Tisztelt Doktornő! Párommal egy éve vagyunk együtt. Az elmúlt hónapban össze is költöztünk. Én elváltam van egy 7 éves kislányom. A párom és a kislány jól kijönnek, elfogadták egymást az elejétől fogva. Szoktunk közös programokat szervezni hármasban és kettesben is. Tervezzük a közös jövőt, család. Először nem is én a párom hozta fel a közös gyermek témát. Szeretem a páromat nagyon. Büszke vagyok rá. Segítünk egymàsnak, mellettem van és én is ha bármi gond van. A házimunkában is segít, a kislányomat is viszi iskolába, vigyáz rá ha kell. Volt nehéz időszak kapcsoltaunkban mikor munkájából kifolyólag keveset találkoztunk. De én kitartottam mellette, ahogy most is mert jelenleg is sokat dolgozik. Volt hogy féltékeny voltam (alaptalanul) és veszekedtünk. Ezeket megbeszéltük és rendeztük. Mostanában nincs veszekedés. Párom nem szeret veszekedni-gondolom az előző rossz végződésű kapcsolatából kifolyólag -ezért mondta is hogy azok az idők nem tettek jót a kapcsolatunknak. Érzem hogy szeret keresi közelségem, magához ölel este-reggel az ágyban. Érdeklődik felőlem. Beszélgetésünkből tudom és látom is a szex is jó neki és nekem is. Szintén beszélgetés alkalmával mondta (mert én valahogy felismertem a dolgot) hogy a maga módján szeret. A felismerésem arra vezethető vissza hogy páromnak volt egy több éves kapcsolata (4-5 éves) már az összeköltözést tervezték, ahol a nő őt megcsalta és elhagyta. Párom elmondása szerint sokat dolgozott akkor is és így nem kapott kellő figyelmet az akkori barátnő és ezért elhagyta. Párom elmondása szerint nagyon nehezen viselte ezt akkor. Ezért tartok tőle hogy ez lehet a dolgok mögött, ezért nem tud, nem mer úgy teljes lenni, gátak nélkül szeretni és ez által teljesen boldog lenni. Szóval fél az újabb csalódástól. Egyébként a párom is ezt mondta, erre gyanakszik. Párom sem szeretné ha ez a kapcsolat csak úgy ez miatt menne tönkre. Szeret érzem, de mégsem tud felhőtlenül szeretni. Jól érzi velem magát de ez a valami mégis gátakat szab neki. Én szeretem őt ezt mondtam is neki 4s ezt ő is érzi. Támogatom őt ahogy ő is engem. Mellette vagyok és kitartok mellette. Ezeket mind elmondtam neki. Megbeszéltük hogy felkeres egy pszichológust akivel tud erről a problémájàról beszélni, mivel mind a ketten szeretnénk ezt a kapcsolatot és kitartunk egymás mellett. Kérdezném a Doktornőt hogy én hogyan tudnék segíteni páromnak ebben azon kívül hogy tàmogatom mindenben? Mi a Doktornő véleménye erről az egészről? Válaszát előre is köszönöm!

Munkám és pozíciómból adódóan (jelenleg egy kisebb könyvtár vezetője vagyok), többször ki kell állnom, megnyitókat tartani. A munkakörömmel kapcsolatos szervezői tevékenységek nem okoznak gondot, de a fent említett tevékenységeknél, egy gyakrabban előfordul migrénes fejfájás, epés rosszullétek, melyek 3-4 napig tartanak. Ezek sajnos befolyásolják munkámat. Oly annyira levernek a lábamról, hogy nem tudok az ágyból felkelni. Nem tudok a szorongástól szabadulni, mert ki kell állnom mások elé….

Még annyit szeretnék kérdezni a Tisztelt Doktornőtől hogy valóban jól látom-e gondolom-e ezt a problémát? Gondolok itt arra hogy lehetsége-e az hogy párom azért nem mer kiteljesedni, önfeledten megszeretni, mert f4l az esetleges újabb csalódástól? Fél hogy majd nem felel meg nekem, nem tud kellő időt fordítani rám, ránk és ezért parancsolt megálljt magának. Mert elmondása szerint volt hogy ment neki mikor a kapcsolat elej4n voltunk akkor még nem jelentkeztek ezek a gondok csak mikor komolyodott. Válaszát köszönöm!

