Külfölfön élünk a férjemmel és 3,5 hónapja született meg a kisfiúnk. Az első 1 hét a kezdeti nehézségek ellenére zökkenőmentesen alakult,azonban ezt követően számomra lelkileg borzasztóan megterhelőek a mindennapok. Egyedül érzem magam, úgy érzem képtelen vagyok megbírkózni a mindennapokkal: megfelelni mindenkinek a környezetemben. Ellátni a kisfiamat,a háztartást, odafigyelni a kutyánkra (aki a lakásban él velünk),megpróbálni odafigyelni magamra. Úgy érzem minden nap egy hatalmas kihívás számomra. Ha sikerül elaltatni a kisfiam,onnantól folyamatosan görcsbe szorult gyomorral nézem az órát,hogy remélem jól fog aludni és nem kel fel hamar. Nagyon hamar ingerült leszek,ha sír és sokszor felemeltem már a hangomat is,amit rögtön azután meg is bántam és zokogva kerestem a kérdést,hogy hogyan is lehetek én ilyen borzalmas anya? Nem telik el úgy nap,hogy ne kérdezném meg ezt magamtól. Gyakori,hogy hangulatingadozásaim vannak. egyszer azt érzem,hogy minden rendben,a következő percben már megint agyalok és aggódom valamin. Úgy érzem,hogy kevés vagyok az anyasághoz és nem tudom megoldani az esetleges nehézségeket,amivel jár. Pedig mióta az eszemet tudom,erre vártam,hogy végre anya lehessek és mióta megszületett a kisfiam,úgy érzem,hogy nem tudom élvezni. Bűntudatom van minden nap,amiért nem tudok megfelelni az elvártaknak,hogy nem tudom kiélvezni a kisfiam első hónapjait és nem tudok felhőtlen boldogsággal anya lenni. Persze tudtam,hogy nem lesz könnyű,de valahogy ezekre az érzésekre,gondolatokra nem számítottam és nem tudom,hogy hogyan űzhetném el őket.
Sokszor ha nem sikerült megnyugtatnom beteszem az ágyába és a másik szobában a földre rogyva sírok,amíg ő az ágyában sír. Furrdal a lelkiismeret,amiért nem tudok teljes értékü anya,feleség,nő lenni nap mint nap.

Lassan több mint egy éve érzem azt hogy nem vagyok elég jó. sokszor próbálom elhitetni magammal hogy sok önbizalmam van és mondogatom magamnak hogy tökéletes vagyok de természetesen legbelül nem így gondolom.Vannak olyan pillanataim amikor csak sírok és azon gondolkozom hogy borzasztóan nézek ki és nem tudom magamat elfogadni.Ez mellé nagyon sokszor vannak dühkitöréseim rosszul kezelem a negatív véleményt és nem tudom feldolgozni az hogyha nem nekem van igazam.Ez mellé nagyon sokszor vannak dühkitöréseim rosszul kezelem a negatív véleményt és nem tudom feldolgozni az hogyha nem nekem van igazam. hirtelenharagú vagyok és nagyon könnyen dühbe jövök nagyon sokszor rossz ez viták során.Ez miatt rengetegszer bántok meg embereket akaratlanul néha még a családtagjaimat is. ezek néha csak úgy jönnek és kívülről egy hisztinek tűnik.A dühömet néha tárgyak eldobásáv próbálom levezetni utána az egészet megbánom és lelkiismeretfurdalást okozok magamnak.

Tisztelt Hölgyem!

Azért kerestem fel mert a gyerekem egy màs után többször megérinti a tàrgyakat. Ő nem veszi észre mert neki ez ugy tűnik hogy természetes de a környezete észreveszi. Mi lehet ennek az oka? Mivel tudnám ezt kezelni?

Köszönöm előre is a válaszát!

Kedves Doktornő!

