Érzelmi manipuláció az édesanyam reszerol. Rettenetes buntudatot bir kelteni bennem ha a parommal akarok idot tolteni. Egyszer talalkozom vele egy heten es az edesanyamnak az is sok. Ugy erzem meg vagyok mergezve, rettegek, nyomas van rajtam, remalmaim vannak, nincs etvagyam. Ha valami nincs ugy ahogy anyukam szeretne, erezteti velem vagy a szememre hanyja hogy nem torodom semmivel. Nem tudok vele beszelni, kiforgatja a szavaimat.. Ongyilkossagot is emlegetett.. Felek a paromnak elmondani..

Nem tudok elmenni dolgozni. Nem tudom mitől félek, de valamiért gyakran visszamondom a jelentkezést. Például ha meglátom az épületet, csak elsétálok mellette. Például egy festékboltba akarok bemenni már 3 napja, mert személyesen kell érdeklődni, eladó raktáros munkáról. de nem tudom hogy el tudnám e látni a munkát. Elmegyek, de visszafordulok inkább. Meg ahogy ismerem magam a betanulási idő alatt fel is mondok, mint az előző helyen, mert valami mindig probléma.
Főleg hogy semmi végzettségem, más emberek gondolom általában azt dolgozzák, amit tanultak és így nem annyira idegen.

Van egy dolog mai elég fura, ha sokáig gondolok emberekre, képzelgek róluk egy idő után bevonzom őket. Mármint össze futok velük vagy csak a boltban pont szembe jön velem. Egy valakivel ez már sokszor megtörtént, pont amikor sokat gondolok rá és elmegyek a boltba ő is ott lesz. Mondjuk rá haragszok.
Ennek van pszichológiai oka, vagy ez ilyen telepatikus, spirituális inkább?

Tisztelt Hölgyem/Uram!

35 eves, külföldön elö edesanya vagyok. Kisfiunk 3,5 eves.
December 5-en hajnalban a szomszedunk haza kiegett. A ket haznak van egy közös fala, hala az egnek, vegül nem terjedtek at hozzank a langok. Hajnal 2-kor pizsamaban, kabatban rohantunk ki a hazbol kisfiammal (a karjaimban) es ferjemmel. Kisfiam nyugodtnak tünt, elötte mar jartunk a tüzoltoknal, tudja, a tüz nem jatek, de fontos az eletünkben. A szomszedunk behivott minket, hajnal 5-kor visszaterhettünk a hazunkba. Mivel 2 nyelvü kisfiu, kicsit lassabban fejlödik a beszede. Minden honapban egyszer felhozza a decemberi tüzesetet, s ahogy nö a szokicse, egyre több mindent oszt meg velem erröl a hajnalrol. Ma megint felhozta az esemenyeket es megfogalmzta, hogy felt es most is fel es emlekszik, hogy kicsit seirtam, hogy jöttek a tüzoltok, a gumicsizmaja a kezemben volt es persze Ö is. Atbeszeltem vele, hogy nem kell felnie, sajnos tüzesetek vannak, de szerencsesek vagyunk, mert vannak bator tüzolto bacsik es Ök eloltjak a tüzet. Nem kell felnie, a tüz mar elmult, mama es papa vigyaz ra. Mivel kerte, atbeszeltük reszletesen, mi törtent, hogy a szemszed neni behivott minket, biztonsagban voltunk stb.
Mivel lassan fel evvel a törtentek utan meg mindig foglalkoztatja ez az esemeny, aggodok erte. Igyekszem megnyugtatni, de nem tudom, eleg vagyok e ehhez es normalis e, hogy egy ilyen pici fiut egy esemeny fel ev mulva is foglalkoztat? alapjaban veve kedves, boldog kisfiu, persze csak akkor, ha eppen nem a hiszti veszi at rajta az uralmat. Okos, baratsagos, mindenki szereti. Csak ez a tüzeset… Idöröl idöre felbukkan otthon, havonta egyszer. Jol kezelem a helyzetet? Tehetek erte meg valamit? Vagy szakemberre lenne szüksegünk? Valaszukat elöre is köszönöm!

Hogyan mondjam el a szüleimnek, hogy van barátom?

Hogyan mondjam el a szüleimnek hogy van barátom?

