Egy 20 éves egyetemista srác lennék és családtalan. Nem tartom magam agresszívnak, de a héten kiborult minden.
Apám, aki egyfolytában sértegetett és bántott hétfőn se fogta vissza magát.
Nem az első volt, hogy megszerettem volna ütni.
Előtte két héttel a barátommal és a párommal a kertben bográcsoztunk. Amíg én elmentem, addig egy olyan megjegyzést tett, ami ok volt, hogy inkább ne szóljak hozzá. Azt mondta” jobb barátnőt is választhatott volna a Marci”.
Mire visszamentem éreztem a feszült hangulatot. Tíz perc múlva már sírtam és azt akartam, hogy ne legyen. A barátnőm tartott vissza, hogy ezt megtegyem. Ennyire emlékszem abból az estéből.
Ezért az okért nem szóltam hozzá.
Elkezdett kiakadni, hogy mit képzelek magamról. Felemeltem már a hangom, de ott anyám szétválasztott. Felmentem a parancsára és tanulni kezdtem, a sok ZH miatt.
Alig telt el egy kis idő és jött az ikonikus mondattal” költözz el. Négy perced van, hogy összepakolj”.
Nem válaszoltam és elkezdett pakolni dobálva. A laptopomat is becsukta és közben sértegetett.
Szinte egy pillanat volt. Neki toltam a falnak, megutottem kétszer és a végén egy szorítást alkalmaztam a lábán.
Nem tudtak lefogni, de nem is akartak, mert tudták, hogy így is megnyugszom. Apámat fogták le. Engem szabadon hagyva.

Aznap este elmentem a barátnőmhöz aludni. Biztonságosabban éreztem ott magamat.
Másnap suli után pakoltam össze. Anyám akarta, hogy maradjak, de én mentem. Féltem, hogy a végén megteszem, amire vágytam/vágyok.

Nem tudom, hogy ebből a helyzetből, hogyan lehet kijönni. Nem értem, hogy miért nem bántam meg ezt és nem tudom, hogy ki vagyok, ha ilyet tennék másokkal.

Kedves Pszichológusok!

Az alábbi problémával keresem meg Önöket:

Párommal több, mint egy éve vagyunk együtt, mindketten fiatalos negyvenesek vagyunk, gyermek nélkül. Én a fővárosban, ő pedig egy főváros közeli településen él. A korábbi kapcsolatairól azt kell tudni, hogy a legtöbb exbarátnője ragaszkodik hozzá, tartják a kapcsolatot, mert a párom igazi jólelkű ember, aki nehezen tud nemet mondani bármilyen kérésre, és ezek a nők általában szívességet is szoktak tőle kérni. (pénz, fuvarozás, stb). Egyszer volt egy furcsa és nagyon féltékeny barátnője, aki szinte kizsigerelte, hogy kire nézhet, kire nem, hogy sóhajt, a baráti körétől eltiltotta, a párom akkor megfogadta, hogy soha többet ilyen barátnő.

Amikor összekerültünk, akkor kiderült, hogy az egyik exével eljárkál bulizni, a lány a posztjai alapján továbbra is úgy kezelte a páromat, mintha együtt lennének, szivecskés videókat rakott ki, nem vett róla tudomást, hogy a páromnak azóta lettem már én. Ezen felháborodtam, a párom szólt neki, hogy ezt ne csinálja tovább, ez a folyamat abbamaradt és nem is találkoznak már, mert a lány nem keresi.