2 és fél éve élek párkapcsolatban a 27 éves párommal, abból 2 éve együtt is élünk. Párom fél az öregedéstől és a haláltól. A márciustól augusztusig csak havonta egy hetet találkoztunk. Ekkor magányosnak érezte magát és elkezdett erotikus tartalmú üzeneteket váltani egy ismerősével. Nagyon csúnyán összevesztünk, de megpróbáltam megbocsájtani. Decemberben furán viselkedett és rájöttem, hogy más nőkre is ráírt hasonló céllal, de olyan stílusban, hogy biztosan lehetett tudni, hogy nem fognak neki valaszolni. Azt mondta, hogy akkor csinálta, amikor nagyon rossz gondolatai voltak. Mondtam, hogy ezt is megbocsájtom, együtt megoldjuk csak menjen el pszichológushoz. Akkor megígérte, már eltelt egy hónap, de annyira elzárkózik a pszichológus gondolatától is, hogy már azt is mondtam neki, hogy ha nem megy el szakítok vele. Nem akar elveszíteni, ismerem, tudom, hogy kikészülne, de inkább ezt is bevállalná pszichológus helyett. Mit tehetnék? Nem akarom ráhagyni, hogy soha ne vegyen komolyan, de nagyon rosszul van a gondolattól.

Kérem segítsen!

Köszönettel:
Egy lány

Hello!
Az elmult egy evben ugy erzem minden kicsuszik a kezeim kozul es vannak fuggosegeim amikrol meg soha nem beszeltem. Ugy erzem ideje a csaladom ert es a parkapcsolatomert de legfokepp magamert.

Tisztelt Doktornő/ Doktorúr. Vannak szívritmuszavarok. Extraütések, kimaradás, szaporaszívverés. Voltam kardiólogián. A 24 órás ekg-n 1x észleltek szívritmuszavart. Azon kívül mindent rendben találtak. Azt mondta a doktor úr hogy nem aggódik értem. Egyébként akkor pont nem éreztem mikor fent volt. Pár napja éjjel nem tudtam elaludni mert azt éreztem folyton kihagy a szívem. És gondolom a félelem miatt, meg úgy felment a pulzusom hogy majd kiugrott utána meg. Elkezdtem filmet nézni hogy megnyugodjak. Sikerült. Kikapcsoltam hogy akkor alszom. Eljezdödött megint. Lehet ez a szorongástól, félelemtől? Már félel az estéktől alvástól. Régebb óta van napközben is van szívritmuszavar. De van hogy napokig nem éreztem. Gondoltam ez is a stresszt miatt lehet miután nem találtak szívbetegséget. Csak miután olvastam hogy szívritmuszavartól lehete stroke meg megállhat a szív nah ezek után erősödtek ezek fel. Mit tudnék tenni hogy ezeket a félelmeimet leküzdjem? Köszönöm szépen a segítséget!

Tisztelt Doktornő!
Amióta az eszemet tudom, sosem voltam megelégedve a külsőmmel, rengeteg olyan “részem” van, ami nem tetszik, és ami miatt már-már gyűlölök tükörbe nézni és mindentől elmegy a kedvem, ha csak a kinézetmre gondolok. Az évek során ennek az állapotnak az intenzitása váltakozó volt, de úgy érzem, hogy mostanában egyre rosszabb lesz. Sok tanácsot meghallgattam már, de az olyasmi, hogy “fogadd el magad” vagy “nem a külső számít” sajnos nem segítenek rajtam, és van hogy még rosszabbul érzem magam ezektől. Tényleg nem vagyok szép, aránytalan, nem szimmetrikus vonásokkal rendelkezem és a bőröm és a hajam is, mintha ellenem dolgoznának (évek óta fodrász kezeli a vékony, exta-töredezett hajam, de utalt arra, hogy a kezelések mellett sem valószínű, hogy valaha igazán erős és szép hajam lesz. Bőrgyógyászhoz is járok, de egyelőre nem találtuk meg azt a szert amitől javulna a bőröm állapota). Ezek a dolgok rányomják a bélyegüket az élemre, ahányszor kilépek az utcára, mindig attól rettegek, hogy aki csak rám néz csúnyának tart, vagy az iskolában is ha valaki nevet valamin mindig úgy érzem, hogy rajtam (ami valószínűleg – remélhetőleg – nem igaz).
Már nagyon sokat gondolkodtam szakember felkeresésén, de amikor a szüleimhez fordultam ezzel a problémával, kinevettek és azt mondták, hogy nincs nekem semmi bajom. De én úgy érzem, hogy van és nem tudom mit tehetnék.
Nagyon örülnék, ha megosztaná velem a tanácsát és ha esetleg meg tudná mondani, hogy milyen lehetőségeim vannak ebben a helyzetben!
Előre is köszönöm!

