10 èves lányom nèzi a nènik lányok puniját cicijét fenekèt?sírva mesèlt róla! Természetes ez Vagy leszbikus?

Tisztelt Dr.No!
48 eves vagyok es kulfoldon elek,Anyukam 70 eves ,attetes rakos beteg,Fiam segit neki.
Ma tudtam meg,1 eve van kb.hatra.
En nem tudok hazamenni nyar vege elott,dolgozom,se penzem,se szemelyim (elloptak ).
Felek,hogy nem erek haza idejeben,hogy meg megolelhessem egyszer….meg.
Panikolok ,nem tudom,hogy tudom vegig dolgozni a nyarat,ilyen allapotban.
Kerem,segitsen par szoval,lelkileg.
Koszonom. Niki

Kedves Pergel-Száraz Cintia!

Régóta vannak különböző szorongásaim, majd amikor egyik nap olvastam az “OCD” nevű kényszerbetegségről, rengeteg dologban magamra ismertem, persze az öndiagnosztizálás sosem jó dolog, ezért kérem inkább a segítségét!
Ezekben ismertem magamra:
Amióta az eszemet tudom, félek közel menni a metróban/vasútnál a sínekhez, mert vagy azt érzem, hogy én vetem magam a sínekre, vagy más fog odalökni. Hasonlóan vagyok az erkélyekkel is, amikor “vonz” a mélység, hogy levetem-e magam, vagy nem. A szeretteim felé is vannak agresszív gondolataim: “mi lenne, ha ezt vagy azt csinálnék”, mindezek ellenére, nagyon sokszor aggódom is értük, sokszor visszajárok megnézni, hogy adtam-e vizet a kutyámnak, kihúztam-e a hajvasalót, nehogy felgyulladjon a lakás, stb. Sokszor gyötörnek olyan gondolatok, hogy a szeretteim bármikor meghalhatnak és egyszerűen akkor tudom ezeket a fejemből kiverni, amikor elalszom. Észrevettem azt is, hogy számolom a lépteimet munkából hazafele, ha nem hallgatok zenét, és egyedül vagyok.
Fentebb említett agresszív gondolataim tettlegességig sosem fajulnak, de mégis nagyon zavaróak számomra.

Hálás lennék, ha segítene nekem.
Köszönettel,
Sz.Réka

15 éves lány vagyok. Olyan 12 és fél éves lehettem, mikor ez megtörtént. Én, és az egyik volt ismerősöm, találkoztunk. Én átmentem hozzájuk, maga volt otthon. A szülei jóban voltak az én szüleimmel, és ezért az apja felhívta az én anyumat, nem e megyek addig át hozzájuk. Egész délután jól elvoltunk, beszélgettünk, játszottunk, majd én feltettem egy olyan kérdést, hogy ő nem szeretné-e kipróbálni a csókot egy lánnyal. És itt kezdődött minden. Az én hibám. Az enyém. Megcsókolt, én megtudtam milyen a csók, és azt hittem ennyi volt. Csakhogy aztán megfogott, és folytatta. Pofozott is, stb… Én erről senkinek nem mondtam semmit. Mikor hazamentem, csendes maradtam, és le voltam sokkolva. Vagy igazából nem is tudom.. már nem nagyon emlékszem, milyen érzések vettek pontosan körül, de tudom, hogy nem szólaltam meg. Szűkszavú voltam. Csakhogy lehet nem lennék ezért mai napig rosszul, ha… ugye jóban voltunk, a szülők is. Rá olyan 1 hónapra újra találkoztunk. Remegtem, féltem. Ahogy a szobájába mentünk, megint megcsinálta. És honaponta találkoztunk. Az első történés után kb olyan hétszer megtörtént, újra, újra, és újra. Az utolsó háromnál odamondta, hogy ha nem megyek bele, elmondja az anyumnak, hogy mi történt. Más történettel. Én féltem, és aztán újra jött az. Amikor ez abbamaradt, az nyáron volt. Mentünk kirándulni, azóta nem volt semmi szerencsére. Létezik lány és lány között erőszak? Ez az volt?
Félek. Nem akarok kapcsolatot. Ezzel nem azt mondom, hogy egyéjszakásakba megyek majd bele, vagy ilyesmi, nem. Csak nem szeretnék senkit. Akivel eddig együtt voltam, 1 hónap után szakítottam, mert nem szerettem. Aztán egy másik fiút sem. Nem tudok szeretni. Rettegek attól, hogy megcsalnának, esetleg bántanának a kapcsolatban, ha összejönnék valakivel.

