Kedves Cintia,

Sajnos a családunkban nagyon úgy tűnik, hogy öröklődik ez az őrületes hipochondria.

Már eljutottam oda, hogy nem csak folyamatosan magamat figyelem (Persze orvoshoz nem mindig merek elmenni), hanem ha a szeretteimen valamilyen furcsaságot vélek felfedezni kitör rajtam a pánik, hogy biztos el fogom veszíteni, és elkezdem szekálni a vélt problémával. Hetekig ezen rágódok kiolvasom az egész internetet a témával kapcsolatban, nem alszom virrasztok egész éjszaka

Van ebből valamilyen kiút?

Válaszát előre is köszönöm

Üdvözlöm!
Gyermekkorom óta konfiktusok vannak a családomban. Ennek fő oka véleményem szerint, hogy a szüleim sokban különböznek. A rengeteg veszekedés miatt az édesapám megismerkedett egy másik nővel, és édesanyámmal közölte, hogy nem kíván vele tovább házastársként élni, csupán barátként. Édesapám a hétvégéit az új társával tölti. Ezt édesanyám tudomásul vette, de sajnos nem tud beletörődni, és olyan állapotba került, amivel nagyon nehéz együtt élni. Sorozatosan jönnek rá különböző “rohamok”, főleg hétvégente, mikor édesapám nincs otthon, és olyankor ordít, veszekedik mindenért, rosszabb esetben tör-zúz, és csillapíthatatlanul zokog. Sajnos odáig jutott a dolog, hogy teljesen tönkrementem ettől, és majdnem a kapcsolatom is ráment, ugyanis barátnőbe is előszeretettel beleköt édesanyám, mikor rajta van ez az állapot. Menekülésképp barátnőmhöz szoktam menni, de sokszor ott sincs nyugtom, olyankor édesanyám telefonon zaklat, és érzelmileg zsarol. Mivel eléggé lelkis embernek gondolom magam, így megvisel ez, és féltem az édesanyámat több szempontból is, de élnem kellene a saját életemet is.
Édesanyám járt már többször pszichológusnál, de semmi eredménye nem lett. Sok mindent megpróbáltunk, hogy elfogadtassuk vele az új helyzetet, de sajnos minden próbálkozás hiábavaló volt. Egyedül a nyugtatók és gyógyszerek jelentenek menedéket neki. Nem tudja elfogadni és felfogni, hogy édesapám már nem akar tőle semmit. Mit tudnék tenni? Egyre rosszabb állapotban vagyok. Kérem segítsen!

Tisztelettel,

Z.M.

Megismerkedtem valakivel, akinek volt egy komoly ám igen problémás sehova nem vezető kapcsolata, ugyanakkor ez volt élete legnagyobb szerelme ennek a fiúnak. Eltelt pár hónap a szakításuk utàn, és akkor mi összejöttünk. Előttem volt egy komolytalanabb kapcsolata is. Elkezdtünk ismerkedni, járogatni. Az egykori nagy szerelem azonban újra felbukkant ès folytatást szeretne. A mi kapcsolatunk nem az igazi. Hol együtt vagyunk, hol külön. A fiú elmondása szerint nem akar már vele lenni, de úgy érzem velem sem. Mit kellene tennem?

A gyermekem a saját neméhez vonzódik és ezt ő is cikinek tekinti!Ezt hogy lehetne orvosolni hogy olyan legyen mint a többi osztálytársa és a lányokat szeresse?Ő azt mondja hogy a lányokat is szereti és van is neki barátnője de egyre jobban a fiúk felé húzódik! Előre is köszönöm válaszát!

