Üdv. Nekem olyan gondom lenne hogy a 20 éves lanyom brutalisan ideges nekem tamad semmit nem csinal. Brutalisan lazad. Nem kizart szed valamit de drog tesztre nem hajlando eljönni. Nincs benne sem érzelem sem tisztelet. Mit tudnék ellene tenni?

Kedves Doktornő!

Sajnos az interneten nagyon zavaros írások, vélekedések vannak abban a témában, amivel fordulok Önhöz.
Azt mondják teljesen más tizen-huszonévesen szerelmesnek lenni, és más 30-40 évesen. Sokan mondják, hogy felnőtt fejjel az ember nem annyira érzelmi döntést hoz (és ne is várjon kirobbanó szerelemre), hanem inkább sokkal lassabb, és racionálisabb ahogy egy kapcsolat kialakul, felépül.

Pár éve nagyon szerelmesnek éreztem magam egy nőbe, aki egy ideig viszonzott, aztán ahogy az elköteleződés felé haladtunk egyre bizonytalanabb lett. Lelki társ szinten nagyon nehezen engedtük el egymást (ilyenekben kölcsönös volt az elejétől kezdve a kapcsolatunk – megértettük egymást nagyon), de láttam rajta, hogy nem szeret úgy igazán mélyről. Ez abbamaradt, de az érzés bennem maradt, hogy mennyire kedveltem őt, és most ez lett a viszonyítási pont, hogy legalább így szeretnék szeretni valakit, mint ahogy őt szerettem.
Azóta egy év eltelt, és ismerkedtem, és van most valaki, akivel nagyon jól működne – mert szintén jól megértjük egymást – de kölcsönös öröm, “rajongás” egymás iránt nem fogalmazódott még meg. Ez tart kb két hónapja.

A kérdésem az lenne, hogy mi a tapasztalatuk, hogy ilyen életkorban (30-40) mennyi idő alatt alakulhat ki két ember között mély vonzalom? (Fiataloknál nyilván egy pillantás is elég.) Igaz az, hogy igazi szerelem/szeretet lassan is ki tud alakulni, és sok idő, míg mély ragaszkodás kialakul a másikhoz? Azért is kérdezem, mert reálisan nézve csak 2 hónapja ismerjük egymást, ami nem egy nagy idő. Lehet, hogy türelmetlenek vagyunk, és már akarjuk az érzelmeket, de még korai? Mennyi idő után érdemes nem várni tovább az érzelmekre?

Köszönöm válaszát!

Kedves Szakértő! 17 éves lány vagyok, aki már lassan 1 éve szerelmes egy fiúba. Elég bonyolult vele a kapcsolatam. Majdnem összejöttünk, csak közénk állt valaki. A fiú sokszor mondta, hogy próbáljuk meg újra, meg beszéltünk mindent, de aztan mégse lett semmi. Ő sokszor megbántott, de én ezek ellenére is szeretem. Pár napja írtam neki, elkezdtünk beszélgetni. Én már azt hittem hogy minden rendbe van velünk, de mégse. Ő azt írta hogy nem tudja még hogy mi legyen. Teljesen összezavar. Néha akar, néha nem. Nemtudom mit csináljak?! Hagyjam őt? Vagy esetleg írjam le neki hogy mit érzek? Hogyan segíthetnék magamon, hogy ne fájjon?

Tisztelt Cím!

Mostani nehézségem az, hogy együtt élek barátommal, most váltottam munkahelyet, várost is…
A szüleim itt élnek.. kihasználtam azt a lehetőséget, hogy álláskeresési járadék mellett keresek munkát. Ebben a barátom támogatott, és helyeselte.

Persze ez alatt a pár hónap alatt megkaptam szüleimtől, testvéremtől,hogy dolgozzak, meg keressek, mert eltelt már 2 hónap.. és persze kerestem ,de mindent nem vállaltam el. Rám akartak erőltetni olyan munkákat is , amit nem akartam. Amiket ők kerestek, v lebeszéltek. Ezek engem megviseltek.

