Üdvözlöm. Segítséget szeretnék kérni. Volt barátom 35 évesen barátfüggő, emiatt is ment tönkre a kapcsolatunk. Lehet ezt kezelni, változtatni ebben a korban? Vagy én voltam teljesen alkalmatlan társ számára? Távkapcsolatban éltünk 2 évig, de nem bírtam tovább folytatni. Mindig hátrányban voltam a barátaihoz képest, rengetegszer előfordult, hogy a hétvégéinket is lerövidítette a barátai miatt. Azt mondta, ők “töltik fel”. Vannak barát barátnői, akik mind szinglik. Én nem igazán tudtam elfogadni, hogy szabadidejében velük találkozgatott. Ezek a nők mind sikertelenek párkapcsolati fronton, 35-40 felettiek. A kapcsolatnak vége lett, de azért érdekelne az Ön meglátása. Reménytelennek láttam a dolgot. Volt olyan is, hogy tudtomon kívül barát barátnői a lakásában buliztak, ahol az én cuccaim is ott voltak. Ezeket a nőket én nem is ismertem. Köszönettel.

Lassan 3 éve vagyok együtt az élettársammal és fél éve a volt barátnőjének a megszállottja vagyok. Nem vagyok leszbikus, csak nem dolgozom így egész nap itthon vagyok és ez egyfajta “unaloműző”. Elkezdtem fejleszteni magam, hogy ne higgyem, hogy jobb nálam és hasonlók, de nem segít. Minden nap nézem a közösségi oldalait, hogy tudjam, hogy miket csinál. A kérdésem az lenne, hogy forduljak személyesen szakemberhez vagy mit tegyek, mert ez nagyon kezd megviselni és úgy érzem kezdek depressziós lenni. Sajnos erről nem igazán tudok senkivel beszélni.
Köszönöm!

Üdvözlöm! Érdeklődnék, hogy borderline személyiségzavaros (nő) embernél a közeledés, távolodás problematika mennyi ideig állhat fent. A normális időszak nagyon rövid ideig kb 1-2 hétig tart, utána jön a távolodás. Volt máskor is ilyen de 1-2 esetleg 3 hétnél nem tartott tovább, csak egyszer volt egy 3 hónapos időszak az elmúlt 7 évben. Jelenleg 2 hónapnál járunk, gyakorlatilag “elérhetetlen”. Kérdésem az lenne, hogy ezeknél a személyeknél ez a probléma mennyire gyakori, ill. ez a két hónapos időszak mennyire számít soknak ill. kevésnek. Vajon miért alakul ez ki időröl időre és, hogyan kezelhető. Gyakorlatilag semmi komoly kiváltó ok nem történt. Meg tudnám találni a módját, hogy elérjem de “lerohanni” nem akarom, nem tudom mit tegyek.

Eggyáltalán nem örülök semminek nem élek át semmit nincsenek terveim önbizalom hiányom is van és döntésképtelen is szoktam lenni va ugy hogy rá bólintok ojan dolgokra is amivel nem is értek eggyet meszokásból csinalom a dolgaumat gyerekeimmel és párommal is stb elegem van magamból!!!

Jó napot kívánok ! Hogyan tudhatom meg ,hogy ADHD-m van , vagy nem ? Szinte majdnem minden tünet illik rám . Elmélázok, anélkül, hogy felismerném, akár egy beszélgetés közepette is.Könnyen elterelhető a figyelmem, mely megnehezíti, hogy fókuszban maradjak.Nehézségek, akkor mikor figyelnem kellene másokra.Nehézségek még egyszerű feladatok elvégzése esetén is.Hajlam arra, hogy ne vegyem észre a részleteket, és emiatt könnyen hiba csúszik a munkámba. Alig emlékszek a beszélgetésekre . Gyakran változnak a vágyaim , félbe hagyok dolgokat , és más dolgokat kezdek el csinálni .

Üdvözlöm! Niki vagyok 29 éves es már 14 éve kényszerházasságban. van 2 gyermekem akik miatt vele vagyok még mindig. mit tehrtnék.hogy a gyerekek ne sérüljenek. 13 es 9 évesek. nagyon levert boldogtalan vagyok kilátástalan az életem mellette. segitségre van szügségem lehet egy mondtat is sokst számitana. köszönöm

