Üdvözlöm! 29 éves nő vagyok, szerelmes az egyik munkatársamba. Mióta megismertem megtetszett, aztán ahogy telt az idő meg is szerettem őt. Sokat beszélgettünk, hülyéskedtünk, flörtöltünk. Voltak célzásai, hogy randizhatnánk, meg elmehetnénk ide-oda, de csak célzások voltak, konkrétan sosem hívott el. Aztán én át lettem helyezve másik helyre, így ritkán találkoztunk az utóbbi időben. Jó ha 1-2 havonta összefutottunk. Én nagyon sokat gondoltam rá mindig, a napom nagy részét szinte ő kötötte le. Hogy neki tetszek, neki megfeleljek, reggel ő az első gondolatom este az utolsó. Már kb 1 hónappal ezelőtt is gyanús volt, mert mikor találkozunk azt mondta felújítja a lakást ahol lakik. Volt egy megérzésem, hogy ennek oka van. Aztán ma mikor beszélgettem vele, elmondta, hogy van neki barátnője. Én úgy éreztem magam mint akiben a világ összeomlik. Hogy ennyi energiát rááldoztam, az a sok gondolat, az hogy neki megfeleljek. Pl nem hordtam X színt mert egyszer azt mondta nem szereti. Vagy tudtam melyik stílust szereti és olyan ruhákat vettem. Vagy hogy ő a hosszú hajúakat szereti, megnövesztettem. Borzalmas, hogy 29 éves felnőtt nőként ilyen vagyok, de azt hittem sikerül valamit elérnem nála, mert az évek óta tartó ismertségünk szerint így éreztem. És most, hogy megtudtam van neki élettársa, úgy érzem semmi értelme már semminek. Se az életemnek, se annak hogy reggel felkeljek. Mert minek? Nem szabadott volna ennyire beleszeretnem, de belelovaltam magam. Most meg itt vagyok egyedül, neki meg boldog élete és párja van. Arról nem is beszélve, hogy most elképzelem, hogy mással él együtt, más nőt csókol meg, mással szeretkezik. Nem tudom hogy tegyem magam ezen túl. Nekem meg senkim sincs, évek óta. Erre szeretnék tanácsot kérni, hogy lépjek túl, hogy felejtsem el, vagy mit tegyek. Nagyon sokat sírok mióta megtudtam. Köszönöm!

Még annyi, hogy nem tudom ki az a nő, de az jár a fejemben, biztos jobb mint én. Valamiben biztosan jobb, mert ennyi idő alatt semmit sem értem el nála, másnak meg ennyire sikerült őt megfognia, hogy össze is költözzön vele.

Problémám az, hogy szenvedek. nem stresszelek szorongok. Hanem rettentő harag kínoz. Gyakran ilyenek járnak a fejemben. “megerőszakolok valakit, csak a dominancia kedvéért” és közben vigyorgok.
A másik, nagyon szeretném ha figyelnének rám. Mindenhol feltűnő vagyok. Csak úgy elmegyek helyekre. “Nézzetek és csodáljatok” itt vagyok. Belenézek mndenki szemébe.
Nagyon érzelmes vagyok, gyakran elsírom magamat dalokon. eszembe jut az hogy gyerekkoromban senki sem támogatott és ez nagyon mélyen érint.
Nálam jobban senki sem szeret, ezt vallom.
Csak azért akarok embereket magam köré, hogy együtt érezzenek velem, és sajnáljanak végre, feltöltsenek azzal hogy rám figyelnek. Nagyon egyedül vagyok. Sosem voltak egészséges emberi kapcsolataim, amik egymás elfogadásán és a kölcsönösségen alapultak. Az iskolai közösségek kiközösítőek és bántóak voltak. Az iskolán kívüliek az alkohol és a deviáns élet volt az alapja. Az érzelmeket el kellett rejtenem különben támadási felület volt és kihasználták.
Pont ezek miatt fejben a tökéletes párkapcsolat és barátság jár. Mindenben tökéleteset akarok.
Múltkor sétáltam az egyetem mellett, gyönyörű épülete van és a sírás kerülgetett, hogy nem lehetek ott. De utána jön az, hogy egy nap ott leszek és feltöltöm magam minden pozitívval.
Gyakran bántok másokat, de valójában szenvedek a viselkedésemtől. Nagyon érzékenyen érint viszont ha én kapok rossz megjegyzést, bírálatot.
Gyakran a deviáns viselkedéssel mutogatom magamat, a negatív figyelem is jobb mint a semmilyen.
Gyakran azt vallom, hogy egyedül kell mindent megoldanom, magányos farkas vagyok, nem függök senkitől.
Az emberek annyira magukkal vannak elfoglalva, és csak úgy mennek.
Gyakran szidalmazok mindenkit szép csendben, mert nem értenek velem egyet.
Éjszaka előtör belőlem minden. ezért is kell leírnom.
Napközben meg jön majd a gyűlölködés, a társadalom, emberek kigúnyolása, a fantáziám végtelen.
Vágyok arra, hogy valaki csak úgy átöleljen és simogasson “Jól van semmi baj”.
Szeretnék kontroll alatt tartani valakit, aki csak kizárólag az enyém és értem van végre.
Hogyan tudnám kielégíteni az érzelmi életemet?