Tisztelt Pergel-Száraz Cintia!
A problémám a következő: 4 éve párkapcsolatban élek, szeretem a páromat, mindenben passzolunk, olyan férfi akire mindig vágytam, jóképpű megbízható, kedves, hűséges. Ugyanakkor sajnos szexuális téren problémáink vannak, nem is kicsik, ugyanis egyátalán nem megy a dolog, mert a páromnak ( 26 éves) sajnos erekciós problémái vannak már kezdetektől, sőt már tinédzserkorában is voltak. Én nagyon megértő voltam, és próbálok a mai napig az lenni, de már egyre kevésbé tudom leplezni a csalódottságomat. Mert én azt hittem, hogy együtt majd megoldjuk a problémát. Járt szexuálpszichológusnál, a másfél éves terápia szinte nem használt semmit. Majd volt andrológusnál, ahol először alacsony tesztoszteronszint lett megállapítva majd másodjára normális, és én ezt egyszerűen nem tudom elfogadni, hogy akkor ez mégis lelki probléma eredménye, mert ha nem tudtunk vele megbírkózni 4 év alatt, akkor talán már soha…. Pedig gyógyszerrel is próbálkoztunk és sajnos úgy sem ment. És a rengeteg sikertelen próbálkozás, és csalódás után, én már egyre kevésbé vágyom az együttlétekre, nem azért mert őt nem kívánom, csak nem kívánom magamnak azt az érzést, azt a csalódottságot… emiatt egyébként már el sem bírom engedni magam. Nekem ezt egyre nehezebb megélni, hogy nem lehetek együtt a párommal, és fáj, hogy sosem lehet olyan a kapcsolatunk amilyen lehetne ha a szenvedély is jelen lehetne benne…. Én nem merek erről beszélni senkinek, így meg mégnehezebb kezelni ezt az egészet. Én emiatt, nem szeretném elhagyni őt, mert nagyon szeretem és nem ezt érdemelné, viszont nem tudom elfogadni azt, hogy nekem ez jutott. Igazából nem az a kérdésem, hogy hogy tudnánk megoldani mert tudom, hogy az nem így megy…. hanem hogy hogy kezeljem, mit csináljak hogy könnyebb legyen, nem butaság-e amit csinálok? Van esélye, hogy működjön ez a dolog hosszútávon?

Jó napot kívánok! Én abban szeretnék tanácsot kérni, hogy mostanában úgy érzem hogy nem tudok tömegben megmaradni. Rosszullét jön rám, szívdobogás, nem kapok levegőt. De ha kimegyek egy olyan helyre ahol nincs sok ember akkor helyreáll minden. Volt már nekem ilyen korábban is, amikor a buszon lettem rosszul. Akkor gyógyszert, Frontint szedtem, és úgy elmúlt. Mostanában elég stresszes is az életem. Most is szedem a Frontint de csak egy fél szemet. Úgy érzem hogy az kevés. Mit tegyek hogy jobban legyek? Mert ez így kicsit kellemetlen. Köszönöm válaszát előre is.

Tisztelt Pergel-Száraz Cintia!
Hónapok óta nagyon hasonló visszatérő rémálmom van: dinoszauruszok elől bujkálok. Nem menekülök, mert utolérne, hiszen gyorsabb nálam, inkább fák mögé bújok. Általában egy van csak, leginkább T-Rexhez tudnám hasonlítani. Nagyon ritkán futok előle el, mert túlságosan félek. Persze mindig megtalál vagy nagyon közel jár hozzá és olyankor ébredek fel.
Miért lehet ez az álom? Valahogy meg tudnám ezt szüntetni?
Előre is köszönöm segítségét!

Tisztelt Doktornő! Párommal idén február végén szakítottam. Nehezen! Sokszor bántalmazott, elmondása szerint mert nagyon féltett. 1,5 hónap járás után összekötözte a lábam egy övvel mert kértem vigyen már haza, mert van egy kis gond. A bántalmazás után sírt hogy biztos nem szeretem azért akarok hazamenni, őt senki nem szereti, csak én vagyok neki, az apja is meghalt stb stb. De bocsánatot nem kért tőlem. Többször megharapott combomon, karomon, nyakamon, lábamon. Fojtogatott is, a fejemre feküdt ne kapjak levegőt, ezek mind szinte a féltékenység miatt voltak. Töröltette velem a közösségi oldalt, mondván akkor nem lesz féltékeny. Kérte ne járkáljak, beszéljek a férfi kollégáimmal. Az anyja engem okolt hogy a fia ilyen lett, pedig az előttem lévő barátnőt is verte, fojotgatta, harapta utána mindig jött a sírás, sajnáltatás. Engem meg is erőszakolt egy erdőben. Sokszor bűntetett azzal hogy közömbös volt velem, nem szólt hozzám, majd másnap már kedves volt. Megrángatott mások elôtt is, nem érdekelte hogy sokan látják. Egyszer el is hagyott 3 hétre mert azt momdta bűntudata van, de közben becsmérelt a hátam mögött. Többször ígérte megy kezeltetni magát, de nem ment soha. A kérdésem hogy mi válthatta ki nála ezt a viselkedést? Meg fog változni? Miért érzem azt 3 hónap különlét és szakítás után hogy szeretem és ragaszkodom hozzá pedig nagyon jól tudom mennyi fájdalmat okozott nekem lelkileg és fizikailag is? Köszönöm