Idén tavasszal a párom elmesélte, hogy van egy barát-barátnője, akivel kávézgatnak néha, tényleg nincs közöttük semmi, bár kapott tőle szivecskés kulcstartót, de ez nem jelent semmit. Nem szóltam rá semmit, de egy hónappal később véletlenül futottunk össze egy buliban. Ez a találkozás úgy volt véletlen, hogy megbeszélték, hogy ott találkoznak, csak nekem nem szólt a párom, ott szembesültem a buliban, hogy valakit meg fogok ismerni, hiszen már minket keres, hogy hol az asztalunk. Szimpatikus volt a lány, és amikor jobban belekérdeztem, kiderült, hogy ő a párom legelső exe, akivel hat évig voltak együtt, a mai napig tartják a kapcsolatot, ennek már 15 éve. Nem mondom, hogy jólesett, hogy így kellett ezt megtudnom, a párom ezt fél évig titkolta előlem, de a lány kedves volt, és mondta, hogy sok jót hallott már rólam. Engem zavart az a része, hogy én még csak nem is tudtam, hogy a világon van, de a párom elintézte az ügyet azzal, hogy a másik exe miatt kiakadtam a kapcsolatunk kezdetén, nem merte elmondani, hogy neki tulajdonképpen van még „puttonya”. A lánnyal amúgy megállapodtunk, hogy majd csinálunk programokat négyesben (neki is van párja amúgy), és majd találkozunk, stb. Ilyen találkozás a mai napig nem valósult meg, azóta nem találkoztam vele, ellenben a páromat hívogatja, aki hetente átjár hozzá kávézni.

Nyár végén, az egyik hétköznap este a párom rámírt, hogy ő elmegy bulizni ezzel a lánnyal, mert a lány elhívta táncolni, igazából nincs is kedve menni, de azért elmegy, ne aggódjak, nincs közöttük semmi, csak barátság, aludjak jól. Ez a része már nem ment át a szűrőmön, és azóta is konfliktusokat és zavart okoz, mert ez nálam kiütötte a biztosítékot. Ami zavar, az az, hogy ez a helyzet megmutatta azt, hogy a lány a páromra továbbra is igényt tart, mint férfi, mert az ő párja nem szeret táncolni, így a párommal kettesben elmentek, hogy legyen kivel táncolnia a lánynak. Itt tudatosult bennem az is, hogy nekem mennyire rosszul esik az is, hogy ez a lány tulajdonképpen hetente keresi a páromat. A párom elmondása alapján ő soha nem keresi, mert amúgy nincs ideje nagyon és nem is kapcsolattartó típus, de ha hívják, akkor megy.

Amikor ezt szóvá tettem, a párom felháborodott, a régimúltjára hivatkozva kijelentette, hogy soha többé nem mondhatja meg neki senki, hogy kivel beszélhet, barátkozhat, kivel nem, és én ezt ne is kérjem tőle. Ez bennem fel sem merült, hogy ilyet kérnék, amiben én a megoldást látnám, az az, hogy ha bevonna abba a baráti viszonyba, ami kettejük között van. Nem akarok mindig találkozni a lánnyal, de jólesne, ha néha tényleg csinálnánk közös programokat többen. Elfogadom, hogy barátok, de azt nem tudom elfogadni, hogy a lány kizárólag a párom társaságára tart igényt, ráadásul úgy, hogy hetente lakásra hívja kávézgatni. Én a páromat bevontam a baráti körömbe, a barátaim kíváncsiak is rá, hogy hogy van, érdeklődnek iránta, és természetes, hogy ha közösen találkozunk, akkor viszem őt is. Nem fontos infó, de talán érdekes lehet, hogy én az exeimmel nem tartom a kapcsolatot. Egy exem volt, akivel viszonylag sokáig baráti viszonyt ápoltunk, de amikor barátnője lett, akkor én mondtam ki azt, hogy ez ne tartsuk fenn tovább, mert nem biztos, hogy a lány megérti, és nem kellene próbára tennie miattam a kapcsolatát. Ebben maradtunk is.

