Tisztelt Doktornő!

A problémám a következő. 2 és fél éve, hogy szakítottunk a barátnőmmel. Nagyon összetört lelkileg a dolog. Biztattak, hogy idővel jobb lesz. Azonban a mai napig gyakran eszembe jut, újra és újra felszakadnak a sebek. Azóta sem volt párkapcsolatom. Olyan, mintha az idő egyáltalán nem használna. Próbáltam sokféle dologba belevágni, elterelni a gondolataimat, volt, hogy kisebb-nagyobb időkre sikerült is. De aztán mindig visszaestem. Igaz, hogy Ő volt az egyetlen komolyabb kapcsolatom, és akit tényleg igazinak tartottam, de ennyi idő elég kellett volna legyen, hogy továbbléphessek és végleg elfeledjem. De egyszerűen képtelen vagyok teljesen túl lenni rajta. Ön szerint mit kellene tennem, mit tanácsol?
Válaszát előre is köszönöm!

A baratommal 2 eve vagyunk egyutt. O ki akar lepni a kapcsolatbol,de en nem vagyok kepes elengedni ot. Amint szakitani akar teljesen osszetorok,es keptelen vagyok ot elvesziteni. Tulsagosan ragaszkodok hozza,es nemtudom hogy ez utalhat e valami betegsegre,szuksegem lenne-e pszichologusra?

A szuleim szetmentek es nagyon szomoru vagyok ez miatt es minden este sirok de ok errol nem tudnak es minden hetvegen apanal eszunk ugy h anyu is ott es igazabol semmit se ertek de a lenyeg h nagyon szomoru vagyok es igy a suli se megy annyira☹☹

Jo estet kivanok!
Meg soha nem irtam igy online, de most rátalaltam erre az oldalra es felhivta a figyelmem.
Anyosomrol lenne szó, aki nemsokara betolti a 68 evet. A felelmek es szorongas temakort jeloltem be, de velemenyem szerint pszihes dolog van a hatterbe.
Az elmult egy evben eleg gyakran erezte rosszul magat anyosom. Tunetek: elso sorban a melkasanal erzett feszito erzest, majd gyengeseget is. Bevittuk a korhazba de semit se talaltak. Majd egyre tobbszor jott rá a gyengeseg, erotlen volt es hamar faradt. Egy kis ido utan gyomorgyengeseget jelentett be nekunk. Elmondasa szerint faj es gyengeseget erez a gyomraba.
Ez neha jon elo neki. Erzekenyebb es nincs turelme sajat magahoz se.
Egy inteligens es ertelmes asszony, ainek rossz elete volt. Az anyukaja hozzaadta egy olyan ferfihez, akit nem szetetett. Lett 4 gyerekuk. A ferfi ittasan ment haza es szo szerint terrorizalta a csaladot. Kessel tamadt nekik es a gyerekikkel is kiabalt. Mindaddig amig az egyik gyereket megszurta, a labat. Akkor kuldte el a ferjet az anyosom. A ferj meghalt. Egyedul nevelt 4 gyereket (mondjuk amig elt a ferj addig is). Az egyik gyereke kulfoldre koltozott (aki most egy eve szetment a ferjetol es 2 gyerekkel maradt a lanya). A masik gyereke meghalt…..:(
Anyosom elmondaa szerint akkor nagyon osszeomlott. A 3-dik gyereke 20 km-re lakik tole, akivel kisebb -nagyobb konfliktusok keletkeztek es egy ideig nem ment a fia anyosomhoz. Ebben az idoszakban elvittuk a pszihiatriára, ahol vitaminokat kapott es gyogyszeri kezelest. Egy evre ra anyosom mar ugy erezte hogy nincs szuksege a gyogyszerekre es az orvossal fokozatosan lecsokkentettek a gyogyszert, mindaddig amig el nem hagyta teljesen. A fia mar jar hozza heti szinten.
A negyedig fia es en a felesege a fianak allunk hozza a legkozelebb. Aggodom erte, hogy mitol lehet a gyomorgyengesege es mitol gyengul el ilyenkor.
Velemenyem szerint az epe is elovette a napokban. Allitasa szerint keseru a szája es etvagya sincs ugy. Gyengesegre panaszkodik. De az erdekes, h semmi olyan etelt nem evett amitol elovehette volna az epéje. Nem eszik nehez eteleket es kenyeret is keveset fogyaszzt.
A hosszabb kis tortenet utan a kerdesem az lenne, hogy ez lehet pszihes alapon ez a gyengeseg a gyomraba?
Az elmult 2 evben sokat fogyott… velemnyem szerint 7-10 kg.-ot bitos leadott.
Amit majd elfelejtettem, hogy anyosom nagyon aggodik. Minden nap beszelunk telefonon es majdnem napi szinten megyunk hozza. Ha mar egy nap nem hivjuk fel aggodik h mi lehet. Mindenert aggodik. Velemenyem szerint az egeszseges aggodasnal jobban.
A valla is nagyon fajt most egy hoapja. Annyira fajt neki, hogy a kanalat se tudta a szajahoz emelni a jobb kezevel. Ez 3 hetig volt igy. Mar jobb a keze, de nem 100%-os.
Probaltam reszletesen leirni dolgokat mert szerintem mindennek van valami osszefuggese.
Varom a valaszat!

