Jó napot kedves doktor nő!
A tanácsára lenne szükségem mert nem bírom tovább.
Megpróbálom röviden
leírni,hogy mi a probléma. A párkapcsolatomról lenne szó.
Lassan 1 éve
már,hogy együtt vagyunk a párommal és azt kell,hogy mondjam
egyáltalán
nem vagyok boldog mellette. Vannak problémák nem is kevés. Azt
tudni
kell,hogy itt lakunk a szüleinél vagyis én költöztem
hozzájuk ami nagy
hiba volt. Annyiba jó ez az egész,hogy mi nekünk van egy felső
szint
ahol külön vagyunk a szülők meg lent vannak szóval nagyon
ritkán
jönnek fel hozzánk. De viszont nekem ez így akkor sem jó mert
nem
akarok örökké a szüleivel élni azt szeretném ha csak mi
ketten lennénk
vagyis elmennénk külön lakni. De a párommal sajnos ezt
lehetetlen
megvalósítani. Mert ő nagyon ragaszkodik a szüleihez és
szerintem soha
nem is fogja őket itt hagyni ebben biztos vagyok. Amióta itt
lakom
nálunk észrevettem ezt az én se vagyok vak meg hülye. Nekem az
jött
le,hogy a párom még nagyon
gyerekes nem tud leválni a szüleiről nem tudna külön élni.
Ő persze
mindent tagad azt mondja,hogy már nem gyerek és komolyan is
gondolkodik. Pedig ez egyáltalán nem igaz. Egyrészt komoly a
gondolkodása de csak bizonyos dolgokba. Pl a munka terén mert
nagyon
dolgos bármit megcsinál és itthon is mindig segít főleg az
apjának.
Ezzel még nem is lenne baj mert így természetes ha segítjük a
szüleinket. De viszont ahogy a párom csinálja az szerintem
gyerekes.
Annyira látszik rajta,hogy még gyerekként kezelik a szülei.
Pedig ő az
idősebbik fiú mert rajta kívül még van egy öccse is neki aki
3 évvel
fiatalabb. És ő sokkal komolyabb srác mint a párom. Egyrészt
azért is
mert tanultabb okosabb. Meg ami a legfontosabb ő már
egyáltalán nem
gyerekes. Sőt nemsokára elmegy innen albérletbe lakni. És ő
teszi jól
neki van esze. A páromnak viszont eszébe sincs elmenni innen.
Nem
látom rajta azt az elszántságot hogy igenis el akar menni
külön életet kezdeni a párjával. Ezt hiányolom benne nagyon.
Mindig
azt mondja nekem amikor felhozom ezt a témát,hogy ahhoz két
fizetés
kell,hogy külön tudjunk menni az övé nem elég. Nekem is egy
jól fizető
állást kéne keresnem és utána lehetne tervezni. De szerintem
ha lenne
is nekem egy jó állásom ő akkor sem hagyná itt a szüleit
ebben biztos
vagyok. Az édesapjával is beszélgettem erről a témáról és
ő ellene van
annak,hogy a fia elmenjen. Azt mondta,hogy minek menne külön
lakni
amikor itt van a lakása ott a felső szint ami kizárólag csak a
miénk.
Egyáltalán nem akarja elengedni a fiát szerintem ha rajta
múlna le is
beszélné róla,hogy elmenjen. Az anyja viszont másképp
vélekedik erről
a dologról ő azt mondta,hogy nem tartja vissza egyik gyerekét
se ha
menni akarnak akkor menjenek nyugodtan ez az élet rendje. De
szerintem
ő is azért mondta ezt mert ismeri a fiát nagyon jól tudja,hogy
>> úgyse
>>> menne el innen soha. Az sem
>>> tetszik amúgy,hogy a páromat úgy szólítják felnőtt létére
>> mint egy
>>> iskolás pisis kisgyereket. A keresztneve amúgy Csabi és
>> mindenki úgy
>>> szólítja,hogy Csabika a szülei a haverok ismerősök mindenki.
>> És engem
>>> ez baromira zavar szerintem már nem kisgyerek,hogy így
>> szólítsák. De
>>> azt mondták ők így szokták meg mivel az első gyerek ő volt.
>> Meg is
>>> látszik amúgy mert ő a kedvenc és nem az öccse. Ez tudom nem
>> nagy
>>> probléma ennél sokkal fontosabb dolgok is vannak. A másik dolog
>> ami
>>> nem tetszik az,hogy nagyon ritkán megyünk el szórakozni. A
>> párom
>>> dolgozik egész héten reggeltől valamikor estig ez változó.
>> Sőt volt
>>> olyan is nyáron amikor hétvégén is mennie kellett szombaton is
