Jó napot !a kapcsolatomnak 2 és fel honapja lett vége 5 ev után ebből 2 és fel évet együtt is eltunk !a volt párom 10 évvel fiatalabb nálam tehát én a no vagyok idősebb !egyszercsak a semmiből közölte velem hogy elmúlt a szerelem és nem akarja a kapcsolatot folytatni tovább !szakitas előtt meg esküvőt terveztünk meg ilyesmi semmi gond nem volt !nagyon jól működött köztünk a szex meg sokat nevettünk !elkoltozott elvitte minden dolgát egy hónappal a szakitas után ,mikor eljött érte kerdeztem tole nem e folytatjuk mert szeretem és vele akarok lenni !azt mondta jól döntött és nem akarja már a kapcsolatot !azt mondta mas eletszakaszban vagyunk és ő így ezt nem akarja tovább !azota sem beszélünk nem ír nem keres!en nagyon szeretem és vissza akarom ot kapni !nekem ő volt az igazi !tanacsat szeretném kérni ,van e meg esély hogy egyszer meggondolja magát!valaszat elore is koszonom

Kedves Válaszadó!

Munkahelyemen az egyik kolléga megkeseríti a az iroda éltét. Kevésbé szakmaian szólva, igazi energiavámpírról van szó. Ahogy megérkezik reggel, rögtön önti ránk a munkával, magánéletével kapcsolatos ügyeit, naponta többször hisztirohamot kap, nyafog, csapkod, panaszkodik, pár perc múlva röhécsel és megköveteli, hogy minden figyelem rászegeződjön. Több kolléga is elment már miatta, hisz egy egyszerű beszélgetést sem tudunk folytatni bent, mindenbe beleszól. Igazán nem a munka, hanem a kolléganő fáraszt le. Ő elmozdíthatatlan pozícióban van, egy rossz szót sem szólhatunk neki helyzetéből következően, ráadásul open office-ban dolgozunk.
Attól van már gyomorgörcsöm, hogy vele kell egy légtérben lenni. Aki megteheti fülest használ és zenét hallgat, de ez sem opció mindenkinek. Beszélgetni egymással alig lehet, mert rögtön megírja a főnöknek, ha rátartozik, ha nem. Naphosszat magát dicséri és másokat leminősít, miközben a munkánkba sem lát bele. Ő a legfiatalabb és gondolom bizonyítani akar.
Nem szeretnék munkahelyet váltani miatta, de azt sem tudom, hogy mit tehetnék, hogy jobban érezzem magam a munkahelyen. Teljesen megmérgezi a munkahelyi légkört…

Ön szerint van erre a helyzetre valamilyen megoldás, taktika?

Segítségét köszönöm előre is!

Üdvözlöm! Egy 9 hónapos szeretni való kisfiú édesanya vagyok, aki minden nap könnyekbe fojtja bánatát, mert ez a pici emberke egy gyógyíthatatlan betegségben szenved. Egy ritka genetikai rendelenességgel született ami sajnos nem kezelhető. Szellemi és testi fogytékosággal jár. Igazából születése óta tudjuk de én ezt a mai napig nem vagyok képes feldolgozni! Teljesen ki vagyok merülve érzelmileg! Szinte már a reggeli ébredés is fáj! Borzasztóan félek a jövőtől, hogy mi lesz vele/velünk! Sokszor úgy érzem nincs erőm ezt végig csinálni! Nagyon szeretem a kisfiam de ha rá nézek a szívem szakad meg a fájdalomtól…a világ összes keserűségével! 🙁

Üdvözlöm!

