Jonapot kivanok.Nem tudom mi tévő legyek. . Az első osztajban semmi probléma nemvolt vele, most a masodik osztajban mar leromlott a tanulas és egyre több panasz van a fiamra az iskolaban hogy verekedik csunyán beszél itthon is néha oda csap ok nélkül a testverenek aki 2.5 éves. Sokszor leülök beszélni vele hogy ezt nem szabad tovább folytani amit csinál mindig megigéri hogy ma nemlesz rosz nem fog verekedni de tovabb folytatja. Nemtudom ma mi tévő legyek. Nagyon szépen Köszönöm a válaszát.

Jonapot kivanok.Nem tudom mi tévő legyek. . Az első osztajban semmi probléma nemvolt vele, most a masodik osztajban mar leromlott a tanulas és egyre több panasz van a fiamra az iskolaban hogy verekedik csunyán beszél itthon is néha oda csap ok nélkül a testverenek aki 2.5 éves. Sokszor leülök beszélni vele hogy ezt nem szabad tovább folytani amit csinál mindig megigéri hogy ma nemlesz rosz nem fog verekedni de tovabb folytatja. Nemtudom ma mi tévő legyek. Nagyon szépen Köszönöm a válaszát.

Szívritmus zavarom van (tachycardia). Sajnos nem tudom kezelni a streszt, ezért sűrűn rosszul vagyok. Hova forduljak segítségért? Pszichológushoz vagy nevelési tanácsadóhoz? Válaszát előre is köszönöm.

Úgy érzem a pszichológus manipulált és kihasznált, lehetséges, vagy csak téves?
Ilyeneket mondott hogy nem vagyok képes az önálló életvitelre, még szükségem van arra hogy hozzá járjak és teljesen elbizonytalanodtam. Meg, hogy a harag amit érzek a múlt miatt nem fog egyhamar elmúlni, Mondtam neki, hogy nem akarok többet járni, de ő rám akarta erőltetni magát. Kétszer még visszamentem hozzá, de sikerült otthagynom azt a valakit, egyébként elég ijesztő feje volt a számomra.
Féltem tőle egyébként, frusztrált. Kutakodott a magánéletemben, kérdezgette, hogy ki a háziorvosom, ezt is minek? Gyakran csak vigyorgott, nem volt benne semmi együttérzés.
Úgy érzem jelenleg, mint akinek kiforgatták a zsebét. A végén meg azt mondta, hogy “hát mit vártam én egy pszichológustól” és most meg akarom “hálálni” ezeket. Múltkor láttam az utcán és hevesen elkezdett verni a szívem, ő is rám nézett. Van valami abban az emberben. Amúgy nő én meg férfi. Úgy éreztem az ülések alatt, hogy el vagyok nyomva, mert ő irányított. Meg hát olyan volt, mint aki elvárja a tiszteletet a semmiért, ő meg arra se volt képes néha, hogy elhozza a jegyzeteimet, amiket irkált, össze vissza kutakodott,olyan dolgokban amik nem is tartoznak oda, elkérte a régi orvosi papírjaimat, és lefénymásolta és eljött a lakásomhoz, a papírokból derítette ki hol lakok, amikor nem mentem el az egyik időpontjára, mert “nem tudom mi van magával” és amikor azt hazudtam hogy nincs pénzem, akkor rögtön el is hajtott 😀 Állítólag “aggódott értem”. Úgy vigyorgott, nevetett amikor a múltamról beszéltem, mint aki élvezkedik, vicces dolog ha bántottak valakit? Máskor meg mintha mindent jobban tudna. Egyébként elkezdtem hazudgálni is neki, a tesztjeibe is bejelöltem a durvákat. “hm magánál nagyon elhúzodott a diagnosztikus fázis” ő húzta el ennyire, a saját tempójában haladt. Ezek a hümmögések is te jó Isten. Ismerte az iskolát amibe jártam és az alapján Ítélte meg a dolgokat, amit ő lát, mint aki a véleményemet semmibe veszi, mert ő jobban tudja. meg “én nevelési tanácsadóban dolgozok” engem hol érdekel az? Volt, hogy azt érzékeltette amit mondok az hülyeség.