>> meg
>>> vasárnap is. Na akkor voltam én teljesen magam alatt nagyon
>> rosszul
>>> esett,hogy mindig csak dolgozik és velem alig foglalkozik. Ebből
>> is
>>> sok vita volt már mert nekem nem tetszett,hogy ő mindig
>> dolgozik.
>>> Mindig azt szokta mondani,hogy dolgozni muszáj mert csak
>>> abból lehet megélni ha itthon ül az ember akkor nem lesz
>> belőle semmi
>>> a csekkek meg folyamatosan jönnek. Én ezt nagyon jól tudom,hogy
>>> dolgozni kell de szerintem akkor sem csak a munkából áll az
>> élet.
>>> Hanem az embernek néha kell egy kis kikapcsolódás szórakozás.
>> De a
>>> párom nem igazán igényli ezt neki így jó ahogy van. Mindig
>> csak itthon
>>> legyünk a ház körül. Egész nap dolgozik ő elvan ott szereti
>> is azt
>>> amit csinál a másikra meg nem gondol,hogy neki mi lenne a jó
>> mit
>>> szeretne. Hányszor de hányszor beszéltem én már vele erről
>> de hiába
>>> volt. Mindig mondom neki,hogy mi a bajom mit szeretnék hogy lenne
>> a jó
>>> szerintem de egyáltalán nem változtat rajta,hogy nekem is jobb
>> legyen.
>>> És ebből van elegem,hogy mindig csak itthon kell legyünk soha
>> magától
>>> nem jutna eszébe,hogy elvigyen valahova. Havonta szoktunk elmenni
>>> édesanyámhoz oda érdekes módon elvisz de máshova nem igazán.
>> Mindig
>>> csak a kifogásokat keresi vagy azt,hogy sok a munka itthon
>>> is meg kell csinálni mindent vagy pedig a pénzre fogja a dolgot.
>> Most
>>> megbeszéltük azt,hogy októberbe elmegyünk valahova nagyon
>> remélem be
>>> is tartja a szavát. Mert ez így nem élet számomra mindig csak
>> itthon
>>> meg itthon. Nem vagyok én még 70 éves öregasszony,hogy itthon
>> üljek. A
>>> másik nagy gondom a pénz meg ahogy a párom viszonyul ehhez a
>> témához.
>>> Én már az ismerkedésünk elején észrevettem,hogy a párom
>> fukar vagyis
>>> sóher. A majdnem 1 éve alatt amióta együtt vagyunk az
>> édesanyjától
>>> sokkal több mindent kaptam mint tőle. Mert a párom nagyon
>> sajnálja a
>>> pénzét vagyis nem akar költeni rám. Ő meg is mondta a
>> szemembe,hogy
>>> addig amíg nem vagyunk házasok addig a pénzügyek külön
>> vannak és nem
>>> fogja feleslegesen szórni a pénzét a barátnőjére. Ő csak
>> akkor szokta
>>> meglepni a barátnőjét ha van valamilyen alkalom mint pl
>> szülinap,
>>> nőnap, karácsony, húsvét stb amúgy meg nem szokott venni
>> semmit. Nekem
>>> ez a dolog sem tetszik mert
>>> szerintem nem mindegyik pasi ilyen. Én bevallom az igazat
>> magának
>>> szeretem ha a páromtól kapok valamit annak mindig örül az
>> ember. Az
>>> más hogy ha magamnak veszem meg. Mivel nekem a ruha a legnagyobb
>>> mániám ő meg pont az a típus aki nem költ ruhára. Meg is
>> mondta,hogy
>>> ha a barátnője akar valamit venni magának akkor ő is dolgozzon
>> meg
>>> érte és a saját pénzéből vegye meg amit szeretne. Szerintem
>> ez is egy
>>> tahóság tőle. Ilyet kijelenteni nem szép dolog. Nagyon félti
>> a pénzét
>>> a párom ezt észrevettem már. Egy dolog van amire költ azt
>> pedig az
>>> autója meg a hangtechnika. Mindig mikor mondom neki ezt a dolgot
>> ő
>>> csak annyit válaszol rá,hogy az autó az fontos mivel azzal jár
>>> dolgozni. Őt csak ezek a dolgok amik igazán érdeklik a munkája
>> a
>>> kocsija meg a családja és csak utána jövök én. És ezekből
>> a dolgokból
>>> amiket most leírtam ezekből vannak a viták mert egyszerűen nem
>> ért meg
>>> engem. Mindig azt hiszi,hogy csak neki van igaza és én
>>> vagyok a rossz. Egyáltalán nem tesz azért,hogy nekem jobb
>> legyen. Neki
>>> is vannak gondjai velem állítása szerint én vagyok a rossz én
