Tisztelt Doktornő!

A szüleim rám bízzák a két testvéremet folyamatosan, hogy én figyeljek rájuk, mindemellet nekem kell itthon a házimunkát elvégezni.
A két kisgyerek sokszor viselkedik rosszul, és ha valami rosszat csinálnak, akkor én vagyok miattuk leszidva.
A kistestvérem, és a szüleim annyira felidegesítenek vagy feldühítenek hogy dührohamaim lesznek: kiabálok, földhöz csapkodok dolgokat(régebben vagdostam is magam), és ha már annyira ideges vagyok elkezd fájni a fejem és a mellkasom, alig kapok levegőt és elkezdek sírni.

Köszönöm, ha tudna valamilyen tanáccsal szolgálni.

Kedves Doktor.
Az én problémam az lenne hogy a páromnak elmondtam hogy a főnők ilyel olyan es ezt kb 6szor egymás utan ő erre mérges lett mert azt hisi tetszik a főnök .pedig ndmem csak elakartam neki mondani hoggy rossz napom volt. De colt egy masik tortenet is egyszer egy volt munkatarsammal aki ferfi elszictam egy cigit es ezt nem montam el neki masnap kiderült es akkor is egy r.. k.. voltam mert en padiuok meg hadonlok reszletezni nemxakarom.igen valoban en felt3jeny vagyok de van okom. De en ot szwmeretem es nem ertem hogy mierz lazad.ha elmindom neki az a baj ha ndm mindom akkor az a baj .mar teljes depreszioba vagyok tobbszor orobaltam ongyilkis lenni es mist is ormtt tartok ha elveszitem akkir nem kesz miert rlnem.mar nincs vussza tarto ero.mar nem tudom mit tehetnek.nincs remens.kozben rombolja az onbizalmam is .ugy erzem elnyom teljesen.

Nehany honapja pszichológusnohohoz jarok,magam is no vagyok,kapcsolatunk baratinak mondhato. Szoktunk beszélgetni az o életről is. Azt vettem eszre, hogy egyik alkalommal nagyon kedves és egyutterzo hozzám, mig mas alkalmakkor teljesen rideg. Miert viselkedik ennyire ellentetesen?

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!

Több problémakört is érintek, viszont úgy gondolom ennek az oka stresszkezelési probléma.
Ami miatt úgy döntöttem, hogy valamilyen módon segítséget kérek és nem próbálom tovább egyedül megoldani, az az, hogy rendszeresen falási rohamaim vannak és attól félek, előbb-utóbb a környezetem számára is nyilvánvalóvá válik, hogy valami nincs rendben velem.

Szóval:
A családom ill. környezetem úgy tudja (és látja is), életmódot váltottam: nem iszom alkoholt, egészségesen táplálkozom, rendszeresen sportolok…
Elhízva nem voltam soha, de mégsem voltam megelégedve magammal, szerettem volna jobban kinézni, izmosodni, formálódni. Ezért kezdtem el egy étrendet követni (nem kell éhezni!) és mellette sportolni is.
Ez mégsem látszik rajtam, sőt!! lassan ott tartok, hogy csak hízom és a pluszkilók nemsokára meg fognak látszódni rajtam. Annyira szégyenlem magam! Zugevő vagyok. Rengeteg édességet, magas szénhidráttartalmú ételt vagyok képes magamba tömni, mikor nem lát senki. Ilyenkor nem tudok uralkodni magamon, egyszer csak jön egy falási roham és nem tudom semmivel sem elnyomni. Csak eszem és eszem, szinte meg sem rágom, az ízét sem érzem. Egészen addig képes vagyok enni, amíg hányingerem nem lesz, vagy a kínzó hasfájás rám nem tör, aztán jön a bűntudat és kétségbeesés.
Már mindenfélét kipróbáltam, hogy elnyomjam ezt a kényszert. Elmentem futni vagy biciklizni, zenét hallgattam, egészséges ételt ettem helyette, vagy felhagytam az étrendemmel és ettem, amit megkívántam (kár volt, mert elszabadult velem a ló)
Semmi sem segített.
Addig nem múlik el, míg meg nem eszem azt, amit ilyenkor kívánok és egészségtelen mennyiségben.
Már a családomnak is utalgattam rá, hogy nincs valami rendben, hogy gyakran túleszem magam. De ők azt hiszik, a “diéta” miatt van ez. “Biztosan nem eszel eleget, éhezik a szervezeted.”
Nem mertem elmondani, hogy stresszhelyzetekben tör rám a túlevés és hogy előfordul, hogy rengeteget eszek, mikor nem látják.

