Tisztelet Doktornő !

Vanbegy másfél éves kapcsollatom amelyből egy évig csak kèt havonta találkoztunk a párommal mert külföldön él. Megbeszèltük megpróbáljuk az együttélést..Màrcizs végèn kiköltöztem hozza. Munkám feladtam , gyerekeim tanulnak de nagykorúak.21 és 18 évesek. Ők otthon maradtak. Két hónapig jó volt majdnem minden. Nekem a munka nehéz és messze van. Ez kimerít. Mostmàr 2 városban is dolgozok . Van jogy haza jövök 20 perc mulav indulok tovább.
Mindent megteszek hogy jó legyen.
Párom augusztusban megy haza 12 napra. Innen indult a problrma. Kèrtem ne hagyjon egy idegen országban kevés nyelvtudással . Es ebben a városban senkit nem ismerek. Kiderült a családja azt gondolta el akarom szakítani tőlük. Meg már tudom a gyerek témával kapcsolatban is telebeszéli az anyukája a fejét.
A páromnak aki 38 éves nincs gyermeke. Én 41 éves lettem de azt mondtam egészséges vagyok még épp belefér ha minden rendben lesz.
Viszont két hete azt mondta a parom nem úgy szeret hogy velem élje le az életét.
Gondolkodásu időt kért.
Mmikor azt mondom haza költözök akkor azt mondja nagyon fontos vagyok neki.
Jól érzi magát velem. De valmi megválltozott.
Nem érzi hogy én lennék az igazi.
Azt gondolom sőt már tudom hogy az anyja ingatta meg. Kiderült a beszélgetésünkből.
Bár azt mondja a párom hogy ő lett bizonytalan.
Fél ha elküld megbanja. Tudja nem jövök viasza hiszen ez egy masik ország.
Nem tudom mit érezhet a párom irantam.
Fontos vagyok és fél hogy rosszul dönt ha elküld. Ugyanakkor nem én vagyok az igazi az életében.
Nem tudom mit tgyek . Haza menjek vagy adjak neki időt?
Augusztusban ha haza megy úgyis telebeszélik .Nem figok hiányozni neki hiszen már vágyik haza.
Tudom ön nem látja milyen a párom viselkedése. De arra válaszoljon kerem hogy ön szerint vannak érzései és elbizonytalanìtották csak. Van e értelme várni ? Vagy menjek haza.? Én nem értem őt. De ez az egész felemészt. Kikészültem.

48 évesek vagyunk a párommal. Közel egy éve jöttünk össze.,de régóta ismerjük egymást. Mindketten házasságban éltünk-élünk. A válások most kezdődnek. Nekem van egy 14 éves fiam és egy 16 éves lányom. Velük nincs semmi probléma, jól fogadták a helyzetet. Szerintem valamennyire meg is szerették az új páromat. A kedvesemnek van három gyereke. A legnagyobb 20 éves Ő már nem lakik otthon. Van egy 13 éves lánya, aki életvidám és szerintem Ő már elfogadott engem. A 15 éves fiú viszont közölte az anyjával, hogy hagyjuk őt békén, ne akarjunk vele közös programot a nyaralástól a társasig semmit. Ez nagyon bántja az anyját, meg persze engem is. Az apjuk 3 hónapja költözött el. De már évekre visszanyúlva rossz volt a kapcsolatuk a párommal. Ezt a gyerekek is látták, mondják is. Most a 15 éves fiúval javult az apa kapcsolata. Mondta is az anyjának, hogy odaköltözne az apjához, de Ő nem vállalja. Én kb. egy hónapja egyre többet vagyok-alszom náluk, hetente 4-5 napot. A lakás sajnos rossz elrendezésű, az egyik szobából ahol mi alszunk nyílik a gyerekszoba, ahol a hugával lakik a fiú. Szó van lakáscseréről, hogy legyen mindenkinek külön szobája. Ezt a fiú többször említi, nagyon szeretne már külön szobát. Sajnos míg a válást ki nem mondják addig marad ez a helyzet és ez még hónapok. Az apa sajnos nem partner abban, hogy segítsen megoldani a fia problémáit. Mi meg nem tudjuk a megoldást… Ha kérdezzük valamiről legtöbbször nem is válaszol… Előre is köszönöm a segítséget.

