Tisztelt Doktornő!

Párkapcsolati problémában kérek irány mutatást, segítséget.
Párommal való viszonyom teljesen elromlott, én elhidegültem, nem szeretem. Másfél éve vagyunk együtt ez alatt az idő alatt számtalan veszekedés, 1 hét nem telt el úgy hogy valamin ne talált volna problémát, a problémák forrása általában mindig én vagyok, ” ezt miért nem úgy csinálom, azt mért nem csináltad meg, ez már miért nincs kész ” ami nem az ő elképzelése szerint történik akkor abból csak baj van, és feszültséget vált ki belőle. Számtalanszor próbáltuk megbeszélni a problémákat kinek min kéne változtatni, a vita végén lenyugtázta a problémát, majd ezt követően minden ugyan úgy történt, újból problémát keresett rajtam, máson, családomon belül ” semmi sem jó úgy ahogy más csinál ” . Ő igényli a több szeretgetést, törődést, hogy többet foglalkozzak vele, csak hogyan szeretgessem hogyan törődjek vele többet, ha minden héten legalább 2x össze veszünk azért mert valami nem tetszik neki, valami nem úgy történik ahogy ő szeretné. Most májusában teherbe esett, decemberben fog születni közös gyerekünk. Akkor májusban őrlődtem, hogy mi legyen, mert a döntés rajtam állt megtartsuk – elvetetjük. Végül arra a döntésre jutottam, hogy megtartjuk, de akkor is megbeszéltük hogy most igazán kell változtatni a dolgon ha azt akarjuk hogy ez jó legyen, működjön, fogadjon el úgy ahogy vagyok, hogy ne csak a saját elképzelése szerint történhessen minden. Augusztusban felköltöztem, és minden csak rosszabb lett, a veszekedések felsűrűsödtek, nincsenek lezárva, a problémák ugyan azok, mint amiket leírtam, semmi változás nem történt, most már odáig fajult hogy nem bírok ott maradni vele egy légtérben inkább elmegyek csak fejezzük be a veszekedést, mert nem lehet megbeszélni, nem tudunk megbeszélni semmit, amíg azt nem mondom hogy ” igen igazad van ” , ” igen ez legyen így ” addig nem bír leállni. Úgy érzem ha a születendő gyermekem nem lenne, én már nem lennék Vele. Mert ha már így döntöttünk ahogy döntöttünk és van egy igen nagy probléma a kapcsolatunkban, amit nem tudunk megoldani és millió tüske van az emberben, akkor a gyerekemnek akarom a legjobbat vagy így vagy úgy, de ezektől a veszekedésektől megakarom kímélni. Én úgy érzem próbáltam megfelelni elvárásainak, de az sosem volt jó. Ön szerint van remény? Lehet ezen javítani?

Segítségét előre is köszönöm!

Jó Napot!!
Én olyan problémával kapcsolatban szeretnék kérdezni, hogy mitől van ez és mi ez?
2011 be azt mondták pánik beteg vagyok. Azóta volt olyan mintha semmi bajom nem lenne, volt nagyon rossz. Most viszont folyamatosan van egy rossz érzés/gondolat a fejembe, ha csak arra gondolok hogy valahova megyünk /pl, születésnap, bevásárlóközpont…../ már “ideges vagyok” . Amikor bemegyek egy üzletbe ha egyedül ha valakivel már jön egy olyan érzés hogy “úristen ki kell mennem innen, otthon szeretnék lenni…. vagy nem is tudom így leírni. Olyankor jön remegés, ver a víz ,ezekkel a tünetekkel még megküzdök de azzal a gondolattal nem igazán. …..Ez nyár elején kezdődött amikor vezetés közbe rám jött egy olyan érzés mintha nem is én lennék…./sírtam,féltem… Orvosnál még 2011-be voltam gyógyszert nem szedek és nem is akarok.
Köszönettel: Andrea

Üdvözlöm !