Amit otthon kapott az ember sérüléseket fel lehet dolgozni egyedül?
csak akkor kaptam szeretetet, ha jól viselkedtem és nem mondtam ellent semminek vagy legalábbis ezt éreztem így visszagondolva. A szeretet nem az amikor az ember el van fogadva és nem kap szeretetmegvonást akkor se, ha nem úgy viselkedik ahogy elvárják és hagyják a gyereket felnőni?
Mindig úgy viselkedtem pici koromban, ahogy azt szerintem ők jónak látták. Titkoltam a problémáimat, féltem tőlük. Volt hogy anyám haragudott rám mert rossz jegyet kaptam és csokival engeszteltem ki hogy megbocsásson. Mostanában már más véleményem van fel is nőttem és hangot adok magamnak, de anyám önzőnek nevez, ha nem igazodok az ő elvárásaihoz, legalábbis ezt érzem. “Olyan vagy mint apád” Figyelmen kívül hagyja a véleményem, közben ő hangoztatja hogy én hagyom figyelmen kívül az övét és végtelenségig mondja a magát mert ő jobban tudja és utánna ugyanezt mondja nekem hogy én lenézem. Múltkor összevesztünk mert ő nem tűri ha rángatom a vállam vagy flegmán válaszolok és rögtön kritizálni kezdett. Holott ez csak egy gesztus. “Le vagy szarva” meg hogy az orrom alatt motyogok és nem hallani engem. Rugalmatlan, mert zavarja ha a testvérem szobájába alszok aki már elköltözött, ezen akadt ki. Máskor meg azon hogy piszkos a ruhám. Vagy hogy elegáns ruhában vagyok itthon. És én hangot adtam magamnak hogy ezek az én dolgaim és vannak határaim. Rögtön önzőnek nevez és összehasonlítgat. Megemlítettem neki hogy tanulni fogok mert kell a végzettség és nyelvizsgára is tanulok mondtam neki mit akarok tanulni és ő mondta hogy á ez nem mert ez a szakma precizitást igényel és én rendetlen vagyok. Mondtam főiskolára is szeretnék menni, de le akart húzni hogy úgyse végzem el. Máskor meg mintha nem akarná hogy önállósodjak vagy elérjek valamit.Az unokatestvéremhez hasonlátgatott. Neki megvan már a nyelvvizsga? Gyerekkoromban is mindig hasonlítgatott valakihez, jól teljesitő osztálytárshoz stb. Családi összejöveteleken amikor engem kérdeztek mi a helyzet, anyám helyettem válaszolgatott, amikor nem válaszoltam kielégítően.
Ő olyan aki minden apró morzsát felvesz a földről mert kosz van. Engem meg hidegen hagy. De zavar az is hogy kirakja nekem a ruháimat hogy vigyem el tisztítóba, szépen becsomagolja. Mondom neki ezek az én dolgaim szeretném a saját magam módján csinálni. Ilyenkor is “önző” vagyok és nem az én házam. De ennél jobban semmise zavar ha így összerakja a dolgaimat olyankor mindig direkt szét dobálom.
Az is problémája hogy nem eszek vele egy asztalnál amikor mondja kész az ebéd.
Ilyenekkel is jön hogy “én annyira különbözök tőlük, a családtól” meg hogy szerinte én lenézem őket mert vasárnapi ebédnél nem megyek le a konyhába. Nem nagyon fogadja el azt hogy én ilyen vagyok, mondjuk én meg őt nem tudom.
Engem valamiért zavarnak az otthoniak nagyon.
Szerintem mindent egyedül kell megoldanom.
Mintha sose lettem volna elég jó önmagamért gyerekkoromban se. Azért rossz voltam, mert leejtettem a kaját. Testvéreim, apám is csóválta a fejét. Mindig szigorú tekintettel nézték a viselkedésemet. Sőt a tanárok meg a testvéreimhez hasonlítgattak… mert ők is azokba az iskolákba jártam. Egyszer az volt a baj hogy csendes vagyok, máskor meg az hogy beszéltem órán és a tanár a bátyjámhoz hasonlítgatott, aki meghalt, hogy ő nem ilyen volt. Hát igen a tanárok is kontrollban tartottak.
Úgy éreztem a családban folytonos ellenőrzés alatt tartanak.
Nem írom le mindet mert hosszú.
A legnagyobb kérdés ami foglalkoztat jelenleg ki vagyok én???? Azt se tudom mihez értenék, mi érdekelne mint szakma. Fogalmam sincs ki vagyok.
Van hogy annyira kiborulok hogy köpdösök, forgatom a fejem. Mindenfélének elhordom a családtagokat magamban. Olyanokat kívánok anyukámnak, ami a legrosszabb, mocskos módon szidom magamban. Amikor este eszembe jutnak ezek és jön az az érzés, az a tehetetlenség, és hogy irányításuk alatt tartanak.

