Üdv!
Egy eléggé komplikált dologban szeretném tanácsát kérni. Édesapám elhunyt három éves koromban. Három évig anyám nevelt egyedül, három édestestvéremet és engem. Ezután tanár létére összejött egy 8 osztályt ki se járó, 4 évig börtönben lévő emberrel, akinek a galambjain kívül semmi más nem létezik. A gyerekkorunk a félelemről szólt mivel ütöttek és fenyegettek minket. (pl. ha az udvarban fociztunk és elriasztottuk a galambokat) De mégis rendes gyerekek voltunk.( nagyrészt nagyszüleimnek köszönhetően) Tanultunk, kivettük a részünket a házimunkában, sportoltunk. Aztán született még 4 testvérem. Így most 10-en élünk együtt.( a legkisebb testvérem 7 éves) Anyám nem dolgozik. Főállású anyának mondja magát, ami számomra egy kicsit erős kifejezés. Az ember akivel együtt kell élnünk, most kukásként dolgozik. Folyamatosan veszekednek, és ez mindig rajtunk csattan. Anyámnak már ezerszer ki kellett volna dobnia de mégsem tette. Nagyon csúnyán beszélnek egymással a 8, 10, 12 és 14 éves testvéreim előtt is. Csak az a különös hogy nekik minden megvan engedve ami nekünk annak idején nem volt. És ők sokkal több mindent megkapnak mint mi annak idején. A mi vérünket szívják hogy miért nem csinálunk semmit miközben segítünk a mai napig. De igazából a legnagyobb baj az, hogy anyám után kell pakolni folyamatosan. Egész nap itthon van és azon kívül hogy facebookozik, meg kiszolgálja, ide-oda viszi az élettársat szinte semmit nem csinál. Ja de, minket hibáztat hogy rendetlenség van.. Egy pár éve már ez van. Én dolgozok és közbe iskolába is járok.(anyám persze egyikbe se támogat) Két év még biztos kell, hogy eltudjak költözni. Már így is nagyon nehezen bírom. A családból mindenki anya mellett áll, mert teljesen máshogy adja elő a dolgokat. Már azon gondolkoztam ,hogy csinálok egy felvételt amikor ordibál velünk vagy amikor például olyanokat mond, hogy ” én királynő leszek és ti lesztek a csicskák” és megmutatom egy orvosnak. Biztos vagyok benne hogy valami nincs rendbe vele. De azt se akarom hogy én legyek a bűnbak. Mert ha megmutatnám egy orvosnak akkor lehetséges hogy elvennék tőle a gyerekeket. Tanácstalan vagyok, kérem segítsen!
Válaszát előre is köszönöm!

39 èves nő vagyok!4ève vagyok a fèrjemmel aki èletem nagy szerelme ès èn is neki!Nagyon sok nehèzsègen mentünk màr keresztül mind a csalàd ès mind a hivatalos dolgok miatt!!De kitartottunk ès most màr nagyon jó az èletünk!Ő nagyon szeret engem ezt minden nap elmondja ès sokan mondtàk màr hogy làtjàk rajta mennyire szeret!A tenyerèn hordoz szinte mindenre kèpes a kedvemèrt!Èn is oda vagyok èrte mindig ilyen fèrfira vàgytam szàmomra ő a tökèletes fèrfi ès biztosan tudom hogy nem kellebe màs!A problèma a sexuàlis kapcsolattal van vagyis csak a rèszemröl!Egyszerűen nem akarom a sexet!Az ölelèsère a közelsègère vàgyom csak a sexre nem!Màr napközben is az jàr a fejemben hogy nemsokà este ès megint sexelni akar.Persze megteszem neki mert nem akarom elvesziteni de semmit sem èrzek!Ugy èrtem semmi èlvezetes nincs benne!Azt èrzem közben hogy ez milyen ciki!Màr bocsànat higy igy fejeztem ki magam!Szègyellem magam közben ès utàna is!Sokszor összevesztünk miatta mert mikor màr közeledik màr tiltakozok ellene mindent kitalàlok hogy elkerüljem!Ès ugy èrzem higy egyre roszabb mert az utóbbi napokban màr azt se bírom ha megcsókol!Nem szeretnèm elveszíteni őt ő az èletem de tudom ha nem teszek ez ellen valamit ez előbb utóbb elrontja a kapcsolatunkat!

