Ha visszagondolok az életemre, a “karrieremet” a céltalanság jellemzi. Jól tanultam általánosban, gimiben. Viszont nem tudtam mi akarok lenni. Jelentkeztem egyetemre gimi után, nem vettek fel. Jártam pár okj-ra de csak, hogy dolgozhassak diákmunkát, így be se fejeztem azokat. Két évvel érettségi után felvettek egyetemre, 3 évet lehúztam, de nem tanultam jól, nem is szerettem, kibuktam. Most túl vagyok egy okj-n amit befejeztem, de nem szeretném csinálni, nagyon nem. Tehát itt vagyok 28 évesen, semmihez nem értek, teljesen kilátástalannak látom az életem. Egyébként jó a családi hátterem, van párom, akivel szeretjük egymást. Szeretnék dolgozni, megélhetést teremteni majd a családomnak, de nem tudom mi lenne az amiért érdemes lenne küzdeni. Keresgélek minden nap, mit lenne jó tanulni, de a vége, hogy csak tele van a fejem és már fizikailag rosszul vagyok, szédülök, fáj a fejem. És ezt az egészet végiggondolva elég szánalmas. Egyébként meg van munkám, de hosszútávon nem csinálnám. Mit lehet tenni ilyenkor?

18 éves a lányom, idén fog érettségizni. Egy ideje már gyanitottam hogy esetleg járhat valakivel, de akárhányszor kérdeztem, azt mondta nincs senki, én meg ráhagytam. De az édesanyja vagyok, meg hát én is voltam fiatal, tudom milyen az amikor egy lány szerelmes. Teljesen kivirult, boldogan jött mindig haza a suliból.

Pár hete azonban alapítványi bál volt a suliban és mivel a lányomnak van egy tánccsapata és felléptek, ezért ő is ott volt a rendezvényen. Nem velünk volt, én és a férjem a többi szülővel beszélgettünk, a lányom meg a barátaival volt, így nem is sűrűn láttam aznap este. Aztán indultunk volna haza ezért elindultam megkeresni. A tornateremben nem volt, kimentem a folyosóra, és ott állt ő meg a tesi tanára aki olyan 25-26 éves lehet. Mikor oda értem szétrebbentek, konkrétumot nem láttam de éreztem azt a vibrálást köztük. Utána próbáltam faggatni a lányomat de hát természetesen nem mond semmit. A férjemnek még nem mondtam, mert lehet én értettem félre, de múltkor vacsinál kapott egy üzenetet ami S. M-től jött, így volt a telefonjára írva,ez pedig “egészen véletlenül” a tanára monogramja. Aggódom, hogy viszonya van vele, nagyon megutheti emiatt a bokáját. Mit tegyek? Kérdezzek rá? Tiltsam el? Mi ilyenkor a helyes megoldás?

Jó napot kívánok, röviden le írom a problémám.
Már több éve sport fogadás függő vagyok és ezt be látom, sajnos lassan már a parkapcsolatom is oda lessz ez miatt, rengeteg pénzt raktam már bele, és sokszor titokban csináltam és mikor rá jött a menyasszonyom nagy probléma lett belőle többször is ismételten és abba szeretném hagyni örökre mert a menyasszonyom sokkal fontosabb mint bármilyen játék csak ehhez egy kis segítséget szeretnék kérni önöktől, köszönöm a válaszukat előre! További szép napot! Üdv Zoltán

Üdv. 3 éves lesz a kislányom. 2 éves koráig semmi probléma nem volt. Viszont az utobbi hónapokban teljesen kezelhetetlen lett. Nem fogad szót, állandóan feszült és ideges. Sebesre rágja a kezét. Nem igazán tudom emberek közé vinni, mert azzonnal elkezd kiabálni és földhöz veri magát. Azt mondja olyankor, hogy támadnak. A játszótéren szintén kiabál a kisgyerekekkel, hogy ellopják a játszóterét. Mi lehet a baj? Érdemes lenne szakemberhez fordulnom? Ha igen akkor milyen szakember? Nevelési tanácsadó? Esetleg gyermek pszcihológus? Teljesen tanácstalan vagyok már…. Köszönöm ha válaszol.