Nekem olyan problémám van , ha lehet ezt problémának nevezeni.
Több mint 3 év után a gyerekem apja úgy dobott el mint egy zsebkendőt.
Külföldön éltünk, én mentem ki hozzá, ő is magyar.
Lett egy csodaszép gyermekünk.
A probléma jóformán már akkor kezdett el jelenkezni mikor a terhességrm utolsó hónapjaiban voltam.
Kiderültek hazugsàgok, megcsalások/nem fizikai/ .
Amikor kérdeztem dolgokról gátlástalanul a képembe hazudott.
S attól sem rettent el hogy bántalmazzon!
Többször is előfordult.Ahazugságok mint kiderült minden nap voltak részéről. Kértem fejezze be, nem tette! Inkább provokált még balhét.
A szeretőivel kapcsolatban volt, azokért aggódott azok felől érdeklődott, én megsehol!
Az utolsó bántalmazás után elmentem orvoshoz,eltörte ugyan is az ujjam!
Ebből kifolyolag persze lett ügy…
Ő mindezek után még tovább csinálta ahazudozásait s a többi dolgot.
Amíg nem derültek ki a dolgai nem törődtem azzal hogy hova megy kivel beszél csetel…
De amikor kiderültek hát , világ omlott össze bennem!
Mindezek után én voltam aki küzdött harcolt… feleslegesen!
Amikor kisfiammal julisuban eljöttünk haza papírokat intézni, nem volt szó szétköltözésről!
Még együtt éltünk volt erről szó párszor, de aztán annyiban maradt.
Mihelyst eljöttem a kisfiammal, az első hétvégétől levoltunk rázva , nem
volt ideje ránk, s nem is erdekeltük!
Mindenki másra volt ….!
Aztán eljött az ő szabadsága, 2 hét, velünk volt , az a két hét jó
Volt bár kiderült újra hohynhazudott de nem szóltam, belül evett a fájdalom!
Aztán jött a bucsú ideje!
Megbeszéltük hogy pár hetekre majd kimegyünk hozzá, de ő közben dobott !
Sokkal fontosabbak neki az ártó számdékú emberek ott mint mi!
Semmennyire sem foglalkozik érdeklődik a gyerek felől.
Mindenkinek azt mondja hogy úgy döntöttünk szétmegyünk…..
De velem nem beszélte meg. Hideg zuhanyként ért mikor erről tudomásom lett.
S a lakásba felköltözteti a testvérét aki a probléma forrás egyik oka, s annak barátnőjét!
A mi cuccaink bezsákolva félretéve….
ő éli életét világát!!!!!
Hazudik magának s mindenkinek meg nekem is!!!
Múlt héten viszont kaptam egy üzenetet tőle ami pozitív tartalmú de rá pár napra tudattalár személlyel hogy úgy döntöttünk szétmegyünk!! Ő egysuemélyben döntött így!!
Kérdésem, az lenne hogy ez a folyamatos hazudozás esetleg származhat gyerekkorából!?
Mert én már arra gondolok hogyesetleg így tudott elérni bármit ha hazudott!
A másik kérdédem hogy miért játszik velem? S így hogy van egy gyerekünk is.
Meg együtt éltünk sem foglalkozott vele, most meg pláne de nem! De ő azt ídta nekem hogy a gyerek az élete értelme!!!
Ez nem így van!
Bulizik, piálás van, meg az egyéb más dolgok!
Remélem , nem írtam túl nagy ugrásokban, csak ahogy jöttek az emlékek problémák így írtam.

Üdvözlöm!
A kisfiam 5 és fél éves. Kb 2-3 hete jelentkezik nála alvászavar, ami abban nyilvánul meg hogy minden éjjel éjfél magasságában felkel átjön a mi szobánkba befekszik közénk, visszakisérem a szobájába, vele vagyok míg elalszik. Reggelig kb 2*-3* megismétlődik a dolog. Teljesen ki vagyok merülve… Még annyi, hogy a 1,5 éves hugával van egy szobába, tehát nincs egyedül, használunk éjjeli fényt. N tudom mit tegyek. Alapjába véve nem egy nyugodt tipusú gyerek nappal sem, folyamatosan beszél, pörög

Kedves Doktornő! Tanácsért fordulnék Önhöz. A párommal (mostmár férjem) 6éve vagyunk együtt. Az első 2-3 évben szinte napi szinten lefeküldtünk egymással, de ez a 4.évben csökkent (kb ekkor költöztünk össze) és már kb 2éve gyakorlatilag könyörögni kell neki a havi 1-2 alkalomért. A visszautasításokat meg rettentő nehezen élem, megalázó. Amikor mégis sikerül rávenni, nagyon jól érzi magát, és mondja is, hogy nem tudja, hogy miért akarja annyiszor kihagyni… Tényleg nem utal jel arra, hogy megcsalna. Arra hivatkozik, hogy fáradt és nincs kedve (legyen nappal vagy éjszaka), bár tány, hogy a férjem stresszes típus, de korábban is az volt, még ennél is jobban, amikor ment neki napi szinten. Magához eleinte mellettem is nyúlt is szinte napi szinten, de már most az is csökkent kb hetente 2X-re. Próbálok vele beszélgetni erről, de nem jutunk messzire, mert ő sem tudja a valódi okát. Próbálok szexi fehérneműbe bújni, csábítgani, (vacsora, romantika, minden bevetettem már amit ki lehet találni) de semmi, inkább kedvesen “nevet” rajta és közli hogy ezt nem lehet erőltetni, ez jön magától, és erőltetés, ha táncolok neki, vagy felveszek egy szexi fehérneműt stb. Olyan mintha a haverjának és/vagy az anyjának tekintene (mert ugye gondoskodó is vagyok), de akkor ezt hogy lehetne másképp csinálni, hogy lehetne a langyosból tüzeset csinálni, mert ugye a kis női praktiák nála csődöt mondanak…? Ha bedurcázok, kiakadok, elutasító vagyok (nem vagyok ilyen, így nehezemre esik “eljátszani”, de én már mindent kipróbáltam, ezt is), akkor magától is van, hogy megjön a kedve… de most mindig direkt hisztizzek, keressek okot a vitára????, amitől meg a másik oldalról ideigileg kikészü! Nagyon félek, hogy én rontok el valamit mert az előző kapcsolatom is úgy lett vége (10év után), hogy ölelés, összebújás, ragaszkodás volt, de a végén kb már másfél évig nem szeretkeztünk (előtte évről évre ritkult), bár az ex párom, nem akarta hogy vége legyen. Félek, hogy ennek a kapcsolatnak is ez lesz a vége (mert a férjem is nagyon ragaszkodik hozzám, de valahogy lusta a szexre). Gyerekünk nincs (ez előző kapcsoltból sem, ott nem akartam), a férjemmel végülis szeretnénk, pontosabban nem lennénk ellene, de így hogy havonta 1-2x hajlandó, nagyon nehéz összehozni (és ez a ksiebbik baj).
Én 32 éves vagyok, a férjem 31.
Nagyon keresem egy “haszálható” választ, megoldási javaslatot! 🙁
Köszönöm!
Dia