>>> viselkedek rosszul. Mert sokszor agresszívvá válok és akkor
>> csúnyán is
>>> beszélek vele. Nekem mindig is voltak lelki gondjaim főleg
>>> szeretethiányom. És az a baj,hogy senki nem ért meg még a
>> párom se.
>>> Pedig semmi gond nem lenne velem ha úgy csinálná a
>> dolgokat,hogy nekem
>>> is jó legyen. Az a baj velem,hogy nagyon stresszes vagyok ideges
>>> feszült szorongó típus és ez az ami nem tetszik a páromnak.
>> mindig azt
>>> mondja,hogy sokat idegeskedek legyek nyugodt és akkor minden
>> sokkal
>>> jobb lesz. Állítása szerint mindenen hamar felhúzom magam és
>> ezen kéne
>>> változtatnom. Hogyne húznám fel magam amikor nem azt kapom amit
>>> megérdemelnék. Nem úgy bánik velem ahogy egy nővel kell. El
>> sem hiszi
>>> doktor úr én mennyit idegeskedek minden áldott nap. Sokszor
>> tényleg
>>> feleslegesen húzom fel magam. Ahogy ő mondaná még a bolhából
>> is
>>> elefántot csinálok. Az a baj,hogy ő más mint én az
>> ellentétem
>>> mindenben. Én nagyon stresszes ideges ember vagyok ő meg
>> végtelenül
>>> nyugodt semmin nem húzza fel magát. És ez az ami zavar
>> benne,hogy
>>> nyugodt mindig ez húz fel engem sokszor. Ez a végtelen
>> nyugodtság. És
>>> nem tudom magam türtőztetni ha valami olyat csinál ami nekem
>> nem
>>> teszik azonnal belekötök és felhúzom magam. Utána a szívem
>> is hevesen
>>> kezd verni remeg a gyomrom is borzasztó érzés. Az a nagy
>>> szerencsém,hogy ő nem az a fajta aki veszekedik inkább rám
>> hagyja
>>> megvárja,hogy lenyugodjak és utána szól csak hozzám. Nem
>> szeret
>>> veszekedni és ez a jó benne. Nem tudom mit tegyek az a baj,hogy
>>> szeretem őt és nem tudom elhagyni. Egyszerűen nem megy. Ismerem
>> magam
>>> ha egyszer véget is ér ez a kapcsolat én biztos,hogy bele fogok
>>> betegedni. Az a baj,hogy társfüggő vagyok ha nincs párom akkor
>>> teljesen magam alatt vagyok és depresszióba esek. Mindig
>> kell,hogy
>>> legyen mellettem valaki.
>>> Amikor véget ér egy kapcsolatom utána azonnal keresek valaki
>> mást
>>> pedig ez az amit nem kéne. De nem tudok megváltozni kell,hogy
>> legyen
>>> mellettem valaki. Nekem már volt 3 évvel ezelőtt volt egy
>> komoly
>>> kapcsolatom aminek szintén csalódás lett a vége. Ő volt az
>> első az
>>> életembe és sajnos az egészségem ment rá arra a kapcsolatra
>> mivel
>>> teljesen kikészültem a sok veszekedés miatt és kijött rajtam
>> a
>>> pánikbetegség. 1 évig szedtem gyógyszert azt hittem meghalok
>> olyan
>>> rosszul voltam minden nap. A pánikroham összes tünete ami csak
>> van
>>> mind kijött rajtam. Borzasztó volt amit átéltem akkoriban.
>> Utána
>>> szerencsére nagy nehezen kigyógyultam ebből. Amikor a mostani
>> páromat
>>> megismertem még az elején voltak rosszulléteim aztán ahogy ide
>>> költöztem egyre jobban lettem elkezdtem hízni és a rohamok is
>> lassan
>>> megszűntek. Ez a kapcsolat nagyon jó hatással volt rám. Amikor
>>> eljöttem otthonról 42 kg voltam a sok stressz meg idegeskedés
>> miatt
>>> fogytam le.
>>> De aztán szépen lassan elkezdtem hízni és most már 53 kg
>> vagyok és ez
>>> ami jól áll nekem. Nem akarom,hogy a sok stressz meg
>> idegeskedés
>>> megint kihozza belőlem a pánikrohamokat. Hogy tudnám magam
>>> visszafogni? Hogy tudnám elérni azt,hogy nyugodt tudjak maradni?
>>> Érzem,hogy teljesen tönkre fogok menni 🙁 Nem akarok
>> megbolondulni.
>>> Kérem adjon nekem tanácsot doktor úr mert így nem lehet
>> létezni,hogy
>>> az ember minden nap stresszes meg ideges. Ne haragudjon,hogy egy
>>> kicsit hosszúra sikeredett a levelem de muszáj volt valakinek
>>> leírnom,hogy mi a bajom.
>>>