Tisztelt Doktornő!
Csináltam külföldön egy éttermet,ahol megismerkedtem egy 23 éves fiuval,aki nekem dolgozott.én 36 éves vagyok és van egy kisfiam,aki 3 éves.
Bezártuk az éttermet és a srác folyamatosan udvarolgatott és irogatott.egy buli alkalmával összejöttünk,de féltem komolyabb kapcsolatba belemenni a korkülönbség miatt. Egyre többet találkoztunk és beleszerettem de nagyon.összeköltöztünk,de mivel nem tudtam megoldani hogy elmenjek dolgozni a pici mellett,igy egy baráti párral költöztünk össze akik segitettek a pici vigyázásában.egyre többet vitatkoztunk,mert nyilván szeretett volna külön életet velünk de nem tehettük meg anyagilag és a kisfiam szempontjábol is kényelmesebb volt hogy otthon vigyáztak rá.Nekem se tetszett hogy tulságosan is beleláttunk egymás életébe és vitáiba,ezért ugy döntöttünk hogy akárhogy is kiveszünk 2 külön lakást.a viták nem szüntek meg ott se,sokat kiabált a párom a pici elött amire én a kisfiammal átmentem a szomszedba a barátainkhoz. Néha ott is aludtunk. Az utolso vitánk olyan mértékben elfajult hogy véletlen megdobta a kisfiamat valamivel amit tölem kapott. Nagyon összevesztünk és elköltözött. Azota beszélgettünk párszor és belátom hogy miken veszekedett mindig és bocsánatot kértem,könyörögtem neki,de ő már nem tud megbizni bennem mert állandoan a barátainkhoz menekültem..és szeret de lezárta azt mondja.1 honapja hogy elköltözött de én belehalok a fájdalomba.a kisfiamat teljesen elhanyagolom és csak sirok egyfolytában.
A lakásban minden Ő,minden éjjel vele álmodom,mindenröl ő jut eszembe.
37 évesen már tuléltem pár szakitást de ezen nem tudom magam tultenni annyira szeretem.

Jó napot kívánok. Véleményt szeretnék kérni. A szüleim a barátomat sehogyse szeretnék elfogadni. Egy helységben lakunk a barátommal, és a szüleim is, pont mint én kicsi kora óta ismerik őt is és a családját is. Mikor kérdeztem, hogy miért ilyen nagy az ellenszenv az irányába választ nem tudtak adni. Rendes a családja is, apja anyja dolgozik, nem lehet hallani hogy komoly családi viszályok vagy alkoholproblémák lennének ott, a barátom is rendes, értelmes fiú, azt se lehet mondani, hogy híre lenne. Igaz, hogy cigarettázik s néha, ritka esetekben megiszik egy üveg sört. De a cigit képes lenne elhagyni, sőt már leszokóban is van. Nem jó ez az ellentét köztem és a szüleim között, mert sehova se akarnak kiengedni, sőt, még esélyt se akarnak adni a barátomnak, hogy jobban megismerjék. Az igazság az, hogy nincsenek olyan jó hírű haverjai, de a barátomról mégse pletykálnak. Nem szeretném elveszíteni, mert tud normálisan, tiszteletteljesen bánni velem, és szeret őszintén, ahogy én is őt. Hogyan tudnék nem vesztesként kijönni ebből a helyzetből? Nem akarom se a szüleim, se a barátom elveszíteni. Az ex barátom magasra tette a szüleim szemében a lécet, de velem szörnyen bánt. A jelenlegi pedig úgy kezel, ahogy kell, sőt, még jobban is, de a szüleim mindenhogy ellenzik. Akarna beszélni a párom apukámmal, de nem tudom mire számíthatok.Kérem segítsen. Válaszát előre is köszönöm.

