Van egy barátom akinel az utóbbi években többször alakult ki spontán ptx. Azt mondtak neki, bármikor újra kialakulhat. Azota fel mindentol, nem mozog, nem nagyon csinal semmit, ha barmi panasza van, hasa fáj, háta vagy bármi apróság, rögtön azt gondolja meg fog halni, biztos megint az es emiatt panikrohamai vannak. Hogy lehetne segiteni ebben neki? Hogy ne gondolja minden aprosagrol hogy biztos megfog halni es ne stresszelje magat ezen?

Nem tudom hogy hol vagyok. Mindenki csak összetör. Meg akarok halni!!!

Jónapot kívánok.
Párkapcsolati problémáim vannak. 3,5 évet voltam együtt a barátommal. Addig minden jól akalkult, voltak kisebb összezörrenések, ha gondja volt nem velem beszélte meg, hanem a lány ismerősivel. Júliusba kiderült, hogy a szüleim külfölre költöznek, ahol a testvéreim is élnek és magára hagyják az anyukám apukáját, aki 80 éves. 1,5 özvegyült meg. Az elején kedvetlen volt a papám, nem találta a helyét, de most már kezd jobban lenni, viszont a nyáron még nem volt igazán jól. A páromat kértem meg, hogy segítsen megoldani, hogy mi legyen a nagypapámmal, hiszen 80 évesen nem hagyhatom magára. Imádok a papámmal lenni. De a párommal nem tudtuk megoldani a problémát, ő hajthatatlan volt, nem akarta, hogy a papám odaköltözzön hozzánk,ahogy ő se volt hajlandó elköltözni onnan. Itt is lett volna munkahelye, de a szüleim nem szerették a barátom, és az apukám is és a barátom is buszsofőrök, csak külön városban. De apukám a munkahelyén beszélte ki a párkapcsolatunkat, hogy nem illik hozzám a barátom. És ahol éltünk az az ő háza, itt viszont csak abban a házban tudtunk volna élni, ami a szüleimé, ami nekik már nem kell. Én viszont nem akartam magára hagyni a nagypapám, így jobbnak láttam hazajönni és mellette lenni. A barátom pár napra rá már más nő társaságában volt, elmondása szerint csak a bánat miatt volt. Utána nem beszéltünk egy darabig. A papámmal és nagybátyámmal közel lanunk egymáshoz, de nem egy háztartásban. Ahogy észrevettem a papa könnyen kezelte, hogy a lánya németországba költözött. Közben magam mellé vettem egy kutyust, hogy ne legyek egyedül, aki amikor én dolgozok a nagypapámmal van. Amióta hazaköltöztem a papám sokkal vidámabbnak tűnik, sokat nevet, nagyokat sétál/sétálunk a kutyával, viszont január óta újra elkezdtünk beszélni a volt barátommal. Elmondta, hogy még mindig szeret és velem akar lenni, és én se tudtam azóta se elfeljteni őt, de tudom, ha visszamegyek hozzá a szüleim megfognak haragudni, még az is lehet, hogy eltávolódnak tőlem, mert ők utálják a barátom, szerintük nem tesz elég boldoggá, nem elég jó nekem/hozzám. Bennem is megfordult a gondolat, hogy visszaköltözni és újra megpróbálni, de akkor el kell költöznöm innen, igaz csak olyan 50km-re,de nem fogok tudni napi szinten lejárnia a nagypapámhoz és én mindig mindenkiért aggódok akit szeretek és azért a papám már a korban is benne van. Félek, hogy a papám elhagyja magát,ha már nem leszek mellete. A kutyát itt hagynám mellette, hogy valaki vigyázzon rá, legyen társasága, de az nem ugyanaz. A fia pedig heti 2x vagy 3x látogatja meg maximum egy órára.
Nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. Tudna nekem tanácsot adni? Mert én már összezavarodtam, nem tudom mi lenne a jó megoldás.

Kedves Dr./Dr.no!