László vagyok. Felességemmel tavaly januárba úgy döntöttünk hogy örökbe fogadunk egy gyermeket. Most jutottunk el odáig hogy ajánlottak egy 4 éves Borsodi kisfiút. A kisfiú rögtön születésekor elvették az édesanyától Négy hónapos kora óta nevelő szülőnél van. 2016 második felétől örökbe fogathatónak nyilvánították. Tavaly júniusban volt egy pszichológia vizsgálata ahol 76-os IQ állapítottak meg nála. A kiválasztott játékhoz ragaszkodik de nem mindenáron. Gyerekek között próbál domináns lenni. Beszéde nehezen érthető. Ezután augusztusban megállapították hogy le van tapadva a nyelve. Megműtötték és azóta sokat javult a beszéde. Jelenleg már óvodába jár. A héten lesz az első találkozásunk vele.A kérdésem az lenne hogy a 76-os IQ nagyon kevésnek tartom és bár a vizsgálatot végző szakember szerint nincs szellemi probléma a gyerekkel én kételkedek benne. Mindenhol azt olvasom hogy 70-n és 80-van között mentális zavarok feltételezhetőleg. Továbbá hogy ez a meglévő IQ már nem fejleszthető sz adott. Nem akarom hogy diplomás orvos legyen belőle de nem szeretnék egy szellemi fogyatékos gyermeket örökbe fogadni. Tehát a kérdésem az lenne hogy valóban gond ez a 76 IQ? Féljek tőle? Vagy ez fejleszthető esetleg fejlődik is ha kikerül a jelenlegi környezetéből.

Tisztelt Cím!

A kérdésem leginkább szakmához kapcsolódik.
Olvastam Hubbard Dianetika c. művét és kíváncsi lennék milyen kapcsolat van az ott leírtak és az általános pszichológia között.

Hubbard a dianetikát teljesen új tudományként tünteti fel, miszerint az elmének 2 része van, a reaktív és az analitikus elme.
Az előbbi egyenlőségekben gondolkodik (pl. veszekedés = veszély = sérülés), az utóbbi pedig amit minden nap használunk, ez különbségekben gondolkodik.
Emellett a gyerekkori sérülések a reaktív elmében tárolódnak, ami pedig később visszajöhet hasonló helyzet alkalmával.

A hagyományos tudatos és tudatalatti elme felosztása megegyezhet ezzel?
Lehetséges, hogy Hubbard szimplán a tudatalatti működését írta le reaktív elmeként, csak teljesen más megnevezésekkel, újnak beállítva a dolgot?
A tudatalatti is úgy működik, ahogy a Hubbard féle reaktív elme? A tudatos elménk pedig az analitikus megfelelője?

Emellett Kahneman könyve is két részre osztja az elmét.

Ezek a témák mind ugyanazt írják körül? Ez mind az, amit tudatos és tudatalattinak hívunk? Csak azok különböző tulajdonságai?

Előre is nagyon köszönöm!