37 éve vagyunk együtt a nejemmel. Nekem Ő volt az első. Azóta egyszer csaltam meg ” a szó klasszikus” értelmében. Szerinte kétszer, 1998 és 2008-ban. Az utóbbi időben elég sokat veszekszünk, leginkább az anyagiakon és a házaséleten. Az elmúlt 1,5 évben kétszer próbáltuk meg, egyszer sem sikerült. Aktus közben “elaludtam” és többé már nem volt aktus képes állapotban. Én beismerem, hogy van és volt hibám. A nejem szavaiból sajnos, sokszor úgy jön le, hogy neki nincs. Elég erősen depressziós, diabeteszes (I. csoport) magas vérnyomás, csontkopás, csontritkulás. Ha nem segítek otthon, azért kapok, ha sokat dolgozom, mert kell a bevétel, akkor azért. Nem lehetek beteg, mert akkor azért, de az Ő bajait el kell ismerni. 12 évig éjszakáztam, vagyonőrként, közben dolgoztam és dolgozom a vasúton, szintén éjszaka. Volt olyan, hogy 1-2 éjjel aludtam csak otthon. Most már ezt abbahagytam, csak a vastúton éjszakázom, de dolgozom másodállásban, de csak max. 22,00-ig.
A segítséget a házaséletre és a kapcsolatra kérném, hogyan tudnám helyrehozni a házasságunkat, minden értelemben? Én még mindig ragaszkodom Hozzá, mindenképp! Sajnos Ő ezt nem hiszi el!

Tisztelettel:
Simon János

Tisztelt Doktornő!
39 éves vagyok. Feleségem és 6 éves kisfiam van. A kisfiamért születése óta rajongok, sokszor én keltem fel éjszaka és etettem meg, vagy pelenkáztam át. Ez nem volt kérdés, nem éreztem tehernek. Feleségemért rajongtam, a z ő szakmai munkáját elismerem. Ő nagyon sokat dolgozik. Reggel megy el és este jön haza (kis túlzással). Itthon is sokat beszél a munkájáról. Próbálom meghallgatni, véleményt mondani. Nem vagyok féltékeny az ő sikereire. Körülbelül 3 éve a kisfiam közöttünk alszik, és így az elmúlt két évben a szexuális együttléteink nullára redukálódtak. Azóta női testet csak “virtuális közegben” láttam.
Jelenleg költözünk egy kisvárosból egy megyeszékhelyre. A munkámból kifolyólag eddig otthon dolgoztam (tolmácsolás, fordítás) a saját vállalkozásban. Öt éve belekerültem egy nagyobb adósságba, amit sikerül egy fél év múlva rendezni. Szerettem csinálni és el is ismerték a munkámat.
Van pikkelysömöröm és candidával is kezeltek. Azt a tanácsot kaptam, hogy ne stresszeljek, mert csak felerősíti)
Másfél éve küzdök alkoholizmussal oly módon, hogy nem mindig tudom megállni, hogy ne igyak. Illetve, ha iszom, akkor nem mindig tudok megállni az első pohárnál. Ittam előtte is, de nem volt ennyire súlyos a problémám. Most, ha iszom, akkor gyakran “elszáll az agyam”. Tettlegességig soha nem fajult, de többször csúnyán lekiabáltam a feleségem (édesanyám, anyósom) fejét.
Tavaly nyáron volt egy epilepsziás rohamom, kórházban töltöttem egy napot. Szedtem gyógyszert (neurológus javaslatára először diluvisant majd egy másik neurológus javaslatára egy másik fajtát, aminek a nevére nem emlékszem. jelenleg semmilyen gyógyszert nem szedek rendszeresen).
Úgy érzem, hogy elvesztettem saját magamat. Szeretnék visszatérni ahhoz az emberhez, aki mondjuk három éve voltam. Szeretnék egy olyan kapcsolatot a feleségemmel, amilyen három évvel ezelőtt volt.
Elnézést kérek, ha össze-vissza, vagy csapongva írtam, de talán tudnának adni egy támpontot, vagy segíteni, hogy merre induljak el.
Úgy érzem, hogy saját magam kevés vagyok, hogy ebből egyedül kimásszak.
Köszönettel,
András