Nővérem miatt írok, akinek a viselkedése egyre aggasztóbb…folyamatos indulatos, dühös viselkedés jellemzi évek óta..Gyakorlatilag mindig rossz kedve van.Viselkedese borzasztóan furcsa számomra.Sokszor hangoztatja, hogy utálja az embereket, a gyerekeket különös keppen. Barátai nincsenek. Többször előfordult indokolatlan duhkitorese apróságokon. Múltkor edesapankat úgy megütötte, hogy a saját karját törte el, mert apám valami neki nem tetsző dolgot mondott. De számtalanszor karomkodik akar a közlekedés bármi miatt, engem is bármi miatt a sárga földig képes lehordani,ezért úgy dontottem a kapcsolatot megszakitom vele. Külvilág felé nagyon érdekes a viselkedése, extrém visszahuzodo, senkivel nem beszél, szemkontaktust nem veszi fel, a foldre nez, ha megszólítják egy 8 éves kislány hangját veszi fel. A hideg futkos a hátamon, amikor a ket fele viselkedését éles váltásban hallom,amikor pl.egy duhkitores után felveszi a telefont. Mi lehet ez, valamilyen szemelyisegzavar? Nem lehet vele erről beszélni, nagyon agresszív, bántó megnyilvánulásai vannak. Köszönöm, ha bármit tud segíteni.

Már 1 éve múlt, hogy eltompultak az érzéseim. Régebb személyes problémáim voltak, sokszor megbántottak, és nem akartam, hogy hassanak rám a sértések, így ki akartam zárni a szomorúságot. Sok rossz kapcsolatom volt, és nem akartam, hogy különösebben érdekeljen, és azt az égető fájdalmat érezni a szívemben. Így sikerült kizárnom a szomorúság érzetét, de vele együtt sajnos az öröm érzését is. Már nem érzem, hogy jelen vagyok. Nem tudok úgy örülni apró vagy nagyobb dolgoknak. Ez nem látszik rajtam, de érzem, hogy legbelül örülök, de nagyon sok erő kellene, hogy feltörjön. Telnek a napok, és mintha nem is léteznék, nem emlékszek sokmindenre, és nem szeretném, hogy az egyik legszebb időszakom így éljem le. Mit tegyek?

Mit tegyek, hogy lelkileg jól legyek és ne legyek minden nap feszült? 😔

Üdvözlöm.

Egy elég nagy, az eddigi életemet folyamatosan érintő promlémám van.

A legtöbb olyan helyzetben, amikor úgy érzem belül, hogy sérülhetek, az átlagosnál sokkal indulatosabban reagálok. Legyen szó egy konfliktusról vagy akár egy játékról, amiben veszítek. Nem feltétlen adom ezt ki magamból, de legbelül egy nagyon intenzív löketet érzek aminek hatására ordítani tudnék.

Ezt a problémát egy váltakozó erősségű szorongás kíséri. Nehezen tudok megnyilni, különösen ha érzelmi kérdésekről van szó. Ilyen helyzetekben sokszor képtelen vagyok az őszinteségre.
Az átlagosnál nehezebben tudom leküzdeni a félelmeimet. Sokszor érzem úgy ilyenkor, hogy egy szakadék szélén állok ahonnan le kéne ugranom, de érzem, hogy képtelen vagyok rá, mert félek tőle, hogy ha megteszem meghalok.

Különös számomra, hogy a problémáim ellenére sokszor meglepően könnyen tudok a társágom élére kerülni és nagyon intenzíven tudok ilyenkor kommunikálni.

Hosszú ideig nem éreztem ezeket különösebb problémának.
Először úgy gondoltam, hogy ez természetes és mindenki ilyen. Később azt gondoltam, hogy ez majd elmúlik ha felnőtt leszek. Egy pár éve viszont már látom, hogy ez probléma, mert megakadályoz abban, hogy élvezzem az életet és mélyebb kapcsolatokat építsek ki emberekkel.
Mióta észrevettem, hogy ez probléma, tudatosággal igyekeztem ezt kordában tartani és fejleszteni próbáltam a személyiségem. Viszont minél jobban beleástam magam, egyre sötétebbnek és mélyebnek látom ezt a gödröt.

Nehezen tudok megtalálni, hogy mi lehet az oka és a megoldás erre. Illetve nem tudom, hogy hova és kihez kell ilyen esetben fordulni.

Segítségét előre is köszönöm.

Mást nem találok férfiasnak és vonzónak!!!

