Jó estét.
Azért kerestem fel önt ,hogy tudna e tanácsot adni nekem hogy legyen önbizalmam magammal szemben mert félek belekezdeni akármibe félek,hogy nem tudom megtanulni vagy el rontom ,rosszul csinálok meg valamit és kinevetnek.

Üdvözlöm!A testvérünk(3-an vagyunk)évek óta szipolyoz minket. Ha pénzt kap ígéri, de soha nem adja meg, ha segít bármiben, mindent felhánytorgat utólag. Ha nem adunk, meglop. Rengeteg adóssága van, hiába próbáltuk segíteni. Volt, hogy évekig felénk se nézett, valami nővel mindig összejön, aki kiforgatja mindenéből. Aztán visszatér. Jó munkája van, megbecsülik.Intelligens, de gyakran iszik, dohányos. Hazug, manipuláló, idegenek előtt játssza a jófiút. Félünk, hogy bajba keveri magát, volt már rá példa,mégis legszívesebben nem engednénk be többet.Ha elfordulunk tőle, és baja esik, örökké magunkat vádolnánk, hisz a vér kötelez, és mi szeretjük, bár neki, mintha nem lennének érzései.Ám ha nem határolódunk el, tönkre tesz minden szempontból.Sose ismeri el hogy amit csinál helytelen. Se elvonóra, se pszichológushoz nem menne. Ezért nekünk kell másképp viszonyulni. De hogyan?(Csak nem rendes ember, vagy pszichopata?) Mit tegyünk?
A választ előre is köszönöm.

Üdvözlet!

Sajnos elég régóta kényszer és pánikbetegségben szenvedek.Mostanában olyannyira pánikolok,hogy még az ágyból sem tudok felkelni és emberek közé menni.A családom is csak hátráltat,nem igazán értik min megyek keresztül,azt hiszik csak kitalálom az egészet.Mivel nincs munkám,ezért Tb-m se,hova tudok fordulni segítségért?
Előre is köszönöm válaszukat.

Köszönöm szépen, hogy e lovasság e-maileket.
Középiskolai 9. Osztályba járok a Szolnoki …. (moderálva)-ba. Van egy matek tanárom aki finoman szólva tönkre teszi az életemet mióta egy osztályfőnöki órára behívtuk megbeszélni a problémáinkat vele és én Diák önkormaztos képviselő létemre muszáj voltam én közölni vele a dolgokat hála a többieknek. Azóta folyamatosan keresi a azokat a pontokat ahol rám tud förmedni / kiabálni tud velem vagy osztály társaimmal. Kedden lesz egy ilyen tárgyalás féle ahol igazgatóság elött kell kiállnunk az Angol kezdő csoportért. És feljött egy olyan fogalom, hogy lelki terror. És lenne olyan kérdésem,hogy egy tanár, hogy tud lelki terrort gyakorolni diákokra?? Válaszát előre is köszönöm! Üdv: Kristóf

Ha nincs fizetve a TB-m,akkor hogy menjek el háziorvoshoz beutalóért?Rögtön látja a számítógépen.