Tisztelt Cim!
AZ utóbbi egy hónapban hormonális fogamzásgátlót kezdtem szedni, aminek az összes mellékhatása kijött (kivéve a trombózist) Ez főleg szédülés, ájulásérzés, látászavarban nyilvánult meg. Egyik nap egy plázában lettem rosszul, majdnem elájultam. Ez olyan félelmet tett belém, hogy már egy bevásárlásnál is azon gondolkodtam mikor leszek rosszul. Elolvastam sok könyvet a pánikzavarral kapcsolatban. Egy hétig újra a régi voltam. Majd ezen felbuzdulva, elkezdtem kiírni és elemezni hogy gyerekkoromban milyen sérelmek, fájdalom ért ami blokkot tehetett belém. Szépen összeszedtem hogy sokszor érzem magam kevesebbnek mint a többiek és ez milyen hatásokra is alakulhatott ki. Alkoholista, agressziv apa és szorongó anya mellett jutott bőven. Viszont elég erős személyiségnek tartom magam, sosem volt pszichés problémám. Tehát kiírtam magamból, kielemeztem, rá egy órára fejfájás tört rá, majd ezután rosszullét. Lezsibbadt a szám, a kezem, remegett a lábam, szédültem, hányingerem volt. Mondogattam, hogy ez csak pánik, lélegeztem lassan, nyugtattam magam, de csak rosszabb lett. Egy óra elteltével lementem az üzemorvoshoz, ahol már nagyon magas pulzust és vérnyomást mértek. Már a sürgősségire akartak vinni, amikor kb 1 óra szenvedés után kaptam egy Rivotrilt. Ez eltompított, haza hoztak. A kérdésem az lenne, hogy lehetséges az, hogy ez az indokolatlan rosszullét, roham, attól volt, hogy a gyerekkori sérelmeim felidéztem és megkíséreltem elengedni, feldolgozni azokat? Tudom hol a “hiba”, tudom mitől alakultak ki a pánik reakciók, önmagam tünetmentessé tudnám tenni az ön véleménye szerint? Nyugtatókon nem szeretnék élni, csak a régi, erős, határozott énem szeretném visszakapni.