Üdvözlöm!
4 éve a családommal egy kisvárosból Siófokra költöztünk, ahol családi vállalkozásba kezdtünk. Megismerkedtem a párommal itt, akivel 1 év távkapcsolatot húztunk le, mert ő 200 km-rel messzebb lakik én pedig egyetemre jártam még. Mikor végeztem az egyetemmel lépnünk kellett mert már érezzük hogy ez így nem mehet tovább, hogy 3 hetente 2 napra találkozunk. Ő nem akart költözni ezért én engedtem és én költöztem az ő városába. Egy albérletben lakunk 1,5 éve . A párommal teljesen megbízunk egymásban, soha nem adtunk rá okot , hogy féltékenyek legyünk egymásra.
A probléma: Tavaly nyáron 2 hónapra haza szerettem volna menni, hogy segítsek a szüleimnek a vállalkozásban, hiszen értünk kezdtek bele, hogy nekünk könnyebb legyen. Erre azt mondta tavaly a párom, ha haza megyek ne is jöjjek vissza. Nyomásra hallgatva maradtam. Első párom , első szerelem. Idén újra felvetődik a probléma. Most a családi vállalkozás mellett lenne lehetőségem sajátra is. Páromnak mondtam, hogy költözzünk együtt, de ő hallani se akar költözésről. Nagyon makacs ember és egy kicsit önző is. Újra azt mondta, ha elmegyek nem fog vissza fogadni, mert tönkre fog menni a kapcsolatunk. A helyzet viszont idén annyival másabb , hogy bennem megrengeni látszik a szerelem. Nem tudom hogy ez szerelem vagy már csak kötődés. Úgy érzem magam , mint egy középkorú anyuka , aki 8 óra munka után haza jön, főz, mos, takarít és ha valami nincs meg akkor nem csinálja meg a dolgát míg a kedves párja horgászik vagy a haverjaival lóg és piál. Sokat hagy egyedül, de arra meg az a válasz, hogy mehetnék én is de sosincs kedvem. Persze hogy nincs mert elfáradok. Úgy érzem ki vagyok merülve. Pusziért, ölelésért úgy kell könyörögnöm ,hogy adjon mert ő nem érzelmes típus, ami nekem nagyon hiányzik. Ő azt mondja , hogy ő már úgy képzelte én leszek a felesége nem pedig ilyeneken vitázni, hogy én el akarok menni meg a költözésen gondolkodtok. Ő viszont egyáltalán nem akar hozzám alkalmazkodni , csak annyit tud mondani , hogy a pénz nekem fontosabb mint ő. Ok okozat után jön, azért keresem a lehetőségeket Siófokon mert úgy érzem nem jó a kapcsolatunk , de ha rá gondolok hogy külön kell élnünk meghasad a lelkem. Mit tegyek kérem segítsen.
Köszönöm!

Tisztelt Lili!

Pár hónapja kapcsolatba kerültem egy bipoláris lánnyal. Eleinte nem volt komoly a kapcsolat, nem is akartam belemenni, de végül bele szerettem a lányba. Hónapokig életem legszebb kapcsolatát, de az utóbbi 1-2 hónapban, nagyon sok rossz ér ezzel kapcsolatban. Próbálom elhinni a lánynak (legyen Heni) , hogy tényleg szeret, sokszor érzem, hisz ő tett meg mindent, hogy összejöjjünk. De máskor úgy érzem, hogy egyáltalán nem vagyok neki fontos, a munka és az egyetem sokkal fontosabb. Sokszor le is hord, hogy így vagy úgy vagyok gyerekes, közben nem érzem jogosnak, de nem szeretnék vele leállni veszekedni mert tudom, hogy (valószinüleg) nem direkt csinálja. A kapcsolat azzal indult, hogy iszonyatosan jó volt egymással a szex, mást nem is csináltunk sokáig, most pedig másfél hónapja hozzá sem érhetek szexuális módón, azt mondja, hogy nagyon depressziós korszakban van és neki ilyenkor nem megy. Honnan tudjam hogy tényleg így van? Hogy legyek még türelmesebb? Nagyon szeretem őt és nem akarom elhagyni, de sokszor nagyon nehéz, mert nem érzem a biztonságot a kapcsolatban. Előre is köszönöm válaszát. A lány és én is 28 évesek vagyunk. Ő kezelteti a bipolaritást, tavaly nyáron mikor megismerkedtünk, hónapokig járt kórházba, hogy stabil lehessen.

