Üdvözlöm, Kedves Lili.

Azt még megkérdezném az előző leveleim alapján, hogy ez a pornó dolog tényleg ennyire képes tönkretenni egy ember gondolkodását? Mióta nem nézem úgy érzem, mintha kezdene kitisztulni a kép. Persze ehhez az is hozzájárul, hogy erre a nagy elhatározásra jutottam, hogy az önkielégítést is abbahagyom.

Köszönöm a válaszát!

Kedves Lili.

Még az lenne a kérdésem, hogy ugye az előző levelemben írtam, abbahagytam az önkielégítést. Esetleg jár ez valamilyen következménnyel az elkövetkező időszakban? Rossz hatása lesz? Mire kell készüljek hosszú távon? Persze ez csak erre vonatkozik, amennyiben lenne egy lány, akivel szexelünk, az nem tartozik ide, de a kettő nyilván nem is egy kategória. 🙂

Jo napot. Egy olyan kinos helyzetbe kerultem az este, hogy a ferjemet epp oralisan kielegitettem, es a 7 eves lanyunk, aki mar elvileg aludt, a nappaliban volt,valoszinuleg inni jott ki, mert amikor.kimentem ott volt es csam annyit kerdezett , hogy mi az? Nem tudom miota allhatott kint, hangokat biztos hallott. A kerdesem az lenne, hogy hozzam e fol ezt a temat, vagy hallgassak.inkabb errol. 7 eves elmult, ertelmes lanyrol van szo. Nagyon kellemetlen es szegyenlem magam, de nem.szeretnem ha ez rossz iranyba menne el. Mit tehetnek.? Segitseget elire is.koszonom

Jó napot kívánok! Nagyon remélem, hogy fognak tudni segíteni a peoblémánkon. A 3éves kislányunk éjelente (most már rendszeresen) felkel, és oktalanul elkezd üvölteni-visítani, de úgy, hogy alig bírjuk őt lenyugtatni. Van, hogy annyita felhúzza magát a visítással, hogy meghányatja magát-és normálisan reszket közben. Aztán ha kiüvölti magát- visszafektetjük aludni-és alszik tovább. Az apuka is kénytelen bele aludni, mert egyedül végképp nem akar aludni. 1hónapja kezdett óvodába járni (kb.2-3hete tötrténik ez). Imádja az ovit, nincs vele ott semmi gond,sőtt az óvónők dicsérik őt, hogy mennyire könnyedén beilleszkedett.. Minden reggel mosolyogva és boldogan indul oviba és alig-alig bírjuk őt onnan haza csalni délutánonként.. Még ami fontos tudnivaló,6 heze született meg kistestvére- akit nagyon szeret. Simogatja, szeretgeti és mondogatja nekünk, hogy mennyire örül neki. Amikor itt-ott úgy alakul, hogy közöttünk alszik egy ágyon, akkor ez nem fordul elöl. Nem tudjuk, hogy ennek mi lehet az oka, de utóbbi időben eléggé akaratos is lett. Gondoltuk, hogy dac korszak, de amióta minden éjjel a visításra ébredünk, igazán aggódunk a lelki állapota miatt. (Nappal semmi gon vele) Forduljunk Önök szerint gyermek-pszichológushoz? Köszönjük szépen válaszukat.

Kedves dr nő fogalmam sincs hogy mi van velem mindentől fèlek !!borzalmasan fèltem a fèrjemet … Van egy kis lanyunk is . Most korhazban fekszem egy honapja nagyon hianyoznak .. Annyira erzekeny vagyok ha nem ugy momd valamit a ferjem mimgyar sirok mint a gyerekek … Stresszelek egesznap mimdenen fogalmam sincs miez de be fogok dilizni szo szerint nem tudom a problemaimat elmomdani senkinek mert felek. Kerem adjon valami nyugtato tamacsot … Mert mar nek tudom micsinajak