Üdvözlöm!
Az alábbi prolémára keresem a választ. Feleségem megcsalt 20 éves házasság után. Egy fiú gyermekünk van jelenleg 15 éves! A fiunk mind a mai napig köztünk alszik, pedig van saját szobája! Az anyja mindenben kiszolgálja, mai napig öltözteti, túlaggódik érte,helyette tanul,írja meg az olvasónaplót például! A gyerek nem nő megfelelően. Az anyja előtt pisil a fiú pedig 2 fürdőszobánk van. Az anyja mindig simogatja,hozzáér, a tv nézés közben is egymás ölében hajtott fejjel simogatják egymást! A gyerek helyett válaszol a barátainak,sms-ben, mindenét megnézi, telefonját, facebook fiokját is! A gyereknek nincsenek barátai, egész nap a gép előtt ül, és virtuális játékokat játszik! A fiú nem érdeklődik az ilyen korban megszokott, és elvárt kezdetleges sexulalitás felé, a lányok, de a fiúk sem igazán érdeklik. A válás során az anya a gyereket magának akarja! A volt feleségem redkívül bizonytalan mindenben, mindig megerősítést vár, mindenkor, és mindenkitől! Az mondja az anya, hogy a gyerek fél, azonban amikor ezt a párterapeután a pszihológusnak elmondta, a szakember azt mondta, hogy a saját félelmeit vetíti ki a gyerekre, megsértődött, és kiment! Mikor abnormális egy anya- fiú kapcsolat? Mikor kell külső segítséget kérni? Hibazom e, ha nála hagyom a gyereket, ezzel asszisztálva a gyerek esetleges fejlődési rendellenességhez?! Fordulhatok e valamilyen hatóság felé, ha igen hova?
köszönöm

Tisztelt doktornő/úr! 16 éves vagyok és nem találom helyem a világban. Nagyon szerettem sportolni, mindenféle sportágban, edzettem, megyei tornász bajnok voltam, MB1.ben fociztam. 8. osztályos koromig kitűnő tanuló voltam. Ám de ez meg változott 15 éves koromra. Kicsit elkezdtem zülleni, nem vettem komolyan semmit. Átlagom romlott közép iskolás évemben. Ismerőseimmel barátaimmal elkezdtünk minden hétvégén inni, és cigizni. És a sport karrierem a padlón van. És félek mi lesz belőlem. Félek,hogy fogok meg élni… Gimnáziumba járok, és úgy érzem vesztegetem az időmet vele. Nem tudom meg csinálni nincs elég ki tartásom hozzá. Környezetembe minden érettebb felnőttnek van egy szakmája és azzal keressenek sok pénzt. Még akiket ismerek, hogy éretségiük van, sehol nem tartanak. Félek, hogy mi lesz belőlem, elképzelésem sincs. Mondhatnám, hogy el megyek szakmunkás iskolába, de nekem nagyon nehéz be illeszkedni az új környezetbe. És mit ne mondjak borsódzik a hátam a Roma srácoktól. Agresszív vagyok ha szidnak-le néznek. Én nem szeretnék a családomra szégyent hozni. Nem értenek engem. Meg a másik baj, hogy nagyon pénz mániás vagyok…. Ha nincs egy kis pénz a zsebembe, és mondjuk a szüleim se adnak, akkor meg tudok őrülni.. Nem tudom mit kezdjek az életbe. Nem vagyok gyenge jellem, de mostanság minden nap gyomorideggel utazok a buszon, hogy ma mennyi egyest fogok kapni, mi lesz belőlem. Haragszom mindenkire, a világra. Isten félő ember vagyok még is másképp viselkedek mint ahogy az meg van írva a szent írásban. Ha van valami tanácsuk milyen úton induljak el nagyon szívesen fogadom a tanácsait.
Előre is köszönöm a válaszukat.

