Jó napot. Egy hónapja veszítettem el anyukámat, azt hittem idővel könnyebb lesz, de csak rosszabb. Rákos volt, az orvosok mondták hogy nincs sok ideje, januárban kezdődött úgy hogy egy foltot találtak a tüdején, úgymond “semmi” baja nem volt, dolgozott. Májusban már fájdalmai voltak, 3 héttel a halála előtt lebénult.
Nem tudom elhinni hogy ilyen gyorsan elvesztettem, esélyt se kapott a gyógyulásra.
Úgy érzem megszakad a szívem, semmihez sincs kedvem, egész nap csak sirnék. Férjnél vagyok van 2 gyerekünk, 5 és 3 évesek. Nincs türelmem hozzájuk, folyton kiabálok. Ha sírok azt mondják ne bőgjek már megint. Mindenki azt mondja engedjen már végre el, de nem bírom. Néha úgy érzem jobb lett volna ha én halok meg, őt nagyon szerették a gyerekeim. A férjem áprilisban vesztette el az anyját, ő túl van rajta, ha próbálok vele beszélni azt mondja el kell engedni, nem érti hogy nem megy. Minden nap járok a temetőbe, csak ülök ott. Ha nem megyek ideges leszek. Tudom hogy még korai, még csak egy hónap telt el, de úgy érzem napról napra rosszabbul vagyok. Csak az jár a fejemben hogy nem szabadott volna meghalnia. Még csak 52 éves volt, élni akart. Nagyon hiányzik, kórházban halt meg, nem látogathattam, úgy érzem nem tettem meg mindent hogy életben maradjon. Egyedül kellett meghalnia, nem voltam ott vele, egyedül hagytam.

Jó napot kívánok azt szeretném megkérdezni hogy irt a csomos doktor úr antidepresszáns gyógyszert sertagen-thogy az fog e hatni ??reggel remegve kelek és este is úgy fekszek le de kívülről remegek hanem belülről ha már egy kicsit fáj valamim azt hiszem nagyobb bajom van és megyek orvosról orvosra csak aludnál folyamatosan nem eszek nincs kedvem semmihez és senkihez csak kattog az agyam nagyon szépen köszönöm hogy leírhattam a problémám remélem tud segíteni

Kedves Veronika!
Az utóbbi időkben valahogy nem találok kiutat a nehézségeimből. Ezért is gondoltam, hogy írok Neked.
Körülbelül három hete a nővérem egy házi buliban volt, ahol nagyon jól érezte magát. Miközben elmesélte, hogy mi történt vele, szomorú lettem. Azt éreztem, hogy nekem sosem lesznek barátaim, akikkel tudok néha-néha bulizni/jól érezni magam. Tudtam, hogy a bulizás még korai nekem, de leginkább a jövő miatt féltem. Úgy gondoltam, hogy majd alszom rá egyet, és a szomorúság eltűnik, mert eddig sem volt túl sok barátom, (pláne nem bulis emberek) mégsem szomorkodtam, vagy sírtam emiatt. Nekem igazából két barátnőm van. Hármasban szoktunk lenni az iskolában, így megyünk mindenhova. Az egyik barátnőm már régóta lovagol, így neki kialakult már egy jó kis társaság, akivel el tudja tölteni az idejét. Másik barátnőmet 11, 12 éve ismerem. Vele már igazán önmagam tudok lenni, és általában rengeteget nevetünk együtt. Nem tudom legjobb barátnőmnek mondani, hiszen úgy érzem, hogy kicsit féltékeny rám. Mindig mindenben überelni akar, nem örül az én boldogságomnak, féltékennyé akar tenni stb. Szóval ő egy kamu barát, ha fogalmazhatok így. Ennek ellenére mégis vele tudok igazán önmagam lenni, felszabadulok mellette. Egy ideig mi más iskolába jártunk, és ekkor szerzett új barátokat. Utána újra egy iskolába kerültünk, de az új barátjaival még mindig tartja a kapcsolatot, ami nem baj, csak nekem egyedül ő van, és mikor velük lóg, úgy érzem el vagyok hanyagolva. A régi osztálytársaimmal rettentően jóban voltunk. De mikor 6. osztályban elmentem egy gimnáziumban, akkor szétváltak útjaink. Velük is önmagam tudtam lenni. Ők voltak az igazi barátaim. Ám már nem tartjuk a kapcsolatot, és nagyon megváltoztak. Nemrégiben próbáltam összehozni a bandát újra, ám le se szartak (elnézést a kifejezésért 🙂 ) és vissza sem írtak. Mikor hazaérek munkából, akkor sincs kedvem semmihez, csak fekszem az ágyamban, és néha rámtör a sírógörcs. Próbálok pozitívan gondolkodni, hogy majd kialakul nekem is egy társaság, csak olyan emberekkel vagyok körülvéve, akikkel egyrészt nem szívesen töltök időt, másrészt már kialakult egy társaságuk, és kívülállónak érzem magamat. Azt is érzem, hogy már nem vagyok olyan nyitott, mint régen, és nehezebben barátkozom. Fura érzés, hiszen ez így volt 1 éve is és mégis egy fantasztikus nyarat tudhattam magam mögött, és egyátalán nem sírtam emiatt. Ezért sem értem, hogy mi történik velem.
Lehet tudatalatt a mamám betegsége is közrejátszik ebben a helyzetben, de lassan két éve beteg, és úgy érzem, hogy már beletörődtem ebbe.
Köszönöm szépen, hogy leírhattam mindent, igazából már ez is segített.
Köszönettel: Kátai Dorka