Jó napot!
Pontosan nem tudom, hogy ez céltalanság lenne. Ugy érzem nem tudom mihez kezdjek. Nem érdeklődök semmi iránt. Tudom, hogy csinálnom kéne mert ez igy nem élet, de nem birom rávenni magam. Nem tudom, hogy kezdjek hozzá vagy legyőzni ezt.

Üdv. Hosszú évek óta alkoholistaként él édesanyám és emellett nőttem fel.
Sok borzalmas emlékem van és sok tapasztalatom arról, hogy mire képes az alkohol. Édes anyám a legkisebb érzelmi gondokat sem tudja feldolgozni mindenre a megoldás az alkohol már önmagára veszélyes és a környezetére is esik kel egész nap fekszik és csak piál nem látom már számára az esélyt a szebb jövőre. Munkanélküli nem is próbál tenni azért hogy jobb legyen. Alkohol elvonóra nem hajlandó menni mert azt mondja semmi baja. Csak a gond és probléma van vele 1 hónapja eltörte a vállát majd az üvegajtónak is nekiesett kitörve belőle az üveget. Nem hajlandó semmilyen segítséget elfogadni. Higiéniás és ön ellátó gondokkal küzd (bevizel) nem eszik és csak alkoholt iszik 1-1,5 hétig tart kb egy italos maraton utána 3-4 napig próbál regenerálódni majd újra kezdi. A zugivókra jellemzők illenek rá dugdossa a boros flakonokat és nagyon erőteljesen hazudozik sokszor már nem tudja megkülönböztetni a valóságot és téveszméktől. Nem tudja sokszor ,hogy reggel vagy este van, hogy milyen nap van. Ha megpróbálom kiönteni az alkoholt őrjöngeni tombolni kezd mint egy hisztiző gyerek sikongat dobálja magát. 2 évvel ezelőtt olyan súlyos volt az állapota, hogy mentőt kellett hívni aztán bekerült egy szenvedélybetegeket kezelő intézménybe 3 hónapra ,de 3 hétig volt józan miután kénytelen voltak haza engedni. Nem tudom mit kéne tennem kezdek depresziós lenni az életerőmet kedvemet teljesen felemészti dühös vagyok rá és sajnálom is egyben mert mikor józan akkor teljesen normális. Olyan mintha két személyisége lenne a normális édesanyám és az utálni való alkoholista.

Milyen megoldásra van lehetőség ez ügyben?
Választ előre is nagyon szépen köszönöm.

Tisztelt Pszichológus!
Nem problémám van,inkább csak érdekelne a véleménye egy kérdésről.Konkrétan a párkapcsolati dominanciáról,ha jó egyáltalán ez a megfogalmazás. Normális e az, ha a nő intézi a nagyobb volumenű kérdéseket? Gondolok itt pl.egy házvétellel kapcsolatos hivatalos intézkedésre, esküvő/nyaralás megszervezésére. A cél közös megegyezésen és véleményeken alapulna,de a kezdő lépést és a “hivatalos”dolgokat a nő intézné.Testvéreméknél a felesége nagyon jól kézben tartja a dolgokat,ö teszi a lépéseket a céljaik megvalósításában,pedig testvérem határozott jellem,de az intézkedést és meglépést átadja, és nagyon jól működik ez a felállás náluk. Irigylem sógornőm határozottságát,magabiztosságát,olyan mintha emiatt lenne az életük megvalósítása gördülékenyebb,minden olyan szuperük alakul náluk…sajnos én a bizonytalanabb és “mi lesz ha..”, illetve ráhagyom a másikra- típus vagyok. Ezen szeretnék változtatni,úgy veszem észre párom is örülne ha én lennék a végső döntő bizonyos helyzetekben, és aki megteszi az első lépést. (Lehet hogy már mi is előrébb lennénk így a céljaink megvalósításában,ha bátrabb lennék?) Van véleménye mindenről, és férfias,határozott személyiség is egyébként. Nem akarom a “nadrágot hordani helyette”. Szeretik a férfiak az ilyen típusú( határozott) nőket? Elnézést ha kacifántos lett a megfogalmazásom a kérdésemről. Köszönöm előre is a választ.

