Jó napot kívánok!
Egy számomra eléggé fontos témával fordulok önökhöz és a segítségét szeretném kérni. A napokban az egyik nagyon közeli ismerősömet kis híján megölték. Fényes nappal, körülbelül 18 és 19 óra között sétált az utcán, majd egyszer csak elévágott egy kisbusz, majd kijött belőle 3 férfi, és betuszkolták. Ketten lefogták a lábát, majd egy megpróbálta nyakonszúrni,de a kezével védte magát, így csak az említett testrésze sérült. Szerencsére, mikor az egyik férfi nem figyelt, sikerült az egyik lábát kiszabadítania, és fel tudott állni. Valahogyan az ajtóhoz jutott és ki tudott szökni. Egy erdőbe vitték. Ahogy próbált megmenekülni, folyamatosan követték. Beugrott egy bokorba, és reménykedett, hogy nem találják meg. Nagyon közel voltak hozzá, de egy idő után feladták. Valahogyan kikerült az útra, és két óra gyaloglás után sikerült hazakerülnie.
Miután hazáért, felhívott. Csak nekem mondott el mindent. A szülei semmit sem sejtenek, és rendőrséghez sem akar fordulni. Nagyon meg van rémülve. Azóta is sokkos állapotban van, és össze van törve. Nem tudom, mit tudnék csinálni, de rettenetesen fontos számomra, és maximálisan mellette szeretnék lenni, azonban nem tudom, hogyan tudnék neki segíteni. Mit tanácsolna? Mit kellene tennem?
Előre is köszönöm szépen a válaszát.

Kedves Doktornő!

A barátomnak, akivel 2 éve együtt élünk van egy ikertestvére. Amikor megismerkedtünk az ikrek együtt éltek és más egyéb problémák mellett emiatt is nagyon nehezen indult a kapcsolatunk. Teljesen össze voltak nőve, szinte elképzelhetetlen volt, hogy külön programot csináljunk. Azután szépen lassan, több-kevesebb vita árán a barátom hozzám költözött. Ennek kettő éve most és valamennyire javult a helyzet, de mostanában megint, szinte minden hétvégén folyamatosan velünk van, vagy velünk csinál programot az ikertestvére. Van egy hétvégi háza a családnak és ha mennénk ketten, biztosan ő is jön. Ilyenkor minden este egyedül fekszem, mert ők hajnalig kettesben “beszélgetnek és iszogatnak” a tűz mellett. Ez volt a harmadik ilyen hétvége most sorozatban. Nekem sajnos fogy a türelmem, hiányzik a meghittség a kapcsolatunkból és egyre nehezebben tudom higgadtan kezelni ezt az egész “hármas” helyzetet. Ráadásul az ikertestvér feljogosítva érzi magát, hogy minden dolgunkba beleszóljon vagy engem kioktasson, ha neki nem tetszik valami. Fáradt vagyok ettől és amint meghallom, hogy közös program van tervben már azonnal ideges leszek. Úgy érzem kezdek hárpia lenni. Még nyaralni is szeretne velünk jönni, én viszont nem szeretném. Jeleztem a barátom felé, hogy kérje meg, csak úgy jöjjön velünk nyaralni, ha tud magának “partnert” hozni (egy barátot, vagy valakit, mivel egyedülálló). Nekem nagyon kellemetlen ez az egész helyzet, mivel közben látom, hogy a barátom “szenved” mert ő is szereti, ha folyton velünk van az öccse. Néha úgy érzem, hogy “kijátszanak” engem és mindig úgy alakítják a programokat, hogy előbb-utóbb megjelenik az ikertestvér is. Attól tartok, hogy lassan megmérgezi a kapcsolatunkat a kialakult helyzet. Nem tudom hogyan tudom ezt én rendbe tenni, tisztázni és “mindenkinek” biztosítani amire vágyik.

Doktornő kérem, Ön mit tanácsol ebben a helyzetben? Le kell mondanom a kapcsolatunkról? Válaszút elé kell állítanom őt? Hogyan lehet valamiféle harmóniát kialakítani egy ilyen helyzetben?