Hu meg próbálom minél rövidebbre fogni, van egy párom akivel 5 éve ismerjük egymástas és másfél éve élünk egyut boldogan és vidáman, a gond az hogy vanak a szülei az apukája szeret fiaként vesz engem de anyósom gyűlöl nm fogadja el hogy a lányával vagyok már 5eve folyamatosan hátsó és rosz szándékkal támadják és ő befolyásolhato mivel 18 éves fiattal és számít neki az anya velemye de viszont engem szeret és az anya és annak a testvére beszélik rólam lefele nagyon durván már fenyegetek is amien rosz lehet én meg kaptam tőlük az a baj hogy bárhogy őszemocskolnak engem szavakkal a barátnőm egy szóval véd meg mivel nm bántja őket ami nekem nagyon fáj mer ugy érzem hogy nm tud kulombsget teni köztem és a családja közt miközbe én oda költöztem hoza képes voltam el hagyni szüleim és kicsi tesóm és ez fáj tönkre tesz hogy mások miatt van minden rosz köztünk vittazunk a szemelykbol az apja meletem áll és amúgy el is váltak a szülei az anya és az apja mert az anyukaja hát fel foghattaltan amiket tesz és a lánya-élettartam tóbi veszi öt mint engem ő beszedjere nyugszik meg el esetnek érzem magam 🙁 nagyon és most j ok n a babánk is és tomtek a fejét vetese el az anya és anak tesója és fél hivot hogy ezt nm bírja és már nekem is csapot az anya minden ami veje és anyós rosz ki sülhet itt meg volt és el vezetnek érzem magam 🙁 mer az élettarsam számára 0 nak érzem magam és nincs rám olyan tekintetel mjnt egy igazi férfira pedig otthon mosogatok főzök vele nincs olyan amibe ne támogatnám és mégis az anya ha van problémaja nm engem hv föl hanem az anyát szó sincs arol hogy ki tagadja nm kérek iet csak hogy fogadja el hogy babánk lesz és hozam aljkn mert az anya itt tudta hagyni ott és az apját mert el valtak és el ment új életet kezdeni 35 évesen es a párom konkrétan nm érzem magam melet kérem segítsenek

Jó estét kívánok!
Szeretném röviden elmesélni a történetem, amely miatt tanácstalan vagyok. Közel 3 éves kapcsolatomnak most lett vége 1 hónapja. A párom szakított velem. Ő szeretne egyedül lenni, már nem úgy érez, besokallt a veszekedések miatt, amit meg is értek, hiszen nagyban hibás vagyok én is. Együtt éltünk, van 2 kutyánk és egy macskánk. Még egy darabig együtt éltünk, mert nem tudtam elköltözni. Az interneten megismerkedtem egy fiúval, akinek egyébként volt barátnője, tudtam róla, mert beismerte. Nagyon rövid ideig beszélgettünk, de azidő alatt kiderült, hogy szexuális kapcsolatot szeretne, amibe én nem mentem volna bele, de flörtöltünk. A volt párom észrevette rajtam, hogy ki vagyok virulva. Egy nap találkoztam egy barátnőmmel, és amíg nem voltam otthon, az exem megnézte az üzeneteimet, és mindent elolvasott. Nagyon mérges lett, meg sem akart hallgatni, de végül sikerült leültetnem megbeszélni. Erre ő megölelt, és azt mondta, ad mégegy esélyt nekem. Ezután megint megváltozott a véleménye, azt mondta, hogy nem akar velem lenni. Utána kedves volt, együtt fürödtünk, mintha mi sem történt volna…de azután megint folytatódott a hidegsége. Azt mondja, érezte már a változást, érezte azt, hogy jó velem, de ezt amit a facebookomba látott nem tudja elfelejteni… Ma elköltöztem, segített nekem, megpuszilt, azt mondta beszélünk majd. Rengeteget sírtam, neki is könnyes volt a szeme, szeretném megtartani ezt a kapcsolatot, de úgy veszem észre, ő nem tudja mit akar… Önnek mi a véleménye erről? Nagyon szépen köszönöm a válaszát előre is!