Jónapot. Szeretnék kérdezni valamit. Én egy 18 éves fiú vagyok és egy lány barátomról szeretnék mesélni egy kicsit. Nagyon padlón voltam lelkileg 1 évvel ezelőtt és ő rögtön meg is jelent az életemben. Az elején nagyon törődő,segítőkész,tanácsokat osztott,empatikus volt velm szemben. Ahogy teltek a napok azt vettem észre rajta hogy mindig időközönként leértékel hogy mekkora egy idegesítő ember vagyok és hogy kevésbé érdekel engem. Aztán szokott sokat magyarázkodni,sok panaszkodással,sajnáltatva saját magát es beállítani saját magát áldozatszerepként. Hogy őt kihasználták,hogy ő rossz ember. Folyton mondogatta nekem hogy mennyire fontos vagyok a számára. Majd a viselkedése megváltozott az utóbbi napokban. Nem ér rá folyton,alig beszelgetünk,ha írok neki nem olvassa el. Találkozókat is lemondja. És folyamatosan manipulál beállítva engem hibásnak. Engem hibáztat amit el sem követtem. Leértékel hogy mekkora egy szerencsétlen vagyok. Mindig mondogatja hogy tőle nem tudok megszabadulni. Mert a barátja vagyok. És már gyakrabban meg se nézi az üzenetemet. Csak akkor válaszol ha eltüntem 1-2 napra hogy miért tüntem el hogy megint egy rossz ember vagyok. Tönkretesz engem. Hogyan kéne megszabadulnom tőle?

Sziasztok!

Kliensem 7 evés kislányának keresek olyan gyermekpszichológust, aki jártas abúzus témában.

Ha ismersz ilyet, kérlek írj nekem: schwederjozsef@gmail.com

Köszi,
Józsi

Tisztelt Szabó Lili!

Köszönöm segítségét. Érdekelne, hogy lenne e lehetőség az üzenetem törlésére, mert őszintén szólva nem örülnék, ha ezt bárki olvasná. Privát módon gondoltam eme beszélgetést.
Köszönettel

Kedves Cintia!

Párkapcsolati, azon belül is drogproblémákkal kapcsolatban írok.
Én 21 éves vagyok, a párom 28. Fél éve élünk párkapcsolatban, de mivel mind a ketten ugyan abban a kis községben nőttünk fel, ezért már szüleink megszületésünk előtt is ismerték egymást, jóban van és volt is a két család. A párom engem már gyerekkorom óta ismert, mert bátyámnak kedves, régi barátja. Mivel bátyámmal kiemelkedően jó kapcsolatunk van, így a páromról nagyon sok mindent tudtam már azelőtt is, hogy először randiztunk volna. Többek között tudtam arról is, hogy kábítószer fogyasztó. Legtöbbször “csak” füvet szív (nem csak a barátaival,hanem egyedül is), de emellett egyéb partidrogokat is ki szokott ritkábban fogyasztani. Megígérte, hogy abba hagyja, és járt leszoktató csoportba és foglalkozásra is, de most egy ideje lakásvásárlás miatt hazaköltözött, és csak egy hónap múlva költözik el ismét otthonából, az új lakásba. Ezalatt nem járt a csoportba, amit én is jóvá hagytam, hiszen ez 2 óra utazásba kerülne neki alkalmanként. Otthonról dolgozik, így munkahelyre nem kell bejárnia. Sajnos nem megy neki, hogy ne füvezzen. 4 alkalommal úgy jött hozzánk (ebből 2-szer anyukám, és egyszer az ő édesanyja is látta), hogy be volt szívva. Annak ellenére, hogy tudom, mennyire nehéz ez most neki, mert hiányzik a fű (6 éve elköltözött otthonról, és azóta napi szinten szívott) és tudom, hogy nagyon szeret és nagyon igyekszik, engem ez rettenetesen idegesít. Eleinte még ennyire sem bírta, és bevallotta, hogy hiába tudta, hogy engem ez zavarna, akkor is szívott. Nagyra értékelem, hogy őszinte, de nehezen felejtek el dolgokat, főleg úgy, hogy ez egészet annak ellenére csinálja, hogy ha nézeteltérésünk van, az az estek nagy részében emiatt van. Sajnos a jelenség úgy is megmutatkozik, hogy eddig, amíg nem tudtam róla, hogy a hátam mögött csinálja, nem volt bajom a barátaival, viszont amikor először jött vissza úgy hozzám a barátaitól, hogy be volt tépve, azóta egyre jobban utálom a haverjait. Ők mind füveznek.

