A kényszerbetegség okai

Sokféle intenzív félelem élhet bennünk, akár a betegségektől, akár más potenciális stresszt okozó dolgoktól, vagy állapotoktól. Ezek elkerülésére különféle stratégiákat használhatunk. Korábbi cikkeinkben kitértünk rá, mi különbözteti meg az ártalmatlan rituálékat a kényszerektől és azt is részleteztük, hogy a kényszercselekvéseknek és kényszergondolatoknak milyen típusai vannak. Jelen blogcikkünkben a kényszerbetegség okairól szóló elméleteket nézzük meg alaposabban.

Hogyan gondolkodtak régebben a kényszerekről?

A kényszeres jelenségekről elmondható, hogy sokáig nem tudták őket egyértelműen elkülöníteni a tébolytól, azaz a ma pszichózisként számon tartott állapotoktól. A középkorban az is jellemző volt, hogy pl. az akaratlanul a tudatba furakodó Istenkáromlással kapcsolatos gondolatokra úgy tekintsenek, mint a Sátán művére, befolyására. A XIX. században Esquirol, illetve Westphal  munkássága azonban áttörést hozott a kényszeres jelenségekhez való viszonyulást illetően. Esquirol ugyanis a belátás képességének megtartottsága alapján elkülöníti a kényszergondolatokat a téveszméktől. Hangsúlyozza, hogy a kényszerbetegek tisztában vannak a számukra elfogadhatatlan gondolat irracionalitásával, vagyis azokra mint „saját tudatuk, elméjük termékeire” tekintenek.
Westphal Über Zwangsvortellungen című művében pedig egyértelműen elkülöníti a kényszeres zavart mind a pszichotikus és melankólikus állapotoktól, mind pedig a hipochondriától.

Mit mond a pszichoanalízis a kényszerbetegségről?

A következő úttörő elmélet Sigmund Freud nevéhez, illetve a pszichoanalízishez köthető. Freud 1908-ban írta le a betegséget, és azonosította a kényszeres zavarban szenvedők legtipikusabb jellemvonásait.  A nevéhez fűződő pszichoszexuális fejlődéselmélet szerint a gyermek fejlődése során a libidó, azaz a szexuális ösztön, energia különböző területeket „száll meg”. Freud öt különböző pszichoszexuális fejlődési szakaszt nevez meg, amelyekben más-más erogén zónának van meghatározó szerepe. Amennyiben valamely fejlődési szakaszban a szülőkkel való kapcsolat zavart szenved, akkor abban a szakaszban fixáció jöhet létre. Szerinte a kényszer kialakulása a második, azaz az anális szakaszhoz köthető, amelyben a széklet elengedése-visszatartása feletti kontroll megtanulásának, megélésének van kiemelt jelentősége, valamint annak, hogy a szülők hogyan és milyen mértékben korlátozzák, büntetik a gyermeket a székeléssel összefüggésben. Szerinte a túlzott szülői szigor hozzájárulhat ahhoz, hogy az illető internalizálja, azaz belsővé tegye a szigorú normákat. Ennek következménye a szigorú felettes-én, valamint a makacs, rigid személyiségvonások kialakulása, illetve a  perfekcionizmus, a rendszeretet és az állandó kontrollra való törekvés.  Mindebből következik, hogy az OCD kialakulásában jelentős szerepet játszanak a visszaszorított ösztönkésztetések, illetve az ezzel összefüggésben a szeretett személy, szülő iránt érzett harag megjelenése, valamint annak elfojtása.

Mit mond a tanuláselmélet a kényszerbetegségről?

A következő fontos elmélet a tanuléselméleti modell. Ez alapján a kényszercselekvésre úgy kell tekintenünk, mint egyfajta aktív elkerülő viselkedésre, melynek célja a szorongás csökkentése.  Mivel a kompulziók hatására a szorongás valóban enyhülhet átmenetileg, azaz rövid távon, így ez az inadekvát viselkedés rögzülni fog.

Korábbi cikkünkben is utaltunk a kényszercselekvések sztereotip jellegére. A sztereotípia bizonyos szempontból adaptív értékkel bír. Ha megtanuljuk, hogy egy adott viselkedés következménye általában ugyanaz – jelen esetben a feszültség csökkenése-, könnyen belátható, hogy a viselkedés fennmarad, ugyanis a feszültség oldódása a viselkedés ismétlésére késztet bennünket. Egy bizonyos számú ismétlés után pedig kialakul a meggyőződés, hogy a viselkedést már nem kell próbálgatni újra és úra, hanem megtanuljuk, hogy az eredményes, így úgy tűnik számunkra, hogy a legkisebb energiabefektetéssel végrehajtható. Mindennek az lesz hosszú távon a következménye, hogy a külső visszajelzés, feedback egyre kevésbé tudja befolyásolni a viselkedést. Ugyanakkor tény, hogy az eredendően a szorongás oldására irányuló kényszercselekvések paradox módon éppen növelni fogják a szorongás élményét, súlyos szenvedést okozva ezzel a betegnek.

Mit mond a rendszerszemélet a kényszerbetegségről?

Végül fontos említést tennünk a rendszerszemléleti megközelítésről is, melynek alapelve bármely pszichiátriai zavar esetén, hogy a tünethordozó személy a patológiás családi rendszer, dinamika jelzője, vagy más néven ő az indexpáciens, ezért a zavart úgy érthetjük meg, ha megértjük annak a rendszernek a működését, amelyben a páciens él.

Cikksorozatunk utolsó, két hét múlva sorra kerülő részében a kényszerbetegség terápiájáról lesz szó. 

Felhasznált irodalom:

Füredi, J. & Németh, A. (2015). A pszichiátria magyar kézikönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Mórotz, K., Perczel Forintos, D. (2010). Kognitív viselkedésterápia. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Németh, A. (1994). Kényszerbetegség. Cserépfalvi Kiadó, Budapest.
Szőnyi, G., & Füredi, J. (2008). A pszichoterápia tankönyve. Medicina Könyvkiadó, Budapest.
Tringer, L. (2010). A pszichiátria tankönyve. Semmelweis Kiadó, Budapest.

A blogcikket munkacsoportunk korábbi tagja, Túri Márta Dóra klinikai szakpszichológus írta. Amennyiben úgy érzi, segítségre van szüksége lelki problémái leküzdésében, forduljon bizalommal szakembereinkhez.