Kedves Hölgyem/Uram!

Az alábbi problémával fordulok Önhöz. A párommal fél évig voltunk együtt. A kapcsolatunk úgy kezdődött, hogy ő külföldön dolgozott és 1 hónapot itthon tartózkodott, ekkor kezdődött el a kapcsolatunk. Havonta 1 hetet tudtunk találkozni, mindketten komoly kapcsolatot szerettünk volna és úgy éreztük, hogy mi vagyunk az igaziak egymás számára. Augusztus közepére arra a döntésre jutott, hogy hazaköltözik, hogy közelebb lehessünk egymáshoz. Ahogy hazajött össze is költöztünk, de a viselkedése megváltozott. Minden este feszült volt és ideges, mindenbe megpróbált belekötni és rondán tett. Állandóan azt hajtogatta, hogy „ha valami nem tetszik el lehet költözni”, „nem vagy a feleségem, nem vagy senkim” és az utóbbi időben nem volt közöttünk semmiféle szexuális kapcsolat.

Amikor szakított velem azt mondta, hogy ő nem szerelmes belém, úgy fogalmazott, hogy nagyon szeret, mint embert, vagy mint a testvérét, és az életét odaadná értem, de szerelemmel nem szeret. Hozzátette, hogy nem vágyik más nőre, nincsen nálam tökéletesebb, de ő jelenleg egyedül akar lenni. Azt is mondta, hogy lelkiismeret furdolása volt attól, hogy rondán viselkedik velem, és emiatt napokig nem tudott rendesen enni sem. Azt mondta, hogy időre van szüksége, hogy ki tudja morogni magát és, hogy ne kössön belém ok nélkül, de nem tudja, hogy később szeretne-e velem lenni. Emellett azt mondta, hogy minden percben próbálkozott, hogy azt érezze, hogy szerelmes belém és haragudott magára, amiért nem érezte ezt, és ezért viselkedett elviselhetetlenül és szerinte velem nincsen semmi probléma, csak ő vele van.

A személyiségére jellemző, hogy türelmetlen és sértődékeny, hamar fel idegesíti magát. Fontos még tudni, hogy elmondása szerint minden előző kapcsolatában megcsalták, a gyermekkorát pedig nagyon nehéznek írja le. Valamint kb. 20 éves korában veszítette el a nagymamáját, akit nagyon szeretett, és elmondása szerint egy nőt sem képes úgy szeretni, mint ahogy őt szerette.

Arra szeretnék választ kapni, hogy mi az oka ennek a hozzáállásnak, viselkedésnek? Milyen lelki oka lehet és ezen, hogyan lehet/tudok segíteni? Mi az oka annak, ha valaki az elmondása szerint képtelen szerelmes lenni, nem hiányzik neki a másik személy és nem érez kötődést? Esetleg ez utalhat valamiféle lelki zavarra/betegségre és ha igen mire?

Előre is köszönöm a válaszát!

Üdvözlöm!
Két unokám van, egy 3 éves és egy 10 hónapos. Sajnos a nagyobbik folyamatosan bántja a kicsit. Meglöki, karmolja,ráüt, ha elmegy mellette megböki, ami éppen a kezében van azzal ráüt. Természetesen rá szólunk, szobájába küldjük. Elbeszélgetek vele. Nem változik semmi. Nem tudom hogy mit tegyek.Ezek az atrocitások folyamatosak. Köszönöm válaszát.

Jó napot kívánok, röviden leíróm a problémám kb 4 hónapja nagyon megváltozott az életem,olyant csináltam amiről még álmomban sem gondoltam volna hogy meg fogom csinálni, azóta mindenki olyan meghőkkenve nézz rám, és nem merek az emberek szemébe nézni, őszintén szégyellem magam! Ön mit szól ehhez ? Előre is köszönöm a véleményét!