Problémám az, hogy igyekszem kezelni a dühöm, de ahogy feljön a barátaira a szó, mérges leszek, és nem tudok leállni a témáról és ezzel piszkálom. Hogy semmirekellő, jövőtlen barátai vannak, akiknek semmi értékrendjük nincsen. Próbálom magam visszafogni, de haragszom, és ha magamban tartom akkor ez egyre csak gyülemlik és az úgy még rosszabb, mintha kimondanám az első gondolatmenetem után az érzéseimet. Tudom, hogy ez nem vezet jóra így, hiszen én sem szeretném, ha a számomra kedves barátaimat piszkálnák,és a páromnál sem szeretném túlfeszíteni a húrt, de az elmúlt időszakban (kb 2 hét, amióta ez minden napos vita, még telefonon is, mivel én 150 km-re az otthonunktól tanulok, így csak hétvégente vagyok otthon) ez folyamatos feszültségforrás köztünk. A párom nagyon türelmes, és ezzel nem akarok visszaélni, de másrészt meg nem tudom, hogy milyen gondolatmenetet észben tartva lehetnék a leszokása felé türelmesebb én is. Vagy az is megfordult már a fejemben, és ezt mondtam neki is, hogy nem is akar leszokni, mert azt gondolja, hogy csak pillanatnyi hiszti ez nálam, és úgyis mindig meg fogom bocsájtani a baklövését (a füvezést). Ő erre persze azt mondta, hogy ez nem így van. De egyik vitánkkor pedig azt reagálta, hogy szeret, de ő ezt így nem bírja, és hogy én látom a füvezést túl nagy problémaként, és eltúlzom.

Kérdésem tehát az lenne, hogy miként oldhatnánk fel ezt a feszültségforrást úgy, hogy mind a kettőnknek jó legyen, és ne gyűlöljem a barátait?

Hálás köszönettel: Livi

Tisztelt Doktornő/Doktor Úr!
Két és fél éve éltem boldog párkapcsolatban. Párom kicsit labilisnak nevezhető gyermekkorából kifolyólag, ezalatt azt értem, hogy sokszor megfordult a fejében, hogy majd másért elhagyom(alaptalanul), illetve szeretett a semmin hisztizni. Év elején édesanyja kórházba került, ez megviselte. Édesanyja ugyan felépült, de édesapjával összeveszett, ami megviselte. Másnap kórházba került apja. Eközben kezdett tőlem elhidegülni, egyre kevesebbet akart találkozni, furcsa volt. Időt és teret kért tőlem. Közben kkderült, hogy édesapjának halálos betegsége van. Két hónapon át négyszer találkozunk és hetente pár szót beszéltünk. Két hónap után javasoltam neki a pszichológust, ugyan időpontot kért, mert már csak ebben látta a reményt, de mégsem ment el. Választás elé állítottam, hogy vagy folytatjk a kapcsolatunkat úgy mint régen, vagy szakítunk. Újra elkezdtünk találkozgatni de már nem volt olyan a kapcsolatunk mint régen. Aztán jött a nyár és megint váratlanul elkezdtek ritkulni a találkozások, arra fogta hogy nincs sok szabadideje. Bejelentette, hogy megvette a repjegyelet és lehet kiköltözik külföldre, megy próbanapra egy munkahelyre. Ekkor nagyon összevesztünk és ettől a vitától kezdve megint nem találkoztunk. Azóta hetente egyszer ír, a helyzet annyira eldurvult, hogyha megakarom ezt beszélni vele ígérgeti a találkozót, de végül lemondja. Folyton azt mondja nem tudja mit akar, én vagyok élete nője, mindig ilyet képzelt el maga mellé, de nem tud mást tenni, próbálja összeszedni és megtalálni magát. Két hónapja nem láttam. Fogyni fogyott, elkezdett inni, de ugyanúgy eljár a barátaival ide oda. Nem tudom depressziós e vagy csak kiszeretett belőlem, de nem akarja kimondani a szakítást. Lehetséges az hogy ez depresszió lenne? Köszönöm válaszát!