Mostanában elég nagyban megingott az önbizalmas, és az élni akarásom is gyengült.
Minden 2017 őszén történt.
Volt egy barátom (15 éves, fiú), voltak a barátságunkban ,,hullámvölgyek”,nagyon szeretek emberek közt lenni, de ennek ellenére nincs sok ,,igazi” barátom. Ezért becsültem meg nagyon a vele való kapcsolatomat. Többször volt, hogy éretlenül viselkedett vagy erőszakos volt, de semmi több. Meg-meg sértődött, ha a többi fiú barátommal beszélgettem vagy hülyéskedtem. Ilyenkor nem szólt hozzám. De semmi több, tudtam, hogy egy idő után megint beszélgetni fogunk. Ezért nem is aggódtam soha emiatt, de egyre több ideig húzta ezt a ,,némasági fogdalmat”, ezért (szerintem jogosan) elkezdtem félni, hogy nem beszél többet velem.
Ezért amikor tavaly megkérdezte, hogy leszek-e a barátnője félelemből belementem. (és igazán soha nem volt pasim) Egy ideig meg is voltunk, jókat beszélgettünk néha-néha megölelt ,de azt sem nyilvánosan semmi több.
Egy nap ősz végén elmentünk z osztályommal kirándulni a hegyekbe. Én a saját baráti körömmel tartottam ,ahogyan ő is. Épp beszélgettünk páran miközben túráztunk, hogy szerintünk éretlen döntés az ha valaki szégyelli, hogy neki ki tetszik, mert szerintünk ez egy szép dolog. A beszélgetés közben felmerült egy vicces ötlet…(ami visszagondolva nem volt az) az egyik fiú szánt szándékkal túldramatizálva elő adta nekem és a mellettem álló lányoknak, hogy ő ,,szeret minket!” (de nem gondolta komolyan, inkább paródiának szánta, ami látszott is) ezt meghallotta a másik fiú barátom akivel ,,jártam”. Nem gondoltam, volna, hogy egy vicc is rosszul esik neki. És megint kezdődött a szótlanság… de ez volt a legkevesebb bajom. Elkezdett különböző közösségi oldalakon irogatni nekem, hogy:
-,,legyél öngyilkos!”
-,,ribanc vagy.” (tegyük hozzá ő volt az első pasim tehát tényleg nagy ribanc vagyok 15 évesen…)
-,,baszódj meg te csicska vagy!”
És még sorolhatnám. Próbáltam vele kibékülni, beszélni vele. De mind untalan ellökött maga mellől (szó szerint) vagy kicsúfolt. Ezt a ,,játékot” bevezette az egész baráti körébe… itt rosszabbodott a helyzet mivel nem csak ő hanem még négy fiú zaklatott/ bántalmazott.
A helyzetemen az sem segített túlzottan, hogy édasanyámék felől sem volt rendben minden, mivel apukám megcsalta őt.
Az egyetlen ,,igaz barátom”-ra sem számíthattam mivel a testvérem elutazott Budapestre, ezért ritka az alkalom, hogy találkozunk.
Cigarettázom, és hánytatom magam. Nem érzem jól magam a testemben és azokban sem lelek örömet amik mindig fel tudtak vidítani… pl.: rajz,kocogás/ más sportok, sorozatnézés
Még a cicámat is elhanyagoltam az utóbbi időben. A szüleim próbálnak segíteni, pszichológushoz járok és nyugtatóteákat írnak fel…stb.
Nem érzek változást, és ez a ,,szivatás” mindennapossá vált. Ott tartok, hogy az iskola kapujában kaptam pánikrohamot és inkább hazaszaladtam 4km-et ,hogy ,,biztonságban legyek”. Mit tegyek?

Jó napot!
Most 11.-es vagyok a gimnáziumban és amióta átmemtem oda szorongásaim és félelmeim vannak. A szüleim egy éve váltak el és költöztünk új helyre nem viseltem jól, ezen a nyáron olyan halál félelmek is feljőttek, hogy beleképzelem magamba, hogy valami halálos betegségem van és ehez még néha valós fájdalom is társul. Felemészti a mindennapjaimat és szinte mindig azt keresem mi bajom lehet, illetve minden alkalommal mikor iskolaba kell mennem a síró görcsöm van. Nem érzem magam otthon a házban és tényleg mindent megpróbáltam, de sehogy se jobb, félek, mert e mellett még ott vannak a vizsgák ahol teljesítenem kell pedig sírhatnékom van tőle.
Régen 10 éves koromban szintén voltam pszichológusnál, mert erős halál félelmem volt, de hogy most megint kezdjem nincs időm. Előre köszönöm válaszát!