Üdvözlöm! Olyan problémám lenne, hogy szinte már betegesen, de nagyon is adok mások véleményére. Nem tudok úgy reggel felöltözni, hogy ne gondoljak arra , hogy mit szólnak ebben a pólóban, nadrágban meglátnak. Nagyon adok mások véleményére. Most kezdem érezni azt, hogy kezdek besokallni. Nem ez az egyetlen probléma… Van még itt az is hogy itthon teljesen visszafognak. 23 éves vagyok, és szinte 12 évesként kezelnek. Nem mehetek el úgy itthonról, hogy nem számolok be róla,hogy hová, kivel, kihez megyek, és mikor jövök haza. Pedig csak az egyik nagyon jó barátomékhoz szoktam elmenni, akiket személyesen is ismernek, hiszen együtt nőttünk fel. Itthon nincs semmi magánszférám, nincs saját szobám, és nincs ez zúg a házban ahová vissza tudnék vonulni, egy kicsit egyedül lehetnék. Szerintem nem velem van gond hogy nem bíznak bennem, hiszen dolgozom, van saját autóm amit én tartok fennt, kiveszem a részem a hazimunkabol is. A batyamtol (27 éves) és az öcsémtol (12 éves) ezeket nem várják el és nem szólnak nekik, hogy hát valamit csinálni kellene. Az, hogy leüljek beszélgetni a szüleimmel erről a problémáról, az szinte lehetetlen. Egy kétszer már próbáltam, de meg sem hallgattak. Válaszát előre is köszönöm. Péter 23 éves

Jó napot kívánok. Azzal a dologgal fordulok magához, hogy Szeretnék el kezdeni egy tanfolyamot, de a családba mindig meg kapom hogy minek. És ez véget nincs nagy önbizalmam és nem merem el kezdeni. A mászik meg a nyelv tanulás mert azt is szeretném el kezdeni. arra meg azt mondják hogy nem fog menni mert nem tudom ki ejteni majd a szavakat. Mert selypítek, és a s sz-nek ejtem. attól még menne a nyelv tanulás vagy mondjak le rollá ? És a szakma tanfolyam?