Tisztelt Doktornő!
Rendezett körülmények között élünk a családommal, számomra mindig a gyerekek voltak az elsők. Lehetőség szerint mindig a közelükben voltam, mellettük voltam minden fontos eseményen, nagyon szeretem őket. A férjem inkább távolságtartó családapának mondható, szemlélő, aki azért a közös nyaralásokon velünk volt. ( Mind család neki is fontos volt) Könnyen kiborul és olyankor agresszívvé válik. Kb 1 éve annyira összevesztek a lányommal (22 éves most), egy jelentéktelen dolgon,hogy azóta sem beszélnek. Azóta nagyon sok hétvége telt el azzal, hogy oda-vissza nagyon csúnya dolgokat egymásra kiabáltak, rongálták egymás dolgait, bosszúval, szitkozódva, ajtó csapkodva. Szörnyűek voltak számomra is ezek a hétvégék, hallani és látni, hogy ők ketten mit művelnek. A lányom azóta kerüli az apja társaságát, még együtt rokonlátogatás, közös ünnep se volt azóta. Az apja küldené albérletbe, próbálta párszor már elüldözni.A lányom van,hogy egész hétvégére bezárkózik a szobájába, ha az apja itthon van. Ha arról beszélek, hogy megbocsájtás, engedje el a haragot dührohamot kap és azt mondja, hogy akkor nyugszik meg, ha az apja már nem él ( sajnos ő ezt tintafestéket nem tűrő módon mondja el). Az apja korábban tett egy nagyon halvány békülési kísérletet, amivel senkinél nem ért volna el semmit , az én unszolásomra, mert szerinte ő nem hibás semmiben. Én lelkileg összetörtem, eddig a lányom mellett álltam és a férjemet hibáztattam. Megbeszéltük, hogy elköltözünk, csak egy kicsit anyagilag erősödjünk meg. A bezárkózós hétvégeken a szobájából mindig olyan üzeneteket írt, hogy nagyon utál már itt lenni, megint itt kell rohadnia a szobájában, mikor megyünk már el, vagy pusztul el az apja végre. Amikor rászóltam, hogy ilyeneket ne írjon, vagy elmentünk a férjemmel valahova, azt mondta, hogy védem a férjem. Megszűnt a munkahelye ( valamilyen konfliktus miatt) a lányomnak és amikor megint írta, hogy utál itt lenni, mondtam, hogy keressen egy társat és költözzenek össze. Ő erre hazugnak nevezett, és azt mondta, hogy nem jelentek neki semmit csak, hogy ételt viszek a szobája elé, amikor nem jön ki, és én is egy rohadt idióta vagyok és megkeserítem az életét. A lányomon szeretnék segíteni (de vele nem tudjuk megbeszélni), hogy változzon a rólunk alkotott képe, a bizalma az emberekben, hogy önmagát jobban szeresse, mert saját magának árt ezzel a viselkedéssel.Sajnos már nem tudom, hogy mit tehetek, kitől, hol kaphatok segítséget, a lányom részére. Sajnos akarata ellenére nem tudom elvinni terápiára. Ön szerint mit tegyek, hogy a lányom rendbe jöjjön? Köszönöm a válaszát.

Kedves pszihológus tanácsadók!

Egy visszatérő álommal fordulnék Önökhöz. Ennek a visszatérő álomnak mindig ugyanaz a tartalma csak az elkövető személye szokott változni. Az álomban erőszakosan valaki mindig fel akar dugni a a fenekembe valamit és közben nem tudok szabadulni védtelen vagyok, egyszerűen nem tudok ellene tenni és iszonyatosan fáj. Az elkövető általában ismeretlen, de volt hogy a párom alakja jelent meg. Az is általában változik, hogy mi az a tárgy amit fel akar nekem dugni. Sokszor nem is emlékszem rá mikor felkelek, hogy mi volt az. Elnézést, a kifejezésekért, nem tudom másképp leírni. Mielőtt kérdéseket tennének, fel, nem nem szenvedtem lelki sérülést és nem bántalmazott senki, nem erőszakoltak meg. Ezeket kizárva, viszont mit jelenthet ez az álom?