Köszönöm válaszát

Kedves Lili! Már felkerestem önt, az inkontommal kapcsolatban, hogy a pszichológusomnak elmerjem e mondani. Nos, el fogom idővel csak más témánál vagyunk. Viszont.. a pszichológusom férfi olyan 30-40 év között van, és azt érzem hogy teljesen megért, és kitalálja a gondolataimat, és nagyon várom a vele való találkozást, talán túlságosan is, sokat mosolygok vele, és úgy érzem túlságosan is kötődöm hozzá , ő egyébként tbs, és nyáron nincsen, néha rendesen fájt a hiánya, nem tudom hogy érdemes e elmondanom e neki, tudom hogy nem tudná viszonozni és hogy sok a korkülönbség, nekem párom is van, sokszor kérdezte már hogy magamnak vagy neki szeretnék e megfelelni, nem tudom ebből mennyire jön le neki hogy jobban kötődöm hozzá . Meg hogy mit is reagálna ha elmondanám. Olvastam hogy ezt fel szokták használni a pszichoterápiában, de én ezt túl kínosnak érzem vagy hogy kiröhögne. Mit csináljak?

Tisztelt Szakértő!
Lehet, hogy egy elsőre bagatell kérdéssel fordulok Önhöz, de komoly fejtörést okoz ez számunkra a feleségemmel.
Van egy pár hónapos lányunk és természetesen küldünk heti rendszerességgel képeket a családnak. (Külföldön élünk, távol tőlük).
Mi, bár harmincasak vagyunk, nem vagyunk fent a közösségi médián, mint a Facebook. Ellenben nővéremmel és anyámmal, anyósommal. Mi kifejeztük, hogy mivel mi sem vagyunk fent a közösségi hálón, nem szeretnénk, hogy a gyerekünk is szerepeljen rajta. A nagymamák feltettek pár képet a mi engedélyünkkel.
Azonban a héten az édesanyám is kérdezés nélkül felrakott képeket, valamint most a nővérem is sérelmezi, hogy miért nem tehet fel róla képeket. Már-már agresszíven.
Anyámmal meg lehetett ezt beszélni, ő nem okoz gondot, de a feleségemnek rosszul esett, hogy átlépve rajtunk, ő eldöntötte, hogy posztol fotókat. Nem tetszik nekünk, hogy felülbírálják a kérésünket.
A helyzetet bonyolítja, hogy nővérem (neki még nincs gyereke) és feleségem nincsenek jóban.
A további feszültségeket ezért elkerülvén kérdezem, hogy Ön szerint ez valóban ennyire irreális kérés a családom felé, hogy ne rakjanak ki képeket a lányunkról (vagy max. a mamák adott limittel)? A bujtatott agresszivitást hogyan tudnánk leszerelni?
Köszönöm válaszát!
Péter

Tisztelt Szakértő!

Tavaly május óta külön élünk kisfiammal (5 éves) volt férjemtől.
2 hetente látogatja gyermekünket.
Kisfiam nem akar vele menni láthatáskor. Hangosan sír és kiabál hogy maradni szeretne. Ha kérdezem miért nem akar menni csak azt hajtja hogy nem akar menni. Ha arról kérdezem hogy telik az apukánál töltött idő elzárkózik és nem beszél róla. Volt férjem szerint jól érzi magát nála. Kisfiam egyáltalán nem beszél és nem is akar beszélni róla.
Én azt gondolom hogy ennek biztosan van valami oka. Teljesen tanácstalan vagyok. Csak azt látom hogy sír, és cserben hagyom, hogy akarata ellenére kényszerítem hogy elmenjen.
Mit javasol? Pszichológushoz vigyem? Vagy hogyan könnyíthetném meg az elviteleket?

Jó napot kívánok!

Szeretnék Öntől tanácsot kérni. Durván egy hónapja volt egy elég nagy autó balesetem. Szerencsésen megúsztam, de azóta valahogy rosszul érzem gyakran magam. Fáj a mellkasom és rosszul is alszom gyakran. Kórházban megvizsgáltak, nem találtak erre utaló sérülést, tehát nem fizikai okai vannak szerintem. Sajnos ez kihat az egész életemre.

Segítségét előre is köszönöm!

Tisztelt szakértő!

Azzal a problémával fordulok önhöz, hogy félek teljesen átadni magamat egy kapcsolatban. Attól tartok, hogy a másik fél kötődni fog hozzám, vagy meg fog kedvelni, vagy ami “még rosszabb” meg fog szeretni.
Nem értem, miért tartok ennyire ettől. Sejtheti, hogy még sosem volt normális kapcsolatom, csak 1 férfi és 1 hónapnál nem volt hosszabb.

Azt hiszem nem csak attól félek, hogy engem meg fognak kedvelni. Attól is, hogy én kötődni fogok a másikhoz, intenzívebb érzelmekkel. Ezt a férfit elkezdtem megszeretni és utána kezdtem el teljesen kifordulni magamból és gőzerővel azon munkálkodni, hogy eltaszítsam őt magamtól.