Tisztelt Doktornő!

Segítséget szeretnék kérni. Férjem 40 múlt én 30, 4 éve vagyunk egy pár kb 3,5 éve házasok, kettő közös gyerek. Az elmúlt időszakban észrevettem, hogy férjem egyre többet néz pornót illetve újabban szexpartnerkereső oldalon is nézelődik a közelben lévő hölgyek között. Júliusban történt egy érdekes eset vett egy női cipőt elmondása szerint nekem Valentin napra, ezt valahogy nem tudom elhinni hisz ő sosem tervez előre, nemhogy ajándékot is vegyen vegyen. Az ok, mert olcsó volt és ingyenes volt a szállítás…már ez is önmagában ciki szerintem. Ekkor picit másabb is volt az ágyban, úgymond újat mutatott.
Elég sok hullámvölgyön mentünk keresztül ezen a rövid időszakban is. Olyan probléma ütötte fel a fejét, hogy igazából az első gyermekünk születése óta rendszeresen elutasít a szexben, vagy csak akkor van ha ő akarja (és persze ő nem tudja, hogy én tudom, de többször láttam, hogy előtte pornográf oldalakon nézelődött). Névnapján megleptem és akkor is inkább a haverokat vagy ha jól sejtem a cipő eredeti tulajdonosával lehetett programja. Közben folyamatosan 20 éves lányokat nézeget hol a facebookon hol ezeken az alkalmi kapcsolatokat kínáló oldalakon.
Már felajánlottam neki, hogy menjünk egy párterápiára, de arról hallani sem akar, inkább váljunk el. A családjához ragaszkodik, de úgy érzem ez neki nem elég. Ha nem így lenne akkor néha megkérdezné, hogy én hogy vagyok stb. nem mindig a gyerekekről kérdezne. Ő mindig is egy bulizós, nem elköteleződős pasi volt, de magát a gyerekeket ő akarta, nem erőltettem rá. Újabban azt mondta, ha nem szeretne már rég elváltak volna útjaink. Mi lehet a gond? Az igazsághoz hozzátartozik, hogy viszonylag eléggé féltékeny vagyok az utóbbi időben, de úgy érzem okkal.
Előre is köszönöm hátha szolgálnak valami tanáccsal.

Jó napot kívánok doktornő!
A problémám nagyon összetett és nem tudom,hogy fogalmazzam meg. Anyós jelöltemről van szó. Egyszerűen félek attól a nőtől nagyon tartok tőle. Mivel elég nagy szája van és sokat beszél én meg ennek az ellentéte vagyok. Egyszerűen irritál az a nő nem tudom megszokni és megszeretni bármennyire is szeretném! Pedig már lassan 1 éve itt lakok. Sajnos az a baj,hogy itt lakunk a párommal a szüleinél és így muszáj elviselnem az anyját. Bár nekünk van egy felső szint ami csak a miénk de akkor is a tudat bennem van,hogy ők is itt vannak. Nagyon rossz a kapcsolatom anyós jelölttel már lassan 2 hónapja. Szeptember óta egyenesen utál engem mert akkor volt az 50 edik születésnapja és nem köszöntöttem fel még annyit se mondtam neki,hogy isten éltesse sőt még a vendégektől se köszöntem el. Azóta haragszik rám azt mondta ez nagyon rosszul esett neki és nem tudja elfelejteni. De azóta már nagyon sok idő eltelt én nem hiszem el,hogy egy születésnap miatt ilyen haragot kell tartani. Nagyon szemét hozzám az a nő és én azóta rettegek már tőle. Volt mikor 1 héten keresztül le se mertem menni az alsó szintre mert nem akartam vele találkozni. Olyan nagy gyűlölet van bennem az iránt a nő iránt amit elmondani nem lehet. Sajnos az a baj,hogy a párom meg nagyon szereti a szüleit és megvédi őket. Pedig már nagyon sokszor volt rá példa,hogy az anyja kiabált velem mert megérdemeltem szerintük. Akárhányszor kiabált velem az a nő a párom sose védett meg tőle sőt mindig az anyjának adott igazat. Azt mondják rám,hogy én nem tudom az illemet. Meg az se tetszik anyós jelöltnek,hogy a fiát mindig bántom veszekedek vele amiért sokat dolgozik. Úgy védi a fiát mintha egy 10 éves kisgyerek lenne pedig már lassan 30 éves felnőtt férfi lesz. Úgy kezelik őt mint egy kisgyereket akit meg kell védeni. Az a baj,hogy nagyon szeretem a páromat és nem tudom itt hagyni én ezt a feszültséget nem bírom elviselni. És az a legnagyobb baj,hogy ebben a házban az anyja parancsol ő hordja a nadrágot és nem az apja. Nekem mindig is ellenszenves volt anyós jelöltem és ezt a páromnak is mondtam már. Minden vágyam az,hogy soha többé ne lássam azt a rusnya dagadt fejét. Elnézést a csúnya szavakért de nem tehetek róla nagyon tartok attól a nőtől. Sose nyúlt hozzám egy újjal se csak a sok kiabálást nem tudom elfelejteni. Én nem szeretem ha valaki ordít velem mert akkor még jobban félni fogok tőle. Nem tudom mit tegyek nem akarok ezzel a nővel élni de a páromat se tudom elhagyni. Mit tegyek? Adjon tanácsot!