Jó reggelt kívánok! Kicsit indulatos vagyok ma reggel, remélem, ez nem fogja levelem lényegét torzítani. Párommal közel egy éve élünk együtt, nagyon jó a kapcsolatunk mind lelkileg, mind szexuálisan. Páromnak van egy 4,5 éves kisfia, akit imádok. Okos, jól nevelt, szófogadó és nagyon aranyos, elég hamar elfogadott engem. 3-5 napig nálunk van, majd kb ugyanennyit az anyukájával, ezt a szülők megbeszélik rugalmasan.
Pár hónapja az éjszaka közepén felsírt a kisfiú, ekkor persze párom átrohant, lenyugtatta. Majd ez egyre gyakrabban előfordult, mígnem minden éjjel megtörtént, csak egyre kevésbé volt zaklatott. Egy idő után semmi sírás, nyugodt hangon kiabált apának, míg ő át nem ment. Jelenleg ott tartunk, hogy szó nélkül átjön hozzánk, befekszik általában mellém, kis morgásokkal elveszi a takarónkat, és nyugodtan alszik így reggelig. Olyan is volt, hogy észre se vettük, hogy ott van, csak reggel ébredéskor. Emiatt viszont a reggeli együttléteink elmaradnak, ami korábban mindennapos volt stabil “lába” a kapcsolatunknak. Ezzel együtt, mivel párom este úgy altatja a gyermeket, hogy bebújik mellé a kiságyba, az estiek is elég sűrűn elmaradnak, mert van, hogy ott elalszik, vagy mikor átjön, már én alszom. Újabban ingerlékenyek vagyunk mindketten, gyakoribbak a viták, veszekedések, ami persze a kisfiúnak sem tesz jót. Szerintem szoros összefüggésben van a kettő. Próbáltam erről beszélni párommal, de azt mondja, olyan keveset van velünk a fia, nem fogja tiltani neki, hogy átjöjjön. Pedig értelmes gyerek, mindent meg lehet vele beszélni, ha az ő szintjén magyarázzuk el a dolgokat. Nappal rengeteget foglalkozunk vele, ne hiszem, hogy a törődést hiányolná. Azt hozzá kell tennem, hogy születése óta az anyukájával alszik, de mikor külön váltak párommal, páromnál mindig a saját szobájában aludt, nem volt gond. Valahol olyant is olvastam, hogy ez hosszútávon a lelki fejlődésének sem tesz jót. Kérdésem, hogy hogyan bírhatnám rá a páromat, hogy leszoktassa erről a kisfiút? Vannak erre észérvek, amit belátna? Vagy fogadjam el így a helyzetet? Nagyon köszönöm a választ előre is!

Tiszteletem!

