Problémám az lenne, hogy lassan már fél év nagyon rosszakat álmodom. Főként családommal ás általában vagy azt, hogy kiderül súlyos betegek, vagy hogy megfognak halni. Már évek óta nem lakom velük, mert nekem is van feleségem és gyermekem. Nagyon nehezen viselem, hiszen szinte az egész napomra hatással van. Előre is köszönöm a segítséget!

Udvozlom! Lassan 6honapja szultem. A gyermekagyi idoszak mondhatni felhotlen volt. Nem fajt semmim, gyorsan gyogyultam. Tudtam szoptatni a babam, kiegyensulyozott volt O is, en is. Es a 3. Honapbn ezt a felhotlen kenyelmet mintha elvagtak volna. Hasfajas, fogzas. Sokat vagyok egyedul. A parom rendor, keveset van itthon, ejszakazik is. Szinte egyedul nevelem a lanyom, vezetem a haztartast, es alkalom adtan, ha itthon van ugyanugy igenyli a figyelmem, mint a baba szuletese elott. Ami…. Ertheto okokbol nem megy. A tejem elapadt. Ingerukt vsgyok, faradt. Sokszor ugy erzem, menekulnek innen. Barhova, csak el. A babam nem siros baba, megis minden egyes nehezebb napot kudarckent elek meg. Es haragszom, amiert ezzel nem tudok megbirkozni egyedul. Mit tudnek tenni? Hogy muljanak a hangukat ingadozasaim? Segitseget, tanacsait koszonom!

Tisztelt Doktornő!

Sosem jártam még pszichológusnál, illetve sosem kértem online tanácsadást sem. Úgy éreztem, itt az ideje, hogy szakértő véleményét kérjem.
Kisebb koromban is voltak már apróbb rosszulléteim, ezeknek általában az volt az oka, hogy leesett a vércukrom (nagyon vékony voltam). Egyik alkalommal idegen helyen lettem rosszul és egy nő nagyon túlreagálta, azóta félelmem van újabb rosszullétektől és attól, hogy komolyabb bajom van/lesz. Voltak hosszabb tünetmentes időszakaim, de pár hónapja újra előjöttek, az elmúlt 1 évben viszonylag sok stressz ért (költözés, hozzátartozó elvesztése). Azóta főleg ha egyedül vagyok olyan tünetek jelentkeznek, mint például szédülés, légszomj, a szapora szívverés nem mindig jellemző, Voltam orvosnál, aki teljes vérképre utalt. A vérnyomásom rendszeresen mértem, nem volt gond. Vérkép rendben volt. Lehetséges ebben az esetben, hogy pánikbeteg volnék? Válaszát köszönöm!

Tisztelt Válaszadó!

Úgy érzem, hogy gasztropszichológusra lenne szükségem. Tüneteim körülbelül 10 éve vannak (jelenleg 29 éves vagyok, férfi), stressz hatására hasi panaszaim szoktak lenni. Az utóbbi 1 évben sokkal több stressz ér, és sokkal több problémám is van, főleg az utóbbi 3.5 hónap az ami megvisel. A székletem nem normális, úgy érzem az étel gyorsabban átmegy rajtam, mint kellene, volt némi fogyás is. Internetet bejárva megijedtem, hogy hasnyálmirigy daganatom van, mivel a tüneteimre passzolt. Azonban az utóbbi 3.5 hónapban volt CT-m, két MRI-m, hasi ultrahangom, vastagbéltükrözésem, gyomortükrözésem, és semmi nem utal hasnyálmirigy problémára, illetve semmilyen daganatra (találtak hemagiomának tűnő képleteket a májamon, vesémen kicsi cystát, és egy melléklépet, de az orvosok elég biztosnak tűnnek abban, hogy ezek valóban jóindulatú elváltozások, és fel sem merült eddig rosszindulatú elváltozás gyanúja, de sajnos ezek a találatok is megijesztettek, mivel tudom, hogy 100%-osan nem lehet megmondani, hogy ezek valóban jóindulatú elváltozások biopszia nélkül). Azonban a panaszaim továbbra is fennállnak, a doktorok IBS-re gyanakodnak, mivel minden más úgy tűnik már kizárásra került. Őszintén szólva nem tudom, hogy a panaszaim stressz hatására jelennek meg, vagy megjelenés után a stressz hatására rosszabbodnak, de úgy érzem, hogy ebbe az irányba is el kell indulnom, mivel igaz, hogy a kelleténél sokkal többet „kattogok” a problémáimon, és amint picit hasi probléma jelentkezik, megijedek, amivel valószínűleg nem segítek a problémán. Nem tudom, hogy mehetek-e a problémámmal pszichológushoz, vagy esetleg a területre specializálódott szakemberre lenne szükségem. Szívesen venném javaslatát, hogy Ön mit tanácsolna, illetve, ha tudna szakembert javasolni (lehetőleg Budapesten, 9. kerülethez minél közelebb) azt megköszönném.
Köszönettel!