Nem tudok megmaradni egy munkahelyen, mert nem tetszik a munkakör.
volt 1 napos, 1 hetes, 1 honapos. A jelenlegi helyen 2 hónapja vagyok.
De itt csak 3 honapig maradok. Ezek ilyen betanitott munkák, nem kell hozzá szakképzettség, nem élvezem, csak gyűjtöm a pénzt. egy hét mulva találok másikat.
Mások hogyan birnak ki éveket egy helyen?
Nincs semmi szakmám.
Biztos olyat csinálnak amilyen munkát élveznek.

Az igaz hogy tényleg mindent lehet csak akarni kell ?

Új iskolába megyek, és nagyon félek a tesnevelés óráktól. A régiben is minden óra előtt szorongtam, hányingerem volt, remegtem, felgyorsult a szívverésem, azt hittem nem bírom ki a 45 percet. Borzasztó teher számomra több ember előtt mozogni. Ha felkeresek egy pszichológust ő adhat felmentést? Hogy kérjek? Hány alkalom után lehetséges, hogy ad?

Új iskolába megyek, és nagyon félek a tesnevelés óráktól. A régiben is minden óra előtt szorongtam, hányingerem volt, remegtem, felgyorsult a szívverésem, azt hittem nem bírom ki a 45 percet. Borzasztó teher számomra több ember előtt mozogni. Ha felkeresek egy pszichológust ő adhat felmentést? Hogy kérjek? Hány alkalom után lehetséges, hogy ad?

Minden munkahely ilyen hierarchikus? Én azt nem bírom.
Jelenleg egy pékségben vagyok és egy csaj aki betanit és parancsolgat. Mondta hogy két hét után már többet kéne tudnom, ilyen felemelt hangnemben és hogy én mondtam neki hogy “mindent tudok mert Isten vagyok” és ezt igy vissza emlegeti, de csak így hülyeségből mondok dolgokat, mert nem tervezek itt maradni hosszú távra csak hogy legyek valahol.
Ez éjszakai munka és műszak végén fel kell söprögetni és én azt el lógom, multkor ő se akarta csinálni és mondja hogy akkor most büntetésből csináljam meg a papirokat stb.
Multkor felidegesitett nagyon és hozzádobtam a fejéhez a kilós kenyeret és megütötte utána elkezdtem oltogatni, amúgy direkt vágtam az arcához.. és “nyugi már csak hülyéskedek”ne vedd magadra”. és azt mondja hogy ne viselkedjek vele így, mert ő se beszél velem ilyen hangnembe, na persze… és szólni fog a főnöknek.
Utána szólt a műszak vezetőnek, állítólag el is sírta magát. Árulkodós majom. és azt mondta a műszakvezető hogy baj lesz belőle, ha nem kérek a nőtől bocsánatot és bocsánatot kértem… de nem igaziból.
Itt be van kamerázva minden és vissza lehet nézni és hallgatni mindent, vissza hallgatták nézték hogy én dobálom a kenyeret, és utána megemlitettem, hogy próbaidő alatt fel fogok mondani.
Jött egy új dolgozó és én utasitgattam, és azt mondták azt se szabad, mert még én is új vagyok és csak légyszivessel szabad kérnem. De persze engem lehet utasitgatni ennek a nőnek, mert régóta itt dolgozik.
Azt mondta egy másik dolgozó, ha megtanulom a dolgokat, akkor csinálhatom magamnak és nem fog majd utasitgatni senki.
De amúgy állítólag nem hallgatnak vissza senkit, csak ha valaki árulkodik, akkor visszanézhetik. Ez jogszerű, hogy mindent visszahallgathatnak?
A nő 38 éves én 21 fiú. De persze ő is hülyéskedett velem szóban arrogánsan.
Nem akarok becsicskulni. utálom az ilyet, mindegy hogy férfi vagy nő. De persze a főnöknek azt mondtam, hogy véletlen volt, közben meg nem.
Aztán ott van hogy ő nő és érzékeny az ilyenekre stb. azt mondja a főnök.
Amúgy is ne árulkodjon, aki árulkodik az gyenge szerintem.
Egy srác munkatársamat is szoktam piszkálni, ő is engem.
Az oké hogy a munkakörbe tartozó feladatokat meg kell csinálni.
Amúgy is ezen a helyen gyorsan cserélődnek az emberek, mert gyorsan felmondanak, szóval örülnek ha valaki elvállalja, úgy hivják vissza az embereket. Valaki alkalmanként jár csak be és helyette kell dolgozni, mert mi vagyunk a bejelentett dolgozók.