Üdvözlöm! 29 éves nő vagyok. A szüleim tini koromban meghaltak, a nagymamám nevelt fel. Ő idén lesz 90 éves. Fizikailag jól bírja magát. Tesz-vesz, főz stb. Inkább az a baj, hogy nem tudom élni az életem miatta. Kapcsolatom nincs, nem is volt komoly. Amúgyis visszahúzódó vagyok meg önbizalom hiányos. 6 éve randiztam egy fiúval úgy 8-10szer. Nagyim kifigyelte az ablakból hogy mikor hazakísért, megcsókolt. Aztán ezt szóvá tette. Aztán volt hogy átjött hozzám a fiú. Filmet néztünk. Be volt az ajtóm csukva. Semmi nem történt köztünk, még csak nem is egymás mellett ültünk 😀 Este 8 körül hazament. Nagyim nekem támadt, hogy biztos lefeküdtem vele. Aztán megszakadt a kapcsolat. Rá 1-2 évre, 25 évesen újra jött egy fiú. Vele már máshol búcsúztam el ha hazakísért, nem engedtem hogy találkozzanak. De 3 hónapja is jártunk már, és szerettem volna lefeküdni vele. Neki zűrös volt a családja, átjött hozzám. Nagyim meg kifigyelte, hogy valami történt. És másnap nekem támadt,hogy miért nem égett a villany a szobámba? Mit csináltunk? Lefeküdtünk? 25 éves voltam, dolgoztam. Szűz voltam. Szerintem nem tettem helytelen dolgot. Utána mint egy szégyenteljes nő úgy beszélt rólam. Nagynénémnek is elmesélte “mit tettem”. Aztán szétmentünk hamarosan a fiúval. Azóta, 4 éve semmi. Se randi, se udvarló. Van aki tetszik, de így hogy? Ide nem jöhet senki. Én ne menjek sehova mert fél este egyedül. Bele sem merek gondolni, hogy másnál aludjak. Én felelek érte, viszem orvoshoz ide-oda. De mintha az életem feladnám miatta. Persze piszkál hogy kellene udvarló. Ennyi idősen férj. Neki 29 évesen, 10 éves házassága és 2 gyereke volt. De ők kézenfogva sétáltak a főutcán ennyi történt, és 6 hónap ismertség után házasodtak, szüzen ment férjhez. 70 éve. Bűnösnek érzem magam, hogy vágyaim vannak, és hogy tehernek érzem őt. De az élet szalad el mellettem. Se nyaralás, se kirándulás, se buli, se férfi. Pár hete színházba mentem egy kolléganővel. Vasárnap délután. Ki volt akadva, hogy minek. Hülyeség. Nehéz ez, mert kettős érzéseim vannak. Várjak még és majd az élet megoldja a dolgokat? Nem akarom, hogy meghaljon, mert szeretem őt. De így meg… tényleg bűntudatom van.

Kedves pszichológus ,nagyon örülnék egy válasznak, ez már régóta foglalkoztat.
Vegyünk egy szorongásos zavaros embert ptsd, szociális fóbia , Vagy személyiségzavaros, mondjuk nárcisztikus, vagy antiszociálist, ezeken hogy tud segíteni a terápia? Nehéz elképzelni, hogy egy ilyen pszichoterápia visszafordítja az agyi elváltozásokat, meggyógyul az agy, új idegpályák jönnek létre, tartósan megnövekedik a szerotonin, dopamin szint, megváltozik a magatartása. Pedig ez csak beszélgetés, és a terapeuta kérdezget. Mondjuk van olyan is ami a tudatalattiba megy le, hipnózis stb.
Különféle energiagyógyászat is van, bár az egy külön téma.
Állítólag a hit a kulcsa.

Tisztelt Dr!
Van egy 6 éves kisfiú akinek meghaltak a szülei autóbalesetben és nincsennek rokonai. A balesetben ő is ott volt. Mivel a történtek megviselték sokkos állapotba került. Szeretném örökbe fogadni, hogy segítsek neki. Nekem még nincs gyermekem, de nem vagyok meddő. Az érdekelne, hogy a történtek miatt mennyire lenne nehéz feladat őt örökbe fogadni, illetve nevelni?

Válaszát előre is köszönöm!

