Azzal a problémával szeretnèk kèrni tanácsot hogy fèrjemmel anyósom miatt megromlott a házasságunk 3 fiú gyermeket nevelünk a problèma ott kezdődött, hogy gyermekünket meg csípte egy mèhecske allergiás reakció lèpett fel nála elvittem az orvoshoz adott neki egy injekciót belázasodott hatalmasra dagadt a lába felhívtam az anyosomat hogy tudna e vigyázni rá mert sajnos nekem menni kellett dolgozni erre ő azt mondta hogy nem mert ott van a másik unokája nehogy elkapjon tőlle valamit könyörgöm egy csípèstől mit lehet elkapni tudni kell hogy anyósom nem dolgozik otthol van anyukámhoz nem tudtam vinni mert ő dolgozott a problèma hogy a fèrjem odáig van az anyjáeèrt ès nem foglakozik vele azt mondja hogy èn gondolok mindent rosszul az ő anyukája maga a tökèj nem is mert neki szólni semmit ès mindenèrt engem hibáztat

Kedves Pszichológus!
Olyan problémával keresem, hogy kb 1 évvel ezelőtt megismertem egy férfit, de akkor kiment külföldre dolgozni. Az utóbbi időben elég sokat beszélgettünk, majd mikor hazajött találkoztunk is. Viszont tett egy olyan dolgot ami nekem nem tetszett, és eléggé összevesztünk. Ő nem értette a problémámat, majd utólag visszagondolva rájöttem, hogy túlzásba esetem.
Bocsánatot kértem tőle, de semmi reakciót nem kaptam rá. Tudok még valamit tenni? Tuok még neki mondani valamit? Eléggé bánt a dolog.

Előre is köszönöm a válaszát!

Elöljáróban van néhány dolog amit, érdemes tudni, talán köze van a dolgokhoz. Apám alkoholista volt, verte anyámat, mikor 7 éves voltam elváltak. Egy ideig egyedül nevelt, aztán mikor 9 vagy 10 éves voltam összejött egy férfival. Tőle született 2 fia. Azóta együtt élünk de családra nem igazán hasonlítunk. 10 éves korom óta segítek anyámnak, most 19 vagyok, már egyedül is megtudom csinálni a házimunkát stb. Neki természetesen ez nem elég, elvárja hogy mindent megcsináljak szó nélkül helyette. Ha 10ből 9 dolgot megcsinálok jól, akkor neki csak az az 1 tűnik fel, amit nem csináltam meg. Anyám azóta nem dolgozik, amióta az öcséim megszülettek, vagyis most takarít napi 4 órában kb. A pót apám rendesen dolgozik, mostanában rengeteget túlórázik.
És akkor kezdjük is a gondokat megfogalmazni. Most fejeztem be a középiskolát. Érettségim és egy szakmám van tehát 5 évig tanultam. Ugye amióta a fiúk megszülettek (vagy pontosan nem tudom mióta, lényegtelen) családi adókedvezményben részesülünk. Ezt addig kapjuk amíg a 3 gyerek tanul, tehát ha én megyek egyetemre, akkor most is kapnánk. Na és a gondok itt kezdődtek. Én nem szerettem volna továbbtanulni, mert úgy gondoltam hogy a szakmámmal is jó pozíciót tudok szerezni. És mivel én nem mentem tovább, ezért anyámék elestek elég sok pénztől amit utánam kaptak. Ezért csakis engem okolnak, elhordanak minden szarnak, kibeszélnek mindenkinek, akinek amúgy semmi köze nincs a dolgokhoz, veszekednek velem, hónapok óta folyamatos harc megy köztünk, mert én milyen önző vagyok mert nem mentem tovább tanulni és ez mekkora pénzkiesés. A ráadás, hogy nekem van egy párom már másfél éve. Na ő sehogy sem tud anyámnak megfelelni. Ezt természetesen nem neki mondja, hanem nekem és anyámat próbálom rávenni hogy legyen már kedvesebb, ami ugye még több konfliktus. Anyám a páromon keresztül próbált rábeszélni a tanulásra, megállította az utcán, fb-n írt neki, csak hogy én menjek tovább. Hozzáteszem mindezt a felvételi határidő előtt 1-2 hónappal, előtte még csak beszélni sem beszéltünk róla. Ebből kifolyólag pedig a párom már nem jár hozzánk, anyám utálja mert nem beszélt rá a továbbtanulásra. Ahogy mondta: „Hát nem kedveljük. Egy dolgot kértem tőle azt sem tudta megcsinálni.”. Anyám természetesen azóta sem tudja elengedni a továbbtanulást, naponta a fejemhez vágja hogy miattam nem kapnak több pénzt, hozzámvágja a bérpapírokat hogy nézzem meg mennyit von le az állam, ha boltban vagyunk nézzem meg mennyit fizetünk és milyen szűkösen vagyunk, azt mondja hogy évekig a fejemhez fogja vágni milyenhülye voltam hogy nem mentem tovább.