Tisztelt pszichológus!
nem is probléma inkább érdekes dolog ez: Kezdem az elején. Gyerekkoromban szerintem kialakítottam egy valakit aki sose én voltam. 5 éves koromban meghalt a bátyám és ez egy olyan trauma volt a családnak, hogy az mindenre hatással volt hosszútávon, sokáig feküdt kómában. Még kamasz koromban is gyakran hozzá hasonlítgatott az apám, egyébként alkoholista, kiabálós fajta volt az apám. Anyukám eléggé elkényeztetett. Ugye a házasságában se volt boldog. A családomban sokszor volt az, hogy megcsináltak helyettem dolgokat, és utána meg azzal piszkáltak, hogy miért nem csináltam. Pedig megtudom csinálni.
Ugyanazt az utat jártam végig mint a többi nagyobb testvérem, ugyanazokba az iskolákba jártunk, a tanárok gyakran hasonlítgattak engem hozzájuk, előfordult hogy a halott testvéremhez is, mintha önmagamért nem lettem volna szerethető és nekem is úgy kellene viselkednem olyannak kéne lennem amilyen nem én vagyok, erős megfelelési kényszerem volt, gyakran voltam célpontja az agresszor iskolatársaknak, amikor kiálltam magamért nagyobb hangon, akkor a tanár “csalódtam benned” és elmondta a szüleimnek, hogy rosszul viselkedek. Mintha nekem nem lehetett volna kifejeznem, érvényesítenem magam másoknak meg igen, ilyenkor jogosan érzi magát elnyomva az ember. Én legbelül sosem voltam az, mint aminek kívülről látszódtam. Mostanában gyakran képzelem magamat, múltkor elképzeltem, hogy menő vállalkozó vagyok és teljesen beleéltem magam, pénzt dobálok az alkalmazottaknak és mindenki csodál, teljesen beleéltem magam, gyakran csinálok ilyeneket, nagyon jó érzés, egész nap tudnám ezt csinálni belekönnyezek, úgy érzem hatalmas vagyok és az is lehetek, amikor boltban járok vagy akárhol és ez, nagy pénzzel fizetek megkérdezi az eladó nincs kisebb? nincs sajnos. és nagyon jó érzés, öltönyben sétálok az utcán csak úgy, de ha egyszerűen olyan jól áll nekem, annyira jó férfi vagyok 23 éves létemre. ilyen szakmakört fogok magamnak keresni, ahol megélhetem végre ezt a valódi önmagamat.
Viszont rettenetesen mérges vagyok néha.
Előfordult hogy apámmal is kiabáltam, amikor annyival nem volt képes megtisztelni, hogy végighallgat, utána remegtem és majdnem összeestem és persze hogy leszólnak emiatt, holott drága édesapám folyton ordítozott.
Előfordult, hogy elutasított egy bizonyos ember és olyan érzés volt, mintha a lelkem tört volna össze, pedig nem is voltam vele együtt semmi, akkor is az a majdnem felrobbanok érzés, napokig depressziós voltam és dühös szörnyű érzés amikor nemet mondanak, vagy engem hibáztatnak.
Elmennék terápiába, már csak azért is mert nem jó érzés a dühös remegés és segíthetne az önismereti munkámban, azért hogy kiteljesedhessek.

Drága Pergel-Száraz Cintia!
Ön egy gyönyörű nő, biztos nem unatkoznánk együtt =)
Teljesen elvarázsolt a rövid, de kielégítő válaszával.
Hosszabb terápia a teljes feltöltődéshez, és lényünk felemeléséhez, ez a terápia lényege.

Tisztelt Doktornő!
20 éves vagyok, tudom,hogy ez az az időszak amikor a legtöbb változás történik az ember életében,főleg ha egyetemista,mint az én esetemben. Ettől eltekintve mégis úgy érzem,hogy valami baj van velem.Egy vendéglátóhoz tudnám legjobban hasonlítani az életem. Az emberek be- és kisétálnak. Van,aki régóta itt van,aztán hirtelen úgy dönt,elmegy,és van aki csak jön és megy,mint egy turista. Vannak akik évek óta a barátaim,tesznek valamit,amit én nem tudok elviselni,a sarkamra állok és megmondom nekik,hogy nem tetszik- nem hajlandóak kompromisszumot kötni,inkább otthagyják az évekig tartó barátságot és nem köszönnek az utcán. Vannak,akik sokszor okoztak fájdalmat,mégis megengedem nekik,hogy részesei legyenek az életemnek,mert képes vagyok megbocsájtani.Megbántom őket és máris kész,vége a kapcsolatnak,kisétálnak az életemből. (kihangsúlyozom,én rengeteg dolgot eltűrök tőlük, viszont ha én hibázom,vége). Vannak akik ˝barátkoznának˝,majd párkapcsolatot szeretnének,én viszont a barátságnál maradnék-nem,ők is kisétálnak az életemből. Egyszerűen nem tudom mit kéne csinálnom,hogy legyenek állandó kapcsolataim. Ezzel kapcsolatban kérnék segítséget. Válaszát előre is köszönöm.