Segítségét előre is köszönöm!

Üdvözlettel,

Dorottya

Tisztelt Cím!

Nem olyan rég irtam önöknek egy levelet, “félelem, szorongások” cím alatt.
Akkor Szabó Lili pszichológus válaszolt, nekem.
Kérdezte, hogy mit szólt a férjem a váláshoz, hát sajnos a válást nem tudtuk megbeszélni, (egyébként soha semmi más témát nem tudtunk soha megbeszélni, mert igazán nem is érdekelte, hogy mit akarok mondani neki)
mert ő úgy gondolja a mi házasságunk rendben van, úgy érzem nem akarja elfogadni, hogy vége. A mi házasságunk más mint a többieké, a miénkben a férjem szerint nem fontos, hogy mint nő tiszteljen, hanem csak az a fontos, hogy legyen kit csesztetni mindig, mindenért, (pl: ő neki nem mindegy, hogy mikor akarok mosni, mert akármikor nem lehet, ő beleszól abba is, ha szombaton 11 kor neki állok főzni vagy sütni, meg akarja szabni, hogy milyen zenét hallgathattok, mert ez sem mindegy, …stb), legyen kit lebénázni, már sajnos elvette az önbizalmamat is, mert soha semmi nem volt jó neki, sehová nem nagyon tudunk elmenni, mert már sokszor leégetett minket a családját, a gyerekeivel sincs nagy kapcsolata, mert amikor a gyerekeinek szüksége volt az apjukra nem ért rá sosem, pedig nem csinált semmit csak mobilozott, nem tudja kimutatni a gyerekei felé, hogy hogyan szereti is őket, a fiára az első perctől kezdve féltékeny volt, és most is az főleg, ha a fia sikeresebb, mint ő. A lányával aki kollégista, alig beszél, mert alig találkozik vele. A gyerekek már nem igénylik az apjuk társaságát. Azt sem szeretik, ha jönni akar velünk kirándulni, mert egész idő alatt csak cseszteti őket, nem érzik jól magukat az apjuk társaságában, már kétszer voltam úgy velük kirándulni, hogy az apjuk nem volt velünk, akkor sokat nevetgélnek, felszabadultak, nincs rajtuk az a nyomasztó teher.
A válás még sajnos nem rég indult el, így még nem kaptunk papírt, hogy mikor lesz az első tárgyalás, a lakás a probléma, mert ha nem itélik nekem a lakást, akkor sajnos el kell adni, mert én így nem tudok vele egy fedél alatt sokáig élni.
Az előző levelemben írtam, hogy társkereső oldalom megismertem egy férfit, aki számomra minden szempontból tökéletes lenne, csak az a baj, hogy ő addig nem akar találkozni velem, amíg férjnél vagyok. Kérdezte Ön, hogy ha elindult a válás, akkor miért nem akar a férfi találkozni, talán azért mert ő tavaly vált el és azt írta, hogy nincs ideje, energiája, hogy más harcát az ő segédletével vívjam meg, a sajátját is elég volt, nagyon megszenvedhette a válását. Mondtam neki, hogy én nem kérem tőle, hogy segítsen abban, én csak azt szeretném, ha várna rám. Erre azt írta, hogy nem tud rám évekig várni, mert már 4 éve egyedül él és már nagyon unja, de én előtte mig nem találkozott senkivel.
Azon a társkeresőn ahol találkoztunk, szinte mindennap ott van az “új kapcsolatok” menű pont alatt, mert arról kapok emailt, mindennap megnéz, a közösségi oldalon egymás ismerősei vagyunk, ott is többször felmegy az oldalamra és látja amit megosztottok, órákon át fenn van, sokszor akkor megy fel ha megosztok valamit, (igaz be van állítva, hogy ő is megkapja a többi ismerősömmel együtt) csak azt nem értem, hogy akkor miért nem akarja, hogy levelezzünk tovább.
Úgy érzem, hogy sokszor még maga sem tudja mit akar, bizonytalan és hogy nem akar elveszíteni, mert talán hiányzok neki, csak nem meri bevallani. Abba beleegyezett, hogy 3 v 4 hónaponként beszéljünk.
Arra gondoltam, hogy júliusba elmennék az ő településétől nem messze van egy vár, és oda elhívnám, hogy ott találkozhatnánk személyesen. Mit gondol ebbe beleegyezne? (Mert pont akkor telne a 3 hónap, amikor beszélgethetnénk, hogy kivel mi történt és akkor nem levélben lenne, hanem személyesen beszélnénk).
Most akkor felejtsrm el, vagy tegyek türelemmel és visszatér vagy 3 hónap múlva újra probálkozzak nála?
Kérem adjom valami tanácsot?
Köszönettel:
Hercegnő

