Hogyan fejlesszük gyermekünk érzelmi intelligenciáját?

Nagyon fontos hogy megtanítsuk gyermeküknek hogy hogyan kezelje a félelmeit, a haragját és a szomorúságát, hiszen ezek a mindennapok velejárói! Nem tudunk tartósan megszabadulni tőlük! További hasznos tudás hogyan kell megoldanunk a másokkal való konfliktusainkat. Azzal hogy segítünk neki felismerni az érzelmeit, megengedjük neki hogy tudatosuljon benne hogy kicsoda is ő valójában, segítünk neki kibontakoztatni saját személyiségét! Ahhoz hogy fejleszteni tudjuk gyermekünk érzelmi intelligenciáját, a sajátunkon is dolgoznunk kell! Gyermekeink ugyanis lelki életünk tükrei, szembesíteni minket a korlátainkkal. Érzelmileg intelligensnek lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk szeretni és változni életünk során. Ha tetszik, ha nem, ehhez szükségesek a nehézségek, melyek kibillentenek bennünket az egyensúlyunkból.

Mi az ami segít gyermeknevelési nehézségek esetén?

Értsük meg, hogy mit él át! Ha a gyermekünk már egy kicsit nagyobb, akkor figyelmesen kell hallgatnunk és komolyan kell vennünk, amit mond. Kérdezzük meg mi történt? Mitől keseredett el? Mitől fél? Lehet hogy egy felnőtt számára az indoklásai furcsának tűnnek, de ennek ellenére meg kell próbálnunk megérteni a szempontjait! Képzeljük magunkat az ő helyébe! Nézzük a dolgokat az ő szemével, hallgassunk az ő fülével és gondolkodjunk el a fejével! A gyermekünk ugyanis minden furcsa, vagy oda nem illő viselkedésével szokatlan reakciójával közölni akar valamit! Ezek mögött érzelmek és szükségletek vannak melyeket meg kell értenünk! Az olyan szélsőséges viselkedések mint például az agresszió, vagy a túlzott passzivitás (félénkség) mindig elakadt érzelmeket takarnak. Azt a frusztrációt, amit a gyermek nem tud megfogalmazni, kiabálással, sírással vagy dühkitöréssel fogja levezetni. Ha nem értjük meg a segítségkérését, könnyen testi betegségekben nyilvánulhat meg a lelki feszültsége. A visszatérő gyulladások, ekcémák, allergia, evészavarok, bepisilés vagy a tanulási problémák ugyanis mind-mind segélykiáltások.
Amíg a gyermek problémája meg nem oldódik, meg fogja ismételni a üzenetküldést többféle formában, többféle tünet kísérletében. Egészen addig, ameddig meg nem kapja a kívánt válaszreakciót.

Ha Önt, mint szülőt egy viselkedés meglepi, feldühíti, ha fia vagy lánya túlzott reakciót produkál (pl. állandóan szembeszegül), vagy más tünetet mutat, minden esetben tegye fel magának a kérdést: „Mit akar mondani?” Ha sikerül dekódolnunk milyen szükséglet rejtőzik a szokatlen viselkedés mögött, jöhet a következő kérdés! „Mit szeretnék én üzenni neki?” 
Ha egy gyerek összefirkálta a falat, vagy szétvágta a ruhánkat, hogy babaruhát készítsen, akkor nem feltétlen kell üzenetet keresnünk. Nem mindegy hogy 3 évesen, vagy 8 évesen csinálja ugyanezt. A fiatalabb gyerekek nem tudják, hogy vannak nehezen helyrehozható tettek, nem értik még, hogy nekünk fontos volt a szétvágott blézer. Ha 8 évesen teszi ugyanezt csemeténk, annak már valószínűleg valamiféle megfejtendő oka lehet. Amennyiben valamilyen szép dolgot készít, mégis érdemes megdicsérnünk a kreativitását. Ezután persze tegyük hozzá, hogy legközelebb ne a falon, hanem inkább egy papírdarabon élje ki azt. Elvileg minden gyermeknek két szülője van, tehát dupla esélye van rá, hogy pozitív tartalmú üzeneteket kapjon. Ha a párunk megsérti a gyermek érzéseit, nyugodtan mondjuk el hogy mit érzünk. Álljunk ki bátran a gyermekünk mellett és osztozzunk a fájdalmában! Fogadjuk el azt is, ha a párunk ilyenkor megvédi magát! Mindenki tévedhet, vagy mondhat olyat, amit nem gondolt igazán komolyan.

Hogyan fejlesszük gyermekünk társas készségeit?