Üdvözlöm! Zollai Bianka Renáta vagyok. Van egy lassan 3 éves kisfiam az előző kapcsolatomból. Már meg volt a kisfiam amikor külön mentünk az édesapjával. Decemberben volt egy tárgyalásunk gyermekelhelyezés és gyermektartás miatt. Na most eleinte úgy volt február 1. ig hogy minden héten szombaton vagy vasárnap jött hozzá este 17-18 óra között az apuka. utána már két hetente vihette el úgy hogy szombat reggel 9 vasárnap este 18 ig. A problémám csak az, hogy mikor haza hozza az apukája a kisfiam akkor nehezen lehet megvigasztalni sír nagyon… 🙁 én úgy vélem nagyon megviseli öt ez az egész, és ez már nem állapot… szeretném a tanácsát/tanácsukat kérni hogy mi tevő legyek.. gondoltam arra is ha érettebb lesz rá akkor engedném csak el, és úgy talán könnyebb lenne…
Szíves válaszát előre is köszönöm szépen.

Kedves Pszichológusok!
Pár napja írtam egy levelet, örülnék ha kapnék is rá választ. Már a második hely ahonnan nem kapok választ ebben a témában… Azért mert meleg vagyok talán? Kezdem elveszteni a reményt, hogy valaha lesz is komoly párkapcsolatom ebben az életben… Kérem vegyék a fáradságot és válaszoljanak. Köszönöm megértésüket.

Az élettársam alkoholista,ma történt hogy valaki bement a szobájába és tűvel ,betűket írt a bokáján körbe,az ő elmondása szerint,még az ajtó is nyitva volt,érezte ahogy karcolják a betűket a bokàján!Azt mondta biztos én voltam,vagy megbíztam valakit!Kérem szépen válaszát!

Kedves Virág! Egy párkapcsolati problémával fordulok most önhöz. A barátommal egy hatalmas veszekedést követő szünet után, pár nappal ezelőtt szakítottunk. A dolgait nem vitte el tőlem, és a szakítást követő második estén rám írt, mert tudta hogy félek valamitől, ami akkor történt, de ez a beszélgetés nem volt hosszú. A következő estén egy barátnőmmel elindultunk egy helyre, aminek a teraszán összefutottunk a barátom testvérével. Beszélgettünk a történtekről, aztán megtudtam, hogy ott van barátom is. Köszöntem neki, ezután tovább mentünk. Az este folyamán még kétszer láttuk egymást. Én megpróbáltam elrejteni a fájdalmam és úgy tenni, mintha jól érezném magam. Rajta látszott az, hogy mennyire rosszul van és a közös barátaink is mondták, hogy mennyire nehezen viseli az elválást. Ő kezdeményezte a szakítást, emellett idáig semmi probléma nem volt a kapcsolatunkban, úgyhogy végképp nem értem ezt a helyzetet. Attól félek, hogy azon az estén tanúsított viselkedésemmel (azt mutattam kifele, hogy “jól” vagyok és hogy esetleg hallhatta amit a testvérével beszélgettem) végképp elüldözöm magam mellől. Azóta ezen kattogok, nem beszélve arról, hogy mennyire szeretem és mennyire hiányzik nekem. Válaszát előre is köszönöm!