Tisztelt pszichológus!

Egy beilleszkedési, vagy akár személyiség zavarral keresem meg Önt. Hosszú évek óta munkahelyi beilleszkedési komoly problémáim vannak. A munkahelyen folyamatos célpontnak érzem magam piszkalódások stb. Munkámat általában jól végzem, de nagyon sokáig nem tudok és nem is tudnék megmaradni egy helyen, mert azt érzem, hogy megalaznak és nem tudok mit kezdeni a helyzettel, emiatt el is jövök. Mindezt gazdasági okok miatt még se tehetem meg. Mert új munkahelyet találni nem könnyű. Mondjuk ezek a beilleszkedési problémák már gyerekkoromban is voltak, iskolába, főleg általánosba. Valami mivel nem vagyok egy beszédes, hangadó személyiség igazából célpont vagyok, szeretnek piszkálni stb. Sajnos ezeket én nem tudom kezelni, és valami miatt nehezen kezelem az új helyzeteket is. Most egy jó ideje új munkahelyem van, de ez a munkakör és helyzet, ahol be vagyunk zárva egy irodába 10-en és ott egész nap egymásra vagyunk utalva, nagyon nehéz nekem. Nagyon sok próbálkozasom volt, eddig a legtovább tartó munkahelyem 7 év volt. Most a legnagyobb problémám, hogy ha pl. bemegyek dolgozni semmi hangulatot, jókedvet nem teremtek. És inkább meg se szólalok. mert akkor abból jó nem származik, mondjuk abból sem, ha csöndbe vagyok. Szóval nem vagyok egy társasági ember, nyilván tudom hogy fontos, hogy az ember közösségbe dolgozzon. Már fogalmam sincs mit tegyek. Emiatt kerestem meg Önt. Esetleg ha van valami tanácsa, várom válaszát.
Üdvözlettel
Rita

A hozzászólását hamarosan engedélyezzük.

Kedves Doktornő!

Párkapcsolati Tanácsadásért fordulok önhöz,

29éves férfi vagyok párom 32éves nő van egy 15éves lánya.

10 hónapja vagyunk együtt , voltak gondok elején, de a hősies kitartásom odaadásomnak köszönhetően, mai napig együtt vagyunk, utána több hónapig semmi gond nem volt, mostanáig, ismét fel fel villan , a közös ház, gyerek vállalás , stb

Fejemhez vágja hogy ő nem tudja elképzelni magát ismét nagy hassal , és kinőtt már belőle

nem tudja elhinni letudnám az életem élni lagzi és gyerek nélkül. miért nem keresek olyat ki szül nekem.

ilyen kijelentések után szerintem a legerősebb embernél is kicsordul a könny ahogy nálam is.

De legbelül nem tudom elhinni 32éves nő ilyet ki jelenthet?

jó nincs saját háza albérletben van! nekem sincs saját házam szüleimmel élek, de nem egyszer felvetettem ötletet menjünk nézzünk házat ,vagy esetleg előtte egy ideig albérlet hogy megnézzük úgy hogy menne, szerintem közösen valóra tudjuk váltani a közös ház vállalást, még ha nehezen is.

Tudom legbelül nagyon szeret , mondta is tegnap is, de én is elmondtam hogy képben vagyok a tényekkel de én eldöntöttem mit akarok és mindent vele csak is vele! ha érnek majd hátrányok a jövőben ha nem, nekem ő a jövőm , a mindenem, ő add erőt az élet mindennapjaihoz.

továbbá ő 7évig férjnél volt, csak nem ment neki és a férje más dolgot választott helyettük, azóta volt több kapcsolata de egyik sem volt tudomásom szerint olyan hosszú mint épp velem van, több pasija is szeretett volna összeköltözni vele tudomásom szerint de egyéb ok- ok miatt ez nem valósult meg.

