Tisztelt Pszichologus!
A parommal lassan 8 eve vagyunk egyutt nahyon szeretjuk egymast. Minden teren nagyon jo a kapcsolatunk kiveve baba teren. Mar kb 5 eve szeretnenk babat nincsen semmi problema viszont nem akar osszejonni a baba. Tavaly elott volt egy vetelesem ami nagyon megtort. Mindig csak probalom magam n,ugtatni majd lessz de mar nem birom tovabb annyira el vagyok keseredve. Mostanaban nem vagyunk sűrűn egyutt a parommal. Lehet h emiatt kezd elhidegulni tolem. ? Mit tehetneek ? Senkivel nem tudok beszelgetni errol a baba trmarol mert sajnos mindenki azt mondja majd lessz. De mikor ? En 25 eves vagyok a parom 33 lessz. Es mar ideje lenne. Mindenki terhes korulottem es ezek a dolgok nagyon megviselnek. Maga szerint keressek fel egy pszichologust es kezdejek el jarni hozza ? Mi lenne az on tanacsa ? Kerem srgitsen …

Az a helyzet, hogy minden közeli ismerős (barátok és kollégák) összefogtak ellenem. Mindent felhasználnak ellenem, amit valaha mondtam. Keresztbe téve így az életem területén. Megbeszélni nem ehet, hisz mindenki felvázolta egymásnak, hogy én vagyok a rossz, már mindegy mit mondok… mit tegyek?

6 eve van parom, akit ugy erzem szeretek…
de 6hete tortent valami..
A fonokom elkezdett nyitni felem, amitol teljesen lesokkoltam akkor, de borzaszto hogy azota en nem tudok elzarkozni ettol.
Csakhogy lassan 5 eve dolgozunk egyutt napi 8oraban, eddig mentes volt minden ilyen megnyilvanulastol. Nem ertem egyikunket sem, hogy most mi tortent. .miert kezdtunk el vonzodni egymashoz. Ezt sosem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerulok.. szeretem a munkam, nem szeretnek felmondani, de nem tudom hogyan oldhatnam meg maskepp.
Bar arra jutottunk, hogy megprobaljuk a regi kerekvagasban folytatni a munkakapcsolatot, megsem sikerul, sot lassan -lassan inkabb a masik iranyba haladunk… mintha az eszunk fenyevre lenne— a vagytol? vagy a szivunktol..?nem tudom melyiktol…nala sem nalam.
Mondogatja azt, hogy nem helyes az egesz, de olyan figyelmes stb. kozben velem, mint a parom volt, mikor belemszeretett.

Tisztelt Pihológus! Az életemben van egy 30-as férfi tavaly október óta.A találkozásunkat megelőzte 1 szűk 2 hetes ismerkedés, mivel munka és szabadság miatt utazgatott. Amikor otthon, Bp-n tartozkodott találkoztunk többször lehetőségtől függően, volt amikor a repülőtérről jött hozzám és másnap onnan ment munkába.Én haza költöztem tavaly nov. közepén Erdélybe, nem beszéltünk semmit hogyan folytatódik ez.Tartjuk a kapcsolatott, csupán üzenetben,találkoztunk azóta már 2 szer is,itt Erdélyben,egyszer eljött Nagyváradra és ott összesen 1,5 órát tudtunk eltölteni együtt, kellett vissza utazzon Bp-re, majd volt egy Szatmári hétvégénk. Nekem fontos a szóbel/irásbeli törödés, volt hogy szóvá tettem neki, hogy legyen érdeklődőbb, vagy rá kérdeztem hogy őszinte szándékkal mit akar tőlem,a válasza az volt hogy szivesen lát bárhol, bármikor, minden téren nagyon jól érzi magát velem és nagyon szimpatikus vagyok neki.Viszont sosem hivott fel,az érdeklődése felőlem a néhai „hogy vagytok a távolban” kérdése, jól esett volna ha felajánlotta volna hogy segít munkát keresni kint Bp-n, annak is örülnék ha heti 1-2x fel hivna 5 perce is és mutatna bőveb érdeklődést.Most pedig ambiciósan 1 Kolozsváros hétvégét szervez. Ő már a tegnap este azzal jelentkezett hogy foglalt szállást. Nem érzem azt hogy ebbe már lelkesen belevágnék, engem bánt hogy nem annyira törödő velem, vagy hogy egy picit az érzelmi vonalát is megmutassa,nem szerelmi vallomásra gondolok, hanem pl hogy hiányzom neki vagy egy kellemes esti séta együtt jó lenne. Január közepéig kb többet kerestem és érdeklődtem felőle, aztán az ő viszonzása végett vissza vettem ebből és most kezdi ezt érezni, pl időben szállást foglalt, múltkor kora reggel meglepően kérdezte miért vagyok már ébren, holott általában fent vagyok már. Nem tudom hová tenni ezzel a viselkedésével. Miért akarja ezt a hétvégét, vagy a közös együtt való időtöltést? Nem tűnik nekem nagyon komolynak ezzel a hozzaállással. Vagy mi az Ön véleménye?