A párom rámsüti, hogy féltékenykedem, ezért már nem is mondja meg, ha átmegy a lányhoz, de tudom, hogy heti rendszerességgel találkoznak. Azt sem értem, hogy ha neki ez a lány nem fontos – mert nem keresné amúgy sohasem magától – akkor miért teszi ki a kapcsolatunkat egy ilyen feladatnak. Én rosszul érzem magam, már a kezdés is csalódást okozó volt, hogy ezt a lányt fél évig titkolta előlem, és azt látom, hogy továbbra is titkolózik. Érzem, hogy ha akkor tényleg barátilag néha összefutottunk volna, és nem mennek el kettesben bulizni, akkor nem gerjednek bennem ekkora feszültségek. Nem tudom, hogy mit tegyek, tehetetlen vagyok, mert nagyon zavar a kialakult helyzet, a párom nem enged a 21-ből, kijelentette, hogy ő továbbra is át fog járni kávézgatni ehhez az exéhez, de ne várjam el azt sem, hogy közös programokat csinálunk, mert annyira nem fontos a lány, hogy őmiatta azt az időt, amit mi négyszemközt tölthetnénk, vele (is) töltsük. Nem féltékenységet érzek, mert nem gondolom, hogy testileg bármi lenne közöttük, hanem azt, hogy engem kihagynak valamiből, nem vagyok a párom életének a teljes része, a párom szemében nem vagyok egyenrangú fél, akit bevonna azon emberek társaságába, akikkel amúgy úgy tűnik, szívesen van, vagy mintha lenne egy saját kis titkos élete, ahol élvezi, hogy a lányok rajongnak érte és hívják.

Az is hozzátartozik a történethez, hogy rengeteg lány „rajongója” van, az exeit is tulajdonképpen valamilyen szinten így kezeli, hiszen úgy fogja fel, hogy őrá az exeinek szüksége van. Látom rajta, hogy szeret fontos lenni, szeret a lányok szemében pozitívan feltűnni (holott a környezete szerint ezek a lányok csak kihasználták eddig is pénzügyileg, és minden téren. Ezt nem tudom, nem voltam ott, de el tudom képzelni). Az egyik haverlány például kijelentette, hogy szakítson velem két napra, amíg elmennek bulizni, utána a párom kibékülhet velem, csak a kapcsolatunk ne befolyásolja már az ő bulizásukat.

Patthelyzetben vagyunk, egyikünk sem enged a másiknak. Én annyit kérek tőle, hogy ha már találkozni akar velük, akkor néha engem is vigyen, ő pedig kategorikusan kijelenti, hogy nem, mert nincs rá külön ideje, ezek csak egy-egy órás beszélgetések, amiért kár lenne hétköznap leutaznom hozzá, annyit meg nem ér, hogy a hétvégénkből szánjon időt a dolgokra, és azt se kérjem, hogy ne találkozzon velük többet, kész. Feloldhatatlan így a konfliktus és engem felőröl ez az egész. Bizalmatlan lettem – főleg, hogy titkolja is, hogy mikor jár át hozzájuk – és érzem, hogy kezd a dolog túlnőni rajtam. A párom azt hajtogatja, hogy ők csak barátok, miért akarok én a barátságukba bekerülni, és miért vagyok kiakadva, ha csak beszélgetnek? Az a baj, hogy lassan már tényleg azt érzem magamon, hogy olyan dolgoknak is jelentőséget tulajdonítok, amik talán nincsenek is, de ezzel a helyzettel kialakult az, hogy egyre feszültebb vagyok.

Kérem szépen a tanácsukat, hogy ebben az esetben mit tudnék tenni?

Fontos a párom, de fontosak az én érzéseim is, és ez a helyzet engem nagyon zavar. Hogy tudnám ezt jól kezelni?

Köszönettel:

Móni

Üdvözlöm
A lányommal kapcsolatban szeretnék kérdezni.25 éves,és párkapcsolatban él 3 éve.A párjával egyetértésben egyáltalán nem akarnak gyermeket vállalni. Teljesen lesúlytott amikor beszélgettünk erről a kérdésről.Elmondta hogy egyálltalán nem érez kéztetést az anyaságra.Egyáltalán rémes terhesség fájdalmas szülés a test teljes kizsigerelése eltorzulása majd a feládozó élez ami ezzel jár.Nem értem soha egy szóval nem tettem ilyen vagy ehhez hasonló utalásokat hogy ilyen megitélése legyen a folyamatról.Sőt undorítónak találja hogy emberből ember bújik ki….a szoptatást is undorítónak tartja…nem értem hol vagy mit ronthattam el.soha nem éreutem felákdozásnak amit értük tettem ..egyedűl neveltem a 2 gyermekemet.8 év korkülömbség van köztük. Nagyon várta ,nagyon akarta a testvérét…Nemtudom hogy lehet e köze ehez annak,volt egy előző kapcsolata ami abortuszal végződött…tini korában is volt olyan megnyílvánulása hogy utálta a menstruációját hogy egyálltalán van.időben felvilágosítottam ,őszintén .Igyekeztem sosem megterhelni a testvére felügyeletével…igaz folyamatos műszakban dolgoztam hogy fent tudjam magunkat tartani.imádom a gyerekeim…mindíg is akartam őket.A lányom nagyon nehezen lett 6 évembe tellett amíg sikerűlt vele állapotosnak lennem. Nem értem őt-őket. Kérem valami tanácsot vagy magyarázatot adni ha tud a miértre… köszönettel.