Érdemes lenne pszichológussal beszélgetni? spirituális gyógyító technikán vettem részt régebben többször, a tudatalatti berögződéseket cseréli le és kigyógyultam a szorongásból, depresszióból általa, elmúltak a gyötrő traumás emlékképek, és ez tartós, viszont vannak fura dolgaim, nem érzem rossznak és pozitív, csak más.
Mostanában olyan, mintha nem én lennék, szerintem befolyás alatt állok, nem rossz démon, segít nekem, hála neki sok minden változott, az arcom is megváltozott, olyan karakteres lett. Mintha amnéziám lenne gyermekkoromból, nem tudom mik történtek, mintha ki lenne törölve. Teljesen megváltozott a személyiségem, önértékelésem is. Kis önbizalomhiányos fiúból egy méltóságteljes férfi kezd kialakulni. Határozott vagyok.
Nem érzek semmi kötődést családtagok iránt, az is meg lett szüntetve.
Szerintem kapcsolatban állok a Fényhozóval ( ő a Sátán a keresztények szerint,valójában ő a jó) sokat filozofálgatok róla, ezek csak így megjelentek, a lázadása, az ember bűnbe csábítása valójában segítség volt, meg akart óvni minket. Tudást adott nekünk és segít kiteljesedni. Segítsünk az embereknek, tegyük jobb hellyé a Földet, ez a tanítása. Támogassuk az elesetteket, emeljük fel őket.
De annyira más minden mostanában, könnyebben tanulok, csak úgy pörög az agyam. Mintha kaptam volna képességeket. Olyan laza minden, mintha egy mennyország közeli állapotban lennék, amikor nem marad semmi gondja az embernek és szabad, nem hat rá a rossz. Átlátom a dolgok közti összefüggéseket. Az emberek viselkedése mögötti hajtó tényezőket. Hogyan is fogalmazzak, hogyha az ember fejében, tudattalanjában minden ki van tisztulva, meg fogja látni a másik emberben a változtatni való dolgot, a gondolkodási hibát. És nekem szerintem már minden tiszta. Semmi stressz. Nem is értem hogyan tudnak az emberek aggódni, tele vannak megfelelési kényszerrel.
Szerintem van egy démon segítőm, de inkább angyal (csak száműzött a lázadás miatt), akivel osztozok a földi életemben, aki meggyógyított, tanít cserébe élhet velem egy személyben. Csak jóra tanít, ők nem rosszak, a keresztény vallás gonosznak tünteti fel őket. Nem hallom a hangját, csak tudom hogy itt van, érzem, nagyon pozitív energia, a tudatomra hat. Az egész személyem a része. Nem igaz az, hogy az ember eredendően bűnös. Ezeket nem monda nekem senki, csak elkezdtem így gondolkodni.
Elmúlt a félelem, már nem kell félnem semmitől, bátorságot kaptam, nincs mitől félni. A régi énem már a múlté.
Viszont néha eléggé agresszív vagyok, amikor meg akarnak gátolni valamiben, vagy családtagok le akarnak terelni az utamról. Amikor kontrollálva vagyok, annál nincs zavaróbb dolog.
Szerintünk nem szabad engedni senkinek, csak én és a fejlődés. Embereket fogadni magam mellé a fejlődés érdekében, párkapcsolat a vágy miatt. Szabadon kell élni, és magunkért, hiszen Isteni lények vagyunk.
Csak azért furcsa a teljes személyiségváltozás, néha sípol a fülem is.

Üdvözöm!
Nem tudom mi volt ez, örülnék válasznak, mert ez szerintem nem volt normális. Szeretnék erre magyarázatot.
Régebben egy pszichológusnál voltam, elég sokszor és kisértetiesen emlékeztetett az anyámra, amikor még fiatalabb volt és elkezdtem lázadni a pszicholgus ellen, azt meséltem neki hogy gyújtogatok stb. és elkezdett aggódni miattam, mint az anyám, amikor volt velem valami. Nagyon idegesített, de közben szerettem, arról fantáziáltam hogy az ölében fekszek és ő simogat majd, de közben gyűlöltem, meg is átkoztam a háta mögött számtalanszor, meg akartam ölni, dührohamokban törtem ki otthon, ordítottam, nem ettem, csak őt akartam, hívogattam telefonon, emailban mírogattam neki csúnyaságokat, mert nem bírtam tartani és ő nem értette, zaklatásnak vette. Az üléseken behódolóan, alázatosan viselkedtem vele, próbáltam hozzá közel kerülni, de annyira elérhetetlen volt és tárgyias,gyakran arrogáns és lenéző, beállítottam magamat áldozatnak, meséltem a sok szörnyűségről, hogy sajnáljon és megcirógasson, együtt érezzen velem, de nem használt, sőt néha csak vigyorgott. Otthagytam fél év után, de még mindig legszívesebben elkapnám az utcán és bántanám. és ezt nem vette észre, hogy ennyire szenvedek. Kognitív módszerekkel akart dolgozni, de nekem ebből az jött le, hogy kritizálja a gondolataimat és a nézőpontomat. Féltékeny voltam a többi kliensére, biztos több odafigyelést kapnak. Figyeltem a reakcióit.
Kisérteties hasonlóságot fedeztem fel a pszichológussal való viszonyom és az anyukámmal, családtagjaimmal való gyerekkori kapcsolatomban. Mintha azt a sok elfojtott érzelmet a pszichológusra irányítottam volna és az düh, harag, agresszió passzívan. Erre magamtól jöttem rá.
Szerintem durván kihasználta a helyzetemet. Simán el tudok képzelni egy ilyet, így tartja függőségben az embert.
Olyan voltam, mint akinek stockholm-szindrómája van, nagyon nehezen hagytam ott, de végül beszüntettem vele minden kapcsolatot, de ő még írogatta az időpontjait, már egy év eltelt de még mindig előjön a harag az irányába és ütöm a párnát.