Például elmondta még nagyon az elején, hogy nem szereti egy nőben, ha sokat panaszkodik. Alapjáraton én sem szeretem ezt. De amint ráeszméltem, hogy kezdek beleszeretni ebbe a férfiba, elindult bennem egy “önvédelmi mechanizmus”: amikor találkoztam vele, mindig panaszkodtam, nem zúdítva, de mindig és mindig apróságokon, amik nem is jelentettek nekem problémát, mégis problémáknak tüntettem fel azokat és csak mert tudtam, ezzel egy idő után már nem akarna velem maradni. Így is történt, dobott engem, amin én kicsit sem lepődtem meg, mert ez volt a célom és mert azt hittem, ezt akarom. Persze utána rájöttem, hogy egyáltalán nem ezt akartam, csak teljesen meg voltam ijedve, hogy köztem és egy másik emberi lény között kialakulhat akár egy elköteleződött kapcsolat is.

Pedig tényleg nagyon szeretnék komoly párkapcsolatot. 23 éves nő vagyok és úgy érzem, ha 25-26 éves koromig képtelen leszek hosszú távú párkapcsolatot kialakítani, akkor később már nem is fog menni.

Talán érdekes információ lehet, hogy szociális fóbiám van, ami tini korban nagyon súlyos volt, azóta viszont sokkal kisebb mértékben befolyásolja a mindennapjaimat. Az ellenkező nemtől szintén tini korom óta tartottam kicsit, amit sajnálatos módon csak 2017-ben kezdtem el más szemszögből nézni és már ezt is nagyjából tudom kezelni. (Szerintem utóbbit az előbbi okozza, bár nem vagyok benne biztos.) És nem volt semmilyen gyerekkori megaláztatásban, traumában részem, fogalmam sincs mi okozhatta, okozhatja a szoc.fóbiát). Emiatt nem volt korábban kapcsolatom, most pedig a fent említett állapot miatt nincsen.

Mit kellene tennem?

Tisztelet Doktornő!
Lányom és unokám 2 éve hozzám költöztek. Sajnos a kisfiúval az óvodában problémák vannak. Csúnyán beszél az óvónőkkel, verekszik. 6 éves, de az oviban és itthon is be-be pisil. Szerencsére csak jövőre megy iskolába. Már volt hosszabb-rövidebb ideig szobatiszta. Ez még akkor volt, mikor együtt laktak az apukájával. Édesapja rendszeresen elviszi magához, ott is bepisil, pedig ott is szeretik, jól érzi ott magát. Sem az anyja, sem az apja rosszat nem mond a másikról. Tehát ez sem lehet ok. Eddig itthon olyan volt, mint egy angyal: Szépen beszélt, udvarias, segítőkész volt. Alig akartam elhinni, hogy az oviban nem így viselkedik. Néhány napja kiderült, hogy az unokám szavaival éve: Nekiment az óvónőnek, elmondása szerint megrángatta az óvónő ruháját a hasa felett, de azt nem mondja el, hogy miért, csak azt hogy “az óvónéni valamit csinált, azért tette és piszkos lett az óvónő fehér ruhája”. Most itt tartunk. Rajzoltattuk, kérdezgetjük, de nem mond semmi konkrét dolgot, csak hogy nem emlékszik.
Előre is köszönöm válaszukat.

Aggódó nagymama.

Tisztelt Doktornő!Tanàcsot szeretnék kérni mi tévő legyek,szerető vagyok egy 6éve tartó pàrkapcsolat mellett ahol a nő màr tud rólam de a kapcsolatom a férfival nem szakitottam meg miutàn kitudodot és nem engem vàlasztott hozzà teszem hogy én férjnél vagyok.Ez a viszony több mint 1,5 éve tart és azt mondja hogy nincs köztük vonzalom,nem érzi azt amit kellenne.Amikor kitudodot és nem engem vàlasztott nagyon megviselt nem tudtam vele beszélni se és én akkor ugy éreztem hogy ő hàtat forditott nekem.Ekkor én a testvéréhez fordultam tàmogatàsért és beavadtuk a feleségét is a kis romàncomba,ők voltak akik lelkileg tàmogatak.Amikor megtudta,hogy nem vele beszéltem meg nagyon kiakadt és az meg hogy beavadtam a sogornőjét azt mondta rà hàtba tàmadtam,és kiadtam rajta.Most nem akar velem beszélni az üzenetekre nem vàlaszol.Hogyan tehetném jóvà ezt az egészet?Vagy mit tehetek hogy megbocsàsson?Vagy hadjam egy kicsit magàra ne keresem egy idejig,de akkor nem fogja azt érezni hogy nem is érdekel hogy mi van vele?