Próbáltam elemezni, hogy mikor tör rám a falási roham: Talán akkor, amikor valamilyen feladat megoldása előtt állok és nem érzem magam képesnek, hogy azt jól megoldjam vagy egyáltalán, hogy azt én egyedül meg tudjam oldani. Előre félek, hogy kudarcot vallok.
Mikor szorongok valami miatt, vagy mikor úgy érzem elnyomnak. Mikor úgy gondolom, valamit nem jól csináltam, leégettem magam, rosszul teljesítettem.

Ezeket a helyzeteket csak evéssel tudom kezelni, közben legalább nem a megoldandó feladattal foglalkozom, nem gondolok arra, hogy hülyét csináltam magamból, vagy hogy milyen rosszul teljesítettem . De ez sajnos csak addig tart ugye, amíg eszem. Aztán még nagyobb bajt csináltam, mivel 2000 kalóriát elfogyasztottam 10-15 perc alatt. Félek az elhízástól és attól is, hogy megterhelem a szervezetem ezzel a hirtelen nagy mennyiségű “étellel”. Ott tartok, hogy nincs kedvem emberek közé menni, dolgozni menni, a ruháim megint kényelmetlenek, emiatt nincs is kedvem felöltözni sem. Visszautasítom a meghívásokat, főleg olyan esetben, ahol tudom, hogy étel is lesz. Annyira kellemetlen volt legutóbb egy összejövetelen ahelyett, hogy a hozzám beszélőre figyeltem volna, a fejemben csak az járt, hogy mit is egyek még, meg mennyit, meg hogy …

Tanácstalan vagyok, végre meg szeretnék szabadulni ettől!

Előre is köszönöm a tanácsát!

Üdv.:
“Inna”

Tisztelt doktornő! Egy nagyon jó barátomnak van problémája. 5 éve megismerkedett egy fiúval de már 2 éve nincsenek együtt.A barátom halálosan szerelmes belé de el akarná felejteni (csak nem tudja) mert a férfi máshova kacsingat mindig. És amikor elfelejtené megjelenik . Nem tud neki nemet mondani.

44 éves nő vagyok. 15 éve pánik beteg. Időnként, heti 1-2 alkalommal szedtem 0.25-ös Frontint. Csak akkor, amikor tényleg nem bírtam már megoldani az adott helyzetet. Viszont kb. 1 évvel ezelőtt “letettem”. Mert nem éreztem szükségét. Viszont kezdtem magam egyre rosszabbúl érezni. A pánik átváltott generalizált szorongásba, olyannyira, hogy jó fél évig ki sem mertem itthonról mozdulni. Nagyon rossz állapotba kerültem. Most már egy kicsit jobb, mert a non-stop szorongás már elmúlt, csak akkor van, ha ki kell mozdúlni itthonról.
Kérdésem az lenne, hogy ez az extrém szorongás lehetséges attól, hogy a Frontint elhagytam?
Köszönettel:
Kolman Stella

Üdvözlöm!
A kérdésem a következő.
Ön mit gondol erről a számomra túlzott testvéri szeretetről?!
A barátommal összejöttem 1éve, és azt tapasztaltam hogy túl szoros a hugával a kapcsolata. (Barátom 26éves, huga 21).
Már az elején megkérdőjeleződött bennem is meg a csaladomban is hogy vajon volt köztük valami?
Szóval a lényeg hogy ők mindig folyamatosan tartják a kapcsolatot egymással. Sokat ölelgetik egymást, puszilgatja. Mikor nem vagyunk együtt akkor meg mindig vele lóg. Együtt csavarognak. A mesztelenkedés egyáltalán nem okoz gondot nekik. Nem takargatják magukat egymás előtt. A fürdőből kijövet.
Amikor velem van akkor meg folyton írogat neki a huga meg hívogatja tök fölösleges dolgokért.
Számomra furcsa ez a sok testi kontakt is köztük. (Teszem hozzá: kölcsönös náluk ez a fajta szeretet).