Napokon keresztül semmi alvás ; pár nap után is csak 2-3 óra, és nem vagyok fáradt, álmos ,csak remegés, bizsergést érzek.

Kedves Online pszichológus!

Az utóbbi 2-3 hónapom folyamatosan nehézségekkel van tele. Először a munkahelyemen volt gond. Bármit csináltam, vagy bármi történt, mindenért én voltam a hibás. Emiatt egy-egy éjszaka volt hogy négyszer is felébredtem.
Gyorsan munkahelyet váltottam, de már az első napom után sírtam, hogy ez lehet hogy nem volt jó választás.
Eltelt pár hét, majd szakított velem a párom, akit olyan tökéletes párnak éreztem, hogy leéltem volna vele az életem. Aztán kiderült, hogy ő ebben egyáltalán nem ilyen biztos. Ezért is szakított velem.
Ő kérte, hogy ezután is tartsuk a kapcsolatot és majd miután rendbe tette a problémás életét, akkor lehet hogy folytathatjuk a kapcsolatot. Aztán erre most rákérdeztem, hogy még mindig így érzi-e, és az volt a válasz, hogy lehet hogy hiba volt a kapcsolatunk.
Pofon után pofont kapok. Közben az új munkahelyem még mindig olyan, hogy nem tudom, hogy jó-e hogy itt vagyok. Olyan kettős a dolog: szakmailag egyelőre visszaesés, pár hónap múlva viszont, lehet hogy akkora kihívás és nehézség fog rám hárulni, amivel nem bírok el és a cégnek is ártok majd vele. Ez azért van, mert egyelőre van egy “segítségem”, aki nem nagyon segít nekem.
Viszont nem hiszek benne, hogy egy újabb munkahely jobb lenne. Mindig egyik végletből átesem a másikba, és valahol valami mindig rossz.

Próbálom a napjaimból a legtöbbet kihozni: Egyelőre, tanulgatok, amit kevésnek érzek. Próbálok programokat kitalálni, de nem nagyon tudok. Tervezek bérletet venni egy helyre, és eljárni oda emberek közé, de még egy előre kinézett alkalomra sem mentem el.

Néha fél napra jól érzem magam, máskor összeroskadom sírdogálni.
Nem tudom, ezekkel mennyire függ össze, de az önértékelésem és az önbizalmam sincs a helyén.

Mit tudna javasolni? Milyen irányba kéne elindulnom? Mi az ami segíthet?

6 éve küzdök szorongással, betegségektől félek, haláltól, infarktustól, alvászavar szintén fennáll. Mit tegyek?

Tisztelt Pszchologus!Párkapcsolati tanácsadáson vettem rèszt párommal kúlön kúlön!elsö tanács velem tortent beszèlgetès uttan menjek külön pár hètre miuttán ö is elment maradjak a családal?mi változotz miett kaptam ezt a választ?pátom akkar elmenni a nevrlt es a sajat lanyunkkal,

Tisztelt Dr.Nő!
Medozopánt szedek 1× reggel szorongasos depreszióra lassan két éve, probáltam mirzatenre cserélni az orvosom javaslatara de nem vált be. Most 1hónap után elkezdem ujra szedni a medozopánt reggel 1-et kb 4hete de ugy érzem nem vagyok olyan jol tőle mint azelött. Az lenne a kerdésem hogy Remotiv extrával kiegészithetném e? vagy emeljem a medozopam adadját?
Tisztelettel: Árpád