Most magamtól találtam egyet, most meg jönnek azzal hogy elvigyenek e autóval, meg milyen a munka…

Mindent irányítani akarnak… ha meg nem tudnak róla, kiakadnak, hogy nem mesélek.
Apám már reggel 9 kor hívott, ez miatt, persze nem vettem fel.

Így nem tudok önállósodni. Megfelelően. Mintha mindenbe bele akarnának mászni… Benne lenni a fejemben.. Sokszor ezt érzem, pedig még egy fedél felett sem lakunk…

Hogy tudom ezt, irányítani? Ez létező probléma? Más is él át ilyet?

Válaszát előre is Köszönöm.

Tisztelt szakember!

Nos…Lett egy barátnőm, de a családom néhány tagja nem képes elfogadni. Az a problémájuk, hogy idősebb tőlem pár évvel és nem rendelkezik diplomával. Nem tartják nekem valónak, mivelhogy másnak hittek engem, nem aki ilyen szintre alacsonyodik. Viszont végtelenül szerethető és nekem nem fontos, hogy egyetemet végezzen, nem azért szeretem. Nagypapám azt mondta, hogy ha beteszi a lábát a házunkba (velünk él ő is) akkor megöli. Azt hitte ezzel megszakad a kapcsolat, de nem így lett, házon kívül találkozunk. Ezt tudja, sosem hazudtam neki hova megyek. Ezért most elfog költözni, mert szerinte a lányt választottam helyette. És folyton az anyagiakkal zsarol, mivelhogy apa nevel engem és az öcsémet egyedül és ezt mi nem fogjuk bírni úgyse és nem fogok tudni tovább tanulni, mert a lányra pazaroltam az időmet és már pénzem sem lesz rá. (az érettségi lement, remekül állok továbbtanulás ügyileg, sok pontom lesz, de neki nem mondtam már ezek után, ő meg nem kérdezte) Mindig támogatott anyagilag és ezzel próbál zsarolni. Mondtam neki, hogy eldobná az unokáját, azért mert nem tetszik neki a párválasztásom? Azt mondta az a baj, hogy én mondtam le róla, nem ő rólam. Nem értem…Azt is mondta, hogy bármelyik embert felszedhette volna az utcáról ennyi pénzért amennyit nekem adott, hogy ápoltam. Sosem kértem tőle, mindig magától adott, ha szerettem volna egy fejhallgatót, hát megvette, de sose éreztette, hogy azért teszi, mert én ápolom. Mit tehetnék ez ügyben? Mondtam neki, hogy nem fogom vakon követni az ő döntéseit, mert van saját életem és képes vagyok arra, hogy eldöntsem kivel töltöm az időmet. Mit tegyek még? Próbáltam az én nézőpontom ismertetni, de nem hallgat, csak a saját véleményét viszi. Mi lehet a probléma? Semmit sem változtam, ő kezdte az egészet mintha bekattant volna. És az életéből is kitagadott, azt mondta nem létezek számára többé, csak papíron vagyok.

Tanácsát előre is köszönöm!

Kedves Doktornő.
A párommal 3hete szakítottunk, de közben ő oösszejött az eggyik közös ismerősünkel ami nekem nagyon fáj és nem tudon megemészteni. Én nagyon szeretem még annak ellenére is h ő mással van. Ez valami féle menekülisi utvonal vagy valóban lezárta volna ezt az egészet velem? Érdemes még várni? Nagyon rég nem láttam már de szoktunk néha beszélgetni. 3évig voltunk együtt és nem hiszem h nem érez mar semmit irántam.
Válaszát előre is köszönöm

Hogyha a 26 éves fiam nem akar dolgozni, semmit nem csinál mit lehet tenni? 8 általánosa van. Középiskolát otthagyta. Okj-t otthagyta mert nem tetszett neki, elkezdett egy másik szakmát azt is otthagyta.
Azzal indokolja hogy nem akar napi 8-12 órát idegen emberek között lenni akik ordibálnak vele.
És szerinte ráér 30 év felett dolgozni úgyis egész életébe azt fogja csinálni.
Aggódok érte legalább egy szakmát tenne le így most itthon van. Nem tudom neki azt csinálni mint sokan hogy fizeti neki az albérletet, iskolákat.

