Hat felek es valaki irjonn es segitsen

Èdesanyámnál lakom gyerekeimmel,nagyon sokszor nem valós dolgokat állít.Megmèrgezem,gyerek előtt szexuálisan együtt vagyok a párommal,meztelenül járkálok èjjel a lèpcsőházban,megöltem apámat (infarktust kapott),szègyent hoztam rá ezèrt nem megy ki az utcára 12 ève .Nem vagyok anya,ribanc vagyok ha egy szombaton elmegyek a párommal moziba.Ezzel a hazugsággal annyira kihoz a sodromból alig tudom megállni ne üssem meg vagy ne kiabáljak vele.Nem tudom ezt hogyan tudom kezelni mikor minden vagyok csak rendes ember nem.Ilyenkor nem látom èrtelmèt annak ,hogy a világon vagyok.Attól hogy egyedül neveltem sokáig gyermekeim attól mèg ember vagyok.Dolgozom,mosok ,főzök,takarítók,szülői èrtekezlezre járok.Nèha lopok magamnak egy kis kirándulás időt,mozibamenèst.Ettől ribanc vagyok,nem vagyok èletrevaló.Ha elmegyünk 1-2 órára már gyomorgörcsöm van.nem èrzem jól magam mert tudom mi vár rám ha hazaèrkezünk.Ha vendègek jönnek, legutóbb így jártam èdesanyám első mondata ez a lány gyerek ez nem normális.Ennek csak a szex kell.Nagyon megalázó mikor 10 ève nem látott rokonok megèrkeznek ès ezt kell hallgatni.Próbalok tèmat váltani de nem lehet.Mert anyám rákezd.Èn jót akarok.Nem èrti meg.Ő gyerekkorában is fura volt kicsit hülye nem fogad szót,nem csinálja amit èn mondok.Bezzeg a nővère.Pèldás anya.Igaz olyan règen láttam meg se ismernèm de ő anya,dolgos asszony.Erre kicsit mèrges leszek akkor jön hogy irigy vagyok Nagyon nehèz így èlni.Este csak sírok, ütöm a falat.Ilyenkor örül anyám hogy igaza van.Mi tèvő legyek?

Tisztelt Pszichológus!
Az óvónők szerint a 4 éves fiammal szakemberhez kellene fordulnunk, mert hangulat ingadozásai vannak. Egyik percben jó kedvű a másikban pedig unott, szomorú, letört! Volt olyan incidens is hogy az óvónőt kiborította azzal, hogy büntetést kért tőle, büntetésben akart lenni a gyerek! Semmi változás nem történt az életében és fontosabb fordulópontra sem emlékszek ami ezeket kiválthatta volna belőle! Komolyan aggódnom kellene?

