idegesít, erre karácsonykor főleg kismamaként a világon semmi szükségem nincs. Anyukámmal egyébként nagyon jó a kapcsolatom, talán túl jó is, naponta beszélünk, de Apával mindig is ez volt a fő gond, hogy soha semmit nem lehetett megbeszélni, mert régen is inkább becsapta az ajtót és elviharzott, mondván, hogy jó, akkor mindenért ő a hibás és persze megsértődött. Tudom, hogy ez talán a lehető legrosszabb megoldás, hogy karácsonyra nem megyünk haza és nem is találkozunk vele, de én most a meglévő kisfiamat és az útban lévő babámat is nézem, illetve elsősorban őket nézem és a feszültségre semmi szüksége nincs egyikünknek sem. A párom egyébként nagyon mérges, ha erről van szó, hogy még kismamaként is bevonnak a szüleim ezekbe a dolgokba, én is mondom Apukámnak is, Anyukámnak is, hogy ezt nekik kell megoldani és én, mint a gyerekük nem tudok mit tenni, saját családom van, jó messze tőlük, nem tudok az ő problémájukkal foglalkozni. Tudom nagyon összetett és probléma probléma hátán, de ha bármi tanácsa van kívülállóként, mindent nagyon szívesen fogadok, mert már komolyan mindenki belebetegszik az ügybe lassan és én tényleg szeretném, ha találnának megoldást, de lassan azt látom csak a részemről elfogadhatónak, hogy kizárom őket az életünkből. Tényleg ezért költöztem el 400km-re és ehhez képest mindennap ezzel kell foglalkoznom és még kismamaként is idegesítenek…Van erre bármi megoldási lehetőség? Válaszát nagyon szépen köszönöm!!
Tisztelettel: Horváth Melinda

Üdvözlöm! Van egy 16 hónapos fiam,és egy 6 hetes lányom. A fiam teljesen kifordult önmagából rossz lett, mielőtt megszületett volna a lányom jó kisfiú volt egy tünemény. Most a kistesót ütne rúgná tépné szófogadatlal mintha kicserélték volna. Mondogattam neki hogy kistesó fog érkezni hogy több időt kell töltenem vele próbàltam felkészíteni a változásra. Ha így folytatódig tovább kikészülök kiabálok vele volt hogy odacsaptam neki utána persze elnézést kértem tőle,de ez így nem mehet tovább ingerült vagyok kiabálok a párommal is minden apró dologba belekötök,érzem ha így folytatom tovàbb begolyózom és félek hogy rossz anya leszek ez ami elszomorít. Ön szerint mit tehetnék? Keressek fel személyesen egy szakembert szednem kell gyógyszert? Választ előre is köszönöm.

Üdvözletem!
Idáig csak sima szellemeket láttam, de most egy toló kocsis lányt ki a nevemen szólít, és azt képzelem hogy töri órán vagyok, és kopognak az ajtón, és az a lány bejön az osztályba.. tegnap óta ő a rémálmom…. Azt hallom hogy a nevemen szólít, ma is például haza kísértem az egyik osztálytársam, és mikor vissza fele jöttem bedugtam a fülest és zenét hallgattam. Közbe pedig fényes nappal azt látom hogy az a tolókocsis lány áll előttem. Valamit mond, de nem hallom. Zenét hallgatok, kiabálásokat hallok, de az nem a zene.. ma mikor haza jöttem szakkör után, lefeküdtem aludni mert fáradt voltam… És tolókocsis lány volt mindvégig az álmomban. Ez a lány kicsit hasonlít rám, de mégis teljesen különbözünk. Mielőtt láttam volna ezt a tolókocsis lányt az előtt különböző alakokat láttam. A mamámat is és furcsa állatokat.Azt tudni kell mikor kicsi voltam volt egy képzeletbeli barátom. Aki a szekrényben élt. Ijesztő volt, de én barátkoztam vele. Asszem a neve Amanda volt.. már nem emlékszem.. Azt szeretném kérdezni, hogy ez a tolókocsis lánynak van valami köze hozzám lehet valaki az előző életemből vagy a párhuzamos világban én vagyok? Vagy mit jelenthet hogy őt látom? Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Hölgyem/Uram.