2014-ben váltam el egy. Kapcsolatunk a volt férjemmel kihűlt, helyrehozhatatlanul megromlott. A házassábunkból született egy akkor 6 éves gyermek, aki akkor kezdte az iskolát. azóta nekem lett egy új kapcsolatom és ebből a házasságból született egy baba.
Kisfiam mindig is elég labilis természetű volt, a válás után sokáig engem hibáztatott. Megviselt nagyon és próbáltam meggyőzni, hogy senki sem hibás, és higyje el jobb így apának és anyának is. Nem fogunk már veszekedni, de őt éppúgy fogjuk szeretni. Ekkor édesapja kifejezetten jó kapcsolatot ápolt vele. Azonban elérkezett az apukánál egy mélypont amikor elkezdte hanyagolni a kisfiát. Ez nagyon megviselte, csúnyán és sokszor szidalmazta. Persze mindig csitítottam az indulatait. Nagyon bizalmas és jó kapcsolat volt mindig is a fiam és közöttem, leszámítva a válást követő néhány hónapot. A fiam tanulmányi eredménye leromlott, egyre kiszámíthatatlanabbá vált, egészségi problémái lettek.
Szerencsére a férjem is bíztatta, hogy szeresse az apukáját, de rá is bármikor számíthat. Nagyon jó közöttük a viszony, barátjának tekinti és sokat ad a véleményére. Bíztatásunk és kitartásunk eredménye meghozta a gyümölcsét a fiam összeszedte magát és végre javított a suliban, jobb kedvű, vidám lett.
Ekkor az apukája is talált párt magának, ott is van két kislány (nem közös).
ismét odafigyel a fiamra, játszik vele. csakhogy! gyermekemben feltámadt a bűntudat, hogy rosszakat mondott az apjára amikor hanyagolta. és nagyon örül,hogy most apa ismét vele van, viszont bánkódik a sok szidalom miatt amit rá mondott.
hiába magyarázom, hogy az akkor volt és ne bánja, mert csak nekem mondta én meg nem említettem senkinek mégis rosszul érzi magát miatta.
Sajnos apjával annyira nem jó közöttünk a viszony, hogy ilyen bensőséges dolgokat megbeszéljünk, mert még a házasságunk alatt sem lehetett ilyenről beszélni vele, nemhogy most.
Sokat bántott azelőtt és most is, nagyon sok mérges tüskét hagyott bennem, de soha nem jutna eszembe e miatt a gyereket ellene fordítani, még úgy sem, hogy ő számtalanszor bántott engem a gyerek előtt.

Mindenesetre, most a fiam két érzelmi hullám között sodródik. Örül, mert ismét apa törődik vele, és bűntudata van, a régen gondolt és mondott szidalmak miatt.
Sokszor gondterhelt és fáradt.
És most én sem tudom hogyan tudnék neki segíteni.
A félelem azonban még bennem mindig ott van, ha megint kinyitja a szívét az apjának és egyszer megint hátat fordít neki mi lesz? (ezt nem szoktam mondani és éreztetni vele)

Kérem segítsen mi lenne a leghelyesebb megoldás ebben a helyzetben.

Ez igazából nem evés zavar, csak nem volt olyan témakör, amibe bele illett volna. Az lenne a kérdésem, hogy mi lehet az oka annak, hogy munkahelyen, társaságban kérve, vagy anélkül rendszeresen belenyúlnak az ételembe és kivesznek belőle és megeszik, miközben én is eszem. Nyers táplálkozáson vagyok, magvakat és gyümölcsöket eszem 90% – ban. Ezt mindenki tudja rólam. Ülök egy baráti, vagy ismerősök társaságában, együtt étkezünk és csak az én tányéromba nyúlnak bele, kérdezés nélkül…több mint zavaró… De miért? Mi lehet ennek a lelki oka?Azért ennyi neveletlen ember csak nincs a környezetemben, vagy mégis? Erre kérném szépen megtisztelő válaszát. Köszönöm!

Jó napot kívánok!

Azzal a problémával fordulok Önhőz, hogy lassan másféléve van egy nőgyógyászati problémám, ami vérzéssel jár. Az egyik legjobb párom van pár hónapja viszont félek a kapcsolatunk is erre rámegy, mivel szexuális eletünket is jelentősen befolyásolja, 15 orvosnal jártam mütöttek többszömr kezdem feladni, hogy ez valaha is elmúlik.
Szeretnék pozitivan hozzáállni de egyre nehezebb szeretném kérni a segítségét, mit tegyek?