Tisztelt Cím!

Nemrég beadtam a válást, mert évek óta szenvedtem már egy rossz házasságban.
Azóta egy társkereső oldalon megismerkedtem egy férfival igaz csak levélben. Minden szempontból ő lenne az a férfi akit való életben kerestem, igaz személyesen soha nem találkoztunk, (mert nem akart addig találkozni velem amíg férjnél vagyok) de ráébresztett a leveleivel, hogy mi hiányzott mindig is a házasságomban. Februártól április közepéig leveleztünk, és utána azt mondta, hogy sajnál ő a rossz kapcsolatom miatt, de nem tud évekig várni rám, mert már 4 éve egyedül él és már nagyon unja. Azt tudja, hogy elindítottam a válást.
Azt mondta, hogy ha szabad lennék találkozna velem, azt is mondta, hogy nagyon tetszek neki, de várni nem tud rám. Megbeszéltük még utána, hogy 3-4 hónaponként érdeklődünk egymás felől, és ha elváltam és ha neki sem lesz senki, akkor találkozik majd velem.
Most úgy érzem, hogy talán tényleg ő lehetett az a férfi akire egész életemben vártam, ő 3 hónap alatt több szeretett, megértést, tiszteletet adott nekem, elfogadott olyannak amilyen vagyok, mint a férjem 22 év alatt. Tudom nagyon levett a lábamról a szeretetével, gyöngédségével, de én erre vágytam már évek óta.
Most az a félelmem, hogyha újra elkezd ismerkedni és talál valakit, aki minden tekintetben bejön neki, én örökre elveszítem. Én nem tehetek semmit, így még nem is harcolhatok érte, mert amíg nem leszek szabad, addig nem találkozik velem. Egy barátom azt mondta nekem, hogy miért nem bízok benne, hogy találkozik majd akkor velem, ha elváltam.
Nem kérhetem tőle, hogy várjon rám, mert ez nem lenne tisztességes vele szemben, csak egyet tehetek, hogy lemondok róla. Ez nagyon fáj nekem!!
Attól félek, hogy elveszítem őt és soha nem fogok többé találkozni senkivel, aki így megérinti a szívemet, ahogy ő tette. Mert túl sokáig tépelődtem, hogy be adjam a válást. Amikor írtam arra a társkereső oldalra nem hittem benne, hogy én is érdekelni fogok majd valakit, Igen, nagyon megérintett a kedvességével, és én egy kicsit beleéltem magam, hogy lehetne köztünk valami.
Mit tanácsol, mit tehettek? Bízak benne, hogy egyszer még lehet köztük valami, vagy felejtsem el végleg? Vagy reménykedjek, hogy egyszer még rájön, hogy én 3 hónap alatt annyit szeretett, törödést, megértést adtam neki, hogy visszatér hozzám? Támogatam amikor beteg volt, amikor mérges volt, tanácsot adtam neki mikor szüksége volt rá, bíztattam mikor arra volt szüksége. Mindig mellette voltam, és próbáltam neki valahogy segíteni. Soha nem hagytam magára amíg igényelte.
Mit csináljak, mit tegyek?

Kedves Pszichológus!

Tehetetlenségemben fordulok önhöz..
Lassan 2 éve hogy együtt vagyok a barátnőmmel.. az elején minden jol ment, rózsaszín köd és hasonlók.. ő nagyon hamar bevallotta szüleinek hogy meleg.. én viszont a mai napig nem tettem meg.. egyrészt azért nem, mert tudom h nagyon kiakadnának rám és teljese megváltoztatnám az életünket.. másrészt azért mert anyukám közölte velem h ha meleg vagyok ő bele fog pusztulni.. harmadrészt meg meg van ra az esély h elvigyenek külföldre amit én nem szeretnek.. röviden összefoglalva, nem akarok nekik csalódást okozni mert az egyetlen lányuk vagyok és nem ezt várnák el tőlem..
a barátnőmmel nagyon sokat veszekszünk/ veszekedtünk ezért.. ő nem érti meg h nekem mert olyan nehéz ez.. neki egyik napról a másikra el fogadták mintha normális lenne ez teljesen.. a barátnőm 1 hete pontosan ezért szakított velem mert közölte h o nem akar ilyen kapcsolatban élni.. én teljesen tanácstalan vagyok hisz anyaekat is szeretem és a barátnőmet is.. választás elé kènyszeritett és aztán meg jol le hordott mindennek mikor a csalódott választottam.. azóta el telt jo pár nap és arra jutottunk h majd keresem ha anyáèkkal megoldottam.. csak ebben az a baj h nem tudom h mondjam el nekik.. barátnőm pedig irt h meddig kell meg rám várnia.. nagyon szar érzés.. én pedig lelkileg teljesen kivagyok és elég furcsa dolgokat csinálok.. pl kétszer lépek előre és egyszer hatra.. 8x egymás után ülök le.. csak jobb lábbal lèpek előre és hasonlók.. tudom h ez az miatt van mert magamba tartom a dolgokat de nincs más választásom..