Kiskoromban diszlexiát és diszkalkuliát diagniztizáltak nálam és tanáraim se voltak valami segítőkészek ez miatt. Most ott tartok, hogy száraz tömör anyagot nagyon nagy szenvedések mellett vagyok képes megtanulni mert vizuális és mmotorikus beállítottságu vagyok ezáltal ha valamit látok vagy csinálok jelentossen gyorsan meg tanulok és a logikai rálátásom se rossz a diszkalkuliától. De mikor ki kellene nyitnom a könnyvet egyszerüen elmegy az egész tanulásstól a kedvem és teljesen más dolgokon kezd el kattogni az agyam annak ellenére hogy probálok figyelni. Jelenleg munkám mellett tanulok és ez a gond ma is fent áll. Tudna esetleg tanácsot adni, hogyan lehetne a gondolataimat jobban irányítani a tanulás száraz részein? Tanárok eddig nem igazán tudtak ebben segíteni így gondoltam Ön talán tudna. Válaszát előre is köszönöm.

Kedves Cintia ! Párommal 4 hónapja vagyunk házasok. Szeretjük egymást. A probléma a következő : Már több alkalommal előfordult hogy a párom megvádolt azzal hogy más nőt “bámulok”. A közös munkahelyünkön van egy kollégánk akit szerinte folyton bámulok holott eleinte azt sem tudtam kiről beszél. Semmi féle érdeklődésem nincs aziránt a személy iránt. Amióta megvádolt pokol az élet. Folyton viták vannak pedig még véletlenül sem nézek rá,sőt inkább az ellenkező irányba nézek vagy háttal állok. Mégis azzal vádol hogy bámulom. Ezt megelőzően is volt több eset amikor más nőkkel vádolt meg persze teljesen alaptalanul. Hiába magyarázom meg neki hogy rá sem nézek ő meg van győződve szilárdan. Azt mondja hogy látja hogy bámulom.Mi lehet ennek az oka? Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt Hölgyem!
Egy párkapcsolati problémaval fordulok Önhöz remélve, hogy el tud vinni valamilyen irányba.
Röviden arról van szó, hogy a párommal már lassan 6 hónapja szakítófélben vagyunk, de mégsem mondja ki véglegesen az utolsó szót. Sokszor mondja, hogy úgy érzi menthetetlen a kapcsolatunk már, volt olyan is, hogy azt mondta legyen vége, de utána mindig oda jutunk, hogy még gondolkozik. Már külön is lakunk 1 hónapja, viszont meg mindig időt kér, mert azt mondja, hogy folyamatosan zsákutcába érzi magát a gondolataiban. Van egy közös 6 éves fiunk is, aki nagyon nehezen viseli ezt a különlétet, én pedig nagyon szetetném, ha ujra egy család lehetnénk. Jelenleg én várok arra, hogy előálljon a válasszal, hogy szeretne e egy uj esélyt adni a kapcsolatunknak.
Ön szerint mit lehetne tenni, hogy előrébb kerüljünk, vagy mire számíthatok ennyi idő várakozás után?
Válaszát előre is köszönöm!
Üdvözlettel,
Gábor