Ön szerint ez mi lehet? Mért fontosabb a Hugi mint a barátnője?
Annyit még hozzá tennék hogy 16éves volt a huga mikor elhagyta őket az anyjuk. Apa leszarta a gyerekeket. Talán ez közre játszik? Ez a szoros kapcsolat.

Ön szerint mit tehetnék ez ellen? Nekem ez így nem jó. Egyszer feljött témának de ennyi volt a válasz hogy ők így nőttek fel.

Udvozlom! 2 honapja szultem (jelenleg szoptatok), es azota nap, mint nap a mult serelmei jonnek fel folyamatosan, ujra atelem a rossz emleku szituaciokat, szorongok, bosszuvagy van bennem es ezzel egyutt fizikalis tuneteim is vannak. Pl. Izzadas, fulladas, vegtagremeges. A fent emlitett serelmeken korabban mar tuljutottam (volt hogy honapokig, evekig tartott), nem ertem, hogy minek kapcsan tortek fel ilyen intenzitassal ujra a felszinre. Egyebkent jelenleg boldog es kiegyensulyozott hazassagban elek, ha a mult serelmei nem “zavarnanak be”, nem lenne kulonosebb problemam. Koszonom a valaszat.

Férjemmel közel 9 éve vagyunk együtt,két éve házasságban élünk.Ő 12 évvel fiatalabb,ami az elején főleg nekem jelentett gondot,de úgy éreztem túl vagyok rajta.
A gyermekvállalás gondolata későn jött,és eü gondok miatt nem sikerült teherbe esnem,majd egy sikertelen lombik után az örökbefogadás mellett döntöttünk.
Erről már régebben is beszéltünk,tehát nem hirtelen döntés volt…
A férjem egy tipikus mérleg típus,aki mindig mérlegel,mi lenne jó neki,nekünk,elég önzőnek mondhatnám,de valahol mindannyian azok vagyunk.
Teljesen biztosnak éreztük a kapcsolatunkat,közös ház,jó munkahely,már csak a gyerek hiányzott.
Az ügyintézés közben ő úgy döntött mégsem akarja,mert más gyereke és nem az övé,mert ő fiút akar aki továbbviszi a nevét.
Tudni kell,hogy az apja sajnos öngyilkos lett,az előző családja és az új család közötti viszálykodas miatt,ahol a gondot a gyerekek okozták…azaz,hogy az előző házasságból született gyerek és a férjem aki az új kapcsolatból született együtt nevelkedjenek,de az egyik nagymama ezt nem akarta,így el kellett szakadjanak és ezt nem tudta feldolgozni a férjem apja.
Kicsit bonyolult ez az egész,végülis a lényeg az,hogy most megingani érzem a kapcsolatunkat,hogyan lesz így gyerekünk és egyáltalán együtt tudunk e élni kettesben?
És meddig?Én a 43 évemmel nem vagyok előnyös helyzetben,és én is össze vagyok zavarodva…érdemes párterápiára mennünk,van e ennek értelme,vagy csak időpocsékolás az egész,hiszen ő döntött.
Előre is köszönöm!

éjszaka eldőlt a falhoz támasztott tükör. Már régóta oda volt támasztva, olyan helyzetben hogy lehetetlenség hogy magától eldőljön, jó nagyot durrant, felrugni se tudtam mert messze volt. Akkor dőlt el amikor dühös voltam a családomra és a halálukat kívántam, átkoztam őket. És a telefonom is kikapcsolt magától pedig fel volt töltve, és nem is tudtam vissza kapcsolni. Utána hallottam hogy valaki nyitogatja az ajtót, nem volt ott senki. Azt tudom hogy előtte belenéztem a tükörbe hosszasan telefon fényben.
Este nem is tudtam aludni a haragtól és gonoszságokon járt az eszem. olyanok hogy szándékosan fájdalmat akarok okozni, gyilkosságról stb. családtagokkal szembe.
Kértem a gonoszt, majd istent hogy segítsen mert nem birom elviselni a családomat. “segitség nem birom tovább elviselni ezt a családot, vedd el tőlem őket”.
Ez ilyen hisztérikus dühkitörés sorozat volt, azért mert bele akartak szólni hogy mit tanuljak tovább, meg akarták mondani nekem anyámcmeg testvérem hogy miért ne menjek külföldre, hogyan csináljam a dolgaimat, miért ne csináljak főiskolát, ki akarják venni a kezemből az irànyitást. mert én vagyok a legkissebb a családban és irányitani akarnak, mondjuk ez jogosan idegesitő.
Amint eldőlt a tükör elmúlt az agresszió mert megijedtem. Pont akkor dőlt amikor állat módjára átkozódtam, mint akit egy démon szállt meg. ez tömény gonoszság amiken járt az eszem és téptem a párnát. arról fsntáziáltsm hogyan szúrom le őket.
Részt vettem ilyen théta healingos kezelésen nemrég és onnan van ez a teremtős dolog, de lehet hogy ez valami gonosz erő nem teremtő. Vagy pont hogy ő ijesztett rám hogy hagyjam abba ezt mert nincs értelme. Abba is hagytam és jött az ötlet hogy asszertivan beszéljem meg a családtagokkal, és attól hogy ki akarnak oktatni nekem még nem kell úgy cselekednem ahogy mondják, lehetek önálló, másnak is ilyenek a családtagjai, egyszerűen vegyem semmibe amit mondanak és el tudtam aludni utána.
Már nem átkozódok, mert csak energiapazarlás.
Lehet hogy démon volt? vagy tényleg valami jó szellem tett helyre? Vagy véletlen?
Amugy normális az ilyen szintű gyűlölet és impulzusok?