Üdvözlöm. Én azzal a problémával fordulók önhöz , hogy egy ideje (nem nem tudom meghatározni mióta ) lehangolt vagyok , céltalan, életunt és önbizalom hiányba szenvedek . Semmi örömet nem találok az életben. Fizikai fájdalmaim is vannak pl :hátgerinc fájdalom stb. Oknak talán azt tudnám meghatározni ,hogy a párkapcsolatom nem működik, nincs munkám és nincs siker élményem emiatt egyre lejebb süllyedek . Folyton úgy érzem nincs senki aki támogatna vagy velem lenne . Ez az miatt is lehet , hogy külföldre költöztem ahol nem tudom a nyelvet és barátaim sincsenek akivel beszélhetnék. A párommal élek együtt akivel nem tudunk már beszélgetni semmiről. Ha arra gondolok , hogy haza kell költöznöm ahol újra kell kezdenem mindent el fog a sírás és még kilátástalanabbnak tűnik minden holott a szüleim ott vannak. Itt pedig fölöslegesnek érzem magam úgy hogy nincs munkám és a napokat a 4 fal között töltöm. A kapcsolatomat úgy érzem már nem tudom meg menteni mert érzem hogy nem szeret engem . Öt napja csak pár szót beszéltünk.
Úgy érzem nincs erőm semmihez. Iszonyú ez az érzés. Ki járók sétálni próbálok mozogni , olvasni de semmi nem köti le a figyelmem ami régebben. Nem vagyok hasznos tagja a társadalomnak plusz célom sincs ami ösztönözne. Otthon 6 évet dolgoztam egy éve felmondtam a munkahelyem ,hogy a páromhoz költözhessek és új életet kezdjek. Nem tudom feldolgozni azt sem hogy nem tudunk együtt élni és tönkre ment a kapcsolat amire mindent rá tettem . Nem tudom mi tévő legyek. Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Doktornő
Azzal a problémával fordulok önhöz hogy volt egy párkapcsolatom és már vége szakítót 4 napja és nem birok bele törődni ebbe és még mindig nagyon szeretem a volt barátnőmet és mikor szakítót velem öngyilkos is akartam lenni testvére mentet meg hogy ne tegyem mert nem ér annyit nem sokat alszom enni nem sokat tudok egyfolytában csak rá gondolok és van 2 gyerekem és velük sem tudok kijönni ez miatt mert nagyon ingerült vagyok
2 napja a volt barátnőmnek szoktam neki írni és vissza irt de csak ritkán és röviden
de nagyon szeretem még mindig és nem bírom elengedni akár mit is csinálok nem tudom mit tegyek igaz hogy most munkám sincs
szakítás előtt meg időt kért gondolkodni hogy elgondolkodjon az össze költözésen és a közös gyerek vállaláson és inkább szakítót és ezt húzta 3 hétig .
Ebben kérnék segítséget hogy mit is tegyek