Tisztelt Doktornő/Doktor úr! Köszönöm a válaszát! Beszéltem már a szüleimmel de nem tudtak rá válaszolni. És félek, hogy szégyent hozok rájuk. Tervem elképzelésem nincs. Várom az utam amit ki szabtak nekem. És félek, hogy elkések vele. Vagy, hogy nem is fogom meg találni. 🙁 És nap mint nap gyomor idegem van, hogy mi lesz velem a jövőbe. 🙁 Hogyan fogok meg élni, vagy- hogy mire fogom vinni, büszkék lesznek e rám. És nem értem mit akarok az életbe.

15 éves fiamról van szó, akinek magas a vérnyomása. Jelenleg kivizsgálás alatt áll, a 24 órás vérnyomásmérőt ma vették le róla, minden értéke magas.
A fiam nem mutatja ki az érzelmeit, soha nem láttam idegesnek, mérgesnek, felindultnak, ami persze nem baj, de soha nem láttam rajta izgatottságot, kitörő örömöt, önfeledtséget. Vannak érzelmei, bánatot láttam rajta, nagyon kedves egyébként, szófogadó, nem lázad kamaszkora ellenére sem, talán erre szokták mondani, hogy jó természete van.
A tenyere és a talpa enyhén ugyan, de mindig nyirkos. Azt mondja belül érez izgalmat ha a dolgozatokat osztják ki. A megtestesült nyugalom árad belőle. Mégis magas a vérnyomása. Ön szerint ha kimutatná az érzelmeit, akkor változhatna a vérnyomása? Hogyan lehetne ezt nála előhozni? Köszönettel várom válaszát. Andrea