Azt is megemlítette hogy látott az utcán, hát jólvan lássál.
Titkolózott is arról, hogy mi a konkrét dolog, amiket vizsgált.
Szóval igen úgy érzem magam, mint akibe beletörölte a lábát.
Minimum el akarom lopni a pénztárcáját, vagy graffitivel kicsinosítani a lakását. Tudom hol dolgozik, és tudom melyik az ő kocsija, én is kutakodtam utána. Hm vajon kiderülne?
A férje egyébként nyomozó.
Szerintem kedveském ki van égve.
Azért is írom ezt most le ide, hogy összerakjam fejbe ezt az egészet, mert lehet hogy csak nekem vannak téves eszméim, viszont az is lehet hogy tényleg manipuláció és kihasználás volt. Mint aki kihasználja ezt a tehetetlenséges helyzetet, hogy irányíthat és bárhogy jól jön ki belőle. Előtte kielemez, hogy könnyebb dolga legyen.
Meg persze a fölösleges pénz.

Tisztelt Doktornő!!Azzal a problémàval fordulok önhöz hogy volt egy 10éves hàzassàgom amiből nem született gyerek.Viszont a férjemet 2éve csaltam akitől most 7hetes terhes vagyok.Bevallottam a férjemnek a meg csalàst egy pàr honapja mert a szeretőm élettàrsa is ràjött erre a kis viszonyra akkor a férjem ugy mond megbocsàjtott,de most jött a terhesség.A terhességet elmondtam a szeretőmnek aki elöször szóhoz sem juttott aztàn azt mondta hogy vettesem el.Persze én nem szeretném hisz 33éves vagyok erre azt mondta hogy önző vagyok és én ő rà nem gondolok és sok sikert kívàn hozzà.Nagyon felzaklattak a szavai,annyira hogy attól vagy nem attól nem tudom de bevéreztem és korhàzba kerültem.Nem szóltam neki,de valahonnan még is megtudta és érdeklődött utànnam hogy mi a baj,mi történt,miért vagyok bent?Kétszer hívott fel most hogy bent vagyok egyszer azért hogy megtudja mi van velem aztàn meg azért hogy elmondja hogy milyen nehéz neki és nem tudja mi lenne a jó mert a màsik nő akivel él és amióta megcsalàs kiderůlt azóta gyereket akar tőle ez 6honapja van azota nyomja neki ezt a témàt.Engem ez még jobban felzaklatott és nem tudom hova tenni,mire volt ez jó neki hogy ezt nekem elmondja amikor amugy is iszonyatos a lelki àllapotom és még ilyeneket mond.Nem tudom mit akart ezzel elérni vagy épp mondani?Talàn kezdi felfogni hogy apa lesz?Vagy még sem egy oldalú màr a nézőpontja?Nem tudom,mi tévő legyek,vagy épp mit gondoljak róla?

Kedves Válaszadó!
50 èves nő vagyok. 10 ève özvegyültem meg, aztán 3 ève kezdődött egy új kapcsolatom, de 1 èv után ő is meghalt. A kettő között is találkozgattam emberekkel, de nem igazán tetszett egyik sem.
Az idèn viszont elkezdtem levelezni valakivel, akivel úgy tűnt minden tekintetben megfelelünk egymásnak. Jó sok kèpet is küldtünk magunkról mindketten, így el tudtuk dönteni, hogy tetszik e a másik. Szenzációs beszèlgetèseket folytattunk emailban, hamar megtaláltuk a közös hangot, szinte mindenben megnyíltunk egymásnak. 2 hónap levelezès után találkoztunk, ès úgy tűnt, hogy szinte már formalitás, mert annyira eldőlt, hogy nincs más opció, csakis együtt. Egy szombati napon találkoztunk, az egèsz napot együtt töltöttük, ès nagyon nagyon jól sikerült randevú volt. Bár annyi elhangzott rèszèről, hogy azt hitte megdobban a szíve, amikor meglát, de sajnos ez elmaradt. Ennek ellenère mègis közel kerültünk egymáshoz.
