Jó napot kedves doktornő!
Vasárnap véget ért a több mint 1 éves párkapcsolatom és egyszerűen nem tudom elfogadni belenyugodni. Olyan nap nincs,hogy ne gondoljak a páromra és,hogy ne kapjon el a sírás. Nagyon szenvedek és fáj,hogy szakított velem. Van amikor rám törnek az emlékek és csak úgy remegek a sírástól és érzem,hogy a szívem is fáj nagyon rossz elmondani nem tudom. Ott éltem a páromnál és a családjánál de az anyja elküldött a házából ennek is több oka volt amit most nem akarok részletezni. De a lényeg az,hogy főként az anyjának köszönhetem azt,hogy a kapcsolatunk véget ért. Szinte biztos voltam benne ha az anyja elküld utána már a párom se akarja folytatni velem a kapcsolatot. Vasárnap hozott haza és el sem hiszi milyen szépen elbúcsúztunk egymástól de azt mondom se kell,hogy nagyon megviselt és fájt. Én akkor láttam a páromon,hogy ő már nem akarja velem a kapcsolatot és,hogy ez a búcsúzás végleges. Megbeszéltünk mindent és azt mondta nekem,hogy továbbra is tarthatjuk a kapcsolatot írhatunk is egymásnak meg hívhatjuk is egymást. Ő mindig válaszolni fog nekem. Nem az a fajta pasi aki ha szakít egy lánnyal utána eltűnik az életéből. De értelmét se látom annak,hogy foglalkozzak vele így már nem jó. Mivel ő már nem akar velem kapcsolatot szerintem csak barátként fogunk beszélgetni továbbra is. De nekem nem a barátsága kell hanem vissza akarom őt hódítani. Azt mondta,hogy kettőnk közt már úgysem lehet rendes kapcsolat ezt nekem is tudnom kell. Pedig azt mondta amikor elváltunk,hogy még szeret engem de akkor miért a barátságát ajánlotta? Miért nem tudtuk tovább folytatni a kapcsolatunk? Azért mert az anyja elküldött a házából neki nem lett volna muszáj szakítania velem. De amúgy neki is meg volt az oka amiért be akarta velem fejezni az pedig a viselkedésem meg az agresszív modorom. A párom amúgy már 4 hónappal ezelőtt is szakítani akart velem de akkor még adott egy esélyt a kapcsolatunknak de mivel nem működött szerintem ezért döntött úgy,hogy az lesz a legjobb ha elválunk. Én még könyörögtem is neki amikor náluk voltam még,hogy adjon egy utolsó esélyt nekem. Azt mondta,hogy ő már nagyon sokat adott nem tud többet. Akkor se tudok beletörődni,hogy vége mindennek. Vasárnap még vele keltem vele voltam egész nap este meg már nélküle feküdtem le. Nagyon hiányzik borzasztóan hiányzik éjszaka se tudok aludni miatta mert folyton csak rá gondolok meg a családjára. Hiszen ott éltem velük 1 éven keresztül. Kínoznak az emlékek szinte már fáj. Tegnap este is beszéltem vele telefonon de olyan rideg volt meg közömbös velem szembe. Mintha tényleg csak a barátjának tekintene vagy egy régi ismerősnek. Én attól tartok,hogy ő már nem fogja sokáig tartani velem a kapcsolatot és nekem muszáj lesz elfelejtenem. De van amikor meg úgy érzem,hogy még van remény arra,hogy visszahódítsam csak türelmesnek kell lennem. Nem tudom mit tegyek az a baj,hogy még mindig nagyon szeretem és nem tudom elengedni. Ön mit tanácsol doktornő? Hogy lehetne visszaszerezni őt? Ne írjak neki ne keressem őt? Várja meg amíg magától keres? Vagy pedig fájó szívvel engedjem inkább el? De nem tudom mert szeretem ez a baj.

Szép jó napot Rafael Ramóna a problémám önbizalomhiány szorongás önismeret

Személyiségemből adódóan nem vagyok érzékeny (nem érzékelem, nem tudom beleélni magam egykönnyen) mások érzelemvilágára, ezért gyakran megsértek, elidegenítek, megbántok másokat. Ez a probléma már annyira súlyos kezd lenni, hogy úgy érzem, legközelebbi kapcsolataimat is veszélyezteti.
Folyamatosan félelmeim vannak, hogy ez, vagy az miatt a barátságaim, kapcsolataim nem lesznek hosszú idejűek (nem fogadnak el, megunnak, kitaszítanak…). Apukámat 10 évig nem láttam, rossz természetű. Eddig egy barátságom sem tartott tovább 5 évnél. Félek, hogy nem vagyok képes hosszú távon kapcsolatokat megőrizni. Az egyetlen személy, akiben valójában bízom, anyukám, de őt is túl gyakran bántom meg sajnos. Kérem, adjon tanácsot, mi tévő legyek, hogyan fejlesszem magam!