Kedves Szabó Lili! Az előző írásomra szeretnék válaszolni. “érdemes lenne végiggondolnia, hogy mi fogta meg ebben a férfiban, ő hogyan viselkedett más nőkkel, s mennyire sikerült őt kiismernie a beszélgetések alatt. Arról nem írt, hogy az előző kapcsolataiban milyen tapasztalatai voltak, s hogyan élte meg azokat a kapcsolatokat, azaz mennyi csalódáson van már túl, az előzmények is nagyon fontosak.”
Így belegondolva nekem ő rögtön megtetszett, szóval én már úgy álltam hozzá hogy ő egy jó ember. Nem mondhatnám, hogy jól megismertem, de mikor együtt dolgozunk naponta 10-20 percet beszélgettünk. Minden nap. Volt, hogy találkoztunk az úton és együtt mentünk be dolgozni. Sok mindent megtudtam róla, sok mindent én magam tettem hozzá + sok mindent másoktól tudtam meg róla.
Az előző kapcsolataim: 13 éves korom óta ilyen szerelmeim voltak. Folyton megtetszett valaki, aki vagy azt sem tudta, hogy létezem, vagy lerázott hogy csúnya vagyok. Most így hirtelen 10 fiú/férfi eszembe jut, aki után hónapokon keresztül ácsingóztam, aztán másik nőt választottak párjukul. De ők nem is nagyon tudták, hogy érdekelnek. Ez a mostani férfi sem egyértelműen tudta, mert barátiasan csevegtem vele mindig, illetve a magam módján félénken, kétértelműen, egy apró célzást tettem neki, de ennyi. Inkább mint barát, kolléganő úgy beszéltem vele. 1 “Kapcsolatom” volt csak, ott is a férfi szétment 1 hónapra a barátnőjétől, velem párszor lefeküdt meg elmentünk 1-2 programra, aztán rájött hogy neki a barátnője az igazi. Azóta gyerekük is van és feleségül vette. És akkor megint én maradtam alul, hónapokig sírtam és szenvedtem miatta. Annyi olyan nőt tudnék felsorolni akiket velem szemben választottak, és én maradtam alul. Folyton ez történik. Ráadásul bele esek folyton abba a hibába, hogy olyankor azokat a nőket figyelem, rájuk akarok hasonlítani, méregetem őket hogy milyenek külsőleg-belsőleg. Feldicsérem őket, hogy ők jók, ők elérték amit én nem, mert hiszen azok a férfiak velük vannak és nem velem. Magamat meg leminősítem, egy ocsmány senkinek érzem magam ilyenkor. És most újra így vagyok. Csak már nem vagyok fiatal ennyi idősen jó lett volna egy kapcsolat végre. És az előző férfiak közül egyikkel sem jutottam el még eddig sem, hogy ennyit beszélgessünk, vagy ennyire közel kerüljön hozzám. Így olyan mintha elveszítettem volna őt.

Kedves Doktornő!
30 éves fiatalember vagyok, és olyan problémám van, hogy önkielégítés után nagyon erős kényszerproblémák, illetve bűntudat jelentkezik nálam. Gyakran úgy érzem, rosszat cselekedtem, és próbálom abbahagyni az egész önkielégítést, ahogy van. Van értelme teljesen leállni vele? Miért van ez? Jelenleg sajnos nincs barátnőm, de az önkielégítés után gyakran azt gondolom, hogy így egy nőnek sem kellek, hogy ezt csinálom, stb. Szóval elég furcsa helyzet. Ha teljesen felhagyok az önkielégítéssel, akkor megváltoznak a dolgok? Ez a bűntudat nagyon rossz.

Nagyon köszönöm a válaszát!