Èn már nagyon vártam, hogy hogy fog reagálni majd levèlben. Nagyon köszönte az együtt töltött napot, nagyon jól èrezte magát velem, de 4 fèle variációban fejtette ki, hogy elmaradt az èrzès, amit várt, hogy úgy èrzi nem tudna szerelmes lenni, pedig szeretne, ès különben is messze lakom, erre most jött rá, mert több, mint egy óráig tartott az út. A vègère írta oda, hogy de majd alakul ez is, mint …
Elkövettem azt a hibát, hogy azonnal, az első csylódás èrzèsèvel válaszoltam a levelère. Megvádoltam, hogy esèlyt sem ad stb. Ès tettem egy megjegyzèst egy korábban bizalmasan elárult dolgára, ami neki nagyon fájó pont.
Na innen szabadult el a pokol. Vagyis ez neki nyilván nagyon rosszul esett, úgy èrezte ezzel megaláztam. Ès ekkor kezdte írni, hogy ő tervezett velem, ès esèlyt akart adni kettőnknek, hogy úgy èrezte megtalálta, akit keresett. De mivel fèny derült a másik arcomra, hogy milyes is tudok lenni a kedvessèg mellett, úgy èrzi nem tud soha többè megbízni bennem, hagyjuk abba az egèszet.
Ez most úgy hangzott, mint egy kiszámított szakítás, de nem tudom róla mègsem feltètelezni ezt. Egyenes jellemű, őszinte embernek gondolom.
1 hónapja szünt meg köztünk a kapcsolat, de èn őt vissza szeretnèm szerezni. Ha nem sikerül, nyilván elengedem az egèszet, de nem akarom azt, hogy meg sem próbálom. Annyira jó volt minden, nem lehet, hogy egy rossz pillanat elsöpör minden jót!
Kèrem, segítsen, hogy hogy fogjak hozzá? Nem szeretnèm mèg jobban elriasztani a görcsös akarásommal. Szemèlyes találkozás mèg nem jöhet szóba, valahogy máshogy kell kiengesztelnem.
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő! 4 évig dolgoztam egy dohányboltban. Voltak nehézségek a munkával kapcsolatban, de alapvetően elvoltam ott. Volt több ismerősöm onnan akikkel barátias viszonyom lett, otthon éreztem magam, első munkahelyem volt. De ahogy telt az idő, már kezdtem magam nyomasztva érezni. Hogy nem halad semerre az életem, csak ott vagyok nagy részben egyedül, nincs kihez szólni, volt hogy 2 órán át nem jött vevő esténként (22:00ig volt nyitva a bolt) leépítések is voltak, szép lassan elmentek a kedves kollégáim. Nem volt szabadnapom, fáradt voltam, bele voltam fásulva, kiégve. Ráadásul jött egy erős derékfájásom, sokszor alig bírtam menni, fájdalomcsillapítón életem hónapokon át. Aztán úgy döntöttem elég, megfulladok. Felmondtam. Utolsó napjaimat végig sírtam, mert az érzelmeim oda kötöttek. Rá 1 hónappal a derékfájásom addig fajult hogy meg kellett a gerincem műteni, csavarokat kaptam bele. Ennek 3.5 hónapja, szóval 4.5 hónapja vagyok itthon. Most már lassan mehetnék dolgozni valamit, de fogalmam sincs mihez kezdjek magammal. A családom le akar róla beszélni, hogy boltba menjek újra, mert emelgetni kell, hajolni, pakolni. De én szerettem csinálni, csak akkor éreztem magam belefásulva mert nem tudtam pihenni + a fájdalom. Az orvosom azt mondta bármit dolgozhatok. Még 1 hónapot kellene kb itthon maradni, de amúgysem vagyok társasági ember, nekem a munkahely volt a társaság. Mert barátaim nincsenek, nem járok el sehova. A magányosság, az itthon ülés, az ingerszegény élet megvisel engem. Ráadásul egy komorság, szomorúság si van rajtam, a műtét miatt. Hogy 20-on évesen ilyen betegséget kaptam. A családom azt mondja maradjak itthon, gyógyuljak meg teljesen, vigyázzak magamra. De én már csak a társasági élet miatt is szeretnék dolgozni. Lenne rá lehetőség, hogy irodai helyre menjek majd, de én olyat szeretnék ahol