Tisztelt Hölgyem!

Már lassan 2 éve vagyok együtt a barátommal és az elején minden jol ment, és az a bizonyos ,,rózsaszín köd” volt mint ahogy annak lennie kell.. idén külön egyetemre mentünk és megváltozott miden, sokat veszekszunk, sokszor úgy érzem már csak egy átlag ember vagyok neki és semmi több, az o társasága igen furcsa számomra hisz egesznap csak isznak és nekik erről szól a ,,tanulás” , megkértem a barátomat hogy ne tegye mert a tanulás kene hogy az első legyen de ennek ellenére is folytatja. Engem nagyon zavar ez a része. Már lassan fel év telt el és minden napunk abból hogy folyton veszekszunk. O mindig azt csinalja, hogy egyik nap nagyon tudd szeretni és elmondja hogy én vagyok élete párja és stb a másik nap pedig elmondja hogy mennyire utal és már más jön be neki, meg vége vagy a kapcsolatnak, de reggel ujra arra kelek hogy leírja mennyire sajnálja nem gondolta komolyan és stb..( én tudom hogy nehéz gyerekkora volt mert szülei elváltak, most van neki egy 4 hónapos tesoja, a szüleim nem nagyon kedvelik ot és persze gondolom az egyetem is nehéz lehet ezek szerint neki, de ezeket viseljem el neki csak azért mert szeretem és kötődők hozza?) egy mokuskerek az egész év eleje óta és nem tudom mit tegyek, jo ez hogy mindennap más a véleménye rolam, a kapcsolatunkrol? Hogy nem telik el nap veszekedés nélkül? Hogy nem is látjuk egymast sűrűn?
Kérem segítsen, mit tegyek ilyen esetben, vagy hogy miért csinalja velem ezt és ezt meddig kell tűrni csak azért mert szeretem?
Előre is köszönöm válaszát és kérem ne azt írja hogy ,, forduljak pszichológushoz” mert ezekre úgy érzem csak ön tud választ adni és segíteni nekem

Kedves Pszichológus!
Nem biztos hogy szeretném, ha az üzenetem megjelenne a nyilvános üzenőfalon. Tudom, hogy megbízhatok önben.
Nagyon nehéz a családi problémánkról írnom, de olyan dolog történt a napokban, amit nem tudok megemészteni. Férjezett, kétgyermekes édesanya vagyok. Az idősebb lányom 15 éves, a fiatalabb 3. A férjem ritkán van itthon, külföldön dolgozik már kb.7 éve.
A napokban történt, hogy a nálunk vendégeskedő nagypapát nekem kellett haza vinnem, mert a férjem ivott. Mikor hazaértem, a nagylányom kitörő örömmel fogadott, és azt kérte, hogy ne hagyjam egyedül az apjával többet. Megkérdeztem, hogy mi a baj, ő pedig elmesélte, hogy az apja átölelte, és helytelen dolgokat mondott neki. Természetesen azonnal megígértem, hogy nem hagyom magára az apjával többet, és nagyon mérges lettem az apjára. Leültem beszélni vele, és elmondtam, hogy mennyire megijesztette a kamasz lányát, és hogy ne tegyen még viccből sem illetlen kijelentéseket, és mozdulatokat sem a lányunk felé. Ő úgy láttam, hogy elszégyelte magát, és mondta, hogy soha nem bántaná a lányát, és azt mondta, hogy inkább nem is szól hozzá. Mondtam neki, hogy ha nem akarja elveszteni a gyermekét, beszéljen vele, de ő egyenlőre kerüli inkább, ahogy a lányom sem akar róla beszélni. Én meg itt vagyok, folyamatosan a történteken rágódok, és a váláson gondolkodok, valahányszor beleképzelem magam a lányom helyébe. Természetesen azonnal felajánlottam a lányomnak, hogy keresünk valakit, akivel megbeszélheti azt ami vele történt, de ő azt mondta, hogy nem kell. Mit tegyek? Tényleg váljak el?

Hogyan vezzesem rá a párom arra hogy ne hazudgaljon meg ne verjen át?