Érdemes belekezdeni olyan foglalkozásba, ami nem biztos hogy jövőbeli munkám, karrierem lesz?
A magánnyomozón gondolkozom, jól megy nekem az emberek után kutakodás szeretem csinálni, információk begyüjtése, összefüggések összerakásában kivételesen jó vagyok, lehet hogy perverz vagyok, de nekem hobbim, hogy embereket követek, kiderítek róla minden lényeges információt addig nem nyugszok, persze nem használom fel ellene. Régebben a pszichológusomat :), azt is kiderítettem hol lakik, hová jár vásárolni és mikor, boltban ott sunnyogtam mögötte, melyik az ő kocsija, gyerekeit, kik a legjobb barátai, egyszer árnyékként követtem, csendben és nem tűnt fel és még sok minden.
Indulnak ilyen tanfolyam, Okj, nem szükséges hozzá főiskola sem, csak érettségi.
Érdemes -e olyanba belevágni, ami még nem lenne végleges, kipróbálni magam ebben?
Bejön nekem ez a magán dolog is és ha jó vagyok benne, akkor megbíznak.
Ezt a pszichopata vonásomat kiaknázni.

Olyan problémával küzdök,hogy anyukám úgy érzem gyerekként kezel. Szórakozóhelyre nem mehetek vagy max.csak barátnővel (fiatalabbak 6 évvel minimum de párkapcsolatban és csak 1 van helyben),szórakozni (színház,helyi programok,fesztiválok,előadások stb.) is csak barátnő vagy vele. Nyaralás is csak családdal lehetséges . Terveimet,céljaimat lehetetlennek mondja vagy nem vagy nem szívesen engedi mert valami bajom lehet,gyenge vagyok hozzá . Ez is sokszor veszekedések forrása ha elmondom. Néha az akaratát rám kényszeríti (közös tv-zés pl). Pénz miatt még egy ideig otthon kell élnem. Rossz belegondolni ,hogy ezért mennyi mindent ki kellett és ki kell hagynom még egy jó ideig.Ő képtelennek önállótlannak tart ahhoz is,hogy egyedül éljek. Ha segíteni kell segítek de néha egyedül akarok lenni,azt csinálni amit akarok és egyedül elmenni vagy ha akarom barátnővel vagy mással bárhova. Nem akarom,hogy beleszóljon az életembe.Kínosak ezek a helyzetek ennyi idősen. Mit csináljak,hogy megváltozzon?

Tisztelt Doktornő!
18 éves lány vagyok és már 4 éve aggaszt pár kiló feleslegem. Régóta próbálok lefogyni, de mindig csak ingadozik a súlyom. Legtöbbször amit kínkeservesen leadok az visszajön. Egyébként korábban sosem érdekelt az alakom, akkor fordult ez meg mikor anyukám elkezdett piszkálni ezzel.Innenől kezdve jött a nagy megfelelési kényszer. Folyton megakartam mutatni neki és mindenkinek, hogy én igenis letudok fogyni és csinos leszek. Az elején mindig szépen beindult, de a nagy kiéhezések miatt “visszaettem” mindent, sőt néha többet is. Utána persze következett a nagy csalódás, az utálat és a később kialakuló nagymértékű önbizalomhiányom. Arról nem is beszélve, hogy az egészségi állapotom is sokat romlott a yo-yo efektusok miatt. Egyébként azt még tudni kell rólam, hogy van egy bátyám, aki úgy néz ki mint egy fitness modell és a családban az esik a legrosszabbul amikor a fülem hallatára dicsérik, hogy milyen helyes és mennyit változott. Ezt mindig át kell vészelnem amikor rokonok vagy más vendégek jönnek. Természtesen én nem szoktam bókokat kapni kivéve olyanokat, hogy pl. jó húsban vagy stb. Ezek mindig nagyon rosszul esnek. Ráadásul a barátaim is állandóan mondják, hogy el kellene kezdenem azt a nyamvadt fogyókúrát. Kezdek megőrülni, eddig életvidám, pozitív lány voltam, de mára csak belefulladok a hozzám vágott kritikákba. Mellesleg rászoktam a cigire is, mert azt hittem attól majd lefogyok. Ezek után hogy tudnám elfogadni magam? Boldog, egészséges életet szeretnék élni. Most fogok érettségizni, de nem bírok a tanulásra koncentrálni, mert folyamatosan anya negatív megjegyzéseire gondolok. Kérem segítsenek!