Tisztelt Doktornő!
Már egy ideje találkozgatok egy férfivel, aki orvosként dolgozik.Korábban nem beszéltünk meg semmi konkrétumot,hogy tulajdonképpen mik vagyunk egymásnak,viszont idővel egyre közelebb kerültünk és elhívott egy közös nyaralásra is külföldre. A problémám az,hogy mostanában nem tudok rajta kiigazodni. Amikor együtt vagyunk és kieresztjük a gőzt,sokszor hangoztatja hogy milyen jó hogy olyan nő vagyok aki előtt nem kell szerepet játszania,vagy finomkodnia. Szó volt a gyerekekről és megemlítettem hogy milyen hiperaktív lesz a fia,ha rá hasonlítana,erre ő azt mondta “hát igen,nem lesz könnyű dolgunk”. Máskor is mondott ilyesmit,hogy mi lesz ha ő lesz a gyerekeim apja és még sok olyan elszólása volt amiből azt szűrtem le,komolyabban gondol rám mint amit bevall. Aztán egyik nap volt egy kisebb vitánk és ő menekülőre fogta-azt mondta nekem majd előbb vagy utóbb szükségem lesz egy normális kapcsolatra-hozzáteszem hogy PhD-zik már 5 éve,amitől mindig ki van borulva,emellett folyamatosan ügyel amikor csak lehet,el is ismerte hogy munkamániás.Nagyon szorongó természetű,sokszor nem tud aludni emiatt,mindig azon vacillál mi hogyan lenne a legjobb. Mikor velem van nagyon sokat iszik és dohányzik,így próbálja feloldani a stresszt…(megjegyzem mindkettőnk apja alkoholista volt,tudom hogy én könnyebben választok olyan férfit akinek függősége van). Szóval amióta kicsit összezörrentünk,olyanokat mondd hogy “lehet nem kéne találkoznunk” ,legutóbb úgy búcsúzott el hogy talán még találkozunk,erre visszakérdeztem hogy miért mondja ezt,de hárított,hogy hát mondd ő mindenfélét…miért nem meri konkrétan kimondani? Mindig olyan ellentmondásos-volt hogy azzal jött,hogy ő lassan gyereket szeretne (30 éves),máskor meg azt mondja képtelen lenne feladni a rohanó életmódját és normális emberként élni. Tisztában vagyok azzal,mit jelent a hivatása és hogy mindig a munka lesz neki az első,de annyira szeretem hogy vállanám. Tudom mit jelent ez, nővérnek készültem régebben. Viszont én nem merem felhozni az egészet,mert félek hogy menekülőre fogná,és szakítana. De kétségek közt sem jó…főleg úgy,hogy minden nap keres,ezzel is azt támasztja alá hogy kellek neki. Két önmagában bizonytalan ember kapcsolatából mi lesz? Utálok belegondolni hogy ha elmegy rezidensnek akkor majd a kórházban összekerül valakivel. Nem tudom elképzelni az életem nélküle. Elnézést a részletes leírásért és előre is köszönöm válaszát.

Jó napot nm rólam van szó hanem a baratomrol alvaszava van szorong úgy ébred fel H rosszul érzi magát sír almában nyomast érez a melkasaban nagyon sokat remeg egyszer szeret egyszer nm tudja H mit akar elfelejt dolgokat olyan mindha lelenne lassulva nm értem mi tortenik

Tisztelt Hölgyem/Uram!
Egy barátommal, “haverommal” kapcsolatban szeretném a segítségét kérni.
Már 9. óta (most 10.es vagyok) eléggé jóba lettünk.
Azonban mostanában eléggé furcsán viselkedik… az iskolábam néha “sértő” megjegyzéseket tesz rám. Lehet nem gondolja ezeket komolyan, mindenesetre eléggé rosszul esik. Arra is negatív megjegyzést tesz ha pl. mellé ülök valahol. Ezek főleg akkor történnek, ha más haverok is jelen vannak, bár valamikor akkor is ha csak mi vagyunk. Ez olyan néhány hete kezdődött. Viszont amikor nem iskolában vagyunk hanem otthon, akkor viszont jót beszélgetünk facebookon, együtt játszunk számítógépes játékokat. Ezért is furcsállom, mert csak az iskolában ilyen.
Egyébként szerintem van némi önbizalomhiányom, bár úgy gondolom ez nincs hatással erre, mert eddig nem ilyen volt.
Már próbáltam burkoltan rákérdezni hogy ez miért van, de az is kinevetésbe fulladt…
Tudna-e tanácsot adni ezzel kapcsolatban, megszűnik ez magától, vagy tegyek én valamit ellene? A barátságot megszakítani kár lenne szerintem egy ilyen dolog miatt..

Válaszát előre is köszönöm!
Tamás

Kedves Pergel-Száraz Cintia!

