Tisztelt Doktornő!

7,5 éves kislányommal kapcsolatban szeretnék kérdezni, tanácsot kérni.

A kislány édesapjával elváltunk 4 éve, azóta az apának is, nekem is van új párkapcsolatom. A kislány eleinte „papír” szerint jött láthatásra hozzánk (válásunk során én pszichésen instabil voltam és depresszióval kezeltek, így lányomat nem mellettem helyezte el a bíróság, egészségügyi állapotomat az édesapa a válóper során „felhasználta”), majd a válás után másfél évvel az édesapa kezdeményezésére közös megegyezéssel heti váltásban tartózkodott náluk a lányom, illetve nálunk. Ez 1 évig, egészen tavaly november végéig működött, amikor is a kislánynál reggelente megjelentek hányásos panaszok, de nem minden reggel (hetente kb. 2-3 alkalom). Ez a tünet az édesapáéknál is jelen van, de ott „csk” hányinger formájában. A hányinger, hányás mögött szervi probléma nincs, a tünet egyértelműen pszichés, a hányást követően a kislány vidám, játszik, örömmel megy iskolába. Nálunk az a helyzet áll fenn, hogy én korán reggel indulok munkába, így az iskolába párom viszi a gyermeket. Páromat a kislány nem igazán szereti, nem jönnek ki jól, sokat “harcolnak”, vitáznak, “kakaskodnak”. Párom hitvallása, hogy neki nem fog parancsolni egy 7 éves. Hozzáteszem: kislányom meglehetősen nehezen kezeli indulatait, sokszor nyers és lekezelő, gyakran hazudik, nehezen fogad szót nekem is, páromtól meg aztán végképp nem hajlandó elfogadni a nevelést, mondván: ő a nevelőapától ezt sosem fogja elfogadni. (nem tudom, ez vajon a gyermekem gondolata-e, vagy valahol hallotta). Mikor nálunk van a lányom, sokszor tombol, valóban nehezen fogad szót, illetve inkább kibújik a kötelességek alól, felesel. Párommal a lányom kapcsolata mondhatni egyre rosszabb. Lányom édesapja a hányásos tüneteket ráfogta a páromra, hogy miatta van és utasított, hogy sürgősen oldjam meg a helyzetet, “szerettessem” meg a lányunkat vele, mert különben óriási gondok lesznek, el fogja tiltani tőlem a lányunkat végleg. Párommal próbáltam beszélni, hogy kicsit engedjen, viselkedjen picit másként, de Ő azt mondta, hogy nem fog másként viselkedni, mondván: nem az a megoldás, hogy hirtelen másként viselkedünk és a gyereknek mindent megadunk, kényeztetjük, stb… Nem hajlandó alábbadni a szigorból, fegyelmezésből. Emellett tőlem elvárná, hogy ha neki és a lányomnak konfliktusa van, akkor én mint döntőbíró álljak be a „sorba” és kezeljem a szituációt, álljak mellé a harcban.

Az édesapa oldalán fennálló helyzetről annyit tudok csak sajnos, amennyit a lányom elmond, tehát nagyjából úgy néz ki náluk a helyzet, hogy az édesapa nem enged beleszólást az ő élettársának a lányunk nevelésébe, illetve abba senki nem szólhat bele, csak az apa. Az élettársnak szava nincs, azt kell tennie és úgy kell reagálnia dolgokra, ahogyan az apa elvárja és mondja. Sajnos az apa velem szóba nem áll, nevelési kérdésekben még csak jelét sem adja, hogy hajlandó lenne megbeszélni, egyeztetni a dolgokat. Az apa élettársa meg irányítás, befolyásoltság alatt áll, vele pedig emiatt nem tudok beszélni a helyzetről. Illetve az apa élettársával egy darabig jó volt a kapcsolatom, de többször átvert és kihasznált, így azóta nem beszélünk. Nincs köztünk harag, de úgy láttam jónak, hogy csendesen leépítem ezt a számomra inkább mérgező kapcsolatot. Azt vettem észre mostanában, hogy mikor kislányom jön hozzánk, gyakran hallok tőle engem lekicsinylő megjegyzéseket, illetve mikor veszem át a lányomat az édesapa élettársától, gyakran a szemem előtt súgnak összeg és közben nevetnek. Természetesen rákérdezek ennek okára, általában olyan dolgokon nevetnek, mint pl. legutóbb azon, hogy én sok dolgot felírok, mert máskülönben elfelejteném, vagy hallottam már lányomtól, hogy én faluról származom és ezt nevetve mondta.