Kedves Pszichológus!

3,5 éve dolgozom gyógypedagógusként.
Élvezem a munkámat, mert
– nagyon szeretem a gyerekeket.
– izgalmas követni, hogyan alakulnak, formálódnak.
– óriási élmény látni, ahogy bontakozik a kis értelmük, fejlődnek.
– szeretem a tanítási szituációt.
– jó kollégák vesznek körül.
– kihívás a személyiségemnek, az agyamnak, mindig van hova fejlődni.
– nagyon érdekel a téma.

Szenvedek a szakmámban, mert
– ahhoz, hogy valóban jól tudjam csinálni sok, összefüggő, rendszerezett tudásra, sok tapasztalatra van szükség, ami nekem még nincs, így sok a kudarc, bizonytalanság, tehetetlenség élményem.
– rettegek, hogy többet ártok, mint használok, és itt gyerekekről, életekről van szó, nem tárgyakról, amiket meg lehet javítani.
– az egyetemen nagyon kevés információt kaptam a konkrét, gyakorlati munkához.
– egyszerre kell megfelelnem a speciális iskola, az óvodai integráció és általános iskolai integráció területén, ami nagy nyomás rajtam.
– nincsen pénzem eszközökre, megcsinálni nagyon sok idő.
– ha lelkiismeretesen végzem a munkám, tisztességgel felkészülök az óráimra, akkor abban a pillanatban ahogy hazaértem, állhatok neki a munkának.
– nincs szabadidőm.
– ha kicsit visszafogom a tempót, annyi teendő tornyosul fel, hogy aztán kétszer olyan rossz lesz, mint előtte.
– fiatal házas vagyok, szeretnék egészséges mértékben időt tölteni a férjemmel, de így képtelenség.
– a baráti kapcsolataim gyengülnek.
– a sok melóért megalázóan kevés a bérem a minősülés után is, és a férjem sem keresi agyon magát, anyagi gondokkal küszködünk.
– szeretnénk gyerekeket, de ennyire kevés együtt töltött idővel a házasságunk nem tud igazán megérni rá, a nagyon kevés keresetből pedig hosszú évek, mire olyan helyzetbe jutunk, hogy gyereket vállalhassunk.
Sokat próbálkoztam már (időmanagement, sport, stb.), de valóban minőségi változást nem sikerült elérnem. Kimerült vagyok, hangulatingadozásaim vannak. Nem vagyok depressziós, de érzem, hogy a határán táncolok. Nem tudok tovább így pörögni, de ha nem adom bele azt a sok energiát, elmaradok a munkával, frusztrált leszek, nem fejlődök szakmailag és bűntudatom van. A kollégáimat látva nem nagyon változik a helyzet sok év után sem. Ha otthagyom a pályát, errefelé csak az alacsonyabb képzettséget igénylő munkahelyeken van esélyem. Ugyan nem vinném haza a munkát, de megőrülnék, hogy nincsenek kihasználva az agyi kapacitásaim. Ott zakatol a fejemben, hogy nem azért tanultam évekig, hogy… Mégis menekülnék ebből a helyzetből. Elakadtam. Úgy érzem, szükségem van egy olyan nézőpontra, ami érzelmi bevonódás nélkül, objektíven látja a helyzetet. Hogyan tudok ebben megoldásra jutni?