A probléma a következő. Alapvetően én egy inkább introvrtált ember vagyok ami úgy érzem az egész életemet tönkre teszi és megnehezíti. Ez főleg akkor ütközik ki amikor a társaságban extrovertáltak is vannak. Úgy érzem és tény hogy ők sokkal sikeresnek emberileg többen kedvelik őket. Mindíg vidámak. Egyszerűen úgy érzem velük szemben hátrányban vagyok mert a jó kedvükkel nem tudom felvenni a népszerűségi versenyt. Az hogy a munkájukat hogyan látják el az másodlagos mert az a fontos hogy kedvelik őket. Úgy tűnik nekem hogy társfüggőek nem képesek csöndben lenni egy percre sem állandóan fizetnek , ami nekem nagyon idegesítő. Párszor lőfordult hogy munkahelyen ezt szóvá tettem hogy ez munkahely és nem kaszinő,meg hogy gyorsan kicsit csendsbben, még én voltam a rossz. Ami gyakorlatilag másik problémám, hogy túl komolyan veszem a dolgokat bárcsak mindenen tudnék röhögni….mert a vidámság vonzó a többi lényegtelen. Kérem szíves segítségét. Köszönöm

Kedves Pszichológus!

20 éves vagyok,édesapám a nyáron hunyt el szívinfarktusban.Az elején amikor megtudtam,csak sírtam,aztán mindig lekötöttem magam valamivel.Időközben elköltöztünk egy másik városba,ott kellett hagynom a barátaim,az eddigi egész életem.De úgy voltam vele,jót fog tenni,ha lezárom az ottani életem.Kb egy két hónapja,éppen energiaitalt ittam,amikor nagyon elkezdtem szédülni,felment a vérnyomásom elég durván.Egyből azthittem szívinfarktusom lesz nekem is.De lement a vérnyomásom és betudtuk az energiaitalnak.Majd két hét múlva szintén megtörtént,mégjobban felszökött a vérnyomásom.Letettem már a cigit,leszoktam az energiaitalról,kávéról.Elmentem a háziorvosomhoz,aki teljeskörű kivizsgálásra küldött(Ekg 2x is,vérvétel,vérnyomásmérés) semmit nem találtak,jók voltak az eredményeim.De testi tüneteim vannak már két hónapja lassan.Van amikor a fejem és az arcom feszül,fáj,fura érzést érzek.Van amikor a mellkasom bal oldalt a szívemnél szúr vagy jobb oldalon is szokott.Hátul a bal vállam és a hátam is nagyon sűrűn fáj.Van hogy nincs étvágyam,egyszer pedig elfog az evési kényszer és sokat eszem,általában édességet.Sokszor zsibbad az arcom vagy a karom.A menstruációm 3 hete késik,pedig fáj a hasam.Ha egyedül kell lennem otthon,teljesen rámtör a halálfélelem,bepánikolok hogy valami bajom lesz.A tünetek akkor is jelentkeznek sokszor,ha éppen elterelem a figyelmem.Egyedül a munkám tereli el maximálisan a figyelmemet.Voltam pszichiáternél,de ő pánikbetegként diagnosztizált és a Scippa nevű gyógyszert írta fel,amit nem váltottam ki.Vitaminokkal próbálom helyrehozni magam,valamint ha nagyon szükségesnek érzem,beveszek egy fél szem Frontint(0,25),amitől megnyugszom és elalszom.Halálfélelmem van az infarktustól.Mindig sírvafakadok,ha meglátok egy képet Apáról,nemtudom elfogadni,hogy soha többé nem látom.
Az állapotom javult,az egy hónappal ezelőttihez képest,annyira durván nem szorongok mint akkor,de most is elő tud jönni nagyon egyedüllétkor.
Az lenne a kérdésem,hogy bármilyen vizsgálatra menjek még el?A pajzsmirigyem nem nézték a vérvételkor és van pajzsmirigybeteg a családban,olvastam,hogy ez is produkálhat ilyen tüneteket.A még fel nem dolgozott gyász okozhat ilyen fajta testi tüneteket?Mit tegyek ha rámtör a pánik és egyedül vagyok?
Előre is köszönöm válaszát!