van mozgás, társaság, lehet beszélgetni, barátkozni. Mint az előző munkahelyem volt eleinte. Rosszul gondolom, hogy attól várom a megoldást a társasági életem helyre hozatalához, hogy olyan munkahelyet keresek? És nem csak a társasági életem miatt, hanem a pár találás is foglalkoztat. Elterveztem magamban, hogy valami áruházba ha felvennének, ott hátha lehetne velem egykorú fiúkkal ismerkedni, és hátha lehetne így végre párom. De attól tartok: fizikailag nem fogom bírni az árufeltöltést, vagy visszaesek a betegségbe. Vagy nem is lesznek ott férfi neműek, hanem csak nők, vagy rossz lesz a légkör. És akkor megint csalódok, én hónapok óta ezt mantrázom magamba hogy áruházba akarok menni, emberek közé. Rossz úton gondolkodom ugye? Nem így kellene társasági életet kiépíteni. Kezdek befordulni, elveszíteni a kapcsolatot más emberekkel, már nem is szívesen beszélgetek a szomszédokkal sem, semmihez sincs kedvem, rosszul érzem magam más emberek között. És ez azért van mert mindig itthon vagyok a 4 fal között. Köszönöm a választ!

Kedves Cintia! 1 év telt el azóta hogy az édesapám és a párom elhagyott egy időben és még mindig nem tudtam feldolgozni.Édesapám rákos volt,hirtelen halt meg.Gyakran jön rám lehangoltság érzés és pánikroham,sírógörcsök ha egyedül vagyok otthon.Úgy érzem képtelen vagyok elengedni azt is hogy a párom pont akkor hagyott el marciusban,persze nem tudta mi zajlik korulottem.A tortentek utan 1 honappal kesobb felkerestuk egymast es ujra visszatert az eletembe,de az o szulei eppen akkor valtak en pedig meg mindig a gyaszidoszakon mentem keresztul ezert feladtuk a kapcsolatot.Jott a nyar vegre kezdtem.magamat ujra felepiteni es visszatalalni onmagamhoz,de nagyon hianyzott a volt baratom.Sokat gondoltam ra,majd szeptember elsejen felkeresett.Megbeszeltuk hogy eloszor legyunk baratok aztan meglatjuk hogy mi lesz.A dolgok jol alakultak mindketten erettebek lettunk es felkert a szalagavatóra táncolni ám én ekkor kezdtem el benne ketelkedni mert a kornyezetem nem nezte jo szemmel azt hogy en mindent megteszek erte,bizalmatlansagot keltettek bennem hogy ugysem fogunk osszejonni,hiszen o nem akar semmit elsietni.Igy is lett hirtelen elmultak az erzesei irantam es egeszen a szalagavato vegeig szenvedtem egy barati kapcsolatban amig o nem talalt maganak egy lanyt Decemberben, akit anno visszautasitott.Haragudtam ra ezert ahol lehetett toroltem a kozossegi oldalakon es megbeszeltuk hogy egy darabig nem fogunk beszelni.

2 hettel ezelott erkezett tole egy uzenet hogy hallotta hogy beszeltem az egyik baratnojevel meg januarban es hogy nem e akarol vele beszelni.Ujra felvettuk a kapcsolatot es mindketten egyetertettunk abban hogy hianyoznak a kozos beszelgetesek de tudnank hogy hova jutnank megint.Abban is egyetertettunk hogy ez egy jo kapcsolat volt de mar vege.Bekovetett a kozossegi oldalakon es par nap mulva kedvelte par fenykepemet,en viszont nem keresem ot es nem beszelgetek vele mar mert felek a baratnojetol hogy beleavatkozna es meg mindig vannak erzeseim iranta,ezert tavolsagtarto vagyok.1 honap mulva lesz a szulinapja,ujra felveszem a kapcsolatot.Tovabb szeretnek lepni,de hogy ha meg mindig erzunk egy kis kotodest a masik irant?Remenykedhetek a jovoben hogy meg lesz dolgunk egymassal?Nem az elso kapcsolatom volt de erzem hogy egy nagyon fontos ember az eletemben es meg senkit nem szerettem igy,tul jo kapcsolat volt ahhoz hogy igy elfelejtsem de nem tudok ra baratkent tekinteni.

