Tisztelett Dr !
Segítséget szeretnék kérni apukám 2011 februar 4 elhuny rákba korhazban anyukánk 2019 április 10en ő is rákba othol 3 man apoltuk a ket hugomal .Temetese otta nem birok ki menni a temeőbe es a fenykepet is ha latom fura erzes fog el .Neha mar nem tudom mit csinaljak jobb lenne nem lenn belol csak örlödok a gyerekeim vegwt vagyok csak .erzem hogy valami nem oke velem es neha felek .Ők en tolem mesze eltek 50 km re es mindig ugy vagyok vele hogy ha megyek várnak othol nem akarom el fogadni hogy nincsenek .es belől erzem hogy ez nem oké . kerem válaszát regen kezeltek mar gyogyszerel 2006 ban.

Jó napot kívánok! Azzal a provlémával fordulok Önhöz hogy 3éve agydaganattal műtöttek rengeteget szenvedtem körülöttem a család legföképpen a kislányom most 9éves azóta azt tapasztaltam nála hogy az iskolába bem tudja kontrollálni magát ha valaki nem ugy tesz ahogyan ő szeretné akkor verekedni,csapkodni még csúnyán is beszél.a műtétem után minden évben visszajárok a kórházba vizsgálatra és ez a viselkedés álltalában akkor tör rá mikor tudja hogy jön el lassan az idő hogy kell mennem a korházba.Még ilyenkor tanulási nehézségei is támadnak hetente hivnak fel a többi gyerek szülei és a tanító néni hogy a lányom nem hagyja békén a társait verekidik bántsa őket.sajnos nem tudom mi tudjak tenni a helyzetében.máshol nem csinálja ezeket a dolgokat csak az iskolában .rengeteget járunk társaságba születésétől fogva soha nem volt és most sincs baj ha velünk van.mindig mondogatja nekem mikor hazajön a sulibol hogy nem akar iskolába menni mert gúnyolják osztálytársai. Kérem segítsen egy útba igazitassal !Köszönöm a válaszát szép napot!

Észrevettem, hogy néha vagy inkább ritkán mások pl. nevetését vagy egy adott helyzetbeni viselkedését, mozgását veszem fel. Nem direkt csinálom. Ez mi? Nagy probléma. Ettől függetlenül nincs bajom problémám. Köszönöm a választ!

Üdvözlöm! 31 éves nő vagyok. A nagyimmal lakom aki 91 éves. A viszonyunk jó, bár vannak problémák. Nekem évek óta nincs férfi az életemben, mert mellette nem lehet. Szinte magához láncol: ne járjak el sehova, már a munkát is emlegette, hogy de jó volna ha idehaza maradnék vele. Elítéli a szexet, azt ha valaki nálam aludt, idegesítik az emberek. Az életem üres, rabnak érzem magam és boldogtalannak. Szégyenlem magam, de egyre többször jut eszembe, hogy ha meghal, felszabadulok. Akkor lehet saját életem, párom, családom. Addig vele vagyok lekötve. De közben szeretem, és tudom és fáj ha belegondolok, hogy a halálból nincs visszaút. Akkor vége, és hiányozna, mert szerencsére fitt és ép az elméje. De a lelkem meg mintha kezdene elsorvadni. Türelmetlen vagyok vele és boldogtalan. Az jár a fejemben mikor vele ülök itthon, vagy ő vagy én halok meg, mert nem élet ez ami nekem van. Mit gondol errő? Beatrix

Üdv!

6 éve vagyok együtt a párommal, ő is szintén 23 éves. Azért írok Önnek, mert sajnos elég gyakori, hogy megsértődik, ha az ő véleményétől eltérő véleményemet elmondom neki, vagy nem értek vele egyett egy kérdésben, esetleg nem úgy reagálok egy általa elért teljesítményre, ahogyan azt ő elvárná. Sajnos emiatt elég gyakori az is, hogy fogja magát és otthagy, mindegy hol vagyunk.
Érdeklődnék, hogy hogyan tudnám erről a megsértődésekről, hisztizésekről leszoktatni?