Tisztelt Doktornő!
Egy 24 éves egyetemista (fiú) vagyok és egy összetett problémában szeretnék segítséget, tanácsot kérni, ami sok év alatt alakult, halmozódott fel ebben a formában. A legnagyobb problémáim egyike, hogy nem vagyok képes a múltamon túltenni magam, próbáltam már sokféleképpen, eddig teljesen sikertelenül. Emellett, ahogy az angolok mondják folyton hatalmas nagy érzelmi hullámvasúton ülök. Vannak időszakaim amikor kicsit jól érzem magam, van egy nagyon hosszú időszak, amikor szinte érzelemmentesen, szürkén ‘érzem’ magam és vannak nagy mélypontjaim amikor borzasztóan érzem magam. Alapjáraton extrovertált embernek írnám le magam, de a múltam miatt félénk és bizalmatlan vagyok, sokszor nehezen tudok nyitni mások felé. Ennek ellenére legnagyobb ’emberi hibáim egyike’ hogy képes vagyok sokszor olyan nyílt lenni az emberekkel, hogy elijesztem magamtól őket. Tapasztalataim alapján az emberek nagy része nem akar velem semmilyen jellegű kapcsolatot tartani, maximum csak addig, amíg én segítek másoknak, mihelyst segítettem azonnal teljes mértékben ignorálnak. Sokáig azt hittem, hogyha segítek embereknek akkor talán szívesen beszélgetnének velem vagy tartanák a kapcsolatot, de sajnos rá kellett döbbennem, hogy mint ez csak egy téves elképzelés.
A múltam egy 12 éves gyötredelmes iskolával kezdődött (általános és gimnázium). Végig kitűnő tanuló voltam általánosban ezért lettem kiközösítve és ez odáig fajult hogy csapatban vert az osztályom, el akartam kerülni kisgimnáziumba, de nem volt rá lehetőség így végig ott kellett maradnom rettegve és gyomorgörccsel keltem és feküdtem minden nap. Egy barátom sem volt emiatt. Jött a gimnázium. Szerencsétlenségemre, az általános iskolás osztályom ismerte azokat az embereket , akik az osztályomba kerültek gimiben. Így azelőtt már ‘megromlott’ a kapcsolatom az osztályommal, mielőtt megismerhettem volna őket. Így az eddigi 8 év mellett további 4 évre teljes mértékben ki voltam közösítve és senki nem beszélt velem. Néha amikor egy egy ember volt csak mellettem a ‘nagy klikkből’ el-el ejtették nekem, hogy ja amúgy szívesen beszélnének velem, de nem tehetik, mert akkor őket is kiközösítik. Gimiben is jó tanuló voltam.
Aztán érettségi évére minden megváltozott, amikor hosszú hallgatás után kijelentettem, hogy hova szeretnék egyetemre menni. Ezek után elkezdődött a hatalmas szemétkedés. Olyan tanárok, akikkel jóban voltam addig, kezdték lerontani a jegyeimet. (Puszta féltékenységből: újabb szerencsétlenség kapcsolódik itt be, hogy a szüleim és az engem tanító tanárok ugyanebben a gimnáziumban tanultak és sok esetben egy évfolyamon voltak, de a szüleimet sem szerették különösebben, így direktben rajtam csapódott le ez). Bécsbe akartam kimenni és ezért példát akartak velem statuáltatni, hogy nem olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. Ez odáig fajult, hogy lerontotta a magyar tanárom az érettségi fogalmazásomat. Szóbelin pedig annyira kikészített egy tanár szóbeli előtt, hogy szóbeli közben teljesen megtörtem és ki kellett mennem a teremből annyira bőgtem. Természetesen miután megkaptam a bizonyítványom láttam, hogy sok mindenből lerontottak. Ennek ellenére jó írásbbelit írtam és nem lett volna okuk lerontani. Ez annyira mély pontra tett lelkileg, hogy sérvem lett, egy teljesen átlagos mozdulattól. Az ezt követő két évben halasztanom kellett és alternatív módszerrel sikerült fájdalommentes állapotot elérnem. Kimentem végül az egyetemre. Kint jól ment a tanulás, viszont rengeteg diszkriminatív tevékenység volt az egyetemen főleg a külföldiekkel szemben, amiből később hatalmas nagy botrány és cirkusz is kialakult. Én kint az alapképzéses tanulmányaimat majdnem befejeztem, mikor elértem egy olyan határra, hogy kiégést éreztem teljesen, mintha egy láthatatlan fal lett volna előttem és bármit csináltam kint, az nem sikerült, akármilyen szintű időt vittem bele, rájöttem hogy legbelül nem tudom elviselni azt a hideg, tartózkodó sokszor kicsit ellenséges magatartást, ami ott Bécsben az embereket jellemezte. Így habár a szívem szakadt meg, úgy döntöttem, hogy hazajövök. Sok más tényező is közbejátszott, de a levél miatt ezt most nem írom le. Szívem egyik fele tanulmány miatt maradt volna a másik fele reálisan látta a dolgokat. Egyik nagy probléma volt kint is a magány, ugyanis az emberek nemzetiség alapján is klikkebe tömörülnek és a magyarok nagyon elutasítóak tudnak lenni ‘idegenekkel’. Képesek még azt is letagadni sokszor, hogy magyarok.. Hazajöttem pótfelvételivel, előzetes konzultációban, az adott egyetemmel megbeszéltem, hogyha felvesznek elfogadják a tárgyaimat. Ebből az lett, hogy a majdnem teljes alapképzéses tanulmányomból egy tárgyat egy kreditet nem láttam viszont, köteleztek rá, hogy csináljak a már két nyelvvizsgám felett még egyet, mert nem akarják elfogadni a kinti nyelvi ismereteimet, holott kint éltem jó 4 évet, nagyon jól beszélek németül és kint az egyetemen alkotmányos jogot, Btk-t és polgári jogot is hallgattam rendesen németül Jog-ügyvédhallgatókkal együtt. Ez 2 hónapig nagyon nagy mély pontra tett. Most elértem arra a szintre, hogy sokszor ha valami kiakasztó dolog történik. Behúzódszkodom és nem akar érdekelni a helyzet. Alapjáraton véve úgy érzem, hogy normális lelkülető ember vagyok , nagyon jó neveltetéssel. De a múltam miatt már nem látom a fától az erdőt. Szeretnék már kapcsolatot is, de részben a leírt történetem befolyásolja ezt. Sokszor érzem úgy mostanában magam, mintha a szívem egyik fele teljesen érzéketlen – kőből – lenne . A sok rossz miatt már a tini kor korai szakaszában kialakult nálam, hogy visszahúzódó életet élek. Számítógép előtt ülök, játszok, persze nem az időm teljes részében, mellette nagyon komolyan veszem a tanulást, mint ahogy eddig mindig is így volt. Viszont az utóbbi pár évben nagyon rámült az az érzés, hogy szeretnék már magam mellé valakit, de nem találtam még eddig senkit. Szeretnék már végre kis boldogságot az életembe, de eddig még nagyon nem akart sikerülnie. ( A közeli hozzátartozó elvesztése miatt, teljesen elutasítom az alkoholt magamtól, ez sok esetben manapság teljes mértékben megnehezíti a párkapcsolat keresést is..)

Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Tisztelt uram/hölgyem
22 éves férfi vagyok!
Eddig nem nagyon törödtem vele,de mára már nagyon elfajultak a dolgok.
A probléma gyermekkoromban kezdődtk alkoholista apa,veszekedés,Svájcifrak alapú hitel,ház elvesztése,csládtagok tragikus halála,első igaz szerelem elvesztése,ami miatt önbizalom hiány alakult ki. Drogozásba menekültem,de ez csak egyre roszabb lesz. Félek,hogy nem leszek többet”normális”.Az emberi kapcsolataim olyanok,hogy ragaszkodó vagyokakit pl 2 hete ismerek egy hölgyet,de féltékeny vagyok,ha éppen nem azt kapom amit várok akkor megsértődök. Sajnos a pénzben is meglátszik ez mert azokat a dolgokat amit valóban szeretnék…azokat nem tudom magamnak megvenni.Idegileg sem vagyok helytálló valamikor nyugodtan megoldom a problémáimat valamikor meg egyszerűen idegösszeroppanást kapok és sírok,hogy nem akarok élni…öngyilkos hajlamaim is vannak, ötletek,időpontok. Soha nem voltam az a segítségét kiáltó,de most nagyon meg szerernék változni.Köszönöm,ha kapok valami féle segítséget!