Üdvözlöm. Az utóbbi pár hónapban értelmetlennek látom a létezést és a mindennapos cselekedeteket. Úgy gondoltam, hogy az, ha naponta annyit eszek hogy éhen ne haljak, az minimalista hozzáállás (így jobban belegondolva viszont mégsem az). Régen még reméltem, vártam, terveztem, aztán egyik pillanatról a másikra ez mind értelmetlenné vált. Félreértés ne essék, semmilyen tragédia, kudarc, csapás nem ért. A változásokkal sosem tudtam megbirkózni gyerekként sem. Igyekszem ugyan új szituációkba erőltetni magam, hogy hozzászoktassam magam az változáshoz, hisz ez az egyetlen ami állandó. De már ennek sem látom értelmét. Nem tudok elvonatkoztatni a múlttól. Folyton hiányoznak a jó emlékek, az emberek. Folyton próbálom feleleveníteni az emlékeimet, amikor még boldog voltam. De ennek a legnagyobb tragédiája, hogy tudom, hogy soha nem kapom vissza ugyan azokat az érzéseket és ugyan azt a boldogságot. Bár relatív fiatal vagyok még, mégis gyakran gondolkodom, hogy véget vetek az életemnek (ezzel a gondolattal gyerekként is sokszor eljátszottam, mert nem voltak barátaim és magányos voltam, a magánynál meg a halál is jobb). Nekem már igazából mindegy, de a családomat és a páromat nem tudom még ki tenni ennek. Őszintén nem tudom, hogy mit várok attól, hogy ide írok. Sok értelmét sajnos ennek sem látom, mert nem szeretnék életem végéig antidepresszánsokon élni. Viszont nem tudom, hogyan tudnék ebből a sivárságból kimászni.

Hogyan lehet kezelni a haragot és a megvetést önmagam iránt?
A múlt sérelmei néha visszatérnek. Észleltem magamon a nárcizmust, főleg hogy apámnak is hasonló állapota volt mindig is. Amikor jönnek ezek akkor feltöltöm magamat grandiózus fantáziákkal. Beöltözök öltönybe. Önmagamon kívül más ember nem nagyon érdekel. Segíteni csak azért segítek másnak, hogy csodáljon. Nagyon vágyok arra, hogy figyeljenek és magasztaljanak, de nem kapom meg. Amikor a családtagjaimmal vagyok és mások meglátnak velük, úgy érzem rossz fényt vetnek rám, lejáratnak.
Kínzó érzések jönnek rám gyakran,gyakran érzékeltették velem azt is, hogy hagyjad majd én megcsinálom helyetted. Anya jobban tudja stb.
Nagyon erős bennem a belső maximalizmus, főleg hogy jelenleg semmi sincs amire igazán büszke lehetnék, a kitűnő önismeretemen kívül.
Vannak ezek az internetes mémek, hogy a macska tükörbe néz és oroszlánt lát, gyakran van ez. Máskor meg kopasz macskát látok, ha ér valami kudarc, vagy olyan ami nem egyezik a belső elképzeléseimmel, de gyorsan feltöltöm magamat. Nagyon kínzó ez az érzés, az egész testemet átjárja.
Amikor a másik ember máshogy látja a dolgokat mint én az nagyon nem tetszik nekem.
Minden megvolt gyermekkoromban ami kedvezett ennek a kialakulásához. A tehetetlenség is.