Doktornő kérném tanácsát , hogyan lehetne páromnál ezt a dolgokat helyrerakni, hogy ez ne jöjjön időnként fel, és sérüljenek a lelki dolgok ?
Nem akarom elvesziteni! Már építjük a nyarat is nyaralással különböző dolgokkal ,egymáshoz igazodunk szabadságok terén, illetve tervben van egy meglepetés őszi kiruccanás is,

Tudja doktornő csak egy kis boldogságra vágyom, megbecsülésre őszinteségre, mit sem ér egy kapcsolat ha van gyerek de nem vagy boldog, ezért is gondolom ,boldogság, megbecsülés, szeretet, őszinteség sokkal előrébb van , mint a gyerek vállalás !

Várom megtisztelő segítő válaszát!

Jó napot kívánok!
21 éves vagyok, fél éve volt az esküvőm, 2017 szeptemberében.
3 évig jártunk a férjemmel, eközben megismertem a férjem egyik legjobb barátját, aki már akkor nagyon megtetszett nekem külsőleg és belsőleg is, mégis hozzámentem a férjemhez, aki szeret engem és én is őt, bár mostanában úgy érzem, már nem úgy szeretem, mint eddig.
1 hónapja más lakásba költöztünk a férjemmel, közelebb lakunk a barátjához, mint eddig. Most, hogy mégtöbbet találkozunk a férjem barátjával, méginkább rájöttem, hogy nagyon vonzódok hozzá. Hogy ő hogy áll ehhez a dologhoz, azt nem tudom, még nem beszéltem vele erről.
Bizonytalan vagyok, nem tudom, mit csináljak. Nagyon tetszenek a férjem barátjának a tulajdonságai: kedves, vicces, segítőkész, aranyos, helyes, nagyon jó ember. Nem tudom, pontosan mit érzek iránta, de mindig vágyom rá.

Tisztelt Hölgyem!
A lányom 20 éves, egyetemista, vele kapcsolatban kérném a segítségét. Mindig is nagyon anyás típus volt, szoros közöttünk a kötelék, 22 év a korkülönbség. Gyerekkori legjobb barátnőjével indultak el hatalmas tervekkel az egyetemre, azonban a barátnője 3 hónap után feladta és ott hagyta az iskolát. A lányom maradt, viszont nagy törés volt ez neki….azóta nem beszélnek /ennek már lassan 2 éve/ egymással. A legnagyobb problémám, hogy teljesen magába fordult: nem barátkozik, nem beszél a csoporttársakkal. Órára bejár, de nem áll szóba senkivel. A lakótársával jól kijön, mert egyébként szeret beszélgetni, kedves, csicsergős lány, de egyszerűen társaságban, és főként, ha idegenek is vannak ott, képtelen megszólalni. Most mennie kellett volna testnevelés órára, mert végre elértem, hogy felvegye, mint tantárgyat, mert kötelező, és mégis képtelen volt elmenni: izzadt a tenyere, remegett mindene teljesen bepánikolt, mesélte nekem. Egyébként, mikor hétvégére hazajön, nem venni észre rajta semmit: beszél, hogy mik történtek vele, mit csinált, mi volt a vonaton, stb. de egyszerűen ezekről a problémákról nem tudok beszélni vele anélkül, hogy el ne sírná magát. Barátja még sosem volt, a fiúkat kerüli, nem tudom, miért fél tőlük. Lehet közrejátszik, hogy nem olyan sovány, mint a mai fiatalok, kicsit ducibb és ez gondolom zavarja is. Nem sminkel, nincs szedett szemöldöke, viszont szépen öltözik és ápolt. Kérdésem az lenne, mit csináljak vele és hogyan, hogy ne ijesszem el, de ez az állapot már tarthatatlan? Fél a szóbeli vizsgáktól, retteg az olyan óráktól, ahol beszélgetés van és meg kell szólalni, retteg attól is, ha olyan feladatok vannak, ahol többen össze kell állni és úgy megoldani. Gólyatáborba se volt hajlandó elmenni és tavasszal lesz a felezés az egyetemen, oda se akar menni. Viszont magától elment volna nyelvtanfolyamra, ha az órarendje engedte volna. De a testneveléstől retteg. Tudom, hogy sok gondja volt ezzel a tárggyal általános- és középiskolában. De muszáj felvenni a tárgyat, nem lehet kibújni alóla. Teljesen tanácstalan vagyok, hogyan tudnék neki segíteni.
Válaszát előre is köszönöm.