33 éves anyuka vagyok. Előző kapcsolatomból van egy 13 éves fiam. Jelenlegi párommal 3 éve élünk együtt és most kiderült hogy babánk lesz. Ezt a dolgot a nagy fiam nagyon rosszul fogadta. Ki jelentette hogy el költözik bár nem tudja hova mert az apjánál se akar lakni. Próbáltam pozitívumokat felhozni a baba mellett pl hogy többet leszek itthon. Nem kell dolgoznom. Többet főzök majd stb…. De semmire se jutottam. Tanácstalan vagyok. Hiába próbálok vele beszélgetni hogy mi zavarja igazán. Jelenlegi párommal nem rossz akapcsolatuk… Igaz nem is apjaként tekint rá. Szerintem leginkább attól fél hogy neki kevesebb anyagi javak jutnak ezután. Amúgy is nehéz természetű kamasz. Kérem segítsen hogy bánjak vele. Előre is köszönöm.

Kedves Cintia!
Elnézést kérek, ha kissé hosszú lesz levelem, de szeretném részletesen leírni a problémámat. Volt egy hosszú 5 éves párkapcsolatom, amelynek utolsó két évében már csak együtt éltünk, abszolút nem működött, mégis nehezen tudtam belőle kilépni, ugyanis az akkori barátom nem jól viselte, neki kényelmes volt úgy élni, fenyegetett stb. Nos e párkapcsolat alatt egy közös barátunkkal nagyon jóba lettünk, végül is sokat beszélgettünk, majd miközben még együtt voltunk, nos összejöttünk egy este. De utána azt mondta hogy nem teheti ezt a barátjával és ignorált. Ekkor munka miatt fél évre kiment Amerikába, közben sikerült szakítanom. Nem nagyon komunikált velem ez idő alatt, azt hittem nincs esélyem, így volt egy fiú, aki igazán kedves, szerető és tényleg nagyon szuper srác, vele összejöttünk. Elmondtam neki mindent a másikról, nem akartam hazudni. Mikor hazajött Amerikából, utána két hónapra rá, részegen egy bulin mondta el, hogy szeretne velem lenni és én is akartam, persze. Szakítani akartam a barátommal, el is mondtam neki, de másnap a fiútól ismét ignoráció jött és nem beszélt velem, így közben kibékültünk a barátommal. Nos a fiú úgy döntött, hogy hazaköltözik a szülővárosába, ami kb 100km-re van, így kb mostmár sosem fogunk találkozni. Azt hallottam, hogy van otthon valakije. Az én barátom tényleg nagyon rendes, kedves, megértő, és szeretem, csak ez a másik nemtudom egy beteljesületlen vágy és néha még rá gondolok. Olyan szemétnek érzem magam emiatt, nem akarom megbántani akivel vagyok, meg végül is jól meg vagyunk, tényleg szeretem, csak néha aztán vannak napok, mikor máshol jár az agyam. De hogyan tudnám lezárni a másikat? Már hónapok óta ezzel küzdök. Hiányzik, néha nézem a képeit, és arra gondolok milyen lett volna együtt…én rontottam el, hogy nem vártam rá…megbántottam…mit gondol, mit tegyek? 30 éves vagyok és félek attól is, hogy emiatt az egész miatt elveszítem azt, akivel boldogan le tudnám élni az életem ….

Édesanyam meghalt májusban temettük. Halála elött en ápoltam megprobáltam mindent de nem sikerült. A temetés ota a rokonok eltávolodtak tőlem. Senkim sincs egyedül vagyok, csak két barátnőm akikkel tudok beszéllni. Meg nagyon faj minden, a szép dolgokra nem tudok visszaemlékezni csak azokra mikor megtudtuk hogy beteg es az ápolásra. Jön a Karacsony félek tőle ez lesz az elsö. Tudom hogy a gyaszfolyamat nehéz es én probálom feldolgozni. Magányos vagyok. Mikor lesz egy kicsit könyebb? Köszönettel várom a válaszat.