A párommal rengeteget beszélgettünk a továbbtanulásról. Nem próbált rábeszélni, úgy gondolja hogy elég érett vagyok már ahhoz hogy ilyen döntéseket tudjak hozni. Természetesen nincs ellenemre a tanulás, a terveim között szerepel, hogy a jövőben szeretnék továbbtanulni. Most szeretnék önállósodni. Érettségim, szakmám megvan, nem vagyok idióta. Egyszerűen csak szeretnék végre abból a mérgező környezetből kiszakadni, összeköltözni a párommal, dolgozni. Tudom hogy ez nem ilyen egyszerű és biztosan lesznek olyanok akik nem értenek velem egyet.

Rengeteg konfliktusunk van a párommal ebből kifolyólag, hiszen anyám mindenért őt okolja, amit részben éreztet is vele, pl. flegmán köszön neki az utcán. Rengeteget sírok, idegeskedem, szorongok. Úgy érzem anyám mindent tönkretesz, viszont néha úgy érzem hogy én tettem mindent tönkre és mindenkinek jobb lenne nélkülem. A párom ugyanígy megviseli ez, ami miatt én még rosszabbul érzem magam.

Mit csinálhatnék az anyámmal? Én rontottam el, tényleg én vagyok a hibás? Mi lehetne a megoldás?

Köszönöm a választ!

Az én félelmeim az “emberektôl”alakultak ki.Évek óta akárhol lakunk együtt vagy külön(egyik testvéremmel lakunk együtt),mindig drogos, alkoholista,vagy elmebeteg a szomszéd, aki különbözô mértékben megkeseríti az életünket. Ránk nincsenek tekintettel.Pl. feljelent azért amit ô csinál,neki indent szabad, stb. Leginkább a zaj zavar, amit feleslegesen keltenek, olykor éjszaka is. Próbáltuk szép szóval, hatósággal,tartósan nem hat.Most falun is már nappal, éjjel is gyakran zajong valaki, nem csak a szomszédban, de persze az a legkellemetlenebb. Nem tudjuk megszokni.
A szorongás csak nô bennem, emberek közé már vonakodva megyek, mert az ok nélküli támadástól tartok. Volt már ilyen is. Kilógunk a sorból, mert normálisan viselkedünk, betartjuk az együttélés szabályait, nem iszunk, szeretjük a csendet, olvasunk, nem keverjük a nappalt az éjszakával, dolgozunk, nyugalomra vágyunk, mégis folyamatosan el kell szenvedjük, hogy sokan nem ezt teszik, s nem áll mellénk senki ez ügyben. Próbáltuk már.
Miért van ez? Hogy lehet ebbôl a helyzetbôl kiszállni?Nagyon rossz a kedvem, mert úgy érzem nincs kiùt. Vannak olyanok is akik sosem élnek át ilyet. Az hogy lehet? Ép érzékszervekkel, gondolkodva nagyon nehéz ez.
A választ elôre is köszönöm
Üdvözlettel: Szilva

