Érdekességek a dohányzás történetéből

Sokszor halljuk, milyen egészségtelen a dohányzás, miféle betegségek kialakulásához vezethet, amiknek áldozataivá, jó eséllyel akár halálos áldozataivá válhatunk. Sokat halljuk azt is, hogy szokjunk le. Kevesebbet hallunk viszont arról, hogyan tegyük azt. Mit tegyünk, ha mégsem olyan egyszerű, hogy elnyomjunk az utolsó szálat és – miután nyilván egyik krónikus betegséget sem kívánjuk magunknak – soha többet nem gyújtunk rá. Mit tegyünk, ha nem olyan egyszerű abbahagyni, mint ahogy azt nemdohányzó családtagjaink, orvosaink, barátaink, környezetünk elképzelik?
A cikksorozat, aminek első részét olvassa, a dohányzás és a leszokás témakörét olyan aspektusokból igyekszik körbejárni, amiről talán kevesebb információ jön velünk szembe. A sorozat első része – talán nem meglepő módon – a dohányzás történetéből kíván felvillantani néhány érdekességet, a teljesség minden igényét nélkülözve.

Kevés kultúrnövény váltott ki annyi indulatot a történelem folyamán, mint a dohány. A hozzá fűződő szenvedélyt különböző módokon tiltották az elmúlt századokban. Annak, hogy a tiltások nem vezettek sikerre, vélhetően egyik fő oka abban rejlett, hogy már a 16. században ráébredtek az uralkodók, a dohány micsoda kiváló pénzforrás és mekkora anyagi haszon nyerhető belőle.

Hogyan használták a dohányt, mielőtt Európába került volna?

A dohányt Dél-Amerikában, az Andok mentén termesztették először, i.e. 3-5000 évvel.
A legkorábbi időktől kezdve a dohányt a  törzsek égetés útján, a füst belégzésével fogyasztották. Ennek gyakorlata a vallási rítusok eleme volt. Füstjének mágikus jelentőséget tulajdonítottak, úgy hitték, Isteneik és szellemeik kedvüket lelik az égre szálló füstben.
A keleti észak-amerikai törzsek kereskedelmi tevékenysége során honosodott meg fogyasztása Észak-Amerikában. Olyannyira kultúrájuk részévé vált, hogy az ott élő indiánok egyik legjelentősebb rituális tárgya  –  indiánregényekből és filmekből mindenki által ismert – a békepipa lett. Szívták a dohányt pipájukban alkuk kötésekor, barátságok megpecsételésére, szertartások keretében. Hitük szerint az égbe szálló füst elűzte ártó az szellemeket, a haragot és egekbe emelte imáikat.

A dohány ezidőtájt Európában nem volt jelen. Kolumbusz első útjáról hazahozott ajándékai között azonban már szerepelt, az északi őslakosoktól dohánylevelet kapott a barátság jelképeként. Az első dohányszállítmány a dohányzás szokásának, módjának ismeretével – ami nem Kolumbusz, hanem Pane nevéhez fűződik – 1511-ben érkezett az óvilágba.
Pane ferences szerzetes volt, Kolumbusz második útján érkezett a Haiti szigetekre, feltett szándéka a bennszülöttek megtérítése volt. Elsajátította nyelvüket, tanulmányozta szokásaikat, többek közt „füstölgési szokásaikat” is. Leírása szerint az indiánok kétágú csövecskéken át szívták be az izzó parázsra vetett dohánylevelek füstjét, minek következtében boldoggá, vidámmá váltak.
Roberto Benzoni hajóskapitány 1544-45-ben arról is beszámol, hogy a haiti, kubai és új-hispániai indiánok betegség esetén a még zöld állapotú növényt használták. Dohányfüsttel árasztották el kunyhóikat, ettől várva a bajok távozását. Sebeikre zöld dohánylevelet tettek, a dohánylevél kisajtolt levével mosogatták azokat.