Szép napot! 4 hónappal ezelőtt tudtam meg, hogy a párom megcsalt. Úgy döntöttem megbocsátok, azóta sokat fejlődött a kapcsolatunk és minden jó lenne, de nagyon nyomaszt a kíváncsiság a szerető iránt. Szívesen leülnék vele beszélgetni, de nem tudom mit tegyek. Kiválthat-e belőle újra valamit a párom iránt? Vagy ha elmondja mindenkinek, rólam mit gondolhatnak majd mások? Én ezt senkinek nem szeretném elmondani még a páromnak se, de úgy érzem csak úgy tudom maximálisan lezárni ezt az egészet ha beszélek vele. Illetve rám ez milyen hatással lehet? Most úgy érzem csak ez segíthet, de ha csak ront a helyzeten, akkor inkább nem tenném.

Köszönöm a választ.

Jó napot.
Eddig nagyon életvidám voltam, voltak céljaim, terveim, hosszútávúak. Érettségi után jött az első depressziós korszakom amiatt volt, hogy nem vettek fel az egyemre,romba dőlt minden amit akartam. Azóta nem vagyok a régi. 2018.01.15,kezdtem párkapcsolatba, alapvetően nagyon kedves fiú volt, voltak hibái de hiszen azok mindenkinek vannak,osztálytársak voltunk régebb óta ismertük egymást. Itt kezdődtek az igazi problémák. Egyszerűen nem éreztem iránta szerelmet azt hiszem amíg együtt voltunk egy év alatt egy hétig volt. Erős kötődést és imádást éreztem. Kevésnek éreztem magam mellette ezért minden erő feszítést meg tettem, úgy éreztem a depresszióm, és a hangulat ingadozásaim miatt jobbat érdemel nálam. Egyik nap ő volt mindenem, pár napra pedig egy nagyon furcsa érzés keltett uralmába, amin eddig végig aggódtam hogy, mivan ha nem ő az igazi, be érem én vele is, úgyse kellenék senkinek, ha mások is meg erősítették, hogy én milyen szerencsés vagyok vele akkor nagyon büszke voltam rá. November óta folyamatosan mentek el az érzelmeim szinte mindenki iránt, folyamatosan ürességet éreztem, szorongtam, és januárban mely depresszióba estem. Úgy éreztem, hogy a párom már nem szeret, ezért szakítottam vele, utána rossz volt egy ideig. De amikor be vallotta 2 hét után, hogy már ő nem szeret mert azzal az indokkal szakítottam vele hogy korlátozva éreztem magam a kapcsolatunkba, darabokra estem, öngyilkossági kísérletem lett. Hogy én már senkihez sem tartozom. A családom nem nagyon támogatott ezekben az időkben. Reménytelennek éreztem a jövőt, mindennap könyörögtem neki hogy béküljünk ki de ő nem akart. Öngyilkossággal fenyegetőztem, és fél is vágtam a karom egy kicsit hogy legalább kívül fájjon ne belül. Tegnap le írta nekem., hogy szeretne újra kezdeni a velem akkor nagyon örültem neki de így érzem már nem tudnék rá úgy nézni mint ezelőtt és ezek után nagyon félek a kapcsolattól. Folyamatosan öngyilkossági gondolataim vannak, mert bordeline személyiségzavarra gyanakszom. 🙁
Még két hét van a pszichiátria idő pontomra,de nem tudom ki bírom e addig.