Jónapot egy 17éves lány vagyok és szeretném leírni a problémáim, mert úgy érzem valami gond van velem, de nem merek orvoshoz fordulni. Kezdeném a rohamokkal amik havonta vagy 3x előfordulnak.
Mikor valami miatt felzaklatom magam legyen az valami apróság is kezd a szívem nagyon gyorsan verni, mintha ki akarna ugrani a helyéről, de ez nem mindig van. Légszomjam van, úgy érzem megfulladok és nem jutok levegőhöz és csak kapdosom a levegőt. Egyszerre ráz ki a hideg és a meleg. Érzem hogy lever a víz majd az egész testemen végig fut a hideg. A kezem jéghideg és folyik róla a víz. A kezembe és a lábam a görcs áll nem tudom mozdítani annyira zsibbad és rezeg. A mellkasom mintha ki akarna ugrani a helyéről. Megállás nélkül csak sírok és nem tudom abba hagyni, amint megpróbálok lenyugodni valami vissza ránt elég egy apró mozdulat vagy egy rossz szó vagy gondolat. Szédülök, hányingerem és ájulásérzésem van. Rettentően félek hogy infarktom lesz vagy megfulladok. Menekülni akarok. Elmenekülni valahová hogy lenyugodjak. Nem merek egyedül maradni mégis menekulok hogy egyedül lehessek. Ha valaki segiteni akar annyira meghatódok hogy megjobban rám jön. Ezek mellett félek egyedül lenni, félek a buszon vagy emberek közt. A sok embertől rám jön a szédülés és a hányinger és kényelmetlenül érzem magam. Félek egyedül maradni mert ha bármi baj lenne egyedül lennék. Mindig félek attól hogy újabb rohamon lesz sőtt rettegek! Rettegek még a mélyviztol és a víz sötét mélységétől. Mostanában elég sokszor fáj a fejem a hátam és a szemem nagyon rángatózik és ok nélkül rámjön a sírás. Depresszióban is szenvedek kb. másfél éve, de ezt csak magamtól gondolom. És állandóan angyalok valamin. Mégha teljesen felesleges akkor is hetekig, sőtt hónapokig képes vagyok szomorkodni, összetörni, sírni miatta és rettentő bűntudat vagy bizonytalanságom van olyan dolgok miatt amit biztosra tudok hogy lehetetlen hogy én megtenném, pl. Megölni egy szerettemet. Túl sok mindenen agyalok, nem tudom nyugodtan lenni, nem tudom jól érezni magam a gondolataim miatt. Túl sok bántást kapok testit és lelkit is amik tönkre tesznek es az önbecsülésem már rég romokban hever. Gyakran öngyilkosság is megfordul a fejembe. Van hogy nem tudok uralkodni magamon és bántom magam és félek, hogy a szeretteiket is bántam. Nem tudok senkihez sem fordulni szüleimnek nem merem elmondani hogy mi is történik velem semmit sem tudnak és pszichológushoz sem merek elmenni.
Várom a válaszát, remélem tud nekem segíteni.

Jó napot az lene a problémám meg csalt a párom 3 hónapja de nem tudok túllépni rajta folyamatosan sírnék és csak ez tud a fejembe járni feszült vagyok folyton nincs élet kedvem 🙁 napról napra rosszabb hogyan tudnám ezen túl tenni magam

Jó napot kívánok doktornő! 160 cm magas vagyok és 50 kg. Szeretnék 10 kgt fogyni, csak nem indul meg lefelé a súlyom, ez lelkileg nagyon megvisel… Szeretném kérni a tanácsát, hogy hogyan érjem el, hogy el induljon a fogyásom?! Köszönöm szépen előre is a válaszát!

Nagymamámal álmodom aki már nagyon rég meg halt, de nem is ismertem kicsi voltam annyit tudok hogy az ágyam melett ült mindig! Mostanság furcsa dolgokra lettem figyelmes mit tegyek vagy mit tehetek ellene? Érzem higy körülöttem van néz és figyel álmomban mindig hív magához.