A gyermek sokat tanulhat abból, ha megállapítja hogy az embereknek más és más a nézőpontja! Hiszen ilyen esetekben lehet vitatkozni és együtt megoldani a konfliktusokat. Nem érdemes azonban versenyezni hogy ki a jobb szülő, sem pedig egyéb nézeteltéréseinket belekeverni a gyermeknevelésbe.
A szülőknek persze kölcsönös tisztelettel kell megbeszélnünk, azt amiben nem értenek egyet. Így megtanítják a gyermekeinknek hogy hogyan élhetnek együtt valakivel és szerethetik őt akkor is, ha bizonyos dolgokról másképp gondolkodnak. Előfordul hogy eltitkolunk valamit a gyermekünk előtt, vagy elfedjük a valóságot annak érdekében hogy elsimítsunk egy konfliktushelyzetet? Betartjuk a szabályokat és a törvényeket? Ha nem, ne csodálkozzunk ha gyermekünk sem fogja megtenni! Mi magunk mennyire örülünk az életnek? Azzal foglalkozunk, amit nem szeretünk? Benne maradunk egy rossz házasságban? Gondoljunk bele, hogy ezzel milyen üzenetet közvetítünk a gyermekünknek a munkánkkal a szerelemmel vagy az önmegvalósítással kapcsolatban. Gondolkodjunk el a saját motivációinkon. Miért döntünk úgy ahogyan? Biztos hogy szükséges harcolunk a gyermekünkkel hogy megegye a kelbimbót? Minden szülő kötelessége felismerni és elismerni a saját szükségleteit és azokat a lehetőségekhez mérten kielégíteni. A gyermekkel való együttműködés pedig hosszútávon hatékonyabb, ha mindkét fél őszintén kimondja, hogy mire van szüksége és kölcsönösen tisztelik egymást. Nem akar a gyerek időben lefeküdni? Mondjuk el neki, hogy ez már a szülők ideje és nem fogunk vele foglalkozni.

Legyünk őszinték önmagunkhoz és másokhoz, a gyermekünknek nagyobb szüksége van erre, mint a drága játékokra!

Egyszerűen fogalmazzuk meg a saját szükségleteinket mindenféle fenyegetőzés nélkül. Ha hallgatunk a saját szükségleteinkre, az segít felmérni a helyzetet és megfelelő módon reagálnunk. Ha elfojtjuk saját, gyermekkorunkkal kapcsolatos érzéseinket (vagy azt mondjuk, jaj, de boldog volt  a fiatalságom, ami nyilván túlzás, hiszen bizonyára voltak benne nehézségek is) akkor nem tudjuk megérteni hogy mire van szüksége a gyermekünknek. Ilyenkor vagy kivetítjük a saját szükségleteinket – melyek nyilván túlzottak, vagy tagadni fogunk minden gyermeki szükségletet, hogy ne érezzük a saját szenvedésünket. Ha a szülő elfogadja a saját érzelmeit és figyel a saját szükségleteire, vigyáz a párkapcsolatára, a régi sérüléseit begyógyította, akkor képes lesz felismerni és kielégíteni gyermeke szükségleteit is.

Azt azonban ne felejtsük el, hogy ahogyan a gyermekünk nő, úgy változnak a szükségletei is. Szülőként tehát folyamatosan alkalmazkodnunk kell. Ez pedig különösen nehéz, ha elfojtottuk a saját gyermekkorunkat! Csak akkor leszünk képesek jó szülővé válni, ha begyógyítottuk saját régi sebeinket.

Mit szeretnénk, milyen felnőtt váljék majd a gyermekünkből?

Fontos tisztáznunk hogy mik a céljaink a gyermeknevelésben. Például ha önálló gyermeket akarunk nevelni, akkor nem várhatjuk el hogy a gyermekünk folyamatosan engedelmeskedjen! Tanítsuk meg inkább tárgyalni! Egy gyermek szükségleteit tisztelni nem azt jelenti hogy mindent megengednünk neki, vagy hogy sosem mondunk nemet! Hanem azt, hogy úgy mutatjuk ki az érzéseinket, hogy közben vigyázunk a kapcsolatunkra, és egyértelmű korlátokat szabunk. Akármennyire haragszunk is éppen, nem kiabálunk, vagy verekszünk. Ha például eltör egy tányért akkor elmondjuk, hogy azért vagyunk szomorúak/dühösek mert ez számunkra kedves volt, tönkrement (stb.) nem pedig pusztán leszidjuk vagy ügyetlennek nevezzük! Akkor csak a saját magába vetett hitét vennénk el tőle és ezzel nem csak rossz érzést okozunk neki, hanem a jövőben is nagyobb valószínűséggel fog hibázni. Ha egy gyerek értékesnek érzi magát, akkor figyel a többi emberre és a tettei következményeire is. Nem azért viselkedik jól, mert fél attól hogy rosszat tesz (megbüntetik), hanem azért mert felelősségteljes ember és tiszteli mások érzéseit. Hogyan érhetjük el ezt? Következő cikkeinkből kiderül!

Felhasznált irodalom:

Filliozat I. (2018) Gyermekünk érzelmeinek sűrűjében. Hogyan fejtsük meg szavai, nevetése, sírása jelentését? Urusus Libris.