Jó napot kedves doktornő!
Vasárnap véget ért a több mint 1 éves párkapcsolatom és egyszerűen nem tudom elfogadni belenyugodni. Olyan nap nincs,hogy ne gondoljak a páromra és,hogy ne kapjon el a sírás. Nagyon szenvedek és fáj,hogy szakított velem. Van amikor rám törnek az emlékek és csak úgy remegek a sírástól és érzem,hogy a szívem is fáj nagyon rossz elmondani nem tudom. Ott éltem a páromnál és a családjánál de az anyja elküldött a házából ennek is több oka volt amit most nem akarok részletezni. De a lényeg az,hogy főként az anyjának köszönhetem azt,hogy a kapcsolatunk véget ért. Szinte biztos voltam benne ha az anyja elküld utána már a párom se akarja folytatni velem a kapcsolatot. Vasárnap hozott haza és el sem hiszi milyen szépen elbúcsúztunk egymástól de azt mondom se kell,hogy nagyon megviselt és fájt. Én akkor láttam a páromon,hogy ő már nem akarja velem a kapcsolatot és,hogy ez a búcsúzás végleges. Megbeszéltünk mindent és azt mondta nekem,hogy továbbra is tarthatjuk a kapcsolatot írhatunk is egymásnak meg hívhatjuk is egymást. Ő mindig válaszolni fog nekem. Nem az a fajta pasi aki ha szakít egy lánnyal utána eltűnik az életéből. De értelmét se látom annak,hogy foglalkozzak vele így már nem jó. Mivel ő már nem akar velem kapcsolatot szerintem csak barátként fogunk beszélgetni továbbra is. De nekem nem a barátsága kell hanem vissza akarom őt hódítani. Azt mondta,hogy kettőnk közt már úgysem lehet rendes kapcsolat ezt nekem is tudnom kell. Pedig azt mondta amikor elváltunk,hogy még szeret engem de akkor miért a barátságát ajánlotta? Miért nem tudtuk tovább folytatni a kapcsolatunk? Azért mert az anyja elküldött a házából neki nem lett volna muszáj szakítania velem. De amúgy neki is meg volt az oka amiért be akarta velem fejezni az pedig a viselkedésem meg az agresszív modorom. A párom amúgy már 4 hónappal ezelőtt is szakítani akart velem de akkor még adott egy esélyt a kapcsolatunknak de mivel nem működött szerintem ezért döntött úgy,hogy az lesz a legjobb ha elválunk. Én még könyörögtem is neki amikor náluk voltam még,hogy adjon egy utolsó esélyt nekem. Azt mondta,hogy ő már nagyon sokat adott nem tud többet. Akkor se tudok beletörődni,hogy vége mindennek. Vasárnap még vele keltem vele voltam egész nap este meg már nélküle feküdtem le. Nagyon hiányzik borzasztóan hiányzik éjszaka se tudok aludni miatta mert folyton csak rá gondolok meg a családjára. Hiszen ott éltem velük 1 éven keresztül. Kínoznak az emlékek szinte már fáj. Tegnap este is beszéltem vele telefonon de olyan rideg volt meg közömbös velem szembe. Mintha tényleg csak a barátjának tekintene vagy egy régi ismerősnek. Én attól tartok,hogy ő már nem fogja sokáig tartani velem a kapcsolatot és nekem muszáj lesz elfelejtenem. De van amikor meg úgy érzem,hogy még van remény arra,hogy visszahódítsam csak türelmesnek kell lennem. Nem tudom mit tegyek az a baj,hogy még mindig nagyon szeretem és nem tudom elengedni. Ön mit tanácsol doktornő? Hogy lehetne visszaszerezni őt? Ne írjak neki ne keressem őt? Várja meg amíg magától keres? Vagy pedig fájó szívvel engedjem inkább el? De nem tudom mert szeretem ez a baj.

Szép jó napot Rafael Ramóna a problémám önbizalomhiány szorongás önismeret

Személyiségemből adódóan nem vagyok érzékeny (nem érzékelem, nem tudom beleélni magam egykönnyen) mások érzelemvilágára, ezért gyakran megsértek, elidegenítek, megbántok másokat. Ez a probléma már annyira súlyos kezd lenni, hogy úgy érzem, legközelebbi kapcsolataimat is veszélyezteti.
Folyamatosan félelmeim vannak, hogy ez, vagy az miatt a barátságaim, kapcsolataim nem lesznek hosszú idejűek (nem fogadnak el, megunnak, kitaszítanak…). Apukámat 10 évig nem láttam, rossz természetű. Eddig egy barátságom sem tartott tovább 5 évnél. Félek, hogy nem vagyok képes hosszú távon kapcsolatokat megőrizni. Az egyetlen személy, akiben valójában bízom, anyukám, de őt is túl gyakran bántom meg sajnos. Kérem, adjon tanácsot, mi tévő legyek, hogyan fejlesszem magam!