Jónapot kivanok.szeretnek tanácsot kérni.a fiam 22 eves kényszer gondolatok gyötrik.voltunk psichiaternél és járunk psichologushoz is.2 dolog aggaszt a psichologus rivotrillal es mirzatennel kezeli.a rivotril miatt nagyon aggódom.sokat olvastam a betegségről es olvastam hogy jol kezelhető ssri tartalmu gyogyszerekkel amik nem okoznak függőséget.kérem mi a véleménye fontos a rivotril?a masik aggaszto ok a psichológus nem nagyon akar hozzá járni mert ugy gondolja a dr.nem hiszi el hogy kényszer beteg.mindig idegessen jön ki tőle mert ha nem kényszer beteg akkor aggasztja az a gondolat a fejeben.hogy akkor mitől van.nem tudom mit tegyek nagyon szeretnek segiteni neki köszönöm a tanácsát.

20 év házasság után rádöbbentem, hogy végig alárendeltem magam a páromnak, mindent megtettem férjem szeretetéért, de mégsem kaptam meg azt a kedvességet, figyelmet amire vágytam. Nagyon sok éve csak gyerekeim miatt tartottam még ki, hogy nekik így jobb, nem sérülnek. Most azonban úgy érzem már saját magamat se szeretem, ha ebben a kapcsolatban maradok, teljesen kikészültem. Sajnos gyerekeim vele maradtak, bár engem is szeretnek, de ott a biztonság a megszokott otthon számukra. Tudom, hogy nem tudok már férjemre úgy tekinteni mint párra, de rettegek kimondani a végső döntést, félek a reakciójától, a haragjától. Azóta az utcára se nagyon merek kimenni, félek, hogy valaki megszólít, nem merek egy boltba bemenni. Mit kellene tennem, hová kellene fordulnom, hogy ezt a félelmet, szorongást legyűrjem?