Kedves doktornő.
Végső segítségkérésként fordulok önhöz. A rövid történetem, hogy már egy éve reménytelenül szerelmes vagyok egy fiúba (a másik fiú is meleg), de csak az utóbbi időben ismerkedtünk meg úgy igazán. Amikor közelebb kerültünk egymáshoz, és napiszinten beszéltünk az egy hihetetlen jó érzés volt. Azonban 1 hónappal ezelőtt problémák léptek fel. Egyrészt már elég egyértelmű célzásokat tettem a fiúnak, hogy szeretnék vele mélyebb viszonyt. És hogy bejön nekem. Ebben az időszakban kicsit kevesebbet beszéltünk… valószínűleg nem tetszett neki a rámenősségem. Ez nagyon bántott engem, ezért egyre kétségbeesettebben próbáltam helyrehozni a dolgokat… ami odáig fajult hogy már minden emberi méltóságomat eldobva konkrétan odavetettem magam elé mint egy koszos rogy. Bármit hogy minden olyan legyen mint rég. … utóbb belegondolva hiba volt ennyire lealacsonyítani önmagamat, de akkor ez jó ötletnek tűnt. Végül ebből az lett hogy már alig-alig beszéltünk. Valószínű nem tetszett neki ez ahogy bántam vele és magammal. Ezért segítséget kértem egy közeli barátjától mi tévő legyek. A barátja pedig elküldte a beszélgetésünket neki, melyben leírom hogy halálosan szerelmes vagyok belé. Ezt még úgy megtudtam volna emészteni, de a tény hogy a szerelmem az én vallomásomat mutogatta a barátainak és röhögtek rajtam hogy milyen szánalmas vagyok… az már sok volt. Még nekem is. Első felindulásomba ráírtam és… hát elég szép szavakkal kifejeztem mennyire dühös és szomorú vagyok. Ezután letiltottam.
De lenyugodtam. Másnap felkeltem. És az volt a fejembe hogy mégis mi a francot tettem? A józan eszem azt súgta jól tettem és túl kell tennem magam rajta… de a szívem mégis hozzá húzott. Ezért visszatiltottam és bocsánatot kértem… nem reagált. Írtam neki másnap… és azután, majd egy hét múlva, két hét múlva stb. És az hogy egyáltalán nem hajlandó beszélni velem olyan rosszul érint amit már nem lehet szavakba önteni. Időközben rászoktam a cigarettára, mert a mindennapos stresszt és azt hogy egy suliba járunk ezért minden nap látom már nem tudtam önállóan megemészteni. Nem olyan régen válaszolt… 1 hónapja először és utoljára. Gúnyolódott rajtam, és azt vágta a fejemhez hogy mazochista vagyok. Ekkor úgy éreztem elpattant bennem valami… és hát. Szégyen bevallani de vagdostam magam miután elolvastam amit ír. A csuklómon.
És akkor itt vagyok, látom magamat – mindennap eszembe jut, szinte csak rá tudok gondolni, dohányzok és kétszer vagdostam magam miatta. És mindenért magamat hibáztatom… valahol talán én vagyok a hibás.
Abban kérném a segítséget, hogy hogyan tudnám ha nem is elfelejteni de elfogadni ezt az állapotot, és ne törjön rám a sírhatnék valahányszor meglátom.
Köszönöm szépen,

Sajnos szetmentunk paromal pont eskuvo elott. Ma lett volna az eskuvo. Regota terveztuk. Most ez megviselt. Nincs akivel tudnek beszelni… Nem tudom mit tegyek

Tisztelt Doktor Úr/ Doktornő!

A napokban sajnos kihasználtam azon alkalmamat, hogy megláttam a párom pinkodját. Nem tudtam uralkodni kívancsiságomon, és elolvastam, miről beszélnek az exével, ahol egy üzenet fogadott, ami egyértelműen szexuális indíttatasú, és a párom írta, akivel 8 hónapja együtt vagyok. Az üzenetet pedig 4 hónappal ezelőtt írta, és rendszeres intim kapcsolatra utal kettejük között. Párom rájött, hogy mit tettem és sokkal érzékenyebben érintette, hogy beleolvastam az üzeneteibe, mint engem az, hogy mit írt a volt barátnőjének.
Megingott belém vetett bizalma. Mi tévő legyek? Ő azt állítja, hogy nem tudja, hogy miért írta, illetve, hogy természetesen nem csalt meg és hogy valószínűleg azért tette, hogy kiderüljön, hogy én beleolvasok az ő telefonjába. Rideg lett irányomba és mogorva. Nem tudom mit tegyek!
Kérem tanácsukkal segítsenek! Én elhiszem, hogy csak vicces üzenet akart lenni, amit láttam, de hogyan szerezzem vissza az ő bizalmát!?