Tisztelt Doktornő. Igyekszem dióhéjban leírni a problémát. Az elmúlt 4 évben pornófüggő voltam. Nyár elején volt aztán egy barátnőm. A randikon felállt de nem volt teljes erekcióm. szét is mentünk emiatt. Rámtört egy generizált szorongás h jajj mi van ha meleg vagyok.. ez eltartott a mai napokig. Állandóan ellenőriztem magam kellemetlen férfi fantáziákkal h hogy hatnak rám. Semmi merevedést nem okozott. Öklendezés meg szorongásos érzéseket csak. Egy idő után ha ujrapornót néztem vagy önkielégítettem állandóan betörtek ezek a homoszexuális gondolatok.- pornó se igazán izgat fel mostanság nem tudom a sok szorongás miatt e képtelen vagyok ellazulni.?- Mintha egy filmet néznék és amikor nehezen ellazulok a film közben be lennének vágva iylen képek(férfi segg,pénisz) stb.Megfeszült a péniszem stb. Mostanra oda jutottam hogy hullámokban rámjönnek iylen furcsa kényszerérzés h meg kell tennem homoszexuális dolgokat, pedig nem szeretnék. Most van egy barátnőm. De a szorongások miatt amik megkeserítették az életemet eddig nehezen lazulok el, de van nála is merevedésem igaz nem teljes. de előváladékom sosem látott mértékben. Az a bajom h csokolozunk vagy pettingelünk és bevillannak uygan ugy ezek a képek. Tegnap pedig nagyon kellemetlen dolog történt petting közben ismét eszembe jutott egy iylen dolog nagyon furcsa érzés volt, majd rámjött az öklendezés. Kérdem én mi történik velem? Ez a homoszexuális kényszerérzés h meg kell tennem ez mitől van? plusz ezek a képek amik megkeseritik az életemet?

Üdvözlöm
Úgy érzem káosz az életem és fuldoklom a sajat gondolataimtól.
Több retű problémával is küzdök mint pl
gyermek “nem nevelés”, munka és magánéleti gondok, koncentrációs probléma… Jelenleg külföldön élek.
Szeretnék segítséget kérni.
Köszönettel
Eva

3 éve járok a barátommal a kapcsolatunk minden téren boldog.Ennek ellenére hívtam telefonon ja.29.én és közölte :”most ne keressem mert neki ez igy nem jó..”Ennyi.nem értem..össze sem vesztünk…Tisztelettel várom válaszát!

T. Pszichológus,
Céltalanná vált az életem, 43 éve dolgozom ugyanott, ahol már mellőznek. Stresszes vagyok, kicsit hipochonder, kiégtem. Rossz kedvem van állandóan, nincs ami lelkesítsen. Feleségem, 3 gyerekem, 2 unokám van – tőlük is távolodom, igazából rátelepszem a feleségemre, lassan ő is kiborul. Mindenféle testi bajom va vagy képzelem, hogy van.
Ennyi volt?
Szép napot