Üdvözlettel:
Géhner Bettina

Tisztelt Hölgyem, Uram!
Gyermekemről lenne kérdésem, de mielőtt ezt fel is tenném, előbb leírnám a történetét.
kb 2 évesen bölcsődébe írattam, és nagyon szeretett ott lenni, a viselkedésével sem volt probléma, és szinte mindenbe be tudták vonni a gyereket. azóta át kellett íratnom egy másik óvodába anyagiak végett, ez közelebb van, de sajnos a gyerek változásokon megy keresztül. 3 hónapja van ebben az óvodában, és katasztrófa..kezelhetetlen, vinnyog mindenen, túl érzékeny, és akkor ma megkaptam, hogy éretlen és öntörvényű.most 3 és fél éves.baj hogy saját akarata van? hogy a gyurmát szétlapítja, ahelyett hogy hóembert csinál belőle? szerintem gyerek, és ha játszani van kedve, akkor miért ne? nem mini felnőtteket kell nevelni..hisz nem marad mindig gyerek..most kel hogy játsszon, és gyerek legyen… nehogy én érezzem rossz anyának magam, mert ők nem tudják a gyereket lekötni, és foglalkozni vele úgy, ahogy azt kellene. tehát most két tűz között vagyok. 3 évig egyedül neveltem fiam, és el is kényeztettem. de nekem csak ő volt..mit is tehettem volna mást… viszont most már van apja. csak kérdés, ha én vissza iratom a másik óvodába, ami lehet nem is menne, hogy jót teszek e vele..vagy egyáltalán ez lehet e a gond valóban?
jó az ha könyvből akarja a gyereknek mindenki a jót? mert könyves nevelésből oktatást kaptam már, ezért is lett vége a kapcsolatomnak akkor…egy gyereket nem könyvből nevelünk..nem igaz? én jó ember vagyok, makacs, célratörő, és bizony a saját igazam hajtom, ha jogos…akkor én is buta vagyok? nem… nem gondolom. de elérek majdnem mindent, és igen el is mondhatom, hogy sikeres vagyok…ha a gyerekem már most megmutatja ezeket a dolgokat, akkor örülni kellene, mert nem olyan mint a többi, és már most okosabb is… angol magyar nyelven beszél, 20 ig számol, minden színt ismer… és közben úgy tanul, hogy játszik..és élvezi… nem viszi az ember túlzásba a tanítást, persze nem terhelem…addig míg élvezi… nem hiszem hogy rossz anya lennék ettől függetlenül, és mégis ezt kapom vissza egy óvónőtől…
Kíváncsian várom válaszát!
Köszönettel: Elvira Tóth

Tisztelt doltorúr/doktornő!

22 éves egyetmista jogász hallgató vagyok ! Már másodéves vagyok az egyetememen , de úgy érzem eggyre csak rosszabbul vagyok és szomorúbb leszek minden egyes félévben . Mindig is jogász szerettem volna lenni és továbbra is ez a célom , de sajnos nem tudom rendesen végezni a dolgomat mert szellemileg és lelkileg teljesen le vagyok épülve . Rengeteg időt és energiát fordítok az iskolára , rengeteget tanulok és ez teljesen a családi és baráti kapcsolataim rovására megy . Sajnos jobb időbeosztást nem tudok megengedni magamnak . Az alapvető problémám azzal van , hogy úgyérzem bármennyire is megpróbálok mindent megtenni valahogy úgy érzem , hogy egy értéktelen senki vagyok, akit folyamatason csak szenved . Barátaim is vannak , mind az iskolában mint a magánéletemben . Egyszerűen mérhetetlen irígység tölt el azzal kapcsolatban , hogy ők sokkal gyengébb szakokom sikereket érnek el , amíg én kín keservesen küzdök minden nap . Irígy vagyok már a saját barátaimra is , mert úgy érzem mindenki okosabb és jobb nálam , és úgy érzem semki nem fektet ennyi munkát bele amennyit én és mégis megalázó módon kudarcot vallok . Sajnos màr egyáltalán nem hiszek magamban , és kezdek depresszióba esni, és mindenre csak egy újabb dologként tekintek ami szomorúvà tesz engem, mintsem egy leküzdendő feladatként . Nem okoz már szinte semmi örömöt az élet , csak depressziót , szomorúságot és mérhetetlen kétségbeesést a jövőmez illetően . Mert félek , hogy olyan értéktelenné válok a családom és a barátaim szemében mint amilyennek érzem magam . Eggyre többet fogyasztok alkoholt , többet dohányzok és remdszeretlenül alszom . Kezden fealdni az összes reményt ! Kérem segítsen.

Tisztelt Doktornő!
Az a problémám dióhéjban, hogy 22 es csapdájában érzem magam. Lett egy új munkahelyem, ahol sokkal több pènzt keresek mint korábban, ezèrt lecserèltem a rozsdás autómat. (èletveszèlyes volt) Nos ìgy az összes megtakarìtott pènzem ès a fizetèsem ràmegy màjusig-a baràtomnak törlesztem. Nos felmerūl a kèrdès bennem, hogy azèrt èlek, hogy egy autòt fizessek, tankoljak, javìttassak hogy eltudjak menni dolgozni ès a beteg èdesanyàmat taxiztassam vele? Magànyos vagyok, tesòim Nèmetorszàgban, baràtom meg minden este a szàmìtògèp elõtt. Tènyleg azèrt èlek, ülök egèsznap a munkahelyen, hogy egy vasat fenntartsak? Baràtaim nincsenek nagyon, mindenki szūl. Szòrakozni nem jàrok. Kène lassan gyerek, fèrj…de ìgy hogyan?! Vàrom ugyan a tavaszt, de elvagyok keseredve. Sok hobbim van, de tènyleg nem tudok senkivel leūlni kàvèzni az èlet dolgairòl elbeszèlgetni. Elköltözni innen meg nem tudok..Mit csináljak?
Vàlaszàt előre is megköszönve.