Üdvözlöm!
Soha nem tudtam,mi a baj vele, míg egy érdekességek oldalon megismertem a mitománia nevű betegséget.
Hetedikes koromban új iskolába kerültem, és izgalmas szerettem volna lenni.. ezért azt hazudtam,hogy van barátom. Ezt a hazugságot követte még egy még egy… Gyakorlatilag nem emlékszem a 7-es,8-os évemre az iskolában,mert a meg nem történt események vannak az emlékeimben. Sajnos a kitaláció egy igazi, létező fiúról szólt (azt találtam ki,hogy füvezni kezdett és megütött). Soha senki nem nézett utána a mondandóm alapjának.
Amikor új iskolába kerültem, lehetőségem lett volna,hogy újra kezdjem,nem ismertem ott senkit. Azonban nem bírtam… és ismét beadagoltam ezeket a meséket a legjobb,legszeretettebb barátaimnak. Annyira elhiszi az agyam, hogy igaz dolgokat mesélek,hogy közben gyakran elsírom magam.
Többször előfordult már,hogy történt vakami,pl.:megcsókolt valaki, és én már úgy adtam elő,hogy lefeküdtem vele.
Kezdek belefáradni a személyiségem irányíthatatlanságába.

Jonapot.Segitséget szeretnék kérni.Egy ismerősöm nemtudja elfogadni önmagát olyannak amilyen.Tanácsot szeretnék adni neki.Ő mástol segitséget nemakar.

Van egy 4 éve húzódó problémám. Úgy kezdődött, hogy elkezdtem az autizmussal behatóan foglalkozni és felismertem jeleket magamon, sőtt visszagondolva azt, hogy ezt észrevették tanáraim az egyetemen. Egy ember (oktató) ezt vissza is igazolta. Aztán egy fél év múlva hirtelen arra ébredtem hogy mások is láthatták amit az interneten néztem. Sőtt konkrét helyzetre is emlékszem, hogy valakik mondták, hogy úristen ki néz itt ilyen dolgokat. És valaki rám mondta, de én nem értettem, mert nem tudtam az informatika lehetőségekről. Több emlékem is van ezzel kapcsolatban, hogy akit ez bánthatott tudta. Hogy milyen dolgok: a tanár neve és nyomor, meg utána a helyről ahol lakott hogy nyomor és ilyenek. Amibe aztán találtam is dolgokat. Ezt a keresést az indította el bennem, hogy órán mondott egy náluk használatos szólást, van búza akkor sincs kenyér. Én persze nem tudtam eldönteni a valóságtartalmát.
Meg volt egy másik dolog is, hogy más nevével, -mail címével írtam valahova, már nem tudom hova, hogy valaki megverne nadrágszíjjal, mert gyerekkoromban kaptam és élveztem. Ezzel kapcsolatban olyan érzések vannak bennem, hogy valaki meghalt-e miatt. Pár kockából összerakva. 4 éve kórházba kerültem e miatt, és most is egy hónapba jöttem ki onnan. Első alkalommal el akartam kezdeni utána járni, illetve az érintettől bocsánatot kérni, de mindenki paranoiásnak tartott stb és azt mondták nem lehet. A két kórház között is voltak kisebb rosszullevéseim e miatt, de a mostani után már tudom újra előfordul, ha nem kutatom vissza a múltamat. Két ember már valamennyit segített. Már az, hogy visszaigazol valki a facebookon az is megnyugtat, és arra enged következtetni hogy olyan szörnyűség biztos nem történt. Közbe a kórházban álomszerű állapotban egy csomó minden jött rám, ami a problémámmal kapcsolatos, és van egy olyan érzésem, amibe nagyon nem vagyok biztos, hogy valaki hipnotizált akkor, és amíg nem kérek bocsánatot szenvedni fogok. (Erre nem akarok rákérdezni.) A hipnotizálás kapcsán olyan emlékem van, hogy egy tanár mondja, hogy figyeljem az ujját. Az a kérdésem, hogy van e ilyen technika, amivel azt meg lehet tenni, illetve ön szerint bolygassam e tovább a régi dolgokat?