Kedves doktornő!
20 éves meleg fiú vagyok, és még nem volt senkim. Pár hete elkezdtem neten ismerkedni és találtam egy velem idős fiút, akinek nagyon megfogott a személyisége. Szinte mindenben olyan mint én, nagyon passzolunk. A hangja is nagyon bejön, szóval úgy éreztem szerelmes vagyok belé. Ez rózsaszín köd egyből elszállt amikor képet küldött magáról, nekem teljesen más fiúk jönnek be. De beszélgettünk tovább, s kezdtem elfogadni hogy nem minden a külső, s egyre jobban megtetszett a kinézete is. Eljuttam oda hogy ez így jól néz ki, és újra nagyon erős érzelmeket éreztem iránta. De utána küldött még egy képet, amelyen teljesen másképp néz ki, egyszerűen borzalmas, annyira rossznak találtam azon a képen, hogy azóta teljesen elhidegültem tőle.
Sajnos nagy távolságra lakunk egymástól, ilyen 12-14 óra az út… Nekem még nem volt senkim, s úgy örvendtem hogy valaki viszont szeret és bejövök valakinek. Eddig senki se érdeklődött irántam, talán túl nagyok voltak az elvárásaim, azért.
Most megtaláltam a lelkitársam, de amióta elküldte ezt a 2. képet mintha valami összetört volna bennem. Talán ezek a képek csalókák, s nem a valóságot tükrőzik, saját magamon is láttam hogy a tükörben pl. szebb voltam mint a képen amit csináltam.
A helyzet az hogy talán az öltözködési stílusának megváltoztatásával eredményeket érhetne el, de akkor se vagyok biztos hogy amikor élőben találkozok vele befog jönni külsőleg.
Mint barát biztos jól eltudok beszélgetni, de készen állok egy intim kapcsolatra? Arra hogy összebújva aludjak vele, hogy nagyon jól essen vele minden féle érintkezés?
Van valami mód arra, hogy jobban megkedveljem a külsőjét, hogy szerelembe essek, s így szebbé varázsoljam?
Ön szerint, ha nem is jön be annyira külsőre, működhet köztünk a kémia? Vagy undort éreznék, s nem kívánnám? Létezik az, hogy miközben arra vágytam egész életemben hogy egy másik fiúval legyek, aki szeret, mégis mikor megkapom ne essen jól, mert nem úgy néz ki ahogy elképzeltem?
Nekem az igazság az hogy a nagyon vékony, fiatal fiúk jönnek be, ő ennek a teljes ellentétet. Nagyon érett, nem kövér, de picit teltebb testű. S ezen nem is lehet változtatni, mivel maga az alkata ilyen, nekem meg a sovány fiúk tetszenek…
Kérem segítsen, nem akarok potyára elutazni, nem akarom megbántani, s szeretnék boldog lenni ezzel a fiúval…
Mit tanácsol?

Tisztelt Pszichológus! Az a problémám, hogy emberek között rosszul érzem magam. Ma elmentem színházba egy kedves ismerős házaspárral. Már eleve ez is egy frusztráló dolog volt, mert a szüleim lehetnének, a saját korosztályomból nincsenek barátaim. Na mindegy, ezen nem akartam töprengeni, elmentem velük. Aztán furcsa érzésem volt ahogy várakoztunk. Elnéztem a többi nézőt: csinosak voltak, mintha jobbak lennének mint én. Pedig én is jól voltam felöltözve. De feszengve éreztem magam, legszívesebben elbújtam volna hogy ne lásson senki. Néha nagyon rosszul érzem magam a bőrömben. Lesütöm a szemem, összehúzom magam, úgy csinálok mint aki olvas, csak ne nézzenek rám. Nem mindig érzek így, de ha a korosztályom van ott, vagy nálam csinosabb (vagy csinosabbnak vélt nők) akkor rosszul érzem magam….
Másik dolog: 29 éves leszek idén és azt is szégyellem, hogy nincs kapcsolatom. Pl nemrég elterveztem, hogy elmegyek valahova. Hátha sikerülne összeismerkednem valakivel, hogy legyen párom. De aztán meg az jutott eszembe, hogy egyedül elmenni valahova…. Ez mintha egy ördögi kör lenne. Véletlen egybeesés, de ma a színházban pont mellém került egy volt osztálytársnőm. Neki évek óta van párja, többször láttam már őket együtt az utcán. Összeillő helyes pár, fogják egymás kezét, bújnak stb. Elfogott a szomorúság, hogy nekem ez miért nem adatik meg. Könnyes lett a szemem miután beszélgettem velük. Egy csődtömegnek érzem magam ilyenkor. Magányos vagyok, szomorú, szürke. Úgy érzem nekem ez nem adatik meg már soha, az évek pedig telnek. Úgy terveztem ennyi idős koromra már elérek valamit. De a munkahelyemen is semmibe néztek, a magánéletem is nulla. Semmit nem tudok felmutatni amiben sikeres lennék: sem munka, sem magánélet. Már kezdek beletörődni, hogy magányosan fogom leélni az életem 1-2 kutya társaságában. Csak sajnos ez szomorúsággal tölt el, fájó dolog ez, sokat sírok emiatt. Nem tudom mit tegyek? Törődjek ebbe bele és ha elengedem hátha megtalál a szerelem? Vagy keressem tudatosan?