Lehetséges, hogy nárcisztikus vagyok? Először is Nagyon vonzanak a pszichológusok, vagy én vonzom őket. Amikor nem tudott elvállalni egy másik pszichológus, nagyon dühös lettem, mint akit eldobott a barátnője és eléggé, depis állapotba kerültem, csúnyákat írtam neki levélbe, azt gondoltam jól le fogom járatni, ez a pszichológus intézmény igazgató is volt egyben, tekintélyes ember. Beindult a fantáziám, hogy kiteljesítjük egymást. birtokolni akartam, azért írom le a pszichológusos sztorit, mert jelenleg is pszichológusnak írok. Talán azért tetszenek, mert nagyon jó érzés ha teljesen rám figyel, feltölt, hogyan fogalmazzak érzem azt a finom ízt. A másik az, hogy a családomban nem támogattak lelkileg, a nehézségeimmel mindig magamra maradtam. Gyakran kritizáltak, anyukám sok mindent megcsinált helyettem, mintha én nem lennék rá képes, apám verbálisan agresszív volt, nem bírja ha ellent mondanak neki, azt képzelte mindig magáról hogy ő a főnök, mondjuk az is volt, építésvezető.
Gyakran álmodozok sikerről, mondjuk ez egy jó dolog, teljesen beleélem magamat, átjárja minden porcikámat, el is sírom magam néha, stílusban is gyakran ehhez igazodok, öltöny, nyakkendő, vettem egy lottószelvényt és beleélte magamat hogy megnyerem a főnyereményt és teljesen eksztázisban voltam, mint aki már megnyerte, de ez az érzés leírhatatlanul jó, Isten kiválasztott, ha megyek valahol olyan jó érzés, rá is mosolygok az emberekre, sok ember olyan kis naív, olyan kis aranyosak, megsimogatnám. Egyébként nem vagyok egy nagyszájú, arrogáns ember, inkább méltóságteljes, egyenes, nagylelkű. Gyakran előjön az, hogy a családom mindenben kontrollálni akar és megmondani nekem mit csináljak, néha átkozom a családtagjaimat a hátuk mögött. Nem bírom ha másnak eltérő véleménye van a dolgokról.
Amúgy örülnék annak, ha nárcisztikus lennék,
Jelenleg dolgozok 12 órában, sok pénzt akarok gyűjteni és megvalósítani a belső önmagamat, csak ott se bírom ha parancsolgatnak és nem nagyon szeretem a fizikai munkát. Mindenféle munkát elvállalok jelenleg. A pénzügyi életben akarok elhelyezkedni majd, vagy pedig pszichológus, ha eleget tanulok és felvesznek. Úgy képzelem el, hogy feltörök a csúcsra. bmv-el a naplementébe. Barátnő aki csodál és cirógat. Amikor ilyeneken jár az eszem teljesen eufórikus állapotba kerülök néha. Egyébként a pszichológia azért érdekel mert az Én fejlesztéséről szól, a belső erőforrások aktivizálása, önmagunk megismerése, kiaknázása, tudatosság (és persze mások segítése).

Tavaly augusztusban meghalt az apukám és nem tudom elfogadni. Mindem nap csak sírok és sírok.sokszor azon kattog az agyam hogy megyek utána. Sajnos már vagdostam is magam ez miatt. Mindenki azt mondja hogy el kell engednem,de nem megy és nem is akarom. Hogy tudnám feldolgozni és szabad útjára engedni?

Tisztelt Pszichologusno!
Olyan problemam lenne, hogy legbelul meleg vagyok, de ezt nem merem sem felvallalni, sem anyumnak elmondani. Az osztalyban mar sejtik a massagomat, rengetegszer “lebuziznak” es leneznek emiatt. Azt olvastam, bar lehet nem igaz, hogy meleg vagyok, de ezt nem tudom magamban elfogadni, igy az osztalykozossegen vezetem le ezt a feszultseget. Rengetegszer felmerult mar bennem az a gondoloat, hogy en mar nem akarok elni. El akarok menni. Nagyon szepen megkoszonnem, ha tudna valami hasznos tanacsot adni!