Tisztelt Doktornő.Tanàcsot szeretnék kérni,a férjemmel gyereket szeretnénk és 8éve vagyunk hàzasok nem védekezünk és még sem sikerül.Nőgyogyàsznàl voltam ő azt mondta kikellenne vizsgàltatni de nem küldöt se merre ,még egy ultrahang vizsgàlatot se csinàlt.Azt szeretném kérdezni hogy merre indulhatunk elhova menjünk legelőször is?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr! Szeretném kérni a segítségét. 5 éves kisfiam középsős óvodás. 3,5 évesen kezdtük el az ovit mert későn lett szobatiszta. Azóta nem is volt gond mostanáig. Pár hónapja napközben többször pisis a bugyija. Hiába mondjuk neki hogy előbb kell szólni, nem is foglalkozik vele. Egyik este mesét nézett és teljesen bepisilt ágyatneműt kellett cserélni. Nem is érdekli a dolog. Most már ráütöttem picit a fenekére hogy tessék szólni. Ezek után is a helyzet változatlan. Nem tudom mi okozhatja ezt nála? Miért nem szól? Oviból is többször pisis bugyiban jön haza. Kérem szépen adjon tanácsot! Válaszát előre is nagyon köszönöm!

Kedves Doktornő!
22 éves lány vagyok és most kezdtem a diplomás ápoló képzést nappalin. Az a problémám,hogy túlságosan szorongok,egyszerűen nem tudok beilleszkedni…ma például elkéstem a kórházi gyakorlatról,és hazajöttem…egyszerűen bánt az hogy ennyire életképtelen vagyok,és megfutamodok ha akadályba ütközök.Nem tudom hogyan küzdhetném le….Éjjelente nem tudok aludni,pedig annyira fáradt vagyok egész nap,folyamatosan hányingerem van,volt is hogy hánytam ha belegondoltam hogy másnap megint mennem kell….félek hogy nem bírom teljesíteni az ottani elvárásokat,pedig érdekel a dolog. Nyomaszt az egész kari épület,a gimnáziumi éveimet idézi,ott is nagyon egyedül voltam a 4 év alatt. Barátaim nincsenek,meg volt hogy pár lány ki is beszélt hogy milyen vagyok…ez is eléggé elveszi a kedvem. Gondoltam rá hogy átiratkozom másik egyetemre,de nem tudom mi lenne ott könnyebb mint itt. A helyzetet csak nehezíti hogy nem rég halt meg apukám és még mindig nem bírtam feldolgozni,sokszor eszembe jut,olyankor mindig visszatartom a sírást ameddig haza nem érek. Fogalmam sincs hogy győzzem le ezt az egészet.

Kedves pszichológus! Az Öcsém két hét múlva lesz 21 éves, hónapokkal ezelőtt kijelentette, hogy a születésnapján öngyilkos lesz. Ezt eleinte úgy kezeltem, hogy egy felindulásából mondta, de az utóbbi időben a család légköre nagyon megromlott és voltak olyan helyzetek, ahol igenis úgy tűnt, hogy nem érdekli a saját élete. Néha úgy látom, hogy jókedvű, néha pedig teljesen magába zárkózik. Magunkra maradtunk, ketten maradtunk az életünkben. Megpróbálok mindenben segíteni neki, de úgy látom minden szó hiába való.
A kérdésem az lenne, hogy komolyan gondolhatja ezt a dolgot vagy figyelemfelkeltésnek szánja? Nagyon félek és vészesen közeleg az idő. Kérem segítsen!!!!
Köszönettel Ági29