Hogyan győzhetném meg a szüleimet az alternatív iskoláról? jelenleg másodjára vagyok 10.es és szeretnék átjenetkezni egy alternatív iskolába ahol más az oktatási rendszer, körbe néztem találtam is egyet már az iskolával is eszéltem, de a szüleim nem akarnak oda át engeni. Suli mellett dolgozk így tudnám fizetni a tandíjat is.

Üdvözlöm! 29 éves nő vagyok, szerelmes az egyik munkatársamba. Mióta megismertem megtetszett, aztán ahogy telt az idő meg is szerettem őt. Sokat beszélgettünk, hülyéskedtünk, flörtöltünk. Voltak célzásai, hogy randizhatnánk, meg elmehetnénk ide-oda, de csak célzások voltak, konkrétan sosem hívott el. Aztán én át lettem helyezve másik helyre, így ritkán találkoztunk az utóbbi időben. Jó ha 1-2 havonta összefutottunk. Én nagyon sokat gondoltam rá mindig, a napom nagy részét szinte ő kötötte le. Hogy neki tetszek, neki megfeleljek, reggel ő az első gondolatom este az utolsó. Már kb 1 hónappal ezelőtt is gyanús volt, mert mikor találkozunk azt mondta felújítja a lakást ahol lakik. Volt egy megérzésem, hogy ennek oka van. Aztán ma mikor beszélgettem vele, elmondta, hogy van neki barátnője. Én úgy éreztem magam mint akiben a világ összeomlik. Hogy ennyi energiát rááldoztam, az a sok gondolat, az hogy neki megfeleljek. Pl nem hordtam X színt mert egyszer azt mondta nem szereti. Vagy tudtam melyik stílust szereti és olyan ruhákat vettem. Vagy hogy ő a hosszú hajúakat szereti, megnövesztettem. Borzalmas, hogy 29 éves felnőtt nőként ilyen vagyok, de azt hittem sikerül valamit elérnem nála, mert az évek óta tartó ismertségünk szerint így éreztem. És most, hogy megtudtam van neki élettársa, úgy érzem semmi értelme már semminek. Se az életemnek, se annak hogy reggel felkeljek. Mert minek? Nem szabadott volna ennyire beleszeretnem, de belelovaltam magam. Most meg itt vagyok egyedül, neki meg boldog élete és párja van. Arról nem is beszélve, hogy most elképzelem, hogy mással él együtt, más nőt csókol meg, mással szeretkezik. Nem tudom hogy tegyem magam ezen túl. Nekem meg senkim sincs, évek óta. Erre szeretnék tanácsot kérni, hogy lépjek túl, hogy felejtsem el, vagy mit tegyek. Nagyon sokat sírok mióta megtudtam. Köszönöm!

Még annyi, hogy nem tudom ki az a nő, de az jár a fejemben, biztos jobb mint én. Valamiben biztosan jobb, mert ennyi idő alatt semmit sem értem el nála, másnak meg ennyire sikerült őt megfognia, hogy össze is költözzön vele.