Remelem tudd valami jo tanácsot adni..
Előre is köszönöm válaszát

Kedves pszichológusok
ha érdekel a pszichológia, szociológai, magatartászavarok,érdekelnek a lelki problémák, az egyén. A családok szerkezete.
Ez a hobbim rengeteget olvasok ilyen témákban. Milyen szakma lenne nekem való? Mármint pszichológiára nehéz bejutni. De ha bejutnék tuti elvégezném mert érdekel nagyon.
Jó az elemző gondolkodásom. Összefüggések összerakása.
Viszont érettségim kettes lett mert akkoriban nem vettem komolyan.
Ezen kívül ilyen okj-s képzésekből mi az ami ehhez hasonló? Pedagógiai és családsegítő munkatársra gondoltam. Ehhez csak érettségi kell.
Vagy ami még érdekel az a gyógypedagógia, azon belül a magatartászavarok.
Azért is érdekel mert nekem is voltak hasonló problémáim és a társas közegben is, osztályban, családomban és szeretnék segíteni, mert tudom milyen bajban lenni.
Fiúként ezek érdekelnek. Engem nem érdekelnek a kétkezi szakmák, vagy műszaki, fizikai, programozás, nem is vagyok olyan alkat.
Férfiként nem lennék hátrányba egy ilyen szakmával?
De jó lenne fősulit végezni, mert az nagyobb területet fed le.
Mondjuk elvégezhetek egy családsegítő okj-t és mellette megpróbálhatnék egy új érettségit. Csak nem tudom hogy el tudok e érni olyan jó eredményt ami elég a gyógypedagógiához, pszichológiához.

Jó napot kívánok!
Egy számomra eléggé fontos témával fordulok önökhöz és a segítségét szeretném kérni. A napokban az egyik nagyon közeli ismerősömet kis híján megölték. Fényes nappal, körülbelül 18 és 19 óra között sétált az utcán, majd egyszer csak elévágott egy kisbusz, majd kijött belőle 3 férfi, és betuszkolták. Ketten lefogták a lábát, majd egy megpróbálta nyakonszúrni,de a kezével védte magát, így csak az említett testrésze sérült. Szerencsére, mikor az egyik férfi nem figyelt, sikerült az egyik lábát kiszabadítania, és fel tudott állni. Valahogyan az ajtóhoz jutott és ki tudott szökni. Egy erdőbe vitték. Ahogy próbált megmenekülni, folyamatosan követték. Beugrott egy bokorba, és reménykedett, hogy nem találják meg. Nagyon közel voltak hozzá, de egy idő után feladták. Valahogyan kikerült az útra, és két óra gyaloglás után sikerült hazakerülnie.
Miután hazáért, felhívott. Csak nekem mondott el mindent. A szülei semmit sem sejtenek, és rendőrséghez sem akar fordulni. Nagyon meg van rémülve. Azóta is sokkos állapotban van, és össze van törve. Nem tudom, mit tudnék csinálni, de rettenetesen fontos számomra, és maximálisan mellette szeretnék lenni, azonban nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. Mit tanácsolna? Mit kellene tennem?
Előre is köszönöm szépen a válaszát.

Kedves Doktornő!