Tisztelt Doktor Úr/Nő!
Egy 22 éves fiatal lány vagyok. A problémám már gyermek korom óta fent áll,azóta volt , hogy előjött és eltűnt, de teljesen talán soha nem szűnt meg. Ugyanis folyamatosan kényszergondolataim vannak, vagyis azt hiszem, hogy azok. A lényeg, hogy bármire gondolok, azt magam ellen fordítom, és lelkiismeretfurdalásom lesz, és ez akkor szűnik meg, ha a páromnak (akivel már 8 éve boldog kapcsolatban élünk) elmondom. Ezek a gondolatok általában kínos szexuális tartalmúak. Egy ideig el tudtam folytani ezeket, úgy, hogy amikor éreztem, hogy valami ilyesmire fogok gondolni, megpróbáltam elterelni a gondolataimat. A párom megért és nem okol ez miatt, meghallgat és próbál megnyugtatni. De úgy érzem, hogy ezt már nem bírom tovább, folyton attol rettegek, hogy mire fogok gondolni, és mi miatt lesz lelkiismeretfurdalásom. Nem mellesleg nagyon kínos ez az egész. Folyamatosan kételkedem magamban, és az önbecsülésem is már minuszba van. Nem tudom, hogy mi ez az egész, és mit tudnék tenni?

Üdvözlöm!

Nagy vonalakban leírnám, hogy mi a problémám. Édesanyám egyedül nevelt fel engem ill. a testvéremet, apámmal nagyon ritkán beszéltem.
A testvérem 29 éves (én 27) és 15 éve alkoholizál, gyógyszerfüggő.
Pszichiátriai és addiktológiai osztályokat járja, vagy csavarog, mentő viszi, detox stb..
Anyám belefáradt az egészbe, ezért a gondok az én nyakamba zuhantak.
Én dolgozom ha van időm, de van úgy, hogy napokig nem alszok, mert keresni kell a testvéremet, ha elcsavarog.
Nem tudom, hogy eddig is hogy bírtam, de azt hiszem most kezdem feladni.
Nem bírom már tovább, egyszerűen nem tudok semmire koncentrálni, fáradékony és ingerlékeny vagyok, üresnek érzem magam, nincs semmi célom.
Úgy érzem, hogy kihalt belőlem minden ami korábban éltetett, most igazából már nem tud érdekelni semmi, üresek a napjaim és nem látom a fényt az alagút végén..
Azt megjegyzem, hogy korábban én kitűnő tanuló voltam, sportoltam, barátnőm szinte mindig volt. Ma viszont csak futó kapcsolataim vannak.
Az egyetemet is félbe kellett hagynom a családom miatt.
Alkoholt egyáltalán nem fogyasztok, nem dohányzom és gyógyszereket sem szedek.
Ha úgy van időm akkor el megyek futni az erdőbe, hogy kikapcsolódjak, de az nem sokat segít.
Nem mondanám azt, hogy teljesen el vagyok veszve, de érzem, hogy segítségre van szükségem. Mert eddig én csak a családom gondjaival foglalkoztam, de viszont rajtam senki nem segített. Azt pedig nem vettem észre, hogy közben én is leépültem.
Ön mit javasol?

Üdvözlöm!
Olyan problémával fordulok Önhöz, hogy a 4 éves kisfiam pár hónapja minden este elalvás előtt, villanykapcsoláskor kijelenti, hogy éhes, annak ellenére, hogy vacsorázott rendesen. Addig nem nyugszik, amíg nem kap enni. Ilyenkor egy-két falatot megeszik, azután tud csak nyugodtan elaludni. Az elalvás korábban is nehezen ment neki, mindig kitalált valamit, amivel el tudja húzni a lefekvést. Egyébként miután elalszik, csak ritkán ébred fel, ilyenkor átjön a hálószobánkba.
Mit tanácsolna, mit tegyünk?
Várom szíves válaszát.