Abban kérném szíves tanácsát, vagy legalább egy iránymutatást, hogy ebben a helyzetben merre induljak, hogy megoldhassam a helyzetet? Attól félek, hogy eljön majd az a pillanat, amikor a kislányom közli velem, hogy nem kíván jönni hozzánk és kész. Nem akarom elveszíteni sem a lányomat, sem a férjemet. Ugyanakkor kislányom panaszaira is szeretnék megoldást találni, hogyan tudnék rajta segíteni, mi lehet a megoldás, hogyan múljanak a tünetek? Ha nem oldom meg, az édesapa kilátásba helyezte, hogy többet nem engedi hozzánk a kislányt. Én már voltam pszichológusnál, hogy nem esetleg én vagyok rossz hatással a lányomra, illetve kislányom is volt már 2 alkalommal gyermekpszichológusnál (egyszer édesapa vitte, másodszor pedig én), de egyelőre 2 alkalom után semmiféle eredmény nincs még és nem is várható a közeljövőben. Egyelőre még csak felvetés van arra vonatkozóan, hogy milyen játékos tevékenységekkel lehetne kivetíteni a lányomnál jelentkező hányás okát.

Köszönöm, hogy megtisztelt türelmével és elolvasta meglehetősen zavaros levelemet!

Segítségét és tanácsát előre is megköszönve, üdvözlettel:
Brigitta

Picivel több, mint 1 éve járok pszichológushoz terápiára. Azonos nemű szakembert választottam, mégis úgy érzem, hogy kezdek kötődni hozzá. Olvastam pár dolgot az indulatáttételről, de nem értem pontosan hogyan is működik ez. Azt írták, hogy jó, ha ezt meg tudjuk beszélni a terapeutával, mert sok mindenre rá lehet jönni, én mégis félek neki elmondani, hogy mit is érzek, mert nem szeretném, hogyha emiatt abba kéne hagyni a terápiát.
Jól haladunk a terápiával, a pszichológus szerint is, de úgy érzem, hogy emiatt vannak még gátlások bennem, lehet, hogy hasznos lenne, ha meg tudnánk beszélni. Azt szeretném kérdezni, hogy tényleg jó, ha megbeszéljük? Merjem elmondani neki? Tényleg nem szeretnék emiatt más terapeutához járni, vagy abbahagyni a terápiát!
Köszönöm válaszát!

Üdvözlöm,

Sajnálatos módon úgy érzem, az én problémám már pszichológiai eredetű. Szükségem van egy ehhez értő ember segítségére.

A bajom 15 évesen kezdődött, mikor megismerkedtem az első “szerelmemmel”. Lényegében csak csalódást okozott, és ez mély nyomot hagyott bennem. (Érzelmileg bántott, megalázott, hazudozott.) Az utána lévő összes fiúban őt láttam, és ez a mai napig így is van. 19 éves vagyok, nem tudok bízni az emberekben. Úgy vélem, ez egy egyfajta védekező mechanizmus lehet, melyet önkénytelenül is használok, nehogy sérüljek. De ettől szeretnék valahogy megszabadulni. Nem tudom mit tegyek, egyszerűen nem hagyom magam boldognak lenni, ami megadatik is konkrétan ellököm magamtól a folyamatos stresszelés és félelem miatt.
Mit kellene tennem? Hogy tudnék “megnyugodni”?
Segítségét előre is köszönöm!