Udvozlom!

Szeretnem megragadni az alkalmat es megkoszonni elsosorban a lehetoseget, hogy ebben a formaban fordulhatok 0Nhoz.
Az elmult periodus sajnos a vartnal sokkal stresszesebbnek bizonyult ami ugy erzem igencsak kihat a mostani lelki , szellemi es erzelmi allapotomra. Sok uj dologba kezdtem bele, eletet valtoztam, kikoltoztem kulfoldre majd egy hosszu megfontolast kovetoen hazakoltoztem. Arra szamitottam, hogy a sok jo es rossz tapasztalatot kovetoen, sok megprobaltatas utan amit sikeresen sikerult koordinalni itthon majd sokkal konnyebb lesz. Mindezzel ellentetben, hiszen olyan periodus kovetkezett ami nagyon megvisel, a munkakereses nem az altalam elkepzeltek szerint alakult, sokkal batortalanabbnak, gyengenek erzem magam. Azt hiszem batran kijelenthetem, hogy korabban ilyen nem fordult elo. Bar tudom, hogy mindezeket konnyen le tudnam gyozni es ujra visszajonne az az eletkedvem es erom amivel mindig is rendelkeztem, megsem tudom hogyan, illetve honnan is kezdjek bele.
Koszonettel,
Anonimus

Kedves Doktor nő!
Az lenne a problémám,hogy anyukámmal nem olyan jó a kapcsolatom.Nem beszélünk szexuális dolgokról,párkapcsolat vagy hasonló dolgokról. Ő nem kérdez én pedig nem mondom,mert igazából nem is merem. Nagyon régi módi szexualitás terén. Szerinte csak a barátommal veszíthetem el a szüzességem ami már megtörtént csak neki nem mondtam,1év elteltével sem. De nagyon zavar hogy le akar beszélni a fogamzásgátló szedéséről ami a menstruáció miatt szedek. És nagyon szeretném már neki elmondani hogy “nagylány”lettem de nem merem mert tudom hogy rosszat gondolna.
Válaszát előre is köszönöm.

Hello!

Röviden a problémám a felnőtt gyerekkor. Azt már tudom hogy a sok be nem teljesedett vágy miatt tartok ott ahol tartok, tehát a testem felnőtt, de a lelkem kb 20 éves szinten mozog. Hogyan érhetném el a felnőtt én-t ? Mi lenne erre a megoldás?

Tisztelt Cintia!

Segítséget szeretnék kérni jelenlegi kapcsolatomra nézve, mert már teljesen tanácstalan vagyok. Jelenlegi párommal 1 év ismerkedés után gondoltuk úgy, hogy megpróbáljuk együtt. Mindegyikünknek volt akkor aktuális párja. 2 hónapja vagyunk együtt de úgy érzem még nem tudta túl tenni magát az exén, mivel üzenetben keresik egymást naponta/ két naponta beszélnek és még a tőle jövő üzenetek értesítéseit is kikapcsolta, de viszont nem törli ki és a telefonját sem dugja el előlem. Látom mit beszélnek és az nem tetszik. Amikor felhoztam a témát, hogy ez nekem mennyire rosszul esik és hogy érint volt, hogy ő volt felháborodva. Akkor megígérte nem beszél vele viszont ezt már csak úgy érzem azért tette, hogy megnyugodjak. Sajnos az sem segít a dolgon, hogy egy munkahelyen dolgozunk és minden nap látják egymást. Néha látom, hogy a tekintetük is találkozik. Ha kettesben vagyunk akkor viszont érezteti, hogy szeret, de az ex jelenléte engem nagyon elbizonytalanít az egész kapcsolatban. Segítségét szeretném kérni!