Kedves Dr!
Aggódok a házasságom miatt. Olyan gondokkal küzdök, ami félek a váláshoz fog vezetni engem. Van két lányom, akik miatt ezt el szeretném kerülni. Emiatt fordulok Önhöz. Az egész az első lányommal való várandósság alatt kezdődött, ennek már 3 éve. A férjem katona volt (2, lassan 3 éve szerelt le, mert akkor is a válást fontolgattuk az örökös távolléte miatt) így megszokta azt, hogy ül a körletében és World Of Warcraft-ot játszik a számítógépen (volt, hogy napi 6 órát vagy többet), illetve sok-sok pornót néz és elégíti ki magát, amikor csak kedve szottyan, vagy csak unatkozik. (ezt így Ő monda nekem) Mikor terhes voltam sokat aludtam, de sosem hanyagoltam el őt és a házas életünket. Odatettem magam a háztartásban is, hogy ne szenvedjen semmiben hiányt, attól, hogy lesz egy gyerekünk. Ő úgy gondolta belefér az ha pornót néz, miközben én a háta mögött aludtam a gyermekünkkel a szívem alatt. Mivel egyszer lebukott és elmondtam neki, hogy zavar, amit művel természetesen folytatta. Bár azt hitte titokban, szintén kiderült. Mappában és abban egy mappa mappájában megtaláltam egy kisebb gyűjteményt pornóból. Már odáig fajult a dolog, hogy idegileg kimerültem a hazugságok miatt. Nem tudtam mi a helyes. A gyermekemnek apa kell, csak erre tudtam gondolni, így vele maradtam és vártam a folytatást. Egyik napon azzal keresett meg, hogy édesapámnál látott egy telefont, amit nem használ és neki kellene, mert az övén nincs GPS. Mondtam jó, akkor cseréljetek vagy mondd neki, hogy adja neked. Így is lett. Viszont ekkorra már annyira sem bíztam benne, hogy elhiggyem a GPS miatt kell neki az érintőképernyős, internetes telefon. Hát a félelmem nem is volt oktalan. Persze titokban azon is pornót nézett, amikor csak tehette és nem figyeltem. Az előzményeket megnéztem és újra lebukott. Itt már nem tudtam neki esélyt adni. Elveszett minden bizalom. Kértem valamit, amit azért kértem, mert zavar. Megosztottam vele a fájdalmam, amit akkor érzek, ha hazudik és átver. De ő folytatta. Mindig könnyes szemmel, letérdelve könyörgött újabb esélyért és megbocsátásért. Én meg persze mindig elhittem és mentünk tovább előre együtt. Megszületett a lányunk és mintha javulni látszott volna a helyzet, kezdtem benne bízni. Erre mást talált. A számítógépes játékot. Kisebb függősség alakult ki nála. De ezt is nagy nehezen sikerült leküzdenem és elhitetni vele, hogy fontosabb a családja, mint a szabadideje. Mert az ő szavaival élve: Nem jut másra időm, csak rátok! Ez olyan nagy baj, ha velünk vagy és nem a gép előtt? Kérdeztem tőle, erre a válasz az volt, hogy úgy érzi egy pórázt raktam rá és túl szoros neki. Itt már teljesen kiborultam. Hiszen kettőnk közül ő akarta jobban, hogy kisbabánk legyen, erre most meg. Összefoglalva, így telt el 1 év. Küzdéssel. Küzdöttem, hogy egybetartsam a családomat. A következő évben azt találta ki, hogy mivel ő férfi jár neki az, hogy megnézhessen nőket az úton, a tv-ben vagy akárhol. Megnézésen bámulást értek, csorgó nyállal. Mondanom sem kell, szóltam neki, hogy zavar. Bár már nem olyan kedvesen és türelemmel, ahogy az elején tettem. Repültek a cipők, kulcs csomók a fejéhez és üvöltözte vele, volt amikor nekiestem és „megütöttem”inkább csak kalimpáltam felé, egyszer kétszer arcon tudtam vágni. Nem vagyok rá büszke, de a türelmemet elveszítve és felindultságomban nem tudtam hogy helytelen amit teszek, viszont azt igen, hogy megérdemli. Megbeszéltük, adtam újra egy esélyt, azzal a kikötéssel, hogy nem néz más nőre. Ha lát egy bögyös macát, akárhol, akin van mit nézni (mély dekoltázs, rövid szoknya stb.) nem néz oda, lesüti a szemét, illetve más merre néz. Ha ezt hajlandó nekem megtenni, talál épület a kapcsolatunk. Belement. Nem nézett nőkre, legalább is 1-2 botlástól eltekintve, bírta ahogy bírta. De csinálta. Jól is voltunk, így elkezdtük a kistesó tervezését. Meg is született. 3 év telt el, de most megint ott tartunk mint a legelején. A napokban hazahozott nekem egy toppot, bocsi kérő ajándéknak. Mondva jól állna nekem, azért vette. Látta egy reklámban és úgy gondolta ez a tökéletes ajándék nekem tőle. Olyan volt a modell, akivel reklámozták mint én, ezért gondolta, hogy jól fog állni. Egy szürke hosszított toppocska. Megnéztem a reklámot, ami alapján döntött és na mi volt benne? Egy olyan nővel reklámozták, aki forog körbe-körbe, hogy láthassuk a feszes fenekét, dekoltázsát. Röviden volt mit nézni, de nem a toppot. Erre még nem érti miért nem örülök az ajándéknak. Végül egy nagyobb vita után, amiben próbáltam neki elmagyarázni miért fogom felégetni a tőle kapott ajándékot, azt mondta nem is tartja be, amit kértem tőle. Amikor csak nem figyelek vagy nem vagyok ott, néz amit akar, mert úgy érzi, ha nem nézhet meg más nőket, akkor irántam is elveszti az érdeklődését. Megszűnik a szexualitása, ha nem érezhet más nők iránt nemi vágyat. Ez teljesen kiölt belőlem mindent. Az egész történet és az elmúlt 3 év sikeressé tette azt bennem, hogy nem tudok gondolni sem semmiféle szexuális dologra. Már a csókolózás gondot okoz. Hányingerem van és undorodom. Nem csak a férjemtől, minden férfitól. Mit tehetnék? Megmenthető még a házasságom? A férjemnek milyen tanáccsal tud szolgálni. Nekem milyen tanáccsal tud segíteni. Kizártnak tartom (még) hogy bármikor is megtudnám engedi a férjemnek, hogy más nőre úgy nézzen, hogy merevedése legyen. El vagyok iszonyatosan keseredve és öngyilkos gondolataim vannak. Naponta többször is sírok, remegek és becsapva érzem magam. Úgy érzem én megteszek mindent, főzök, mosok, takarítok, nevelem a két lányunkat, hűséges és őszinte vagyok. A szexulális életünk is „rendben” van. Illetve becsukom a szemem én hagyom hogy túlessünk rajta, megerőszakolásnak élem meg, pedig azt mondom élvezem. Ezt elmondtam neki, de maradt minden ugyan úgy. Ez a kötelességem. A lányaimért teszem, hogy olyan családban nőjenek fel, ahol van egy apa és egy anya. Úgy zajlik minden közöttünk, hogy a gyerekek ne vegyék észre. Ha velem vannak, boldognak látszom, pedig belül majd meg szakad a szívem, mert boldogtalannak érzem magam. Változni fog ez valaha?
Köszönttel: E.