Előre is köszönöm a választ!

Üdvözlettel:
Oláh Andrea

Udvozlom
Szorongok amiatt hogy hutlen voltam a ferjemhez ez a dolog kiderult de az akivel tettem mem tudja hogy a ferjem tudja.
Arra gondoltam szolol neki rola de nem vagyok biztos benne hohgy jol teszem
Tanacstalan vagyok
Kerem sdjon utmutatast
Andrea

Van egy barátom akinel az utóbbi években többször alakult ki spontán ptx. Azt mondtak neki, bármikor újra kialakulhat. Azota fel mindentol, nem mozog, nem nagyon csinal semmit, ha barmi panasza van, hasa fáj, háta vagy bármi apróság, rögtön azt gondolja meg fog halni, biztos megint az es emiatt panikrohamai vannak. Hogy lehetne segiteni ebben neki? Hogy ne gondolja minden aprosagrol hogy biztos megfog halni es ne stresszelje magat ezen?

Nem tudom hogy hol vagyok. Mindenki csak összetör. Meg akarok halni!!!

Jónapot kívánok.
Párkapcsolati problémáim vannak. 3,5 évet voltam együtt a barátommal. Addig minden jól akalkult, voltak kisebb összezörrenések, ha gondja volt nem velem beszélte meg, hanem a lány ismerősivel. Júliusba kiderült, hogy a szüleim külfölre költöznek, ahol a testvéreim is élnek és magára hagyják az anyukám apukáját, aki 80 éves. 1,5 özvegyült meg. Az elején kedvetlen volt a papám, nem találta a helyét, de most már kezd jobban lenni, viszont a nyáron még nem volt igazán jól. A páromat kértem meg, hogy segítsen megoldani, hogy mi legyen a nagypapámmal, hiszen 80 évesen nem hagyhatom magára. Imádok a papámmal lenni. De a párommal nem tudtuk megoldani a problémát, ő hajthatatlan volt, nem akarta, hogy a papám odaköltözzön hozzánk,ahogy ő se volt hajlandó elköltözni onnan. Itt is lett volna munkahelye, de a szüleim nem szerették a barátom, és az apukám is és a barátom is buszsofőrök, csak külön városban. De apukám a munkahelyén beszélte ki a párkapcsolatunkat, hogy nem illik hozzám a barátom. És ahol éltünk az az ő háza, itt viszont csak abban a házban tudtunk volna élni, ami a szüleimé, ami nekik már nem kell. Én viszont nem akartam magára hagyni a nagypapám, így jobbnak láttam hazajönni és mellette lenni. A barátom pár napra rá már más nő társaságában volt, elmondása szerint csak a bánat miatt volt. Utána nem beszéltünk egy darabig. A papámmal és nagybátyámmal közel lanunk egymáshoz, de nem egy háztartásban. Ahogy észrevettem a papa könnyen kezelte, hogy a lánya németországba költözött. Közben magam mellé vettem egy kutyust, hogy ne legyek egyedül, aki amikor én dolgozok a nagypapámmal van. Amióta hazaköltöztem a papám sokkal vidámabbnak tűnik, sokat nevet, nagyokat sétál/sétálunk a kutyával, viszont január óta újra elkezdtünk beszélni a volt barátommal. Elmondta, hogy még mindig szeret és velem akar lenni, és én se tudtam azóta se elfeljteni őt, de tudom, ha visszamegyek hozzá a szüleim megfognak haragudni, még az is lehet, hogy eltávolódnak tőlem, mert ők utálják a barátom, szerintük nem tesz elég boldoggá, nem elég jó nekem/hozzám. Bennem is megfordult a gondolat, hogy visszaköltözni és újra megpróbálni, de akkor el kell költöznöm innen, igaz csak olyan 50km-re,de nem fogok tudni napi szinten lejárnia a nagypapámhoz és én mindig mindenkiért aggódok akit szeretek és azért a papám már a korban is benne van. Félek, hogy a papám elhagyja magát,ha már nem leszek mellete. A kutyát itt hagynám mellette, hogy valaki vigyázzon rá, legyen társasága, de az nem ugyanaz. A fia pedig heti 2x vagy 3x látogatja meg maximum egy órára.
Nem tudom, hogy mi lenne a jó megoldás. Tudna nekem tanácsot adni? Mert én már összezavarodtam, nem tudom mi lenne a jó megoldás.