Üdvözlöm. Nem tudom már kihez forduljak annyiszor beszéltem az esetről több barátommal de valahogy nem tudok tul lépni rajta. Együtt vagyok egy lánnyal 9 hónapja akivel anyira komoly a dolog hogy eljegyeztem és februárban lesz az esküvőnk mindeketen tudjuk egymásnak mi vagyunk az igaziak s ez nem az a szokásos standard szöveg hanem ez tényleg igy van . a bajom az hogy ismerem az exét illetve haverok voltunk és sokat jut eszembe hogy talán ö sok dologban jobb volt bár sok mindent tudok rola s tudom hogy nem csak szinte hanem biztos mindenben jobb vagyok nála mindt testileg lelkileg kinézetre pénzügyileg s az életem is millioszor jobb mégis sokszor nézem az interneten az adatlapját s követem az életét ami már zavar hogy ennyit nézegetem most eljutotta, addig hogy letiiltottam s nem nézem de igy is ott van bennem hogy hát igazábol nem is tudom mi van bennem . igazabol mikor mi a lánnyal összejüttünk ök még együtt voltak illetve már szakitás szélén voltak már nem volt vele boldog s szakitani akart a lány de nem tudta hogy illetve ha jol tudom zsarolta hogy kárt tesz magában a srác ha elhagyja s ettöl s félt s jötem a képbe s sikerült elhagynia mert már nem szerette ..tehát a szakitás nem miattam volt..
igazábol ugy kezdödött elkezdtünk csetelni s egymásba szerettünk s a kezdetektöl miota együtt vagyunk együtt lakunk nagyon jol megvagyunk szinte minden tökéletes, de valahogy mindig ott az a furcsa érzés illetve ott van hogy tudom s ismerem az exet s ez zavar bárcsak ne ismerném az exet.. nem tudom hogy tudnék felejteni vagy mit tegyek hogy jobb legyen a dolog ez igazábol nem sulyos de mégis zavar hogy tul sokat gondolok arra a bizonyos ex-re s miért érdekel az élete ami sokkal rosszab mindt az enyém/Miénk

Tisztelt Doktornő!

Sajnos saját szorongásom miatt benne ragadtam egy ördögi körben ahonnan nem találom a kiutat ezért szeretnék tanácsot kérni. Szorongásos félelem van bennem a fellelőség és a kudarc felé. Szakmám nagy fokú pontosságot és precizitást követel meg ahol ráadásnak ha hibázok anyagi felelősségre is vonnak ezen felül a magánéleti felelőségeim miatt rettegek az elküldéstől ha esetleg nem felelnék meg a fönököknek. Ennek hatására nem merek el helyezkedni a szakmámban pedig szeretem és csináltam is egy darabig de akkor voltam nyugodt ha egy tapasztaltabb kolléga felügyelt. Jelenleg egy másik területen dolgozom ami eléggé elkeserítő munkakőr alacsony fizetéssel. Iskolában még nem éreztem ezt a szorongást csak miután bele kezültem a nagybetűs életbe ennek köszönhetően nem okat tudtam dolgozni eredeti szakmámban így a pályakezdő szinten még elkesserítöbb a tudat, hogy nehéz lesz kikerüljek az ördögi körből. Tudna esetleg valami tanácsot adni, hogy kerülhetnék ki saját szorongásom csapdájából? Válaszát előre is köszönöm.

Testvérem jelenleg 48 éves. Már tavaj észre vettük a családdal,hogy valami nincs vele rendben! Iszik,és már nem csak akkor van gond a gondolkodásával,hanem józan állapotban is!Egyik pillanatban minden tökéletes, utána el felejti miket mondott,és ha valami nem úgy sikerül ahogy szeretné,már feljelentéssel,[öngyilkossággal,verekedéssel fenyegetőzik!Ahol dolgozott a főnöke nem engedi továbbiakban ,hogy dolgozzon,most ez miatt a családomat már zaklatja,veréssel fenyegetőzik,mindenkit fel akar a családban jelenteni!Holott mi ezekről nem tehetünk!Hiába próbáljuk nyugtatni,vagy mivel már feküdt bent a Pszihiátrián,hogy menjen be!Ellent mond minden segítségnek!Segítséget szeretnék kérni,mit tehetünk,hogy belássa van valami gond vele,és hogy hova fordulhatnánk???Mivel már mindenkit kikészít a dolgaival,zaklatásaival!