És az a baj, hogy ez nem a grandiózus törtető fajta, hanem az érzékeny. Legalább átfordítani ezt az állapotot használhatóra, ha nem is eltüntetni.
Tényleg minden megvan, rettentően irigy vagyok akiknek túl jól megy, viszont az ilyen emberekhez akarok közel lenni.
Szeretem ha nálam van a kontroll és senki ne döntsön helyettem, ez a legfontosabb.
Ezt az oldalt is tele irkáltam már a kérdéseimmel, de más oldalt is, mert kényszert érzek rá.
Enyém volt az iskolai zaklatásos, amiben csalódtam egy pszichológusban, mert kihasznált. A spirituális gyógyulásos. stb.

Van egy 11 éves öcsém. Jelenleg kétszerannyi idős vagyok mint, ő. Eléggé hozzám nőtt, bármilyen is, én szeretem. Minden nap veszek neki valamilyen kis édességet, általában 100 ft alattit. A párom viszont ultimátumot adott, hogy ha nem fejezem be ezt a napi egy csokizást, akkor ő nem fog velem tovább kapcsolatot tartani, mert ez évek múlva biztos még rosszabb lesz, ő pedig nem fog maga után húzni egy utánfutót. Olyat is mondott, hogy még a végén kiderül,hogy az én gyerekem, csak titkoljuk. Azért mem szereti a tesómat, mert néha csúnyán beszél, visszabeszél és a rendre sem figyel oda. Szerinte elég lenne, ha csak heti egy alkalommal kapna valamit és bevonnám a házimunkába. Ő nem is jár nálunk, mert vesztünk már itthol össze a tesómon, aki egyébként soha egy rossz szót nem szólt neki, és volt ,hogy mondtam neki,hogy jobb ha nem is jön, ha mindig csak a testvérem piszkálja. Aztán erre fogja azt ,hogy nem jön. Ez már több mint fél éve tart, hogy csak én járok náluk. A múltkor odaadtam anyának a kocsimat, mert az övéket akkor egy hétig nem tudta használni, akkor is úgy tett, hogy csak nehogy odamaradjon. A szüleim soha egy szóval nem bántották. Mikor ismerőseim látják rajtam,hogy valami nem oké, mindig faggatnak,hogy mi a baj. El szoktam mondani nekik. Mindig nekem adnad igazat és próbálnak lelket önteni belém, hogy ne hagyjam magam és keressek mást mert ennek a férfinak csak a saját nézetei a fontosak. Van egy srác ismerősöm akivel régebb óta jóba vagyok, tudta a párom is ,hogy szoktunk beszélni, ismeri is, viszont mióta igazat adott nekem és kipártolt azóta azzal jön,hogy biztos vele akarok lenni meg menjek hozzá, majd ő jó lesz nekem. Régen kb négy évvel ezelőtt többet akart tőlem ez srác, viszont megértette ,hogy én nem úgy nézek rá. A kapcsolatunk elején a párom sokat piszkált vele ,hogy spóroljak többet, most ott tartok,hogy 4x annyit teszek félre, mint amikor megismerkedtünk, mégis folyton azzal jön ,hogy változzak. Abba igaza van,hogy a problémáink kettőnkre kellene ,hogy tartozzon, de akármikor összeveszünk, csak duzzogunk egymásra és nem is beszélünk, mindenki hajtja a saját igazát. Ő nem tisztel engem, szerintem kevésbé ,mint az öcsém, mert lehet ,hogy a tesóm néha csúnyán szól, de többször odajön megölelni, meg mondja ,hogy szeret, amit a párom már régen nem tesz meg. Erre azt mondja ,hogy az öcsém biztos a csoki miatt csinálja. A párom már tíz évesen mosogatott meg fát vágott és számára ilyen a jól nevelt gyerek. Emiatt most szét menntünk. Nem viselem jól, de úgy érzem,hogy ő sose fog elfogadni engem és ,hogy ez a kapcsolat csak róla szólt.