Tisztelt Hölgyem,

Elvált 41 éves nő vagyok,7 éves kisfiam egyedül nevelem,kb.2 éve kezdtem ismerkedni párkapcsolati célból,főként társkereső oldalon, nem sok sikerrel. Úgy érzem, ugyanazokat a tipusokat vonzom be, vagy én lettem túl naiv.Tudom mit szeretnék, határozott vagyok,viszont labilis férfiakba futok bele, akik később megijednek, és búcsút mondanak.
Azaz, elején lelkesek, úgy tűnik, szeretnék a kapcsolatot,tesznek is érte majd, miután a fizikai együttlét is megtörténik, hezitálni kezdenek, hogy mit is szeretnének a továbbiakban. A fizikai együttlétet jónak tartják, arra nincs panasz.
Tudom, hogy a férfiak vadászni szeretnek, amiért küzdeni kell sokáig, az jóval értékesebb. EGy darabig persze, mert utána ugyanez a probléma előjön, előjöhet.
Elvált férifaknak több az idő – nincs gyermek velük egyfolytában – így,ők szabadabbak, többfelé kívánnak ismerkedni, élni, azaz gyorsabban unnak rá a kapcsolatokra.
Miként lehetne ez megelőzhető? Bennem van a hiba, vagy csak hasonló mentalitásút lenne érdemes találni? 2X az ember elvileg ugyanabba a folyóba nem léphet, de mégis…
Előre is köszönöm.

Miert van az h 20 ev hazassag alatt nem voltam kulon a paromtol csak ha dolgozott, elvaltam 10 éve uj kapcsolatomba nem tudom elfogadni ha erre lmegy a haverokkal par napra, ki tudok nagyon borulni ezek miatt. Minden jo a kapcsolatban csak ezt nem tudom elfogadni, mit tudna mondani h ez változzon. Kotodok hozzá nagyon,
Koszonettel

Jó napot. A kategória nem megfelelő mert több is igaz a betegre. Nem én vagyok a beteg csak az ő segítésére kérek tanácsot. A bátyám 33 éves. Mindig is vissza húzódó volt nem igazán voltak barátai. Ez iskola után kisebb bezárkózást eredményezett ahonnan anyám próbálta ki rángatni. De amikor ő meghalt 10 éve ez csak sújosbodott főleg hogy anyu el vesztését se tudta könnyen fel dolgozni, vagy még ma se dolgozta fel. Mostmár kB 5 éve a házat sem hagyta el és ezért eléggé le is épült. Röviden tömören ennyi, de az is probléma hogy nem tudunk felé nyitni, apám se (bár ez az egész családban nagyrészt igaz) egyébként nem tűnik depressziósnak de ha esetleg nem is az a közösségi, munkás életbe fizikuma és 10 év alatt kialakult kommunikációs problémák miatt nem tudna be lépni max rengeteg segítség után. Az lenne a kérdésem hogy hogyan kellene bele kezdenünk. A választ előre is köszönöm.

Nem igazán tudom mi bajom, csak választ szeretnék kapni a probléméimra. Sajnos pénzem nincs, így pszihológusnak nem tudok fizetni, viszont szükségem van segítségre.
Röviden tömören: állandóan lehangolt vagyok, az életem céltalannak érzem, a jövőmet szinte reménytelennek látom, és a hangulatom folyamatosan változó. A hangulatom leginkább úgy tudnám leírni, hogy “időszakok” vannak. Jó és rossz időszakok, amiknek a hossza határozatlan. Néha csak pár nap, de hónapok is lehetnek, rosszabb esetben pedig percek alatt a hangulatom tökéletesen az ellentéte tud lenni az eredeti hangulatomnak minden ok nélkül.
Másik probléma a folyamatos önbizalom hiány, szorongok nyilvános helyeken, sokszor nem kapok levegőt, és amikor próbálom elmondani a barátaimnak mi baj, kinevetnek, vagy nem vesznek komolyan.
Szintén egyik nagy problémám hogy már betegesen hazudok a szüleimnek. Próbálok nem hazudni, de bármit kérdeznek, olyan dolgok jönnek ki a számon, amit nem is akarok kimondani, és akaratlanul is hazudok. Mintha nem is én lennék olyankor. Persze sokszor kaptak már hazugságon, amit csak újabb hazugságokkal próbáltam menteni. Teljesen el is vesztettem emiatt a szüleim bizalmát, bár az is igaz, hogy én sem bízom bennük már kis korom óta.
Röviden ennyi. Válaszát előre is köszönöm!