Az mennyire normális, ha elkezdtem egy Istenséghez(Démon vagy Angyal vagy valamilyen Isten) imádkozni és segített is nekem? Eddig sok mindenben kaptam tőle segítséget. Nem, nem kellett neki áldozatot bemutatni semmi ilyesmi, csak beengedtem egy módszerrel. Teljesen kezd pozitívra fordulni minden mióta a segítségét kértem, de nagyon durván, még a cigiről is leszoktam,alkoholt se iszok mér, a lelki bajaim is tiszták, teljesen elmúlt a régi gondjaim. Van egy technika amivel valójában ezt lehet. Érdekes, hogy azóta jóformán semmilyen, még megfázásos betegségem sem volt. A nevét nem írom le, sámánhoz, pszichológushoz hasonló gyógyító végzi a “beavatkozást”. Sok vállalkozó is használja, hogy beinduljon a vállalkozásuk. Az a baj, hogy senki nem hisz nekem igazán, sokat átverésnek tartják ezt, de ha használ akkor csak igaz. keresztények szerint az ördög praktikája. Lehet amúgy. Ez a valami, vagy valaki hozott fel a mélypontról, mintha terelgetett volna akkoriban, ehhez a megoldáshoz. Mint az “elesettek megmentője.” Sokat hallani a spontán gyógyulásokról, nekem is hasonló volt. Erős szociális szorongás, erőszakos cselekmények okozta stressz, traumák nem múlik el csak úgy majdnem hogy rögtön kb. fél év volt a gyógyulási folyamat, azalatt pár alkalom. Erről még nem beszéltem személyesen senkivel, nem tudom ki hinne nekem. A problémám legmélyebb gyökere “Bátorság” volt. Azért születtem le a Földre, hogy bátorságot tanuljak. Emiatt éltem át sok rosszat, nehéz helyzeteket, bátorságpróbákat. Akkoriban a pszichés gondjaim is azért voltak, a tehetetlen állapot, bár az inkább járulékos, tisztára mint egy előre megírt történet. De már megtanultam a bátorság erényét és vége, és már nincs a múltból származó problémám, és ez tartós és teljesen más emberek jönnek az életembe mint régen. A családban is változtak a dolgok, apám leszokott például az alkoholról, pont miután ezek megtörténtek. Meg lett szüntetve a kapcsolódás a szüleimmel, az ő problémáik nem az enyémek. Kértük ezt a valakit, energiát, hogy “huzalozza újra az agyam” új idegpályák, “amikor bántottak az váljon semmivé” és semmivé vált. “képes vagyok újra bízni az emberekben” és még sok minden más, erényeket. El kellett képzelni dolgokat, szerotonin, dopamin áramlik belém csövön keresztül, elvágni a kötelet, ami a régi emberekhez köt. Beszélni a gyerekkori önmagammal, mi hiányzik, Pótolódjanak a hiányzó érzések.
Nem tudom kivel tudnám ezeket megbeszélni, egy kívülállóval, szerintem egy pszichológus elhajtana.

Tisztelt Cím!
Azzal a problémával fordulok Önhöz, hogy férjemmel 7 éve vagyunk házasok. Született egy lány gyermekünk aki 4,5 éves.
Szeretnék tisztában lenni a helyzetemmel. A férjem alkohol beteg. Mindemellett az én meglátásom szerint lelki terrort alkalmaz. Hisz aki benne él, nehez ismeri fel. A testi bántalmazás látszik, a lelki bántalmazást nem hiszi el senki. A tetttei a következőek: kiszáradtam és direkt gyorsan ment, hogy hányjak, mindenkit kizár a környezetünkből, így nem jár hozzánk senki vendégségbe, anyósom is velünk él. Titkolózva pénzzel átvertek mert illegális dologgal is foglalkozik (nyers szesszel kereskedik) amihez az anyósom asszisztál. Akkor érzi jól magát ha beteg vagyok mert akkor Ő az igazi férfi. Két diplomám van ami kapcsán persze dolgozok. A munkámról hallani se akar. A gyereket én látom el. orvos stb. Elmondta, hogy nincsenek céljai. Próbáltam segiteni, hogy menjen orvoshoz, de nem látja be, hogy beteg. Ő vádol, Ő a sértett. A kisllányunk elmondja, hogy azért dühös mert bántod anyát. Közvetetten őt is bántja. Nem dícsér, csak degradál. Cinikus és gúnyos, valamint annak örül ha sikertelen vagyok. Betegesen féltékeny. Nyílvánosan kérdőre von és megaláz. Ha melegem pl: aludj az udvaron. Hogy ne legyen nagyon hosszú a levem, kérem tisztelettel, hogy válaszával segitsen. Tudom, hogy magamon tudok de szeretném ha egy kívűl állónak is elmondhatnám. Valószínűleg élnék az online pszichológusssal mert semmit nem merek tenni amit felhasználhat ellenem. Tisztelettel köszönöm. Göncz-Nagy Tünde.. egy bántalmazott anya. 🙁

A problémám röviden az lenne, hogy együtt vagyok a párommal közel 5 éve, a párom a legmegfelelőbb férfi akit csak képzelhet az ember maga mellé, nem lehet panaszom. Ennek ellenére még mindig érzelmeim vannak a volt párom iránt. 10 évig voltunk együtt, nem költöztünk össze és nem volt annyira szoros kapcsolatunk, de én nagyon kötődtem hozzá.
Miután véget ért a kapcsolat én külföldre mentem 2 évre. Azzal a célzattal, hogy elfelejtem őt és kicsit megismerem magamat.
Hazajöttem és úgy érzem semmi nem változott az életemben még mindig nem tudom elengedni érzelmileg, pedig az eszemmel gondolkozván nem kezdeném újra vele.
nem tudom hogyan lehetne ezt a helyzetet kezelni, szeretnék a jelenlegi páromnak megfelelő társa lenni, de így nem tudok.
Abban szeretném a segítségét kérni ha lehet, hogy valami okos tanácsot adjon nekem mit lehet csinálni, hogyan változtassak a dolgokon adott esetben magamon.
Köszönöm