Kedves Doktornő! Az lenne a kérdésem, hogy mit tehet egy szülő, ha az addig kitűnően teljesítő gyermeke 20 évesen a továbbtanulás miatt más városba költözött, és teljesen összeomolva haza kellett költözzön. Az életkörülmények megváltozásával együtt több változás érte őt, és a családot is (nem válás). A következő tanévet már szülővárosában folytatta, de a jó teljesítmény helyett alig teljesít, agresszív kirohanásai, indulatkitörései vannak. Bezárkózóvá, környezetére igénytelenné vált. Védekezésből támad, kérdezni sem lehet, alig csinál valamit, mégis elfárad, és azt gondolja, hogy nagyon sok mindent csinál, Úgy tűnik, őszintén hazudik. Az életkora miatt nem tudjuk pszichológushoz küldeni, megrontja az egész család légkörét, önmagát nem tudná ellátni, ezért el sem küldhetjük.
Válaszát köszönöm.

Jó napot kívánok.Egy összetett problémával szeretnék önökhöz fordulni,és segítséget kérni!akár utba igazítást,hogy melyik területen keressek szakembert.Első ízben a problémám szexuális témáju,jobban mondva merevedési zavarok jelentkeznek.30 éves vagyok,szóval ebben a korban ez nem normális,és nem értem az okát.Izgalmi,merevedési állapotom kiszámíthatatlanul ingázó, merevedés,szünet és újra merevedés .Partnerem bármit teszi egyszerűen nem működik csak 5,10 perc eltével sikerül harcba állni,és ez a szünet többször jelentkezik,így egy orgazmus nállam 2-3 óra elteltével érhető el.Másik probléma,mostanában,hogy az éritéseket alíg érzékelem,és ez igaz az orális szexre,és mindenre.Agyban eröltetem magamat,de a női érintések alíg hoznak lázba…mintha le blokkolnék.Kívánom a párom,de gyakorlatban alíg működik.Hozzátartozik,hogy sok nővel voltam életem során,és nem volt ilyen gondom kb 2 évvel ezelőttig.Azt is el kell mondanom,hogy komoly szerelmi kapcsolatom nem volt szinte soha,de ezt direkt kerültem,és szexuálisan mindig minden rendben volt.Mostanában,amióta ez a problémám fenn áll,az aktuális partnereim lepattintanak.mivel fusztrálónak vallják a szüneteket,és hogy 2-3 óra amíg elélvezek nagy nehezen.Engem is zavar ez,mivel bennem vagy a vágy,de valami nem működik.Kérem egítsenek,hogy milyen szakemberhez forduljak.Mint írtam,sok parnerem volt,szerelmi kapcsolatot kerültem,es nem örömlányokkal töltöttem az időmet.Jó a komunikációm,és,a megjelenésemmel sincs gond.Nem értem mi történik velem.

Hogyan lépjek túl az exemen aki 2 hete még annyira szeretett ,most megy egy szó nélkül elhagyott (barátai is csodálkoztak rajta,hogy elhagyott). Folyton irogatok neki,hogy bocsásson meg azt mondta vegyem észre magam túl nagy képű vagyok,hazug . Hazudtam már neki és ezért nem hisz már nekem, pedig azt mondta nem akar engem elvesziteni csak ne fojtsam meg , meg már csak haragot érez most irántam azt mondta amikor össze vesztünk. És a barátai kérdezték,hogy miert hagyott ott egy szó nélkül azt mondta nem akar rola beszelni es senkinek semmi köze hozzá. És velem sem akar rola beszelni azt mondta hagyjam mert annyit sem érdemlek meg,hogy szóba álljon velem és nem tudom,hogy miért. Tegnap elmentem discoba ő is ott volt neki álltam veszekedtünk aztan egy másik lánnyal volt ott smároltak előttem és én kimentem sirni de nem jött utánnam elvolt a csajjal en haza jottem ő meg felhivott,hogy minek voltam kifestve,hogy neztem ki abba a ruhába mint egy ringyo, és minek tekergettem annyira magam, meg utálja ha ki vagyok festve azt mondta meg vegyek a barátnőmröl példát,hogy ő milyen normális volt en meg vergődtem pedig nem csinaltam semmit csak jol neztem ki. Aztán meg fejemhez vágta,hogy milyen hazug vagyok folyton csak hazudgalok neki es hagyjuk egymást mondom okés és mondtam neki,hogy megölöm azt a lányt akivel volt mert nem szebb mint en , azt mondta tudja,hogy nem szebb de nem volt ugy kifestve mint en és még sexelt is vele és jobb mint en azt mondta
Mondom okés legyetek boldogok es megint kezdte,hogy en egy hazug vagyok mondom tilts le ne is tudjunk beszelni azt mondja nem tilt le irogassak nyugodtan en nem ertem mit akar akkor tőlem. Egyszer azt mondja hagyjam azta. Felhiv nem ertem.