Kisfiammal kapcsolatban kerdeznek, aki 3 eves. Egy honapja vettunk neki uj agyat es azota minden ejszaka atjar hozzam aludni. Apukaja heti 4 napot kulfoldon dolgozik igy egyedul vagyok veluk. Kistesoja 4 honapos, o is kulon szobaban, sajat kisagyban altalaban vegigalussza az ejszakat. Azt mondja azert jon velem aludni, mert fel a rossz almoktol es a bagolytol. Par honapja szobatiszta, de ejszaka meg mindig pelenkat hord, reggelre mindig tele van. Ezek ugye mind szorongasra utalnak? Mit csinaljak hogy vegre ne ebredjunk fel minden ejszaka tobbszor? Amikor az apukaja itthon van ( heti 3 nap ) akkor emiatt kint kell aludnia a kanapen… En meg nem tudok igy aludni, pihenni, nincs energiam a kisbabarol is gondoskodni igy egyedul. Egyebkent bolcsibe jar, ott jol elvan, jokedvu, alszik ott is 1 orat delutan. Persze reggelente mindig nyafog, hogy nem akar menni. Az uj testver miatt lehet ez? Fel, mert hianyzik neki az apukaja? Egyebkent regebben is megesett hogy atjott, de a baba szuletese es foleg az uj agy utan minden ejszaka tobbszor is atjon. Hogy kezeljuk? Koszonom elore is a valaszt!

Tisztelt dr. Úr!

Rövidre fognám a történetet.

Volt egy valósnak vélt jó barátom, akiről később kiderült,hogy súlyos nárcisztikus személyiségzavarban szenved, és tönkre is tett lelkileg egyszer. Sikerült felépülnöm nagy nehezen, rájöttem, hogy empata személyiség vagyok,ezért mélyen éreztem át ezt az egész jelenséget. Később tudatosult csak bennem,hogy nem én voltam a hibás, és tényleg komoly következményeket von maga után ez a személyiségzavar.
Így mikor egyszer már elváltak útjaink(mert nem tudtam vele együtt lakni már,de még magamat is csak hitegettem,hogy ő normális és én voltam a túl érzékeny,) úgymond megbánást tanusított, ne haragban váljunk el, megbeszéltük,hogy miben kell változnia.

Ebben a tévhitben visszasodródtam hozzá, és “vakon” maradtam egy darabig, a mai napig is (legalábbis szerinte). Mostanában kezdtem el gondolkozni,hogyan tudnék elszakadni tőle,mióta felépültem lelkileg és próbálom a magam útját járni,pozitívan,egyensúlyban,szeretetben, (amiknek ő az ellenkezője, mégis koldusa) és látja,hogy a környezetem is efelé hajlik,ezért próbál lehúzni, és több eset is volt rá,
pl.: munkahelyre megérkeztem,kicsit nyűgösen,de jó kedvvel, majd próbálta “viccelődve” elmondani,hogy én hogy érzem magam, nem aludtam ki magam,pesszimista vagyok stb.,úgymond próbált rám erőltetni egy érzést,amin uralkodhat,
Erre én mindig reagáltam valamit, védekezésképp, majd megint viccet akart csinálni belőle: “de bírom, figyeld mindenre mond valamit” (mondta egy harmadik személynek)
Erre belőlem úgymond kitört egy reakció,magasabb hangnemben , hogy: hát igen mert nem igaz amiket mondasz.
Mivel jogosan reagáltam és tudta,hogy nincs igaza (illetve nem tudta felfogni,hogy nem neki van igaza, mert nem képes megmondani,hogy én, hogy érzem magam,viszont már kialakított egy maszk 2.0-t mintha megváltozott volna,így rejtve kellett maradnia,de belül tombol szerintem)fogta magát és szó nélkül”elvonult”. Majd pár óra múlva mutatott egy képet,amin egy motivációs üzenet volt, mondta ,hogy külön nekem mentette le ,hogy megmutassa. (jó a rálátása)
Gondolom ez volt az új-régi maszk alapjaira helyezésének első lépése,mert a verbális rejtett rombolás nem vált be,hogy védje az énközpontját, de mivel “eljátszotta” már,hogy megváltozott azokban a dolgokban (pl.: haragos reakció,bűntudat keltés,bármilyen negatív manipuláció) így ahhoz kell tartania magát,mert nem akar lebukni, ezért lehetséges,hogy úgy reagál,hogy szó nélkül elmegy, vagy esetleg frusztrált lesz,mint aki nem tud mit kezdeni a helyzettel?