Üdvözlöm!
Már jó ideje gondolkodom, hogy segítségre lenne szükségem. Az elmúlt pár évben egy érzelmileg labilis személyiség lett belőlem. Ezt nem tudom mivel magyarázni. A párkapcsolatom eleinte működött, később jöttek a problémák és a legtöbbet én magam képzeltem be. A párom és minden szerettem nem nagyon törődik azzal, hogy valami nincs rendben. Többször próbálkoztam már öncsonkítással, hogy felfigyeljenek rám. De mind sikertelen volt és csak roszabb lett a viszonyom mindenkivel. Ma már érzelmileg kimerültem. Régen voltak céljaim, de most már semmi. Görcsösen ragaszkodom a kapcsolatomhoz, mégis minden apró veszekedést eltúlzok és a végén olyanokat teszek, amiket később én is megbánok.
Megköszönöm, hogy a levelem elolvasására időt szánt!

Jo napot kivánok .
Varju Eva vagyok . Azzal a problemaval fordulok Önhöz hogy
a páromon eszre vettem a nárcisztikus szemelyiseg zavart.
Össze költözes elott állunk en már szeretnek vissza lepni elhurcolkodtam hozzá de veszelyes düh kitöresei vannak nem akarok már hozzá költözni .Jelenleg nem vagyok vele a holmimat szeretnem csak vissza kapni de felek hogy nem adja vissza . Hogyan közöljem vele hogy nem akarok már vele lenni .Hogy lehet ebböl jol kijönni . Többször szakitottam vele 3 ev utan ismet találkoztunk de nem szeretnem folytatni Köszönöm a választ Tisztelettel Varju Eva

Tisztelt Cím!
Védőnőként dolgozok. Szobatisztasággal kapcsolatosan nem tudok pontos információt adni a gondozottaimnak, mivel nincs írásos módszertani levél. Egy állásfoglalást szeretnék kérni, hogy meddig nem kóros a nappali és éjszakai vizeletürítés illetve székletürítés pelenkába.
Köszönettel: Lajkóné Kovács Regina

Kedves Doktornő! A tegnapi napom a párommal egy bagatel problémából hatalmas vita robbant ki közöttünk, közös háztartásban élünk, és megkérdezte hogy a munkatársai feljöhetnek e hozzánk egyik este 7 órártól kb éjfélig meetingelni, mert nem szabad az iroda. Egy 50nm lakásban lakunk, és már legutóbb is kellemetlenül érintett ,mikor több munkatársával nálunk tartotta a megbeszélést, mivel mivel a kis lakás révén nem tudok emiatt pihenni és nem tudom használni a konyhát és a szobát sem. Ezt elmondtam neki normálisan és megkértem, hogy ha lehet oldják meg most máshol, mert ha hazajövök munka után én is pihenni szeretnék. Teljesen felháborodva és kikelve magából azóta csak azt hajtogatja, hogy mit képzelek magamról, hogy megtiltom, hogy kit hoz fel. Nem tudom épp ésszel felfogni, hogy egy közös háztartásban miért nem kérhetem meg erre, és hogy lehet ennyire túlreagálni. Fordított esetben én teljesen megérteném, hogy nem a munkatársaimat szeretné hallgatni késő estig. Mivel tudnám elérni hogy megértse az én álláspontomat is? Vagy tényleg én döntöttem rosszul?

A problémám a ptsd, poszttraumatikus stressz volt és kigyógyultam belőle, lehetséges ez?. Erős szorongás, félelem a traumát okozó helyzettől: iskola,osztálytársak, elkerülés, szociális fóbiás szorongás. Megdöbbenés, fokozott készenlét, nagyon ijedős is voltam.
A trauma: iskolai erőszak,csúfolás óvodától-középiskola végéig, családon belüli agresszió, haláleset gyerekkoromban.
és kisebb traumák.
De elmúlt, állítólag áltudományos módszert vettem igénybe, amit sokan csalásnak, átverésnek tartanak, de használt és teljesen elmúlt, integrálódott minden. Ha esetleg felidézem már nem okoz semmi szenvedést, boldog vagyok. Már nem is nagyon tudom felidézni, mert rögtön az eljárás után elkezdtem elfelejteni az események részleteit.
Kérdezem, lehetséges ebből így kigyógyulni vagy ez valami Isteni csoda?
A problémám gyökere: bátorság, azért születtem le hogy bátorságot tanuljak, a lélek a leszületése előtt választja ki a körülményeket. és a terapeuta aki ezt csinálja, megtanította a tudatalattimmal a bátorság erényét, az a sok rossz helyzet ezt akarta megtanítani. Ezen kívül megkaptam a mértékletesség, a fókusz(koncentrálás), igazságosság, méltóságteljesség erényét és ezek is észrevehetőek. és még sok mindennel dolgoztunk régi idegpályák lebontása stb., az aurával is, szóval ilyen spirituális.
Csak fura, hogy ilyen egyszerű az egész.
a Hit ereje meggyógít?, mert nagyon hittem benne és akartam a változást és meg is kaptam és tartós.