Üdvözlöm!
19 éves nő vagyok, párom 22. Páromról lenne szó. Bevallom, nagy hibát követtem el azzal, hogy ha elment valahova, folyton hívogattam, meg veszekedtem vele.Beszéltünk róla, hogy szorong, amikor haza kell jönni hozzám, 9 hónapig ketten éltünk külön, most szüleimmel élünk. Gyomoridege van, ok nélkül is, itthon. Azt mondja, egyedüllétre vágyik, elakar költözni. Amikor szét mentünk valamikor, mindig visszatalált hozzám. Félek nagy hibát követ el, mert innen már nincs vissza út, nem játszhatja el velem többször. Ezt 2 napja beszéltük, tegnap pedig már mondta, hogy talált is lakást, vett már mosógépet stb. Mondtam neki, hogy elengedem, ha menni akar, ezek után felszabadult lett, olyan normálisan tudtunk beszélgetni, ahogy már régóta nem. Összebújva aludtunk, csókkal köszön, és köszön el munkába menet. Nem tudok kiigazodni rajta. Szerethet még talán?

Üdv :Martina

Kedves Szakértő!
A volt párommal 13 hónap után összeköltöztünk egy teljesen másik városban, 2 hónap együttélés után közölte velem, hogy nem tud együtt élni mással (nem velem, úgy gondolja mással sem) és, hogy nem szeretne gyereket. Én ekkor elköltöztem. 3 hét után visszaköltöztem hozzá, 2 hónap után ismét előjött a probléma, hogy nem tud együtt élni. Állítása szerint, azért nem szeretne gyereket, mert, hogy fél, hogy elhagyom. Sajnos rossz a családi képe, a szülei pár éve váltak el, az apukája ott hagyta őket és egyáltalán nem is tartja vele a kapcsolatot, nem is akarja. Javaslatomra elment pszichológushoz, hogy segítsen neki és feldolgozza ezt. Szétköltözésünk után, még 3 hónapig tartottuk a kapcsolatot, párszor találkoztunk, most már 2 hónapja nem tartjuk a kapcsolatot. Mit gondol, lenne ennek jövője?

Apukámmal a barát nőjével és a mostoha nővéremmel élek.. 3 hetente találkozhatok anyukámmal aki édesanyjával azaz a mamámmal él.. Csak ezért nem költözök hozzá.. Problémáim vannak a tanulással azaz nem tanulok valami jól.. El vesztettem 3 év alatt 5rokonomat ami kicsit tönkre tett.. És ha beszélek apukámmal amit sokszor kér hogy beszéljük meg akkor mindíg én jövök ki rosszul vagy 1 hetet végig sírok mivel nagyon érzékeny vagyok.. Sokszor gondolkodtam az önhyilkosságon.. Egyszerüen már most gyűlölök élni.. Be kell tartanom a szabályokat és ha többet találkoznék anyukámmal vagy meg védeném apum barátnője tönkre tenné az életem..
Mit csináljak??