Udvozlom, tehetetlenseg-erzesem miatt irok Onnek. Tobb, mint egy eve vagyok hazas. Kulon elunk ferjemmel, csaladalapitast tervezzuk. Ferjem mar volt nos, valofelben volt, amikor tarskereson megismerkedtunk. Elozo kapcsolata tobb, mint 10 evig tartott. Az elejetol fogva nem mukodott a szexualitas koztuk (ugy tudom, felesegenek psziches probblemai voltak szulei, testvere balesetben valo elvesztese miatt, az o hibajabol adodoan). Gyerekuk igy nem volt, s a holgy nem is akart, ez volt a valasuk oka. A hivatasaban sikeres, ket uzlete is van. Tavaly karacsonykor robbant szamomra a bomba, hogy anyosomek meg mindig apoljak vele a kapcsolatot. Ez engem sokkoloan ert, mert ferjemtol is mielott hozzamentem, azt kertem, kezdjunk tiszta lappal. Hazassagunkig besegitett a nonek a vallalkozasba, valojaban o lenditette fel az uzletet, amit a holgy vitt tovabb sajat edasapja utan, s valaskor a holgyre is hagyta, s a ferjem kiszallt belole. Mostanra megszakitotta volt felesegevel teljesen a kapcsolatot, s miattam meg a telefonjaban is blokkolta a szamat, mert ferjem tudja, hogy nekem ez fontos. Marmint, hogy a mult kapcsolatat lezarja teljesen. Nekem egyszeruen nem fer bele, hogy baratkent maradjanak, mivel amugysem hiszek ferfi-no baratsagban. Viszont, tavaly karacsony masnapjan anyosomekhoz a holgy volt hivatalos. Termeszetesen nem velunk egyidoben. Kiderult, mert ferjem kifaggatta, ki a titokzatos vendeg, akit varnak. Azzal magyarazta anyosom, hogy nem utasithatta el, sajnalja szegenyt, mert maganyos. Tudni kell, hogy abholgy tizenvalahany ev alatt nem apolt jo kapcsolatot anyosomekkal, a csalad szerint lenezte oket, mert a holgy onertekelese amugymeg magas, okosnak tartja magat, s igenyesen oltozkodik. Anyosomekat sosem hivta meg, nem is fozott nekik (velem ellentetben). Karacsony utan ferjemmel beszeltunk anyosomekkal arrol, hogy szeretnenk kerni, ok is engedjek el a multat, vagyis a holgyet. Anyosom folyton sajnalatra hivatkozott, hogy maganyos szegeny, nem kerhetjuk ezt, keptelen is megtenni. Aposom pedig tamogatja. Ferjem kozolte, hogy akkor mi ritkabban fogunk eljarni hozzajuk. Amikor elmegyunk, mindannyian kedvesek vagyunk, mintha mi sem tortent volna, de a hatterben zajlanak a dolgok. A holgyet nem emlegeti, csak sogornomtol ertesulok par dologrol, mert o elmondja, ha rakerdezek. Ugyanis, nem szeretem, ha tudtom nelkul zajlanak dolgok, mintha becsapva lennek. A holgy kuldozget ajandekokat sogornom hat gyerekenek, anyosomeknakmis ad csekelyseget unnepekre. Hivjak egymast. Facebook-on anyosom lajkolgatja a holgy uzletenek hirdeteseit. A roluk keszult eskuvoi kepet anyosom nagy harcok aran vette le a szekrenyrol, amikor mar jartam a fiaval. A ferjem addig nem akart elvinni bemutatni szuleinek, amig kint volt a kep. Azt allaitjak, engem elfogadnak, de rolunk egy ev utan sem rakott ki eskuvoi kepet, pedig adtunk kepeket. Gondolom, aholgynek nem akar fajdalmat okozni, ha elmegy hozzajuk. Ami megjobban bosszant, sogornomek gyerekeit is osztonzi, hogy irjanak neki, pl. kepeslapot, mert maganyos szegeny. Arra mar nem figyelnezteti, hogy ferjemnek is irjanak, mert az meg a keresztapjuk, s mindig adogat nekik o is ajandekokat. Sot, utolag meg sogornomet is biztatta, hogy irjon neki. Egyedul ferjemnek nem meri megemliteni, de kapcsolatunk elejen meg ot is noszogatta, hogy irjon neki. Sogornom szinten nem szivleli a holgyet, mert voltak konfliktusaik, s szerinte bekepzelt a holgy, csak most mivel tenyleg egyedul lehet (bar, ferjem szerint alkalmazottjaval eleg bizalmas kapcsolata alakult ki), most a szebbik oldalat mutatja anyosomeknak. Anyosom pedig, sogornom szerint nem volt igazan jo anya, ezert most ugy erzi, vegre elfogadjak, s vegre valakit megmenthet. Ez nekem sovany vigasz, mert ugy erzem, anyosom kevergeti a szalakat, s nemhogy kikerulne a no a csaladbol, hanem egyre inkabb befele. Engem ez nagyon zavar, a ferjem nem akar hallani sem errol a temarol. Engemm mar az is bantott, hogy nyaron kulfoldre mentunk romantikus kirandulasra, ott toltotte ferjem 40. szuletesnapjat, s a holgy irt neki uzenetet szulinapra. En pedig szep meglepetesekkel keszultem ferjemnek, de 1-2 orara elvitte a kedvemet ez az uzenet, hogy ott is bezavart a kepbe, amikor mar le van zarva kettejuk dolga. Ekkor blokkolta szamat a ferjem a telefonjaban. En pedig sok bizonytalansagot elek meg ezzel kapcsolatban, bant, s hiaba mondjak orvosok, ne stresszeljek, mert akadalyozza gyerekvallalast, emesztem magam es idonkent kirobbanok ferjemre is. O pedig azt mondja, szuleivel nem tud mit kezdeni, rosszakat sose mond rajuk, azt kell elfogadnom, ami van. O mar lezarta, csak en hozom elo. En pedig emesztodok, hogy mi a celja anyosomnak, rettegek, hogy ha megyunk (egyre ritkabban jarunk), akkor talalkozunk a novel. Nem akarok a novel kozos baratokat. Nem akarom ot utudni a csaladban. Mar hegyezem a nyelvem, hogy anyosomat felhivom es szembesitem ezekkel a dolgokkal, hogy barmiben mesterkedik, eljut valahol az informacio hozzam. Csak ilyenkor aztan hivja szamonkeron a csaladot, hogy elmondtak nekem. Sogornom idosebbik fia is mellettem van, s mikor anyosom ot is fozogette, hogy irjon a nonek, elutasitotta azzal, hogy nem akar, mert kersztapja (ferjem) mar elvalt tole, s le kell zarni az ugyet. Ekkor anyosom dramazott, elsirta magat, mert nem az o akarsta ervenyesult. Ha ezt a helyzetet eskuvo elott tudtam volna, lehet inkabb ferjhez sem megyek, mert ez nekem sok steöresszel jar, s nem tudom elviselni, hogy nyiltan senki nem beszel ugyan rola, de hatterben zajlanak az esemenyek, anyosom viszi tovabb. En meg mindezek ellenere hajlando vagyok anyosomekat szentestere meghivni hozzank, ahogy tavaly is tettem, a szuleimet is meghivtam, hogy egyutt legyen a csalad. Ezutan robbant tavaly az a bizonyos bomba Pedig meg ok is remekul ereztek magukat, boldognak tunt mindenki. Iden is hivtam, de most vonakodtak. Attol felek, hogy a novel akarjak tolteni a szentestet. Gondoltam, erre is rakerdezek, bar lehet letagadnak. Nem tudom mitbtegyek, de ezzel tudatosan mergezi a hazassagunkat, mert ferjemmel ezen vitatok a legtobbet. Kinoz, bant es megalaz ez a helyzet. Mit tegyek?