Üdvözlöm! Az alábbi problémával kapcsolatban kérném segítségüket. Kislányom májusban múlt 2 éves. Kb. 2-3 hónapja ha valami nem úgy van ahogy ő szeretné vagy elvesznek tőle játékot, akkor odacsap vagy eltolja/ellöki a másik gyereket. De volt már rá példa, hogy az apukájának vagy nekem csapott oda. Sajnos nem találjuk a probléma okát és eddig bármivel próbálkoztunk nem javul a helyzet. Elmagyaráztuk neki, hogy nem szabad, csak simogatunk, nem csapkodunk. Ezt tudja, el is mondja sokat, aztán mégis csapkod. Néhány hete, ha bábozunk, akkor a bábokkal is úgy játszana, hogy a nála lévő báb odacsap a nálam lévő bábnak. Ha megkérdezem miért, nem válaszol rá. Kérem segítsen mi lehet ennek a problémának az oka? Hogyan tudnánk segíteni neki, hogy ez megoldódjon. Egyébként ügyes, okos, társaitól nincs elmaradva. Sokat olvasunk, mondókázunk együtt. A családi vagy egyéb problémák nincsenek. Kb. 1 hónapja kezdtük a bölcsit, de ez a probléma már előtte is fenn állt. Köszönöm a válaszát előre is.

Üdv! 5 év után júniusban elköltözött a volt párom,van egy kisfiunk is.Nem szeret már és mással szeretné folytatni címszó alatt. De többször is lefeküdtünk már,tegnap átjött miközben altattam a gyereket elkezdte az arcomat simogatni,fura érzés volt.Megmondtam neki,hogy ezt én befejeztem nem szeretnék már vele semmit .Erre ő felháborodott,hogy ha van valakim akkor mondjam meg,akkor megérti,de ha nincs senkim akkor miért nem akarok tőle semmit, és ha így érzem akkor majd ő él a lehetőségeivel,mert,hogy letudna mással is feküdni. Mondtam neki akkor tegye azt,hisz ő nem akarta megpróbálni helyre hozni a dolgot. Elkezdett nekem régi dolgokat felhozni aminek ehhez köze sincs majd össze vesztünk és haza ment,hívogatott de nem vettem fel a telefont. Nem tudom megérteni,hogy miért csinálja ezt,hiszen nem akar tőlem semmit akkor miért velem akar lefeküdni,hiszen tudna mással is. És ezek a veszekedések is feleslegesek,Egyszerűen nem értem,ő hagyott el,nem pedig fordítva.

Belső feszültségeim vannak, és erről úgy terelem el figyelmemet, hogy filmeket nézek, többnyire szuperhősös, Marvelos filmeket, amikben a jók úgy tesznek igazságot, hogy lerombolnak érte mindent. Addig eljutotta, hogy ennek oka lehet az, hogy gyerekkoromban sok igazságtalanságnak és erőszaknak voltam kitéve, főként apám által, csak az érdekelne, hogy hogy lehet ezeket kezelni, megszüntetni. Üdvözlettel: István

Tisztelt Címzett!
Két kérdésem van. Mi értelme az életnek és ki is vagyok én?
És mielőtt azt gondolná egy depresszióval küzdő, öngyilkos hajlamú ember panaszáradata következik…
A kérdésem másra irányul.
Mindenki azt képzeli, hogy Ő valaki. Nagy álmokat és küldetéseket született beteljesíteni. Pedig mindenki Senki. Úgy érzem nap mint nap egy belém táplált program éltet, mely nem csak engem, de az egész világot véget nem érő körforgásban működteti. Mi értelme nagyra vágyni, ha nem létezik a nagyság? Mi értelme jónak lenni, ha nem létezik a jóság? Minden relatív.
Ki az, aki elbírálhatja mi a jó, és mi a rossz. Miféle szabályrendszer az, melyre társadalmunk épül, de mégis emberek alkották, akik úgy vélték nekik joguk van ítéletet mondani. Pedig ők is Senkik. Éppen ugyan az a DNS-be kódolt program futtatja őket is, mint mindenki mást.
De ha nincs jó és nincs rossz, nincs ami előrébb vigye a világot, hiszen minden amit teszünk, nem nyer értelmet se ma, se később. És tulajdonképpen mi is az előre?
Mi mind túl aprók vagyunk az ilyen kijelentések megtételéhez.
És ki is vagyok én?
Ez talán csak költői kérdés. Ha másnak kellene bemutatnom magam, azt mondanám realista, külső szemmel pesszimista személyiségi vonásokkal rendelkezem, de mutatkozhatok akár optimistának is, ha éppen az válik előnyömre.
És ezzel rá is tapintottunk a lényegre, melyből problémám ered. Mindeddig úgy viselkedtem, beszéltem és olykor gondolkodtam is, ahogyan azt a társadalom és az emberek megkövetelik. Ez hatékony módszernek tűnt, hogy a közelükbe kerüljek, elnyerjem a bizalmukat és elérjem a céljaimat.
Az egyetlen probléma a megszokással van. Addig cserélgettem az álarcokat, míg meg nem feledkeztem az eredeti személyről, akit tulajdonképpen nem tudnék leírni az általam ismert jellemvonásokkal. Megfoghatatlannak és áttetszőnek írnám le.
Általában nyugodt, hidegvérű embernek ismernek, pedig belül olykor szétvet a feszültség. Gondolkodtam hogy elengedem, de pontosan tudom, hogy ez nem jó ötlet. Ha írok, az írásom a tükör, melyben felfedezni vélem.
Csak tudnám ki ő…