Hello! Lenne egy kis problémám főképp a szerepléssel. Prezentációt kell csinálnom, külföldön élek 2éve.A nyelv még mindig nem a legtökéletesebb. Vannak az osztályomba olyan fiúk akik röhögnek vagy beszólnak külföldieknek azért, mert nem megy jól nekik vagy esetleg eltévesztenek egy szót.

Az lenne a problémám hogy egyszerűen nem merek kiállni mert 1perc után rögtön vörösödik a fejem zavarba jövök, és hiába betanultam a szöveget, elmondtam a tükörbe, szüleimnek ez nem változott.Hiába betanulom a szöveget nem merek felnézni mert tudom hogy csak rosszabb lesz a fejem színe…És ez zavar.Mit tehetnék?
Előre is köszönöm a választ

Szóval , a problémám az hogy van két barátnőm de úgy érzem inkább csak volt, igazából az egyik csajjal akit most nevezzük Barbinak, sose jöttem ki jól, nagyon máshogy látjuk a világot, nagyobb különbözőek vagyunk, szerintem ő megjátsza a kedvességet, és ezt onnan tudom hogy amikor tényleg empatikusnak kéne lenni akkor nem képes rá, nem fogadja el más véleményét stb. A másik barátnőm aki közelebb áll hozzám, Rita. Nagyon hasonlóak vagyunk, régen rengeteget beszéltünk de mióta elment Barbival egyszer kettesben programba azóta megváltozott, alig beszél velem és vitakor mindig feltétlenül mellê áll. Akkor is ha nincs igaza, mellettem sose áll. És én elnyomottan érzem magam emiatt, egyedül úgy mintha elvesztettem volna Ritát. És amikor én szervezek programot mindig lemondják, oda meg nem hivnak ahova ők mennek.
Nemtudom mit kéne tennem. Mit tehetnék.

Férjemről pletykáltak a munkahelyén,hogy bele van zúgva az egyik kolléganőjébe.Kérdeztem tőle eléggé agresszíven tagadott.De előzőleg elmondta ha a gatyájára hallgat én nem kellettem volna,de a kolléganő aki szőke,csinos,jól néz ki és még ad is magára esetleg csak “arra” kellene,egyűtt élni nem tudna vele.Ha nekem ilyen megfordul a fejemben ,hogy beleszeretett a nőbe akkor én hülye vagyok az elmegyógyintézetben a helyem mert nem vagyok normális.Úgy gondolom zavaros ez a helyzet,és a bizalom seholban van.Jól érzem?köszönöm a válaszát:anonim

Kedves Cintia

2017 őszén megismerkedtem az interneten egy fiatal (30) külföldi orvostanhallgatóval az interneten. Egy kellemes személyes találkozó után, valami miatt mégis megszakadt közöttünk a kapcsolat és egy telefonellopás miatt el is vesztettem a kontaktját.