Kedves Szakértő!

Előre is köszönöm szépen a választ.

A családban van egy fiatalember, 35 éves.
Viselkedése jelentősen megváltozott az utóbbi években .
1 Mellébeszél, ezt úgy lehet mondani. Manipuláló lett, információkat pl visszatart. Folyamatosan “mellébeszél”
2 Empátia teljesen hiánya.
3.Furcsa viselkedés :
Pl. Nehéz helyzetben teljesen eltűnt. Pl. valaki beteg a családban, ő minden infót összegyűjtött, én erről nem tudtam,kapcsolatba léptem vele,erre válaszként gyereke fényképét átküldi…
4. Okoskodó,lenéző lett.Mindent jobban tud.
5 Sokszor teljesen ignorál. Olyan érzetet kelt,mintha bűnös,jelentéktelen lennék.Minden(számomra érthető) ok nélkül.
6 Találkozás esetén csak ő kérdez, választ nem ad.Pl egy olyan kérdés mennyi ideig vagy szabadságon,nem válaszol. Utána bejelentés nélkül meglátogat.

Szerencsére másokkal jók a kapcsolataim. Ezt a viselkedést még nem tapasztaltam soha szerencsére..
Köszönöm szépen a választ.
Üdvözlettel
Edit

Üdvözlöm!
Van egy lány, 25 éves tehát túl fiatal, van párja 8éve.Nekem tetszik mióta ismerem, de nem vagyok szerelmes, csak nagyon bejön!! A probléma:egy helyen dolgozunk, és láttam hogy jóban van egy másik sráccal, flörtölgetet vele, bujkáltak, hozzá is ért, én ezt láttam, azóta nagyon mérges vagyok rá, beszélni se akarok vele, lax köszönni. Nem értem a viselkedésemet abszolut hogy mire fel vagyok bolond és féltékeny!! Sejthet a lány valamit, de nem tud vagy nem akarja tudni mi van, mindenestre mikor köszön érdekesen mosolyog rám.. Szinte utálom mikor leglátom,kerülöm a találkozást.. Mi lehet velem???

18 éves vagyok és az utóbbi időben rengeteget sírtam és úgy éreztem semmihez sincs erőm és kedvem sem.Ehhez annak is köze van hogy a legjobb barátnőmmel összevesztem és nem beszéltem vele három hétig mert úgy éreztük nem érezzük magunkat jól egymással. Tegnap újra találkoztunk és beszélgettünk de mégis úgy érzem hogy azalatt a három hét alatt egy olyan gödörbe estem képletesen ahonnan nem tudok kimászni. Rengeteget gondolkozok olyan dolgokon amiken nem kéne mint például, hogy már nem ír nekem úgy mint régen és emiatt azt érzem hogy már nem nem szeret és nem akarja az egészet. Viszont ez más dolgokkal kapcsolatban is így van és mindent túlagyalok, de nem tudok mit kezdeni a gondolataimmal és ha egy pillanatra elfelejtem mert éppen valamit csinálok akkor egy pár perccel később újra eszembe jutnak. Ezek miatt sokszor görcsöl a gyomrom és úgy érzem félek és szorongok ezektől a rossz gondolatoktol.Probalom ezt az egész dolgot elengedni meg nem ezen agyalni,de amint jobban érzem egy kicsit magam újra visszajönnek.Ma reggel is felkeltem hogy megyek iskolába de rámjött a sírhatnek és hogy mi értelme van bemenni az iskolába.Es végül arra jutottam hogy nem megyek be és sirtam. Azt hittem azzal hogy újra beszélek vele majd ezek a gondolatok eltűnnek de nem tűntek el egyáltalán és úgy érzem ha eltelik egy hét ez akkor sem lesz máshogy.Rengeteg dolgot kéne csinálnom tanulni figyelni vagy akár készülni az érettségire,de képtelen vagyok rávenni magam arra hogy akarminek is nekikezdjek. Egyedül érzem magam annak ellenére hogy azt mondják körülöttem hogy itt vannak melettem és támogatnak, mégis azt érzem egyedül vagyok a problémákkal és egyszerűen megőrülök tőlük.