Tisztelt Szabó Lili

Hosszú évek óta gyötörnek a pánikbetegség illetve a szorongás tünetei. 17 éves koromban elvesztettem a dédnagymamámat aki otthon hunyt el. Akkor nagymamám engem kért meg hogy öltözzesük fel tisztességes ruhába mielőtt elviszik. Akkor kezdődtek a pánikrohamok, amit bizonyos ideig kordában tudtam tartani. 2 évre rá nagypapámmal ugyanez volt a helyzet. Mostanra a rohamok elmúltak viszont a szorongás napi rendszerességgel előjön. Szédülés, intenzív halálfélelem illetve a betegségektől való félelem. Ha egy testi tünetet érzek, azonnal a legrosszabbra gondolok. Folyamatosan attól félek hogy vajon ma lesz-e az utolsó napom. Jártam pszichológushoz, azonban a légzéstechnika nem igazán segített. Véleménye szerint egy pszichiáter vagy egy kineziológus tudna hatékonyabb terápiát javasolni. Gyógyszert csak a legvégső esetben szeretnék szedni.

Nagyon szépen köszönöm ha elolvassa!

Köszönettel, Bogi

Kedves Doktornő!

Van egy fiam, 12 éves, kamaszodik. Imádjuk egymást, nagy köztünk az összhang, de mostanában hullámzik a dolog, nyilván a hormonok miatt, egyszer bújna, máskor eltol.
Az édesapjával különváltunk, amikor 1,5 éves volt. Kb 2 éves koráig látogatta, aztán eltűnt, nem kereste. Lett új családja, másik gyermeke. Kb. 5 évvel ezelőtt felhívott, mert eszébe jutott hogy van neki egy nagy fia is, akkor találkoztunk vele, 3 alkalommal, ígért sokmindent, (keresni fogja a gyermkemet, csinálnak együtt közös programokat) ebből semmi nem valósult meg. Tehát a gyermek az apját látta 2 évesen, meg 7 évesen és más semmi. Se telefon, se szülinap névnap, semmi.
1,5 éve van egy párom, nagyon gyerekcentrikus, (neki is van az előző kapcsolatából egy 4 éves fia). Próbálna nyitni a gyermekem felé, de nem igazán megy, mert falakat húz maga elé.
Többször leültünk megbeszélni, ketten is, hárman is, közösen, egyedül, mindenhogy.
Problémák:
– A gyerek még mindig az apjára vár, azt hiszi hogy fogja keresni, hogy lesznek közös programok.
– Féltékeny a páromra, (nem élünk együtt) szerinte túl sokat van nálunk, (kb heti 3 este) túl sok.
– Azt érzi hogy én jobban szeretem a páromat mint őt, és hogy már nem ő van az első helyen.
Ezt tényleg átbeszéltük milliószor, úgy érzem megrekedtünk, és nem tudok/tudunk neki segíteni.
Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem házasodunk össze, nem lesz közös gyerekünk. (az is félelme volt, hogy ez bekövetkezik és ő már nem fog kelleni) Elmondtam neki, hogy az apja nem fogja keresni, jobb ha beletörődik, az nem apuka aki csak “megcsinálta” de nem törődik vele. Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem akar az apukája lenni, de bármikor számíthat rá, ha olyan helyzet van nyugodtan keresse, kérdezzen tőle. Elmondtam/elmondtuk neki, hogy mindenkinek a gyereke a legfontosabb, senki nem kerülhet elé, de attól még nem kell burokban élni és mást is lehet szeretni. Ezeket tényleg sokszor átbeszéltük, de újra és újra előjön a probléma.
A gyermekem introvertált személyiségű, (én is az vagyok) nehezen nyit, nehezen oldódik, de vannak barátai, el tud beszélgetni bárkivel, ügyes, talpraesett, jól tanul, sportol, igazán büszke vagyok rá, ezeket el is szoktam mondani neki.
Hozzátartozik viszont az is, hogy nem kitartó, hamar megsértődik, támadásnak veszi, és nem volt előtte ffi minta, van amiben ügyetlenebb (pl barkácsolás) Ezekben mi segíteni szeretnénk neki, mindig hangoztatom hogy ha nem megy elsőre meg kell próbálni újra meg újra ha kell 10-20-is. Ő a 2. után feladja, megsértődik. Azt mondja ő nem tud változni és ilyen. Mondtam neki, hogy 12 évesen még lehet változni, rajta múlik.
Furcsa hogy én mint szülő ezt mondom, de túl szabálykövető. Szoktam neki mondani hogy legyen egy kicsit lazább, nyitottabb, ne zárkózzon be.
A fejében kellene rendet tenni, és nem tudom hogy mi lehetne a megoldás.
Ön javasolja, hogy vigyem el pszichológushoz? Vagy milyen egyéb megoldást javasol?
Mert nem szeretném, ha szorongó, kishitű, maga elé falakat húzó felnőtt válna belőle.