Kedves doktornő!
A férjemmel 32 éve vagyunk házasok.Konfliktusok voltak régebben is,elég akaratos és ő úgy gondolja hogy mindig neki van igaza.Van négy felnőtt gyermekünk közülük már csak a legnagyobbik van velünk a többieknek már családjuk van. Két unokánk is aminek nagyon örülünk.A problémám az hogy a férjem hobbija úgy érzem felemészt már teljesen .Pár éve vett lovat .Az udvar nem túl nagy ,de megoldotta a kert részébe a tartását.A legnagyobb probléma nem az állat maga, mert én is szeretem az állatokat .Hanem annak a tartása és a látvány .Őt nem érdekli hogy a nagykupac trágya az udvaron áll .már több alternatívát próbáltam mondani neki amivel szebbé tehetnénk a portánkat de folyamatosan csak igérget de nem csinál semmit.Én szeretnék kompromisszumot vele hiszen én is eltűrök sokmindent,és tulajdonképpen ez nem is haszonállatként van . Szerinte én azért vagyok ilyen mert anyám elkényeztetett,meg rendmániás vagyok.Ezen felül még rengeteg dolgot gyüjtöget ,nem szabad semmit sem kidobni mert majd jó lesz valamire, és folyamatos vita van ezekből.Ez már sok hónapja zajlik próbáltam szépen kedvesen is .Már ott tartok hogy elköltözöm mert nincs konfort érzetem idehaza .De legtöbbször beszélni sem tudunk mert folyton a tévét nézi és ha beszélek neki csak tőmondatokkal válaszol.Nem szeretném ha külün mennénk de már így nem bírom, mit tehetnék?

Az lenne a kérdésem,hogy 8 éves unokámat hogyan beszéljük rá, hogy szót fogadjon? Az iskolában is időnként a leckekészítés közben feláll és szaladgál egyet, majd visszaül .Most elsős és mivel nem akar sokáig figyelni SNI-s. Az Q-ja 90. Ha van kedve szót fogad és mindent rendesen megcsinál de ha nem akkor nem.Az iskolába ha a tanító néni melléül akkor rendesen csinálja amit kell,ha nem akkor nem figyel. Szereti ha szórakoztatják. gy viszont azt hiszik,hogy nem tudja megcsinálni amit kell.

Tiszteletem,

A kérdésem egyszerű. 1,5 éve megismertem egy csodás NŐ-t . Nekem volt kapcsolatom mikor ez megtörtént, de annyira jó volt a kémia és a biológia a fent említett csodás teremtéssel, hogy beleszerettem és ő is belém. Természetesen a kapcsolatunk mellett nem voltunk együtt hiszen én a kapcsolatomban életem továbbra is, így ő azt érezte a viszonyunk szeretői. Róla tudni érdemes , hogy egy önzetlen csupaszív nő aki mindent megtett értem az elmúlt másfél évben , mindig számíthattam gyengéd ölelésére ha éppen arra volt szükségem, mindig át tudta adni az érzéseit fantasztikus nő. Én viszont egy döntés képtelen balfasz voltam végig és sosem beszéltem a valós érzelmeimről neki s mindig háttérbe helyeztem őt és a problémáit. Soha nem voltam mellette ha neki lett volna szüksége rá , mert egyszerűen belső harcokat vívtam magammal. Féltem egyrészt attól, hogy ez a szerelem ami van egyszer megszűnik és abba én bele rokkanok. Aztán telt múlt az idő és ő folyamatosan hangoztatta a sérelmeit amiket miattam szenvedett el. Itt megjegyezném, hogy minden sérelme teljesen jogos volt és mindenben igaza volt amit elmondott a másfél év alatt. Aztán egyszer csak közölte, hogy ő nem tud így élni neki nyugalomra szeretettre törődésre és biztonságra van szüksége. És én ezt nem tudom neki megadni mivel nem tud megbízni bennem (szintén jogos részéről, hiszen sosem éreztettem vele , hogy mennyire fontos ) Így úgy döntött , hogy a szíve érzelmeit felül kell írnia az agyával, mert ő ebbe bele betegedik. Én nem akartam elfogadni a döntést, mert pont az ő döntése előtt zártam le magamban a harcot és akartam vele közölni, hogy mindent sajnálok ami történt közöttünk és elmondani mennyire sokat jelent az életemben mennyivel jobb emberré tett engem és mennyivel másképp látok dolgokat mint előtte. Aztán mint minden férfi én is kapálóztam kb 5 napig ez a múlt hét.. aztán rájöttem , hogy teljesen felesleges az egész mivel nem ő tehet erről az egészről hiszen én voltam a hülye döntésképtelen nyomorék … Nagyon szeretem. Azóta beszéltünk s találkoztunk is párszor. Én elmondtam neki, hogy soha nem fogom tudni elfogadni a döntését és így én azt látom a legjobbnak, hogy ha megszakítunk minden kapcsolatot egymással. Nem tudtam mást mondani mint , hogy sajnálom, hogy másfél évet az életéből elvettem és cserébe nem tudtam neki megadni amit szeretett volna. Elmondtam neki azt is , hogy én sosem fogok tudni rá barátként tekinteni még évek múlva sem, mert ha csak meglátom késztetésem van hozzá érni vagy megcsókolni a méz édes ajkait. Most beteg tegnap vittem neki egy c-vitamin csomagot, hogy hamarabb meggyógyuljon persze most ő azt gondolja hátsó szándékom van felé , mert eddig nem foglalkoztam vele soha így mint most.. Viszont én elmondtam neki, hogy nincsen hátsó szándékom. Lelkiismeret furdalásom van vele szemben , mert ő egy nagyszerű nő és amit tettem az abszolúte bunkóság és önzés volt részemről. Nagyon szeretem és szeretni is fogom amíg élek elmondtam neki mert a szerelem az nem múlik el egyik napról a másikra. És nem az agy irányítja az őszinte szerelmet. De ezt félre rakom magamban és csendben megtartom. Hiánya szétmarja belülről a lelkemet . De el kell engedjem , mert ő megérdemli a boldogságot. A kérdésem egyszerű lenne, ő azt mondja , hogy már nem annyira szeret, de mikor személyesen találkozunk a szeme a szavai az arca nem ezt mondja. Én nem fogok rá akaszkodni inkább csendben eltűnők az életéből. Ez helyes cselekedet? ez neki is jót tesz ugye? Köszönöm a válaszokat.