Három éve új munkahelyen kezdtem el dolgozni. Megismertem egy nőt. Nálam idősebb. Úgy vettem észre szimpatikus vagyok neki. Zárkózott típusnak ismertem meg, de kicsit kacérkodott. Jó volt a közelsége, de nem éreztem szerelmet. Próbáltam közeledni, de nem akart kávéra jönni. Nem mondott nemet, de igent sem. Írtam neki az érzéseimről, arra sem reagált. Kiderült van barátja, 10 év van közöttünk. Miért nem mondta el? Sajnos akibe így futok bele, hogy belészeretek, akkor azt engednem kell. Nem is gondoltam, hogy lehet valakije, többször próbáltam elhívni mindig nem igen, de nem mondta, hogy van valakije. Mikor megtudtam, elmondtam neki, hogy nekem vannak érzéseim, és miért nem mondta el. Határozatlan volt, mert azt mondta, hogy miért nem hallottam a pletykákról. utána elengedtem, nem tudtam a barátja lenni. Nem csúnyán, durván. Azóta átnéz rajtam. Mintha köd lennék. Bennem ég minden, csak próbálom tenni a kémény arcot. Sajnos ha beleszeretek valakibe, elfogadom, és teljesen átadnám magam annak, hogy tényleg őszintén érdekel, elmondom neki az érzelmeimet, arra nem választ kapok. Kicsit aggódok, és szorongok e miatt. Fontos nekem ez a belső érzés, erőt ad. Tudom, hogy ez nem tiszta szerelem, mert ahhoz két ember kell. Félek magam maradok, egyedül. Szeretném őt, munkahelyen sokat voltunk együtt, fontos, de érzelmeim lettek, melyeket nem viszonoz. Most nem beszélünk.

16 éves vagyok és nem tudom mi tévő lehetnék…
Mindennap rámjön a sírás.
Úgy érzem senki nem szeret. Csak mutatják mintha szeretnének..
Az érzem hogy meg akarok halni mert nincs jelentősége az életemnek.
Olyan is van mikor a karomat karcolgatom mert az valamilyen szinten megnyugtat.
Azt is észre vettem hogy fáradt vagyok és legtöbbször rámjön az ehetnék hajlam és olykor sok mindent meg tudok enni.
Más a szexuális irányultságom is, és néhányan ezért is cikiznek, beszólnak az iskolában és ezeknek köszönhetően is szomorú vagyok.
De a legnagyobb bajom egy fiú aki elviekben heteroszexuális, és párja is van ő 15 éves.
De mind ezek ellenére is átölel megpuszil és chat-ben is leírja hogy mennyire imád engem..
Bevallottam neki hogy szerelmes vagyok belé, de nem igazán úgy reagált ahogy elképzeltem.
Ahogyan nővérem is elköltözött lassan 1 éve
Az is kihatott az érzelmeimre, mert ő az egyetlen testvérem, és mikor elment úgy éreztem teljesen egyedül maradtam.
A szomorúság elveszi a kedvem mindentől.

Jó napot kívánok!
Párkapcsolatban élek lassan 2 éve. Párommal mindeketten hűségesek vagyunk, de én mégis nagyon féltékeny vagyok. Ha józan ésszel végig gondolom, akkor valóban néha nagyon elszalad velem a ló. Már akkor ideges leszek és fusztrált ha a barátom megnéz egy lányt vagy mondja nekem, hogy xy-nak milyen szép a haja vagy a ruhája…Szóval szó szerint minden rosszul tud esni ha egy másik nőről van szó…és lehet tényleg nem is az a legjobb szó, hogy ideges leszek ilyenkor, hanem inkább szomorú. És akkor is mikor látom hogy közösségi oldalakon olyan lányokat követ akiket nem is ismer, de ugye nagyon szexi meg szép képeket raknak ki. Egyszerűen nem tudom felfogni, hogy a férfiaknak miért kell ez…hogy miért csorgatja mondjuk rám a barátom összes 40-es kollegája a nyálát és miért mondogatják állandóan barátomnak, hogy én milyen szép vagyok. Miközben persze ott a feleségük. Én nem szeretném hogy barátom is ilyen legyen…Én nem álmodozom mások pasijáról és csorgatom rájuk a nyálam, hiszen azért vagyok barátommal, mert ő tetszik nekem és nem más….nem értem hogy miért ilyenek a férfiak, nnyira undorítónak tartom ezt. De mégis tudom, hogy ennek nem kéne hogy ennyire fusztráljon és nem éri meg ilyenek miatt idegeskedni…de mégis mindig ezt teszem. És mikor mondjuk megdicsér barátom egy lányt akkor nem tudom magam visszafogni és nem elszomrodni…mit kellene csinálnom? Elfogadni, hogy minden férfi ilyen és nincs mit tennem? Vagy mi az a határ amikor már van okom féltékenynek lenni? Mert józan ésszel átfondolva nyílván nem kellene kiakadnom és azt mondanom, hogy “jólvan akkor gyere össze vele”, mert épp barátom megdicsért valamot egy másik lányon…csak olyankor nem tudom magamat visszafogni. De persze tudom hogy ez a beteges féltékenység is hosszú távon teljesen lerombolhatja a kapcsolatot…de mégsem tudom hogy kéne magam visszafogni, mert próbáltam már hogy akkor nem mondok inkább semmit, de akkor meg látja rajta barátom hogy nincs rendben valami. Szóval ezügyben szeretnék segítséget kérni. Előre is köszönöm