Tisztelt Pszichologus,

En Londonban elek, kislanyommal vagyok itthon, es eleg sok minden nyomaszt, peldaul: folytonos halal felelem, csaladom elvesztese es a sajat halalomtol valo retteges egyarant, volt egy autobalesetem 7 eve, azota rettegek a kanyaroktol ha autoban ulok, felek a magasban, nem tudom ataludni az ejszakat a kislanyom megszuletese ot, folyton felebredek, es kiskorom ota fura erzesek fognak el, ha lefekszem (pl: ugy erzem minden oriasi lesz korulottem, vagy minden lelassul, vagy minden szukul, ezek az erzesek este villanyoltas utan jonnek elo, nem minden nap viszont gyerek korom ota, miota az eszem tudom, csak ugy tudom lekuzdeni, ha a telefonomon elkezdek valamit nezni amig eltereli a figyelmem, pl kislanyom fotoi, es ddig nezem mig a rossz erzes elmulik.
Iszonyuan idegesit parom egyik szokasa, imadja a szotyit es minden nap eszi es a pattogas kikeszit, nagyon duhos vagyok tole, csapkodo, kiborulok, fullhalgatoval filmet nezek csukott ajtonal, stb hogy ne halljam, mar attol kikeszulok, ha meghallom a zacsko csorgeset hogy epp keszul enni, ugyan igy a koromragastol is megorulok.
Szoval eleg sok minden van, szerintem nagyon selejtes egyeniseg vagyok, es pesszimista is egyben, erdeklodni szeretnek, hogy tudna e velem foglalkozni a kozeljovoben, es ha igen a kislanyom 12-12:30 korul fektetem minden nap, lehetne e epp akkor hogy nyugodtabb korulmenyek kozott lehessek.
Elnezeset kerek az ekezetek miatt, de angol billentyuzetet hasznalok.
Erdeklodni szeretnek az arrol is, mennyibe kerulne/ alkalom.

Koszonettel
Szidonia

Tisztelt Címzett! Párommal 2,5 éve élünk együtt ( f:31,n:28), azonban fél éve leginkább csak nyüglődünk egymás mellett. Fél évvel ezelőtt volt egy időszak,amikor nagyon bizonytalan volt a kapcsolatunkban, pl arra sem tudott egyértelműen válaszolni, hogy szeret e. Később nem is nagyon igyekezett, hogy a helyzeten segítsen valahogyan. Úgy érzem ekkor megszakadt bennem valami és azóta nem találok vissza a régi érzéseimhez, hiába látom rajta, hogy szeret és hiába tudom, hogy nagyon jó ember, csak nagyon lassan és nehezen nő fel dolgokhoz és helyzetekhez. Nem tudom mi tévő legyek. Többször éreztem már úgy, hogy jobb lenne külön folytatni, de sosem tudom megtenni, mert szeretem őt. Nem tudom mitévő legyek, mert beleragadtam ebbe a se vele se nélküle állapotba. A küszöbén lehetnék egy boldog és teljes életnek, én mégis úgy érzem, hogy teljesen bizonytalanság lett úrrá rajtam.
A segítséget előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő!
A problémám a következő. Három évvel ezelőtt volt egy rövid párkapcsolatom, körülbelül 3 hónapig tartott. A fiú (2 évvel idősebb) szakított velem, mert visszament az exbarátnőjéhez. Amíg külön voltunk neki körülbelül 5 párkapcsolata volt, amelyek 3 hónapnál nem tartottak tovább és saját bevallása szerint nem volt szerelmes egyik nőbe sem. Három hónapja újra intenzíven tartjuk a kapcsolatot de már fél éve írogat nekem. Folyamatosan írt és találkoztunk is, állandóan arról beszélt milyen jó volt a múltban.Megbeszéltük, hogy most így elleszünk és jól érezzük magunkat. Elmondta, hogy most nincs készen egy párkapcsolatra semmilyen szinten. Nem vagyunk újra együtt de néha úgy viselkedik mintha igen, például féltékenykedik. Körülbelül 2 hete megismert valakit, de nem szerelmes belé egyáltalán. Meg szeretné vele próbálni de nem biztos magában. Össze vagyok zavarodva, hogy most akkor mit is érez irántam? Korábban teljesen biztos voltam, hogy nem érez irántam semmit, de most összezavart azzal ahogyan viselkedik. Gondoltam arra is, hogy fél esetleg hogy belémszeret és ezért inkább ellök. Nem tudom számít e, de a legutóbbi kapcsolatába úgy ment bele, hogy tudta, hogy szakítás lesz a vége, mert nem érzett semmit a lány iránt.