Azért választottam, hogy írok ide,mert picit kétségbeestem. 23 éves egyetemista vagyok.Mostanában egy 40-es éveit taposó férfi tetszik nekem, akit személyesen nem is ismerek. Csak rendszeresen látom őt, és gondolok rá. Normális családban élek, van apukám, nem hinném, hogy ezzel lenne a gond. (apakomplexus)Vagy mégis?

Kedves pszichológus,
egy hete egy hatalmas tragédia történt velem. Anyukám hirtelen itt hagyott minket. Reggel még beszéltem vele telefonon, mondta, hogy nem érzi jól magát, influenzás volt…délután pedig, mikor felmentem, hogy megnézzem őt, holtan találtam. Először azt hittem, csupàn alszik, aztán viszont jött a kegyetlen felismerés. Megállt a szíve. Hirtelen ment el, búcsú nélkül. Az első pár napban viszonylag, saját magam meglepetésére is jól tartottam magam. Aztán egy héttel a tragédia után, mintha valami eltört volna bennem. Nem làtom a kiutat ebből, àllandóan sírok, nem birok elaludni. Hàrom napja màr anyukàmmal àlmodom. Tudom, hogy azt mondjàk, az idő segít. De amíg nem telik ez az idő, addig mit tehetnék? Úgy érzem, össze fogok roppanni. Köszönöm szépen a segítséget.

Kedves Doktor/nő!
38 évesek vagyunk, 4 éve vagyunk együtt a párommal, ebből 2,5 éve együtt élünk. Nekem van egy 10 éves fiam. Párom 35 éves koráig az anyjával élt úgy, hogy soha nem fizetett neki az ott lakásért.
Jól fizető állásom van, stabilan el tudom tartani magamat és a gyerekemet. A gond az, h a párom nem nagyon akar a közös lakhatasert fizetni. Mikor összeköltöztünk, megbeszéltük, h fokozatosan száll be a költségekbe, mert nem nagyon volt pénze. Segítettem neki a saját kis boltját kialakítani, azóta azt működteti, nagyon komfortos tempóban. Mellette mindene a foci, sportol sokat. Én normál munkatempoban dolgozom, időnként kell csak jobban odatennem magam, oda is teszem, hiszen nagyon jól keresek. Most költözés előtt állunk és gondoltam, itt az ideje, h tisztázzuk a felállást. Nem lettem népszerű. Azt kértem tőle, h a lakbér és rezsi 40%át fizesse (hiszen nekem ott a gyerek, így én többet fizetek), a kajának meg a felét (sportemberkent eszik annyit, mint mi a gyerekkel ketten). Erre jött a válasz, h neki erre nincs pénze. De kauciót kellene fizetni, de neki erre nincs pénze. Nem várom el, hogy luxusutakra vigyen, vagy 2 naponta étterembe. Csak azt kértem, h önmagát tartsa el. Az extra kiadások java úgyis rám harul, én többet keresek, ezzel nincs baj. De legalább magát tartsa el! Ő állítja, h azt az életszinvonalat nem tudja fizetni. Se utazások, se étterem, semmi nincs benne, csak egy sima, normális, átlagos életmód. De szerinte költözzünk egy kis, másfél szobás lakásba (Én itthonról dolgozom) és akkor kevesebb a ktg. Jelzem, most egy 60m2es panelba költöznénk, tehát nem luxuslakasba. Én úgy gondolom, h ne az igényeinket adjuk lejebb, hanem dolgoztunk intenzívebben, h legyen több pénzünk. Ő viszont imád itthon pihenni, nehogy már megszakadjon a munkában! Más témában jól kijövünk, de nekem már elegem van abból, h mindig én fizetem a közös költségeink java részét. Felnőtt férfi, tartsa el magát! Hetek óta megy a vita, h akkor ezt hogy is rendezzük. Én havi 90eftot kértem tőle (60eft bérleti díj és rezsi+30eft kaja, háztartás), de szerinte az túl sok, együnk inkább több zsíros kenyet, akkor olcsóbban kijövünk, ja meg persze költözzünk egy másfél szobás lakásba, mert az olcsóbb (1+2felesbe mennénk, h a gyereknek is légyen külön szoba). Mivel nekem van gyerekem, és én akarok nagyobb lakásba menni, nekem havi kb
120 eft lenne a lakas+kaja. De szerinte penzehes vagyok… Most ott tartunk, h én kijelentettem, vagy ennyit fizet, vagy nem jön velünk, nem akarom tovább tartani, elég volt. Szerinte türelmetlen vagyok, mert majd az üzlet jobban fog menni. Ha fordítva lenne, ő egy fillért sem kérne tőlem. Na mondjuk, azt megnézném.
Lassan ott tartok, h ne is jöjjön, ha így áll hozzá. Évek óta jó színvonalon él ő is (mert én eloteremtettem a rávalót). Én csak annyit varok, h magát tartsa el. Persze a családja és a barátai semmit nem tudnak. Vagyis de, mert meséltem nekik, és mindenki le van hűlve, h ők azt hitték, h felesben megy minden, párom mindig úgy beszél többes számban, h “megvettük “. Jó ember egyébként, szeret minket, jól bánik velünk, de már egyre jobban idegesit, h mindig én vásárolok, én fizetem be a csekket stb. Talán ha elküldenem és önállóan kellene magarol gondoskodnia, rájönne, h mindenért fizetni kell…
Köszönöm