Egy 5 éves kisgyereknél nagy testvér halála járhat súlyos traumával, akár poszttraumás? vagy mindenkinél más?
Rólam van szó, szerintem az volt az alapja a problémáimnak. Ő egy olyan ember lehetett az életemben, mint egy apa, példakép, mert a valódi apám agressziv volt, felelőtlen és féltem tőle. és létrehozhattam egy szerető és elfogadó szülőt.
A fényképalbumban is mindig a bátyjám karjaiba voltam leginkább, ő játszott velem, bátoritott, megláthatta bennem a valódi énem.
A haláleset után magamat hibáztathatam, gyakran féltem hogy a viselkedésemmel másnak a halálát okozom, ez még 10 éves kor felett is, például rámutattam anyámra és azt gondoltam ettől meg fog halni….kényszeres tüneteim is voltak. Tudom hogy mindig anyámmal akartam lenni, nem tudtam neki ellent mondani.
Érdekes módon ha nagyon visszaemlékszek,akkor pont hogy örültem a haláleset után, olyan hiperaktiv lettem. szerettem volna felhivni magamra a figyelmet, meg hát nem is nagyon érthettem mi van körülöttem.
Szorongtam és visszahúzódó voltam, sőt ennek a hatása lehet hogy egész iskolás életembe végig kisért? az erős szorongás, kényszeres tünetek, tátogás stb., szociális szorongás. Iskolában én voltam az, akit a többiek bántottak, csúfoltak.
Pont a haláleset után lettem óvodás. Nem nagyon élhette át a gyászt a családban senki. Apám gyakran hasonlitgatott hozzá.
Olyan volt ez mintha nem a valódi önmagam lett volna, hanem egy másik “én”, akit létrehoztam utána, aki nem okoz gondot, csendben van.
Ezt a sok minden egy kezelés hatására tudatosult, azt nem irom le mi volt az, de használt. Sokat sirok mostanában, mintha gyászolnék, amikor ezek igy feljönnek, hogy ő ki volt nekem, mit jelentett. Már felnőtt vagyok.
Állitólag régen “leválaszthattam az érzéseimet”.
interneten nem találtam sok mindent arról milyen hatással van egy fel nem dolgozott halál egy kisgyerekre.

Tisztelt Pszichológus !

Nem is tudom hol kezdjem..
Problèmáim vannak bőven sajnos..
Szóval.: első sorban sok a veszekedès itthon a szüleimmel 22 èves vagyok ès anyám nem tudja ès nem is akarja el fogadni a barátnőmet ès elègè el hordja mindnek ès ezèrt gyakoriak a veszekedèsek ès elèg csunnyák is ezek meg is romlott vele a kapcsolato e probèlma miadt de a barártnőm családjában mindenki szeret engem ès èn is szeretem őket.
Mit tehetnèk az alábbi problèma ellen ?
Anyám minden erejèvel azon van hogy èn hagyam el ezt a lányt. De nem akarom ès nem is fogom.
Ezek veszekedèsek miadt elègè ideges vagyok mindig nèha nem tudok magamon uralkodni ès a barátnőmel is nèha ugy viselkedek s beszèlek ahogy nem kène holott meg sem èrdemli azokat a mondatokat ezek mondatok miadt veszekedünk is.
Mindig mindenen fel kapom a vizet a legapróbb dolgokon is pl ami nem sikerül
Meg hát volt egy tèrd mütètem ami miadt nem tudok olyanokat csinálni amit règebben pl a verseny szerü sportolást (foci) nem lehet többè ès mindig figyelnem kell ra hogy ne szenvedjek balesetett vele.. Ès ezt sem tudom el fogadni ezt sem..
Ezèrt is lehet ezèrt vagyok fojton ideges vagy fogalmam sincs es ezek miadt kèrnèm kedves segitsègèt köszönöm előre is