Valamilyen úton-módon a párom felkeresi az exeit, akiknek magadja a telefonszámát, illetve olyan időpontot, amikor nem vagyok otthon. Elmondása szerint baráti érdeklődés, mert a szeretői viszonyból barátság lett. A párom tanárként 13 óráig dolgozik, én 16 óráig és az exeinek “jó férfi barátoknak, akikkel már régóta nem tartotta a kapcsolatot” ezt a 13 és 16 óra közötti időpontot adja meg, ha esetleg jár felénk. Aggódom ez miatt, amelynek már hangot is adtam, amelynek a következménye veszekedés lett. Állítása szerint engem szeret, viszont nem értem meg, hogy miért kell neki olyan időpontban személyes találkozó “beszélgetés keretében”, hogy megtudja mi van vele, hol és hogy él. Veszekedik velem, hogy ne nézzem k…nak. Lehet, hogy régi módi vagyok, de én az exeimről nem szoktam érdeklődni, nem akarok személyes találkozót, elég, ha annyit tudok róluk, hogy megtalálták a boldogságukat és pont. Ezek miatt az okok miatt szexuális zavarok jönnek rám (libidó csökkenése, aktus közben az említett dolgok ugranak be és a merevedés megszűnik) Állítása szerint akivel mostanában beszél (az iskolája pszichológusa) volt jó néhány nemi aktusa, majd barátok lettek. 3 évig nem igazán tartották a kapcsolatot, most pedig a párom érdeklődést mutat felé. Sajnos ez nem az egyetlen eset. A volt párját is meghívta már, aki igaz akkor jött, amikor otthon voltam, mert akkor ért rá. Engem csaltak már meg 2 alkalommal és sajnos bizalmatlan vagyok, amire azt mondja, hogy mások bűne miatt ne őt büntessem, viszont az említett dolgok valósak, mivel olvastam a facebookján (nem lépett ki az oldaláról).
Van okom félelemre? Megbeszélni nem tudom vele, mert azt mondja, hogy a privát szférájához semmi közöm, valamint nem k….va ő, illetve a barátait, barátságát nem fogja feladni miattam.

Mit tegyek?

Tiszteltettel:
Szabó Sándor

Kedves Doktornő! Köszönöm ha szán rám egy kis időt. Mostáni gondom oylan ami régebben is volt már csak eddig pozítívan álltam a dologhoz hozzá. Továbbra is úgy fogok. Az apám konkrétan lenéző velem és anyámmal is. Egyke gyerek vagyok. Számára tragédia az élwt minden. Ez a negativizmusa kihat rám,szomorú leszek h tudom nem segitthetek neku. Ha próbálok vele időt tölteni akkor jó meg kedves. Amúgy elég egy pár óra h mindenen cirkuszoljon. Ilyenkor távolság tartó vagyok. Nem tudom hogy legyek így a közelében mikor ezzel a magatartásávak csak eltaszít magától. Próbaltam vele erről már beszélni,de nem változott sehogysem a helyzet. Nen fudok vele mit csinálni már. Már csak egy évem van a gimiből azt ugyekszem jó jegyekkel elvégeuni és valahová tovább menni. De addig az idegeimnem van. Ahogy olvasgattam internetem a “tüneteiről” meg viselkedéseiről úgy nevezném őt hogy ő olyan mint egy mérgező szülő. Lelki terrorral. Kérem ha van valami pozitív jó tanácsa ez ügyben akkor kérem segítsen. (Vagy hogy hogy lehet jobban ezeket az embereket kezeli)

Segítségét szeretném kérni, mint szakértő.

10 éve elváltam. Akkor 2 kis gyermekkel egyedül maradtam. Hamar megismerkedtem az új párommal. És lett közös gyerekünk.
Két nagyobbik fiam nagyon nehezen viselték ezt a sok változást és az apukájuk is csak támadott minket. A legnagyobb fiam és az új párom viszonya nagyon megromlott. Olyannyira, hogy el is költözött az apukájához 3 éve. Az apukája azóta is ellenünk neveli őt és a másik fiút is. Ez sajnos a mi kapcsolatunkra is nehéz terheket rak.
Most 18 éves elmúlott a nagy fiam és látogatóba jött hozzánk egy hétre. Aztán még egy hét. Most már 1 hónapja van itt. Párom válaszút elé állított, hogy most már döntenem kell! A fiam vagy Ő? Meddig tűröm, hogy ezt csinálják velem, velünk!