Üdvözlöm!
Párkapcsolati problèmával fordulok önhöz. Olyan problèmáink adódtak,hogy hiába alkotunk egy párt,mèg is magányosnak èrzem magam ès a párom is. Együtt èlünk,rengeteg problèmákon vagyunk túl, nehèz időszakokat is megèltünk már,3ève vagyunk együtt, ez a kapcsolat sosem volt egyszerű. Urrá lett rajtunk a kihűltsèg, csináljuk a dolgunkat (munkába járunk, rendben tartom a lakást,stb) de úgy èrzem ès látom , hogy igen csak el laposodott a kettőnk kapcsolata. Minimális kommunikáció,együttlètek minimálisak,egyszóval olyan mintha csak meglennènk egymás mellett. Voltak jobb napok,hullámzó igazából.. unott,megszokott,az egèsz. Egyretöbbet fakadok sírva,egyedül èrzem magam,magányosnak,ès úgy èrzem nem vagyok fontos. Közös programok nincsenek,a párom nagyon sokat dolgozik.. Engem nem vár senki haza,nincs mièrt sietnem haza a munkából hisz a házimunka megvár.. tudom , hogy egy idő után a kapcsolatok ellaposodnak de nem gondolom azt hogy ennek így kell lennie..persze nem azt akarom hogy legyen minden olyan mint az elejèn,vagy hogy állandó romantika legyen , de azèrt jól esne ha èreznèm fontos vagyok,hogy megbecsüljön a párom.. Nem nagyon beszèlgetek más emberekkel,teljesen magamba vagyok zuhannva. Nem akarom nyaggatni a párom nap mint nap hogy figyeljen rám,azt szeretnèm hogy èszrevegye magától hogy milyen helyzetek uralkodnak. Alpvetően èn egy èrzelmes,èrzèkeny nő vagyok, de egy ideje,azt vettem èszre hogy tünnek el belőlem dolgok,ami nem feltètlen negatív csak jó lenne ha a párom tudná ezt èrtèkelni,nem megváltoztatni.. Nèha úgy èrzem kötelessègből mondja azt hogy szeretlek,kötelessègből ad puszit illetve hív fel.. sokszor hallgatunk a telefonba is..nem tudom mit tehetnèk. igazából mindd a ketten elfáradtunk..vagy az is lehet hogy bele fáradtunk..nem tudom. Kèrem segítsen! Köszönöm!

Üdvözlöm! Azt elfelejtettem leírni az előző levelembe,hogy jegyesek vagyunk, karácsonykor kèrtem meg a kezèt ő már règebben az enyèmet. Viszont már az sem váltott ki belőle olyan èrzelmi dolgot ahogy èszrevettem.. Nagyon bánt.. Szeret,abba biztos vagyok.
Köszönöm !

Tisztelt Hölgyem!

Már lassan 2 éve vagyok együtt a barátommal és az elején minden jol ment, és az a bizonyos ,,rózsaszín köd” volt mint ahogy annak lennie kell.. idén külön egyetemre mentünk és megváltozott miden, sokat veszekszunk, sokszor úgy érzem már csak egy átlag ember vagyok neki és semmi több, az o társasága igen furcsa számomra hisz egesznap csak isznak és nekik erről szól a ,,tanulás” , megkértem a barátomat hogy ne tegye mert a tanulás kene hogy az első legyen de ennek ellenére is folytatja. Engem nagyon zavar ez a része. Már lassan fel év telt el és minden napunk abból hogy folyton veszekszunk. O mindig azt csinalja, hogy egyik nap nagyon tudd szeretni és elmondja hogy én vagyok élete párja és stb a másik nap pedig elmondja hogy mennyire utal és már más jön be neki, meg vége vagy a kapcsolatnak, de reggel ujra arra kelek hogy leírja mennyire sajnálja nem gondolta komolyan és stb..( én tudom hogy nehéz gyerekkora volt mert szülei elváltak, most van neki egy 4 hónapos tesoja, a szüleim nem nagyon kedvelik ot és persze gondolom az egyetem is nehéz lehet ezek szerint neki, de ezeket viseljem el neki csak azért mert szeretem és kötődők hozza?) egy mokuskerek az egész év eleje óta és nem tudom mit tegyek, jo ez hogy mindennap más a véleménye rolam, a kapcsolatunkrol? Hogy nem telik el nap veszekedés nélkül? Hogy nem is látjuk egymast sűrűn? Hogy már nem is érdekli ot ha nem vagyunk együtt úgy?
Kérem segítsen, mit tegyek ilyen esetben, vagy hogy miért csinalja velem ezt és ezt meddig kell tűrni csak azért mert szeretem? El kene engedni és megnézni vissza jön e vagy mégis mit tegyek?
Előre is köszönöm válaszát és kérem ne azt írja hogy ,, forduljak pszichológushoz” mert ezekre úgy érzem csak ön tud választ adni és segíteni nekem

Tisztelt Doktor/ Doktornő!
17 éves lány vagyok, mások szerint szép vagyok, van tartásom, komoly vagyok és méltóságteljes. Mindenki azt hiszi, menő vagyok. Én viszont rettentően egyedül érzem magam. Az iskolában már összeszoktam az emberekkel, vannak barátaim. Edzésen is kedvelnek engem. Társaságban kicsit visszahúzódó vagyok. A problémám az,hogy senki nem hív el sehova, nem akarnak/mernek velem barátkozni. Még a legjobb barátaim sem kerestek,mikor kórházba kerültem. Hogyan tudnám elérni,hogy engem is a “csapat” részének tekintsenek, ugyanúgy elhívjanak bulizni, legyen egy baráti társaságom? Még sosem voltam egy buliban sem, és úgy érzem, elpazarlom a fiatalságom.
Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm!