Kedves Doktornő!
Egy olyan kérdésem lenni, hogy általánosságban mennyi az elévülés ideje egy nagyobb konfliktust követűen, hogy újra kezdeményezhessünk a másik felé? Persze ez nem írott szabály, tudom jól – azonban van valami amit egyénileg tehetünk ha valaki egy konfliktust követően megutált engem és szóba se áll velem? Vélszerű inkább hosszabb kihagyást hagyni míg újra nyitok a másik felé? (Már két hónapja nem beszéltünk) Vagy inkább kezdeményezzünk lassan és apránként, hogy tudassam vele a jelenlétemet? Egyáltalán van értelme küzdeni a megbocsájtásáért vagy érdemesebb lenne elfelejtenem ha továbbra sem akar majd beszélni velem? Számomra ő nagyon fontos és nem szeretném elveszíteni, de nem tudom várjak e még vagy megéri kezdeményezni egy békülést… a hónapokkal ezelőtti sikertelen próbálkozások után is. Köszönöm,

Jó napot kívánok,
szeretném kikérni a tanácsukat a következő helyzettel kapcsolatban:
párkapcsolatban élek egy velem egyidős férfival 6 éve, régtől érzem, hogy valami nincs rendben, de sokáig nem értettem mi a baj. A kapcsolatunk elején meghallgatott és nagyon lenyűgöző természete volt, de aztán egy idő után már nem figyelt rám, folyton a szavamba vágott, ha valamiről más véleményem volt akkor megbántott és elmondta, hogy én miért gondolom rosszul (sokáig el is hittem, hogy velem van a gond), ha valamiben hibázott utána úgy kiforgatta a dolgokat, hogy már magam sem tudtam hogy volt valójában, a kritikát képtelen volt elfogadni és sokszor dührohamot kapott, ha szóvá tettem. Az utóbbi időben rengeteget veszekedtünk és eljutottam oda, hogy megmondtam, ennek itt vége kell hogy legyen, mert nem bírom tovább. Most viszont rájöttem több kutatás után, hogy valószínű nárcisztikus személyiségzavara van. Elmondtam neki, hogy ezt gondolom, persze folyton tagadott, de most belátta valószínű tényleg ez a probléma. Mindenhol azt írják, hogy az ilyen emberektől menekülni kell, de valóban ez a megoldás? Nem lehet a dolgon segíteni? Ezt egy betegségnek gondolom (ha tévedek, kérem javítsanak ki) és ha beismeri és lehet rajta változtatni, akkor nem szeretném elhagyni, mert van egy csomó jó tulajdonsága is, amelyek más emberben nincsenek meg. A kérdésem tehát, hogy lehetséges-e ezen segíteni? És ha igen, akkor én hogyan tudom őt ebben segíteni? Mindenképpen szakemberhez kell fordulni, vagy ketten is meg tudjuk oldani, ha beismeri a problémát és hajlandó változtatni? Köszönöm bármiféle tanácsukat.
Tisztelettel,
Réka