Kedves Dr./Dr.no!

Nővérem miatt írok, akinek a viselkedése egyre aggasztóbb…folyamatos indulatos, dühös viselkedés jellemzi évek óta..Gyakorlatilag mindig rossz kedve van.Viselkedese borzasztóan furcsa számomra.Sokszor hangoztatja, hogy utálja az embereket, a gyerekeket különös keppen. Barátai nincsenek. Többször előfordult indokolatlan duhkitorese apróságokon. Múltkor edesapankat úgy megütötte, hogy a saját karját törte el, mert apám valami neki nem tetsző dolgot mondott. De számtalanszor karomkodik akar a közlekedés bármi miatt, engem is bármi miatt a sárga földig képes lehordani,ezért úgy dontottem a kapcsolatot megszakitom vele. Külvilág felé nagyon érdekes a viselkedése, extrém visszahuzodo, senkivel nem beszél, szemkontaktust nem veszi fel, a foldre nez, ha megszólítják egy 8 éves kislány hangját veszi fel. A hideg futkos a hátamon, amikor a ket fele viselkedését éles váltásban hallom,amikor pl.egy duhkitores után felveszi a telefont. Mi lehet ez, valamilyen szemelyisegzavar? Nem lehet vele erről beszélni, nagyon agresszív, bántó megnyilvánulásai vannak. Köszönöm, ha bármit tud segíteni.

Már 1 éve múlt, hogy eltompultak az érzéseim. Régebb személyes problémáim voltak, sokszor megbántottak, és nem akartam, hogy hassanak rám a sértések, így ki akartam zárni a szomorúságot. Sok rossz kapcsolatom volt, és nem akartam, hogy különösebben érdekeljen, és azt az égető fájdalmat érezni a szívemben. Így sikerült kizárnom a szomorúság érzetét, de vele együtt sajnos az öröm érzését is. Már nem érzem, hogy jelen vagyok. Nem tudok úgy örülni apró vagy nagyobb dolgoknak. Ez nem látszik rajtam, de érzem, hogy legbelül örülök, de nagyon sok erő kellene, hogy feltörjön. Telnek a napok, és mintha nem is léteznék, nem emlékszek sokmindenre, és nem szeretném, hogy az egyik legszebb időszakom így éljem le. Mit tegyek?

Mit tegyek, hogy lelkileg jól legyek és ne legyek minden nap feszült? 😔

Üdvözlöm.

Egy elég nagy, az eddigi életemet folyamatosan érintő promlémám van.

A legtöbb olyan helyzetben, amikor úgy érzem belül, hogy sérülhetek, az átlagosnál sokkal indulatosabban reagálok. Legyen szó egy konfliktusról vagy akár egy játékról, amiben veszítek. Nem feltétlen adom ezt ki magamból, de legbelül egy nagyon intenzív löketet érzek aminek hatására ordítani tudnék.

Ezt a problémát egy váltakozó erősségű szorongás kíséri. Nehezen tudok megnyilni, különösen ha érzelmi kérdésekről van szó. Ilyen helyzetekben sokszor képtelen vagyok az őszinteségre.
Az átlagosnál nehezebben tudom leküzdeni a félelmeimet. Sokszor érzem úgy ilyenkor, hogy egy szakadék szélén állok ahonnan le kéne ugranom, de érzem, hogy képtelen vagyok rá, mert félek tőle, hogy ha megteszem meghalok.