Segítségét köszönöm!

Üdvözlettel: Tücsi

Kedves Doktornő!

Van egy fiam, 12 éves, kamaszodik. Imádjuk egymást, nagy köztünk az összhang, de mostanában hullámzik a dolog, nyilván a hormonok miatt, egyszer bújna, máskor eltol.
Az édesapjával különváltunk, amikor 1,5 éves volt. Kb 2 éves koráig látogatta, aztán eltűnt, nem kereste. Lett új családja, másik gyermeke. Kb. 5 évvel ezelőtt felhívott, mert eszébe jutott hogy van neki egy nagy fia is, akkor találkoztunk vele, 3 alkalommal, ígért sokmindent, (keresni fogja a gyermkemet, csinálnak együtt közös programokat) ebből semmi nem valósult meg. Tehát a gyermek az apját látta 2 évesen, meg 7 évesen és más semmi. Se telefon, se szülinap névnap, semmi.
1,5 éve van egy párom, nagyon gyerekcentrikus, (neki is van az előző kapcsolatából egy 4 éves fia). Próbálna nyitni a gyermekem felé, de nem igazán megy, mert falakat húz maga elé.
Többször leültünk megbeszélni, ketten is, hárman is, közösen, egyedül, mindenhogy.
Problémák:
– A gyerek még mindig az apjára vár, azt hiszi hogy fogja keresni, hogy lesznek közös programok.
– Féltékeny a páromra, (nem élünk együtt) szerinte túl sokat van nálunk, (kb heti 3 este) túl sok.
– Azt érzi hogy én jobban szeretem a páromat mint őt, és hogy már nem ő van az első helyen.
Ezt tényleg átbeszéltük milliószor, úgy érzem megrekedtünk, és nem tudok/tudunk neki segíteni.
Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem házasodunk össze, nem lesz közös gyerekünk. (az is félelme volt, hogy ez bekövetkezik és ő már nem fog kelleni) Elmondtam neki, hogy az apja nem fogja keresni, jobb ha beletörődik, az nem apuka aki csak “megcsinálta” de nem törődik vele. Elmondtam/mondtuk neki, hogy nem akar az apukája lenni, de bármikor számíthat rá, ha olyan helyzet van nyugodtan keresse, kérdezzen tőle. Elmondtam/elmondtuk neki, hogy mindenkinek a gyereke a legfontosabb, senki nem kerülhet elé, de attól még nem kell burokban élni és mást is lehet szeretni. Ezeket tényleg sokszor átbeszéltük, de újra és újra előjön a probléma.
A gyermekem introvertált személyiségű, (én is az vagyok) nehezen nyit, nehezen oldódik, de vannak barátai, el tud beszélgetni bárkivel, ügyes, talpraesett, jól tanul, sportol, igazán büszke vagyok rá, ezeket el is szoktam mondani neki.
Hozzátartozik viszont az is, hogy nem kitartó, hamar megsértődik, támadásnak veszi, és nem volt előtte ffi minta, van amiben ügyetlenebb (pl barkácsolás) Ezekben mi segíteni szeretnénk neki, mindig hangoztatom hogy ha nem megy elsőre meg kell próbálni újra meg újra ha kell 10-20-is. Ő a 2. után feladja, megsértődik. Azt mondja ő nem tud változni és ilyen. Mondtam neki, hogy 12 évesen még lehet változni, rajta múlik.
Furcsa hogy én mint szülő ezt mondom, de túl szabálykövető. Szoktam neki mondani hogy legyen egy kicsit lazább, nyitottabb, ne zárkózzon be.
A fejében kellene rendet tenni, és nem tudom hogy mi lehetne a megoldás.
Ön javasolja, hogy vigyem el pszichológushoz? Vagy milyen egyéb megoldást javasol?
Mert nem szeretném, ha szorongó, kishitű, maga elé falakat húzó felnőtt válna belőle.

Segítségét köszönöm!

Üdvözlettel: Tücsi