Tisztelt Doktornő! A problémám több, mint egy éve húzódik, megpróbálom röviden elmagyarázni. Férjemmel egy ideig a szüleimnél éltünk, kezdetben minden szép és jó volt, alkalmazkodtak a felek a másikhoz. Később jöttek a konfliktusok amelyekben én is hibás vagyok, de jelenleg a férjem az “okozója”. Még az elköltözésünk előtt, alakult ki a feszült helyzet amikor a férjem konfliktusba került a bátyámmal, már mindegy is miért, igaz a végeredmény az lett, hogy majdnem egymásnak estek. Ezt követően nem sokkal újabb összetűzés alakult ki a szüleim és a férjem között, aminek az lett a vége, hogy jó alaposan megsértették a felek egymást. A férjem akkor elköltözött, én pedig hiába próbáltam békíteni a feleket( hónapokig) nem jártam sikerrel. Bátyám és a szüleim a mai napig sérelmezik, hogy nyíltan nem álltam ki mellettük, édesanyám szerint ultimátumot kellett volna adnom a férjemnek. Csalódtam a férjemben amikor elköltözött, se nem tudtam jobb belátásra bírni. Időközben történtek az események, beköltöztünk a házunkba( ugyanazon a településen lakunk ahol a szüleim) s megszületett a kicsi lányunk. Mondanom sem kell hogy a terhességem nagy része feszültséggel telt. A költözés számomra nehéz volt, úgy éreztem egyedül maraduk, hisz anyám azt mondta nem fog jönni hozzánk akármennyire nehéz lesz is. A bizalom a férjemmel szemben nem állt teljesen helyre, de az hogy jelen volt a szülésnél, támogatott, és szeret segített ezen átlendülni. Azóta a férjem és az édesanyám beszéltek, de a mai napig a férjem nem hozza szóba a kényes dolgokat, anyám pedig nem fogja, mondván nem neki kell kezdeményezni. Édesanyám csak a lányunk miatt jön, és “nyel” úgy gondolja a férjem utálja őt, s csak megjátssza magát irányában. Feltételezi hogy csak a lányunk miatt vagyunk együtt, legutóbb írta hogy nem hozzám való. Továbbá értésemre adta, hogy én választottam magamnak ezt a helyzetet, s ha akartam volna már teszek valamit a helyzet megoldására (beszélek a férjemmel, hogy oldja meg a helyzetet gondolom úgy érti hogy ne adjak neki választási lehetőséget), szerinte nagyon naiv vagyok, hogy hiszek a férjemnek. Még mindig függök a családomtól érzelmileg, sajnos tudom, hogy így van, s néha már bűntudatom van ha kicsit is boldog vagyok, mert eszembe jut mit veszítettem. A bátyámmal a kapcsolatom megromlott, anyámon nem tudok eligazodni sokszor. Nem tudom mit tegyek. Beszélnem kéne a férjemmel, de attól tartok nem vezetne eredményre. Annyira gyenge vagyok néha, bizonytalan, s próbálok olyan döntéseket hozni ami mindenkinek jó lenne, persze emiatt sokszor a visszájára sül el minden. Férjemmel egyébként vannak súrlódások, sokszor még rossz a kommunikációnk, igen érzékenyek vagyunk, tudom hogy nem csak az én dolgom lenne tisztázni a helyzetet.