Kedves Doktornő! Kb. egy éve ismertem meg Őt. Pont egy szakításon voltam túl, ő sem volt jól lelkileg egy haláleset miatt. Mivel szimpik voltunk egymásnak, de egy igazi párkapcsolat nem fért volna bele, így abban maradtunk, hogy találkozgatunk, de kötöttségek nélkül. Szexkapcsolat. Egy ideig jól ment, nagyon működött a kémia. Aztán szerelmes lettem. Belé 🙂 Elmondtam neki, erre kilépett, neki ez nem fért bele. Ezt megértettem, azóta viszont néhány havonta/hetente mégis találkoztunk. Az első “újrakezdés” után közölte, hogy mégsem megy neki, még így lazában sem, a második “újrakezdés” után kiderült, hogy a szünetben nekem volt valaki más. Ez sem fért bele neki. Kiderült közben, hogy azért keresett meg mindig, mert hiányzott neki ami volt. Az az érzésem, nem meri felvállalni az érzéseit, nem áll készen egy kapcsolatra. Nyilván lelki oka van. Nekem viszont elég fontos lett ő, szerettem volna küzdeni érte, de nem igazán hagyja, viszont nyomulni sem szeretnék, hogy ne ijedjen meg tőle. Furán hangzik, de azt érzem, hogy lehetne jövőnk, ha hagyná magát. Nem szeretnék ajtóstul rontani a házba, eddig is végtelen türelemmel voltam iránta, tudom, hogy nem egyszerű neki sem. Anéllül, hogy azt higgye, erőszakoskodom, tehetnék még bármit a kapcsolatért? Eléggé félek a visszautasítástól. Köszönöm válaszát!

Jó napot kívánok, a múltban elkövettem egy olyan dolgot amit nem kellett volna, és most gyötör a lelkiismeret furdalás értte, az a baj hogy ezt mások is tudják. Hogyan viselem jól a szégyent ?