Nagyon nehéz lesz röviden összefoglalnom a problémát.
Én nyitott, pozitív személyiség vagyok, minden érdekel, szeretem újat tanulni nyugdíjas létemre. A férjem még dolgozik. Egyidősek vagyunk.(63) Fiatal korában gátlásos, különc típus volt. Most mindent negatívan lát—már nagyon régóta és ez egyre rosszabb lesz, ezt Ő is így látja, sőt szinte kérkedik ezzel. Nem akar tanulni semmiből, nem szívesen hallgat senkire. Előadásokra is megyünk,—életmód, szemléletváltás— meghallgatja, de nincs rá hatással. Vannak közös programjaink.színház, kirándulás, mozinézés, vendégség, vacsorák, utazások. Mégis úgy látja, hogy egy rosszabb a házasságunk. Mikor ezt mondja,engem mintha gyomron vágnának. Én nem úgy látom ahogy Ő. 38 éve vagyunk együtt, békében. (Szex rendben van).Két éve van hanyatlás. Ő mindent feketén lát és szinte lubickol is ebben és a mártír szerepben. Saját bevallása szerint nem szereti önmagát. Elég sok bajt összeszedett a túlsúlya miatt. Magas vérnyomás, magasabb cukorérték, zöldhályog stb. Nemigen tesz semmit,hogy egészségesebben éljen. A család( van két gyerekünk) jóindulattal javasol Neki ezt azt,hogy változtasson,mert féltjük. Piszkálásnak veszi. Kampányszerűen néha mozog fogyózik egy kicsit,de hamar abbahagyja. Én rendszeresen jógázom, úszom, tornázom. Nem ragadós a példa. Elmondása szerint nem érdekli,hogy mi lesz Vele,de azért napi 3 x megméri a vérnyomását,szóval azért nagyon is érdekli. Mondogatja,hogy Neki már ne vegyünk tartós tejet. Azt kérdezi tőlem: kibírsz Velem még 1-2 évet, mert utána nekem agyvérzésem lesz (családi vonalon ketten ebben haltak meg). Mostanában nagyon szélsőséges hangulati ingadozásai vannak, Ő is tudja. Makacsa mindenben,szeret mindent halogatni.Nehezen dönt. Mindig újra és újra elhiszem,ha ígér valamit,de mindig csalódnom kell. Ez már fáraszt. Türelmes vagyok, de egyre nehezebben bírom a nehéz természetét. Mindig csupa panasz,milyen rossz az élete,az egészsége.Minek örüljek,kérdezgeti. Én annak is tudok örülni,ha süt a nap. Nem tud hálás lenni semmiért. Az ajándékoknak sem szokott örülni,sőt véleményt sem mond. Általában semmiről sem.Tudom,hogy nem lehet senkit megváltoztatni,de ez már borzasztó így. Ft lehet vágni a hátamon,de már fogy a türelmem. Én megyek rá,ha ez így folyatódik.Azt mondja,nem kell egyáltalán Őt tolerálnom. És akkor hogyan tovább, kérdezem én?
Nem tud örülni semminek. Néha néha mosolyog, de hamar visszavált “világfájdalmas” , nekem ez nagyon rossz. Igazából azóta ilyen nagyon fásult, mióta megbeszéltük, hogy 38 év után már nincs lángoló szerelem. Azóta sem tudja ezt elfogadni. Ennyire naiv lenne egy felnőtt ember? Én vagyok az első és utolsó szerelme,párkapcsolata. Én még szeretem,de ennyi idő után gondolom természetes,hogy már nincs rózsaszín köd. Úgy csinál, mintha ez nem lenne normális a részemről. Ő már lassan két éve “szenved”. Nem is tudom,hogy mi lesz ,ha majd Ő is nyugdíjban lesz. (Unokáink még nincsenek). Miattuk is vigyázhatna magára jobban, ha már miattam nem teszi. (Tervben vannak az unokák).
Nehéz. Nem tudom már, hogy kezelni.
Elnézést,hogy hosszú voltam.
Előre is köszönöm a választ!

Üdvözlettel : Forgács Istvánné, Bp. nyugdíjas eü dolgozó

Jó napot!Azzal problémával küzdök hogy 16 hetes terhesen elvesztettem a babám március 8-án. Egyenlőre ha erről a témáról kell beszélnem sokszor sírva fakadnék,de inkább visszatartom és ilyenkor este egy csomót érzek a torkomban,majd reggelre elmúlik. Arra lennék kíváncsi ez normalis?És valóban a sírás visszatartásától alakul ki? Köszönöm előre is segítségét!