Tisztelt pszihologus!
Ismet kerdesem van, ami kapcsolodik az elozohoz, amit zarojelben olvashat ismet. .es amire mar irt nekem valaszt.

Azt ertem, hogy on szerint bennem tortentek valtozasok. Most Konkretabban az On velemenyet arrol szeretnem kerni, hogy On szerint a 10 evvel idosebb fonokom lehet h kezd belemszeretni vagy csak fellangolas..?
Koszonom valaszat!

( 6hete tortent valami..
A fonokom elkezdett nyitni felem, amitol teljesen lesokkoltam akkor, de borzaszto hogy azota en nem tudok elzarkozni ettol.
Csakhogy lassan 5 eve dolgozunk egyutt napi 8oraban, eddig mentes volt minden ilyen megnyilvanulastol. Nem ertem egyikunket sem, hogy most mi tortent. .miert kezdtunk el vonzodni egymashoz. Ezt sosem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerulok.. szeretem a munkam, nem szeretnek felmondani, de nem tudom hogyan oldhatnam meg maskepp.
Bar arra jutottunk, hogy megprobaljuk a regi kerekvagasban folytatni a munkakapcsolatot, megsem sikerul, sot lassan -lassan inkabb a masik iranyba haladunk… mintha az eszunk fenyevre lenne— a vagytol? vagy a szivunktol..?nem tudom melyiktol…nala sem nalam.
Mondogatja azt, hogy nem helyes az egesz, de olyan figyelmes stb. kozben velem, mint a parom volt, mikor belemszeretett.)

Tisztelt pszichológus!