Gyermekem édesapjával Olaszországban él. Ritkán látom.

Nem szeretném elveszíteni a párom. Úgy érzem az elmúlt idők miatt nagyon sokat szenvedett miattunk. A gyerekek viselkedése és az apukájuk viselkedése miatt.

Viszont tanácstalan vagyok, most hogyan tovább?

Mit és hogyan mondjak a fiamnak? Mi most már külön család vagyunk… De ő akkor is a fiam!
Hogy lehet ezt kezelni?
Hogy lehet előbbre jutni?

Kétségbe vagyok esve. Nem tudom hogyan tovább?

Megértését és válaszát előre is köszönöm

Üdv.
5 éve vagyunk együtt a párommal. Két év után kezdődtek a problémák. Akkor egy másik lánnyal beszélgetett, találkozgatott és szakítottunk is, majd újra kibékültünk. Aztán 2 évvel ezelőtt szakitottunk és rá egy honapra lefeküdt az egyik barátnőmmel, majd kb. 3 hét múlva újra megkeresett és elmondta hogy soha többet nem tesz velem ilyet és később megint kibékültünk. Tavaly novemberben pedig megint rajta kaptam, hogy egy lánnyal beszélget messengeren. Természetesen ezt is kimagyarázta és én is úgy voltam vele, hogy annyira komoly dolgokról nem beszélgettek ezért adok még egy esélyt a kapcsolatunknak. Most pedig megint láttam a telefonjában, hogy beszélget egy lánnyal és ezt már nem tudtam tovább tolerálni. Szakítottunk, de ő is nagyon szeret engem és én is őt. Sokat könyörgött, hogy bocsássak meg neki, de így nem tudok. Azt mondja, nem tudja miért csinál ilyeneket, pedig engem szeret.
Az utóbbi időben nagyon jó volt a kapcsolatunk, sok idôt töltöttünk együtt és sok idő után éreztem is, hogy valóban szeret engem és nem csak úgy mondja.
Azt látom, hogy őt nagyon megviselte a szakítás és tényleg próbálja helyre hozni, és én is nagyon szeretném, de nem tudom, hogy ezek után érdemes-e.
Ön mit tanácsolna? Érdemes ezt folytatni vagy hagyjuk egymást?

Nem olyan régen történt, hogy elájultam egy bevásárlóközpontban, azóta folyamatosan félek, bárhol vagyok, hogy rosszul leszek..

Tisztelt Pszihológus!
Segítséget kérek egy dilemmában. Öt éve elvált anya vagyok két kamasz gyerekemet nevelem. A lányom 13 éves vele volt kevesebb gondom válás után , mert talán még kicsi volt. Mostanában egyre többet beszélgetünk az egészről , hogy megértse igazábó most kezdi felfogni. Nagyon szeretett volna egy kiskutyát de mivel van már kutyánk és cica is így fölöslegesnek találtam. Édesapja megvette neki két hete reménykedve , hogy Evelin majd többet látogatja , mert a kutya ott lesz és bármikor oda mehet hozzá játszhat vele és viheti sétálni. Együtt vitték oltásra nagy volt a boldogság. Sajnos a kiskutya tegnap éjszaka meghalt rohama volt és nem lehetett megmenteni. Nem tudom mit mondjunk mit ígérjünk Evelinnek?! Mivel teszünk jót ha újabb kiskutyát kap vagy ha még várunk vagy egyáltalán ne legyen? Nagyon nehéz lesz neki feldolgozni, hogy újra elveszített valakit, valamit ami a szívéhez nőtt. Tanácsát kérem ebben a helyzetben. Köszönettel Tünde