A barátomnak, akivel 2 éve együtt élünk van egy ikertestvére. Amikor megismerkedtünk az ikrek együtt éltek és más egyéb problémák mellett emiatt is nagyon nehezen indult a kapcsolatunk. Teljesen össze voltak nőve, szinte elképzelhetetlen volt, hogy külön programot csináljunk. Azután szépen lassan, több-kevesebb vita árán a barátom hozzám költözött. Ennek kettő éve most és valamennyire javult a helyzet, de mostanában megint, szinte minden hétvégén folyamatosan velünk van, vagy velünk csinál programot az ikertestvére. Van egy hétvégi háza a családnak és ha mennénk ketten, biztosan ő is jön. Ilyenkor minden este egyedül fekszem, mert ők hajnalig kettesben “beszélgetnek és iszogatnak” a tűz mellett. Ez volt a harmadik ilyen hétvége most sorozatban. Nekem sajnos fogy a türelmem, hiányzik a meghittség a kapcsolatunkból és egyre nehezebben tudom higgadtan kezelni ezt az egész “hármas” helyzetet. Ráadásul az ikertestvér feljogosítva érzi magát, hogy minden dolgunkba beleszóljon vagy engem kioktasson, ha neki nem tetszik valami. Fáradt vagyok ettől és amint meghallom, hogy közös program van tervben már azonnal ideges leszek. Úgy érzem kezdek hárpia lenni. Még nyaralni is szeretne velünk jönni, én viszont nem szeretném. Jeleztem a barátom felé, hogy kérje meg, csak úgy jöjjön velünk nyaralni, ha tud magának “partnert” hozni (egy barátot, vagy valakit, mivel egyedülálló). Nekem nagyon kellemetlen ez az egész helyzet, mivel közben látom, hogy a barátom “szenved” mert ő is szereti, ha folyton velünk van az öccse. Néha úgy érzem, hogy “kijátszanak” engem és mindig úgy alakítják a programokat, hogy előbb-utóbb megjelenik az ikertestvér is. Attól tartok, hogy lassan megmérgezi a kapcsolatunkat a kialakult helyzet. Nem tudom hogyan tudom ezt én rendbe tenni, tisztázni és “mindenkinek” biztosítani amire vágyik.

Doktornő kérem, Ön mit tanácsol ebben a helyzetben? Le kell mondanom a kapcsolatunkról? Válaszút elé kell állítanom őt? Hogyan lehet valamiféle harmóniát kialakítani egy ilyen helyzetben?

Segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel,

Dorottya

Tisztelt Cím!