Sajnos elég sok rossz dolog ért az elmúlt 4 hónapban, ezért gondoltam arra, hogy ide írjak. Nem mindennapi párkapcsolati sokk is ért amit még sikerült is feldolgoznom, ezután jött egy nőgyógyászati probléma amit minél hamarabb meg kell műteni, mert rosszabbodhat, és ha még ez nem lenne elég a nagyim karácsony elött stroke-ot kapott. Volt egy karácsonyi buli ahol ittam egy keveset, és azóta deperszonalizációs/derealizációs érzésem van kb 5 napja már, de inkább csak derealizáció. Emellett nagyon nyom olykor fáj a mellkasom, még levegő vételnél is, és rettenetesen félek attól, hogy megőrülök. Rettegek, hogy skizofrén leszek. Ami jót tesz ebben az állapotban az a munka, akkor picit eltudok vonatkoztatni az állapotomtól, és mérséklődik is. Az lenne a kérdésem, hogy ez az enyhe derealizáció elmúlhat magától is? Az alkohol is kihozhatta? Nagyon ritkán iszom, drogot nem használok. Egyszer volt már ilyen élményem, szintén egy buli után, az egy hétig tartott, de nem emlékszem már hogy múlt el. Ennek már 3 éve.

Tisztelettel: Juga

Szeretnék túl jutni a terhesség megszakitás gondolatain, lelki ismeret furdolásom van már 8-éve, és nem tudok túl jutni rajta ,a mai napig küzdök azzal,hogy szivemből sajnálom és bánom, hogy meg tettem .Anyósom ellenezte a terhességet,a férjem pedig hagyta magát befojásolni , és nem akarta a kisbabát, most már Ő is nagyon meg bánta, hogy hagyta magát irányitani ! Csak szeretném tudni, mit tanácsolna,hogy túl jussak rajta végre, mert úgy érzem,megöltem a saját kicsikémet ! Sokszor álmodom Vele mai nap is ! 🙁 Köszönöm előre válaszát !!!

Tisztelt Pergel-Száraz Cintia!

Egy 20 éves lány vagyok, egyetemista.
A félévem során annyira sokszor voltam ideges, hogy kialakult bennem minden reggel hányinger, és nem tudok enni. Most vizsgaidőszak van, néhány napig itthon vagyok, de már arra a szintre jutottam, hogy itthon is előjön, és napok óta nem tudok enni, és nagyon nehéz erőltetni, hogy egyek néhány falatot.
Olvastam erről, valószínűleg pszichés hányingernek nevezik. Már tényleg nagyon rossz a helyzet, kimozdulni sem merek itthonról, mindentől elkezdtem félni, és nem találom a kiutat. A vizsgáimra való felkészülés is gondot okoz így, és fogalmam sincs, hogy fogok bejárni a következő félévben.
Kedvtelen vagyok, gyenge és egész nap magamat okolom azért, ami történik velem.
Bármilyen tanácsot szívesen fogadnék, hogy mivel könnyíthetném meg a mindennapjaimat, válaszát előre is köszönöm!

Tisztelettel:

Kiss Melinda.

Tisztelt dr nö
azért irok önek mert felnöt férfi vagyok csak nem tudom elmondani senkinek, én nem érzek a nöi nem felé semit,nehogy férre ércse nem vagyok homokos a nökhöz se és a fiukhoz se huzok. milyér van

Párpcsolat

Megígértem néhány fontos dolgot a barátnőmnek és ő azzal vádol engem hogy én nem tartottam be. Konkrétan a tiszteletről/szemtelenséggel kapcsolatos…
Azt ígértette meg velem hogy ne legyek szemtelen. De azt kéri tiszteljem az anyukáját és akik körülveszik őt.(anyukájával csúnyán összevesztünk.)

Én úgy gondolom hogy a szemtelenség tiszteletlen viselkedés. tehát ha tisztelettel viselkedek akkor nem vagyok szemtelen . De annak hogy tisztelettel viselkedjek nem feltétele az hogy tiszteljem is azt akit éppen.

Akkor betartom az ígéretem ha tisztelettel viselkedem de nem tisztelek(akit éppen)?

tesztelem hogy kapok e emailt hogy ezt elküldöm mert az előzöröl nem kaptam emailt elnézést

Kedves Doktornő!

23 éves vagyok, 1 éve vagyok együtt a barátommal, akinek van egy kisfia! Sajnos úgy érzem, hogy a kapcsolatunk tönkre megy , kérem segítsen! 🙁
Fura modora van. Szinte lehetetlen vele megbeszélni a magánügyi problémáinkat. Bevallom, elég féltékeny vagyok. De úgy érzem, nem akar bele avatni az életébe. Mindig mindenre úgy kell rákérdezni, magától csak ritkán számol be pl. Arról hogy mikor mit beszél a kisfia anyjával. Ha próbálom kifejteni neki a problémáimat, akkor ő nem azon van , hogy megnyugtasson , hanem azt hiszi hogy csak kötekedésből mondogatom! Lehet, hogy sok vagyok, de semmi támogatást nem kapok tőle! Ez nagyon rossz.
A szüleim elég nehéz anyagi körülmények között élnek, nagyon sokat adok haza. És volt, hogy ez miatt , egyszer szakitott velem. Mert hogy “nem tudja végig nézni, hogy kihasználnak” címszóval.
Igen,ő fura! De imádom és elfogadtam őt így ahogy van de nagyon félek, hogy tönkre megyünk. Mit tegyek hogy megváltoztassam ezeket, hogy boldogok lehessünk?