Üdv! 2018.május 10.-èn elkapott engem napközben kb a délutáni órákban 2-3ora között egy “roham”.Ennek voltak megelőző tünetei miután gondolkodtam kicsit. Először is állandóan reggelente arra keltem hogy begörcsölt a jobb és néha a bal válim is! Ezután ültem kint a napon és elmerengtem magamban vagyis inkább elbobiskoltam amikor egy kisgyerek szólt a biztonsági őrnek hogy ellopták a biciglièt és nem találja, ezután egy furcsa érzés kapott el: Az a gondolat ment végig a fejemben hogy én most álmodok és biztosan én loptam el a biciglièt, elkezdtem megriadni és gyorsan vert a szívem (bepanikoltam). Sokan voltak körülöttem és egy barátom hozzám szólt ekkor zokkentett ki a gondolatbol kissé megijedtem és gondolkodtam hogy mi lehetett… Ezután hatalmas fáradság kapott el és előtte is állandóan asitoztam fáradt voltam… Azt hittem a meleg miatt. Vissza mentünk az iskolába és órán elaludtam (sosem bírtam mèly álomba merülni órán és nem is nagyon volt olyan hogy elaludtam volna) ezután hallottam a csongetest és felkeltem és olyan volt mintha másnapos lettem volna… Azt hittem csak az miatt hogy elaludtam, estére megfájdult a fejem és nagyon rosszul voltam. Másnap reggel ment a hasam de a rossz érzés nem volt rajtam.. Ezután estére elmúlt a hasmenésem és elmentünk Szegedre bulizni. Ott a buliba éreztem hogy állandóan sohajtoznom kell de mintha a levegő nem jutna el a tudomig.. Azt gondoltam majd elmúlik… A buliba nem fogyasztottam sem alkoholt sem drogot, csak energia italt ittam de azt vagy 8 dobozzal (red Bull). Hazafelé a buszon megszunnyadtam de állandóan mikor felkeltem ezt az érzést éreztem aztán elmúlt mikor leszaltunk a buszról nem volt semmi bajom. Ez az egész abba is maradt és rá egy hétre a fürdőszobában fèm ízt éreztem az arcomba vagy vèr ízt inkább ahoz hasonlitanam el zsibbad az arcom de lehet hogy a vegtagjaim is nem emlékszem,ezután gyorsan vert a szívem és halálfélelem lett. Probaltam nyugtatni magamat normálisan venni a levegőt és elmúlt a pánik, de az érzés megmaradt. Azóta megjártam a korházat és a pszichológiai rendelőt a kórházban nem találtak semmit csak a vérnyomásom volt nagyon magas állva mérték és 165/87 volt. A pszichológián felirtak egy gyógynövény kapszulát ami inkább nyugtató… A gomdolataimra nem figyelek és nyugodt vagyok de az érzés megmarad. Ezt az érzést ahoz hasonlítanám mint ha másnapos lennék, mintha elszakadtam volna a világtól de mostmár kezdem megszokni viszont szeretném visszakapni a régi életemet a rossz érzést elhagyni és újra szabad lenni. Iskolában nem járok mert nem vagyok nyugodt abban a légtérben csak a családom ami megnyugtat és az itthonlèt, a nyugalom! Egyedül nem szeretek lenni mert állandóan gondolkodom a betegségen vagy mi ez… És mióta megtörtént ez a rosszullét fehér kukacot látok a szemem előtt, fekete pontokat, felvillanó fényeket, csillagokat, és fekete fehér pontokat. Ezeket csak akkor látom ha az egboltra tekintek vagy fehér falra! Nagyon félek, a nevelőapám miatt nincs nyugodt életem állandóan bánt szavakkal, 2-szer elzavart itthonról a második elzavarasnal a baratomnal laktam ott kezdődtek a panaszok! Én nem hiszem el hogy az idegrendszerem ilyen beteg tud lenni… Kérem segítsen 16 éves fiú vagyok…. És kezdek félni hogy sosem leszek a régi!! Köszönöm!

Van egy 6 hetes gyönyörű kislányom, akit mindennél jobban szeretek, de mégsem tudom élvezni az anyaságot, mert a mindennapjaim csak az aggódásból és stresszből, sírásból állnak. Kislányom hasfájós és refluxos, néhány napja visszajött neki a reflux úgy, hogy nem kapott levegőt, fuldoklott. Azóta egy másodpercre se merem magára hagyni. Tudom, hogy a babáknál a hasfájás és a reflux normális, de annyira féltem. Se éjjelem, se nappalom. Nem tudom elhinni, hogy ilyen szerencsés vagyok, hogy van egy gyönyörű gyermekem, mindig attól félek, hogy történik vele valami, merthogy túl szép minden.