Joestet! 6 honapja van egy fium. Sokat beszel a novererol a lany kint el nemet orszagban. Sokat utal ra hogy nagyon haonlitok ra. Nagyon meg ijeszt lehet hogy a noveret latja bennem es es ezert van velem kapcsolatban.mit tudok tenni ?

Sziasztok. Már sokszor írtam ide,de van egy mostani bajom,amit nem tudok kezelni. Na szóval az a gond,hogy gyilkos gondolataim vannak,van bennem régóta egy vágy,hogy öljek,és már kezd zavarni engem. Elmondtam a pszichiáteremnek ezt a problémát,de nem mondott semmit. Mindig elképzelem,milyen ha megölök valakit. Rémálmaimban egy sorozatgyilkos vagyok aki vonszolja a hullákat. Ami nagy gond,hogy folyton dühös vagyok és ingerült. Nagyon nehéz ezt visszafogni. Mit csináljak? Ez normális?

Mindig is szorongó ember voltam, és kissé hipochonder, de mindig tudtam kontrollálni. Fél éve tragikus körülmények között elhúnyt a bátyám, azóta minden összeborult. A gyászt igyekszek természetes folyamatként kezelni, és felkerestem egy terapeutát is, hogy segítsen benne. Eddig sikerült is. Nem rég olyan mértékben úrrá lett rajtam a szorongás, és a betegségtudat, hogy 24 órában meghatároz. És már nem tudom kontroll alatt tartani. Bátyám halála után pszichiáternél is voltam, aki fevarint, és ataraxot írt fel, de nem szedtem be, mert úgy gondoltam, erős vagyok, és megküzdök ezzel a dologgal. Eddig… most már xanax-ot kell bevennem, hogy valamelyest megnyugodjak. Eddig ez vmennyire segített esetileg, de már ez sem. Jelenleg fizikai tüneteim is vannak már. Állandó mellkasi szorítás, torokszorítás, mintha meg akarnék fulladni, zsibbadtság, állandó fáradtság, test szerte szúrások, apró fájdalmak. Voltam orvosnál is, de nem találtak szervi elváltozást sehol sem, de sajnos nem hiszek már az orvosoknak. A betegségtudatomnak sajnos az sem kedvez, hogy krónikus lyme kórom van, ami szintén tudja ezeket a fizikai tüneteket okozni a központi idegrendszer zavara miatt.
Élni akarok, vissza akarom kapni a vitalitásomat, és az egészségemet.
Közben meg legszívesebben befeküdnék a kórházba, hogy vizsgáljanak ki alaposan, mert rettegek, hogy meg fogok halni.
Gyűlölöm ezt az állapotot, mert fárasztó, és leláncol.
És gyógyszereket sem szeretnék szedni.
A pszichoterápiát folytatom, jót tesz, de kevés.
Hogyan tovább? Merre? Meg akarok nyugodni. 🙁

Üdvözlöm
Fèlek megszeretni a barátomat.
Mit tegyek?

Gyermekem 18 èves ès elèg durva,agresszív velem ès a kissebb testvèreivel. Nem tudok rá hatni semmivel. Egyedül nevelem őket. Sajnos nèha jó kedèllyű,de inkább az idegessèg ès a rosszkedv jellemző rá. Nagyon csúnyán beszèl velem: fogjam be a pofámat,takarodjak ki a szobából. ( bocsánat tudom moderálják majd ) volt,hogy megütött igaz nem volt szándèkos ès ezt a kisebb testvèreivel is megteszi. Alapjában nagyon kedves aranyos udvarias fiú,de most az utóbbi èvekben nem tudom mièrt ilyen. Azt mondja voltak már öngyilkossági gondolatai,de inkább így vezeti le a feszültsèget. Nèha azt èrzem nem szeret bennünkek. Nèha odabújik hozzám ès azt mondja szeret. Kèrem segítsenek rajtunk. Köszönöm.

A féltékenység ellen mi a teendő ? És a bizalom vissza szerzeseben?