Tisztelt Doktornő!
4éve megtaláltam azt a férfit aki több mint amit megálmodtam magamnak. Ha valaki ilyen kapcsolatról mesélne nekem nem hinnék neki… 3 évvel ezelőtt eldöntöttük hogy gyermeket szeretnénk, egy év sikertelen próbálkozás után elmentünk egy meddőségi centrumba ahol kiderült természetes úton (kivették mind két petevezetőmet) nem lehet gyermekünk. Most vagyunk túl a 2.sikertelen lombikon. Szóba került az örökbefogadás.. Mind nagyon nehéz út, lelkileg, fizikailag, anyagilag. A párom egészséges, neki bármikor lehetne gyermeke könnyebb úton. Nagyon örlődöm, ezer kérdés van a fejemben hogy mit tegyek? Én 40 vagyok ő 36.. Neki még van ideje! Engedjem el hogy lehetőséget adjak neki hogy találjon egy alkalmas nőt aki tud neki szülni mindenféle nehézség nélkül? Maradjak azt kockáztatva hogy nem tudok neki gyermeket adni és ezzel az ő idejét is húzom? Mi lesz évek múlva ha nem lesz gyermek? Ő nagyon szeretne… Ha arra gondolok hogy elengedem megszakad a szívem, és ha arra nem tudok neki szülni akkor is.. Nem látom, nem találom a választ! Köszönöm a segítségét!

Üdvözlöm!A problémàm gyermekkorom óta fennàll,nem beszéltem róla senkinek mert szégyenlem.Rendszeresen ugymond eszem a vakolatot vagyis szó szerint túrom a falat persze titokban.leàllni nem tudok sehogyan sajnos.pedig màr csalàdom van nem megy.ha nem eszem a falat elvonàsi tüneteim vannak

Üdvözlöm! Segítséget szeretnék kérni, hogyan keveredjek ki ebből a mély állapotból, amiben vagyok. A munkahelyemen egymásba szerettünk egy férfival. Mindkettőnknek párja volt, neki egy kislánya is, tizenéves hűséges kapcsolat. Nagyon mély érzéseket éltünk meg egymással, amit otthon már régóta nem, vagy inkább soha. Küzdöttünk ellene, de nehéz volt így, hogy minden nap láttuk egymást. Aztán történtek titkos találkozások, ölelések, csókok. Bevallotuk mindketten a párunknak, nagy veszekedések voltak otthon. Ő mindent borítani akart, összeköltözést. Én nem. Várni akartam, mert úgy gondoltam, le kell zárnunk az előzőt és főleg a kislánya miatt neki csak akkor szabad lépnie, ha teljesen biztos benne, hogy ezt akarja. Szerettem volna, ha tiszta fejjel dönt és kértem rá, hofgy ne a családja és köztem akarjion dönteni, hanem azt gondolja át, működne-e a házassága, ha én nem lennék. Pár hónappal később elköltöztem. Ő maradt. Azt mondta, képtelen otthagyni a lányát. Megértettem, hiszen ezt is akartam. Hogy ne “megőrülve” lépjen. Eltelt egy év. Többször megpróbáltam szakítani vele, kértem, hogy ha marad, akkor oda koncentráljon, próbálja megmenteni a házasságát, de azt mondta, nem tud elengedni, én meg mindig engedtem neki, hiszen én már rég elköteleztem magam mellette és buta módon reménykedtem. De mindig ott volt a bűntudat, hogy szétszedek egy családot. Az egész olyan volt, mint egy hullámvasút. Mostanában többször a fejemhez vágta, milyen önző vagyok. És be kell lássam, hogy igaza van. Kértem, küldön el. Ne keressen, mert nekem így nincs erőm hozzá. Természetesen látták rajtunk a munkahelyen, ott is elítélnek, nem nagyon maradtak barátaim. Semmi mást nem szerettem volna, csak egy tiszta lezárást, ha úgy érzi, rendbe tudja hozni a házasságát. Hogy számítsak annyit én, meg ez az egy év, hogy őszinte beszélgetéssel tudjunk kiszállni belőle. Úgy érzem, nem fog menni neki, inkább megpróbál egyre jobban “kiszorítani” az életéből, de közben keres, azt mondja, hiányzom. És ha valami öröm éri, mindig elmondja, elképzeli, milyen jó lenne, ha én is ott lennék. Szeretné velem megosztani. Szeretném ezt lezárni valahogy, de jelenleg iszonyatosan gyenge vagyoés tele bűntudattal. Minden percben hiányzik. Hogyan engedjem el?