Igazàbol az lenne a problémàm hogy így interneten szinte bàrkivel el tudod beszélgetni de amikor a valósàgba ott vagyok szemsztőlszembe akkor még egyszerűen lefagyok és akivel ment a beszélgetés interneten azzal a valosàgba nem megy (persze egy két kivétel van akikkel meg simàn megy a beszélgetés)

Jó napot kívánok!
Én nem szivesen teszem ezt, de mostmár tényeg nagyon nagy szükségem van segítségre! Van nekem pszichológusom és pszichiáterem is, de úgy érzem nem szeretnének nekem segíteni, főleg a pszichológusom!
Nem tudom mit tegyek! Az első pánik rohamom tavaly Február végén Március elején lehetet! Mert az akkori legjobb barátnőmmel nagyom összebalhéztunk é és minden tanár ellenem állt! Egy vasárnapi este Márc. 5.-én beszálítottak a kórházba, mert óriás pánik rohamom volt, csak akkor még nem tudtuk, hogy ez az! Nagyon nehéz nekem most, itthon van egy bátyám aki autista ill. kronbeteg, és kényszercselekedetei vannak, nagyon rosszul érzem magam itthon, a szüleimmel nem tudok segítséget kérni, mert állandóan az ő bajaikkal jönnek és ha rosszul vagyok, vagy valamit nem jól csinálok, mert mondjuk én is rosszul vagyok pszichésen, akkor állandóan azzal jön az anyukám, hogy “Én nem csináltam ilyet Kati mamával és nekem eszembe sem jutott ilyen!” . Az apukám is állandóan azt mondja, hogy “Niki csinálja magának a bajt!” Meg mindennel kritizálnak és az ő gyerekkorukkal jönnek, arról nem is beszélve, hogy őket csak a hugom Lara érdeklik és mindent úgy kell csinálnom,ahogy Larácska diktája, mert különben hisztizik és én leszek a hibás!
A suliban sem vagyok jól, igaz ez az utolsó évem már 8.-os vagyok felvételizem, de kínlódom, mert a mostani legjobb barátnőm elment az iskolából, a kedvenc tanárom már nem tanít, mert osztályt kapot. És nem ér rá, ezért senkivel sem tudok beszélgetni! Az osztályfőnökömmel haragban vagyunk, még mindig a tavalyi miatt, a barátomat akivel együtt vagyok v. voltam szerelmileg, elcsábítja a Viki akivel tavaly összebalhéztunk.. szóval most is rosszban vagyunk,csak ő az osztályfőnök kis kedvenckéje és vele is még rosszabbúl vagyunk! Az évfolyamtársam a rosszba vit és miatta a Heim Pál kórházba kerültem egy hétre.. Még rosszabbúl lettem úgy éreztem magam ott mint az Abigélbe, és nagyon rossz volt.. Öngyilkossági gondolataim voltak, néha vannak is,! Úgy érzem nincs lelki erőm semmihez, egész nap az ágyban kell feküdnöm, és enni sem bírok, mert ha kicsit is eszem hányingerem van, inni iszom! Éjszaka nagyon nehezen alszom el, reggel 1 után mostanában, és ha elalszom rémálmaim szoktak lenni, csak 2-3 nap nincs utána egymásután 5-6 szor, és utána megint nincs.. Olyanokat, hogy pl. Az osztálytársaim és jött egy új tanár az iskolába akik megakartak ölni, vagy pl. elküldött a pszichológusom, ezek a tipusú álmok miatt félek elaludni, illetve mert van egy erősen kifejlett fóbiám a kígyóktól, ez a félelem nyári szünet végén erősödött meg mert nénjém és a bátyám kígyókkal ijesztgettek, és a suliba is régebben évfolyam illetve osztálytársaim, ezt tanárjaimnak nem mondtam, csak egyszer, de nem gondolják komolyan, azt hiszik én túlzom, pedig nem! Óriási veszteségek is értek, mint pl. a tengerimalacom halálát, ez már több mint egy éve megtörtént, de nem tudom elfogadni, hiányzik a kórházba felerősödött a hiánya, mert először azt gondoltam, hogy “Milyen jó lesz haza érni hozzá….” de aztán eszembe jutott már nem is él.
Minden napos fejfájásom is van, a gyógyszer sem segít sem a nyugtató, hogy éjjel tudjak aludni sem a fejfájás csillapítók..
És állandóan gomboc van a torkomba, nem tudom elterelni a figyelmemet a gondolataimról mikor előjönnek, nem tudok miattuk nyugodni, mikor előjönnek..
Meg emlékek, gondolatok kínoznak, és tényleg szükségem van hogy tudjak a pszichológusomnak írni, de már nem engedi, ha írok nem ír màr vissza, megis mondta, hogy ne írjak mostmár, csak nem tudják mennyire szenvedem és csak rájuk tudok számítani, és nem hiszik el, hogy nem tudok a szüleimmel beszélni, mert nagyon jól megjátszák magukat.. És azt mondja a pszichológusom, hogy elfog küldeni, ettől én nagyon félek, mert nagyon megszerettem és nem tudok akkor beszélni senkivel és teljesen kilennék bukva, meg már más pszichológusokba megsem bíznák, mert a volt pszichológusom is elküldött és ez is egy nagyon nagy félelmem.. Nem tudom milegyen! De nem bírom már! Nem tudok magamon segíteni már, nem megy! A suliban naponta többször is rosszúl vagyok, vagy páník roham, vagy sírógörcs, vagy nagyon üresnek érzem a fejem, nem tudom, nagyon fáradékony vagyok, már a lépcsőket is nehezen bírom, egyszer összeestem.. Meg vannak óriási idegkiindulásom, kezdek agresszív lenni, de ên nem bírok másokat bántani, és a kezem befeszül, és a fejem minél idegesebb vagyok annál jobban és jobban fáj! Mindent túl tudok gonfolni, és belelovalni magam a dolgokba..
Meg ha valaki kiabál azt nem bírom, napokig, hetekig, hónapokig képes vagyok magan miatta bántani, nagyon rossz, attól függ, hogy az a bizonyos ember milyen közel van hozzám! Most nem jut eszembe több dolog, de biztos, hogy van, mondjuk ez is bőven elég!