KEDVES doktornő egy elkeseredést anyuka vagyok szeretném kerni a tanácsát nem tudom mi tévő legyek van egy 20-ÉVS gyönyörű lanyom neki van egy baratya a kit nem tudok el viselni eleinte még valahogy el viseltem a meging még nem történt az a kis mozdulat fel emelte a kezit a lányomra és homlokon csapat akor szakát még kosztunk a bizalom jele és azóta nem tudom el viselni tesz olyan dolgokat a mi zavar de a lányom ki tart melege és inkab szénbe AL velem és ő miata megy kosztunk a vita már ojan szinten hogy el költözőt tőlünk pont a szülinapos a mit még se tudunk tartani mert el ment ez ment vagy három napig .Regél fel kelt tét vet este el ment így ment Dec.23 ig utána délutáni órákban fel hívod a baratya üvöltve hogy mién anya vagyok hogy a saját lányomat terrorba tartó és hogy el zavartam és hogy a szeretetet tőlük tanulta meg mi az a szeretet.Mit se monyán a családos a mind ki derült JEHOVA. És azóta nekünk nem volt karácsonyunk nem volt új évünk a lányom még mindig őt van és nem akar haza jőni mert hogy elege van belőlünk. Én azóta nem tudok aludni eszakanket fent vagyok a orvos nő már nyúltatokat irt mert foiamatosan síró görcsöt kapok munka békémet is fel montán.Nem tudom it tegyek nem akar haza jőni féltem hogy bele keverésik valamibe én még tejesen -ától tartok be dilisztem mert nem senki nem mond semmit mindeki aszt monya hogy hagytam. De én nemtudom hagyni mert nem tudom a okat hogy mert ment el mert csinált a mind eszt soha nem bántódtam mindig ki áltam ha csinált valamit és még vetem .Nagyon fai már csak a nyúltatok tartanak segítséget kérek mit csomáik kihez forduljak már nem -bírom ő az egyetlen GYEREKEM. Segítségét kérnek.
Nagyo szépen köszönöm tiszteletel Emi

Tiszteletem!
28 éves férfi vagyok, párom 23 éves. Idén lesz 4 éves a kapcsolatunk, 2 éve együtt lakunk. Az utóbbi időben egyre gyakrabban fantáziálok arról, hogy megcsalom, méghozzá egy idősebb nővel. Kicsit úgy érzem, hogy ez egy fajta kapuzárási pánik. Megérett a kapcsolatunk, hogy tovább lépjünk – eljegyzés, esküvő tervezése, alakuló egzisztencia – és valószínűleg ez az egyik oka a pániknak. Szexuálisan jól működünk -napi 2-3 alkalom-, ugyanakkor a “rózsaszín felhő” eltűnt és részben kényszerítve érzem magam, hogy “teljesítsek” nem csak szexuálisan, hanem mint férfi – legalábbis amit elvárnának tőlem. Szeretem a barátnőm, tervezem a közös jövőt, viszont néha úgy érzem fogy körülöttem a levegő és ezt egy idősebb, szabadabb nő mellett letudnám küzdeni. Már hirdetést is talátam, ahol 50 feletti elvált hölgy keres fiatal szeretőt, amitől egyből erekcióm támadt és egyszerűen nem tudom kiverni a fejemből, pedig az agyam tudja, hogy ez hülyeség és nem akarom megcsalni a párom, ugyanakkor úgy érzem, hogy ez egy hasonló kaland jót tenne nekem és így hosszútávon a kapcsolatunknak is – feszültség, frusztráció van bennem és menekülési vágy, ha szóba kerül az eljegyzés vagy a jövő tervezgetése. Mivel már analizáltam magam, hogy honnan ez az idősebb nő iránti vonzalom, ezért persze eljutottam az anya-fiú viszony taglalásához: anyámmal a helyzethez mérten jó a viszony, bár azért vannak bennem tüskék: mániákus depressziós, szkizofrén ezért gyerekkoromban gyakran volt hetekre gyógykezelésen. Hetente többször beszélünk, bár ez részben kötelességtudat a részemről. Mindenesetre, ha idősebb nő akkor karakterileg véletlenül se hasonlítson rá: legyen magabiztos, tudatos, szexi.
Fiatalabb koromban viszonylag sok hölggyel volt viszonyom, ezért szexuális önbizalmam is megfelelő, volt már viszonyom 9 évvel idősebb volt tanárnőmmel is, ami az ágyban nagyon jól működött. Lehet ide vezet vissza a vágyam?
Kérem segítsen, hogy megcsalás nélkül túllépjek ezen a kissé abszurd szexuális vágyon.
Köszönettel: Tamás