Nem olyan rég irtam önöknek egy levelet, “félelem, szorongások” cím alatt.
Akkor Szabó Lili pszichológus válaszolt, nekem.
Kérdezte, hogy mit szólt a férjem a váláshoz, hát sajnos a válást nem tudtuk megbeszélni, (egyébként soha semmi más témát nem tudtunk soha megbeszélni, mert igazán nem is érdekelte, hogy mit akarok mondani neki)
mert ő úgy gondolja a mi házasságunk rendben van, úgy érzem nem akarja elfogadni, hogy vége. A mi házasságunk más mint a többieké, a miénkben a férjem szerint nem fontos, hogy mint nő tiszteljen, hanem csak az a fontos, hogy legyen kit csesztetni mindig, mindenért, (pl: ő neki nem mindegy, hogy mikor akarok mosni, mert akármikor nem lehet, ő beleszól abba is, ha szombaton 11 kor neki állok főzni vagy sütni, meg akarja szabni, hogy milyen zenét hallgathattok, mert ez sem mindegy, …stb), legyen kit lebénázni, már sajnos elvette az önbizalmamat is, mert soha semmi nem volt jó neki, sehová nem nagyon tudunk elmenni, mert már sokszor leégetett minket a családját, a gyerekeivel sincs nagy kapcsolata, mert amikor a gyerekeinek szüksége volt az apjukra nem ért rá sosem, pedig nem csinált semmit csak mobilozott, nem tudja kimutatni a gyerekei felé, hogy hogyan szereti is őket, a fiára az első perctől kezdve féltékeny volt, és most is az főleg, ha a fia sikeresebb, mint ő. A lányával aki kollégista, alig beszél, mert alig találkozik vele. A gyerekek már nem igénylik az apjuk társaságát. Azt sem szeretik, ha jönni akar velünk kirándulni, mert egész idő alatt csak cseszteti őket, nem érzik jól magukat az apjuk társaságában, már kétszer voltam úgy velük kirándulni, hogy az apjuk nem volt velünk, akkor sokat nevetgélnek, felszabadultak, nincs rajtuk az a nyomasztó teher.
A válás még sajnos nem rég indult el, így még nem kaptunk papírt, hogy mikor lesz az első tárgyalás, a lakás a probléma, mert ha nem itélik nekem a lakást, akkor sajnos el kell adni, mert én így nem tudok vele egy fedél alatt sokáig élni.
Az előző levelemben írtam, hogy társkereső oldalom megismertem egy férfit, aki számomra minden szempontból tökéletes lenne, csak az a baj, hogy ő addig nem akar találkozni velem, amíg férjnél vagyok. Kérdezte Ön, hogy ha elindult a válás, akkor miért nem akar a férfi találkozni, talán azért mert ő tavaly vált el és azt írta, hogy nincs ideje, energiája, hogy más harcát az ő segédletével vívjam meg, a sajátját is elég volt, nagyon megszenvedhette a válását. Mondtam neki, hogy én nem kérem tőle, hogy segítsen abban, én csak azt szeretném, ha várna rám. Erre azt írta, hogy nem tud rám évekig várni, mert már 4 éve egyedül él és már nagyon unja, de én előtte mig nem találkozott senkivel.
Azon a társkeresőn ahol találkoztunk, szinte mindennap ott van az “új kapcsolatok” menű pont alatt, mert arról kapok emailt, mindennap megnéz, a közösségi oldalon egymás ismerősei vagyunk, ott is többször felmegy az oldalamra és látja amit megosztottok, órákon át fenn van, sokszor akkor megy fel ha megosztok valamit, (igaz be van állítva, hogy ő is megkapja a többi ismerősömmel együtt) csak azt nem értem, hogy akkor miért nem akarja, hogy levelezzünk tovább.
Úgy érzem, hogy sokszor még maga sem tudja mit akar, bizonytalan és hogy nem akar elveszíteni, mert talán hiányzok neki, csak nem meri bevallani. Abba beleegyezett, hogy 3 v 4 hónaponként beszéljünk.
Arra gondoltam, hogy júliusba elmennék az ő településétől nem messze van egy vár, és oda elhívnám, hogy ott találkozhatnánk személyesen. Mit gondol ebbe beleegyezne? (Mert pont akkor telne a 3 hónap, amikor beszélgethetnénk, hogy kivel mi történt és akkor nem levélben lenne, hanem személyesen beszélnénk).
Most akkor felejtsrm el, vagy tegyek türelemmel és visszatér vagy 3 hónap múlva újra probálkozzak nála?
Kérem adjom valami tanácsot?
Köszönettel:
Hercegnő

Udvozlom!

Szeretnem megragadni az alkalmat es megkoszonni elsosorban a lehetoseget, hogy ebben a formaban fordulhatok 0Nhoz.
Az elmult periodus sajnos a vartnal sokkal stresszesebbnek bizonyult ami ugy erzem igencsak kihat a mostani lelki , szellemi es erzelmi allapotomra. Sok uj dologba kezdtem bele, eletet valtoztam, kikoltoztem kulfoldre majd egy hosszu megfontolast kovetoen hazakoltoztem. Arra szamitottam, hogy a sok jo es rossz tapasztalatot kovetoen, sok megprobaltatas utan amit sikeresen sikerult koordinalni itthon majd sokkal konnyebb lesz. Mindezzel ellentetben, hiszen olyan periodus kovetkezett ami nagyon megvisel, a munkakereses nem az altalam elkepzeltek szerint alakult, sokkal batortalanabbnak, gyengenek erzem magam. Azt hiszem batran kijelenthetem, hogy korabban ilyen nem fordult elo. Bar tudom, hogy mindezeket konnyen le tudnam gyozni es ujra visszajonne az az eletkedvem es erom amivel mindig is rendelkeztem, megsem tudom hogyan, illetve honnan is kezdjek bele.
Koszonettel,
Anonimus

Kedves Doktor nő!
Az lenne a problémám,hogy anyukámmal nem olyan jó a kapcsolatom.Nem beszélünk szexuális dolgokról,párkapcsolat vagy hasonló dolgokról. Ő nem kérdez én pedig nem mondom,mert igazából nem is merem. Nagyon régi módi szexualitás terén. Szerinte csak a barátommal veszíthetem el a szüzességem ami már megtörtént csak neki nem mondtam,1év elteltével sem. De nagyon zavar hogy le akar beszélni a fogamzásgátló szedéséről ami a menstruáció miatt szedek. És nagyon szeretném már neki elmondani hogy “nagylány”lettem de nem merem mert tudom hogy rosszat gondolna.
Válaszát előre is köszönöm.