Segítséget szeretnénk kérni! A férjemmel 11 éve vagyunk együtt, ebből 5 éve házasok, és van egy 3 éves kisfiúnk. A kapcsolatunk alatt rengeteg mély hullám volt, összekötözésünkkor súlyos depressziós voltam, később nőgyógyászati betegségek, műtétek nehezítették a szexuális életünket. A nőgyógyászati műtétek után azt tanácsolta a nőgyógyász, hogy azonnal kezdjünk el gyereket csinálni, ha szeretnénk, mert nem sok esélyt adott a gyermek áldás lehetőségére. Gyorsan teherbe estem, de végig veszélyeztetett terhes voltam, szülés óta pedig a kisfiúnk igényli, hogy vele aludjunk. A szexuális életünk folyamatosan romlott. A családi, egészségügyi es rengeteg más problémát végre magunk mögött hagyva, szerettem volna a házas életünkre koncentrálni, de a férjem közölte, hogy túl késő. Nagyon szeret és tisztel, de nem tud rám nőként nézni, nem tart vonzónak szexuálisan, csak barátként szeret. Az amúgy is padlón levő önbizalom hiányomat ez csak tovább fokozza, teljesen összeomlottam. Nem tudom mit tegyek. Szeretnénk hinni abban, hogy a párterápia segíthet rajtunk, mindketten szeretnénk megtartani a házasságunkat, de intimitás nélkül úgy érezzük csak elsorvadnánk és így nem tudunk együtt élni. Tényleg csak a válás lenne az egyetlen kiút ilyen esetben? Ha a másik azt mondja csoda kell, hogy történjen ahhoz, hogy újra érezen irántam nőként vonzalmat, akkor milyen reménnyel áltassam magam?

Jónapot! Egy olyan problémával küzködök pár napja , hogy mikor megpróbálnék elaludni elkezd valahogy a halálon járni az eszem és odáig fajul ez a gondolatmenet hogy egy pánikroham játszodik le bennem de nem értem miért…
Egyszerűen félek a haláltól… most ezt a levelet hajnali 1óra után írom és közben sírok…
Már azon is kattog az agyam.,hogy mi lesz ha szüleimet vesztem el… vagy ha én föld alá kerülök mi lesz tovább….
Kérem.segítsen! Rettegek
Egy 15.életévében járó lány

Drogproblémákkal küzdök ! Családom van jó állásom szeretnék megszabadulni tőle. Addig amig amit eddig elértem és felépítettem teljesen tönkre nem teszek

Üdvözlöm! A férjemmel 4 éve vagyunk házasok. Van egy 2 éves gyermekünk. Mióta megszületett a kicsi nincs, illetve nagyon kevés a nemi érinkezés köztünk. Azt mondja nincs szüksége rá, mert szerinte nem ebből áll egy kapcsolat. És a kicsi fogantatása elött azért volt sürübb, mert baba projekten voltunk. Én nagyon elkeseredett vagyok, mert nekem hiányzik, hogy összebújnunk és szeretkezzünk. Úgy érzem, hogy kezdek depressziós lenni ettől. Nagyon rosszul esik, hogy kegyet kell gyakorolni nála a szexért és ha rá veszem akkor a részéről jön az essünk tul rajta. Így már nem is élvezem. Amúgy mint kapcsolat müködünk,szeretjük egymást, megtudunk mindent beszélni. A problémákat közösen megoldjuk.
Tanácsot szeretnék kérni hova forduljak, vagy mit tegyek?
Köszönöm válaszát!

Az előző levelemből lemaradt dizájner drogokrol van szó . És Semmilyen rehabilitációs intézmény nem lenne jo mert így elveszíteném az állásomat . Arról nem beszélve hogy a csaladom anyagilag tönkre menne és én is mivel a hitelemet sem tudnám törleszteni . Ezért valami más módszerre lennék kiváncsi ami segitene a leszokásban , amit már többször is elkezdtem hosszabb rövidebb időre sikerült is alkalmanként . De többször is vissza estem és egyre nehezebbek ezek a próbálkozások a leszokásról . Másszóval hamarabb vissza térek az anyaghoz mint az eleinte.