Kedves Szabó Lili!
Egy több éve fenálló problémáról lenne szó, amelyet nem nagyon értek, de a környezetemre hatalmas befolyással van. Úgy érzem az életem szakaszokra van bontva. Az egyik szakaszban hatalmas önbecsülésem, energiám van és kevés alvást igénylek. Ilyenkor rendkívűl szókimondó vagyok és néha teszek olyan dolgokat, amelyet egyből megbánok. A másik időszakban semmi önbizalmam, önbecsülésem sincs. Rendkívül fáradékony vagyok ilyenkor és nem úgy teljesítek az egyetemen se ahogy pörgősen, dinamikusan kéne. Sokszor a hasam és fejem is nagyon fáj/görcsöl. Már 1-2 éve megfigyeltem, hogy 2-4 havonta váltakozik ez a kétféle “énem”. Nagyon megijeszt, hogy valami komolyabb mentális bajom lehet. Befolyásoló tényezőket nem igen vettem észre a két időszak váltakozásánál.
Válaszát előre is nagyon szépen köszönöm!
Üdvözlettel: Laura

Tisztelt Cím!

A szüleimmel, testvéreimmel kapcsolatos konfliktusok, illetve a férjem testvéreivel kapcsolatos konfliktusok, nehéz helyzetek kapcsán szeretnék segítséget és tanácsot kérni, elsősorban abban, hogy én hogyan tudok a kialakult helyzeten változtatni, az én személyiségemben mi az, ami ezeket a körülményeket váltja ki évek óta ismétlődően a környezetemből, a családtagjaimból irányomba.
A férjem és köztem átlagnál nagyobb a korkülönbség, van egy 15 hónapos kisfiúnk, májusban fog megszületni a második kisfiúnk. Visszatérő probléma, hogy a korkülönbség miatt (18 év) úgy érzem megbélyegeznek a férjem testvérei és mindenféle negatív tulajdonságot társítanak hozzám ahelyett, hogy megpróbálnának megismerni és elfogadni. Úgy vettem észre, hogy a férjemet is befolyásolni próbálják, “óvni” tőlem, holott normális értékrenddel rendelkezem, jó nevelést kaptam, stabil családi háttérrel rendelkezem, mindig volt munkahelyem, jól is kerestem, mégis azt érzem, hogy ennek ellenére “rossz életűnek” és hozományvadásznak stb gondolnak, ezt abból szűröm le, ahogy beszélnek és viselkednek velem. A férjemmel már próbáltam erről többször beszélni, sokszor veszekedés lesz a vége a beszélgetéseknek, néha úgy érzem nem áll ki mellettem velük szemben. A szüleim és testvéreim részéről szintén problémába ütközünk, a kisfiúnkat elfogadják de a férjemet és engem a családi eseményeken ignorálnak (főleg a bátyám). Magukról nem mesélnek szinte semmit sem nekünk. A férjemmel ellenszenvesek lettek az utóbbi időben egy félreértés miatt. Engem másfél éve próbáltak befolyásolni, sokat veszekedtem akkoriban a férjemmel és ma már úgy gondolom, hogy a szüleim ráhatása állt a problémák hátterében, sokszor voltam elégedetlen és kritizáltam a férjemet a szüleim füle hallatára is. A férjem sem tesz már semmit, hogy úgymond megkedveltesse magát velük, úgy érzi nem kell erőltetnie azt, amit a másik fél nem akar.
Ezek a problémák nem mindennaposak, időszakosan vannak jelen az életünkben, mégis vannak olyan periódusok, mikor akár napokig ezeknek a hatása alatt vagyok és olyankor a férjemmel is több a konfliktusom.
Válaszukat előre is köszönöm!
Üdv.: Süveges Adrienn

Jó napot szeretnék segítséget kérni abban hogy hogyan szerezzem vissza a párom….. Előre is köszönöm a segítséget

Üdvözlöm, szép napot!
Van egy barátnőm, aki egy évvel fiatalabb nálam. (20 éves vagyok)
Két és fél hónapja vagyunk együtt. Rengeteget hazudott.
Sok barátja volt, de egyik kapcsolata se volt az igazi. (elmondása szerint)
Rengeteget hazudott, bántott.
Kibeszélt a barátnőjével, amit küldtem neki képet, azt ő továbbküldte és kibeszélt.
Volt egy ismerőse akit tudja, hogy én utalok. Többször is megbeszéltük, (ígérgette) hogy megszakítja vele a kapcsolatot. Nem tette. Sőt, felment a lakására. (Nem csalt meg azt tudom)
Ígérget, nem tartja be.
A legutolsó veszekedésünk alkalmával is “utolsó utáni” esélyt kért.
Most is ugyananez van. Az életére is esküdözik, hogy megváltozik, őszinte lesz, mindent elmond, sír nekem a telefonba, gyógyszert is bevett, mert “nélküled nincs élet”.
Nagyon szeretem. Azt mondja ő is engem. De én úgy gondolom, hogy aki kibeszélt, hazudott, eltitkolt dolgokat az nem szeretett.
A kérdésem valójában annyi lenne, hogy én reagálom túl? Ön szerint szeret engem ezek alapján, amiket leírtam? Szeretet ez? Megtudna változni? Érdemes hinnem benne, hogy most tényleg jó lesz?