Én agyhartya gyuladás kaptam több éve és együt élek új
Párommal mar 10 éve de nem emlékszek ere a 10 évere de azért mindig be ugrik valami mert így nem akarom elhini hogy ez mind igaz
Meg hogy meg haltak a szüleim aszt se akarom elhini mert ara se
emlékszek De van egy nagy problémam hogy van ojan Roszul létem
Hogy mintha gyönének valakik körülötem úgy érzem. utána meg képeket látok ismerös dolgokat vagy embereket ojan rosz érzés
És aszt hiszem hogy mindig valami rosz fog történi de a párom
Mindig át ölel és akor át megy rajtam.
Ezért kérem a segítségét elöre is köszönön.

Anyamnak az unoka tesója szerelmes belém és mindig követ ha fiúval lát meg fenyehet hogy rá ír mindennap már ez lesz a 3ik éve hogy nálunk van mert minden nap jár hozzánk anyam nem tud vele mit csinálni de nem akarja megbántani mert az unoka tesója de engem zaklat volt mikor lefogdosot nem tudom mit csináljak 😟😞nagyon idegesit.

Üdvözlöm!Történt egy halál eset az udvarunkban,és én találtam meg az illetőt,azóta el telt 1 hónap,és azóta pánikrohamaim vanank,olyan tüneteket produkál a testem (zsibbad a karom,nyelvem fejememet nyomottnak érzem,pulzusom az egekben szívem gyorsan ver,meg mosdóba kell mennem)szoktam szedni rá homeopátiás bogyócskát.De engem nagyon zavar mert itt van mellettem a két gyerekem és nem szeretném hogy ezt lássák,nem szeretném ezt a szorongást érezni!mit tehetek?
Válaszát előre is köszönöm!

Ilona

Tiszteletem!

Éjjeli őrnek mentem dolgozni. A munka az volt, hogy egy köröm sötét lukban kellett virrasztani,mert “rendszeresen betörtek”.Még levegőt sem vehettem. El aludni nem mertem, mert mi történik ha pont akkor érkezik a betörő? Én pedig ott alszok és rám esik? Persze el aludtam időnként, de a fűtés csövek ott voltak és mivel gőz áramlott benne, így akkorákat csattant,hogy, a rémület miatt majdnem becsináltam. Ez több hónapon keresztül. Az ilyen munka,okozhat alvás zavart, esetleg más pszichiátriai problémát

Tiszteletem.
26 éves vagyok. Most várom az első kisbabámat, ami nagy örömmel tölt el. A problémám viszont a szüleim. Szerencsére már nem otthon élek. De sajnos igy is az ők veszekedéseik fogságában élek. Kiskorom óta redszeresen veszekedtek előttünk. Olykor nagyon is durván. Folyamatosan fusztált vagyok emiatt, szorongok, pedig ugye most ezzel kellene a legkevésbé foglalkoznom, a babám egészsége érdekében .
Hárman vagyunk testvérek, hiába próbálunk beszélni velük ők csak a saját sértődöttségeikkel vannak elfoglalva. Édesapám konkrétan minden miatt idegbeteg, emiatt mindenkit piszkál, , legfőképp édesanyámat. Mit tegyek, tegyünk? Nagyon elkeseredett vagyok.
Pedig boldognak kellene lennem. 😞

A feleségemmel vitás kérdéseket nem tudjuk megbeszélni mert ,ha felhozok egy témát ami jelen pillanatba a munkahelyi flörtölés ami nálunk két éve tart akkor ő kiabál veszekszik és ki kéri magának,de a probléma úgy kezdődött,hogy azt vettem észre több férfinél is keresi a szemkontaktust,még úgy is,ha ott álltam melette ésamikor ezt szóvá tettem neki azt monta én képzelődök hülye vagyok és ezzel tönkre teszem a kapcsolatunkat.
Ez időre már kiszűrtem naggyábó,hogy két férfire szükitette a kört 1,5 év alatt a koronavirus alatt ez elmaradozott mert a férfi/férfiak homofice-ba dolgoztak igy nem találkoztak,de most újból kezdődik az egész.
A családomrol annyit a feleségem 47 éves 3 gyermekünk van egy 26 éves lányzó és két fiú 22 éves és 14 éves.
Egy ével ezelött nagyon rossz lett aházasságunk emiatt aztán lecsitultak a kedélyek akkor olyanok hanzottak el a szájából,hogy költözzünk külön 1-2 hétre probáljuk ugy ki aztán azt vettem észre,hogy dudossa a telefonját amit elötte soha ne szokott,ha meg akartam puszilni akkor azt monta mosne mert nincs kedve hozzá.
A kérdésem az lenne,ha elhatárolódik a konfliktusok megbeszélésétől mit tegyek mert csak kiabál ,ha felhozom a témát ezzel kapcsolatban és a konfliktusok elkerülése végett inkáb én sem beszélek rolla.