Kórház fóbiám van. Rettegek a kórházi butoroktól, azoktól a zöld csempéktől, a tokoszékektől, minden korházitól. Mit lehetne tenni?

Tiszteletem. A fiam 11 éves. Amióta megvan sok energiát és figyelmet fordítottam a nevelésére, én magam is pedagógus vagyok. Mindig is nehéz volt a vele való foglalkozás mert öntörvényű volt kiskorától kezdve. Ahogy nőtt értelmesedett egyre többszőr megtudtam győzni a magam igazáról. Az óvodai évek problémamentesek voltak, de ahogy az iskolába került csak a panasz van rá.(órán kotyog, izeg-mozog, vitákba keveredik, …)Már 11 éves és sajnos még mindig csak a panasz. Most meg visszafeleselt egy tanítónéninek. Tudja hogy nem szabad….de mégis..Mindig megkapja a büntetését, nem hagyom szó nélkül ha rosszat tesz, megbeszéljük. Jön az ígéret, de ez csak rövid ideig működik. Már lassan én magam őrlődök fel, nem tudom mit tegyek, tanácstalan vagyok..Kérem segítsenek.Köszönöm. Reka.

A problémámat már leírtam korábban, még nem kaptam rá választ ( több mint 10 nap eltelt ) van valami oka ?

24 ève nem tudok jo kapcsolatott tartani a csalàdommal es akkàr hogy probàlok javitani a helyzeten csak rosszabb lesz,sokszor gondolkodom azon ,hogy velem van -e a problèma vagy velük. Teljesen kihat a magan eletemre ès az emberekkel szembeni hozzà àllàsomra, hisz ha az ember a csalàdjàban nem bizhat akkor kibbe igen. Nem tudok mit tenni folyamatosan csak a kirekesztèst ès a tàmadàsokat kapom tölük ha otthon tartozkodom, amikor meg sikerül otthonrol elüldözniük utàna nem is keresnek max ha kell nekik valami. Nagyon beteg vagyok ès nem kezelhető a betegsègem csak a tünetei enyhithetok ès ez sem erdekelte őket, 24 eve vad idegenekkel tudom csak megbeszelni a problèmàimat. A sajàt csaladom nem ismer peddig velük nöttem fel.

Tisztelt Doktorno
12 eve elek parkapcsolatba 7 ev utan hazasodtunk ossze 1.5 eves a kislanyunk. Azzal a problemaval fordulok onhoz hogy ugy erzem valami nem jo velem. Nem vagyok boldog a ferjemmel legalabbis gyakran ezt erzem nem voltam vele megelegedve soha foleg annyagi es bizalmi teren. Pareve meg elakartam hagyni eleg erosnek ereztem magam de amikor erre kerulne a sor vagy hogy esetleg o hagy el bepanikolok hogy mi lesz velunk meg a hazban is felnek egyedul maradni. Arra gondolok honnan lesz penzunk meg hogy vele biztonsagosabb meg ha nem is keres annyi penzt meg ha nekem kell tobbet dolgozni akkor is. Folyton vissza vonom a szakitas mert felek egyedul lenni senkim nincs csak a lanyom. ugy erzem nem tudnam egyedul ellatni a lanyom. A kapcsolatunkba mindig en hoztam a tobb penzt o pedig mindig rajta tartodta ugy mond a szemet. Azt szeretnem tudni bar tudom igy nem egyszeru eldonteni hogy ezen ami velem van lehet valtoztatni elmulik vajon a panik ha elhagy a ferjem tudok vajon normalis emberkent elni? mert mikor elkuldom itthonrol utana meg gondolom magak az elotte leirtak miatt. regen is volt ilyen hiaba volt penzem egyszeruen feltem attol hogy lesz egyedul hiaba volt munkam es biztos jovedelnem feltem elengedni mert akor kifogja befuzetni a szamlat mi lesz ha elromlik az auto ilyesmik kit hivjak fel senkim sincs. Akkor bator vagyok ha velem van hiszem szinte mindent en csinalok persze o is sokat segit .Nem tudom mit csinalhatnek ezzel az erzesekkel kerem ha igy tud tanacsot adni segitsen elore is koszonom.