Tisztelt Cim! 22 év házasság után, kb.:fél évvel ezelőtt azzal kellett szembesülnöm hogy a feleségem interneten ismerkedik,és több üzenetváltás után legalább két ha nem több férfival folytat a legkeményebb pornó filmekbe illő üzengetést.Ez egy az orrom előtt hagyott laptopból derült ki (véletlenül?)amit persze én vetten neki!Nem tagadott semmit csak azt hogy bármi is történt volna fizikálisan.Sajnos ez nem volt igaz mert többször is eltünt, a kétórás munkája után és csak késő délután került elő,azzal hogy a barátnőjénél, apósomnál,sógornőmnél volt! A munkát is szintén én szereztem neki mert mindig azzal jött hogy ő nem képes többet dolgozni,de képes a laptopja előtt ülni napi 12-14 órát is.A napokban amig magas lázzal feküdtem,megint eltünt, a telefont nem vette fel,majd amikor csak felvette kiderült hogy nincs a városban és bevallotta hogy mással van és csak késő délután jön haza,amikor rákérdeztem hogy hogy képzeli ezt csak néz maga elé és rágja a száját,de megigérte hogy addig nem hagy el amig a többmilliós adósságunk le nem jár! Most hogy higgyek neki?Rajta kivül nekem soha nem volt más!Befolyásolhatja-e a viselkedését és a hazugságait egy talán valószinüleg kiújult méhnyakrák vagy petefészekrák,vagy korai menopausa 43 évesen,vagy anyósom halála egy éve. Négy gyermekünk van 5-18 év közöttiek,semmi jövőképem nem marad mert nekem Ő a nagy Ő és mindent megbocsátok neki,megalázkodtam előtte,a lábai előtt sirva könyörögtem,attól félek hogy csinálok magammal valamit,erre azt felelte hogy gondoljak a gyerekekre,de őt nem igazán érdeklem.Egy kétségbe esett papucs

2018 Januárjában szakítottam a fiúmmal (aki most 14 éves), (Igen, meleg kapcsolat) 1 év 3 hónap után. Rengetegszer összevesztünk de nem ez a lényeg most.
A gondom az, hogy nem tudom elfelejteni őt. Akármikor az eszembe jut sírok és remegek.
Az pedig még rátett egy lapáttal, hogy megtudtam, hogy 2 hónapja egy 24 éves fiúval jár és féltem.
Hogy tudnám elfelejteni valahogy?

Szép napot kívánok. Az a problémán,hogy a fiam apja 4hete bejelentette,hogy nem szeret,elmegy napokon belül valakivel ismerkedik telefonon. De itt vett tőlünk 10 percre egy házat. Tudom a fiunk miatt, de kerülöm vele a kontakt de beszélgetést kezdeményezni folyton,vagy hoz nekem a boltból amit szeretek,stb.. de tegnap osszepakoltam a ruháit,mivel még mindig itt van, ő ezt zokon vette,azt mondta hogy nem fog azzal a nővel összejönni,de ez nem jelent semmit ránk nézve és hogy adjak neki meg időt a költözésre. Csak a gyerek miatt engedem H itt legyen még. Nagyon csúnyán összevesztünk,telefonon nem a gyerek előtt. Aztán este simogatott, puszilgatott erre keltem, azt mondja,,hogy kicsim stb..nem az első eset, azóta le is feküdtünk párszor,nem akartam de végül mindig bele mentem,mert szeretem,de ez az esti volt az utolsó! Ma megmondtam neki is. Amikor érzem,hogy könnyebben túl tehetném magam ezen,mindig akkor történik egy ilyen eset. Mit kellene tennem,mert szívem szerint most elküldeném, hiába szeretem. Egyedül a gyerek miatt maradhat,de jó elején azt mondta minél előbb elmegy,de még mindig itt van,és beszélget hozzám,este meg felkel és csókolgat,simogatja a kezem vagy más. De én nem egy javát vagyok hanem a gyereke anyja. Nekem is jár a tisztelet.. Mit gondoljak erről,mit tegyek? Küldjem el minél előbb? Néha annyira gyűlölöm,ugyanakkor szeretem. De nem tudom hova tenni,mást mond és üti a szavait a tetteivel. Ez már nem normális.