Üdv. Egy olyan problémám lenne, ami körülbelül 5 éve kezdődött.
6-7 hónapon keresztül használtam rendszeresen állítólag JWH hatóanyagú, – angel névre hallgató – biofüvet. Volt egy-két negatív tapasztalatom konkrét szerhasználat közben (pl. egy alkalommal azt hittem, hogy zombi apokalipszis van, és mindenki – a barátaimat is beleértve – zombik rajtam kívül), de a fő probléma akkor jelentkezett, mikor szerhasználat nélkül éltem át pszichedelikus élményeket (megváltozott érzékelés, embereket lélek nélküli tárgyként láttam, vagy mintha mesefigurák lennének, és természetesen az ezzel járó leírhatatlan rettegés). Ez az élményem körülbelül 1 nappal az utolsó szerhasználat után volt, és 3 napon keresztül volt intenzívebb, és fokozatosan múlt el, úgy éreztem, hogy hónapokig voltak “utórengések”. Ezt követően azonnal abbahagytam a szerhasználatot, voltam több pszichológusnál, de mind a drogfogyasztás okát keresték és csak abban látták a problémát, addiktológiára akartak továbbküldeni, és nem a konkrét élmény feldolgozásában segítettek. Ez után az élmény után, kb. másfél évig teljesen tiszta voltam, majd úgy gondoltam, hogy biztos csak a hatóanyaggal volt a probléma és nem árthat, ha rendes füvet szívok. Ezzel nem is volt probléma egy darabig, élvezni ugyan nem tudtam, de azért csináltam, kisebb-nagyobb megszakításokkal az életem része maradt. Legutóbb 2 hete próbálkoztam meg újra a dologgal (előtte kb fél évig nem használtam semmit), és 2-3 napig fogyasztottam marihuánát, míg az utolsó alkalommal valami teljesen váratlanul ért. Három cigit tekertem egymás után, kb 2 óránként, és a harmadik cigi után másfél-két órával, mikor úgy éreztem, hogy már kezd vége lenni a hatásnak, elmentem a családommal egy fagyizóba. Út közben viszont olyan hihetetlenül intenzív élményt éltem át, amit azóta is próbálok feldolgozni.
A félelem érzete az hasonló volt az 5 éve átélt élményemhez. Leírhatatlan vizuális elváltozások és gondolatfolyamok jelentek meg, olyan volt mintha valamennyire lehasadtam volna a valóságról. Annyira még magamnál voltam, hogy tudjak viselkedni, és kívülről a családom ne vegyen észre semmit, maximum annyit, hogy a szokottnál csöndesebb vagyok, de belül rettegtem. Könyörögtem magamban, hogy legyen vége, próbáltam magamat azzal vigasztalni, mindig megoldódtak az ilyen problémák, így biztos ennek is vége lesz. Bár ilyet még sosem éltem át (mert utólag, józanul átgondolva különbözik az első ehhez valamilyen szinten fogható élményemtől), mégis ismerősnek tűnt az érzés. Felmerült bennem a kérdés, hogy mi van, ha skizofrén vagyok, és ettől a gondolattól teljesen megrémültem, kirázott a hideg és próbáltam győzködni magam, hogy biztosan nem vagyok az, ez még mindig csak a szer hatása stb.
A visszaút is borzalmas volt, de kibírtam. Otthon szépen lassan lecsillapodott az érzés, másnap még voltak jelei, de csak kisebb vizuális jellegű elváltozások, többnyire még a “valóságban voltam”.
Azóta teljesen józannak tűnök, mindent úgy érzékelek ahogy kell, viszont nem hagy nyugodni ez a probléma.
Elmentem egy pszichológushoz, de ő is – mint a korábbiak – a szerhasználatban látta a problémát, és arra próbált rávezetni, hogy próbáljam megfejteni, hogy mi hiányozhat az életemből, amit “drogokkal” próbálok pótolni.
Sajnos teljesen tanácstalan vagyok, nem nagyon találtam a neten böngészve ehhez hasonlót.

Az lenne a kérdésem, hogy mi okozhatja ezt? (más ismerőseim akik ugyanezeket a szereket használták, nem hogy nem tapasztaltak, de nem is ismernek rajtam kívül mást aki hasonlókkal küszködne)

Milyen irányba kéne továbbmennem, kit kéne fölkeressek aki kompetens a témában?