Kb fél éve összevesztem egy számomra nagyon kedves hölggyel. Tudni kell, hogy amikor megismertem akkor éppen váló félben volt és ő megnyilt felém és közel kerültünk egymáshoz. Én örültem, hogy így megbízik bennem és nem is akartam visszaélni ezzel. Neki voltak olyan kijelentései, hogy a barátnője megkérdezte miért nem jön össze velem illetve azt is közölte velem, hogy azért nem jön össze velem mert fél attól, hogy bármikor elhagynám egy fiatalabbért mivel idősebb nálam. Amikor ez a beszélgetés megtörtént én szakítottam az akkori barátnőmmel és komolyabban elgondolkodtam kettőnk kapcsolatán és mondtam neki, hogy próbáljuk meg. A hölgy a főnököm is volt és bár mondta, hogy nem szabad de mindih kíváncsian érdeklődött arról hogyan is képzelem el a kapcsolatunkat. Egyiknap visszont egy kisebb munkahelyi vita után ami közte és az emberei között alakult ki én feltettem neki egy kérdést amiről sajnos így utolag vissza gondolva be kell ismernem, hogy olyan hangnemben tettem fel neki ahogy nem lett volna szabad. Ezután közölte velem, hogy hogy beszélhetek így vele az emberei előtt illetve nem hajlandó velem beszélni csak is munkáról. Szörnyű bűntudatom támadt és tudom, hogy aznap amikor mindenki elment a munkahelyről én két órán át sírtam az öltözőben, hogy csúnyán fogalmazva mekkora barom vagyok, hogy így visszaéltem a bizalmával. Utána próbáltam javítani a helyzeten leginkább a munkámon keresztül próbáltam megfelelni neki illetve többször beszélgettünk és próbáltam elmondani neki, hogy mennyire sajnálom nem azt, hogy nem lehet köztünk semmi hanem azt, hogy vissza éltem a bizalmával a barátságával. Ez a bűntudat és rossz érzés folyamatosan gyötört és amikor azt láttam, hogy nem segít semmi és folyamatosan haragudtam magamra, hogy hogy lehettem ilyen ostoba viszont az ebből adodó haragot és feszültséget ahelyett, hogy valahogy kiadtam volna magamból elfojtottam és egy buliban ahol voltunk kb egy hónapja kicsit sokat ittam és ez a felgyülemlet stressz kijött belőlem. Nem történt semmi rossz szerencsére de sírtam és kiabáltam. Ezután másnap bocsánatot kértem de az volt a fura, hogy lelkileg jobban éreztem magam talán azért mert kiadtam magamból. Sajnos elfojtom mindig dolgokat és ez tudom hogy baj. Bűntudat még mindig megvan de most már belátom azt, hogy hibáztam annál a munkahelyi vitánál amit korábban nem tettem meg. Néha váltunk pár szót de sajnos már ennyi és tudom, hogy már nem lehet semmi komoly köztünk nekem csak az a lényeg hogy tidja mennyire sajnálom és megbántam a dolgokat. Viszont mostanában vele álmodom ami korábban nem történt meg. Ez miért van?

Ha nincs kedvem dolgozni, akkor milyen lehetőségeim vannak a pénz keresésre. A lopkodás miért nem jó ötlet?
Nem akarok szolga lenni egy munkahelyen. Nem is vennének fel normális helyre mert nincs semmi papírom.
Gondolkoztam a lopáson. Este discoban pénztárcákat lopni. Így összejöhet heti 50-100.000. Az havi 300-400.000. kevés munkahelyen fizetnek ennyit. Multkor munkahelyen 120-at ajánlottak az semmire nem elég. Vagy drogot árulok iskolásoknak. füvezni sokan füveznek, veszik mint a cukrot. Ismerek is füveseket. Azt magamnak is tudom termeszteni akár, mint az egyik srác középiskolában.
23 éves fiú vagyok.
Amúgy is sok lopós van az országban, Mondjuk ők milliárdokat lopnak.
Én a gazdagoktól lopnék csak. Egy öregasszonyt az utcán nem rabolnék ki.