Mostanàban, nem tudom mi van velem, de olyan dolgokat csinàlok, amiknek a következménye börtön, vagy elmegyògyintézet lessz a vége.
Egész kicsi koromban ismertem a pornò oldalakat és az utòbbi 6 évben nem vòlt, olyan nap, hogy ne nézzek pornò jellegű oldalakat. Mondhatni több òrát is veszítettem az életemből. Probàlok le szokni, de nem tudok. Volt példa arra is, hogy egész éjjel nem aludtam mert , hol videochateltem hol a pornò oldalakat bőngésztem. Ès most mára oda jutottam, hogy az utcàn is kapom elő és mutogatom egy-egy lánynak a nemi szervem, és az ablakban is mutogatom. Ez annyira le sokkol engem ez a viselkedés, hogy alkoholhoz kell jussak, hogy nehogy valamit is ártsak magamnak. Nagyon szégyellem magam, de fékem nincs. S a másik dolog az, hogy apám munka helyén dolgozok minden nap, szabadnapok és szabadsàgok nélkűl már 7 éve s ott se tudok jol teljesíteni. Asszem kiégtem

19 éves lány vagyok. A barátommal 1.5 évig voltunk együtt. Az elején nagyon jól indult minden,azonban körülbelül 2 hónap után elkezdődött minden. Féltékenységgel vádolt,lehordott mindennek amikor csak kedve tartotta. Hetente dobott ki,hetente gondolta meg magát újra. Soha nem tudta beismerni,hogy hibázott,minden felelősséget rámnhárított. Mindig én voltam az,aki futott utána,bocsánatot kértem akkor is,amikor nem én hibáztam. A baráti kapcsolataimat lenullázta,mindenben irányítani próbált. Azt éreztette hogy ami én vagyok az csak rossz. Nem tisztelt soha. A kapcsolat alatt úgy érzem egy enyhe depresszó alakult ki nálam,a kapcsolat végefelé rengeteget szorongtam,retttegtem hogy megcsal,próbáltam erről beszélni vele,de csak kinevetett.Neki ez így jó volt,mert nagyon jól tudta,hogy amíg féltékeny vagyok,addig vele fogok maradni. Minden emberi méltóságomat eldobtam miatta,csak,hogy együtt legyünk. A szexet nagyon gyakran rámerőltette,ha elutasítottam megvonta a szeretetét. Azt mondta,velem van a baj. Sajnos nem voltam rendben lelkileg,valószínűleg ez az oka,hogy nem kívántam az együttlétet,hanem csak vártam hogy vége legyen. A környezetemben mindenki próbált óvni tőle. De nem hallgattam senkire. Úgy érzem rengeteget bántalmazott lelkileg ,zsarolt,megalázott,megvonta a szeretetét. Többször fajult fizikai bántalmazásig a veszekedés. Összeverekedtünk. Elhitette hogy nem érek semmit,minden az én hibám. A kapcsolatnak úgy lett vége,hogy aznap még minden rendben volt,este pedig közölte,hogy már 2-3 hete nem szeret és nem szerelmes egyáltalán. Ebből velem semmit nem éreztett. Azt mondja,hogy nem tud nekem semmit köszönni,és,hogy nem tettem vele egyáltalán semmi jót. Pedig minden időmet és engergiámat rá fordítottam,magam elé helyeztem őt. Nagyon csalódottnak érzem magam. Azt érzem,hogy nálam is inkább csak egy ilyen kétségbeesett kapaszkodás volt egy olyan dologba ami teljesen lehúzott engem. Rettegtem,hogy elhagy,hogy egyedül maradok és soha többet nem fog senki sem szeretni. Van ebből kiút? Fogok még bízni valaha más emberekben? Hogy lehet leküzdeni a szorongást? Hogy tudnék meggyógyulni?
Előttem az érettségi,nagyon szeretném hogy sikerüljön,és ne tegye még ezzel is tönkre az életemet.