Üdvözlettel:
L. Nikolett (Niki)

Kedves pszichológusnő! 🙂
12. osztályos végzős diák vagyok, sajnos az utóbbi időben nagyon megromlott a hoszútávú memóriám.
Nagyon sok dolgot kell tudnom az érettségire, ezzel nincs is semmi baj…pillanatnyilag megértem, eljasajátítom, megoldom a példát 2 hét után viszont semmire sem emlékszem.
Emiatt nagyon ideges és feszült vagyok? Gyakran nagyon fáj a hasam a stressz miatt…
Mi lehet a próbléma oka? Miért nem marad meg az anyag hosszútávon? :/

Kedves Segítséget Adó!

Hetente 3-6 alkalommal óriási mennyiségű édességet és ételt fogyasztok el amolyan pótcselekvés gyanánt. Van, hogy csak jégkrémet és édességet eszem, van, hogy sósat is megkívánok. Ez kb 2 éve tart. Voltak jobb és rosszabb időszakok, de nem múlt el. Ezt arra tudom visszavezetni, hogy 2 éve ért véget a legutóbbi párkapcsolatom és azóta a szexuális életem nem rendszeres, kimarad az érintés, a szeretet az életemből és gyanítom, hogy ezzel pótolom. Sajnos ez plusz 12-15 kg-hoz vezetett, ami nagyon zavar, így kb 7 hónapja miután túl vagyok egy ilyen falási rohamon, meghánytatom magam. Az elmúlt hónapokban ha épp unatkozom és eszembe jut, akkor is ugyanígy eszek. Képtelen vagyok diétázni és odafigyelni az étkezésemre, mert ezekkel a zabálásokkal mindig elrontom amit elkezdek, így eredménye sincs. Abban szeretnék tanácsot kérni, hogy hogyan tudnám legyőzni ezt egyszer és mindenkorra.