Problémám a következő: lelkileg érzem, hogy valami nagyon nincs rendben, szinte mindenen elsírom magam legyen az egy dícséret vagy leszidás, egy rossz hangvétel, vagy vizsga. Mitől lehetek ennyire érzékeny lelkileg? Mar nagyon kellemetlenül érzem magam, hogy mindig ez van és emiatt engem is gyerekesnek ítélnek meg sokszor, nem érettnek bizonyos feladatokra. Megszüntethető ez az állapot valahogy?

Jó napot kívánok! Az a problémám, hogy jelenleg munkanélküli vagyok. Nagyon nehezen ismerkedem, barátaim sosem voltak, jelenleg sincs. 5 hónapja jöttem el a munkahelyemről 4 év után mert gyakorlatilag ki lettem fúrva. Szerettem volna előre lépni, de nem sikerült. Ezen kívül bele voltam fásulva, kiégve. 5 hónap alatt lett egy sérv műtétem. Most tartok ott, hogy mehetnék újra dolgozni, és vissza akarnak venni a régi munkahelyemre másik pozícióba. Az egyik ott dolgozó azt mondta a hátam mögött mikor eljöttem, hogy örül hogy eljöttem és szerinte komolytalan-gyerekes vagyok. Szerintem nem vagyok az, sőt inkább túlságosan komoly vagyok, nem tudok laza lenni, vagy a beszélgetés is nehezen megy az emberekkel. Nem mondom, hogy ez számít, de anyukám 12 éves koromban, apukám 18 éves koromban halt meg. Szóval nem hiszem hogy aki tiniként lett árva, az gyerekes. Aztán lehet rosszul látom. Gondban vagyok, hogy visszamenjek. Az ilyen negatív kritikák miatt + mert az új pozícióban sem fogok tudni előre lépni, meg a rossz céges dolgok miatt nem akarok visszamenni. DE: lett ott sok kedves ismerősöm, mai napig néhányan írnak nekem, könnyezve búcsúztak el tőlem utolsó napomon. És van egy férfi akibe én szerelmes vagyok, csak sajnos az 5 hónap alatt mióta eljöttem neki lett barátnője. És az ő személye az ami miatt vagy visszamennék, vagy nem. Igen, mert hiányzik és az motoszkál bennem, hogy hátha lehet még valamikor valami köztünk. Nem, mert párkapcsolata van, nap mint nap látnám őt és így sosem tudnám elfelejteni. Ha új helyre mennék dolgozni, az is az ok lenne, hogy új társaság, új emberek és hátha találkoznék számomra tetsző férfival. Szóval nem tudom, hogy döntsek. Már hetek óta rágódom ezen, de nem tudok dönteni mit tegyek. Mi alapján hozzam meg a döntést?

Párt keresek, de van egy kis probléma. Ez oldható?
22 éves vagyok, de még nem volt barátnőm, mondjuk nem olyan gáz mert valakinek 30 évesen van az első, csak így mégse érzem magam férfinak. Leginkább attól félek, hogy kiderül milyen alak vagyok. Az alakra azt értem, hogy nincs normális munkája, kapcsolatai, autóm sincs, szüleimmel élek és elégedetlen vagyok. Még nincs végzettségem se az érettségin kívül. Én akkor keresnék párt biztonságban, rossz érzések nélkül ha ezek meg lennének. Mostanában amúgy oda megyek bárkihez de az intimitástól félek. Internetes oldalakon is rögtön randira invitálom.
Amilyen lányt én akarok az olyan, hogy kis aranyos, nagynak érezhessem magam mellette, nem ért el nálam többet. megvédeni én lennék neki a hős.
Mint a kakas a tyúkokat.
Folyékonyan tudok hazudni és megjátszani magamat, Olyan képet festeni magamról, amilyet látni akar.
Én akkor érezném magam biztonságban párkeresés téren, ha kezdésnek lenne bmw-m, most arra gyűjtök. és bejutnék egy főiskolára.