Jó napot kívánok. Azért írok önnek, mert vagy egy barátom. Nagyon jól ki jövőnk. Csak van az a probléma amit mindig csinál. Hogy mikor találkoznánk le mondja. Azért mert nincs jó hangulata. és ez már nem elsőnek fordul elő. Hanem már jó párszol volt kB, ötször. Igaz hogy mindig bocsánatok kér, hogy bocsássak meg ez is az. De én mindig magam alá kerülök ilyenkor nem less semmihez kedvem ideges vagyok. nem jól kezelem. És nem tudom mit csináljak már azon is gondolkodtam hogy hagyom ezt a barátságot mert így ez véget rossz. Persze azt is mondja hogy változtatni akar hogy ne legyen ilyen, meg jár terápiára is, ilyenek véget hogy meg változón is ne csináljon és meg javuljon. De mi legyen menjek tovább nélküle? Vagy ne és próbáljam valahogy meg érteni? És hogy kezeljem ezeket az érzéseket?

Jó estét kívánok előbb írtam magának hogy. Van egy barátom és le mondja a találkozót és lehangolt vagyok tőle. És az a válaszom a kérdésére, hogy talán azért vagyok ideges mert úgy érzem hogy én csak akkor kelek talán neki ha mássz nem ér rá. Vagy talán azért is mer 1 szer csinálta hogy le rázott és ezzel azt jeleste hogy hadjam békén. persze azóta ö kezdeményezte a barátságot. De amikor ilyeneket csinál el megy a kedvem mindentől. A többi barátságom jó, csak vele vagyok a legjobb barátságba ö jön velem moziba meg közös téma érdeklődési kör. Még az is zavar, hogy velem nem akart találkozni de egy mászik emberel meg igen. És ez úgy jött hogy én nem kelek engem le mondhat bármikor.

Kedves Szakértő!
Párommal kapcsolatos kérdéssel fordulnék Önhöz. Ő 23 éves férfi, én 26 vagyok, 5 éve vagyunk együtt. Kapcsolatunk elején minden tökéletesen indult, sokat találkoztunk, nagyon sok közös programunk volt, hamar össze is költöztünk, építettük a közös kis életünket. Én megijedtem a hirtelen jött elkötelezettségtől, és borzalmasan viselkedtem, fél éven át minden nap sokat sírtam, féltékenykedtem, és összerámoltam a cuccaimat, hogy hazamegyek… Ő könyörgött, kétségbe esve bejött a munkahelyemre, mindent megtett hogy a kedvemben járjon, de fél év elteltével nem bírta tovább -érthető módon – és szakítottunk. Nagyon rossz volt egymás nélkül, én is sok mindent átértékeltem és újra összejöttünk. Ennek már három éve. Azóta párom nagyon fura, nem igazán értem szeret e, vagy csak a megszokás tartja mellettem, vagy fél, hogy újra gondok lesznek, vagy tulajdonképpen mit csinál mellettem. Egyszer nagyon érzem hogy szeret, programot szervez, sokat vagyunk együtt, kedveskedik.. aztán hirtelen mintha csak egy haverja lennék, minden és mindenki elém kerül a fontossági sorrendben, kifogásokat keres, vagy munkába temetkezik hogy ne kelljen velem lennie. Nem jön neki természetesen, magától, belülről fakadóan az, hogy legyünk együtt, és nem értem, ha szeret miért nem jutok eszébe, ha viszont nem szeret akkor miért van mellettem, és miért viselkedik néha úgy mintha szeretne. Tehát pl képes az egyik szülinapomon meglepetést szervezni, elvinni a kedvenc helyemre, mindenhová vinni magával, még a munkahelyére is (autózik egész nap), aztán az egész estét beszélgetve jókedvűen együtt tölteni,majd másnaptól “eltűnni” két három napra és a munkára fogva leépíteni, ilyenkor szinte semmi kapcsolat nincs köztünk az esti jóéjt üzenetet leszámítva pedig tudnánk találkozni.. Azt mondta neki nagyon nagy törés volt a szakítás, még annak idején azt is hozzátette, hogy többet nem lesznek érzelmei, elnyomja azokat. Nekem ez így nagyon rossz ahogy vagyunk, többször próbáltam beszélni erről vele, ígérget, de szerintem nem érti. Ez így nem kapcsolat nekem, hogy heti kétszer háromszor találkozunk este, ezen kívül semmi programunk nincs, csak nagy ritkán ha már annyit könyörögtem hogy kínos neki és beadja a derekát..Tehetnék valamit, hogy bízzon bennem és bennünk, és merjen közel kerülni? Vagy ez az egész már veszett fejsze nyele? Miért nem akar velem rendesen minőségi időt tölteni?
Köszönettel, Ildikó