Tisztelt Pszichológus!
Nézegetve a párommal a képeinket feltűnt valami. Sohasem ölel át teljesen, a kézfeje mindig ökölbe van szorítva. A felsőtestével odahajol, de a lába messzebb van és az ágyékunk nem ér össze. Általában a vállamat öleli át, de a kézfeje sohasem ér hozzám. Ez a testbeszéd miről árulkodik?

Üdvözlöm!
Abban szeretnék segítséget kérni,hogy egy éve van szeretői viszonyom egy házas férfival,(aki mialatt engem csábított,közben házasodott meg,és gyermeket is szeretnének.)Megbeszéltük hogy csak szex lesz köztünk,nem mellékesen nekem is van egy 4 éve tartó kapcsolatom.Munkakapcsolat volt a miénk,mostmár nem dolgozunk együtt,de a viszony fennmaradt,mivel sokat ingázik a munkája miatt Pest és vidék között keveset találkozunk,volt olyan is hogy 4hónapig nem is találkoztunk csak telefonon beszéltünk.Csak akkor hív ha lát esélyt arra hogy találkozzunk egyébként nem kommunikálunk,én nem hívhatom soha.Kértem őt ha nem szeretné folytatni a viszonyt,mondja el és én elfogadom,ő megígérte hogy így tesz.Legutóbbi találkozásunk végén,kérdeztem hogy mi lesz,mert ismét 2hónapot vidéken fog dolgozni,nem fogunk tudni találkozni,az elmúlt 2hónapban is azért találkoztunk mert a közelemben dolgozott.A válasza a kérdesemre az volt,hogy hívlak még ha nem baj,mire én azt válaszoltam hogy nem baj,és s további válasza az volt,hogy de nem biztos meglátja hogy alakul.Mire számíthatok? Fog még jelentkezni? Vagy ez egy burkolt nem válasz? Igazából kiszámíthatatlan a munkájának helyszínei a következő hónapokban,lehet hogy ezért mondta? Nem búcsúzott el örökre,de se azt nem érzem hogy láthatom még,sem pedig azt hogy nem.tanácstalan vagyok. Illetve ön szerint ez a férfi boldog? Megcsalja még a párját valaha? Mindig azt mondogatta hogy ő sose akart megházasodni.Én sose voltam ilyen helyzetben ez az első ilyen viszonyom.köszönöm a segítséget