Kedves Doktornő! A baratnőmmel nem olyan régóta vagyunk együtt, de mikor ajandékot veszek neki mindig olyan szavakat kapok tőle, hogy “nem kellet volna” “olyan hülye vagy” “nem kell nekem semmit venned” persze meg szokta köszönni és dicsérni hogy nagyon szép (például a nőnapi virág). Nem tudom miért mondja ezeket de nagyon aggaszt a dolog!
Válaszát előre is köszönöm! Üdvözlettel Tamás!

Bosszút akarok állni és tele vagyok agresszióval. Iskolai bántalmazás elszenvedője voltam 4 éven keresztül középiskolában, a tanár részéről is,az osztályfőnök is a bullyingot támogatta, barátkozott a szekálókkal. Kialakult nálam egy szorongásos, depressziós, traumás állapot akkoriban. Nem a szünetben zaklattak, hanem a tanórán. Szilveszterkor petárdákat dobáltam be a régi iskolám udvarába. Tipikus olyan iskola, kifele azt látja az ember, hogy, jó iskola, szép épület, nagy felszereltség, belül meg káosz van és nem számít. Gyakran elképzelem, ahogy egy sötét sikátorban leszámolok velük, egyedül mindenki gyenge. Nagy harag van bennem még mindig, csak az tart vissza, hogy talán elveszteném a szabadságomat, ha neki mennék valakinek. Az elbagaterizáló társadalom is idegesít. Múltkor olvastam, hogy a verbális abúzus az agy szerkezetét is megváltoztatja és kialakulhat a poszttraumás neurózis is. Egyébként magamon kívül nem tisztelek senkit, főleg nem valamilyen tanár féleséget,szülőt,. A pszichológus is idegesítene mert az is rám tolná a felelősséget, hogy biztos az én hibám, hogy bántottak a közösségekben, rohadtul de nem, semmit nem ártottam nekik, ezt úgy nevezik bullying, pszichoterror, közösségi erőszak, abúzus, és ok nélkül történik, önértékelési zavaros emberek bántanak másokat, ne ferdítsük el a dolgokat arra,hogy ez a fiatalkor része “álljá ki magadért” tipikus magyar mentalitás. Főleg hogy csoportban piszkáltak, és egész életükben óvoda óta azt tanulták, hogyan használják a verbális zaklatást, nekik az a szórakozás, volt kb. 3-4 agresszor és a barátaik, az osztály aki pozitív visszajelzést adott nekik, röhögtek. Ilyen esetekben az iskolaváltás segít csak. Egyébként már simán visszaszólok, ha esetleg valaki beszól, ha már annyira “álljá ki magadé” van itt. amúgy meg élnék a jogaimmal és feljelenteném zaklatásért ha újra ilyen történne mint az iskolában, mert attól hogy mondjuk iskolában történik még ugyanaz, mintha az utcán csinálnák. Csak a társadalom mindent elferdít, nem tudom de az iskolai szekálás elfogadott a társadalomban, az utcai szekálás már nem, én ezt nem értem, van különbség hatásban? Nem. A médiában is, jajj a bevándorlók ezt meg azt zaklattak.