Tisztelt Doktornő.Köszönöm a vàlaszàt és a tanàcsàt.A szeretőmel nem volt megàlapodàs sőt ő hamis reményeket tàplàlt bennem.Amikor az otthoni dolgok nem ugy müködtek nàla akkor nagyon kedves és figyelmes volt velem amikor viszont rendezőtek aki ugyan az volt mint előtte.Heti 1-2alkalommal talàlkoztunk.Ő azt mondta nekem hogy szeret,imàd és nagyon fontos vagyok neki.Persze az élettàrsa nem tudta hogy a mi kis romàncunk nem szakadt meg.A férjemmel nem tul jó a kapcsolatunk màr többször is fel merült a vàllàs is.8éve vagyok hàzas de a gyerek nem sikerült ő pedig szeretne én viszont nem érzem ugy hogy igen mert félek attól hogy ha terhes leszek elvesztem a lehetőséget arra hogy talàn közös jövönk legyen a szeretőmmel.De lehet màr késő mivel nagyon haragszik ràm azért hogy a testvéréhez és a sogornőjéhez fordultam lelki tàmaszért.Nem tudom hogy hozhatnàm ezt helyre és hogyan tehetn jóvà?Ma írtam neki,hogy tudunk e beszélni de ő telefonra gondolt.Erre én írtam neki hogy én személyesen szeretnék vele de csak ugy ha félre tudja addig tenni a haragot,hogy ne bàntsuk meg egymàst.Mert tudom hogy azt akarta mondani a telefonba hogy legyen vége a kapcsolatunknak csak ugy adja elő hogy magamat vàdoljam és magamba keresem a hibàt.Ezt így nem szeretném azt szeretném hogy àlljon elém és mondja ugy el.De így lehet nyertem egy kis időt hogy puhitsam.Csak azt nem tudom hogy írjak neki hogy mennyire sajnàlom és hogy mennyire szeretnék vele lenni,hiànyzik.Vagy hagyjam gondolkodni?Csak attól tartok hogy ha magàra hagyom akkor közelebb kerül az élettàrsàhoz.Teljesen tanàcstalan vagyok.

Kedves Szabó Lili!

Nehéz élethelyzetbe kerültem. Röviden: külföldön dolgozom az USA-ban egy éve. A vízumintézés előtt találkoztam a jelenlegi barátommal Magyarországon, akivel azóta is távkapcsolatban vagyok. Ez is segített abban, hogy az előző, nem működő hosszabb kapcsolatból kijöjjek. Nagy szerelemnek indult, de nagyon bizonytalannak érzem a helyzetet. Ő nem tud kijönni hozzám 4 évig, nekem pedig most a munka viszonylag tűrhető, úgy érzem megbecsülnek, még ha van itt is probléma. Számomra az fontos, hogy fontosnak érezhessem magam, hogy szükség van rám. Mindenesetre néztem munkát otthon, s már a főnököm is tudja, hogy magánéleti okokból hazamennék, de júniusig nem engedne el… azaz ha januárban úgy döntök, hogy elmegyek. Ennyi a lefutási idő. Csakhogy ez az év borzalmas szenvedéssel telt. Bár voltak érdeklődő férfiak itt is, de mivel eddigi tapasztalataim szerint könnyen belemegyek olyan helyzetbe, ha nem figyelek, ahol kihasználnak, távol tartom magam az ilyen helyzetektől, ami jó. Ugyanakkor az nem jó, hogy nem vesznek körül szerető kapcsolatok, mert egyszerűen akárhogy próbálkozom itt barátokra nem igazán leltem. Mindenki számára a munka az első.
Témának a kiégést jelöltem meg, bár a probléma párkapcsolati, önismereti jellegű is, a tüneteim a kiégésre emlékeztetnek.
Félek, hogy valami olyat teszek, ami már nem fordítható vissza, ha itt maradok így. A párom egyrészt ragaszkodik hozzám, másrészt elkötelezni nem tudja magát, amit egyrészt meg is értek. Ha viszont szakítunk, nagyobb az esély arra, hogy összeomlok, itt, egyedül, senki nélkül, még egy barát vállán sem sírhatom el bánatom. Ebben a helyzetben azért komolyabb depresszióba esem, aminek a vége az, hogy elbocsájtanak…
Ha eljövök hamarabb, nem valószínű, hogy jó ajánlást és támogatást kapok, amúgy meg a lelkiismeretem is azt diktálja, hogy kerekítsem itt le a dolgokat úgy, hogy szépen el tudjak jönni. De közben úgy érzem, nem élek. Aggaszt az is, hogy mit fogok csinálni Magyarországon. Csak szorongok. Szociális izoláció nehézségei gyötörnek. Nyelvi nehézségeim is vannak. De otthon se volt jobb, mielőtt eljöttem. A látogatások jók.
Kissé tehát értelmetlennek érzem az életem, ráadásul szenvedek is, ami ugyancsak értelmetlennek tűnik. Egyelőre csak a halálra tudok gondolni.
Hát elnézést, kicsit hosszúra sikeredett.