Tisztelt Doktornő! Fiam 30 éves, egyetemet végzett, jóképű, okos fiatalember. 10 éves kapcsolatának két éve lett vége, az ő döntése volt. Azóta sincs kapcsolata. Önbizalomhiányban szenved, állásinterjúkra jár, de sorban nem sikerül, nem tud teljesíteni. Kb. egy éve keres munkát, de sohasem ót választják ki. Először velünk lakott, majd Bp-re költözött albérletbe, hogy onnan könnyebb lesz. Nincs azóta senkije, mert először talpra szeretne állni, majd úgy keresni párt, ezt mondja. Kapcsolata a családdal egyre távolabbi minden értelemben. Nem mondja el a problémáit, hogy ne mondjunk véleményt, segitséget sem fogad el. Sajnos magányos, kommunikációja zavart, magába roskad, hiába segitenénk neki. Ő rontotta el, ő fogja megoldani, mindig ezt mondja. Jónak volt mondható a kapcsolatunk, mára ez teljesen megromlott, nem hiv bennünket, ha hivjuk ritkán veszi fel a telefont. Kértük, hogy menjen szakemberhez, de nem akar. Hogyan birjuk rá, hogy elmenjen. Hogyan segítsünk, mert nagy szüksêge van rá, telik az idó, tehetetlenek vagyunk.

Kedves Doktornő!

25 éves férfi vagyok, merevedési zavarral küzdöm. Az ismerkedési fázist viszonylag könnyen veszem, de ha ágyba kerülök egy nővel, egyszerűen nem működik részemről a dolog. Ha erekció közeli állapotba is kerülök, nem tudom fenntartani, egyszerűen leblokkolok, nem érzek ingert az aktushoz, legszívesebben abbahagynám az egészet. A dologhoz hozzátartozik, hogy érzelmi szempontból viszonylag sivár neveltetésben részesültem, a megfelelő minták hiányoznak. Eddig egy hosszabb kapcsolatom volt, mely ugyanezzel a problémával kezdődött. Végül a hölgy türelmének, szeretetének köszönhetően egy idő után sikerült a szex és egy ideig nem volt (vele) ilyen jellegű problémám. A “sikert” közvetlenül az előzte meg, hogy a legmélyebb szexuális fantáziáimat, titkaimat is ki tudtam mondani előtte, meg tudtam beszélni vele. Úgy érzem, ott átszakadt egy gát. Azóta viszont, ha új partnerem van, nem sikerül a dolog, márpedig nincs “időm” minden hölggyel hónapokat eltölteni úgy, hogy képtelen vagyok szexre. Az első kérdésem lenne, hogy mit javasol?
A második pedig, hogy a jelenlegi, friss partneremnek beszéljek-e erről a problémáról? Nem szeretném, ha magára venné a sikertelen alkalmakat , férfiként viszont természetesen szégyenérzet van bennem a dolog miatt. Legutóbb potencianövelővel próbálkoztam, de nem segített a problémámon.

Válaszát előre is köszönöm!

Tiszteletem Sajnos büntetés végrehajtási intézetbe kell vonulnom azt szeretném kérdezni hogy ha szakember foglalkozik kisfiammal távollètem idelye alatt akkor minimálisra lehet csökkenteni a hiányombôl adódó sèrülèseit? Próbálom őt felkèsziteni arra hogy nem leszek itthon lehet nem a legjobb ötlet sajnos az èdesapa is hasonló helyen tartózkodik előre is köszönöm válaszát maradok tisztelettel