Jó napot kívánok!
Elnézést, hogy fura lehet amit leírok előre is.
Kezdem azzal a mondanivalómat, hogy kb 3 éve a mostani párommal élek együtt és a kisebbik 14 éves gyermekénél furcsa tüneteket veszek észre. Nekünk párommal van egy közös 2 éves kisfiúnk is talán miatta is aggódok, hogy a testvére késöbb ne okozzon neki valamit.
Tehát a 14 éves párom lánya nevezzük Bianka nagyon viselkedésében megnyilvánuló betegségre utaló jeleket mutat. Sokszor sóhajtozik, finytorog ismételi amit mi mondunk, nehezen rak össze egy egyszerű kérdésre választ pl: mit ettél ma? Tanulási nehézségei vannak és hirtelen előtört sírásai. Ha nézünk valami filmet nem érti miért sirunk egy megható résznél. Gyakran ha hallja fáj valamink neki is fáj utánna egy 10 percre. Viselkedése nagyon fura kitörésekben is megnyilvánul agresszív és indokolatlan hangsúllyal beszél.
Ha segít mosógatni söpörni azt hanyagul teszi, pedig többszőr megmutatjuk, hogy kell. Ez mellett segítőkész. Nincs saját ötlete mit rajzoljon. A szüleit, tesóit, barátait kibeszéli és utálattal beszél, a másik pillanatban ez megfordul. Higiéniája elhanyagolt sokszor figyelmeztetni kell, hogy tusfürdőt is használjon vagy fogatmosson erre kedvesen figyelmetetjük ő pedig azt mondja neked nem mindegy. Párom is tudja, hogy valami nincs rendbe, de Bianka édesanyja is hasonló problémákat produkál ő sem veszi észre. Aggódok mert a kistesóját sokszor szekálja csikizi, de erősen vagy nincs finom hozzállása. Nehezen viseli el az iskolai szekálásokat és bármi féle akár rendes szóvátevéseket.
Vajon mit tehetek én akit már nagyon zavar ez a valami, tudom nem normális és féltem a kisfiamat attól, hogy egyszer valamit okoz neki. Már egyszer az anyukájának is neki ugrott és elkezdte húzni a haját. Még sokszor azt hiszi tökéletes és az utcán minden fiú vagy rendőr őt nézi, hogy tetszik nekik. Szóval csak azt szeretném tudni ez a tünetcsoport mire utalhat és hogyan tovább. Köszönöm mielöbbi válaszát.

Kedves Doktornő!
A 9 éves kislányunk, hosszas vívódás, és szemmel látható lelki őrlődés után a tegnapi nap folyamán – zokogva, könnyek között – elárulta egy nagy titkát az édesanyjának. Mégpedig, hogy az elmúlt 1 év során többször is, szándékosan a wc mellé guggolt le, és oda pisilt az iskolában. Azt mondja, hogy az egész annak a hatására történt, hogy a testvérével kb 1 évvel ezelőtt a közös tabletjükön pisilő fiúkat és lányokat néztek, illetve még elképzelhető, hogy mást is láttak, de erről nem tudtak/akartak többet mesélni. Ezt már tudtuk korábban is, mivel ők már ezt elárulták. Viszont ez a “rendszeres” wc mellé pisilés számunkra is nagyon új és meglepő… Szegény kislányom teljesen tisztában van vele, hogy ez egyáltalán nem egy megszokott viselkedés, és teljesen kétségbe van esve – mi is -, hogy mi lehet a baj vele. Tudni kell róla, hogy jellemzően kiegyensúlyozott, tökéletes a kapcsolata velünk, és a testvérével is, viszont nem egy bátor, “bevállalós” típus, azaz az még furcsább ebben a szituációban, hogy hogyan is meri megkockáztatni a lebukás veszélyét egy gyakorlatilag nyilvános mellékhelységben, miközben mondjuk még egy boltba se mer egyedül bemenni. Úgy érezzük, hogy valami olyan titkos “élményt” ad neki ez a cselekvés, amely még a belső félelmeit is felülírja. Szeretnénk – illetve én (apa) elvileg nem tudhatok róla, hogy mi történt – beszélni vele erről az egészről, de nem igazán tudjuk, hogy mi is lehetne ennek a párbeszédnek a medre, hogyan is lehetne vele erről úgy kommunikálni, hogy ne zaklassuk fel, a pillanatnyilag amúgy is labilis kis lelkét. Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Doktornő!

A férjemmel együtt vagyunk már több mint 20 éve ,ebből 15 év házasság. A férjemnek előttem volt egy barátnője, akivel a mai napig levelezget, telefonálgat. 1 éve volt ennek a hölgynek az esküvője, ennek apropóján azt írta neki a férjem, mennyire sajnálja, hogy nem ő állt az oldalán ezen a napon. Úgy érzem az egész eddigi közös életünk csak hazugság volt részéről. Ezek szerint én csak szamár voltam a ló helyett. Nem tudom, hogyan tovább.

Válaszát előre is köszönöm.