Üdvözlöm!
Legjobb barátom tanácsára fordulok ehhez a platformhoz. Nem igazán tudtam, melyik kategóriába kéne sorolnom a problémám, de megpróbálom leírni. Egy 20 éves lassan 21 éves egyetemista hallgató vagyok. 2016-ban volt egy kapcsolatom, az első “szerelem” és nagyon megviselt lelkileg ezért sok alkoholt fogyasztottam, lógtam az iskolából, sőt ki is hiányoztam magam (akkor még középiskolában tanult szakmát). Annak a kapcsolatnak egy kínkeserves év után vége lett. A vége felé, már nem voltak ilyen problémáim, magamhoz tértem, jelentkeztem újra az iskolába. Próbáltam megerősödni. Vége lett a kapcsolatnak, utána 2017-re rengeteg dolgot elterveztem. Rendszeres edzés, javítani a pontjaimon (újra-érettségi, nyelvvizsga, OKJ bizonyítvány), hobbik, leküzdeni a már általános iskolás korom óta tartó hangulatingadozásaim. Ezek a tervek nagyon jól mentek, minden sikerült. Fel vettek az egyetemre, rendszeresen edzek ami boldoggá tett, csináltam a hobbijaim, utaztam, minden úgy történt ahogy csak eltudtam képzelni. Elkezdtem az egyetemet, ahova mindig is szerettem volna jármi amire vágytam, ott megismertem a barátnőm akit nagyon szeretek és úgy érzem, hogy ő az akit mindig kerestem. De egyre többször vagyok szomorú. Már nem vidítanak fel a hobbijaim, minden dolgot csak addig élvezek még tart, sőt valamikor már akkor is elszomorodom. Semmi nem tud felvidítani, még az se ha azt csinálom amit szeretek vagy azokkal vagyok akit szeretek vagy akik fontosak nekem. Maximum még történik. De utána vissza lesüllyedek. Nem tudom mi tévő legyek, jelenleg nincsenek olyan nagy céljaim, nincs romokban az életem nem kell rendbe rakni. Az egyetem is jól megy. De én szomorú vagyok, már nem lelem örömöm semmibe, ha csinálok valamit is csak úgy élem meg, hogy “kipipálhatom” hogy ezt is csináltam, ez is megtörtént. Nagyon sokat gondolkodtam mi lehet a probléma, de csak arra tudok gondolni, hogy az évek már annyira megviseltek, minden ami történt amit feldolgoztam amin továbbmentem, hogy már érzelemmentessé váltam. Immunis vagyok a boldogságra. Nem tudom mit kéne tennem, de egyre durvább gondolatok fogalmazódnak meg a fejemben.
Előre is köszönöm a választ és a problémám elolvasását.

Élettársammal 30 éve élünk együtt. Kapcsolatunk kölcsönös érdeken alapult, de kitartottunk egymás mellett a mai napig is. Az élettársam lánya 44 éves, és 9 éve velünk él egyedül, miután elvált a férjétől. Én közel egy éve (bár valószínű hosszabb volt ez a folyamat) nagyon szerelmes lettem a lányába.
Mit tegyek, hogy teljes szívemből átadhassam ezt az érzést neki? A lány (hölgy) valószínű, hogy valamit sejt ebből, és mivel jól esik neki ez az állapot és nem is akar megbántani, ezért érzésem szerint úgy kezeli érzéseimet, hogy nem akar róla tudomást venni. Ettől él folyamatosan elbizonytalanodok és egyre kevésbé merek közeledni hozzá. Ott tartok, hogy már hozzáérni sem merek, nehogy megérezze, hogy beleremegek.
Ugyanakkor azt érzem, hogy viselkedésemben annyira átlátható vagyok, hogy már az élettársam is észrevette a lánya iránt táplált érzéseimet. Ennek ellenére nem teszi szóvá, mert talán bízik a lányában (lehet, hogy nem alaptalanul), talán annyira boldog, hogy a lánya vele él és segíti őt (szerintem nagyon hibás, hogy ez boldoggá teszi), hogy retteg a gondolattól, hogy mindezt elveszítheti ha szóbahozza az ügyemet. Így elfojtja magában az észrevételeit, mint én tehetetlenségemben az érzéseimet.
Mindennél jobban szeretném, hogy beteljesedjen a szerelmem a lányával, de legalább képes lenne rám, mint férfira gondolni. Hátha akkor megindulnának az érzései irántam, vagy megindulna végre egy őszinte megbeszélése ennek a csodálatos, szenvedélyes, de jelen állapotában nagyon fájdalmas és egyoldalú érzésnek.
Kérem segítsen, hogy mit tegyek a szerelem győzedelme érdekében.