lehetek nárcisztikus és ha igen érdemes terápiába menni? hosszú lesz.
Tele vagyok vágyakkal, fantáziálok sikerről, hatalomról. De nagyon durván.
Mindig kiöltözök, hétköznaponként is, így érzem jól magam. Annyira azonosulok ezzel, hogy az egész mindenség megváltozik.
Mindenből a tökéleteset akarom.
Gyakran vannak ugye dühkitöréseim, hiszti rohamaim, amikor a párnát tépem szét. Nem szeretek családtagokkal mutatkozni, mert szerintem hülyén viselekednek és rossz fényt vetnek rám.
Gyakran a világ közepe vagyok fejben és amikor bemegyek valahova a szoba közepén állok, hogy nézzenek és csodáljanak.
Mostanában keresem a sikeres emberek közelségét, de közben zavarnak is, mert én még nem vagyok az.
Mindenhova kiterítem magam, fórumokat is tele írkálom.
Múltkor elmentem pszichológusról, mert egy sikeres nő volt igazgatónő, olyan kis tökéletes, és hasonlított rám (szerintem) főleg arcban, csak nőben és elképzeltem, hogy összebarátkozok vele és le is fekszünk stb. és majd ő segít kideríteni, hogy mire vagyok hivatott. És olyan igazi empatikus anyuka volt. Teljesen felfújtam magamat
De kudarcba fulladt, az első találkozó végén írtam neki hogy szeretnék még menni de ő nem írt vissza még 5 nap múlva se, ezért visszamentem kövi héten ugyanakkor, benyitottam hozzá, ez csak így automatikusan,lettek volna előttem. Ő felháborodott fejet vágott, az aranyos kis hangján “még nem írtam vissza önnek” és elhajtott. És teljesen összeomlott minden bennem, szerintem szembesültem a bennem élő szörnnyel,és hát az nem túl szép. de az nagyon rossz nem akarom. Az egész testemben, az a hidegség is.
Még mindig visszajátszom azt az eseményt. és leértékelem a nőt. Arrogánsnak címkézem, mert gazdag. Emailba képet is küldtem neki magamról, mert a figyelmét akartam. Azért írtam le ezt a sztorimat, mert pszichológusoknak írok és így korrekt.
Folyton szükségét érzem annak, hogy kiterítsem minden érzésem valakinek ,és a másik fél úgymond tükör legyen, aki mindent helyesel és azt adja vissza amit elvárok.
Fiatal vagyok 21 éves pasi.
Igen ám de még szakmám sincs, csak félbehagyott, mert abból is az igazi karriert keresem, és őfelsége pakolós munkát nem vállal hosszú távon, 1 hónap elég volt.
Szóval úgy döntöttem terápiára szánom rá magam, de csakis ingyenesre. Tudom hogy pszichológus nem fog mindent helyeselni és emiatt haragos leszek és szidni is fogom. Egy pszichológus azt írta, hogy akkor érdemes terápiába menni, ha elismerem hogy másnak a véleménye is igaz lehet. Egyáltalán milyen fajta terápia a jó?
De nem akarom látni a szörnyet.
Mostanában döntöttem úgy, hogy barátnőt is szerzek, a végtelenségig el tudnám halmozni szeretettel és bókokkal, én régi módi vagyok, virágot vennék és valami jó évjáratú bort. Plusz magamat adom, az igazi kincset.
Vagy a kis aranyos, pici, együttérző fiatalabb iskolás lányok, vagy a sikeres karakán nők, vagy mint az a pszichológus, aki mindkettőt magába foglalta, a tökéletes.

Kedves Cintia Doktornő!
Hatalmas problémával fordulok önhöz, de legalább arra a pontra eljutottam, hogy bennem van a hiba. És személyesen ia felfogok keresni egy szakembert.