Jo napot!
Az en tortenetem eleg egyszeru bar ann fajdalmasabb szamomra. Veget ert az 5 eves parkapcsolatom, amin egyszeruen nem tudom tul tenni magamat, penz szukeben visszakerultem a csaladifeszekbe is.

Tudom hogy mi tette tonkre ezt a parkapcsolatot, a parommal ugyanis mindaketten rettenetesen hasonloak vagyunk jo es sajnos a rossz tulajdonsagainkban is. Makacs, onzo es onfeju emberek vagyunk. Az apro zsortolodos vitak okoztak a parkapcsolat vesztet, o mondta ki, en az a tipus vagyok aki a vegsokig harcol. De bele kellett torodnom es tiszteletben kell tartanom a donteset. Sajnks ugyerzem hogy o volt az igazi, pedig nem o az elso szerelem de meg sem tudom elengedni mindennap ugyanaz idegosszeroppanas nyugtato es majdnem 5kgot fogytam alig par nap alatt. Az ongyilkossag gondolata is megfordult mar a fejemben de mivel legalabb szereto csaladom van veluk nem tennem meg ezt. Megis ugy erzem itt vege, soha nem tudnek senkit ugy szeretni mint ot. Probalom feldolgozni folyamatban van egy jo szakember felkeresese is szemelyes elbeszelgetesre. De ugy erzem teljesen vege az eletemnek, a nyugtatok mellett leamortizalodva ezt nem lehet eletnek nevezni. Kerem segitsenek mivel javulhatna ez az erzes?!

Szeretnék segítséget kérni! Egyben családi és párkapcsolati problémám van már 2 éve. 19 éves vagyok, a párom 31. És 3 éve együtt vagyunk nagyon szeretjük egymást de anyukám nem tud róla. Tiltja a kapcsolatunkat ezért vagyunk együtt titokban. Ő már mondta nekem el fog vinni pszichológushoz e miatt mert biztosan apakomplexusom van. Sosem kerestem a saját korosztályom. De nagyon boldog vagyok vele! Mit tudnék tenni? Tényleg betegség ez hogy az idősebb emberekhez vonzódom vagy fogadjam el magamat?

jo napot kivanok doktor a segecseget szeretnem kerni 2 eve elkesztem tulzotan alkoholt fogyaszni miden nap 2 honapon keresztul utana jot egy roszul lett nem tutam mitol fej fajas vernyomas ingadozas heves sziv veres gyomor fajas es stb elkesztem kivizsgalasokra jarni a gyomromal valoban volt problema a zitaltol abol ki gyogyultam es a tobi tunet marat tovab halaltol valo felelem ajulas erzet stb ezek hattereben nem volt testi problema igyhat ere kaptam antidepreszans gyogycereket par honapon belul joban letem es teherbe estem le kelet tennem a gyogycereket es vegig csinaltam nehezen let egy egeseges kislanyom most 2 honapos de tutam nem lesz vege jot uj tunetek gyomor pbroblemak fej fajas visza rosz elo erzetszeretnem tudni hogy lehetne enek veget veni mi tevo legyek ? tanacsat szeretnem kerni elore is koszonom!