Kedves szakértő Marika vagyok 32 éves az a legnagyobb problémám hogy nem találok egy komoly férfit magam mellé. Mindig olyanokkal hoz össze a sors akik nem illenek hozzám és komolytalanok. Sokan mondják hogy nálam idősebb férfiakkal kezdjek ne mindig huszon évesekkel mert azokban csak csalódni fogok és rájöttem hogy ebben van valami igazság. Az a baj hogy én mindig is a nálam fiatalabb pasira buktam és pórul is jártam mindegyikkel mert egyik se vett igazán komolyan engem és csak a szex az ami működött mindegyikkel de lelkileg egyik sem értett meg sőt inkább csak bennem keresték a hibákat. Nem volt sok kapcsolatom eddig de egyik se tartott sokáig mert általában mindig elhagytak a pasik. Azt mondják rám hogy én nagyon ragaszkodó vagyok megfojtom őket a szeretettem és nem hagyom élni őket. De én ilyen vagyok sajnos szeretem ha a párom csak velem foglalkozik én vagyok számára a minden. Tudom jól hogy ez beteges amit én csinálok mert nem kéne ragaszkodnom egy pasihoz sem de ez az érzés erősebb nálam. Egyszerűen nem tudok meglenni pasi nélkül muszáj hogy legyen mellettem egy társ mert akkor senkinek érzem magam. Nem tudom elmondani hogy mit érzek de egy biztos hogy nagyon rossz. Szeretnék kigyógyulni ebből a társfüggésből mert megőrülök. Kérem adjon tanácsot köszönöm!

Tisztel hölgyem/uram.
6 hónapja szorongásom van, szívtájék fájdalommal indult és lassan minden orvosnál voltam , szerencsére sehol semmi gond. -közbe izom fájdalmaim lettek. A sok vizsgálat és elképzelt betegség során nyugtatót írták fel 1,5 hónapja. Alprazolam 0,25. Azóta egyfolytaba szédülök, ez mellé kaptam antideprenszast is Depresinal amit nem tudtam szedni mert még jobban szorongtam, ezt ki cseréltek tritikora ami segít az alvásba. Ezek után is egyfolytaba szédülök,nem tudok figyelni , koncentráció zavarom van.kb 10 napja kezdtem csökkenteni az alprotalam fel tablettára. Egyre rosszabbul érzem magam , gyenge vagyok ideges és mintha megőrülni kezdenék, minden zavar , pulzusom pillanatok alatt 120. A kérdésem az, hogy ön szerint a gyógyszertől szédülök és vagyok rosszul vagy nagyon kicsi az adag és a szorongástól szédülök? Ahogy be veszem kb 2 órát jobban vagyok de akkor is nagyon szédülök, de utána maga a pokol. Izadok, szédelgek, ideges vagyok , nem tudok koncentrálni, nem tudom elviselni még a csaldomot is. ( két kisgyerek) sajnos nem nagyon kapok ahol elek jó pszhiológust. Válaszát nagyon várom és köszönöm Orsi.