Üdvözlöm. Nem tudom már kihez forduljak annyiszor beszéltem az esetről több barátommal de valahogy nem tudok tul lépni rajta. Együtt vagyok egy lánnyal 9 hónapja akivel anyira komoly a dolog hogy eljegyeztem és februárban lesz az esküvőnk mindeketen tudjuk egymásnak mi vagyunk az igaziak s ez nem az a szokásos standard szöveg hanem ez tényleg igy van . a bajom az hogy ismerem az exét illetve haverok voltunk és sokat jut eszembe hogy talán ö sok dologban jobb volt bár sok mindent tudok rola s tudom hogy nem csak szinte hanem biztos mindenben jobb vagyok nála mindt testileg lelkileg kinézetre pénzügyileg s az életem is millioszor jobb mégis sokszor nézem az interneten az adatlapját s követem az életét ami már zavar hogy ennyit nézegetem most eljutotta, addig hogy letiiltottam s nem nézem de igy is ott van bennem hogy hát igazábol nem is tudom mi van bennem . igazabol mikor mi a lánnyal összejüttünk ök még együtt voltak illetve már szakitás szélén voltak már nem volt vele boldog s szakitani akart a lány de nem tudta hogy illetve ha jol tudom zsarolta hogy kárt tesz magában a srác ha elhagyja s ettöl s félt s jötem a képbe s sikerült elhagynia mert már nem szerette ..tehát a szakitás nem miattam volt..
igazábol ugy kezdödött elkezdtünk csetelni s egymásba szerettünk s a kezdetektöl miota együtt vagyunk együtt lakunk nagyon jol megvagyunk szinte minden tökéletes, de valahogy mindig ott az a furcsa érzés illetve ott van hogy tudom s ismerem az exet s ez zavar bárcsak ne ismerném az exet.. nem tudom hogy tudnék felejteni vagy mit tegyek hogy jobb legyen a dolog ez igazábol nem sulyos de mégis zavar hogy tul sokat gondolok arra a bizonyos ex-re s miért érdekel az élete ami sokkal rosszab mindt az enyém/Miénk

Tisztelt Doktornő!

Sajnos saját szorongásom miatt benne ragadtam egy ördögi körben ahonnan nem találom a kiutat ezért szeretnék tanácsot kérni. Szorongásos félelem van bennem a fellelőség és a kudarc felé. Szakmám nagy fokú pontosságot és precizitást követel meg ahol ráadásnak ha hibázok anyagi felelősségre is vonnak ezen felül a magánéleti felelőségeim miatt rettegek az elküldéstől ha esetleg nem felelnék meg a fönököknek. Ennek hatására nem merek el helyezkedni a szakmámban pedig szeretem és csináltam is egy darabig de akkor voltam nyugodt ha egy tapasztaltabb kolléga felügyelt. Jelenleg egy másik területen dolgozom ami eléggé elkeserítő munkakőr alacsony fizetéssel. Iskolában még nem éreztem ezt a szorongást csak miután bele kezültem a nagybetűs életbe ennek köszönhetően nem okat tudtam dolgozni eredeti szakmámban így a pályakezdő szinten még elkesserítöbb a tudat, hogy nehéz lesz kikerüljek az ördögi körből. Tudna esetleg valami tanácsot adni, hogy kerülhetnék ki saját szorongásom csapdájából? Válaszát előre is köszönöm.

Testvérem jelenleg 48 éves. Már tavaj észre vettük a családdal,hogy valami nincs vele rendben! Iszik,és már nem csak akkor van gond a gondolkodásával,hanem józan állapotban is!Egyik pillanatban minden tökéletes, utána el felejti miket mondott,és ha valami nem úgy sikerül ahogy szeretné,már feljelentéssel,[öngyilkossággal,verekedéssel fenyegetőzik!Ahol dolgozott a főnöke nem engedi továbbiakban ,hogy dolgozzon,most ez miatt a családomat már zaklatja,veréssel fenyegetőzik,mindenkit fel akar a családban jelenteni!Holott mi ezekről nem tehetünk!Hiába próbáljuk nyugtatni,vagy mivel már feküdt bent a Pszihiátrián,hogy menjen be!Ellent mond minden segítségnek!Segítséget szeretnék kérni,mit tehetünk,hogy belássa van valami gond vele,és hogy hova fordulhatnánk???Mivel már mindenkit kikészít a dolgaival,zaklatásaival!