Kérem ennyi kevés információ alapján is segítsen ebben az ügyben.

Tisztelettel Köszönöm!Dániel

Tisztelt Cintia!

Bár (még) nem vagyok, és nem is voltam várandós, mégis számomra megmagyarázhatatlan félelmet érzek, ha a terhességre és főként a szülésre gondolok. Szeretnék gyermeket, gyerekekkel is dolgozok a munkám során, de úgy érzem nehezen bírkózok meg ezzel a fel-feltörő érzéssel. Nincs egészségügyi problémám, és nem emlékszem rá, hogy valaha ért volna ilyen jellegű trauma, illetve a saját születésem nagyon nehézkes volt édesanyám vérzéssel sürgősségi császárral hozott a világra, nem tudom ez befolyásoló tényező-e? Már eljutottam oda, hogy meg tudom nevezni a konkrét félelmeimet ezzel kapcsolatban, de nem tudom hogyan bírkózhatnék meg vele. Félek attól, hogy fogyatékos lesz a gyermekem, a szülés körüli oxigénhiányt okozó állapotoktól, mert tudom mekkora kárt okozhat egy gyermeknél. Félek a fájdalomtól is és attól, hogy a terhesség alatt hibát vétek, nem figyelek eléggé ezért kárt okozok a gyermekemben. A szülést követő napok is félelemmel töltenek el, a napirend a gondozás szoptatás témaköre még mindkg idegen számomra. Nem tudom, hogy normális-e ez a fajta félelem, vagy olyan mértékű amivel már szakemberhez kell fordulni? Tud-e ilyen ügyben a pszichológus segítséget adni, vagy más szakterülethez érdemesebb fordulni?
Köszönöm a válaszát!

Kedves Pszichológus!

Az én problémám az lenne, hogy nem tudom mit kezdjek azzal a helyzettel, hogy a párom alkalmanként füvezik, és ez engem nagyon zavar? Nem tudom mit csináljak.. minden tökéletes köztünk.. de ezzel az eggyel képtelen vagyok megbékélni. Amikor a barátaival van, akkor majd megőrít a gondolat, hogy most biztos csinálja.. és ilyenkor arra gondolok, hogy lehet épp be van szívva és nincs teljesen magánál.. előttem van a beszívott arca, ahogy nevetgél a barátaival.. Az elmondása alapján alkalmanként szokta csinálni, és nem tudna függő lenni, és elítéli a drogozást, és azzal, hogy ő ezt csinálja, nem árt senkinek se, beleértve engem is. Az elmondása alapján segít neki kiereszteni a fáradt gőzt és segít ellazulni, és mikor a barátaival van, alkalmanként szokták csinálni. És mégis nagyon zavar, mert nem értem, miért kellenek ezek ahhoz, hogy valaki jól érezze magát, vagy hangulat legyen? Korábban is volt már ebből vitánk, és mindig próbálom ezt elfogadni, de mindig előtör belőlem ez az érzés újra meg újra, hogy ez mennyire zavar. Próbálom elfogadni őt, mint társamat, ahogy van.. de egyszerűen ezt nem tudom.
Ráadásul az is elbizonytalanít, hogy a jövőben családot is szeretnénk.
Én minden káros szokást elítélek. Vagyis pontosabban azzal, hogy valaki jól érzi magát, azzal nincs bajom. De amikor lerészegedik az ember, és valaki úgy érzi jól magát, hogy modosult tudatállapotban van, azt nagyon nem birom.
Egyébként minden rendben van köztünk, és nagyon jó társ. De ezt nem tudom hogy fogadjam el, vagy mit csináljak, engem nagyon zavar. Amikor megmondtam neki, hogy ez nekem így nem jó, közölte, hogy hát ő akkor is fogja csinálni. Nem tudom, mit csinaljak. Ráadásul erről sosem beszélt velem, sose mondta el, egyszercsak amikor a barátaival voltunk, elővették és szívtak.. akkor nagyot csalódtam benne. Mert úgy lett volna korrekt, ha elmondja.