Problémám az, hogy szenvedek. nem stresszelek szorongok. Hanem rettentő harag kínoz. Gyakran ilyenek járnak a fejemben. “megerőszakolok valakit, csak a dominancia kedvéért” és közben vigyorgok.
A másik, nagyon szeretném ha figyelnének rám. Mindenhol feltűnő vagyok. Csak úgy elmegyek helyekre. “Nézzetek és csodáljatok” itt vagyok. Belenézek mndenki szemébe.
Nagyon érzelmes vagyok, gyakran elsírom magamat dalokon. eszembe jut az hogy gyerekkoromban senki sem támogatott és ez nagyon mélyen érint.
Nálam jobban senki sem szeret, ezt vallom.
Csak azért akarok embereket magam köré, hogy együtt érezzenek velem, és sajnáljanak végre, feltöltsenek azzal hogy rám figyelnek. Nagyon egyedül vagyok. Sosem voltak egészséges emberi kapcsolataim, amik egymás elfogadásán és a kölcsönösségen alapultak. Az iskolai közösségek kiközösítőek és bántóak voltak. Az iskolán kívüliek az alkohol és a deviáns élet volt az alapja. Az érzelmeket el kellett rejtenem különben támadási felület volt és kihasználták.
Pont ezek miatt fejben a tökéletes párkapcsolat és barátság jár. Mindenben tökéleteset akarok.
Múltkor sétáltam az egyetem mellett, gyönyörű épülete van és a sírás kerülgetett, hogy nem lehetek ott. De utána jön az, hogy egy nap ott leszek és feltöltöm magam minden pozitívval.
Gyakran bántok másokat, de valójában szenvedek a viselkedésemtől. Nagyon érzékenyen érint viszont ha én kapok rossz megjegyzést, bírálatot.
Gyakran a deviáns viselkedéssel mutogatom magamat, a negatív figyelem is jobb mint a semmilyen.
Gyakran azt vallom, hogy egyedül kell mindent megoldanom, magányos farkas vagyok, nem függök senkitől.
Az emberek annyira magukkal vannak elfoglalva, és csak úgy mennek.
Gyakran szidalmazok mindenkit szép csendben, mert nem értenek velem egyet.
Éjszaka előtör belőlem minden. ezért is kell leírnom.
Napközben meg jön majd a gyűlölködés, a társadalom, emberek kigúnyolása, a fantáziám végtelen.
Vágyok arra, hogy valaki csak úgy átöleljen és simogasson “Jól van semmi baj”.
Szeretnék kontroll alatt tartani valakit, aki csak kizárólag az enyém és értem van végre.
Hogyan tudnám kielégíteni az érzelmi életemet?

Kedves Szabó Lili! Az előző írásomra szeretnék válaszolni. “érdemes lenne végiggondolnia, hogy mi fogta meg ebben a férfiban, ő hogyan viselkedett más nőkkel, s mennyire sikerült őt kiismernie a beszélgetések alatt. Arról nem írt, hogy az előző kapcsolataiban milyen tapasztalatai voltak, s hogyan élte meg azokat a kapcsolatokat, azaz mennyi csalódáson van már túl, az előzmények is nagyon fontosak.”
Így belegondolva nekem ő rögtön megtetszett, szóval én már úgy álltam hozzá hogy ő egy jó ember. Nem mondhatnám, hogy jól megismertem, de mikor együtt dolgozunk naponta 10-20 percet beszélgettünk. Minden nap. Volt, hogy találkoztunk az úton és együtt mentünk be dolgozni. Sok mindent megtudtam róla, sok mindent én magam tettem hozzá + sok mindent másoktól tudtam meg róla.
Az előző kapcsolataim: 13 éves korom óta ilyen szerelmeim voltak. Folyton megtetszett valaki, aki vagy azt sem tudta, hogy létezem, vagy lerázott hogy csúnya vagyok. Most így hirtelen 10 fiú/férfi eszembe jut, aki után hónapokon keresztül ácsingóztam, aztán másik nőt választottak párjukul. De ők nem is nagyon tudták, hogy érdekelnek. Ez a mostani férfi sem egyértelműen tudta, mert barátiasan csevegtem vele mindig, illetve a magam módján félénken, kétértelműen, egy apró célzást tettem neki, de ennyi. Inkább mint barát, kolléganő úgy beszéltem vele. 1 “Kapcsolatom” volt csak, ott is a férfi szétment 1 hónapra a barátnőjétől, velem párszor lefeküdt meg elmentünk 1-2 programra, aztán rájött hogy neki a barátnője az igazi. Azóta gyerekük is van és feleségül vette. És akkor megint én maradtam alul, hónapokig sírtam és szenvedtem miatta. Annyi olyan nőt tudnék felsorolni akiket velem szemben választottak, és én maradtam alul. Folyton ez történik. Ráadásul bele esek folyton abba a hibába, hogy olyankor azokat a nőket figyelem, rájuk akarok hasonlítani, méregetem őket hogy milyenek külsőleg-belsőleg. Feldicsérem őket, hogy ők jók, ők elérték amit én nem, mert hiszen azok a férfiak velük vannak és nem velem. Magamat meg leminősítem, egy ocsmány senkinek érzem magam ilyenkor. És most újra így vagyok. Csak már nem vagyok fiatal ennyi idősen jó lett volna egy kapcsolat végre. És az előző férfiak közül egyikkel sem jutottam el még eddig sem, hogy ennyit beszélgessünk, vagy ennyire közel kerüljön hozzám. Így olyan mintha elveszítettem volna őt.