szeretetből szerelem

Azokkal a problémákkal fordulnék ide amit nagyon nem értek. 14 éves koromban elkezdtem egy olyan magatartást amiből nem tudok menekülni. Akkor folyton megpróbáltam megölni magamat és ezzel ijesztgetni a körülöttem lévőket (bár nem volt vele célom)
(Ha fontos az általános iskolában folyton “bántottak” lelkileg az osztálytársaim meg a nagyobbak de igazából elvoltam vele….nem éreztem hogy annyira zavarna.)
Aztán voltak akik mellém álltak és segíteni akartak és azt hiszem itt indultak már el az érzelmeim is. Nagyon megszerettem őket bár egyfolytában játszottam velük és bántottam őket! Hazugságok hegye tornyosul… (bár én ezt akkor észre se vettem…máshogy éltem meg)
Aztán ez addig ment hogy már 16 évesen besokalt mellettem mindenki és egyszerre rámzúdították miért is vagyok szörnyű.
És ekkor jött az hogy elzárkóztam mindenkitől. Azóta nincs pszichológusom sem.

Azt még el kell mondanom hogy 14-17 éves koromig rengeteg helyen, rengetegszer magamban….kárt tettem. Az orvosok ennyit mondtak…falcolva van…
Pánikbetegnek is mondtak közben mert rohamaim voltak.

14 éves korom óta 3 pszichológussal és egy pszichiáterrel találkozhattam…bár nem voltam együttműködő. (Bár ezek a barátaim akik segíteni akartak ilyen ezoterikus irányba vannak és mindenféle parapszichológushoz is elirányítottak ami fura volt….)
Most egy év elzárkozás után ami alatt rengeteget változtam elkezdtek dűhrohamaim lenni. Mindent ütlegelek, zokogok, néha magamba is marok. Félek mert nem tudom irányítani ezt a helyzetet. Olyan képek mennek a fejemben amiben megölök embereket akiket ismerek aztán magamat. Nem tudok mit kezdeni azzal a helyzettel amiben vagyok és próbáltam segítséget kérni de mindenki elfordul tőlem…értehtően. A szüleim pedig elémdobtak egy lélektani könyvet hogy az majd biztos segít….de nem érdeklem őket és nem akarják hogy bárki is tudja hogy bajom van.
Apukám többször is megtíltja hogy beszéljek és olyanokat mond hogy senkit nem érdeklek és ordibál velem bármit teszek.
Anyukámtól meg nagyon félek mert amikor utoljára elmomdtam hogy rossz gondolataim vannak és meg akarok halni akkor úgy vert meg hogy neki estem a falnak utána meg engem nyugtatoztak be valami gyógyszerrel hogy nem vagyok normális……
A tanáraimnak szóltam hogy baj van de nem értettek…nem gondolták hogy baj lenne…vagy ez tényleg így lenne?
Mit tegyek most?