Előre is köszönö,ha tudna valami tanácsot adni.

Üdvözlettel:Csaba.

UI:Elfelejtettem mondani,hogy elküldött pszihologushoz mert beteg vagyok 20 alkalommal voltam mérges voltam elösször mert a párom is ott voltné egy egy alkalommal majd egyedül is behivta egy alkalommal és mindig neki adott igazat,de ahogy teltek a hetek a pszihologus is behivta és fordúlt a kocka mert egy pár dologban nekem adott igazat és tett fel kérdéseket amitől zavarba jött majd amikor kijöttünk azt kérdezte a párom,hogy mért kell mindent elmondani.
A pszhiáteres kezelés vége az lett,hogy a végén behivott min a kettönket,de a párom azt monta ö nem jön be mert én vagyok a beteg nem ö,szerintem megijedt az igasságtól.

Üdvözlöm!

Az a problémám, hogy időnként megbánt a férjem, és ha elmondom hogy rosszul esik akkor rámförmed, hogy mit kell ennyin megsértődni, már megint kitaláltam magamnak valamit.
Mivel ez többször ilyen forgatókönyv szerint zajlik, már attól is ideges leszek, hogy rosszul esett valami, de nem tudom elmondani mert mindig ugyan az történik, de tudom hogy úgy is el kell mondani, mert látni fogja rajtam, hogy baj van, és meg fogja kérdezni. Most legutóbb pl. Az esett rosszul hogy nem akar bent lenni a szülésnél mert azt hallotta hogy a férfi akkor undorodik meg a nőtől. Ha sírok fölényesen beszél, de sajnos abban a helyzetben nem tudok mit csinálni. Még jobban sírok, akkor meg megkapom megint hogy kellett már megint valamit kitalálnom. Meg mit sírok? Jó ez nekem?
Másnap pedig ha nem ölelgetem, vagy még latja rajtam hogy nincs jókedvem, akkor én vagyok a rossz mert nem léptem túl rajta, meg én miért nem szeretgetem. Hiába voltunk párterapeutánál is, (amit ő mondott hogy menjünk mert elvileg velem van a baj) ott rájött sokmindenre, és utána mondta is hogy rosszul érzi magát hogy akkor jött ra hogy mennyire megbántott. De most megint ugyan az van, és már mintha nem emlékezne az ott elhangzottakra. Ráadásul mindenhonnan azt hallom, olvasom, hogy a férfiak ilyenek… De az mégsem kapcsolat hogy én eltemetem magamban az érzelmeimet hogy békesség legyen. Mert így is ez van és ezért jön felszínre mindig. Nem tudom hogy kellene ezt jol lekomunikálni, hogy ne pánikoljon be egyből mert bajom van. Ezt is mondtam már neki hogy ilyenkor nem akarom elhagyni, csak jo lenne ha bocsánatot kérne és azt érezném hogy megért. Mégsem így van. Megbeszélni se nagyon lehet mert mindig vissza akar vágni valamivel meg kitalál gyorsan valami sérelmet ő is vagy olyan dolgot amiért sajnálni lehet.

Tisztelt Doktornő!
A lányom férje tipikus nárcisztikus viselkedést mutat.Teljesen ellenünk fordítja,és elidegeníti a gyermekünk.Bebeszéli,hogy az a helyes ha senkivel nem tartják a kapcsolatot.A lányom már el is hiszi,és engedelmeskedik neki.Mit tehetnék,hogy visszatereljem a viselkedését,gondolkodását?Köszönöm és várom válaszát.