Különös számomra, hogy a problémáim ellenére sokszor meglepően könnyen tudok a társágom élére kerülni és nagyon intenzíven tudok ilyenkor kommunikálni.

Hosszú ideig nem éreztem ezeket különösebb problémának.
Először úgy gondoltam, hogy ez természetes és mindenki ilyen. Később azt gondoltam, hogy ez majd elmúlik ha felnőtt leszek. Egy pár éve viszont már látom, hogy ez probléma, mert megakadályoz abban, hogy élvezzem az életet és mélyebb kapcsolatokat építsek ki emberekkel.
Mióta észrevettem, hogy ez probléma, tudatosággal igyekeztem ezt kordában tartani és fejleszteni próbáltam a személyiségem. Viszont minél jobban beleástam magam, egyre sötétebbnek és mélyebnek látom ezt a gödröt.

Nehezen tudok megtalálni, hogy mi lehet az oka és a megoldás erre. Illetve nem tudom, hogy hova és kihez kell ilyen esetben fordulni.

Segítségét előre is köszönöm.

Mást nem találok férfiasnak és vonzónak!!!

Üdvözlöm!
4 éve a családommal egy kisvárosból Siófokra költöztünk, ahol családi vállalkozásba kezdtünk. Megismerkedtem a párommal itt, akivel 1 év távkapcsolatot húztunk le, mert ő 200 km-rel messzebb lakik én pedig egyetemre jártam még. Mikor végeztem az egyetemmel lépnünk kellett mert már érezzük hogy ez így nem mehet tovább, hogy 3 hetente 2 napra találkozunk. Ő nem akart költözni ezért én engedtem és én költöztem az ő városába. Egy albérletben lakunk 1,5 éve . A párommal teljesen megbízunk egymásban, soha nem adtunk rá okot , hogy féltékenyek legyünk egymásra.
A probléma: Tavaly nyáron 2 hónapra haza szerettem volna menni, hogy segítsek a szüleimnek a vállalkozásban, hiszen értünk kezdtek bele, hogy nekünk könnyebb legyen. Erre azt mondta tavaly a párom, ha haza megyek ne is jöjjek vissza. Nyomásra hallgatva maradtam. Első párom , első szerelem. Idén újra felvetődik a probléma. Most a családi vállalkozás mellett lenne lehetőségem sajátra is. Páromnak mondtam, hogy költözzünk együtt, de ő hallani se akar költözésről. Nagyon makacs ember és egy kicsit önző is. Újra azt mondta, ha elmegyek nem fog vissza fogadni, mert tönkre fog menni a kapcsolatunk. A helyzet viszont idén annyival másabb , hogy bennem megrengeni látszik a szerelem. Nem tudom hogy ez szerelem vagy már csak kötődés. Úgy érzem magam , mint egy középkorú anyuka , aki 8 óra munka után haza jön, főz, mos, takarít és ha valami nincs meg akkor nem csinálja meg a dolgát míg a kedves párja horgászik vagy a haverjaival lóg és piál. Sokat hagy egyedül, de arra meg az a válasz, hogy mehetnék én is de sosincs kedvem. Persze hogy nincs mert elfáradok. Úgy érzem ki vagyok merülve. Pusziért, ölelésért úgy kell könyörögnöm ,hogy adjon mert ő nem érzelmes típus, ami nekem nagyon hiányzik. Ő azt mondja , hogy ő már úgy képzelte én leszek a felesége nem pedig ilyeneken vitázni, hogy én el akarok menni meg a költözésen gondolkodtok. Ő viszont egyáltalán nem akar hozzám alkalmazkodni , csak annyit tud mondani , hogy a pénz nekem fontosabb mint ő. Ok okozat után jön, azért keresem a lehetőségeket Siófokon mert úgy érzem nem jó a kapcsolatunk , de ha rá gondolok hogy külön kell élnünk meghasad a lelkem. Mit tegyek kérem segítsen.
Köszönöm!