Kedves Doktornő!
30 éves fiatalember vagyok, és olyan problémám van, hogy önkielégítés után nagyon erős kényszerproblémák, illetve bűntudat jelentkezik nálam. Gyakran úgy érzem, rosszat cselekedtem, és próbálom abbahagyni az egész önkielégítést, ahogy van. Van értelme teljesen leállni vele? Miért van ez? Jelenleg sajnos nincs barátnőm, de az önkielégítés után gyakran azt gondolom, hogy így egy nőnek sem kellek, hogy ezt csinálom, stb. Szóval elég furcsa helyzet. Ha teljesen felhagyok az önkielégítéssel, akkor megváltoznak a dolgok? Ez a bűntudat nagyon rossz.

Nagyon köszönöm a válaszát!

Érdemes belekezdeni olyan foglalkozásba, ami nem biztos hogy jövőbeli munkám, karrierem lesz?
A magánnyomozón gondolkozom, jól megy nekem az emberek után kutakodás szeretem csinálni, információk begyüjtése, összefüggések összerakásában kivételesen jó vagyok, lehet hogy perverz vagyok, de nekem hobbim, hogy embereket követek, kiderítek róla minden lényeges információt addig nem nyugszok, persze nem használom fel ellene. Régebben a pszichológusomat :), azt is kiderítettem hol lakik, hová jár vásárolni és mikor, boltban ott sunnyogtam mögötte, melyik az ő kocsija, gyerekeit, kik a legjobb barátai, egyszer árnyékként követtem, csendben és nem tűnt fel és még sok minden.
Indulnak ilyen tanfolyam, Okj, nem szükséges hozzá főiskola sem, csak érettségi.
Érdemes -e olyanba belevágni, ami még nem lenne végleges, kipróbálni magam ebben?
Bejön nekem ez a magán dolog is és ha jó vagyok benne, akkor megbíznak.
Ezt a pszichopata vonásomat kiaknázni.

Olyan problémával küzdök,hogy anyukám úgy érzem gyerekként kezel. Szórakozóhelyre nem mehetek vagy max.csak barátnővel (fiatalabbak 6 évvel minimum de párkapcsolatban és csak 1 van helyben),szórakozni (színház,helyi programok,fesztiválok,előadások stb.) is csak barátnő vagy vele. Nyaralás is csak családdal lehetséges . Terveimet,céljaimat lehetetlennek mondja vagy nem vagy nem szívesen engedi mert valami bajom lehet,gyenge vagyok hozzá . Ez is sokszor veszekedések forrása ha elmondom. Néha az akaratát rám kényszeríti (közös tv-zés pl). Pénz miatt még egy ideig otthon kell élnem. Rossz belegondolni ,hogy ezért mennyi mindent ki kellett és ki kell hagynom még egy jó ideig.Ő képtelennek önállótlannak tart ahhoz is,hogy egyedül éljek. Ha segíteni kell segítek de néha egyedül akarok lenni,azt csinálni amit akarok és egyedül elmenni vagy ha akarom barátnővel vagy mással bárhova. Nem akarom,hogy beleszóljon az életembe.Kínosak ezek a helyzetek ennyi idősen. Mit csináljak,hogy megváltozzon?