Jó napot kívánok! Nekem az lenne a kérdésem, hogy a depresszióból ki lehet-e gyógyulni? 1.5 éve ért véget a terápia, pszichológushoz jártam majdnem 1 évig minden héten. Középsúlyos depressziót állapított meg a hölgy. SZTK alapon jártam, elfogytak az alkalmak. Sokat segített, mert nagyon sötéten láttam akkoriban a világot mikor jelentkeztem. Mikor lezártuk, mintha kivirultam volna. De ennek 1.5 éve. Azóta néha mintha visszaesnék. Nem annyira folytonos ez a “borúlátásom” mint régen, hanem vissza-vissza térő. Mondjuk heti 2-3 napos, vagy annyi sem. Változó. De azt vettem észre, hogy attól függ mennyi kudarc ér, vagy milyen volt a napom, vagy ami a legrosszabb: saját magamat képes vagyok belevinni. Nem történik velem semmi, itthon vagyok, de elkezdek gondolkodni, elkap a szomorúság, kilátástalanság, és éjszaka emiatt nem tudok aludni. Sokszor vagyok ébren éjjel, vagy hajnalban felkelek és nem tudok visszaaludni, csak jár az agyam, sírok stb. Munkanélküli vagyok, emiatt is haszontalannak érzem magam + a régi rossz döntéseimen rágódom. Tehát az lenne a kérdésem, hogy vissza fogok-e esni jobban, vagy tudatosan el tudom-e kerülni pozitív gondolkodással pl? Egyik nap már azt mondogattam magamnak, hogy semmi értelme annak hogy vagyok, fel is köthetném magam. Nem tenném meg, de szóval ilyen dolgok jutnak eszembe. De ma pl semmi ilyesmi gondolatom nem volt. Sőt, jól éreztem magam, programot csináltam magamnak. Válaszukat köszönöm!

Szep napot,

Nagypapam 84 eves, bottal jar mar csak es eleg nehezen. Nemreg meg szellemileg teljesen aktiv volt, viszont mostanaban valtozast tapasztaltam: evek ota a szamitogep (facebook,skype) elott ul napi 8 oraban. Sokat alszik, neha delutan 5kor kel fel. A kotelessegeit (pl szamlak) elhanyagolja. Kitalalt egy fiktiv tortenetet, hogy viszonya van egy brazil operaenekesnovel. Facebookon koveti, irogat neki, az eredeti, official oldal mar letiltotta ot. Viszont letezik egy kamu profil ugyanazon a neven, es ez az illeto lajkolja a bejegyzeseit, kuldott egy szivecsket, es amikor nagypapam rairt facebook-on, visszareagalt, hogy how are you doing. Nagypapam kitalalta, hogy masfel eve viszonyuk van es egy szepen felepitott, erzelemgazdag, esemenydus sztorit gyartott hozza. Megszallottan mesel. Elmeseltuk neki, hogy a dolgok nagy reszet csak kepzeli, es el kene menni a haziorvoshoz, hogy utana kivizsgalhassak. Belement, de vonakodva nyilvan, remelem ossze fog jonni. Beismerte, hogy a valosagot osszemosta a kepzeletevel. Neha elgondolkodtatjuk, hogy ez a sztori nem stimmelhet, mert xyz, es olyankor belatja, utana ujrakezdi a tortenetet, mashonnan. A haziorvos azt mondta, le kene tiltani a szamitogeprol, de nala ez fuggoseg lehet mar. Tehat felo, hogy a megvonas kovetkezmenyekkel jarna. Mit lehet tenni, ha el akarom kerulni a hosszu haziorvos-beutalo-pszichiatriai folyamatot? Van esetleg olyan szemely, aki hazhoz jonne es ki tudna vizsgalni?
Azt mondta, van a valosag, es a VALOSAG, es nem talalja a ketto kozotti osszekoto hidat.
Szerinte a no talalkozni akar velunk, es erolteti a vele valo kommunikaciot.

koszonettel,
Anett

ÜDVÖZLÖM!

NAGYON KÉREM AMENNYIBEN LEHETSÉGES LENNE, NEM SZERETNÉM NYILVÁNOSSÁG ELÉ KITENNI GONDOLATAIMAT. LEHET-E HOGY ERRE A LEVELEZÉSRE KÜLDJÉK EL A VÁLASZT?? Szeretnék családi problémákkal kapcsolatban tanácsot kérni.

Köszönöm: Eszter