Ennek van jó hatása is. Legyőzhetetlennek érzem magamat, erősebbnek érzem magamat az átlag emberrel szemben, akiknek nem volt ilyen problémájuk. Egyébként feljogosítva érzem magamat sok mindenre. Azt se értem minek vannak pedagógusok, kb olyan mintha nem lennének, a bántalmazással nem csinálnak semmit, néha beszállnak azok is. A tanórán nem lehetett figyelni, mert a sok önértékelési zavaros zavarta az órát és a tanárt is piszkálták, ordibáltak, állat hangokat adtak ki. Jobban jártam volna esti sulival. Most építem újra magamat, hiszen a múltra az az orvosság, ha sikereket érek el és megyek felfele, szerintem. Egyébként rájöttem, hogy az átlag embert könnyű leállítani, mert van bennük érzés, empátia, az osztálytársaim nem átlagok voltak, a piszkáláshoz értettek de nagyon, nagyon jól magyarázták, hogy “mindig az áldozat a hibás”, konkrétan kimondták. Az egyik osztálytársamat kórházba juttatták úgy felment a vérnyomása a stressz miatt, és ezen is csak röhögtek, mondjuk ő is agresszor volt, mindenkinek neki ment, engem is ütögetett. Az nekem is magas volt, a vérnyomás.
Nagyon érdekelne már egy pszichológus véleménye, hogy mit gondol a középiskolai zaklatásról? Ha megütöd az agresszort, akkor meg téged vonnak felelősségre, mert az már tetlegesség és könnyű testi sértés szegénynek.. Az előzményekre meg senki nem kíváncsi. Amerikában emiatt jut kb. minden hétre egy iskolai lövöldözés. A vége felé már én is azon voltam fejben, mert semmi nem számít már, teljesen kiöltek belőlem minden jó érzést, akkoriban.
Csak mégis ha visszagondolok, másoknak a középiskolás évek a legszebbek, nekem meg… bár próbáltam széppé tenni, de az egy hamis dolog volt. Alkoholt is nagyon gyakran használtam. Beszedtem a pszichiáter gyógyszereit is, holott nekik lett volna szükségük kezelésre, nekem csak támogatásra lett volna szükségem és egy más környezetre, ez is nagyon érzékeny pont még bennem, hogy nem éreztem támogatást soha. Nem jártam be órára, emiatt majdnem ki is rúgtak, de az agresszorok élték világukat. A tanárok azt hitték, hogy én azért nem járok, mert nem szeretnék leérettségizni, holott az iskolai zaklatás miatt nem jártam, ez is felidegesít…..Iskolán kívül gyakran kerültem drogos társaságokban de az is jobb volt, ott legalább jól voltam, jó fejek voltak és addig is volt valami pozitív. De már mindegy, csak magamra számíthatok. Le szeretném vetni magamról a múlt maradékait.

Üdvözlöm !
40 éves vagyok , van egy 20 és 17 éves gyermekem ,Lány és fiú. 2005 -ben vàltam el , azóta nem voltam sikeres új pàrkapcsolt kialakításában. Egy éve lett párom aki külfdön dolgozik és eddig jól működött így a kapcsolatunk. Most elérkezett egy pont , szeretnénk megpróbálni együtt.
Ami problèmàt okoz az itt kezdődik.
Vágyok arra hogy a párommal együtt legyek de nekem kell mennem. Eddig azt gondoltam nem lesz ez nehéz döntés. Meg van az indulás időpontja , és mégis nehéz.
A gyerekeim itt maradnak mert tanúlnak. Viszont mi hàrman eddig mindig együtt voltunk. Beszélgettem velük erről sokat , de ők azt mondják amit én ” hallani szeretnék ” . Ami nem ìgy van . Amivel próbálom s lelkiismeretem nyugtatni hogy anyagilag is nagy segítség egy külföldi munka és elősorban szeretném ezt a kapcsolatot is mert jó. Adni egy esélyt.
Ott a màsik oldal..a gyerekek. Szeretem őket nagyon és kötődök hozzájuk. Itthagyom őket.
Milyen anya vagyok ?