Tisztelt pszichológus! A következőkben kérném tanácsát. Édesanyám 2005-ben sztrók következtében lebénult, súlyos mozgásszervi fogyatékos, emellett süket, beszédkészségét alig megtartó személy lett. 8 évig velünk együtt élt édesanyám vidéki házunkban, mivel ellátásra szorul. A mellettünk lévő telken él húgom családjával. Édesanyám soha egy percig nem aludt náluk, napközben főleg hétvégén átvitték. Nekem egy fiam, húgomnak egy lánya van, édesanyám imádja mindkét unokáját. 2015-ben minden előzetes megbeszélés, egyeztetés nélkül húgom átvitte édesanyámat magukhoz, azóta ott él, húgom mindent elkövetett, hogy ne tudjunk találkozni, beszélni édesanyámmal. A bíróság édesanyámat cselekvőképtelenné nyilvánította, részére hivatásos gondnokot rendelt ki a köztünk kialakult haragos viszony miatt. Az eltelt három és fél évben húgom édesanyámat nem engedte át hozzánk, nem engedi, hogy találkozzunk, beszéljünk fiammal vele. A hivatásos gondnak azt mondta a húgom hogy “nem szeretné az édesanyánkat kitenni annak, hogy velünk találkozzon”, mert nem tenne jót neki. Azt szeretném megtudni, hogy valóban a húgom eldöntheti, hogy találkozhatok-e édesanyámmal vagy nem erre hivatkozással. Sem a gyámhivatal, sem a gondnok, senki nem tud segíteni, hogy találkozzak édesanyámmal. Édesanyám 78 éves lesz, a fiamat imádja, ha meglátja boldog, integet neki a kerítésen keresztül. Amikor ezt húgom látja, egyből karon fogja édesanyámat és elviszi onnét, hogy még csak ne is láthassa. Amikor édesanyám korábban kórházba került, fiamat akarta látni, őt hívatta magához. Azt szeretném megkérdezni, hogy valóban az tesz jót egy 78 éves idős embernek, ha jogtalanul megtiltják neki, hogy szeretteivel találkozzon vagy pedig ha találkozhat velük, akkor az ártana neki? Előre is köszönöm válaszát.

Olyan elfoglaltságot amiben örömömet lelem.
Más emberek hogyan jönnek rá erre?
Mármint vannak akik tudják hogy mit szeretnének csinálni és azt csinálják. Például az itt lévő pszichológusok hogyan lettek azok? gyerek korok óta erre készülnek, hogyan érték el azt a toronymagas ponthatárt? Honnan tudták hogy meg van az eszük hozzá, hogyan fizették az egyetemet, albérletet, kollégiumot mellette?. Nekem gyerekkoromban nem volt ilyen, csak jártam az iskolába és kész. Gyerekkoromban nem tudtam hogy miért tanulok, csak elvárás volt. Kitűnő voltam átalánosban, középiskolában már nem, mert inkább lázadtam és buliztam, épp hogy levizsgáztam érettségit. és az osztálytársaim se tanultak, a csoportdinamikát követtem. Abba az osztályba nem is lehetett órát tartani, mert verekedtek és piszkálták a tanárt.
Másoknak a szüleik foglalkoznak azzal hogy kibontakoztassák a képességeiket vagy mi? Mondjuk apám alkoholista volt, nem foglalkozott velem.
Nekem miért nem lehet nagy autó, sok pénzem? Mondjuk a családi háttér, valakinek anyuci fizeti nekik a nagy autót, az egyetemet.
Vagy nyernek szerencsejátékon.
Nem hiszem hogy egy ilyen anyuci, apuci által tápolt gazdag fiatal elmenne dolgozni egy gyárba… akkor én nekem miért kéne ezt csinálnom? Az anyuci-apuci fiatalok sincsenek előrébb mint én, semmit nem csinálnak azok se. Csak táposak a szüleik ennyi az előnyük. Anyja vállalkozó hát akkor, ott is van egy biztos munkahelye, családi vállalkozásban. Protekcióval mennek munkahelyre apu haverjai által. Mert maguktól nem keresnének munkát.
Igazságtalan a világ, a társadalom. Én felrugom a társadalmi normákat, valami homosapiens találta ki ezeket is. Addig lázadok a világ ellen, amíg nem találom meg a helyemet. Sok majom ember. Együttélési szabályok.
mért nem lehet mindenkinek ugyan annyi? Lopni csak azért nem akarok, mert elveszthetem a szabadságom, ha lecsuknak. és nem jó hely a börtön. De a társadalomra köpök, mert egy antiszociális pszichopata vagyok.
Kevés az olyan ember aki önerőből lett gazdag. Az én családom teljesen átlagos. Fiatal felnőtt koromra jöttem rá, hogy nem igen támogattak ilyen irányba. Mármint hogy most akkor kisfiam jó lenne elérni célokat, mert… Tanulni, mert….
És ne jöjjön senki azzal hogy “hát akkor miért nem tesz érte hogy feljebb lépjen”. Mondja ezt egy olyan akinek anyu lakást vásárol. Mert ő mit tett, szépen mosolygott.