Nem rég adódott egy probléma a párom és köztem amit nem tudok mire vélni, nem tudom feldolgozni. Elmeséltem a páromnak egy nagyon szomorú dolgot ami történt velem, mégpedig azt, hogy bántalmaztak. Nagyon nehezen mondtam el és nem olyan reakciót váltott ki belőle amire számítani lehetett. Érdektelennek tűnt, mintha nem döbbent volna le az eset hallatán. Azt mondta nem tud erre mit mondani, csak sajnálja és álljak a sarkamra, védjem meg magam, legyek határozott. Nekem ez elég rosszul esett, mivel nem kértem tőle tanácsot és nem is szerettem volna ha ad. Olyan érzés volt ezeket hallani, mintha engem hibáztatna amiért nem voltam eléggé elutasító őszerinte és nem védtem meg magam. Ő azt állítja, hogy nagyon is érdekli és sajnálja, de nem tudom elhinni mert nem ezt látom. Összevesztünk emiatt és hiába mondom neki, hogy nem szabadna ilyen tanácsot adnia ha tudja, hogy nem az én hibám, nem érti meg miért rossz ez, én csak együttérzésre vágyom és arra, hogy lássam rajta, hogy érdeklem és megszeretne védeni. Nagyon nehéz megértenem és elhinnem, hogy nem akart ezzel rosszat mondani és tényleg érdekli és nem hibáztat. Mit tegyek, hogy ne legyen harag bennem iránta? Mi erre a helyzetre a legjobb megoldás, hogy újra boldog tudjak vele lenni anélkül, hogy azt hinném nem szeret eléggé?

Válaszát előre is köszönöm!

M

tisztelt pszichológus! 15 éves vagyok. a problémám az lenne, hogy minden egyes nap különböző “életeket élek”. ez így érdekesen hangzik. mindig mást képzelek magam mellé, mást a szüleimnek, mindig másak a körülöttem lévő emberek. a való életben viszont nyilván semmi sem változik. ezzel már évek óta élek együtt, és mondhatni az életem részévé vált, hogy vagyok én, és valaki aki nem én vagyok és valójában semmi közöm hozzá. a memóriám jelentős mértékben romlott, illetve nehezebben értek meg dolgokat. nem tudom ez mennire számít? a választ előre is köszönöm

Tisztelt Doktornő!
Van egy férfi az életembe akinek nem nagyon értem a viselkedését velem kedves mással ha kérdeznek tőle akkor viszont bunkón beszél rólam nem vagyyunk együtt de azt vetiti ki másoknak hogy volt valami köztünk a mi nap kedvességböl felhivtam.hogy felköszöntsem szülinapja alkalmából mikor felvette kedves volt a hangja de mikor mondtam hogy boldog szülinapot akkor csak hallgatott és nem mondot semmit csak szipogott és ki nyomta.Én csak azt nem értem hogy mikor lát akkor nem látszik rajta hogy nem érdekelném sőt ha mással lát akkor féltékeny lesz ideges feszült.És előtte beszéltünk telefonon és akkor azt mondta hogy zárjuk le ezt az egészet meg hogy hagyjál békén szépen kérlek utoljára kérlek szépen töröld ki a számom felejtsd el a számom ezekután ha ugy döntesz kapcsolatba szeretnél lépni velem ne tedd akkor viszont már bunkó leszek mindent jót szervusz és majdnem elsírta magát meg remegett a hangja.És mások mondják hogy szétszort nagyon! Nem értem őt! Ebbe szeretném.kérni a segitségét hogy miért ilyen velem?

Jó napot kívánok ! Lenne egy nagyon fontos kérdésem: ön szerint az normális hogy egy felnőtt nő (30 éves) túlságosan ragaszkodjon az öccséhez mert szerintem a sógornőmnek testvér komplexusa van. Egyszerűen megőrülök amikor azt hallom hogy annyira de annyira ragaszkodik a férjemhez és tudom hogy ez kicsit nevetséges és gyerekes de egyszerűen felrobbanok és nem tudom hogy miért és tudom hogy nem jó dolog de nem tudok ellene tenni semmit És tudom azt is hogy a sógornőm tudja ezt hogy engem ez zavar és mégis direkt azért is csinálja , mintha direkt csinálná. Egyszerűen nem tudom felfogni hogy Miért történik ez velem mert én régebben nem voltam ilyen egyáltalán nem is és annyira idegesít és már nagyon sokszor volt az hogy összevesztem a párommal emiatt merthogy ő mindig a nővérét védte, és itt az is a baj hogy külön élünk a családomtól mivel külföldön élünk és az én családom azok nincsenek itt de hát az én részemről nekem csak a férjem van és azt érzem hogy hogy ez így nem igazságos mert hogy a nővérének itt vannak a szülők meg minden .És akkor mégis az öccsére is rá kapaszkodik és nekem ez olyan érzés mintha el vennék tőlem még azt az egy embert is aki mellettem van akit szeret aki támogat és ez nekem k**** szarul esik. Egyszerűen tehetetlen vagyok és nem tudom hogy mihez kezdjek már mert nekem elegem van ebből a folyamatos szorongásból meg meg abból hogy ez ha valami gond a testvére akkor állandóan ezen pörgők meg minden. És nem akarom a páromat egy ilyen butaság miatt elveszíteni! Kérem tudna nekem tanácsot adni ezzel kapcsolatban? Válaszát előre köszönöm!