Jó napot! Szeretnék segítséget kérni abban, hogy a diagnosztizált nárcisztikus személyiségzavaros fiammal kapcsolatban mit tehetek és mit kell tennem. A kapcsolatunk jó, de olykor terhes számomra. Tavaly mondták ki a válásomat, rajta kívül még két gyereket nevelünk volt férjemmel közösen, a nagyfiam, aki miatt most a kérdést felteszem, szeptemberben lesz 28 éves, a lányom 16 múlt, a kisebbik fiú 15 lesz szintén szeptemberben. A válást én kezdeményeztem, és tudom, hogy nem vagyok pszichológus, de szerintem a volt férjemnek is hasonló problémája van, mint a nagyfiamnak. Nekem két év terápia volt segítségemre hogy a válásig eljussak. 2018 nyara óta élünk külön, a két kisebb gyerekkel heti váltásban vagyunk a korábbi családi házban. Ez az én ötletem volt, mert a gyerekekkel korábban szinte kizárólag én foglalkoztam, és úgy éreztem, hogy az apjukra is szükségük lenne. A fiam az anyámnál él. Tavaly novemberben került olyan állapotba a munkahelye elvesztése után, hogy hetekig nem kelt ki az ágyból, ekkor az apja segítségét kértem, hogy valamit csináljunk vele, mert egyre rosszabbul van.
Az apja nem különösebben foglalkozik a legnagyobb gyerekével, egyszer konkrétan ki is mondta, hogy ő leírta már, anyagilag viszont valamennyire támogatja. Kétszer elkezdte az egyetemet (értelmes gyerek nagyon), de fél-egy év után kimaradt. 20 évesen érettségizett, utána az egy év egyetem után valamit dolgozott, de nem találta a helyét. Egy éven át külföldön is volt, a barátnőjével lakott, dolgozott, nyelvet tanult, aztán mikor hazalátogatott onnan, a barátnője a távolból kirakta. Azóta van egyre rosszabb állapotban, de ekkor még az apja is segítette. Ez 2016 novemberében volt. 2017-ben felvették másodjára is az egyetemre (szociológia szakra), de most már csak fél évet járt oda. Utána dolgozni kezdett, és tavaly novemberig dolgozott is, azóta viszont hogy akkor elvesztette a munkáját, nem talált másikat. Egy darabig lakott együtt az apjával, hogy keressenek valami közös hangot egymással, de nem találtak, és közben az apjának lett egy barátnője, így gyakorlatilag őt kirakta a közös albérletből, ekkor költözött egy barátjához másfél hónapra, majd onnan az anyámhoz.
December elején a pszichiáter beutalta a Kiskovácsi kórházba, ott diagnosztizálták depresszióval és nárcisztikus személyiségzavarral, borderline és antiszociális vonásokkal és autizmus spektrumzavarban való enyhe érintettséggel. Rendszeres fűfogyasztó mióta Dániából hazajött. Velem rendszeresen találkozik és sokat beszélgetünk. A testvérei szeretik, felnéznek rá.
Mióta megkapta a diagnózist, azóta nem történt előrelépés, nem keresett pszichológust, szedi a depressziójára kapott gyógyszert, azt mondja, hogy segít neki, de más nem történt. Állást is keres, de nem történt érdemi előrelépés.
Az elmúlt időszakban számomra kezdett igen megterhelő lenni a vele való kapcsolat, pont azért, mert nem történik változás. Semmi nem elég jó neki, azt mondja, hogy nem akar erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy kicsit jobb legyen, mert attól még ugyanolyan szar lesz neki. Így most gyakorlatilag élősködik a nagyszülein és a szülein is.
Nem tudom, mi a megfelelő, amivel neki tudnék segíteni. A támogatásom ellenére nem történik érdemi előrelépés az életében, 28 évesen még úgy sem viselkedik, mint egy kamasz (a két másik kamasz gyerekemmel összehasonlítva).
Tudom, hogy most nem tudtam teljesen kifejteni az egész helyzetet, és biztos több kérdés felmerül még. Nem tudom, hogy mivel teszek neki jót. Kétféle érzés van bennem, egyrészt az, hogy kihasznál mindent és mindenkit maga körül, és ez rám is vonatkozik, másrészt meg hogy nem egészséges és ép a lelke, és ezért támogatnom kell, mert más nincs, aki törődik vele a családján kívül. Ugyanakkor a volt férjem után eléggé nehéz volt magam összerakni, és nem szeretném azt sem, hogy most a fiam miatt kerüljek nehéz helyzetbe önmagammal.
És a másik két gyerekre is gondolok közben, akik egyrészt ragaszkodnak a testvérükhöz, másrészt meg példát mutat nekik az életvitelével.
Köszönöm előre is megtisztelő válaszukat.