Üdvözlöm!
19 éves lány vagyok,akinek az élete komoly változások előtt áll. Iskolába járok, s közben dolgozok. A szüleimmel élek, de hitel miatt sajnos a házunk árverésen van, ami éppen folyamatban van.
Édesapám szerencsejátékozik, és egyre több pénzzel tartozik nekem, ami majdnem 2 havi fizetésemet jelenti.
A barátom új helyre költözik, és felajánlotta,hogy mi lenne, ha összeköltöznénk.
Sajnos nem tudom mit tegyek,mert szívem szerint mennék, azonban a szüleimet, és a 11 éves öcsémet nem akarok “egyedül” hagyni ebben a hatalmas problémában.
Anya egyre jobban támogatja azt,hogy menjek, és szabaduljak ki ebből a környezetből, mert egyre rosszabbul vagyok itthon.
Pánikrohamszerű tüneteket vettem észre magamon, már lassan 3 hete, amik egyre sűrűbben jelentkeznek. Az elején még csak fulladtam, és sírtam, de az elmúlt héten már zsibbadás és remegés is társult hozzá. Néha-néha hideg rázás is jelentkezik, de ezt eddig csak 1 max 2 alkalommal tapasztaltam.
Jelenleg anyukám tanácsára egy homeopátiás szert kezdtem el szedni,de nem igazán érzem a hatását. Frontin eddig 3 alkalommal vettem be, attól sokkal jobban lettem, azonban édesanyám nem nézi jó szemmel.
Szeretnék tanácsot kérni, legfőképpen azzal kapcsolatban,hogy ezeken a pánikroham szerű tüneteken hogyan is tudnék túljutni, ugyanis elég nehezek így a mindennapok, valamit a társas kapcsolataimat is egyre inkább hanyagolom.

Kedves Doktor!
Férjemmel már régóta babát szerettünk volna, ám két vetélésem is volt mire végül sikerült gyermeket világra hoznom. Terhességem közben édesapám meghalt. Egy szép délután után férjemet felhívták, és tőle kérdezték sikerült e hazakísérni a kolléganőjét, akivel kettesben céges buliztak. Ezután összevesztünk, majd kibékültünk. Másnap munkahelyről üzent egy közösségi oldalon keresztül, hogy pakoljunk el a házból. Egy hétig kerestem, h legalább magyarázatot adjon nekem, mi történt. Egy hét után visszakönyörögtem magam hozzá, mivel az indokait felületesnek éreztem (ellustultam mostanság, a takarítás hiányosságait, évekkel korábbi vitákat, testem megváltozását, és a vele kevesebbet törődést hozta fel indoknak). Javítottam ezeken a hibákon, nagyszerűen ment minden pár napig, egészen addig, míg újabb céges buli nem lett. Ekkor telefonon hívott, és úgy jelezte, h neki ez nem működik. Hazavártam, és magyarázatot kértem tőle. Bevallotta, hogy megcsókolta azt, akire féltékeny voltam, amit megbocsátottam neki. Ennek ellenére ő elkezdett szavakkal bántani engem, és ismételten elzavart minket a háztól. Hogyan dolgozzam fel ezt, hisz én szerelmes voltam bele? A gyermek felől nem érdeklődik, és ha elviszi, (egy héten egyszer) akkor is csak a nagyszülőkhöz megy vele. Hogy fog ez kihatni a gyermekem életére? (Mindent megpróbálok, hogy ő ebből ne érezzen semmit, ám az édesapja a gyerek előtt támadt rá édesanyámra). Az édesapa azt állítja, hogy minden csak az én hibám, és miattam történik mindez. Hogy dolgozzam fel a vádjait, mikor én úgy érzem mindent megtettem, hogy működjön a dolog?

Tisztelt Doktornő.Segitséget szeretnék kérni,hogyan kezeljek egy olyan embert aki szeret de nem akarja elhagyni az élettàrsàt miattam.De féltékeny és zavarja hogy én a testvéréhez jàrok azt mondja hogy én ezzel őt bàntom.De nem értem miért?Ha az érzéseimről beszélek neki egyből tàmadàsnak veszi és ő is tàmad engem,megharagszik ràm és ugy hoza ki a dolgokat hogy magamat hibàztasam és bűntudatot kelt bennem.De ha ő neki nem tetszik valami azt ő tudathatja velem. Magàba sose veszi észre a hibàkat,mindig màst hibàztat.Nem tudom mit tehetnék?Most elfelejtette a szülinapomat és szóvà tettem neki,és még neki àllt feljebb,és ugy hozta ki hogy magamat hibàztassam.Most nagyon haragszik ràm.Bànt ez az àllapot,de nem igazàn tudom kezelni a reakcioit.Szeretem őt és nem szeretném elvesziteni.Mit tehetnék?