Tisztelt doktornő! A párommal lassan 5éve vagyunk/voltunk/együtt,vannak kisebb nagyobb problémák a kapcsolatunkban!Két napja szakítottam vele mert egyszerűen nem képes megérteni engem és kommunikálni velem de legfőképp ami mélységesen bánt hogy nem vesz komolyan mint ahogy ezt sem hogy szakítottam vele!Nagyon könnyen beletörődött és elfogadta hogy így döntöttem,nem keres nem harcol értem,nagyon fáj!Miért csinálja ezt velem?Jobb lessz ha tényleg lezárom ezt a kapcsolatot?Boldog szeretnék lenni,most pedig úgy érzem nincs értelme semminek

Sosem beszeltem meg senkinek errol es erzem h ezzel mar egyedul nem tudok megbirkozni.U Ugy tortent,hogy a baratnom ferjevel elkezdtem beszelni sokat sot rengeteget messengereztunk. Olya kozel kerultunk egymashoz, hogy ereztuk h ez mar tobb mint baratsag. Az elejen nekem ketelyeim voltak es tudom h nem helyes amit csinalok,probaltam ezt meg is szakitani de nem sokaig birtuk egymas nelkul. Egymasba szerettunk annak ellenere h o nos. Mindent oromunket es szomorusagunkat megosztottunk egymassal. Egy kisebb utazasom utan viszont o teljesen megvaltozott. Nem beszelt mar ugy velem, nem latogatott meg, teljesen elhidegult. Tobbszor ra is kerdeztem, hogy mi tortent de azt mondta semmi csak rosszul erzi magat amit csinal de elmulik. De ez nem mult el es barmennyit is nyaggatam es kerdezoskodtem nem mondta el h mi a baja. Szulinapom alkalmaval elutaztunk barati korben ( o is ott volt) es teljesen ugy viselkedett mintha ott sem lennek, persze ez befolyasolta az en viselkedesemet is. Amit kell tudni, hogy ezelatt a kapcsolat alatt nem fekudtunk le egyszer sem egymassal barmennyire is hihetetlen. Miutan visszatertunk az utazasbol nagy nehezen kiszedtem belole hogy mi a baj es szakitott velem.(Teljesen romokban voltam) Nem beszeltem vele 2 honapig talan nem is lattam addig. kb 3 honap mulva ujra talalkoztunk ugy kozelrol elmondta h mennyire hianyzok neki, csokoloztunk es ereztem hogy nem multak el az erzesei irantam. Megis utana ujra rideg volt velem, nem beszelt velem. Tuleltunk egy kozos nyaralast is ahol ujra szamba sem vett. Nyaralas utan ket honappal ujra elkezdett erdeklodni irantam, ujra kozelebb kerultunk egymashoz (elmondta, hogy nem tud elfelejteni es mennyire jo velem barmennyire probalkozott ahogy meglat jon hogy megoleljen )de ahogy elcsattant a csok, a simogatas ra 2 napra ujra nem targyal velem. Ujra elmondta hogy o ezt nem teheti o hazas, ezt nem akarja nekem sem, nincs semmi ertelme a kapcsolatunknak. Egyszeruen ehhez mar nem tudtam mit szolni, nem reagaltam semmit. Egyszeruen nem tudom mit tegyek, hogy zarjam ki az eletembol, szeretni szeretem (nem vagyok egy konnyen szerelembe eso tipus es ezt o tudja is es azt is hogy hogyan erzek iranta anelkul h egyszer is kimondtam volna.) de nekem ebbol mar elegem van. En elfogadtam, hogy felesege van, sosem kertem tole, hogy valljon el miattam (a felesege a baratnom mint mar emlitettem) es tudom hogy ez nem szemet dolog tolem de viszonyt folytattam a baratnom ferjevel. Hogy lepjek tul ezen? Egy a barati korunk, kozos programok de en latni sem birom es azt sem akarom hogy barmit is tudjon rolam.