Üdvözlettel
Kovács Petra

Jó napot!
33 éves nő vagyok 29 éves koromban egyedülálló gyermektelen nő voltam megismerkedtem egy idősebb úrral akivel rengeteget beszélgettünk órákig. Sok mindent meg tudtunk egymásról nem ennek indult de ez lett.
Észre vettünk magunkun egymáson hogy szerelmesek lettünk. kb 1 hónap után csattant el az elsó csók és olyan heves jó volt követte a sex is. A párom akkor volt 58 éves és én 29 a páromnak nem igazán volt merevedése csak egy kicsi és éreztem hogy ideges feszült probáltam megnyugtatni sikerült. a végére össze hosztuk. A leközelebbi alkallomal minden rendben ment, gond azóta se volt e téren köztünk. 4,5 fél év telt el a páromon észre vettem baja van nem akar orvohoz menni nem akar dolgozni menni semmit nem akar és egyszer csak rajta kaptam pórnót néz önkielégít. hozzám se nyúl rám se néz egyik lkalommal sokat ivott más nővel csokolozott és nem emlékszik rá nem hisz nekem. ez természetesen egy nagyobb vitátt eredményezett köztünk feszültséget. Rávette magát elment orvoshoz egy bronhitisztől félt kiderült. És elárulta nekem nagy nehezen hogy végig halgatott valamiről én megmondom őszintén az első alkalomnak nem tulajdonítottam olyan szempontból jelentőséget hogy nem férfi vagy akármi nem is jött soha köztünk szóba én öszintén szóval azt hittem idegess vagy elötte önkielégített vagy ilyesmi. hát most bevallotta hogy csak félig tud felizgulni gyogyszer nélkül és ez az önkielégítésre elég csak a szexhez nem. Azt állítja hogy ez azóta van mióta a második feleségétől külön vált mielött én 2014 meg ismertem az Ő elmondása alapján egy nővel élt kb 5 évet és mikor ezt a hölgyet megismerte akkor vette észre ezt a problémát amenyit Ő elmondott külön ment a feleségétől pár honapig egyedül volt majd megismerte az “elödömet ” és jelentkezett ez a probléma és akkor az 50 évei elején járhatott miután a hölgytől külön ment ujjabb 10 honap után ismerkedet meg vele. Elöször is tudom hogy szeret tudom hogy nem benem van a hiba a problémája miatt én férfinek tartom még most is hogy két honap mulva 63 lesz. Segíteni szeretnék neki elszeretném érni hogy ne az ellenséget látja meg bennem. Nagyon önérzetes nem nagyon tudok vele beszélni erről. Nagyábból sejtem hogy lelki eredetű gond lehet ez. De persze egy kicsit én is félek hogy elveszítem nem tudok segítewni vagy csak kárt okozok. Gondoltam arra is mivel maga a vállás nem történt meg hivatalósan biró elött meg minden ha beadná a váló pert lezárná végleg jobban lenne de mi van ha a lezárrás még rosszabb helyzettbe hozza? Nekem egy két ötlet tanács kéne. azt sem tudom kihez forduljak? Forduljak valakihez? Anyira tehetettlennek érzem magam. Mit tanácsol hogy hozzam szóba? vagy kell egyátalán erról beszélnünk? legyen szives tanácsot adni meg egy két választ a kérdésemire

Rengeteg olyan dolog történt mostanába ami miatt teljesen elvesztem. Es mi tha egy induló depresszió lenne bennem.