Kedves Doktornő/Tanacsadó!
Az alabbi problémával fordulok Önökhöz. Tobb mint egy honapja leptem ki egy parkapcsolatnak nem nevezheto dologbol. A ferfi (41) majd 4honap amitgatas, levelezes, majd ritkulo telefonhivasok, kethetente 1×2 oras talalkozoval, telis tele lemondassal es kifogassal a ferfi reszerol nagyon fajoan de meghoztam a dontest es kileptem ebbol, mert engem lelkileg nagyon megviselt hogy a masik fel fentartott egy allapotott de tartalmat nem tudott csatolni melle, bizonytalansagban tartva engem, varakozasban, remenyben es csalodasokban. Aztan rajottem hogy hiaba varok a semmire ha masik nem akarja igazan barmi okbol kifolyolag es meg a szemembe sem mondja csak amitgat akkor a legjobb ha szakitok. Meg is tettem. Eltelt egy honap mindenfele kommunikacio nelkul. Kozben lattam hogy profilkepekent beallitott egy novel valo olelkezos kepet. Azaz lepett mas iranyban eleg gyorsan es hatarozottan amit velem aosem tett. Dihos voltam ra, de szep lassan kezdtem elengedni ezt, a sajat dolgaimra koncentralni. Majd egy honap utan, “veletlenul” osszefutottunk egy uszodaban ahova tudja hogy rendszeresen jarok. Ebben veltem szandekossagot felfedezni miutan o nagyon messze lakik onnan, raadasul hirtelen tudott idot szakitani odamenni a baratjaval amit velem sosem tett meg. Mivel ott ő jott oda hozzam, kereste a tarsasagom igy azt gondoltam nem veletlen hogy ott volt. Aztan elhivott a hetvegere. Amibol aztan nem lett semmi szokasahoz hiven. Lemondta. Azota hetetnte egysze ketszer ramir es elhiv heti egy alakalommal vasarnap reggel! – mert o csak akkor er ra”- es mar harom hete lassan lemondasra kerulnek ezek a napok. Nagyon duhos vagyok ra, nem ertem miert kellett ujra visszajonnie az eletembe, hogy megint felkavarja az erzeseimet es megint remenykedjek a semmiben. Amiert ide irok, az az hogy vele nem tudom ezt megbeszelni. Amikor megkerdezem mit akar tolem, a valasz hogy nem tudom. Ami egy dofes a szivemben. Elmondtam neki ezerszer en masra vagyom, komoly dologra es ha ezt nem kepes megtenni, semmi baj, de hagyjon elmenni mert szemvedek ettol. Es miert folytatja ezt? Mire jok ezek az igeretek? Tudok ezen en valtoztatni? Termeszetesen probaltam mar nem reagalni a megkeresesre de akkor en ereztem magam rosszul hogy ez bunkosag. Ha meg reagalok, akkor ugyanaz a helyzet mint eddig. Elhitet valamit mintha akarna valamit de kozben nyilvanvalo hogy nem. Mi lehet ebben a megoldas? Nem akarok mar vele errol beszelni teljesen felesleges, suket fulekre talalok es bele is faradtam hogy meg kelljen magyarazni egyertelmu dolgokat. Hogyan viselkedjen ilyen helyzetben az ember a masikkal, hogy felnyissa a szemet, hogy nem szep dolog mas erzelmeivel jatszani. Mert az egyertelmu hogy neki nem vagyok fontos. Koszonom elore a valaszukat!