Kedves Doktor Úr/ Nő!

Én egy 17 éves, meleg kamasz vagyok. Mindig is biztos voltam abban, hogy a saját nemem vonz, bár volt egy kapcsolatom is egy lánnyal még 13 évesen, de csak szellemileg tudtam vonzódni hozzá maximum és inkább barátság volt csak..
A lényeg és egyben a problémám pedig az, hogy úgy érzem, elbizonytalanodtam abban, hogy meleg vagyok-e, vagy lehet inkább biszex vagy heteró, mert ugyanis pár hónappal ezelőtt elgondolkodtam azon, hogy majd Coming Out-olok, de szerintem akkor fognak elfogadni, ha belül én is elfogadom magam, ha magabiztos leszek és tudom azt, hogy én ez vagyok, ezt képviselem, és ha nem bizonytalanít el mások véleménye.
Csak hogy mások véleménye (értem a homofób megjegyzéseket és társait) engem állandóan foglalkoztatnak és elbizonytalanítottak és elbizonytalanítanak, és elismerem, hogy mindig másnak szeretek megfeleni szinte minden téren, ráadásul elég érzékeny is vagyok.
Ezután pedig úgy érzem felerősítettem magamban ezt a bizonytalanság érzést, hogy talán mégsem vagyok meleg, és hogy mit szólnak majd hozzá az emberek, legyél heteró, hisz mivan ha az igazi nem is egy fiú lesz, meg légy heteró, mert az a jó és a helyes, sose fognak elfogadni úgy sem.. meg ilyenek, és eléggé rá stresszeltem erre és mára már azt sem tudom, mit akarok igazán. :/ Ezt követően nagyon rástresszeltem erre és kialakult bennem egy félelem, hogy nehogy heterová váljak. :/
Mára ez odáig fajult, hogy már kényszeresen nézem a lányokat, hogy mit kell vonzónak találni és hogy milyen jól néz ki meg hogy mit kéne bennük szeretnem meg ilyenek és megjelentek fantáziák is, és egy kis vonzalom is náluk, aminek nem örülök. Nem érzem azt, amit a fiúknál szoktam. Sőt, a fiúknál lecsökkent a vonzalom nagysága is, amivel soha nem volt gondom. Bár igaz, hogy gyakran önkielégítek, olykor kép/videó segítségével. Sokszor érzem azt, hogy nem tudom magam elfogadni. Sokat gondolkodom ezen. A jövőmet mindig is egy azonos nemű társ mellett képzelem el még most is és úgy alapból is mindig a saját nemem felé kacsintgatok, de aztán jön ez a bizonytalanság érzet és mindent összekavar.
Ez normális ebben a korban, el fog ez múlni? Pusztán kíváncsiság volna ez? Vagy mit tudna tanácsolni, hogy tudnám megoldani a problémámat, vagy egyáltalán mi lehet a bajom? Nagyon tanácstalan vagyok :/ nem tudom, hogy kezdjem el megoldani a problémámat. :/

Válaszát előre is köszönöm!

Üdvözlöm!
Szakított velem a barátnőm. Nem szeretnék belemenni a részletekbe, mert nagyon hosszú lenne. Nekem is van részem benne, neki is van. 27 éves vagyok, ő 25 éves. 8 évet töltöttünk együtt, sajnos nem laktunk együtt, mert nem volt rá mód. Most kerül engem. Azt mondta nem szeret. Ha bíznék, hogy talán rendbe jöhetnénk, hogyan maradjak a közelében, hogy teljesen ne távolodjunk el egymástól? Egyenlőre nem szeretne látni, az biztos.
Köszönöm a válaszát!