Nem tudom, mit tegyek, vagy hogyan reagáljam le a helyzetet, egyáltalán menthető-e így a kapcsolatunk?

Válaszát köszönöm!

Üdvözlöm!
Párkapcsolati gond miatt fordulok szakemberhez.
Párommal lassan fél éve vagyunk együtt. Én 24 éves párom 20. Férfi-férfi
Közel egy éve ismerjük egymást. “Nehezen” indult a kapcsolat, mert a megismerkedés után én még nem igazán álltam készen új kapcsolatra de ő szeretett volna. Emiatt volt is köztünk 2-3 hónap szünet. De utána tavaly augusztusban össze jöttünk. Nagyon jól mentek a dolgok. TÉNYLEG nagyon boldogok voltunk mindketten. Ő szeptemberben kiköltözött külföldre én pedig rá 2 hónapra mentem utána mindent magam mögött hagyva. Kijöttem, eleinte még jól mentek a dolgok utána jött a karantén. November óta 0-24 együtt vagyunk. “Kezdünk egymás agyára menni”, de inkább én az övére. Folyamatos sérelmek érnek, hogy semmi se jó amit csinálok, de ha csinálok valamit az se jó. Gyerekes vagyok, határozatlan, nem tudok kommunikálni, egy nagy csi**ka vagyok, az is probléma, hogy veszekedni se tudunk mert én kerülöm a konfliktust. Telefonomat folyamatosan ellenőrzi kivel beszélek. Szerinte én b*sztam el az egészet és nem tudja, hogy tud-e úgy szeretni megint mint régen. Volt mikor a fejemhez vágta, hogy nem is akarta, hogy jöjjek utána, bárcsak ne ismert volna meg. Mindenért én vagyok hibáztatva.
Szerinte nem vagyok normális. Beszélgetni se akar már velem, helyette a telefonon játszik egész nap, mert menekül előlem. De azt se akarja, hogy elmenjek mert

Szép napot. Szeretnék kérdezni. Vagyis tudnànak nekem segìteni abban,hogyan éljek egy hàztartàsban a férjemmel,mert külön költözni anyagi okok miatt nem tudok. Nem vagyok màr önmagam. A csalàdomtól,baràtaimtól elszigetelt,nincs hovà mennem. A gyerekeimet ellenem fordìtotta. Testi,pszichikai bàntakmazàs,megalàzàs, szeretet megvonàs, minden volt màr,van is folyamatosan. Élvezi,tudom.Làtom. Próbàlok két làbbal àllni a làbamon, de sokszor érzem kicsúszik làbam alól a talaj, van mikor megingok,hogy igaza van,hogy ezt érdemlem,hogy rossz feleség vagyok és rossz anya. Munkahelyen,tàvolabbi ismerősök akik tàvolról bár ,de felfogjàk mindezt, csak annyit mondanak hogy költözzek el. Nem tudok. A bankkártyàm nàla van,nem adja ide. Ha készpénzhez jutok, úgyalakìtja,hogy muszàj legyen élelemre költenem vagy nélkülözhetetlen dolgokra. Olyasmiben is engedélyét kell kérnem,mit vàsàrolhatok meg és mit nem. Ha példàul munkatàrssal megbeszélem,hogy hoz 30 tojàst màsnapra, akkor nem ad rá pénzt,élvezi hogyan szégyenülök meg. Van,hogy azzal büntet a szabad napjaimon,hogy nem szólalhatok meg egész nap, különben elveszi a telefonom és kizàr az utcàra. A gyerekeimmel elhitette,hogy bolond vagyok. Lehet,hogy tényleg bolond vagyok? Én màr nem tudom. Szeretnék szakembert fizetni,de ilyen körülményben nem tehetem meg. Ha tud,kérem segìtsen. Hogy mit tehetek és valóban velem lehet e a probléma,valóban olyan rossz ember vagyok e. Mert sokszor màr nem tudom a vàlaszt. Azt mondta ha valami nem tetszik, takarodjak el. Persze ő úgy gondolja,hogy pénz és a gyerekeim nélkül. Köszönöm,ha segìt.