Több, mint 3 hómaposak az ikreim, és betegesen féltem őket egy kifejezett betegségtől.
Amint haza kerültünk a kórházból, elkaptam egy kisebb megfázást, amiután csúnya herpesz keletkezett az orromon. Csupán elég volt egyszer utána olvasnom, és azonnal az agyvelőgyulladásnál lyukadtam ki.
Megrögzötten fertőtlenítettem, olyan szinten, hogy a kezemet szétmarta a fertőtlenitő, a herpeszhez abszolút nem értem, egészségügyi ketyűvel plusz fülpiszkáló pálcikával kenegettem az érintett felüleletet, és még szájmaszkot is hordtam, ennek ellenére még is kételkedtem a magamban, hogy megfertőztem őket és minden apró jelből azt gondoltam, hogy agyvelőgyulladásuk van kialakulóban, folyton az orvost és védőnőt keretem.
Ahogy elmúlt a herpesz a leírtak szerint még egy hetig nem szabad érintkezni az érintett felületettel, így is tettem, majd megnyugodtam.
Majd jött a 2 hónapos kötelező oltás nekik, amikor kapják a gennyes agyvelőgyulladás elleni oltást, akkor a kis lányom kutácsán vettem észre, hogy kidudorodik, azonnal vittem orvoshoz, a helyzet az volt, hogy csak beképzeltem és valóban nem volt semmi baja.
Eltalt azóta kis idő, semmi egetrengető dolog nem törtent, majd multhet szombaton eljött édes anyám, aki herpesszel a száján puszilta meg a kis fiam nyakát. Azonnal elvettem tőle, megtörölgettem, majd csúnyán letoltam.
Aznap még is nem volt baj, bár sokan voltak itt, így a gondolatiam sem ekörül forogtak.
Vasárnap kezdett a dolog aggasztani, és megint elkezdtem felfedezni az agyvelőgyulladás jeleit. Egész ejszaka nem alutam, minden moccatanára felkeltem, hogy ha bármi baj van, akkor résen legyek és azonnal tudjam a mentőt hívni, mivel nem történt semmi, hétfőn (az az tegnap) elvittem orvoshoz őket, hozzáteszem egésznap sírtam és nem ettem, s azon gondolkoztam, hogy mi lesz ha belehal az agyvelőgyulladásba.
Az orvos megnyugtatott, ahogy a védőnök is, hogy ennek nagyon kicsi az esélye, általában azok a babák halnak meg ebben, akiknek az immunrendszerük gyenge.
De én ezt nem hittem el, most sem hiszem, és csak jár az agyam. Azóta beszéltem egy gyermekorvossal, aki ezzel foglalkozik, a SOTE 1. Sz. Gyermeklinikán, s ő is azt mondta, hogy túl aggódom, s hogy valószínüleg semmi baja nem lesz. Én még ezek ellenére is figyelem a jeleket és mihelyst sír, azt gondolom, hogy beindult a folyamat és csak óráink vannak hátra, ebből kifolyólag csak vele foglalkozom, éjszaka magam mellett altatom, hogy minden szeretetemet neki adjam és ha bekövetkezik a baj, akkor csak az vigasztaljon, hogy én mindent megtettem, emelett a kis lányomat hanyagolom el, ami megint csak bánt, mert neki is járna a törődés. Most azon agyalok épp, hogy hogyan tudom meg biztosra, hogy nem lesz agyvelőgyulladás a vége, hogy van e valami vervétel, vizsgálat, ami kizárja a bajt.
Tegnap este az étkező asztalnál elkezdtem sírni, a férjem cserben hagyott, hogy ő ezt nem hallgatja tovább, míg elment fürdeni én kint iszogattam (alkoholt…..) azt gondoltam ez megoldás lehet a szenvedésemre, es legalább aludni is tudok.
Így történt, az éjszakát majdnem végig aludtam, es reggel, mintha újabb erővel ébredtem volna, de nem. Minden folytatódik, keresem a jeleket, és nem nyugtat semmi.
Köszönöm, hogy megoszthattam a félelmeimet és paranoiáimat. Nem lett jobb, de legalább egy szakembernek írtam le.

Kedves Dr.No!
Nagyon szepen koszonom a valaszat!
Szuksegem lenne egy kis ” beszelgetesre”valoban.
Hogyan tudnank megoldani?internetem tobbnyire van.
Szep Hetet Kivanok ! Niki

Jó napot azzal a problémával fordulók önhöz hogy nem rég lett vége a 3 éves kapcsolatomnak .közös megegyezés alapján döntöttünk mind ketten tudtok hogy már nem működik. Külföldön élünk eggyut is lakunk sajnos el nem tudók költözni a lakás miatt .tudom hogy nem ment a kapcsolatunk de valamiért annyira nehéz ez az egész szinte felemészt nem tudom hogy hogyan tovább nm tudok tovább lépni kérem segítsen válaszát köszönöm

rendszeresen fáj tőle a hasam