Jó napot kívánok!
Az lenne a kérdésem, hogy jogos e a félelmem, vagy csak túlgondolom a dolgokat.
Kb féléve ismerjük egymást a párommal és kb egy hónapja, mikor úgy tereltem a beszélgetésünket, elárulta, hogy nem szerelmes belèm, csak szeret és jól érzi magát velem, de emiatt nem akar elveszíteni. Annak ellenère, hogy ez engem zavar, ès arra gondolok, hogy csak azért van velem, mert nincs más…vele maradtam.
Ha ezt nem mondta volna el nekem, nem vettem volna észre, mivel a viselkedéséből azt éreztem, hogy szerelmes. Csak annyi hiányzott, hogy nem mondta még ki a “bűvös szót”, hogy “szeretlek”, de miután szembesültem vele, hogy azért nem, mert nem érez úgy, bennem megtört valami felé…/azt tudom, hogy már volt szerelmes és akkor egyből kialakult, szòval nem mondanám olyan típusnak, akinek idő kell hozzá, hogy kialakuljon./
Érdemes e tovább húzni és később változhat ez, vagy inkább engedjük elegymást?
A másik kérdésem pedig: az elejétől kezdve tudom, sosem titkolta előttem, hogy van egy lány, akit a barátjának tekint és közeli a kapcsolatuk. Van olyan időszak, hogy napi szinten beszélnek a neten, néha meg ritkábban. Mivel egy a baráti társaságuk, ezért gyakran személyesen is találkoznak.
Azt is elmondta a párom, hogy korábban szerettet volna összejönni ezzel a lánnyal, de aztán nem úgy alakult. Már régóta nem akar tőle semmit, csak szereti,mint embert.
Mivel őszinte volt velem, és nyiltan felvállalta ezt előttem, ezèrt én próbáltam megbízni benne, legyőzni a bizalmatlamságom.
Viszont a legutobbi beszelgetésüknél véletlen megláttam, hogy szives smileyt küldött neki üzenetben. Ez elbizonytalanított. Nem akartam, hogy tudjon róla, hogy megláttam, ezért nem is beszéltem meg ezt vele, hogy ő ezt, hogyan gondolta.

Talán csak én látok ebbe többet vagy Ön szerint is lehet alapja a “féltékenykedésemnek”?
Válaszát előre is köszönöm!

Tisztelt Pszichológus! 3 hónapja volt egy műtétem. Nagyon rossz állapotban kerültem kórházba. Gyakorlatilag le volt részben bénulva a lábam. Tolószékben, meg hordágyon vittek engem. 4-5 napig ágytálaztak, volt egy nővér aki bepelenkázott. Borzalmas volt. Azóta hála az égnek megvagyok. De nehezen tudom magam túltenni ezen. Mióta ez történt velem, gyakran gondolok arra milyen törékeny az élet. A halálra, az elmúlásra. A családomból 5 év alatt (13 és 18 éves korom között) 5 en haltak meg. Édesanyám, édesapám, a testvére, és 2 nagyszülőm. Pont a legközelebbi rokonaim. Egy nagymamám van, ő idén lesz 90 éves. Hála az égnek jól van, fitt még, de sokat emlegeti a halált. Hogy mi lesz velem ha ő nem lesz. És ezt én magam sem tudom. Rajta kívül csak a kutyám van, párom sincs. Ez is aggaszt, hogy egyedül tényleg mi lesz velem.. próbálom elhesegetni a témát, de bánt ez a dolog. Nagyon össze vagyunk “nőve” együtt lakunk. Aztán ott vannak a betegségek. Anyukámék rákban haltak meg. Tartok ettől nagyon. És az is bánt, hogy alig éltem még. Nem láttam világot, nem voltam igazán szerelmes, anya is szeretnék lenni. De az élet olyan törékeny. Túl sok elmúlást tapasztaltam meg… Ön szerint hogy álljak ezekhez a dolgokhoz? És még egy kérdés: az igaz, hogy a sok idegeskedés, depresszió kihat az egészségre? Félek bevonzom ezt.. Válaszát köszönöm.

Jó napot!

Először is köszönöm szépen a segítséget. A problémám a következő, mindig azok a lányok jönnek be akik a barátaim barátnői vagy az exeik. Van erre valami fajta betegség amit megneveznek a pszichologusok? erdekelne hogy ezt szaknyelven hogy hivjak és hogy mi a teendo ilyenkor mert ezért sok konfliktusom van a barátaimmal…