Az újvilágba visszatérő hódító csapatok tagjai már dohányoztak, abban a hitben, hogy ez bátrabbá és erősebbé teszi majd őket a harcok során.
Termesztése Jean Nicot, francia orvos nevéhez fűződik, aki – Kolumbuszhoz hasonlóan – nem dohányzott. Saját kertjében termesztette és gyógyszerként alkalmazta a „csodatévő növényt”. Gyógyszerként való alkalmazásáról már jóval korábbról, az ókori Egyiptomból is vannak források.
Spanyolországból indult a dohány „hódító útjára”, a növény elfüstölése divatos szokássá vált. Elterjedt Európában, Indiában, Japánban, Afrikában és Kínában, az Oszmán Birodalomban is.
A dohány nagyüzemi termelése 1612-ben kezdődött. A szivarozás a 1700-as évek derekán már jelent volt, a 18. századra Európa szerte elterjedt szokás lett. A dohány cigarettában való megjelenése a 19. századhoz köthető.
A dohányzás terjedésével párhuzamosan terjedtek a dohányzást tiltó intézkedések. Az első szervezett füstellenes kampány 1603-ban született, I. János angolt király rendeletében. 1633 után Mu-rad Szultán a dohányzáson kapott személyek büntetését az orr pipával való átfúrásáról halálbüntetésre súlyosbította. Európába egyes nyugati és északi országaiban (pl. Franciaország, Norvégia) rögtönítélő bíróságokat állítottak fel. 1661-től Svájcban létrehozták a „dohányosok börtönét”.
A „nagy szellem ajándékaként”, „csodatévő növényként” emlegetett dohányra új kifejezések terjedtek el. 1621-ben írt  munkájában I. Jakab, angol király a pipát a „pokol kéményének”, a dohányzást „ördögi tevékenységnek”, a dohányosokat „elkárhozottaknak” nevezi, VIII. Orbán pápa a dohányfüstöt a „sátán füstjének”.

A dohányzás és az európai orvoslás

A dohány elterjedésével és megismerésével a népi megfigyelések is gyarapodtak. Eszerint a dohánykivonat elősegítette az emésztést, gyógyszerként adagolták székrekedéses megbetegedéseknél. Megfigyelték, hogy a dohányosok ritkábban náthásodnak meg és úgy látták, ritkábban kapnak el fertőző betegségeket (ez nem feltétlenül igaz!). A járványok elleni védekezés eszközének tekintették a pipázást.
Az idők során bebizonyosodott, hogy a lápos helyeken a dohányosok nem kapták el a maláriát. Ennek oka viszont nem a dohányzással magával, hanem a (maláriát terjesztő) szúnyogokat elűző pipafüsttel állt kapcsolatban.
Később tudományos kutatás is igazolta, hogy az allergiás fejfájásra szintén előnyös hatással volt a pipafüst vagy dohánypor. Ezek izgatják a nyálkahártyát, ami kedvező hatású az allergiás megbetegedések miatt kiszáradt nyálkahártya beszáradása ellen. Az allergiás állapotot fejfájás kíséri. A dohány miatt fellazult nyálkahártya által megszűnik a fejfájás is. A Nicot által küldött dohánynak  ezért volt sikere Medici Katalin meggyógyításában.
Adatok vannak arra vonatkozóan is, hogy fogfájásra is használták a dohányt, amiben a kor embere gyakran szenvedett. Hasznosnak bizonyult, hiszen a nikotinnak kis mértékben idegnyugtató hatása van és összehúzza a szövetet.
A dohány a közhiedelemben betöltött gyógyító szerepét a 18. század végén kezdte elveszíteni. Kialakultak a korbonctan, az élettan és a klinikai orvosi szakágak, és a tapasztalati megfigyelést a boncolás is kiegészítette.
Az erős dohányosok tüdejét lerakódásokkal telinek, ereiket szűkebbnek és törékenyebbnek találták, és ennek a megfigyelésnek alapján kezdték a nikotin romboló hatását vizsgálni.

Zöld szám

Amennyiben szeretne leszokni a dohányzásról, jelezze a területileg illetékes tüdőgondozóban vagy hívja a 06-80-44-20-44-es ingyenesen hívható zöld számot, ahol szakemberek segítik a leszokásban.

Felhasznált irodalom:

Kovács Gábor (szerk.): Dohányzás és leszokás. Medicina Könyvkiadó Zrt., Budapest, 2010.
Dr. Kovács Gábor: Hogyan szokjunk le a dohányzásról? SpringMed Kiadó 2007.
Kapronczay Károly: A dohányzás története. Internetes dokumentum, 2008
Dr. Alexy György – Dr. Pál Klára A dohányzás kultúrtörténete . In: Amega. Dohányzás és leszokás-támogatás, 2011. október