Idén viszont mégis rábukkantam a telefonszámára egy véletlen folyamán, mert felírtam valahová. Több mint egy 1 év elteltével felkerestem és megkérdeztem, hogy ha még mindig Budapesten él, akkor van e kedve meginni valamit. Lelkesnek tűnt és meg is beszéltünk egy szombat esti találkozót egy belvárosi kávéházba. Elbeszélgettünk mint két jó barát, majd említette, hogy ő főzést tervezett későbbre, és ha van kedvem csatlakozhatok hozzá az elkészítésben.
Így is lett, jóhangulatban főzőcskéztünk nála pár órát. Majd videókat néztünk, és elkezdtünk filmezni, kicsit összebújósan, egymáshoz közelebb és közelebb, csókolóztunk is, de mondtam neki, hogy én ennél többet nem szeretnék és mivel már hajnali 2 volt, akkor mennék is haza inkább. Már a kabát is rajtam volt, mikor mondta, hogy ha szeretnék ott maradhatok éjszakára nyugodtan.
Nagyon jól éreztem magam vele, és mivel már mondtam neki korábban, hogy én ennél többet nem szeretnék úgy döntöttem maradok. Nagyon be volt rám indulva, így megkérdezem, hogy mikor volt utoljára valakivel. Azt válaszolta, hogy egy hete. Ez az információ mégjobban megerősítette bennem azt, hogy most még biztosan nem akarok semmit a sráctól. Én is elmondtam neki h 2 hónapja voltam valakivel, de azelőtt több mint 1 évig senkivel sem. Nem adta fel a próbálkozást, végül már a felső lekerült rólunk. Nagyon jól estek az érintései és a közelsége, de most is megálljt parancsoltam.
Azt mondta, hogy nem érti, hogy mi a különbség, hogy ha most szexelünk vagy pár nap-hét múlva. És azt hogy úgy gondolja, hogy jobb ha mégis haza megyek, mert nem tudta úgy mellettem aludni, hogy esetleg akár álmomban ne próbálkozzon valamivel. Ezt tudomásul vettem és így hajnali fél 4kor lekísért a buszmegállóba.

Közben mondta, hogy szerinte mi nem ugyanazt keressük, mondtam neki, hogy az egyéjszakás kalandok nem az én asztalom, de szívesen találkoznék még vele. Mondta, hogy nagyon elfoglalt lesz, mert vizsgái vannak és december 23-án pedig utazik Kanadába a szüleihez. Én pedig Januártól leszek 3 hónapot külföldön.. de gondoltam ha most 1 évig nem találkoztunk akkor az a pár hónap már mit sem számít.
Azon viccelődtünk, hogy majd 2019ben megint összefutunk egy kávéra. A végén egy puszival és öleléssel válltunk el, és én konstatáltam magamban, hogy nagyon fantasztikus volt ez az este. Több mint 9 órát voltunk együtt, és ha még kicsit tovább is mentünk mint ami szerintem etikus, így is nagyon jól éreztem magam.

Még aznap dél körül elkezdtem magamban az üzenetet fogalmazni, hogy mit mondanék neki, hogy nagyon jó volt az este és szivesen venném a folytatást, de sajnos lehetőségem sem volt elmondani a véleményem, ugyanis az összes szociális média oldalon ahol a kapcsolatot tartottuk letiltott, így nem tudok neki üzenetet küldeni, de még a profilját sem látom.
Most teljesen össze vagyok zavarodva, hogy vajon ez miért történt? Amikor jó hangulatban váltunk el, vajon miért tett ilyen drasztikus dolgot? Ennyire rossz emberismerő lennék? Én tényleg úgy láttam, hogy ő is jól érezte magát.
Sajnos az utóbbi években ez a konstans tapasztalatom, hogy a férfiak nem vállalják a véleményüket szemtől szemben, sőt inkább hazudnak akkor ezek szerint, hogy a másik jobban érezze magát?! vagy egyszerűen eltűnnek és felszívódnak, vagy most ez, hogy még le is tilt, pedig nem is írtam neki, szóval okot sem adtam rám.
Nagyon elkeserített, most ez a dolog, és becsapva érzem magam. Tudna tanácsot adni esetleg, hogy mi az amivel ezt váltom ki az emberekből? vagy mire kellene jobban odafigyelnem, mik az “árulkodó jelek” arra, hogyha valaki nem őszinte velem?
Úgy gondolom, hogy egy céltudatos, munkájában sikeres, nyitott, tájékozott fiatal nő vagyok – az önbizamamon van még mit csiszolni- a legtöbben szerencsésnek érezhetnék magukat, hogy felkeltették az érdeklődésemet. Mégis mindig ilyenekbe futok bele, és végül azt érzem, hogy nem vagyok elég.

Hogyan tudnám leküzdeni a stresszt es nem túl parázni a dolgokban például suliba eléggé stresszes vagyok es mindenen izgulok a kis dolgokból csinálok óriásit hogyan kezeljem a stresszt es ne vegyek komolyan dolgokat?