Másnap ugyanezt a maszkot vette elő,amivel a barátságunkat annak idején kezdte,de sokkal hiteltelenebbnek tűnt,mintha félne játszani,mert tudja,hogy túl nagy a különbség a tegnapi(érzéketlen) és a mai maszk (hízelgő) érzelmei között egy kívülálló számára.
Mivel bizonytalan,hogy sejtem-e, olyan mintha nem tudná magabiztosan teljes színészettel eljátszani és félne,mikor mondom azt,hogy lebuktál?

A megérzésem alapja pl.: “beszélgetés” során tanító jellegű témánál mikor az én reagálásomra esett volna a sor,hogy ő meghallgasson (alárendelt szerep), fogta magát és szinte kirohant a szobából. Mire én utána szóltam,hogy hova mész, erre visszafordult és egy ártatlan mondatot mondott,mintha én lennék a fura, aki megkérdezi: enni megyek.

Nos ezek alapján szeretném megtudni,hogy lehetséges-e,hogy ez az ember felismerte,hogy már nem hatásos a manipulációja és ezért távolságtartó illetve, ha vita téma van, inkább elmegy, mert tudja ,hogy nem tudja magát kontrollálni és fél, hogy “lelepleződne”?

Ennek tükrében,ha fél,hogy le fog “bukni”, lehetséges-e,hogy ő maga lép ki az életemből, mert azt hiszi,hogy veszélyes lehetek. (Tudja,hogy nehéz lenne bárkit ellenem irányítani,mert a közös környezetünk ismer engem, és őt is)

Ezután lehetséges,hogy a barátság látszatának fenntartásának érdekében olykor odafigyelve,szép lassan, inkább eltűnik halkan a maszk alatt,de már nem próbál “legyőzni”,mert tudja,hogy nem hat a manipulációja és lebukni sem akar?
Ezért kerülhet el engem, míg nem talál kiutat leplezve maradván az elhasznált források bűvköréből, “költözés,új munka” vagy valami címszó alatt?

Arra vagyok kíváncsi,hogy lehetséges -e ez a végkimenetel egy nárcisztikus személyiségzavarban szenvedő emberrel való kapcsolatban?

Azért is érdekel ez olyan égetően,mert több oka is van,annak, hogy nem ébreszthetem fel és körülötte másokat sem,de van bennem egyfajta kötelességérzet is,hogy segítsek neki és környezetének jó távolról. Valahol van benne igazi jóság, de az annyira kevés, hogy esélye sincs felszínre törni egyedül az önös vágyak mellett.
A probléma az,hogy közös a munkahelyünk,az egyetemünk,és mellettem lakik egy szobával.

Nem tudom vele közölni, hogy beteg mert tudom,hogy felesleges, nem képes felfogni tettének következményeit, sértő szavait, arrogáns viselkedését,és nem fordulna orvoshoz.
Továbbá nem tartom magamat illetékesnek (na meg akkor különbnek sem) abban,hogy bosszúállóan “lebuktassam”, és úgymond minden ismerősének a tudtára adjam.
Ennek a következményei is kiszámíthatatlanok,ostobaságnak tűnik.

Ugyanakkor csúnyán hangzik,de szeretnék végre megszabadulni is tőle. Ezért reménykedem,hogy a megérzéseim azt sugallják-e esetleg,hogy érzi a játszma végét, és továbbáll?
Ennek örülnék a legjobban, mert nem kéne”felrobbantanom” egy két lábon járó bombát, úgy,hogy összetörjem őt és így még több sebet ejtve rajta és körülötte,ami még jobban súlyosbíthatja ezt az állapotot,lehetséges,hogy fel sem tudná dolgozni, bizonyára ehhez szakember szükséges.

Tudom,hogy komplex és zavaros,mint a szituációk is, és nehéz ezek alapján eldönteni,hogy a megérzéseim helyesek-e,de igazából arra lennék kíváncsi,hogy ennél a személyiség zavarnál, van-e olyan eset, mikor az áldozatot ő hagyja el, úgy,hogy többé nem keresi?

Ez esetben türelmesen várnék, de már napok óta ezen gondolkozok, és tudnom kell,hogy érdemes várnom,hogy lelép, vagy nekem kell tennem valamit?

Köszönettel,

Sándor.